Címke: Monaco

  • Camilleri: A krízis ellenére sincs pánik a Ferrarinál

    Camilleri: A krízis ellenére sincs pánik a Ferrarinál

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri elárulta, hogy nem pánikoltak be Maranellóban, miután ötödször is kikaptak a Mercedestől a múlt hétvégén. Az olasz média nagy része szerint persze igazi válsághangulat van a Ferrarinál, miután bevetették a legújabb fejlesztésű motort és fejlesztették az autót is, mégsem csökkent a távolságuk a Mercedeshez képest Barcelonában. Camilleri a helyzetről a La Gazetta dello Sportnak számolt be:

    „Nincs pánik. A feladatom az, hogy megakadályozzam az ilyen pletykákat, így ezt most zárjuk is le.”

    Camilleri elárulta, hogy Mattia Binotto a teljes támogatását élvezi, és most a 2019-es autójuk alapkoncepcióját:

    „Biztos vagyok benne, hogy talál rá megoldást. Most van két fontos tesztnapunk, és azt gondolom, hogy gyorsan tudunk erre reagálni. Nincs persze kristálygömböm, nem tudom megmondani, hogy megtalálja-e a problémát, de abban biztos vagyok, hogy a tesztelés segíteni fog.”

    Arra is kitért, hogy jövő héten a monacói verseny bizony kemény dió lesz a Ferrarinak:

    „Sok szűk és lassú kanyar van itt, hasonlóan Barcelona harmadik szektorához, ahol egész hétvégén gondban voltunk.”

  • Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Jean-Eric Vergne nyerte a monacói Formula E futamot, ezzel pedig ő lett az idei szezonban az első versenyző, aki egynél több futamot tudott nyerni.

    A bajnoki címvédő francia ugyan második időt autózta az időmérő edzésen, de Oliver Rowland még az előző fordulóból magával hozott egy három helyes rajtbüntetést.

    Az elmúlt futamokhoz képest viszonylag eseménytelenül telt el ez a 45 perc plusz egy kör. A végig vezető Vergne csupán két tizeddel előzte meg a leintéskor a pole-ját elveszítő Oliver Rowlandet, aki remek versenyt futott.

    A dobogó alsó fokáért volt még rendkívül kemény harc, Felipe Massa és Pascal Wehrlein között. Végül a brazil ellen tudott állni német riválisa komoly nyomásának, így megszerezte élete első dobogóját a Formula E-ben. Annak ellenére is, hogy a Venturi autója az utolsó körökben erősen energia kímélő üzemmódban versenyzett, miközben a Mahindra végig támadó üzemmódot használt ellene.

    Az eddig minden monacói FE versenyt megnyerő Sebastien Buemi számára most nem volt ennyire sikeres hétvégéje, de így is az ötödik helyen zárt, az ő hátránya viszont már nagy volt az első négyes mögött.

    A hétvége előtt még a pontversenyt vezető Robin Frijns idézte elő az első sárga zászlós fázist, amit nem sokkal később egy teljes pályás követett a 29.körben, ami Alex Lynn és Maximilian Günther balesete miatt lépett érvényben.

    Rajtuk kívül még Lucas Di Grassi sem láthatta meg a kockás zászlót, az ő autóján a bal első felfüggesztés adta meg magát. Ez volt a brazil bajnok idei első kiesése. Akárcsak Oliver Turvey és a versenyt gumi problémák miatt feladó két Virgin sem jutott el a célvonalig.

    A BMW-s Antonio Felix da Costa lett a hatodik, mögötte Mitch Evans végzett. Utóbbi pilóta hiába jutott be az időmérőn a szuper pole-ba, de utólag tíz helyes rajtbüntetést kapott. Az utolsó három pontszerző helyen Daniel Abt, a mezőny végéről rajtoló André Lotterer és a sérült első szárnnyal célba érő Alex Lynn zárt.

    A pontversenyben a két DS Techeetah állt az élre, Vergne előnye öt pont Lotterer előtt.

    A bajnokság két hét múlva Berlinben folytatódik.

  • Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Ezen a hétvégén alaposan el leszünk látva autósporttal! A Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 Barcelonából jelentkezik, míg a Formula E mezőnye Monacóba látogat, a WTCR pedig Szlovákiában folytatódik.

    Az alábbi táblázatban megtaláljátok, hogy melyik eseményt mikor, melyik magyar televíziócsatorna közvetíti élőben!

    Figyelem! A WTCR mindhárom versenye vasárnap lesz!

    Május 10. péntek
    10.55 Forma-1 első szabadedzés M4 Sport
    14.55 Forma-1 második szabadedzés M4 Sport
    16.30 WTCR időmérő Eurosport 2
    Május 11. szombat
    10.15 Formula 3 1. futam M4 Sport
    11.45 Formula E időmérő Eurosport 1
    11.55 Forma-1 harmadik szabadedzés M4 Sport
    15.00 Forma-1 időmérő M4 Sport
    16.30 Formula E futam Eurosport 2
    Május 12. vasárnap
    10.15 Formula 3 2. futam M4 Sport
    10.30 WTCR 1. futam Eurosport 1
    12.35 Porsche Szuperkupa futam Eurosport 1
    13.20 Formula 2 2. futam M4 Sport
    15.00 WTCR 2. futam Eurosport 2
    15.10 Forma-1 futam M4 Sport
    16.00 WTCR 3. futam Eurosport 2
  • Charlene monacói hercegné lesz a Le Mans-i 24 órás startere

    Charlene monacói hercegné lesz a Le Mans-i 24 órás startere

    Az FIA nemrég ismertette a június 15-én rajtoló World Endurance Championship Le Mans-i 24 órás versenyének hivatalos starterét, aki 2019-ben Charlene monacói hercegné lesz.

    Az idei Le Mans-i verseny különleges lesz, hiszen a WEC 2018-19-es szuperszezonját zárja majd.h

    Charlene hercegnétől egyébként nem állnak messze a sportok, korábban olimpiai úszó volt és a technikai sportok iránt is érdeklődik.

    „Nagyon elégedett és büszke vagyok, hogy Charlene hercegné elfogadta a felkérésünket és elrajtoltatja majd a 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyt. Ő egy nagyszerű sportolónő, aki tökéletes ösztönzője a nők motorsport iránti tevékenységének és egyben a társadalomnak is” – mondta Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest elnöke.

  • Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

    Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

    Nyolc verseny, nyolc győztes és a bajnoki címért folyó küzdelem még mindig teljesen nyitott: a Formula E sorozat ötödik szezonja bővelkedik drámában. Május 11-én, szombaton pedig sor kerül a következő versenyre, amelynek Monaco híres városi pályája ad otthont. Daniel Abt és Lucas di Grassi itt szeretné tovább gyarapítani az Audi Sport ABT Schaeffler csapat eddig megszerzett 40 dobogós helyezését.

    „Újra és újra lenyűgöz, milyen komoly versenyt hoz ez a szezon, milyen nehéz a dobogón végezni és mennyi csapatnak és pilótának van még valós esélye a végső győzelemre.” – nyilatkozta Allan McNish csapatvezető, aki – Lucas di Grassihoz hasonlóan – a nagyhercegség területén él és minden nap szemmel követheti az ideiglenes pálya kialakításának folyamatát. „Jó látni, hogy fokozódik az izgalom a városban. Még a helyi iskolákat is bevonják, így a jövő nemzedéke is megismerkedhet a Formula E sorozattal.” McNish úgy véli, hogy az időmérőnek itt kiemelt jelentősége lesz. „Itt Monacoban különösen nehéz előzni, így a lehető legjobb rajthely megszerzésére kell törekednünk. Daniel, Lucas és az egész csapat izgatottan várja a szombatot.

    A monacói verseny –a nagy hagyományokkal bíró Grand Prix versennyel váltásban – kétévente szerepel a versenynaptárban. A Formula E sorozat első és harmadik szezonjához hasonlóan most is a Forma-1 versenypálya rövidített változatán zajlik a küzdelem, amelyből kimarad a kaszinónál található kanyar és az alagút is. E helyett az első kanyar, a Sainte Dévote után a pálya a kikötő felé kanyarodik és egy hajtűkanyarral visszatér a jól ismert, luxus yachtok mellett elhaladó vonalvezetéshez. 1,765 kilométeres hosszával ez a legrövidebb pálya a Formula E sorozat naptárában.

    Mindkét korábbi futamon Lucas di Grassi másodikként állhatott dobogóra, vagy még pontosabban, a királyi páholy emelvényére. Talán köze van ennek a hazai pálya előnyéhez, ugyanis a brazil versenyző otthona és az autójának a boxutcában elfoglalt helye mindössze 350 méter távolságra van egymástól. Di Grassi a nagyhercegségben és feleségével Biancával és fiúkkal, Leonardoval. „Nem ez az egyetlen ok, amely a monacói pálya különleges varázsát adja.” – nyilatkozta Lucas di Grassi. „A kikötőnél található új box létesítmények, a pálya, amely a hétköznapi életem részét képező helyek mentén halad és a rengeteget barátom teszi különlegessé ezt a versenyt számomra.” A brazil pilóta egyértelmű célokkal vág neki a szombatnak: „A bajnokság teljesen nyitott. A Párizsban szerzett negyedik helyemmel jó pozícióból támadhatom az élen állókat. Megvan a monacói győzelemhez szükséges csapat és autó.”

    Csapattársa, Daniel Abt a francia fővárosban ünnepelte a szezon második dobogós helyezését, így ő is minimális hátrányból vághat neki a folytatásnak. „Szeretném ezt a lendületet tovább vinni Párizsból Monacóba és egy hibátlan versenynapot teljesíteni. Egyértelműen a győzelemre törekszem.” – nyilatkozta Daniel Abt, aki a Fomula E sorozat előtt már a GP2 és GP3 sorozatokkal versenyzett és dobogón is állhatott Monacóban. „Monaco számomra a versenynaptár egyik csúcspontja. Imádom a pályát és a verseny különleges hangulatát.”

    Az Audi Sport ABT Schaeffler gyári csapat mellett az Envision Virgin Racing ügyfélcsapata is – Sam Bird és Robin Frijns pilótákkal a kormány mögött – Audi e-tron FE05 versenyautókkal áll majd rajthoz. Ezt az autót az Audi és technológiai partnere, a Schaeffler közösen fejlesztette ki. A brit alakulat jelenleg a csapatok versenyében második helyen áll, Frijns pedig – Párizsban megszerzett első győzelmét követően – jelenleg vezeti a pilóták versenyét.

    Az idei Formula E sorozat kilencedik fordulója Monacóban szombaton helyi idő szerint 16.30-kor indul és a korábbiakhoz hasonlóan 45 perc plusz egy kör hosszú lesz. A korábbi futamokhoz hasonlóan az Eurosport csatorna élőben közvetíti az eseményeket. A nemzetközi csatornák közvetítési rendjéről bővebb információt a www.fiaformulae.com oldalon találnak az érdeklődők.

  • Bottas mielőbb aláírná az új szerződését

    Bottas mielőbb aláírná az új szerződését

    Valtteri Bottas nem sokáig tökölne a szerződésével, és meghosszabbíttatná azt Toto Wolffal 2020-ra is. A finn pilóta jól kezdte az évet, és ezt kamatoztatná, nehogy véletlenül Ocon-t léptessék elő. Le is zárná mindezt, még a Monaco-i Nagydíj előtt.

    2017-ben szeptember 13-án hosszabbították meg neki, egy évvel később július 20-án. Valtteri Bottas megszokta már a pengeélen táncolást, mert a Mercedes mindig csak egy évet hosszabbított neki, és mindig várnia kellett, amíg Toto Wolff és a csapat elöljárói kiértékelték az alternatívákat is.

    Nem is kérdés, hogy jó dolog világbajnok csapatnál vezetni, még ha várni is kell, és idegeskedni, mégis egy jó befektetés. Ugyanakkor Bottas is már inkább azt szeretné, amit az összes pilóta akar, nyugalmat, ami egy top pilótának kijár.

    Valtteri 2007-ben kezdett el formaautózni, és mindig nyernie kellett ahhoz, hogy a következő évre legyen szerződése. Hosszú távon egy versenyző megunja az ilyen bizonytalan helyzeteket. A Mercedes nem valószínű hogy alkalmazná Bottast 2020 után is, de ő reménykedik benne, hogy a szokásos szerződéshosszabbítása legalább most hamar meglesz, akár Monaco előtt.

    Az, hogy jól kezdte a az idei évet, az egy jó ütőkártya a finn pilótának, aki Wolff asztalára is tette a kérdést, hogy lesz-e idő előtt szerződés, igen vagy nem. Már csak azért is így kell eljárnia, mert idén Esteban Ocon állandóan jelen van a garázsban, és a francia csak várja a jelet, hogy mikor ülhet az autóba.

    Nem is annyira egyszerű tehát Bottas helyzete, de a pályán jól teljesít, amit még Wolffnak is meg kell rágnia, mert még az sem tiszta az idei csapatbajnokságban, hogy a csapattársak közül ki mennyire számít az idei bajnokságban. Ha a Mercedes tartja ezt az iramot, amit az első három versenyen mutatott, akkor nagyon hasonló évünk lehet, mint volt az 2016-ban, ahol a világbajnoki csapat két pilótája között dől el a dolog, az ellenfeleknek pedig nem osztanak lapot. Amennyiben a harc szorosabb lesz, akkor a csapaton belüli együttműködés lehet kérdőjeles, és egy csalódott Bottas már nem lesz értékes a csapat számára.

  • Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Max Verstappen számára nem jelentené a világvégét, ha nem ő válna a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokává.

    A rekordot jelenleg Sebastian Vettel tartja, a német 23 évesen nyerte meg élete első világbajnoki címét, még 2010-ben. Verstappennek azért még van ideje megdönteni ezt a rekordot a maga 21 évével, de azt kezdi tudomásul venni, hogy erre nem feltétlen idén kerül majd sor, hiszen a Red Bullnak még fejlődnie kell ehhez. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy a hollandnak kihívója akadt, hiszen talán nem túlzás kijelenteni, hogy Charles Leclerc személyében új csillag született Bahreinben. A vele egyidős monacóit csak a Ferrari motorjának meghibásodása akadályozta meg élete első győzelmének megszerzésében.

    „Tisztában vagyok a helyzettel, de akkor is fogok tudni nyugodtan aludni, ha nem sikerül a dolog” – mondta Verstappen a finn Helsingin Sanomat újságnak. „Ez mindenképp nehéz. Ha nem aratok sikereket ebben a két évben, akkor csak újra kell próbálnom legközelebb.”

    A Monacóban élő Verstappen arról is beszélt a finn újság hasábjain, hogy nehéz már visszatérnie szülőhazájába, Hollandiába.

    „Úgy gondolom, Kiminek ugyanolyan problémája van Finnországban, mint nekem Hollandiában. Bárhova megyek, valaki mindig megszólít, vagy képet szeretne velem. Rendkívül nehézzé vált ez így. Élvezem, hogy Monacóban élhetek. Csendes, békés, és senki sem zavar. Találkozhatok a családommal, és bárhova mehetünk anélkül, hogy zavarnának.”

  • Ellen Lohr is az EuroNASCAR-ba igazol!

    Ellen Lohr is az EuroNASCAR-ba igazol!

    Ellen Lohr nem fér a bőrébe: 2016-ban gyakorlatilag abbahagyta a versenyzői karrierjét, de 2019-ben a Monacóban lakó német hölgy visszatér a versenypályákra. Egy osztrák csapattal, a Df1-gyel indul a NASCAR Euro szériájában, az ELITE-1 divízióban, 13 futamon. Jacques Villeneuve után ő immáron a második húzónév a sorozatban.

    A kamion Európa-bajnokságról ismert Ellie így nyilatkozott a visszatéréséről:

    „A Df1 csapatvezetője, Norbert Walchhofer a megfelelő időpontban talált meg. Zolderban meg is néztem egy NASCAR Euro széria versenyt. Aztán összeállt a mozaik. A versenyzői génjeim és a sportszeretetem nyert. A klasszikus versenyzést pedig szeretem, és ez sosem hal el. Zolderban meg meggyőzött a 30 V8-as autó ereje.”

    Lohr kifejezetten örül az európai NASCAR kihívásnak, amely 2012 óta áll az amerikai széria felügyelete alatt:

    „Itt még keményen kell az autóval dolgozni, ami nekem nagyon is tetszik. Az eredmény persze több összetevős. A csapat mindent meg fog tenni ezért, ez pedig már most látszik. A téli szünet alatt az autókat ellenőrzik, teljesen szétszedik, és újra építik azokat.”

    Hosszútávú célja az, hogy a dobogón végezzen. Ugyanakkor neki is még szoknia kell majd ezt a szériát. Erről így vélekedik:

    „Az biztos, hogy az elején még nem fogok majd az élmezőnnyel küzdeni, hiszen az egy kisebb csoda lenne. Az, hogy az élre kerülhessek, ugyanakkor benne van a pakliban, különben nem is csinálnám ezt. Emiatt is kötöttünk több éves szerződést.”

    Ellen Lohr már 31 éves profi sportkarriert tudhat maga mögött. Több dologban is kipróbálta magát, leginkább a DTM-ből lehet ismert. A túraautós szériában ő volt az egyetlen nő, aki valaha is futamot nyert. Sokoldalúsága miatt igen kedvelt az autósportban.

    Februárban lesz majd az első tesztje a Chevrolet Camaroval, és 99-es lesz a rajtszáma. A NASCAR Euro szériának a kezdete április 13-14-én lesz majd a spanyolországi Valenciában. Utána Olaszország, az Egyesült Királyság és a Cseh Köztársaság jön. 2019 egyetlen oválpályás versenye nekik július 13-14-én lesz, Venrayban. Az elődöntő szeptember 21-22-én lesz majd Hockenheimben, a szezonzáró pedig október 5-6 között Zolderben.

  • Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    A Williams leendő fiatalja, George Russell szerint a technikai hibái miatt volt küzdelmesebb a Forma-2-es bajnoki cím megszerzése. A brit fiatal azért mondta ezt, mert az idei Forma-2-es autókkal rengeteg probléma volt.

    Az autók kuplungproblémája sok pilóta dolgát nehezítette meg, köztük a Mercedes juniorját is. Szinte minden futamon előfordult, hogy valaki a kuplung hibája fulladt le a rajtrácson. Ez annak is betudható, hogy a Forma-2-ben idén használtak először V6-os turbómotorokat.

    „A második versenytől kezdve megvolt a tempónk ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el,” – értékelt a Forma-2 idei bajnoka. „Az autó attól a ponttól kezdve nagyon gyors volt.

    „Voltak versenyeink, ahol nagyon sok pontot veszítettünk el. Például a Magyar Nagydíjon, ahol már a rajt előtt problémák adódtak a kuplungommal. Ez a hiba az egész hétvégémre rossz hatással volt. Monacóban már a szabadedzés első körében elfüstölt a motorom, ami miatt nem tudtam kellőképpen megismerni a pályát.

    „Szóval igen, voltak hibáim, amik ha nem következtek volna be, akkor sokkal több ponttal lettem volna gazdagabb,” – véli Russell. „Igaz, a többieknek is volt hasonló problémájuk a szezon során, még is úgy gondolom, hogy Monacóban és Budapesten is nyerhettünk volna, ha nem lettek volna problémánk az autóval.”