Címke: Monaco

  • Hubert célfotóval nyerte a monacói sprintversenyt

    Hubert célfotóval nyerte a monacói sprintversenyt

    A tavalyi GP3 bajnok, Anthoine Hubert élete első F2-es futamgyőzelmét aratta a monacói sprintfutamon, miután sikerült kivédekeznie a végül második helyen záró Louis Deletraz kései támadásait.

    Két safety car fázis is volt a versenyen, de még az elején, hiszen 6 kör után már túl voltunk mindkettőn. Az első versenyről kizárt Luca Ghiottonak ismét nem volt jó versenye, ezt mi sem mutathatná jobban, mint hogy mindkét biztonsági autós fázishoz is köze volt. Mindkétszer előzni próbált, hiszen a végéről kellett indulnia ugye a kizárás után. Először Tatiana Calderonnal keveredett incidensbe a Mirebau-nál, később pedig Raghunathannal a Loews-ben. A második balesetnél már ő sem tudta folytatni a versenyt, kiesett, mint ahogy az indiai is.

    A rajttól kezdve Hubert-Deletraz volt a sorrend, és végig egy másodperc körül alakult kettejük különbsége. A svájci csak az utolsó körökre szánta el magát, hogy közelebb kerüljön. Többször is nézelődött az alagút utáni sikánnál, ahol Hubert kétszer is elfékezte magát, de így is mindkét alkalommal be tudott fordulni. Kettejük csatája kiélezettebb már nem is lehetett volna, hiszen még az utolsó kanyar után sem tudtuk, ki fog nyerni. Történt ugyanis, hogy Hubert a célegyenes ráfordítóban rosszul gyorsított ki, és Deletraz felért mellé, így szinte egymás mellett szelték át a célvonalat.

    A Virtuosi pilótája, Guan Yu Zhou harmadikként zárt, ő páholyból nézte a vezető duó harcát, hiszen kevesebb, mint egy másodperc hátránnyal futott be. Az egy futamra beugró Artem Markelov lett a negyedik, hiába támadta szinte végig Zhou-t.

    Mögöttük nagy lemaradásban érkezett Dorian Boccolacci az ötödik helyen. A franciát végig nyomás alatt tartották, előbb Nobuharu Matsushita, majd Sergio Sette Camara, a japán visszaesése után.

    Camara tehát hatodik lett, Nyck de Vries és Nikita Mazepin előtt. Matsushita éppen hogy nem szerzett pontot a kilencedik helyével, Latifi pedig tizedikként futott be, Mick Schumacher előtt.

  • Hamiltoné a pole Monacóban, nagyot hibázott a Ferrari

    Hamiltoné a pole Monacóban, nagyot hibázott a Ferrari

    Az időmérőt megelőzően a hivatalos előrejelzés szerint 40% esély volt arra, hogy megeredjen az eső a kvalifikáció alatt, az égi áldás azonban nem érkezett meg.

    Sebastian Vettel még a harmadik szabadedzésen törte össze a Ferrarit, ám az olasz szerelők gyors munkája eredményeképp a négyszeres világbajnok német részt tudott venni a kvalifikáción.

    A Q1-ben Vettel meg is futotta a legjobb időt, Antonio Giovinazzit pedig vizsgálják a versenybírák, amiért a 18-as kanyarban feltartotta Nico Hülkenberget.

    Hatalmas taktikai hibát vétett a Ferrari – míg Vettel első lett, Leclerc már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

    A monacóiak kedvence mellett Perez, Stroll, Russell és Kubica búcsúztak az első szakaszban.

    Az időmérő edzés második szakaszában Max Verstappen volt a leggyorsabb a Red Bull-Hondával. A kiesők sora: Hülkenberg, Norris, Grosjean, Räikkönen és Giovinazzi távoztak.

    A szabályoknak megfelelően a Q3-ban tíz versenyző maradt,  ahol 12 perc állt rendelkezésükre, hogy megszerezzék a pole pozíciót, ami kiemelkedő fontossággal bír a monacói pályán.

    Valtteri Bottas rögtön a Q3 elején nagyszerű körrel nyitott, a finn 1:10.252-es ideje azonban nem volt elég a pole pozícióra. Lewis Hamilton a Q3 végén 1:10.166-tal szerezte meg a rajtelsőséget.

    Top 10: Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Gasly, Magnussen, Ricciardo, Kvyat, Sainz, Albon.

  • Leclerc vette át a vezetést az időmérő előtt, Vettel összetörte a Ferrarit

    Leclerc vette át a vezetést az időmérő előtt, Vettel összetörte a Ferrarit

    Lando Norris gurult pályára elsőként a 2019-es Monacói Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésén.

    A körülmények nagyon hasonlóak a tegnapihoz: 20 Celsius-fokos a levegő, 34 pedig a pálya hőmérséklete.

    A csütörtöki mindkét szabadedzésen leggyorsabb Lewis Hamilton nem volt teljesen elégedett az autójával. Az ötszörös világbajnok vibrációra panaszkodott, a Mercedes szerelői Hamilton kérésére állítottak az első felfüggesztésen.

    Kevesebb mint fél órával a kezdés után érkezett az edzés legfontosabb történése: Sebastian Vettel a Sainte Devote kanyarban összetörte Ferrariját. A német hibája miatt alkalmazni kellett a virtuális biztonsági autót, ami a pályabírók gyors beavatkozásának köszönhetően hamar véget ért.

    Nem sokkal a vége előtt Lance Stroll kishíján lemásolta Vettel hibáját, a Racing Point kanadai versenyzője azonban szerencsésebb volt, és igénybe tudta venni az első kanyar bukóterét.

    Az élen Charles Leclerc zárt, a hazai pályán versenyző monacóit Bottas, Hamilton, Verstappen, Gasly és Giovinazzi követik. Leclerc-t azonban vizsgáljaa az FIA, amiért feltételezhetően nem a szabályok szerint teljesítette a VSC fázist. Az esetről a szabadedzés után fog döntés születni.

    A Monacói Nagydíj időmérő edzése 15 órakor veszi kezdetét.

  • Luca Ghiotto elveszítette a monacói főfutamon megszerzett második helyét

    Luca Ghiotto elveszítette a monacói főfutamon megszerzett második helyét

    A Forma-2-es bajnokság egyik élmenőjét, Luca Ghiottot kizárták a monacói főversenyről. Mindez azt jelenti, hogy Louis Deletraz helyett Anthoine Hubert rajtolhat majd a pole pozícióból a sprintversenyen.

    Ghiotto annak érdekében küzdött keményen a második helyért, hogy csökkentse a hátrányát a bajnokság éllovasával, Nicolas Lathifivel szemben. Azonban a verseny után kiderült, hogy az olasz pilóta UNI Virtuosi autójának egyik karosszéria eleme nem volt szabályos. A csapat adatai alapján látszik, hogy Ghiotto súrolta a falat a verseny folyamán, ami miatt megsérülhetett az a bizonyos elem. Azonban a stewardok ennek ellenére döntöttek a kizárás mellett.

    Mindez azt jelenti, hogy Ghiotto 18 pont helyett 0-t kap és a sprintversenynek is csak az utolsó helyről vághat majd neki. Az olasz versenyző immáron 26 ponttal van lemaradva Lathfitől és a második helyen álló Nyck de Vries-zel szemben is 24 pont hátránya van.

    „A versenybírók megértették, hogy az alkatrész egy kisebb fajta ütközés miatt sérülhetett meg. Azonban a verseny után túl vékonynak találtuk a karosszéria elemet, ami miatt végül a kizárás mellett döntöttünk.”

    Az MP Motorsport versenyzője, Mhaveer Raghunathan egy húsz másodperces büntetést kapott, ami miatt nem töltötte le a boxutca áthajtásos büntetését. A büntetésnek köszönhetően Tatiana Claderon előreléphetett a tizenötödik helyre.

    Ghiotto kizárása miatt a Renault juniorja, Anthoine Hubert rajtolhat majd a pole pozícióból a sprintversenyen. A francia pilóta a kilencedik helyen ért célba, azonban olasz riválisa büntetése miatt végül nyolcadik lett. A fordított rajtrácsos rendszer pedig pont az első nyolc pilóta között működik.

  • Képgaléria a 2019-es Monacói Nagydíjról III.

    Képgaléria a 2019-es Monacói Nagydíjról III.

    Monacóban pénteken szünnap van az F1-eseknek, legalábbis ami a vezetést illeti. Ettől függetlenül azonban a versenyzők ugyanúgy ott voltak a paddockban, így aztán mutatunk most nektek egy pénteki monacói képgalériát!

    Ha mielőbb szeretnétek Monacóból ÉS Berlinből képeket látni, kövessetek minket Instagramon (@www.racingline.hu) és csekkoljátok az Insta sztorinkat!

    A szerdai monacói galériáért klikkelj ide!
    Csütörtöki galériáért pedig ide!

    Varga András fotói
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

    [Best_Wordpress_Gallery id=”227″ gal_title=”2019 Monaco GP III.”]

  • Räikkönen: Jobbak vagyunk, mint vártuk

    Räikkönen: Jobbak vagyunk, mint vártuk

    Kimi Räikkönen pozitívan értékelt a Monacói Nagydíj első két szabadedzésével kapcsolatban, elmondása szerint az edzések jobban alakultak, mint amire számítottak.

    A 300. nagydíjára készülő finn mindkét csütörtöki edzésen 9. lett, míg csapattársa, Giovinazzi is kiemelkedőt nyújtott délután, hiszen 8-ként zárt. Räikkönennek eddig egy győzelme van a hercegségben (2005-ből), és idén ez valószínűleg így is marad, de legalább jól kezdték a hétvégét.

    „Elfogadjuk [a 9. helyet], de van még min dolgozni. Ez egy jobb kezdése a hétvégének, mint amire számítottunk. De ezek még csak szabadedzések, szóval majd látjuk” – fogalmazott Räikkönen a maga szűkszavúságával.

  • A csapatok sem tudták, körhátrányban vannak-e: Komoly zavar az F2 főfutamán

    A csapatok sem tudták, körhátrányban vannak-e: Komoly zavar az F2 főfutamán

    A Formula-2-es pilóták és csapatok sem értették, miért került a mezőny több mint fele körhátrányba a pénteki főversenyen.

    Az egész káoszt elindító piros zászlót Mick Schumacher okozta, amikor is összeért Tatiana Calderonnal a Rascasse-ban. Az incidens következményeképp a mezőny egyetlen hölgyversenyzője megpördült, ezzel amolyan útzárat kialakítva. A verseny megszakításakor az autókat berendelték a boxba, és a dugóba kényszerült versenyzők – vagyis a 9. helyen vagy hátrébb állók – egy kör hátrányba kerültek, amit aztán vissza sem tudtak venni. A boxban alapvetően a valós sorrend szerint álltak fel, csak egyszerűen az első nyolc után következők egy körrel kevesebbet tettek meg. És mivel az időmérő rendszer nem igazodott ehhez, a lekörözöttek nem vehették vissza a körüket.

    Ezzel a versenyigazgatóság nem tartotta be az F2 sportszabályzatának 42.3-as pontját, ami a lekörözöttekről szól verseny-újraindításkor. A szabály azt mondja ki, hogy ilyenkor a lekörözötteknek lehetőségük van hamarabb elhagyni a boxutcát és teljesíteni egy kört előzések nélkül, majd visszatérni az ekkor már pályára kihajtott mezőny végére.

    A történtekről hivatalos közleményt még nem adtak ki, de várhatóan fognak, hiszen a megszakítás körül történtek vizsgálata még nem fejeződött be.

    Néhány csapat aszerint gondolkodott, hogy nincsenek körhátrányban a TOP 8-on kívüliek, akik ugye már cseréltek kereket, míg az élen állók nem. Ezért sok valójában körhátrányban lévő pilóta a határon autózott annak reményében, hogy pozíciókat nyerhetnek akkor, amikor végrehajtják kötelező kiállásukat az első nyolc tagjai. Sőt, az élen álló, később a futamot is megnyerő Nyck de Vries sem bízott semmit a véletlenre, és kiautózott egy 25 másodperces előnyt a kilencedikhez képest. Még egy új gumit is felrakott a versenymegszakításkor, de sokan mások is ezt tették a vezető bolyból. Mint tudjuk, feleslegesen, hiszen a körelőnyük megmaradt, így viszont, hogy eggyel több szettet használtak, a második futamon eggyel kevesebből kell gazdálkodni, tehát valószínűleg használt gumikat is fel kell majd tenni.

    A bajnoki éllovas Nicholas Latifi a lekörözöttek táborát gyarapította, miután nem sikerült neki jól a kvalifikáció, és az elejétől kezdve csak a mezőny közepében autózott.

    „Őszintén nem tudtam, hogy körhátrányban vagyok, és szerintem a csapat sem volt 100%-ig biztos ebben a verseny végéig” – mondta a kanadai a nem mindennapi verseny után. „Szerintem ez a versenyigazgatás hibája volt. Abban a hitben versenyeztem, hogy a fordított rajtrácsos poleért harcolok, majd kiderült, hogy közel sem. A semmiért küzdöttem, és ha ezt tudtam volna, nem vállalok felesleges kockázatot.”

    Igaz Latifi így is első maradt a bajnokságban, de előnye mindössze egy egységre olvadt a futamgyőztes Nyck de Vries-zel szemben.

  • Räikkönen: Nem szeretem a mai Monacót

    Räikkönen: Nem szeretem a mai Monacót

    A finn Kimi Räikkönen határozottan kijelentette, hogy sokkal jobban szereti a monacói pálya régebbi vonalvezetését, amelyiken még pályafutása elején versenyzett.

    2007 világbajnoka úgy véli, hogy a korábbi monacói pályán a tényleges képességek döntötték el a futamgyőzelmet, a mostanin inkább az autók teljesítménye.

    „Lehet, hogy Monaco látványra szép hely, de összességében nem szeretem. Ez már nem az a pálya, mint amelyiken első alkalommal vezettem. Az uszoda kanyar szűkebb volt, az első kanyarban pedig volt még szalagkorlát a belső íven. De a pálya többi része is változott. Akkor még a pilóták képességei jelentették a különbséget itt, most már nem. Jelenleg a gyors autók vannak az élen.” – nyilatkozta Räikkönen.

  • Nyck de Vries nyerte a piros zászlóval tarkított főversenyt Monacóban

    Nyck de Vries nyerte a piros zászlóval tarkított főversenyt Monacóban

    Az ART holland versenyzője, Nyck De Vries rajt-cél győzelmet aratott a Forma-2 eléggé bizarra sikerült főversenyén Monacóban. A célba érő versenyzők fele kört kapott, a Rascasse kanyarban pedig egy kisebb dugó alakult ki Mick Schumacher félresikerült előzése miatt.

    A versenyt akkor szakították félbe, amikor Mick Schumacher megpörgette Tatiana Calderon Ardenjét a Rascasse kanyarban. Calderon nem tudott megfordulni, ami miatt az érkező autók nem tudtak továbbmenni.

    De Vries, Luca Ghiotto és Sergio Sette Camara sokáig haladtak egymás mögött az első három helyen. Azonban a három versenyző közül még egyik sem járta meg a boxutcát. Egy idő után már veszélyben forgott a helyezésük azokkal a pilótákkal szemben, akik a verseny korábbi szakaszban már túlestek a kötelező kerékcseréjükön. A piros zászló azonban megmentette őket.

    A baleset után csak az első nyolc versenyző tudott plusz egy körre a piros zászló előtt, így azok a versenyzők, akik a dugóban ragadtak, körhátrányba kerültek. Az újraindítás után de Vries fokozatosan növelte a távolságot közte és a második helyen haladó Ghiotto között. A holland 4.7 tized másodperccel vezetett olasz riválisa előtt, amikor mindketten kiálltak a boxba friss kerekekért.

    De Vries visszaállt az élre a kiállásokat kivetően. Innentől kezdve még a biztonsági autós fázisok sem veszélyeztették. Az elsőt Mahaveer Raghunathan okozott azzal, hogy Jack Aitkent belerakta a falba a Loews kanyarban. Másodjára pedig azért kellett behívni a biztonsági autót, mert Juan Manuel Correa összetörte az autóját az Uszodánál.

    A versenyt csak az utolsó előtti körben indították újra. Végül de Vries nyerte a versenyt Ghiotto és Nobuharo Matsushita előtt, aki a verseny vége felé előzte meg Camarát. Dorian Boccolacci lett az ötödik, Guanyu Zhou pedig annak ellenére lett hatodik, hogy a piros zászló miatt közel egy percet veszített.

    A visszatérő Artem Markelov lett a hetedik, megelőzve a nyolcadik helyezett Louis Deletrazt, aki ezzel megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre a fordított rajtrács miatt. Ralph Boschung és Anthoine Hubert végzett még pontszerző helyen.

    A bajnokság éllovasa, Nicholas Lathifi belekeveredett a Schumacher által okozott balesetbe, ami miatt csak a tizenharmadik helyen ért célba. Schumacher több büntetést is kapott a verseny során. Először egy öt másodperces büntetést, amiért átvágta a pályát, másodjára pedig egy boxutca áthajtásos büntetést kapott a baleset okozása miatt.

    Callum Ilott, aki a második helyről rajtolhatott volna, autója pedig már a felvezető kör után megadta magát. A britnek még azelőtt véget ért a versenye, mielőtt igazán elkezdődött volna.

  • Ezért menesztette fiatal versenyzőjét a McLaren

    Ezért menesztette fiatal versenyzőjét a McLaren

    Május második hetében érkezett a hír, hogy a McLaren megválik Nyck de Vriestől, 24 éves holland versenyzőjétől.

    De Vries 2010 óta erősítette a wokingiak junior programját, ám nem kapta meg a lehetőséget a Forma-1-ben való bizonyításra, valamint a 19 éves Lando Norris is elé került a rangsorban, aki már teljes értékű Forma-1-es versenyzőként rója a köröket Carlos Sainz mellett.

    A Racingline.hu ott van a hétvégi Monacói Nagydíj helyszínén, a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján pedig megkérdeztük Zak Brownt, a McLaren ügyvezetőjét, hogy mi az oka, amiért De Vries-zel nem számolnak a továbbiakban.

    „Továbbra is van junior versenyzőnk Sergio Sette Camara személyében és van két nagyon – pontosabban egy nagyon fiatal versenyzőnk, Lando Norris, valamint Carlos Sainz. Nagyon boldogok vagyunk a teljesítményükkel. Jelenleg nem látjuk az okát annak, hogy foglalkoztatnunk kellene olyan versenyzőket, akiknek nincs hely a csapatnál” – mondta Brown.

    „Mivel nagyon kevés esély lett volna arra, hogy Nyck a McLaren versenyzője legyen, ezért úgy éreztük, az a legjobb döntés, ha a saját útját járja. Így lehetősége nyílhat arra, hogy gyakrabban, más csapat autóját vezethesse. Sokszor megesik egy fiatal versenyzővel, akinek kontraktusa van, hogy elesik egy másik csapatnál adódó lehetőségtől, ami pedig a karrierjének tesz rosszat, ezt pedig el szeretnénk kerülni” – tette hozzá a McLaren ügyvezetője.