Címke: Monaco

  • A McLaren festését a tavalyi monacói dizájn inspirálta

    A McLaren festését a tavalyi monacói dizájn inspirálta

    A McLaren 2022-re választott dizájnjának színvilága hajaz a 2021-es Monacói Nagydíjon használt különleges festésre, és Zak Brown megerősítette, ez nem a véletlen műve.

    A wokingi istálló péntek kora este mutatta be idei F1-es gépét, amiben az árnyalatokat a tavalyi Gulfos festés ihlette.

    „Mióta visszaváltottunk papayára, folyamatosan fejlesztettük a festésünket” – kezdte nyilatkozatát Brown, még 2017-re visszautalva, hiszen ekkor jelent meg először az említett szín az autón. „Valami olyat akartunk, ami nagyon élénk, ezért megváltoztattuk a papaya árnyalatát, sötétebb lett, de a tavalyi monacói és abu dhabi festésváltoztatásokat nagyon jól fogadták a rajongók. Azt hiszem, van benne valami elegancia, amiről úgy gondoltuk, hogy ráférne a remélhetőleg gyors versenyautóra, amit idén terveztünk! Tehát ez egy természetes fejlődés, és igyekszünk biztosítani, hogy vállalati partnereinknek is teret adjunk, hogy kitűnhessenek.”

    A McLaren rendhagyó bemutatót tartott, az MCL36-on kívül bemutatták az IndyCar és Extreme E autójukat is, melyek hasonló színekben pompáznak.

  • Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Mindannyian jól tudjuk, hogy a Forma-1-es versenyzők nagy része szeret focizni. Anno Michael Schumacher volt az első olyan versenyző és az idő múlásával szerveződött időnként egy, ex és aktív F1-es pilótákból alkotott csapat, akik egykori futballsztárok ellen léptek pályára egy-egy jótékonysági meccs keretein belül. Most Charles Leclerc vett részt egy ilyen eseményen Monacóban, ahol saját maga is pályára lépett.

    „Sajnos a focival kapcsolatos tudásom nem lett több még a mostani meccset követően sem” – írta a Ferrari monacói pilótája a mérkőzést követően. „Azonban mindezek ellenére nagyon örülök annak, hogy része lehettem a jótékonysági mérkőzésnek és ezzel adományt gyűjthettünk a @fight_aids_monaco számára.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc Fan Page (@charlesleclerc16) által megosztott bejegyzés

  • Lewis Hamilton eladta a Pagani Zonda 760 LH-ját

    Lewis Hamilton eladta a Pagani Zonda 760 LH-ját

    Bár a Zondának nagyjából két tucatnyi „760-as” változata létezik, Hamilton csak a második példányt tudhatja magáénak a sorozatból. Ez egyike azon kevés darabnak, amelyet az alapoktól kezdve már ennek építettek, nem pedig egy „alapabb” változat, amelyet később 760-asra építettek át.

    A hétszeres F1-es világbajnok hét évig volt az autó tulajdonosa, és Monacóban tartotta. Úgy tudni, hogy miután az autót eladták, állítólag csak kevesebb, mint 1000 km-t futott, az Egyesült Királyságba importálták, és jelenleg Északnyugaton található.

    Hamiltont számtalanszor látták vezetni az autót Monacóban, és 2015-ben egy kis sebességű balesetben is részes volt az autóval, de gyorsan megjavíttatta.

    A 760LH-t egy 7,3 literes szívó AMG V12-es motor hajtja, amely 750 lóerőt és 780 Nm nyomatékot ad le. A 760LH a legtöbb 760-as sorozatú modellel ellentétben hatfokozatú kézi sebességváltóval rendelkezik, amely kizárólag a hátsó kerekeken keresztül adja le az erőt, míg a legtöbb más modell automata váltóval és lapátváltóval rendelkezik. Néhány éve Hamilton azt mondta, hogy a Zondát „szörnyű vezetni”, és azt állította, hogy ez a „legjobban hangzó autó” a gyűjteményében, „de kezelhetőség szempontjából ez a legrosszabb”.

    Úgy tudni, hogy Hamilton körülbelül 1,5-2 millió dollárt fizetett az egyedi Zondáért. Bár ez 2014-ben még sok volt, az egyedi Zondák ára az elmúlt években az egekbe szökött, és valószínűleg komoly felárral adta el.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pagani Zonda Registry (@thezondaregistry) által megosztott bejegyzés

  • Norris a „ködös Albiont” a Côte d’Azurre cseréli!

    Norris a „ködös Albiont” a Côte d’Azurre cseréli!

    Lando Norris tegnap bejelentette, hamarosan elköltözik az Egyesült Királyságból!

    A brit versenyző úgy döntött, hamarosan elhagyja szülőföldjét a napfényes Monaco kedvéért. A 22 éves pilóta tavaly még úgy nyilatkozott, hogy szereti az angol tájat, így esze ágában sincs elköltözni Woking mellől.

    Ugyanakkor azóta más szelek fújnak, így Norris a költözés mellett döntött. Nemrég a McLaren pilótájra arról számolt be, hogy a rajongók egy része kinyomozza kivel és hol tölti az idejét, sőt sokszor meg is szólják az illetőt. A magánélet védelme, valamint az anyagi forrásai fontosak a brit ifjonc számára, így arra az elhatározásra jutott, hogy az adóparadicsomként is ismert városállamba teszi át székhelyét.

    Nem Norris az egyetlen versenyző aki Monacót választotta menedékül. A jelenlegi mezőnyből Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Valtteri Bottas és Charles Leclerc (bár ő ott is született) találta meg a Francia Riviérán a számításait. Ugyanakkor Nico Rosberg és Mika Häkkinen is Monacóban tengeti mindennapjait.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    ,,Köszönjetek az új otthonomnak! Ugyan még nincs kész a hely, de jövőre ha nem a gyárban vagy a versenypályán leszek, akkor itt fogok élni Monacóban. A következő hónap végén fogom átvenni a kulcsokat, így remélem, mielőbb költözhetek majd. Nagyon izgatott vagyok az új fejezet miatt.” – írta Norris.

  • Így néz ki a kifehéredett Red Bull, a Honda kedvéért! – galériával

    Így néz ki a kifehéredett Red Bull, a Honda kedvéért! – galériával

    Napok óta ismert volt, hogy különleges festéssel búcsúzik a Red Bull a motorbeszállító partnerétől, a Hondától. A mű elkészült, és ahogy az várható volt, a japánok fehérje jelenik meg erősen, némileg hangsúlyosabb pirossal.

    Ahogy a McLaren idei monacói Gulf-os festése, ez is egy alkalomra szól, tehát az energiaitalosok csak a Török Nagydíjon pompáznak majd így.

    Eredetileg persze Suzukában akartak így adózni a partnerük előtt, de az a futam elmarad, az ottani koronavírus-helyzet miatt.

    Most már az előzetesek után Sergio Perez és Max Verstappen autói teljes pompájukban láthatóak. Oldaldobozán olvasható az „arigato”, tehát a „köszönöm”, japánul. A testvércsapat AlphaTauri is készül egy különleges festéssel.

  • Pandora-iratok: Forma-1-es figurák is érintettek az offshore botrányban!

    Pandora-iratok: Forma-1-es figurák is érintettek az offshore botrányban!

    Számos Forma-1-es nevet is lelepleztek a Pandora-iratokkal, ami adócsalásnak minősül. Elviekben az érintettek között lenne Bernie Ecclestone, Flavio Briatore, Jacques Villeneuve és Lawrence Stroll is.

    Október 3-án több mint 130 milliárdost lepleztek le a Pandora-iratokkal. A Nemzetközi Oknyomozó Újságírók Konzorciuma (ICIJ) által aznap közzétett 11,9 millió kiszivárgott dokumentumon (amely 2,9 terabájtnyi adatot tartalmaz) keresztül. Ezekben részletesen bemutatták, hogy a gazdagok hogyan rejtették el a pénzt olyan módon, amelyet a bűnüldöző szervek nem tudtak felderíteni.

    Az ICIJ hírszervezetei ai iratok kiszivárgását a pénzügyi titkolózás eddigi legátfogóbb leleplezéseként jellemezték. 14 pénzügyi szolgáltató cég dokumentumait, képeit, e-mailjeit és táblázatait tartalmazza. Többek között olyan nemzetekéből, mint Panama, Svájc és az Egyesült Arab Emírségek.

    A pénzügyi iratok hatalmas kiszivárgását jelentette be vasárnap több nagy hírügynökség, és ezek állítólag a világ vezetőit kötik titkos vagyonraktárakhoz. Érintett lehet Abdullah jordániai király, Andrej Babis cseh miniszterelnök valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök bizonyos munkatársai.

    Az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), egy washingtoni székhelyű, riportereket és médiaszervezeteket tömörítő hálózat. Szerintük az akták 91 ország és terület mintegy 35 jelenlegi és volt nemzeti vezetőjéhez, valamint több mint 330 politikushoz, illetve köztisztviselőhöz kapcsolódnak.

    Azt nem közölték, hogy az aktákat hogyan szerezték meg. A Reuters pedig nem tudta függetlenül ellenőrizni a konzorcium által bemutatott állításokat vagy dokumentumokat. Ezeket a híreket az ICIJ és a Pandora-vizsgálatban részt vevő médiapartnerek, köztük a The Washington Post, a BBC, a The Guardian, a Radio France és az Indian Express közölték.

    Az ügybe belekeveredett Forma-1-es személyiségek közé tartozik a Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone. Bizalmasa és korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore. Az Aston Martin milliárdos tulajdonosa, Lawrence Stroll, valamint az 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve.

    A CBC riportja szerint „Villeneuve versenyzői pályafutása nagy részében Monacóban és Svájcban élt luxus körülmények között, míg a 90-es években egy részében, majd 2007-től 2013-ig egy ideig Québecben élt:

    „A Pandora-iratokból kiderül, hogy már karrierje elejétől, 1992-től kezdve adómentes országokban offshore cégeket hozott létre. Ezeket azért hozták létre, hogy verseny- és reklámbevételekhez jussanak.”

    A The Star arról ír, hogy „Stroll a Superwit Profits Limited részvényeseként a BVI céget megosztja egy sor másik ultragazdag üzletemberrel, köztük a hongkongi divatmilliárdos Silas Chou-val, a hongkongi divattervező David Tanggal és a francia származású milliárdos befektetővel, Nicolas Berggruen-nel. A BVI cég egy összetett offshore vállalati struktúra része, amelyen keresztül a Strollhoz hasonló gazdag részvényesek különálló offshore cégekben tartottak az érdekeltséget. Stroll úgy tűnik fel a dokumentumokban, mint aki a Superwitben mintegy 15 százalékos részesedéssel rendelkezik egy több évtizedes családi trösztön, a Polo Truston keresztül, amelyet Liechtensteinben, egy másik ismert adóparadicsomban jegyeztek be.”

    A jelentés idézi Jonathan Dudmant, Stroll személyes pénzügyi tanácsadóját, aki azt állítja, hogy minden rendben van:

    „Ezer éve léteznek a trösztök. Az emberek azért hoznak létre trösztöket, hogy vagyontárgyakat birtokoljanak, és hogy ezeket a vagyonokat létrehozzák, kezeljék és adminisztrálják. Nincs ebben semmi látványos vagy különleges.”

  • Hivatalos: Rövidítenek a monacói versenyhétvégén

    Hivatalos: Rövidítenek a monacói versenyhétvégén

    Hosszú évek hagyománya ér azzal véget, hogy a Monacói Nagydíj hétvégéjét négyről három naposra rövidítik. Stefano Domenicali ugyanis megerősítette, hogy az eddigiekben csütörtökön rendezett két szabadedzést áthelyezik péntekre.

    Korábban a péntek szünnap volt a Forma-1-esek számára a hercegségben, itt volt jellemző egyedül az, hogy a versenyhétvége már csütörtökön elkezdődött.

    „Monaco azonnali hatállyal három napos hétvége lesz” – jelentette ki Stefano Domenicali a CNN-nek nyilatkozva. „Ez a péntek-szombat-vasárnapot jelenti, a csütörtöki kezdés és a pénteki pihenőnap helyett.”

    Ami egyébként a jövő évi versenyek lebonyolítását illeti, korábban beszámoltunk egy nemrég megjelent naptártervezetről, mely 23 versenyt vetít előre 2022-ben.

     

  • Vergne: Monaco félelmetesebb Formula E autóval, mint F1-essel

    Vergne: Monaco félelmetesebb Formula E autóval, mint F1-essel

    Jean-Eric Vergne szerint a monacói utcákon való autózás ijesztőbb Formula E autóval, mint a Forma-1-essel.

    A francia 2012-14 között a Forma-1-ben versenyzett, 58 futamon indult a Toro Rosso színeiben. Ezt követően a Formula E-be igazolt, ahol sikereket ért el, és 2017-18-ban és 2018-19-ben egymás után két bajnoki címer nyert.

    A Forma-1 és a Formula E ritkán versenyez ugyanazon a helyszínen, az utóbbi elsősorban utcai pályákon való versenyzésre összpontosít, de Monaco mindkettő esetében szerepel a versenynaptárban.

    Miután Vergne Formula E és Formula 1-es autóval is nekivágott a híres utcáknak, arról számolt be, hogy a Formula E autóban nagyobb veszélyérzete volt.

    „Teljesen más egy Forma-1-est vagy egy Forma-E-t vezetni” – idézi őt a Motorsport.com a Blackbooknak adott interjújában.

    „Nem teszteltem az új F1-es autót, de sokkal több a támasz, sokkal több a tapadás, szóval nehéz megmondani. De tapasztalatom szerint teljesen más vezetni.”

    „Először is, Monacót leszámítva nem ugyanolyan típusú pályákon versenyzünk.”

    „Monacóban például a Formula E-ben jobban félek egy kvalifikációs kör előtt, mint a Forma-1-ben, még akkor is, ha az F1-ben sokkal gyorsabban megy az ember.”

    „Az F1-ben nagyon nagy a tapadás, 280 km/h-val érkezünk az alagút kijáratához.”

    „A Formula E-ben nehéz az autó; elég erős, de nincs tapadása. A gumik, amiket használunk, száraz aszfaltra tervezettek. Ezek a gumik nem slickek, így nagyon korlátozott a tapadásuk. Ez nagyon kényessé teszi az autót.”

    Azonban Vergne-nek tetszik, hogy a Formula E sokkal nyitottabb, különböző csapatok és pilóták küzdhetnek a pole-ért és a győzelemért.

    „Ami nekem tetszik a Formula E-ben, ami az F1-ben nem így van, az az, hogy több csapat küzdhet a pole pozícióért és a győzelemért” – magyarázta Vergne.

    „Az F1-ben azt hiszem, ez volt a legnagyobb problémám, amikor a Toro Rossóhoz érkeztem. Régebben mindig nyertem, minden kategóriában, ahol indultam. Egyértelmű utasításokat kaptam a főnökömtől, Dr. Helmut Markótól: ha nem nyersz, nem mész a Forma-1-be.

    „Győzni szoktam, és amikor megérkeztem a Forma-1-be… Emlékszem, hogy az első futamon nyolcadik lettem, ahogy a másodikon is; ezek voltak az első pontjaim, nem voltam csalódott, de nem is voltam boldog. Azt, hogy láttam, hogy a csapat annyira örül a nyolcadik helynek, kicsit nehéz volt elfogadnom.”

    „Azt hiszem, nem értettem, míg az F1-ben voltam, hogy néha a Toro Rossóval nyolcadik, hetedik vagy hatodik helyen végezni valójában nagyszerű eredmény, és elégedettnek kellett volna lennem vele.”

    „Kicsit bonyolult volt, de a Formula E-ben az első, Punta del Este-i futamtól kezdve olyan volt, mintha hirtelen megváltam volna egy kavicsokkal teli hátizsáktól, amivel addig versenyezni próbáltam.”

    „Ugyanazokkal a feltételekkel küzdöttem, mint a bajnokság többi versenyzője. Üdítő volt számomra, hogy azt mondhattam, ‘nos, jó kört megyek a kvalifikáción, nem leszek messze a pole pozíciótól’.”

    „Mert az F1-ben tökéletes köröket mentem a kvalifikáción, és nem jutottam be a Q3-ba. E tekintetben nagyon szeretem a Formula E-t.”

  • Hamilton a Paganijával autókázott, fittyet hányva ezzel a környezetvédő kijelentéseire!

    Hamilton a Paganijával autókázott, fittyet hányva ezzel a környezetvédő kijelentéseire!

    Lewis Hamiltont paparazzik buktatták le, miután lefotózták őt Monacóban, ahogyan a fekete-lila fényezésű, V12-es erőforrás által működtetett Pagani Zonda 760 LH-jával közlekedik a városban.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka még a Reutersnek adott nyilatkozatában mondta azt 2020 szeptemberében, hogy szeretne minél többet tenni a környezetvédelemért és azzal próbálja meg csökkenteni az ökológiai lábnyomát, hogy kizárólag elektromos hajtású autókat használ majd az utakon.

    A brit versenyző mindezek mellett vegán életmódot folytat és még a saját magángépét is eladta. „Már nem használom egyik korábbi luxusautómat sem” – folytatta tovább Hamilton az interjújában. „Kizárólag az elektromos meghajtású Mercedes EQC-met használom.”

    Ehhez képest Monacóban nemrégiben kapták rajta a Mercedes pilótát, ahogyan beült a Pagani Zonda 760 LH-jába, majd el is hajtott vele. A 760 lóerős olasz luxusautóról érdemes megemlíteni, hogy egy 7.3 literes V12-es hajtáslánc működteti azt, ami remek hanggal bír, viszont a fogyasztása elég magas. Ugyan egy ilyen luxusautót élmény vezetni, Monaco egy borzasztóan rossz helyszín erre, ugyanis a szűk és zsúfolt utcái miatt szinte képtelenség kihasználni az autóban rejlő maximális potenciált.

    Hamilton egyébként a jól megérdemelt nyári szünetét tölti, miután a Magyar Nagydíjon egy nagy felzárkózást produkálva végzett a harmadik helyen, amivel visszavette a vezetést az egyéni pontversenyben Max Verstappentől. A Mercedes pilótáját legközelebb augusztus végén láthatjuk majd versenyezni a Belga Nagydíj folyamán Spa-Francorschampsban.

    Forrás: Exotic Carspotters/You Tube

  • Ricciardo háromnapos időmérőt rendezne az egyik helyszínen

    Ricciardo háromnapos időmérőt rendezne az egyik helyszínen

    Az új időmérős formátum kipróbálása elindította Daniel Ricciardo fantáziáját. Az ausztrál a versenynaptár egyik unalmasabb versenyét reformálná meg.

    A kétnaposra bővített kvalifikáció Silverstone-ban debütált, és Monzában is alkalmazni fogják majd. Van egy helyszín, ahol az időmérő talán fontosabb is, mint maga a verseny: Monacóban.

    A hercegség hétvégéjén általában a szombati nap jelenti a legnagyobb látványosságot a futamon gyakran tapasztalható vonatozás miatt.

    Bár a verseny a szűk utcák miatt a legunalmasabb, a monacói időmérő az egyik legizgalmasabb a versenynaptárban.

    „Egyre nagyobb pályákon kell versenyeznünk. Monacóban csak időmérőnek kéne lennie. Csak háromnapnyi időmérő, a végén pedig a legjobb kör jelenti a győzelmet.”

    „Szétlövés három napig.” – összegezte Ricciardo.