Címke: Mohammed Ben Sulayem

  • Kifakadt az FIA elnöke: Tudom, ki áll a támadás mögött, és kinevetem

    Kifakadt az FIA elnöke: Tudom, ki áll a támadás mögött, és kinevetem

    Egyre több különös esemény történik az utóbbi időben a Mohamed Ben Szulajem által vezetett FIA körül. Az emirátusokbeli sportvezető szerint egy az FIA és a Liberty közötti szakadás után is csak az irányító testület maradhatna talpon.

    Az F1 irányító testülete, vagyis az FIA, valamint a kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Liberty Media között a 2023-as szezon során kezdtek először komoly viták kibontakozni. A két szervezet továbbra sem ért egyet a mezőny bővítésének kérdésében, s bár a sport stratégiájának meghatározása a Stefano Domenicali által képviselt Liberty kezében van, Ben Szulajem a versenyeken való intenzív jelenléte mellett igyekszik egyre többször hallatni a hangját az F1-et illető kérdésekben.

    A szezon végeztével aztán történt néhány olyan fejlemény, amelyekre a paddockban is nehéz magyarázatot találni. Előbb ismeretlen helyről kirobbant a Wolff házaspárt érintő gyanúsítás, majd pedig az elmúlt hetekben két kulcsember, a sportigazgató Steve Nielsen, valamint a technikai igazgató Tim Goss is távozott az FIA vezetőségéből.

    Újabb tipp érkezett, hogy ki mártotta be Wolffot az FIA-nál

    „Tudom, hogy ki áll a támadás mögött. És ő azt hiszi, hogy nem tudom. Gondolják, hogy még a pozíciómban lennék, ha buta emberek vennének körbe? A csapatom nagyon rafinált” – kommentálta az utóbbi hetek történéseit Ben Szulajem a német Motorsport-Magazinnak.

    „A paddock egy nagyon kicsi élettér, amelyben mindenki mindenkit ismer. Jól tudható, hogy ki az, aki szivárogtatott vagy kitalált valamit velem kapcsolatban. És hogy mit teszek vele? Nevetek rajta. Tudom, hogy ki áll emögött, és kinevetem.”

    Az elnök azonban neveket nem említett, ráadásul az FIA és a Liberty közötti viszályról is rébuszokban beszélt a folytatásban – hangsúlyozva, hogy ő az úr a házban, így biztos benne, hogy bármi is történjen, a csapatok a szabályalkotó testület mögött fognak felsorakozni.

    Csak a háború újabb ütközete volt az FIA-elnök részéről a Wolff-házaspárt érintő botrány?

    „Egyesek szakadásról beszélnek, de tényleg azt gondolják, hogy a konstruktőrök versenyeznének egy olyan bajnokságban, amelynek nincs irányító testülete? Tényleg azt gondolják, hogy ebbe befektetnének? Hogy a szabályok majd aszerint alakulnak, hogy éppen ki tette bele a pénzét? Nem, először egyértelmű szabályokra van szükség” – mondta az elnök.

    „Csak annyit mondok, hogy soha nem fogunk egy olyan napra ébredni, amelyben az FIA nem létezik. A Liberty bármikor eladhatja az F1-et és kiszállhat belőle. Okos emberek, akik azért vannak itt, hogy profitot teremtsenek.”

    „Engem nem érdekelnek a tőzsdei értékek és a jegyeladások, a küldetésem az, hogy tisztességesek és átláthatóak legyünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy én a vezetőséget képviselem, nem pedig egy szolgáltatást nyújtunk.”

  • Jean Todt tudta, hogy számíthat a kemény kritikára

    Jean Todt tudta, hogy számíthat a kemény kritikára

    Az FIA előző elnökét, Jean Todtot nem érdekli, milyen vádakat fogalmazott meg a jelenlegi elnök, Mohammed Bin Szulajm.

    A szövetség aktuális vezetője ugyanis az FIA anyagi helyzetét bírálta, ezzel közvetve Todt felé üzent, hogy nem jól gazdálkodott és több mint 20 millió dolláros hiányt halmozott fel. A korábbi csapatvezető, illetve FIA-elnök Todtot megkérdezték, zavarja-e a bírálat.

    „Nem, mert nem érdekel. Az egész csak füst – mondta a L’Equipe-nek. – Az a hitvallásom, hogy amikor egy fejezet véget ér, azzal együtt új kezdődik, és nem illik támadni az elődöt. Amikor elmentem a Peugeot-tól, a Ferraritól vagy az FIA-tól, egy rossz szót sem tettem rájuk. Nincs értelme vádakat megfogalmazni, különösen akkor, ha azok alaptalanok.”

    „De nem lepődtem meg, mert tudtam, ki lesz az utódom, és ismertem a jellemét.” Hozzátette, hogy az első ciklusa kezdetekor alig 40 millió euró hevert az FIA kasszájában tartalékban, ami a távozásakor 250 millióra bővült.

    A hatalomátadás átláthatóságánál sem látott problémát. „Amikor távoztam, semmi sem volt titokban, csak egyetlen ügy zajlott még” – szögezte le. Ez egy, a glória szabadalmi jogaival állt összefüggésben, és Texasban indítottak egy pert miatta.

    Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

  • Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

    Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

    Sajtóértesülések szerint drasztikus lépésen gondolkodik a Liberty Media, ugyanis fontolóra vehetik az F1 elszakítását az FIA-tól.

    A BBC jelentése szerint a Forma-1 tulajdonjogát birtokló cégnek nemigen tetszik az, hogy Mohammed Ben Sulayem aktívan beleszól az F1 ügyeibe. A vállalat vezetőbeosztásban lévő személyei „károsnak tartják a magatartását a sportágra nézve”.

    A csapatok az elmúlt hónapok incidenseit közvetlen kapcsolatba állítják az elnökkel. A brit lap példaként a Lewis Hamilton elleni vizsgálat megújítását emelte ki. A hétszeres világbajnok a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, miután ütközött csapattársával. A 38 éves pilóta áthaladt a pályán, amiért szankcionálták is, ám napokkal később újra nyitotta az ügyet az FIA.

    Ezen felül Toto Wolffot és Frederic Vassuert is beidézték, mivel a két csapatfőnök a Las Vegas-i sajtótájékoztatón nem megfelelő hangnemben, és vehemensebb habitussal nyilatkozott.

    Ben Sulayem az év elején visszalépett az F1 napi szintű felügyeletétől, miután több ellentmondásos helyzetbe keveredett. A 62 éves ex-versenyző a sportág eladásáról szóló hírekre is nyilvánosan reagált, továbbá az új belépők kapcsán is véleménykülönbség alakult ki közte, és a sportág között. Úgy tűnt, hogy a helyzetet rendezték a felek, ám a szezonzáron ismét felmerült az elszakadás gondolata. A BBC-nek többen arról számoltak be, hogy a Liberty Media a Forma-1-gyel hátat fordíthat az FIA-nak, ha Mohammed Ben Sulayem továbbra is így viselkedik.

    Olaj volt a tűzre a tegnapi közlemény is, amiben a Szövetség vizsgálatot indított összeférhetetlenség miatt Toto Wolff és Susie Wolff ellen. Az F1, a Mercedes és az F1 Academy vezető hevesen reagált, és elutasította a vádakat.

  • Wolff hallani sem akar Masi visszatéréséről: Egy idióta, aki rossz döntést hozott

    Wolff hallani sem akar Masi visszatéréséről: Egy idióta, aki rossz döntést hozott

    Toto Wolff szerint Michael Masi olyan sebeket ejtett a Mercedesen 2021-ben, amik begyógyíthatatlanok.

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke napokkal ezelőtt leszögezte, nem lenne rest visszahívni az ausztrál ex-versenyigazgatót, ha egy pozícióra őt találja a legalkalmasabbnak. Az elhíresült Abu-Dzabi Nagydíj után – ahol a vezető, addig nem látott módon alkalmazta a szabályokat – halálos fenyegetéseket kapott, emiatt úgy döntött Ausztráliában folytatja karrierjét.

    A Szövetség, Masi bemutatott eljárást „emberi hibának” minősítette, mivel a szabályok alternatív értelmezésével az utolsó körben a két bajnok aspiráns a pályán harcolhatott egymással a címért.

    A Mercedes csapatfőnöke, mikor megtudta, hogy Ben Sulayem hajlandó visszahívni az ex-versenyigazgatót, kijelentette olyan sebeket kapott a csapat, amiket nem lehet elfelejteni, így örökre velük maradnak.

    „Brutális sebhelyek voltak! Olyanok, amik bizonyos értelemben sosem fognak elmúlni. Hegekké váltak, és vannak pillanatok, mikor azt gondolod, hogyan történhetett ez meg? Nos, pontosan tudjuk hogyan. Nem akarok egy percet sem arra pazarolni, hogy mi volt az oka, mert azzal túl sok hitelt adnék a fickónak. Ő csak egy idióta, aki rossz döntést hozott” – nyilatkozta Wolff.

    Az osztrák vezető nemigen örülne annak, ha Masi szerepet kapna a sportágban és a testületben.

  • Súlyos vádakkal illették Wolffot: Bizalmas információk birtokában van

    Súlyos vádakkal illették Wolffot: Bizalmas információk birtokában van

    Sajtóértesülések szerint súlyos vádakkal illette a többi csapatvezető Toto Wolffot.

    Ugyan a 2023-as szezon véget ért, ám a Mercedes vezetője az események sűrűjében találta magát. Ugyan a konstruktőri második helyet megszerezték a csillagosok, mivel három ponttal többet szereztek a Ferrarinál, ám a többi csapatfőnök ujjal mutogat az osztrák üzletemberre.

    A Business F1 szerint Wolff bizalmas információkat szivárogtat ki a FOM-nak és a Liberty Mediának. Emiatt olyan értesülések kerülnek az F1 vezetőinek birtokába, amikkel nem szabadna rendelkezniük.

    A Mercedes csapatvezetőjeként az 51 éves üzletember az alakulatok minden olyan megbeszélésen jelen van, amit az istállók maguk között tartanak. Emiatt olyan információkkal rendelkezik, amiket nem feltétlenül akarnak megosztani a csapatok a FOM-mal. Mindemellett Susie Wolff, a Mercedes csapatfőnökének felesége a tavalyi szezon óta az F1 Academy ügyvezető igazgatója lett. A női bajnokság is a FOM tulajdonát képezi. Susie Wolff a pozícióját tekintve szintén olyan információk birtokába jut, amik bizalmasnak számít.

    A csapatok emiatt információcserével gyanúsítják a Wolff házaspárt. A Business F1 értesülései szerint néhány csapatvezető már jelezte az FIA-nak ezt az összeférhetetlenséget, és cselekvésre sarkalta a Szövetséget. Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke figyelemmel kíséri az alakulatok aggodalmát, ám azt még nem sikerült megállapítania, hogy a csapatok szokásos játszmájának tanúja lett, vagy valóban tiltott információcsere történt. A lap szerint az elnökre nagy nyomás nehezedik, mivel egyre többen követelik, hogy lépjen fel a Wolff házaspárral szemben.

    A Business F1 arra hivatkozik, hogy több csapatfőnökkel beszélt, akik a névtelenségbe burkolózva elmondták, hogy az egyik ülésen Wolff olyan információt ejtett el, amit akkor csak a FOM munkatársai tudtak.

    Információcserével vádolják a Mercedes csapatfőnökét:

    Az egyik csapatvezető, akinek rengeteg konfliktusa volt Wolffal, a következőket mondta a magazinnak:

    „Azt beszéltük a többi csapattal, hogy elmehetnénk egy privát megbeszélésre. Ám a következő pillanatban már az egész tárgyalás anyaga Greg Maffei (Liberty Media vezetője) asztalán volt. Toto elmondott mindent a feleségének, aki tovább adta az információt Stefanónak (Domenicali), ő pedig elmondta Greg Maffeinek. Stefano 30 másodpercen belül tudni fogja miről beszélgetünk és mit mondtunk.”

    Egy másik csapatfőnök így reagált:

    „Szerintem ez illegális, én ezt így gondolom. Véleményem szerint, vállalati szinten hatalmas ez ügyben az összeférhetetlenség. Ezen felül rendkívül etikátlan is az egész.”

    A Business F1 állítja, köztudott, hogy Wolff már korábban is kiszivárogtatott információkat. A magazin szerint tavaly az osztrák csapatvezető révén derült ki az Szingapúrban, hogy a Red Bull túllépte a költségvetési limit összegét. Ám az osztrák istállót erről az FIA akkor még nem értesítette.

    „Egy időzített bombán ülünk, ami arra vár, hogy még nagyobbat robbanjon. Nagyobbat fog szólni a 2022-es Szingapúri Nagydíjon történt eseményeknél is” – nyilatkozta egy másik csapatvezető.

     

  • Ha kell, az FIA elnöke még Michael Masit is visszahozza

    Ha kell, az FIA elnöke még Michael Masit is visszahozza

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke leszögezte, ha a sportág jobbá tétele érdekében vissza kell hoznia Michael Masit a Szövetségbe, akkor megteszi.

    Az ausztrál ex-versenyigazgató a 2021-es Abu-Dzabi Nagydíjon hozott vitatható döntései miatt került leginkább reflektorfénybe. A két évvel ezelőtti szezon utolsó versenyén Max Verstappen és Lewis Hamilton küzdött egymással a bajnoki címért, ám Nicholas Latifi kiesése után a káosz eluralkodott a száguldó cirkuszon.

    Masi rugalmasabban értelmezte a szabályokat, és az újraindítást követően csak az első két helyen autózó, két bajnok aspiráns között lévő lekörözött autókat engedtette el. Mivel egy kör volt vissza a versenyből, arra nem volt idő, hogy az összes hátrányban lévő versenyző elmenjen a biztonsági autó mögött, így ők maradtak a mezőny sűrűjében. A frissebb abroncsoknak is köszönhetően a holland versenyző megelőzte ellenfelét, így a futamgyőzelem mellett első bajnoki címét is ünnepelhette.

    A Mercedes megóvta az eredményt, ám a stewardok elutasították a kérelmüket. A Fellebbvitelire Bíróságra már nem adták be az ügyüket, így hivatalosan is a 26 éves pilóta lett a világbajnok abban az évben.

    Ám a rajongók gyűlöletcunamival árasztották el az ausztrált. Masi halálos fenyegetéseket is kapott, majd a szervezeten belül a háttérbe vonult, míg később visszament Ausztráliába.

    Masi az Abu Dhabi Nagydíj után kapott halálos fenyegetésekről vallott

    Ám a sajtó és a rajongók még most is felemlegetik az elhíresült szezonzárót. A brit Independent az FIA jelenlegi elnökével készített nemrég interjút. Ben Sulayem 2021 végén, öt nappal a hírhedt események után vette át az elnöki pozíciót Jean Todtól. Így mikor azt a kérdést kapta, hogy nem kellen-e bocsánatot kérnie Masi a két évvel ezelőtti döntése miatt, döbbenten így felelt:

    „Én mindig bocsánatot kérek, viszont nem kérhetek elnézést olyanért, ami az én időm előtt történt. Legyen, rendben, bocsánatot kérek, de akkor újra elhozom Michael Masit, ez így megfelel? Szegény fickót bántották és fenyegették. Michael Masi megjárta a poklot! Viszont ha úgy látom, hogy egy bizonyos pozícióra vagy projektre Masi a legmegfelelőbb ember, akkor el fogom hozni őt.”

    A Szövetség elnöke kihangsúlyozta, ő is kapott fenyegető üzeneteket a 2021-es Abu-Dzabi Nagydíj miatt:

    „Még azzal is megfenyegette, hogy megölnek, mert megváltoztathattam volna az eredményt. Én viszont azt mondtam nekik: elnézést, de az 1996-os Anglia-Németország meccs után ez megtörtént? Megváltoztatták az eredményt? Nem! Németországot hozták ki győztesnek? Nem!”

  • A Jurassic Parkkal indokolta az elszállt büntetési tételeket az FIA elnöke

    A Jurassic Parkkal indokolta az elszállt büntetési tételeket az FIA elnöke

    Először reagált Mohamed Ben Szulajem a Forma-1-es versenyzőket kiakasztó változásra, miszerint egymillió euróra nőtt a rájuk kiszabható legmagasabb pénzbírság összege.

    A döntést az Egyesült Államok Nagydíja előtt hozták meg, ami a versenyzőkből egyhangú ellenérzéseket váltott ki, mert noha az nem lett megfogalmazva, hogy mi az a legsúlyosabb vétség, ami miatt ekkora büntetési tételt írnának ki, a pilóták szerint a mezőny többsége nem tudná azt saját pénzéből kifizetni. Aggodalmaikban a Mercedes csapatvezetője is osztozott.

    Wolff szerint a nézőket megrémíti az F1 milliós pénzbírsága

    „Mindennek fölment az ára. A csapatok is azt mondják magukról, hogy már milliárdokat érnek, miközben a szabályozásunk még mindig a Jurassic Park idejéből való” – indokolta az emelést Ben Szulajem, az FIA elnöke, amit a Speedcafe idéz.

    „Nem az az üzenetünk, hogy tessék fizetni, hanem az, hogy ne tessék szükségtelen vétségeket elkövetni. Aki követi a szabályokat, azokra semmi ilyesmi nem lesz kivetve. Az emberek eltúlozzák ennek a jelentőségét.”

    „Ha bárki büntetést kap, akkor a pénz befektetésként visszakerül a sportba, az alacsonyabb kategóriákba. De remélhetőleg a versenyzők a sportfelügyelők életét is egyszerűbbé teszik azzal, hogy nem viselkednek rosszul. Azt én nem tudom megmondani, hogy milyen vétség estén kerül kiszabásra az egymilliós büntetés. Ez a felügyelők dolga, nem az elnöké.”

    Amikor konkrétan felvetették neki, hogy sok versenyző keresetéhez képest is irreálisan magas ez a büntetési tétel, az elnök így folytatta:

    „Ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy mindenki tartsa magát a szabályokhoz. A szövetség feladata, hogy irányítson és szabályokat fogalmazzon meg. Ha nem irányítanánk a sportot, mi lenne vele?” – tette fel a költői kérdést az FIA elnöke, tovább nyomatékosítva, hogy elsősorban elrettentő céllal állapították meg a milliós tételt.

     

  • Mi történik az Andretti csapattal, ha a Forma-1 visszautasítja őket?

    Mi történik az Andretti csapattal, ha a Forma-1 visszautasítja őket?

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta, van még egy esély az Andretti számára, ám az korántsem lenne olyan kedvező az amerikai csapatnak.

    Az FIA jóváhagyta Michael Andretti nevezési kérelmét, így az alakulat benyújtotta a szükséges dokumentumokat a sportágnak. Ugyan a Nemzetközi Automobil Szövetség tárt karokkal várná a General Motors közreműködése által belépni kívánó nevezőt, viszont a FOM és a csapatok már nem örülnének a plusz egy istállónak.

    Ben Sulayem a Liberty Mediában bízik, ám ha nekik sem sikerül rávenni a sportágat a pozitív elbírálásra, akkor egy esély még mindig van Andretti előtt.

    „Meg van a joguk arra (a FOM-nak), hogy nem mondjanak a pénzügyi elemekre az Andrettinek. Viszont a licenszet az FIA adhatja ki, tehát indulhatnának, viszont nem járna nekik részesedés a nyereményalapból és kereskedelmi jogdíjakból. Nem hinném, hogy ez megtörténik. Ami engem illet én optimista vagyok a FOM-mal kapcsolatban, nem fognak nemet mondani. Remélem, hogy nem mondanak nemet, de bármi megtörténhet. Pedig annyira jót tenne az Andretti az üzletnek és az autósport fenntarthatóságának” – nyilatkozta az elnök.

    Michael Andretti rejtélynek tartja, miért ilyen elutasítóak az F1-es csapatok. Az amerikai úgy véli, nagyobb mezőny esetén több bevételt tudnának generálni, így megérni a mostani szereplőknek igent mondaniuk.

    „Egy részről rejtély számomra az, hogy miért ellenkeznek ennyire. Azt hajtogatják, hogy további szeletekre osztanánk azt a bizonyos tortát, de remélhetőleg több bevételt hoznánk be annál, mint amennyit elveszünk. Mi úgy véljük, hogy profitot hoznánk, nem deficitet.”

    Andretti hozzátette, 2025-ben már a rajtrácson szeretne állni egy tapasztalt pilótával és egy amerikai versenyzővel.

  • Massa úgyis világbajnok lehet, hogy Hamiltont nem fosztják meg a 2008-as címtől?

    Massa úgyis világbajnok lehet, hogy Hamiltont nem fosztják meg a 2008-as címtől?

    A 2008-as világbajnoki trófeát magának követelő Felipe Massa kategorikusan cáfolta Mohammed bin Szulajm FIA-elnök kijelentéseit, majd többek között beszélt arról, hogy egy, a Forma-1-ben eddig soha nem látott forgatókönyvet is el tud képzelni arra, hogy világbajnok lehessen, illetve elárulta, beszélt-e már a 2008-as vb-t megnyerő Lewis Hamiltonnal a folyamatban levő ügyről.

    Egyelőre a 2008-as Szingapúri Nagydíj eredményét töröltetni szándékozó Felipe Massa és ügyvédi csapata arra vár, hogy a Formula One Management és a Nemzetközi Automobil Szövetség jogi választ küldjön a felvetéseikre, ugyanis ez még mindig nem történt meg. Eközben Mohammed bin Szulajm FIA-elnök a Reuters-nek azt nyilatkozta, beszélt Massával.

    Mohammed bin Szulajm
    Az FIA elnöke olyasmit állított, ami meg sem történt? / Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool

    „Azt válaszoltam neki, hogy »Tőled függ, tedd, ami szerinted jó neked, de az FIA-nak meg kell védenie magát. Megvannak a szabályaink, a törvényeink, amelyek kimondják, hogy bizonyos időszak elteltével nem tehetsz semmit… de az emberek megkérdőjelezhetik ezt. Nem Isten könyvéről beszélünk” – mondta a sportvezető, csakhogy ezek az állítások Massa szerint nem fedik a valóságot, ugyanis még csak nem is beszéltek.

    „Kicsit meglepett, mert nem folytattam le vele ezt a beszélgetést – nyilatkozta Massa az Autosportnak. – Soha nem beszéltünk az ügyről. Véső soron nem is beszéltem vele. Küldtem neki egy üzenetet, amiben elmagyaráztam az ügyet, és közöltem vele, hogy elérhető vagyok, hogy beszéljünk, de soha nem reagált. Soha nem folytattuk le ezt a beszélgetést. Remélem és hiszem, hogy az FIA-nak a sportot kell védenie, ami nem arról szól, hogy saját magát védi, hanem azt, ami igazságos és helyes a sportnak összességében. Szerintem ez a legfontosabb.”

    Massa képtelen megnyugodni: Megloptak engem!

    Arra a kijelentésre, hogy az FIA szabályai nem olyanok, mint „Isten könyve”, Massa csak annyit mondott: „Az ügyvédeink tudják ezt, ez minden, amit mondanom kell.”

    A brazil expilóta továbbra is bízik abban, hogy az FIA és a FOM mostani vezetése más, mint az, amelyik 2008-ban volt hatalmon. „Értjük, hogy ugyanazok a cégek, de más emberekkel, mint akkoriban. Remélem, hogy a mostani emberek megmutatják, hogy a dolgok mások, és remélem, hogy azok, akik pozícióban vannak most, mind az FIA-ban és a FOM-ban, látják, hogy az efféle helyzet elfogadhatatlan, és nem fordíthatnak hátat egy ilyen esetnek. Igazán remélem, hogy feltakarítják.”

    Megosztott cím?

    Massa és ügyvédei korábban is világossá tették, hogy nem pénzt akarnak, hanem azt, hogy a Szingapúri Nagydíj eredményének törlésével változtassák meg a 2008-as szezon végkimenetelét. Annak ugyanakkor továbbra is kicsi az esélye, hogy Hamiltont megfosztanák a címtől, így felmerült egy olyan opció, hogy megosszák azt, és kiáltsák ki Massát is világbajnoknak a brit versenyző mellett.

    „Nekünk a legfontosabb, hogy a megfelelő módon szolgáltassanak igazságot. A korrekt dolog az lenne, ha törölnék [a szingapúri] versenyt. Értem, hogy 15 évvel ezelőtt volt, de megfelelő módon kell igazságot tenni, és mi ezért harcolunk. Ha igazságot szolgáltatnak és azt gondoljuk, hogy [a megosztott cím] valóban a helyes dolog, különösen, mert más sportágakban is megtörtént, akkor ezt ki kell elemezni. De az igazságot és a trófeát akarjuk, ez a legfontosabb”  – szögezte le Massa, aki elárulta, hogy beszélt-e erről Hamiltonnal az ügy kirobbanása óta.

    Elképesztő színjátékot és hazugságokat vetettek be a Massa peréhez vezető csalásnál

    „Soha nem beszéltem Hamiltonnal erről, és azt látom, hogy az emberek félnek véleményt nyilvánítani az ügyben. De rengeteg támogatást kapok sok embertől, akik nem beszélhetnek, illetve az utca emberétől, a saját országomból és más országokból is.”

    A Ferrari volt pilótája végül elmondta a véleményét arról is, hogy amennyiben neki adnak igazat, az teret adna többek között a 2021-es szezon végeredményének felülvizsgálatához, de ő úgy véli, a két eset nagyon más. „Az egyik a sport manipulációja volt, a másik pedig egy hiba, nem igaz? Olyan, mint amikor egy futballbíró hülyeséget csinál. Az én esetem 2008-ból és a 2021-es eset két teljesen különböző dolog.”

  • Az FIA elnöke megjárta a poklot: Még a fiam halála után is abuzáltak a csapatok

    Az FIA elnöke megjárta a poklot: Még a fiam halála után is abuzáltak a csapatok

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta, a csapatok még akkor is a mezőnybővítés miatt támadták, mikor gyászolta a fiát.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég elfogadta az Andretti csapat pályázatát, így az amerikaiak megkezdhetik a tárgyalásokat a Forma-1-gyel. Ám a csapatok nem szeretnék, ha még egy kéz tartaná a markát a nyereményalapért. A FOM és a Liberty Media egyelőre kivár, míg az FIA bizakodva támogatja a belépni kívánó pályázót.

    Ugyanakkor a legfrissebb szóbeszédek alapján a Forma-1 elválasztaná az Andrettitől a Cadillacet. Míg a General Motorst fogadnák, addig Michael Andretti pályázatából nem kérnek.

    Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Ben Sulayem nehéz időszakon ment keresztül márciusban, ugyanis egy közúti baleset során elveszítette a fiát. Ám az F1 még a gyászidőszak alatt is ostromolta az elnököt, és a mezőnybővítéstől akarta eltántorítani.

    „Megjártam a poklot. Még akkor is támadtak, mikor a fiam meghalt. Abuzáltak, mert meg akartak törni. Azt kérdeztem magamtól: mit tettem, hogy ennyi bántalmazás ér? Mégis hogyan lehet visszautasítani egy General Motorst?” – nyilatkozta a Daily Mailnek a 61 éves vezető.

    Ám a csapatok negatív hozzáállása nem tántorítja el Ben Sulayemet. Az elnök abban reménykedik, hogy a Liberty Media támogatni fogja Andretti belépését, és így lezárhatják az ügyet.

    „Optimista vagyok a tekintetben, hogy a Liberty Media nem fog nemet mondani. Továbbá, ha lesz egy másik megbízható és a sportághoz méltó csapat, ami engedélyt kér a belépésre, akkor újabb szándéknyilatkozati eljárást indítok. Azért választottak meg, hogy vigyázzak a sportra. Az én zsebembe nem vándorol semmi. Itt nincsenek részvényesek, nincs igazgatótanács, ami osztozna a nyereségen. Az én küldetésem más, mint az övék. A szabályzat szerint 12 csapat lehet a Forma-1-ben, és ezek után azt mondani valakinek, hogy nem léphet be… Én az autósport lelkéért vagyok itt, míg a csapatok azért, hogy a pénzt elosszák egymás között.”