Címke: MNEB

  • Blazsán már bajnok, a 2. hely a tét az MNEB SIM Liga utolsó fordulóján

    Blazsán már bajnok, a 2. hely a tét az MNEB SIM Liga utolsó fordulóján

    Utolsó fordulójához érkezik a K&H MNEB SIM Liga GTS, és bár a bajnoki címet már behúzta Blazsán, a második helyért óriási harc várható.

    Bár csak 5. lett a szardíniai forduló második versenyén, Blazsán Patrik így is bezsebelte a bajnoki címet, köszönhetően az első futamon aratott győzelmének. A címvédő eddig minden fordulóban megnyerte az első futamot.

    „Nem figyeltem a bajnoki pontversenyt, így eléggé meglepett, hogy már most sikerült megszerezni a bajnoki címet” – mondja az újdonsült bajnok.

    Úgy érzem nagyon szerencsés voltam ebben a szezonban, a sok technikai hibának köszönhetően. Nem vagyok elégedetlen a versenyekkel de úgy gondolom, hogy jó részt a többiek gondjainak köszönhetem ezt a jelentős előnyt.

    A tavalyi bajnokságban 340 pontot gyűjtött Blazsán, jelenleg 282 egysége van, így most csak az lebeghet a szeme előtt, hogy ezt a pontrekordot megdöntse. De vajon van-e erre reális esélye?

    Megvan az esély a 60 pontra, de azért úgy gondolom, hogy ha reálisan nézzük akkor valószínűleg nem fog sikerülni.

    Mihalidesz és Szarka csatájáról szólhat az utolsó forduló
    Mihalidesz és Szarka csatájáról szólhat az utolsó forduló Fotó: autocult.fr

    Pontegyenlőség a második helyen, óriási csata lehet Mihalidesz és Szarka között

    A két rivális szinte az egész bajnokságot fej-fej mellett töltötte, és mindketten 222 ponttal érkeznek meg a szezonzáró helyszínére. Mihalidesz Mátét kérdeztük az esélyeiről.

    Szerintem jó esélyeim vannak, mert rövidebb távot kell teljesíteni, és ezáltal nem fog származni akkora hátrányom az autóm miatt, a rajtot kivéve” – mondta a fiatal versenyző.

    És, hogy miben kell javulnia Mihalidesznek, hogy jövőre a bajnoki címért harcoljon?

    Az autóválasztást legközelebb jobban meg kell fontolnom, valamint a versenytempóm lehetne konzisztensebb” – magyarázta őszintén Mihalidesz Máté.

    Természetesen Blazsán Patrikot is megkérdeztük a második hely sorsáról, tekintve, hogy nagyon jól ismeri mindkét riválisát.

    Nehéz megmondani, hogy mi lesz. Máté nagyon gyors és talán a Toyotának kedvez a pálya, Zsolti viszont nagyon stabil és remek a versenytempója. A gyakorlás illetve a pillanatnyi forma dönthet.

    Az utolsó forduló helyszíne: Circuit de Sainte-Croix – C

    A Circuit de Sainte-Croix C pálya egy 10 kilométeres pálya. Ez a leghosszabb konfiguráció a francia tó körül, amely lassú sebességű technikás szakaszokat és nagy sebességű egyeneseket egyaránt tartalmaz. Ez a pálya igazi próbatétel a sofőr számára.

    Ezzel a leírással Blazsán is egyetértett: Ez a helyszín nagyon érdekes versenyeket szokott hozni, bármelyik vonalvezetésről legyen is szó. Széles, nagyon hosszú és szerintem nincs igazán senkinek sem a kezében ez a vonalvezetés, úgyhogy nagyon izgalmas lehet.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport 6. fordulójának prekvalifikációja után ismét 14 versenyző jutott be a szombati versenyre.

    • Mihalidesz Máté
    • Szarka Zsolt
    • Blazsán Patrik
    • Bartha Tamás
    • Németh László
    • Szántay Roland
    • Tóth Gábor
    • Tóth Henrik
    • Csoknyai Bertalan
    • Tasnádi Zoltán
    • Krémer Péter
    • Bélteki Zoltán
    • Szigligeti Tamás
    • Magda Attila

    A 19 órától kezdődő hatodik, záróforduló versenyeit ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    Az 5. forduló is visszanézhető:

  • MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 5. forduló

    MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 5. forduló

    Utolsó előtti fordulójához érkezik a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság, és akár már szombaton bajnok lehet Blazsán Patrik.

    Blazsán Patrik ugyanis szenzációs teljesítménnyel mindkét nürburgringi futamot megnyerte, annak ellenére, hogy múlt héten óvatosan nyilatkozott a verseny előtt.

    Nagyon váratlan volt a Nissan versenyképessége, teljesen úgy tűnt, hogy ez a pálya lehet a leggyengébb pontja, végül nem így lett.

    Figyelmünk lassan a második helyért folyó csatára összpontosulhat, hiszem Mihalidesz Máté mögött szorosan érkeznek a riválisok, így az utolsó két fordulón bármi megtörténhet.

    A GR Supra Concept 18-as autóval versenyző Mihalidesz hátránya 40 pont Blazsánnal szemben, miközben egy forduló alatt 60 pontot lehet összegyűjteni.

    Bár az összetettben a különbség nagy, a nürburgringi forduló a két rivális zseniális fej-fej melletti csatájáról szólt.

    Mindig élvezetes egy ilyen csata, Máté szenzációs volt. Olyan helyen jött vissza ahol nem gondoltam volna, hogy megpróbálja, nagyon jó volt az egész és jó volt látni ahogy helyezkedik a pályán” – nyilatkozott elismerően Blazsán a verseny után.

    Bár a listavezető előnye megnyugtató, és matematikailag is már csak Mihalidesznek van esélye megfogni őt, a címvédő továbbra sem veszítette el koncentrációját.

    Ugyanúgy készülök ahogyan a többi versenyre is” – mondta Blazsán. „Ez a pálya nem annyira közkedvelt a GTS közösségben, de mindenképpen tartogathat izgalmakat.

    Következik Sardegna – Road Track – A

    A Sardegna – Road Track – A egy fiktív pálya, mely Szardínia szigetén található, a Földközi-tenger által körülvett olasz üdülőhelyek egyikén.

    Ez egy közutak lezárt szakaszait használó, nagy sebességű, technikás utcai pálya, amely hosszú, padlógázas egyeneseket és szűk kanyarokat egyaránt tartalmaz.

    Különösen a pálya második felének emelkedői és lejtői, valamint a csökkenő útszélesség teszi lehetővé az igazi, nagy téttel bíró, a szalagkorlátig tartó versenyzést.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport 5. fordulójának prekvalifikációja után ismét 14 versenyző jutott be a szombati versenyre.

    • Mihalidesz Máté
    • Tóth Henrik
    • Szarka Zsolt
    • Bartha Tamás
    • Krémer Péter
    • Németh László
    • Csoknyai Bertalan
    • Blazsán Patrik
    • Horváth Olivér
    • Tóth Gábor
    • Dankó Bence
    • Szigligeti Tamás
    • Magda Attila
    • Borbély Renátó

    A 19 órától kezdődő ötödik forduló versenyeit ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    A 4. forduló is visszanézhető:

  • MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 4. forduló

    MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 4. forduló

    Legendás helyszínre látogat a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság, melynek 4. fordulóját a Nürburgringen rendezik. Blazsán Patrikkal beszélgettünk.

    Először azonban érdemes visszatekinteni a a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport előző versenyére, melyet a technikás Willow Springsben tartottak.

    Blazsán Patrik kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és mindkét fordulót megnyerte. A Nissant vezető pilóta a pole-ból rajtolhatott az első versenyen, majd a 8. helyről a másodikon, de ez sem okozott akadályt neki.

    Nem igazán számítottam erre, elég szerencsésen jött ki a lépés. Másoknak viszont elég szerencsétlenül sajnos, így azért nem annyira jó győzni, de persze nem utasítom vissza a győzelmet” – mondta Blazsán Patrik a verseny után.

    Bizony, míg Patrik stabil eredményeket hozott, addig legnagyobb bajnoki riválisa, Szarka Zsolt az első futamos második hely után a másodikon csak ötödik lett.

    Mindeközben Mihalidesz Máté kétszer is dobogóra állhatott, így a második helyért kezd élesedni inkább a küzdelem. Szarka 144 ponttal áll, míg mögötte Mihalidesz 2 ponttal van lemaradva.

    Az élen viszont Blazsán magabiztos előnyt épített ki, hiszen 172 pontjával torony magasan vezeti a tabellát.

    Tekintsünk azonban előre, hiszen a szezon negyedik eseményét a Nürburgringen rendezik. Blazsán Patrik szerint változhat a kép Németországban.

    Többeknek is – köztük nekem is – kedvencünk a Nürburgring ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon jó versenyek lesznek. A Nissannak talán ez a pálya lehet a leggyengébb pontja, de ez nem probléma hiszen az előző helyszíneken fölényben volt.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport 4. fordulójának prekvalifikációja után ismét 14 versenyző jutott be a szombati versenyre.

    A bejutók

    • Mihalidesz Máté
    • Bartha Tamás
    • Blazsán Patrik
    • Szarka Zsolt
    • Tóth Henrik
    • Krémer Péter
    • Németh László
    • Csoknyai Bertalan
    • Magda Attila
    • Szigligeti Tamás
    • Tóth Gábor
    • Bélteki Zoltán
    • Tasnádi Zoltán
    • Pintér Máté

    A 19 órától kezdődő negyedik forduló versenyeit ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    A 3. forduló is visszanézhető:

  • MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 3. forduló

    MNEB SIM Liga GTS előretekintés Blazsán Patrikkal – 3. forduló

    Sorozatunkban előretekintünk a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság 3. fordulójára a címvédő, Blazsán Patrik segítségével.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport legutóbbi fordulójában ismét egy első és második helyet szerzett Patrik, azonban elismerte, hogy nagyon oda kell figyelnie a riválisokra.

    Jó jel, hogy így sikerült kezdeni a szezont, azonban nagyon jók a többiek és tényleg egy percre sem szabad kiengedni, vagy elizgulni a fontos pillanatokat” – magyarázta Blazsán Patrik.

    Szarka Zsolti mindig nagyon stabilan megy és elég keményen át tud menni a mezőnyön, úgyhogy mindenképpen nehéz lesz ellene, de természetesen a többiek is nagyon gyorsak. Úgy gondolom igen fontos a maximumot kihozni minden helyzetben.

    A Nissannak nagyon feküdtek az eddigi pályák, lesznek gyenge helyszínek, viszont összességében ez az autó lehet a legkiegyensúlyozottabb.

    A következő helyszín Willow Springs lesz, ami egy valóságban is létező pálya mely az USA-ban, azon belül is Kaliforniában helyezkedik el.

    Elég nehéz a pálya, előzni sem annyira egyszerű talán, de úgy gondolom, hogy jó lehet ide az autó.

    A rajt nehézkes, ezenkívül csak a lassú kanyarok jelentenék a nehézséget a Nissannak, viszont itt nagy szerencse, hogy nincs sok ilyen típusú kanyar” – magyarázta Patrik.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport 3. fordulójának prekvalifikációja után ismét 14 versenyző jutott be a szombati versenyre:

    • Blazsán Patrik
    • Mihalidesz Máté
    • Tóth Henrik
    • Szarka Zsolt
    • Németh László
    • Horváth Olivér
    • Bartha Tamás
    • Balázs Martin
    • Németh András
    • Krémer Péter
    • Nagy László
    • Bélteki Zoltán
    • Magda Attila
    • Szigligeti Tamás

    A 19 órától kezdődő harmadik forduló versenyeit ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    A 2. forduló is visszanézhető:

  • Az Alsace-Village-en folytatódik ma MNEB Gran Turismo Sim Liga

    Az Alsace-Village-en folytatódik ma MNEB Gran Turismo Sim Liga

    Fantasztikus izgalmakat hozott a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport első fordulója.

    Múlt héten tartották a liga első fordulóját a Dragon Trail – Seaside nevezetű pályán. Blazsán Patrik esélyeshez méltóan vezetett és a bajnoki tabella első helyén áll, de az ellenfelek nem akartak lemaradni, így Mihalidesz Dániel, valamint a semmiből feltűnő Tóth Henrik is ott van a nyomában.

    A mai nap főszereplője az Alsace-Village nevű fiktív pálya. Ahogy az a fentebbi videón is látszik, ez egy 5,4 km-es pálya, amely egy francia faluban található Elzászban, ami egy francia régió.

    A pálya francia utak mentén húzódik, amelyek elég látványosan hullámoznak és kanyarognak.

    A kanyartípusok széles skáláját kínálja, a nagy sebességű kanyaroktól az alacsony sebességű hajtűkanyarokig.

    Vannak olyan pillanatok is, amikor a játékosnak fékeznie kell kanyarodás közben, ami kihívást jelent majd a versenyzőknek. Emiatt a pálya inkább egy rally szakasz benyomását kelti, szemben a hagyományos versenypályával.

    A 19 órától kezdődő versenyen is a 14 prekvalifikáció alapján bejutott versenyző indulhat majd.

    Bejutók

    • Krémer Péter
    • Mihalidesz Máté
    • Horváth Olivér
    • Blazsán Patrik
    • Szarka Zsolt
    • Tóth Henrik
    • Németh László
    • Bartha Tamás
    • Tóth Gábor
    • Dankó Bence
    • Bélteki Zoltán
    • Magda Attila
    • Balázs Martin
    • Buda László

    A második futamot ismét megtekinthetitek majd az Esport2tv Twitch csatornán, valamint az Esport1 oldalán és Bereznay Dani YouTube csatornáján.

    Az 1. forduló is visszanézhető: