Címke: Mission Winnow

  • Ennyi volt: Máris visszatért a Ferrari ellentmondásos szponzora

    Ennyi volt: Máris visszatért a Ferrari ellentmondásos szponzora

    Tavaly év végén meglepő hírrel rukkolt elő a Ferrari, ugyanis szakít a sokáig a csapat névadó szponzorául is szolgáló Mission Winnow-val. A Philip Morris dohányipari cég kötelékéve tartozó „küldetés” logója ismét megjelent a csapat hivatalos weboldalán.

    A Philip Morris hosszú évtizedek óta támogatja a Ferrarit (elsősorban a Marlboron keresztül) ám mióta tilos a dohányreklám a Forma-1-ben, azóta a Mission Winnow nevű törekvésükkel promótálják magukat, amiatt igencsak megosztóvá váltak. Az elmúlt években az MW logója kiemelt szerepet kapott a Ferrarikon, sőt névadó szponzorként az autó megjelenésére is volt hatásuk. Tavaly azonban váratlanul felhagytak minden motorsportos tevékenységükkel, beleértve a MotoGP-t is, ahol a Ducati gárdáját támogatták.

    A „szakítás” azonban csak tiszavirág életűnek tartott, ugyanis a szemfülesek kiszúrhatták, hogy a Scuderia hivatalos weboldalán újra feltűnt a támogatók között a Mission Winnow logója, noha már nem kiemelt partnerként, majd a Ferrari pedig meg is erősítette, hogy a Mission Winnow, ahogy fogalmaztak „maradt a Ferrari család tagja.”

  • Idén más néven nevez a Ferrari, mint tavaly tette

    Idén más néven nevez a Ferrari, mint tavaly tette

    Az olasz csapat 2022-ben visszatér a Scuderia Ferrari névre, miután megváltak egyik fő szponzoruktól.

    Tavaly a csapat hivatalosan a Scuderia Ferrari Mission Winnow néven szerepelt a Forma-1-ben, azonban a 2022-es szezon előtt elhagyták a Mission Winnow márkajelzést.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto ettől függetlenül szeretné fenntartani a pozitív kapcsolatot a Philip Morris (PMI) dohányipari vállalattal.

    A Scuderia 2018-ban került vizsgálat alá, amikor bejelentették a PMI Mission Winnow nevű kezdeményezését. Sokan gyorsan rámutattak, hogy ez a dohányreklám egy ügyes formája, amely azonban 2005 óta tilos a Forma-1-ben.

    A Mission Winnow logója az érkezése óta ritkán látható az autón, mivel az Európai Unió szabályozása tiltja, hogy bármilyen dohánytermékkel kapcsolatos szponzoráció megjelenjen a sporteseményeken. Így a Ferrari kénytelen volt elhagyni a logót 2021-ben az összes európai futamra.

    A Ferrari ugyanakkor bejelentette, hogy újra felfrissíti kapcsolatát a spanyol Santander bankkal, amelynek neve először jelenik meg az autójukon azóta, hogy 2017 végén visszavonták a csapat támogatását.

    Binotto megerősítette, hogy a Ferrari egyszerűen visszatért a Scuderia Ferrari névre, 2022-re nem lesz névadó szponzoruk.

    „Ők voltak a névadó szponzorunk. Ha megnézzük, hogyan jegyeztük be a csapatunkat a következő bajnokságra, már nem Scuderia Ferrari Mission Winnow-nak hívják, hanem csak Scuderia Ferrarinak” – magyarázta az olasz.

    Ennek ellenére az 52 éves csapatfőnök úgy véli, hogy az ajtó még mindig nyitva áll egyfajta partnerség előtt a két fél között.

    „Jelenleg is vannak lehetőségeink az asztalon, és még mindig tárgyalunk velük.”

    „Remélhetőleg továbbra is erős partnerek maradnak, de ez (a megbeszélés) még néhány napot és néhány hetet igénybe vesz” – tette hozzá.

  • Az európai helyszíneken nem lesznek Mission Winnow logók a Ferrarikon

    Az európai helyszíneken nem lesznek Mission Winnow logók a Ferrarikon

    Az európai Forma-1-es versenyeken nem lesznek majd láthatók a Mission Winnow logók a két Ferrarin. Az olasz istálló autóin így a mostani Francia Nagydíjtól kezdődően nem hirdethet majd a Phillip Morris.

    A Mission Winnow – ami a Philip Morris cégének tulajdonában áll – egy olyan kezdeményezés, ami a dohányzás mentes jövőt hirdeti. A logóik pedig a 2018-as Japán Nagydíj óta vannak jelen a Ferrari Forma-1-es autóin.

    Mivel a Phillip Morris a Vörösök kielemelt támogatójának számít, így a logók az SF21 motorborításán, hátsó szárnyán és még sok más helyen is felfedezhetőek.

    Azonban az MWN (Mission Winnow) feliratai sok összeesküvés elméletet szült már, ugyanis sokan gondolják úgy, hogy ez egy burkolt dohányreklám, mivel a Phillip Morris közvetlen nem hirdetheti magát a dohánytermékek reklámozására vonatkozó szigorú szabályok miatt.

    A tavalyi szezonban nem voltak MWN logók a Ferrarikon, azonban idénre visszatértek és emiatt még némi zöldet is kapott a Ferrari festése a motorborításon levő matrica miatt.

    Azonban a Phillip Morris még a Francia Nagydíj kezdete előtt bejelentette, hogy a Paul Ricardon nem lesznek rajta a logóik a Ferrarikon. A Francia Nagydíj mellett a Brit Nagydíjon is hasonló lesz a helyzet és nagy valószínűséggel az összes olyan versenyen is, amiket az Európai Unió tagállamaiban bonyolítanak majd le.

  • Kiderült miért került zöld szín a Ferrarira

    Kiderült miért került zöld szín a Ferrarira

    Rengeteg szó esett a bemutató óta a Ferrari zöld Mission Winnow-os logójáról. A szponzor elmondása szerint pedig pont ez volt a céljuk vele.

    A Philip Morris nevű dohányvállalat Mission Winnow nevű kezdeményezése 2018 óta lelhető fent a Ferrari autóin, azóta rendszerint fehér, illetve szürke színben pompázott az autón. Idénre azonban zöld színre változott, ami igencsak megdöbbentette a rajongókat.

    Ez a szín igencsak megosztó lett, sokan úgy érzik, hogy a vörös autón semmi keresnivalója a zöld színnek, ám eddig ennek oka nem derült ki. Most azonban Tommasi Di Giovanni a Philip Morris nemzetközi szóvivője megindokolta a változtatást.

    „A kezdetek óta a Mission Winnow mindig is kisérletezik a vizuális identitásával. Akárcsak a zöld háttér a filmek, a zöld nyíl a lehetőségeket jelöli, valamint esélyt kínál új távlatok elképzelésére.” – kezdte.

    „A színnel kapcsolatos véleményektől függetlenül a Mission Winnow célja a vita és a párbeszéd megteremtése. Folyamatosan arra biztatjuk az embereket, hogy tegyék félre a cégünk iránti előítéletüket és nyissák meg a tudatukat az átalakulás irányába.” – folytatta.

    „Tágabb értelemben a Mission Winnow a pozitív változások előre mozdítására összpontosít, valamint a beszélgetések kialakítására a tudomány, a technológia és az innováció által játszott szerepről, ami arról szól, hogy segítsenek megoldani számos társadalmi kihívást, most és a jövőben is.” – zárta.

  • Jogi lépéseket indítottak a Ferrari SF1000 ellen

    Jogi lépéseket indítottak a Ferrari SF1000 ellen

    A Codacons nevű olasz szervezet, mely fogyasztói jogokkal és környezetvédelemmel foglakozik, arra kéri az olasz kormányt, hogy lépjen fel a Ferrari 2020-as versenygépe, az SF1000 ellen. Jobban mondva annak bemutatott festése miatt.

    Egészen pontosan a Mission Winnow márkajelzés zavarja őket.

    A Mission Winnow ugyanis, mint ismert a Philip Morris dohányipari vállalat kampánya. A dohányipar számára azonban tilos a reklámozás. A Mission Winnow bár már tavaly is rajta volt a Ferrarikon, és a legtöbb országban elegendőnek is bizonyult érvelésük, mi szerint ez egy modern és fenntartható filozófiát „reklámoz” és semmi köze semmilyen dohánytermékhez, egyes helyeken mégsem nézik ezt jó szemmel.

    A Codacons azonban azért reklamál, mert Olaszországban a közvetett dohányreklámok is tiltottak.

    „A minisztérium döntése alapján megerősítjük, hogy jogi eljárást indítunk a Ferrari ellen.” – mondta a Codacons elnöke, Carlo Rienzi az olasz AutoMotonak. „Kérelmezni fogjuk, hogy az új SF100-et, melyet tegnap(előtt) mutattak be a Reggio Emiliában, foglalják le.”

  • A Ferrarikról és a Ducatikról is lekerülhetnek a Mission Winnow logók a szezon hátralevő részére

    A Ferrarikról és a Ducatikról is lekerülhetnek a Mission Winnow logók a szezon hátralevő részére

    A Ferrari Forma-1-es autóiról és a Ducati motorjairól is teljesen eltűnhetnek a Mission Winnow logók a szezon hátralevő felére, számolt be a Motorsport.com.

    Mindkét csapatot támogatja a Philip Morris nevezetű cég, ami elektromos cigarettákat forgalmaz. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mission Winnow felirat, ami a Philip Morrist reklámozza, számos versenyhelyszínen szült összeesküvést. Ausztráliában még vizsgálatot is indítottak a Ferrari ellen azzal vádolva őket, hogy a Mission Winnow valójában egy rejtett dohányreklám.

    A Ferrari az események hatására számos helyszínen, mint például Ausztráliában és Kanadában is a „90 Years” feliratokat láthattunk az autóikon. A mostani Francia Nagydíjon is ezeket a feliratokat láthatjuk majd az olasz istálló autóin. A Ducatinak is meg kellett lépnie ugyanezt a MotoGP Francia Nagydíján, Le Mansban. A McLaren szponzorának, a British American Tobacconak is ugyanezen okok miatt ugyanígy cselekednie, mint a két olasz csapatnak.

    Egyes források pedig már kész tényként kezelik azt, hogy olasz csapatok hosszabb ideig lesznek kénytelenek megválni a Mission Winnow feliratoktól, valószínűleg az idei szezon végéig. Mivel mindkét csapat megválik a logóktól, ezért a nevük is meg fog változni: a Scuderia Ferrari Misson Winnow-ból Scuderia Ferrari, a Mission Winnow Ducatiból pedig Ducati Team lesz.

    A Ferrari és a Ducati is egyaránt tagadta, hogy a Mission Winnow logók valaha is visszakerülnének a jelenlegi helyükre. A Philip Morris szóvivője, Simon Dowding pedig ezt nyilatkozta az eset kapcsán: „Nem kívánunk nyilatkozni a felröppenő pletykákra.

    „A szezon elején már világos volt, hogy a partnereinknek néhány alkalommal le kellett venniük a logóikat a járműikről. Ausztráliában, Kanadában és most a Francia Nagydíjon is így lesz. Igyekszünk majd minden egyes verseny előtt beszámolni arról, hogy láthatóak lesznek-e majd a feliratok a partnereinken vagy sem.”

  • Ismét eltűnik a Mission Winnow a Ferrarikról

    Ismét eltűnik a Mission Winnow a Ferrarikról

    A Ferrari megerősítette, hogy a következő két versenyhétvégére, a kanadai és a francia futamra ismét eltünteti a Mission Winnow-t az SF90-esekről.

    Szinte épp csak megjelent a kampány a csapatnál, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra máris el kellett azt tüntetniük, mivel az a Philip Morris (PMI) dohánycég kampánya. Noha a dohányreklámok tiltottak a sportban, a PMI állítja, hogy a Mission Winnow egyáltalán nem dohánytermékekről szól, semmilyen módon nem promótálják azokat. Ennek ellenére az ausztrál hatóságoknak ez nem tetszett, így Melbourne-ben nem volt jelen a felirat a Ferrarikon.

    A következő két versenyen sem lesz látható a felirat, helyére a „90 years” szöveg kerül, mellyel a csapat megalakulásának 90. évfordulóját ünneplik.

  • Újra rendelhető a Kimi haiku könyv!

    Újra rendelhető a Kimi haiku könyv!

    Mikor megmutattuk nektek Instagramon, hogy beszereztük a kimis haiku könyvet, sokan érdeklődtetek, hogy miként lehet beszerezni, de addigra pont elfogyott és nem volt rendelhető. Azonban megígértük, hogy figyelünk, és ha újra elérhető lesz (mert hogy nyomtak még belőle), akkor jelezzük nektek, és beszámolunk tapasztalatainkról is a rendelés kapcsán.

    A könyv címe: Winnow Your Words. Kimi’s Book of Haiku

    Miről is van szó? A Philip Morris International a Mission Winnow kampány kapcsán, még tavaly októberben készített. Tartalmát tekintve pedig Kimi Räikkönen aranyköpések, megszólalások szerepelnek benne, haiku (a haiku egy igazán jellegzetes, japán versforma) formába öntve.

    A könyv az autorport.com-tól rendelheti, ehhez klikkelj ide.

    Fontos tudni: A könyv ára 13,5 font, ami nagyjából 5000 forint, és pozitív, hogy PayPallal is lehet fizetni. Ez az összeg pedig tartalmazza már a postaköltséget is, így a rendelés végösszege mindenképpen 13,5 font, egyéb költséget nem számolnak fel.
    Ennek azonban némi hátránya is van. A postázás módja így nem választható, sztenderd postai csomagként érkezik, ami azt jelenti, hogy nem kapsz csomagkövetési kódot, és végül a magyar postán is múlik majd, hogy mikor kapod meg (ha nem keverik el).
    Már mi is letettünk teljesen a könyvről, mivel azt december 5-én rendeltük meg, végül január 24-én érkezett meg, ami még úgy is sok idő, ha figyelembe vesszük, hogy volt közben egy karácsonyi postai roham.
    Tehát aki rendelésre adja a fejét, az számoljon vele, hogy esetleg csak sokára érkezik meg a könyv, illetve ha nem érkezik meg, nem tudsz érdeklődni sehol, hogy hol lehet…

    Reméljük segítettünk! 😉

  • A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A Ferrari rendelkezik a legnagyobb szponzori bevétellel is

    A sport piaci hátterével foglalkozó Sportcal kimutatása szerint a Forma-1-ben a Ferrari kapja a legtöbb pénzt a különböző szponzoraitól.

    A vörösök ugyan nem kezdték a legjobban a 2019-es esztendőt, de a pénzen nem fog múlni a sikerük, hiszen amellett, hogy összességében is övék a legnagyobb bevétel a támogatóktól még ők tudhatják nevük mellett a legtöbb szponzort illetve övék a legnagyobb bevétel a névadó szponzortól is.

    Ehhez nagyban hozzájárul a Phillip Morris illetve a hozzá köthető Mission Winnow, amely a csapat névadó szponzoraként nagyjából 160 millió dollárt fizet. A Scuderia ebben az idényben összesen 31 támogatót tudhat a neve mellett, amivel szintén listavezető és ezen cégek összesen 255-285 millió dollárt fizetnek a reklámfelületért.

    Az össz. bevétel tekintetében a második helyen a bajnoki rivális Mercedes áll, amely 135-165 millió dollár bevételt szerez innen, abba beletartozik a Petronas (mint névadó szponzor) 65 milliója illetve a másik 23 támogató pénze is.

    Annak ellenére, hogy nincs névadója a McLarennek, mégis a teljes bevétel listáján a Red Bull mögött a negyedik helyet foglalják el, köszönhetően annak, hogy 26 különböző vállalat is támogatja őket (90-120 millió dollár bevétel összesen.)

    A bevételi lista legalján a Haas található akik csupán 30-50 millióval gazdagodnak a szponzori oldalról, abból 15-öt fizet a Rich Energy, ráadásul a támogatók száma is nálunk a legkevesebb, mindösszesen 10.

    A tavaly kis híján csődbe ment Force India utódja a Racing Point a második legtöbb, 30 szponzorral rendelkezik, viszont összesen 45-75 millió dollárt kapnak, vagyis a SportPesa fizeti a legkevesebb névadói pénzt.

    Hasonló mennyiségű pénzhez jut az ex-Sauber, vagyis az Alfa Romeo Racing, akik nem meglepő módon a bevételük közel felét az Alfa Romeotol kapják.

    Az egyértelműen leggyengébb csapatnak tűnő Williams azt legalább elmondhatja magáról, hogy sikerült sok és tehetős támogatókat találniuk, hiszen mind a 19 szponzor pénzét összeadva nagyjából 90-105 millió dollár üti a markukat, abból a Rokit 20-at áll.

    Ami a maradék két csapatot illeti, a Renault és a Toro Rosso nagyjából ugyanannyi pénzhez jut a támogatói oldalról (45-85 millió), ám a franciák ezt névadó szponzor nélkül, sok kisebb (28) vállalat támogatásával érik el.

  • Bahreinben visszakerül a Mission Winnow a Ferrarikra

    Bahreinben visszakerül a Mission Winnow a Ferrarikra

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az EU, valamint az ausztrál hatóságok is aggályosnak tartják a burkolt dohányreklámokat a Ferrari (Mission Winnow, Philip Morris) és a McLaren (A Better Tomorrow, British American Tobacco) csapatok kapcsán.

    Tegnap kiderült, hogy ennek megfelelően a Ferrari úgy döntött, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra eltünteti autóiról a Mission Winnow-t és a hivatalos nevezési listán a csapatnévből is törölték.

    Azonban a Philip Morris globális kommunikációjáért felelős igazgató, Tommaso Di Giovanni a RaceFansnek arról számolt be, hogy ez a módosítás csak az első verseny erejéig tart majd, Bahreinben visszakerül a Mission Winnow az autókra.

    „A Mission Winnow marad a Scuderia Ferrari névadó szponzora 2019-ben.” – mondta Di Giovanni. „Azonban Ausztráliában más jellegű lesz az aktivitásunk, mint a többi országban.”

    „Bár ismerjük Viktória Állam álláspontját, mi továbbra is hisszük, hogy a Mission Winnow megfelel a releváns törvényeknek.”

    „A Mission Winnow nem reklámoz és nem is fog reklámozni semmilyen PMI márkájú dohányterméket vagy e-cigarettát.”