Címke: Mission 44

  • Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Hamilton nem kért engedélyt szivárványos sisakjához – máris szabályt szegett?

    Lewis Hamilton az LMBTQ-közösség melletti kiállás jeleként szivárványos sisakban versenyez Bahreinben. A hétszeres világbajnok állítólag nem kért engedélyt ehhez az FIA-tól, de az új szabályok ellenére aligha fogják megbüntetni.

    Pénteken elindult a Forma-1-es Bahreini Nagydíj hétvégéje, Lewis Hamilton pedig szivárványos sisakot visel az autóban. A hétszeres világbajnok ezt már korábban is megtette a közel-keleti országokban, ahol az LMBTQ-közösség jogait meglehetősen korlátozzák, ennélfogva a gesztusnak igencsak erős üzenete van mind az érintett országok, mind a nagyvilág felé.

    Mindez normál esetben lassan már nem is bírna hírértékkel, ám a holtszezonban változott a pilóták véleménynyilvánítására vonatkozó szabály. Az FIA ugyanis megtiltotta, hogy a versenyzők a nagydíj eseményeinek keretében „politikai, vallási vagy egyéb személyes kérdésekben” véleményt nyilvánítsanak, amit sokan a szólásszabadság korlátozásaként értékeltek. A szövetség azóta pontosított a részleteken, de a bukósisak amolyan szürke zóna maradt.

    Az FIA részletezte a politikai tilalomra vonatkozó szabályt

    Az Autosport értesülései szerint Hamilton nem kért engedélyt az FIA-tól, hogy viselhesse a szivárványos fejvédőt, így felmerül a kérdés, hogy számíthat-e büntetésre. A szaklap azonban hangsúlyozta, hogy mivel a szervezet maga is működtet a sokszínűség céljából létrejött programot, támogatja az LMBTQ-közösség jelképét. Csupán akkor indítanának esetleg vizsgálatot, ha egy másik érdekelt, például a futam promótere aggályosnak titulálja a brit versenyző akcióját. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a lap kérdésére elmondta, hogy neki tetszik Hamilton sisakja.

    Ami az FIA új szabályát illeti, az eddig megszólaló pilóták többsége felháborodott a döntésen, vagy legalábbis értetlenül fogadta a bejelentést. Mindez Hamiltont érintheti a legjobban, hiszen a 38 éves pilóta rendszeresen felszólal különböző társadalmi kérdésekben. Nemrég kijelentette, hogy inkább visszavonul, mint hogy elhallgattassák, most pedig kifejezte nemtetszését az előírással kapcsolatban.

    „Amikor az ember ezt olvassa a hírekben, az természetesen azt mondja nekem, hogy rossz irányba haladunk – nyilatkozta pénteken. – Ez ellenkezik azzal, amit például a csapattal próbáltam tenni, amit a sportágunkban érdekelt felekkel folytatott beszélgetések során próbáltam tenni. Ugyanakkor számítok a visszaesésre, még mindig vannak olyanok, akik nem értik a befogadó környezet fontosságát, vagy nem hisznek benne. Úgy gondolom, hogy az én és a mi feladatunk az, hogy továbbra is hangsúlyozzuk ezt, a lehetséges pozitívumait és a jelentőségét.”

    Hamilton évek óta hangsúlyozza, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy az autó- és motorsport sokszínűbb legyen a jelenlegi állapotnál. Nemrég elárulta, hogy a Brad Pitt-tel készülő filmjében is ezt szeretné megmutatni, korábban pedig Mission 44 néven egy alapítványt is létrehozott, amely ezt a célt hivatott szolgálni. A Mercedes pilótája elégedett saját kezdeményezésével.

    Forma-1, Lewis Hamilton, sisak, Bahreini Nagydíj 2023, péntek
    Hamilton sisakja a bahreini hétvégén (Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes)

    „Lehet, hogy úgy hangzik, mintha megakadt volna a lemez, de továbbra is ezt fogom tenni – utalt arra, hogy mindig kiáll a sokszínűség és az elfogadás mellett. – Ez egy harc, amit folytatni fogok. Nagyon örülök, hogy a Mission 44 teljes gőzzel működik, és én a csapattal együtt tevékenykedem a sokszínűség [növelésén]. Most már az összes érintett istállóval dolgozom.”

    Hamilton Domenicalit is méltatta, aki korábban leszögezte, hogy az F1 nem szándékozik elhallgattatni azokat a pilótákat, akik társadalmi üzeneteket akarnak közvetíteni. „Szerintem Stefano egy igazán nagyszerű vezető, nagyon családcentrikus és rendkívül megértő – fogalmazott. – Ő már kiállt, és mondhatni, szembement azzal, amit [az FIA] mondott. Szóval továbbra is együtt fogunk dolgozni azon, hogy a jó irányba menjünk.”

  • Hamilton elmondta mikor érezte magát szuperhősnek

    Hamilton elmondta mikor érezte magát szuperhősnek

    Lewis Hamilton gyerekkoráról, a motorsportok iránti szeretetéről és a „szupererejéről” is beszélt.

    Jay Shetty podcast műsorában a hétszeres világbajnok már mesélt arról, hogy miképp bántak vele az iskolában. Ezen felül a világot érintő problémákra, a vagyonkezelésre és az elfogadásra is kitért.

    Hamilton: Milliárdok vannak emberek számláin, míg mások éheznek

    Az iskolai bántalmazások hatására a brit pilóta karate edzésekre járt, míg a hétvégéken a pályán rótta a köröket. Az önbizalma a sportok kapcsán visszatért, így bátrabban tudta venni az akadályokat.

    „Emlékszem karatézni jártam, míg a hétvégéken a versenyzés közben felvettem a sisakot… Úgy éreztem, mintha az lenne az én köpenyem, amikor vezettem előjött a szupererőm.” – magyarázta a 38 éves pilóta.

    A gyakorlás és az elszántság végül hét világbajnoki címhez segítette hozzá a brit versenyzőt. Most, hogy már sikeres lett, szeretne visszaszolgáltatni valamit a társadalomnak is. A Mission 44 program keretein belül olyan gyerekeknek szeretne segíteni, akik a rasszizmussal és a kirekesztéssel sűrűn találkoztak.

    „Találkozni a gyerekkel az iskolában, elbeszélgetni velük és a családjaikkal, akik nagyon nehéz időszakon mennek keresztül. Ők a legjobbat szeretnék a gyermekiknek nyújtani. Én bátorítani szeretném őket. Elmesélni nekik, hogy semmi baj, én is jártam már így, és nézd meg hova jutottam. Ők is eljuthatnak oda, ahova szeretnének. Számomra ez sokkal kifizetődőbb, mint egy verseny megnyerése.”

  • Hamilton lett a legtöbbet adományozó sportoló

    Hamilton lett a legtöbbet adományozó sportoló

    Lewis Hamilton az előkelő, ötödik helyen végzett a Sunday Times adományozó listáján, ezzel pedig ő lett a legtöbbet adományozó sportoló.

    A listát nem a konkrét jótékony célra fordított pénzösszeg alapján állították össze, hanem úgy, hogy az illető a bevétele hány százalékát adományozta el. Lewis Hamiltonnál ez a szám 7% körüli, vagyis a nagyjából 300 millió fontnyi vagyonából körülbelül 20 milliót adakozott.

    Ez is főleg az elmúlt hónapokban ment el, amit a saját maga által elindított alapítványnak, a Mission 44-nek bocsájtott rendelkezésére, mely a sokféle háttérrel rendelkező fiatalok motorsportba kerülését segíti.

    Hamilton olyan neveket előz meg a listán, mint például a Liverpool futballistája, Mohamed Salah, aki 2,5 millió fontot adományozott egészségügyi szervezeteknek, ez pedig vagyona 6%-át teszi ki.

  • Hamilton pénzbüntetésre számít az FIA gála kihagyása után

    Hamilton pénzbüntetésre számít az FIA gála kihagyása után

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a tavalyi év végi drámai bajnoki finálé elbukása után hosszú hetekre eltűnt a nyilvánosság elől, még a kötelező FIA gálát is kihagyta, ahol az évad első három helyezettjének ott kell lennie.

    A brit a Bahreini Nagydíj hétvégéjén elárulta, hogy találkozott és egyeztetett ezzel kapcsolatban az új FIA elnökkel, Mohamed Ben Sulayemmel: „Lesz valamilyen pénzbírság a gálával kapcsolatban, de megegyeztünk, hogy ezt a pénzt a hátrányos helyzetű fiatalok motorsportba való bejutására fordítjuk.”

    Hamilton mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy a motorsport szélesebb réteg számára is elérhető közelségbe kerüljön, miután ő is hátrányos helyzetűként emelkedett fel és lett a világ egyik legjobban fizetett sportolója. Egy alapítvány is köthető a nevéhez, mely a Mission 44 nevet viseli és tavaly 20 millió fontot fel is ajánlott a szervezetnek.

  • Mission 44 néven új alapítványt hozott létre Lewis Hamilton

    Mission 44 néven új alapítványt hozott létre Lewis Hamilton

    Továbbra is aktívan jótékonykodik a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton. A brit pilóta Mission 44 néven létrehozott egy jótékonysági alapítványt, amelybe saját forrásaiból 20 millió fontot invesztált bele.

    Ezen alapítvány célja, hogy támogassa és erősítse az alul reprezentált csoportokat képviselő fiatalokat szerte az Egyesült Királyságban. Ezt a befektetését olyan szervezetek programok támogatására fordítja majd, amelyek a partnerségükkel, támogatások révén csökkenteni tudják a foglalkoztatási és oktatási rendszerek közötti szakadékot.

    „Számomra mindig fontos volt, hogy mindig támogassam az alul képviselt fiatalokat, a Mission 44 pedig ezen elkötelezettségemet testesíti meg.” – kezdte az alapító Hamilton. „Életem korai szakaszában első kézből tapasztaltam meg, milyen hatással tud lenni egy ilyen származás egy fiatal jövőjére, de szerencsére a támogatásaimnak nála, letudtam győzni ezen nehézségeket. Szeretném biztosítani, hogy más, hasonló háttérrel rendelkező is meg tudja ezt tenni.”

    Hamilton új projektje szorosan együtt fog működni a Mercedes Ignite programjával, aminek szintén célja a diverzitás javítása. A brit bajnok a Mission 44 mellett továbbra is futtatja a Hamilton Bizottságot is, amelynek a célja a motorsportban szereplő színesbőrűek arányának javítása.