Címke: Minttu Räikkönen

  • Robin Räikkönen kérte édesanyját, hogy jöjjenek el a Magyar Nagydíjra

    Robin Räikkönen kérte édesanyját, hogy jöjjenek el a Magyar Nagydíjra

    A finn Apu.fi-n jelent meg Heikki Kulta interjúja Kimi Räikkönen feleségével, Minttuval.

    A Minttu és a 4 éves Robin személyesen kilátogattak a Magyar Nagydíjra, ám mint kiderült, ez egyáltalán nem volt tervben, Robin kérésére jöttek el végül a Hungaroringre.

    „Eredetileg nem jöttünk volna Magyarországra, de ahogy otthon néztük a versenyeket, Robin odajött hozzám elmondta, hogy szeretné élőben látni az autókat. Így úgy döntöttem, hogy jövünk.” – mesélte Minttu.

    Az interjúban Mrs Räikkönen arról is mesélt, hogyan találkozott Kimivel.

    „2013 nyarán történt, közös ismerőseink által. Akkor még légiutaskísérőként dolgoztam és akkor kezdődött a nyári szabadságom.”

    „Az egyik barátom küldött egy üzenetet, hogy ’helló, ha elkezdődik a szabadságod, ne menj haza, gyere velünk’. Először nem is nagyon akartam menni, de aztán valahogy arra jutottam, hogy miért is ne. Épp elkezdődött a nyár, akkor is mehetek (haza), mikor épp nem történik semmi különös. Nem volt semmi terv, csak mentem.”

    De arról nem volt szó, hogy első látásra egymásba szerettek volna Kimivel.

    „Mondjuk inkább úgy, hogy csak szórakoztunk mindketten.”

    „Mókás volt és nagyon élveztem Kimi társaságát. Ugyanakkor semmi többet nem gondoltam annál, hogy ő egy vicces pasi és jól érezzük magunkat. A többi csak később jött.”

    Räikkönen aztán teljesen megváltoztatta Minttu Virtanen életét.

    „Eléggé megváltoztak a dolgok az életemben. Akkor még légiutaskísérőként dolgoztam a Finnair leányvállalatánál a Flybe-nél. Egy évig dolgoztam velük, de vége lett. Nem volt elég időnk egymásra, ritkán láttuk egymást, mikor Kimi versenyzett, az én beosztásom pedig más emberektől függött. Mindig repültem Svájcba, ha csak két nap szünetem is volt.”

  • Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Minttu és Kimi Räikkönen együtt szerepelnek majd egy Alfa Romeo reklámban!

    Az Alfa Romeo bejelentett egy új, egyedülálló kommunikációs projektet. A 2020-as Giulia és Stelvio modelleket ez év végén Kimi Räikkönen, és felesége, Minttu fogják bemutatni egy öt reklámfilmből álló minisorozatban.

    Az innovatív projekt kiemeli majd a két modell új tulajdonságait, a Räikkönen házaspárnak köszönhetően.

    Korábban Räikkönen és Giovinazzi már részt vettek egy fotózáson a Giulia és Stelvio modellek „Forma-1-es” kiadásaival. Ezúttal azonban a finn versenyző színészi képességeit is megvillanthatja majd, felesége támogatása mellett.

  • Robin Räikkönen Kimi mása, Rianna pedig nem fél semmitől

    Robin Räikkönen Kimi mása, Rianna pedig nem fél semmitől

    Minttu Räikkönen a finn Apu magazinnak mesélt arról, hogy a négy éves Robin szinte másolata édesapjának, és nézi az F1-es versenyeket akkor a tévéből is, ha épp nincsenek ott személyesen Kimi futamait.

    Minttu azt is elmondta, hogy Robin már jól ismeri az Alfa Romeo dolgait, és tudja azt is, hogy melyik sisak az apukájáé, és melyik a csapattársé.

    „Elképesztően érdeklődésre készteti őt az, hogy az apukája versenyez.” – mondta Minttu.

    Robin egyébként épp most, az F1-es nyári szünet során kóstolt bele először a gokartozásba.

    Édesanyja arról is beszámolt, hogy Robin gesztusai is egyre inkább megegyeznek az apjáéval.

    „Robin nagyon hasonlít Kimire. Paula nagymama (Kimi édesanyja) gyakran mondja, hogy Robin teljesen olyan, mint az apja.”

    Mikor pedig Kimi is otthon van, előkerülnek a járgányok.

    „Svájcban van egy elektromos motorja, és mindig menni akar vele. Ez ilyenkor egy Robin-Kimi dolog, és nem megyek velük.”

    Minttu szerint a kétéves Rianna is igazi kis vadóc, aki nem fél semmitől.

    „Fejjel megy mindennek. Rianna az én karakteremet is örökölte, Robinban nem látom magam annyira. Ő Kimi másolata. Riannában egyértelműen látható, milyen voltam én kicsinek, igazi önfejű.”

    Minttu mindemellett remek apának tarja férjét, aki ha hazaér, teljesen félreteszi a Forma-1-et és csak a családjával foglalkozik.

    „Szerető apa, igazán csodálatos.” – mondja Minttu. „Amikor Kimi otthon van, akkor jelen van és a családjával van.”

    „Kimi a tettek embere, sok időt tölt a gyerekekkel és megtesz bármit, amit kérnek tőle.”

  • Minttu Räikkönen márkanagykövet lett

    Minttu Räikkönen márkanagykövet lett

    Minttu Räikkönen sem ül a babérjain, miközben férje F1-es versenyző. Kimi Räikkönen felesége, a gyermeknevelés és férje támogatása mellett saját kis bizniszeivel is foglalkozik.

    Az már ismert, hogy Minttu gyermekruhák tervezésébe kezdett, ma pedig napvilágot látott, hogy a Nescafé finn márka nagykövete lett.

    Az erről tartott sajtótájékoztatón a Nescafé finn képviselője elmondta, hogy finnek nem ismerik túlzottan az instant kávékat. Räikkönenék azonban csak ilyet fogyasztanak. Ebből a megállapításból jött az ötlet, hogy Minttu márka nagykövet legyen.

    „Mi csak instant kávét iszunk.” – mondta Minttu, aki a kávéjába kókuszolajat, és zabtejet is szokott tenni. „A vendégeinket is instant kávéval kínáljuk. Nem is tudnék már filteres kávét inni. Az instant kávé teltebb ízű, ugyanakkor lágyabb.”

    „A családban én ébredek fel elsőként. A reggel pedig nem indulhat kávé nélkül. A reggel első kávéja nagyon fontos számomra. Még a gyerekek is tudják, hogy anya előbb iszik egy kávét, és utána indulhat a nap.”

    Minttu elmondta, hogy körülbelül 10 éve kezdett instant kávézni, mikor még légiutaskísérő volt. Manapság ő és Kimi is csak ilyet iszik, maguk is készítik el. Ráadásul csak egyfajtát isznak, ha utaznak, viszik magukkal a kedvencüket.

    https://www.instagram.com/p/B1gKcqmivrL/

    https://www.instagram.com/p/B1gC8cfl1a6/

  • Hírességek, vendégek a Magyar Nagydíj paddockjában

    Hírességek, vendégek a Magyar Nagydíj paddockjában

    A Forma-1-es mezőny aktív tagjain túl elég sok egyéb ismert arc, híresség, vendég tette tiszteletét az idei Magyar Nagydíjon.

    Tóluk hoztunk most egy galériát; a teljesség igénye nélkül, vannak itt sportolók, versenyzők rokonai, énekesek, színész…

    Kilátogatott a Hungaroringre például Mick Schumacher édesanyja Corinna, és nővére, Gina is (a legjobbkor, hiszen Mick megszerezte első F2-es győzelmét).

    De itt volt például „Mr Bean”, alias Rowan Atkinson, aki azonban filmes szerepeihez képest közel sem kedves, vagy vicces, sőt kifejezetten mogorva. Hogy csak rossz napja volt-e, vagy mindig ilyen, nem tudjuk…

    S a többiek a galériában! 🙂

    Nézegetni szabad, lenyúlni nem! 😉

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • Toszkánában évfordulóznak Räikkönenék

    Toszkánában évfordulóznak Räikkönenék

    Minttu és Kimi Räikkönen ma ünneplik harmadik házassági évfordulójukat. Mivel az esküvőt Olaszországban, Toszkánában tartották, a Magyar Nagydíj után most is oda utaztak gyerekeikkel, Riannával és Robinnal.

    „Minden nem szeretve és tisztelve érzem magam ❤️ Ma visszatértünk a tett színhelyére, a csodálatos Toszkánába, hogy megünnepeljük a szerelmünket és a harmadik évfordulónkat.❤️” – írta Minttu.

    Kimi pedig a következő szöveget tette közzé Instagramon: „Életfogytig tartó boldogságot, szerelmem, és köszönöm neked minden minden pillanatunkat és a szerelmedet!”

    https://www.instagram.com/p/B02jW-BH-wX/

    https://www.instagram.com/p/B02tK4hBpIp/

  • Robin Räikkönen a nyáron belekóstol a gokartozásba!

    Robin Räikkönen a nyáron belekóstol a gokartozásba!

    Minttu és Kimi Räikkönen 4 és fél éves kisfia, Robin idén már kipróbálja majd a gokartozást. Erről édesanyja számolt be.

    A minap Minttu Räikkönen Instagramon „kérdezz-felelek” napot tartott és rajongói kérdésekre válaszolt. Egyikük megkérdezte, hogy mikor kezdi el Robin gokartos karrierjét?

    „Idén nyáron elvisszük, és kiderül, hogy kedveli-e.” – felelte Minttu.

    Annyi bizonyos, hogy a kisfiú örökölte édesapjától a különféle járművek szereteték, hiszen kis krosszmotoron és quadon már láthattuk őt. Ha pedig rákap a gokartra, talán a jövőben újabb Räikkönennek lehet majd szurkolni a versenyeken.

  • Minttu Räikkönennek saját vállalkozása van, és az is kiderült, akarnak-e harmadik gyereket

    Minttu Räikkönennek saját vállalkozása van, és az is kiderült, akarnak-e harmadik gyereket

    Az közismert, hogy az F1-ben megkeresett pénzének egy részét különféle vállalkozásokba fekteti Kimi Räikkönen. Többek között van egy bárja Finnországban, és van motocross csapata is.

    Nem tétlenkedik azonban felesége, Minttu sem. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az egykori légiutas-kísérő gyermekruha kollekcióval rukkolt elő a finn Gugguu gyermekruha márkával, mostanra pedig már a második, tavaszi kollekció is megjelent.

    Mint kiderült, ezen üzleti tevékenységét egy saját Kft, a Productive MR Oy keretében bonyolítja. A vállalkozás tavaly alakult Espooban, fő tevékenységi köre pedig a tervezés, grafika. Az ügyvitelért, csak úgy, mint Kimi vállalkozásai esetében is, Sami Visa a felelős.

    Minden egyéb tevékenysége mellett azonban a gyerekei a legfontosabbak a pilótafeleség számára.

    „A lehető legjobb édesanyjuk szeretnék lenni a gyerekeimnek.” – mondta Minttu. „Ők jelentenek számomra mindent, és szeretem a legtöbb időt velük tölteni.+

    A Seiska magazinnak Minttu azt is elmondta, hogy harmadik gyermeket már nem valószínű, hogy vállalni fognak.

    „Egy újabb csecsemő nevelése nem aktuális téma. Jelen helyzetben a kettő (gyerek) elég.” – mondta Minttu.

  • Ezek az F1-es Valentin napi posztok születtek

    Ezek az F1-es Valentin napi posztok születtek

    Az F1-esek is romantikus hangulatba kerültek tegnap, noha a versenyzők most inkább autóik bemutatójával vannak/voltak elfoglalva. Párjaik azonban posztoltak Valentin nap alkalmából, alább ezeket láthatjátok.

    (Ha kíváncsi vagy arra, hogy mely versenyzőnek ki élete párja, klikkelj ide!)

    (Használtátok tegnap a Racingline.hu Valentin napi „kártyáit„? 😀 )

    Lando Norris Valentin napi randijáról ide kattintva olvashatsz. 😀

    Grosjeanék pár nappal korábban ünnepeltek.

    https://www.instagram.com/p/BtyjLlUlcAu/

    Gaslyék

    https://www.instagram.com/p/Bt3TpDiH0TH/

    Hülkenbergék

    https://www.instagram.com/p/Bt2-17fjF8H/

    Bottasék

    https://www.instagram.com/p/Bt3Jm9uHvpC/

    Minttu Räikkönen pedig a gyerkőcökről posztolt nagyon bájos képeket

    https://www.instagram.com/p/Bt2wL_Nl6fr/

    +1 ráadás 😀

    https://www.instagram.com/p/Bt34ActFFg7/

  • Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Mint azt már megszokhattátok, Valentin nap alkalmából idén is bemutatjuk a Forma-1-es mezőny versenyzőinek barátnőit, feleségeit, akik közül többen már édesanyák is.

    Íme hát a 2019-es mezőny „másik fele”:

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad.

    https://www.instagram.com/p/Bi2XKyNhe8G/

    Pirre Gasly barátnője Caterina Masetti Zannini, aki egyébként légiközlekedési mérnöknek tanul egy olasz egyetemen.

    https://www.instagram.com/p/BrH_2GtHvwn/

    Charles Leclerc szíve is foglalt már pár éve, barátnője az olasz Giada Gianni.

    https://www.instagram.com/p/BtUCF3DF_11/

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, testnevelés és biológia szakos tanár. Négy éve ismerik egymást, mostanra már jegyben járnak, és terveik szerint idén nyáron össze is házasodnak.

    https://www.instagram.com/p/BfL7LYhHQ7Y/

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna Forma-1-es riporternője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.
    A Grosjean házaspárnak saját receptes könyve is megjelent.

    https://www.instagram.com/p/BsG-DgJHvNi/

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    https://www.instagram.com/p/BsIClSHFVm6/

    Emilia Bottas 25 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás, így aztán nagyon sokat posztol lovairól, illetve a Valtterivel közös kutyájukról, Fanniról.

    https://www.instagram.com/p/BquG2aqn5m9/

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze..

    https://www.instagram.com/p/BtGuhzIHpUX/

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.
    Decemberben Minttu összeállt a Guggu finn, gyermekruha márkával, és létrehoztak egy kollekciót, Minttu elképzelései alapján.

    https://www.instagram.com/p/BrQniucFJz-/

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla ide kattintva olvashatsz.

    https://www.instagram.com/p/BguGDAWHMRV/

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki az Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt, legutóbb a decemberi FIA gálán láthattuk.

    https://www.instagram.com/p/BrGgn_9lTHj/

    George Russell barátnője Seychelle de Vries, aki egyébként a tavaly és tavalyelőtt a Formula 2-ben versenyző Nyck de Vries testvére.

    https://www.instagram.com/p/BoZmWOLimbQ/

    Robert Kubica magánélete nem igazán van terítéken, sőt balesete előtt sem nagyon volt. Balesete előtt, és azt követően is (legalábbis egy ideig) Edyta Witas pilates oktató volt a barátnője, azonban ha hinni lehet a pletykáknak, a lengyel versenyző párja 2017 óta a 33 éves lengyel színésznő/modell Joanna Modes.

    https://www.instagram.com/p/BkHkdxOF0Td/

    Szintén csak pletyka szintű információ, mi szerint Daniel Ricciardo és az ausztrál modell, Jessica Gomes egy párt alkotnak. Erről ide kattintva olvashatsz!

    https://www.instagram.com/p/Bs6llHrH2ev/

    A ismét visszatérő Danyiil Kvjat barátnője, mint az már ismert, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly.

    https://www.instagram.com/p/Bpt_Z0oHPpI/