Címke: Minttu Räikkönen

  • Minttu Räikkönen örül férje visszavonulásának

    Minttu Räikkönen örül férje visszavonulásának

    Minttu Räikkönen ismét szerepelt egy finn magazinban, mely interjút is készített vele. Kimi Räikkönen felesége mesélt arról, hogy megváltozott-e, mióta Kimivel egy párt alkotnak, illetve mire számít, miként változik meg az életük férje visszavonulása után.

    „Az a Mintttu, aki legbelül vagyok, és akit a barátok és a család ismer, pontosan ugyanaz maradt. Néhány dologban kénytelen vagyok másképp viselkedni, mint a Kimi előtti életemben, de a jellemem nem változott” – mondta Minttu a Me Naisetnek.

    Minttu Räikkönen életében a család az első helyen áll. És persze ő is menedzseli a családot, főként a gyerekek dolgait, hiszen Kimi gyakran van távol.

    „Az anyaság nagy élmény volt számomra. A férjem, a lányom és a fiam a legfontosabbak az életemben. Soha nem aggódtam amiatt, hogy nem lesz elegendő szeretetünk. Csodálatos dolog szerető családdal körülvéve élni.”

    Minttu számára a zene is nagyon fontos. Olyannyira, hogy „A gyermekemet a Guns N ‘Roses Paradise City című dalának ütemére szültem meg” – árulta el.

    Annak pedig nagyon örül, hogy Kimi visszavonulásával kötetlenebbé válik az életük.

    „Amit ettől várok, az az, hogy megszűnnek a menetrendek. Persze, ott vannak a gyerekek iskolái, a hobbik és a saját dolgaim, de azt várom, hogy ne legyen olyan feszített a menetrend, ami szerint mindig élünk” – mondta Minttu.
    Mrs. Räikkönen azt is elmondta, hogy bár Kimi szeptemberben elkapta a koronavírust, nem voltak tünetei. Véleménye szerint azt, hogy ilyen könnyen megúszták a vírust, annak köszönhetik, hogy be vannak oltva.
  • Minttu Räikkönen is jócskán megkeresi a kenyérrevalót

    Minttu Räikkönen is jócskán megkeresi a kenyérrevalót

    Kimi Räikkönen felesége, Minttu, pénzt keres a közösségi médiával. Ez persze nem meglepő, ezt megteszik olyanok is, akik fele annyira sem ismertek, mint „Räikkönenné”.

    Ami azonban mindenképp pozitív Minttu Räikkönen esetében, szemben sok celebritással, és influenszerrel – tisztelet a kivételeknek -, hogy nem az látható a profilján, hogy minden képén más-más terméket akar „eladni” a közönségének. Viszonylag kevés márkával van kapcsolatban, azok azonban minőséget képviselnek.
    Mrs Räikkönen gyermek ruhákat tervez a finn GUGGUU márkával, ezen kívül a Nescafé, és most már a Samsung finnországi márkanagykövete.

    Azt tehát nem lehet állítani, hogy Minttu semmit nem tesz hozzá a családi kasszához. És hogy mennyi az annyi?

    Ezen ügyei intézésére Minttu 2018-ban saját vállalkozást hozott létre, Productive MR Oy (Oy=Kft) néven, melyben felelős személyként Minna-Mari  (Minttu) Räikkönen és Kimi menedzsere, Sami Visa van megjelölve. A cég tevékenyésgi körei közt szerepel grafikai tervezés, illetve marketing- és értékesítésösztönzési szolgáltatás.
    A Seiska információ szerint pedig jól is megy az üzlet, a vállalkozás bár kicsi, de rendkívül nyereséges. A 2020 májusával végződő pénzügyi évben a vállalat árbevétele 45 000 euró (15,5 millió forint) volt, az adózás utáni nyereség pedig 33 000 euró (11,5 millió forint). Osztalékot senki nem vett ki a cégből, és nem vásároltak külső szolgáltatásokat sem. A fő kiadást a nyereség után fizetett adók jelentették.
    Két pénzügyi év elteltével a vállalat bankszámláján 70 000 euró (24,5 millió forint) van, és egy fillért sem fizetett ki osztalékként.
  • Fura reklám: Räikkönen örül, hogy szelfizhet

    Fura reklám: Räikkönen örül, hogy szelfizhet

    A Samsung Suomi, tehát a Samsung finnországi képviselete a Räikkönen-házaspárral kooperál legújabb okostelefon készülékei reklámozása kapcsán.

    A felhajtható, illetve széthajtható képernyőjű Galaxy Z Flip 3-nak és Galaxy Z Fold 3-nak örülnek a képeken az új márkanagykövetek.

    Minttu szájából meg nem is tűnik idegennek a kommentárja:

    „Soha nem volt még ilyen egyszerű követni a családom napirendjét, soha nem volt még ilyen problémamentes szelfit készíteni. Ezek, és az összes többi nagyszerű funkció egy gyönyörű, összehajtható kivitelben, amely elfér a zsebemben és a legkisebb kézitáskámban is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy férjemmel, Kimi Räikkönennel együtt márkanagykövetként csatlakozhatok a @samsungsuomi csapatához.”

    Azonban Kiminek nehezen hisszük el, hogy örül a Galaxy Z Flip 3 szelfi módjának. 😀

    A finn versenyző csak ennyit írt a képhez: „Flipping for selfies.” Vagyis felhajtás szelfihez.

    Finnül értőknek extra videó:

    https://www.youtube.com/watch?v=7ahQ0kSWWGI

  • Szavaztatok a csajokról! Az első hely nem meglepő, de mutatjuk a továbbiakat is!

    Szavaztatok a csajokról! Az első hely nem meglepő, de mutatjuk a továbbiakat is!

    Valentin-napon ismét közzétettük aktualizált listánkat a Forma-1-es versenyzők feleségeiről, aktuális barátnőiről. Mellékeltünk róluk információkat is, annak függvényében, hogy kiről mennyit lehet tudni.

    Majd arról is megkérdeztünk titeket, hogy kiket találtok a legszimpatikusabbaknak. Most megmutatjuk a szavazás végeredményét!

    Az első helyezetten nem lepődtünk meg. Számos szavazás során bebizonyosodott, hogy Kimi Räikkönennek van a legnagyobb rajongótábora (legalábbis hazánkban), ez pedig a feleségére is igaz. Az élen tehát Minttu Räikkönen végzett.

    Őt Charles Leclerc barátnője, Charlotte követi, aki feltételezésünk szerint a tavalyi Twitch-es incidens kapcsán lett különösen népszerű. 😀

    Bár csak pletykálják, hogy Heidi Berger lenne Daniel Ricciardo esetleges barátnője, a színésznő máris a harmadik helyen találta magát rögtönzött szavazásunkon.

    Íme a végeredmény:

    Minttu Räikkönen 25%
    Charlotte Siné 13%
    Heidi Berger 10%
    Hanna Prater 9%
    Caterina Masetti Zannini 6%
    Kelly Piquet 6%
    Sara Pagliaroli 5%
    Isabel Hernáez 5%
    Linda Morselli 5%
    Sandra Dzwiszek 5%
    Elena Berri 4%
    Carola Martinez 3%
    Carmen Montero Mundt 2%
    Tiffany Cromwell 2%
    Antonella Maraglino 2%
  • Minttu Räikkönen szó szerint álomba vezette férjét

    Minttu Räikkönen szó szerint álomba vezette férjét

    Az elmúlt 1 – 1,5 évben az Alfa Romeo több reklámfilmet is készítette a Räikkönen házaspárral. Kimi és Minttu az olasz márka legújabb modelljeit reklámozza.

    Legújabb ilyen reklámvideójukban Minttu ül a volánnál – Instagramon közzétett kommentárja ez volt az első és utolsó alkalom, hogy Kimi átengedte neki a kormánykereket.

    A videó első részében azt lehetne hinni, hogy Mrs Räikkönen egyedül autókázik, azonban mikor hazaér, kiderül, hogy vele volt férje is: Kimi elaludt az autóban. 😀

    https://www.youtube.com/watch?v=7z_dIs3tRGs

  • Finn, karácsonyi csodavilág, Räikkönen módra!

    Finn, karácsonyi csodavilág, Räikkönen módra!

    Mint az már ismert, Kimi Räikkönen felesége, Minttu, együttműködve a Gugguu finn gyermekruha márkával, gyermekruhák tervezésével is foglalkozik.

    A márka most egy karácsonyi videóval jelentkezett, melyben szerepet kapott a Räikkönen család apraja-nagyja. Előbb egy kis karácsonyi készülődésnek lehetünk szemtanúi, majd annak, hogy útnak indul a család a természetbe és gyönyörű erdei állatokkal találkoznak.

  • Kimi azzal viccelődik, hogy a felesége fogja eldönteni, marad-e az F1-ben

    Kimi azzal viccelődik, hogy a felesége fogja eldönteni, marad-e az F1-ben

    Személyes kérdésekre válaszolt Kimi Räikkönen Instagramon.

    A finn versenyző felesége, Minttu tett közzé tegnap egy kérdésmatricát a saját Instagram sztori felületén, hogy a közönség tegyen fel kérdéseket, melyeket Kimi fog megválaszolni.

    Ma ki is választottak párat és a közönségkedvenc versenyző kis videók formájában válaszolta meg azokat.

    Räikkönen elmondta többek között, hogy feleségével barátok által, egy nyáresti partin ismerkedtek meg. Az is kiderült, hogy amit a legjobban szeret Minttuban, az a nevetése a humora.

    „Ő dönti el, nem én” – felelte viccesen Kimi arra a kérdésre, hogy van-e Minttunak befolyása arra, hogy a versenyző jövőre is maradjon-e a Forma-1-ben.

    Persze csak viccelt, de hozzátette, hogy még egyáltalán nincs eldöntve, hogy maradni fog-e.

    Az is kiderült, hogy „szerencsére” most van saját szakácsuk, de Minttutól a kedvenc étele – ha jól értettük – a Macaroni Nordic (?), vagyis skandináv makaróni. Kis internetes keresés után kiderül, hogy ez olyasmi mint a Mac and cheese (amerikai sajtos makaróni), csak van benne sonka is. De gondolhatott a finn mac and cheese-re is, amiben meg darált sovány marhahús van.

    Arra a kérdésre is felelt, hogy a való életben, vagy Minttu vezet-e jobban.

    „Ha a közútra gondolsz, Minttu határozottan jobb, de nem tudom, ez nem verseny, a lényeg, hogy eljussunk egyik helyről a másikra.”

    Az is lehet, hogy a jövőben gyarapodni fog a család. Kimi ugyanis azt is elmondta, hogy nincs ellenvetése, hogy harmadik gyerekük is legyen, s így már öt fős család legyenek.

    A Räikkönen házaspárnak jelenleg egy kisfia és egy kislánya van: Robin 5, Rianna pedig 3 éves.

  • Räikkönen nászútra menne esetleges visszavonulása után

    Räikkönen nászútra menne esetleges visszavonulása után

    Kimi Räikkönen aktuális szerződése az Alfa Romeo Racinggel a szezon végeztével lejár. Bár a csapat már jelezte, hogy szívesen hosszabbítanak a finn versenyzővel, ha maradna még, egyelőre nem tudni, hogy a mezőny rangidős versenyzőjének van-e még kedve maradni a sportban, vagy a visszavonulás mellett dönt.

    Ha utóbbi mellett dönt akkor sem biztos azonban, hogy nem látunk többé Räikkönen nevet a versenyeken, ugyanis kisfia, Robin már lelkesen gyakorolja a gokartozást, de már a motokrosszt is kipróbálta.

    „Nem tudom, hogy a fiam akar-e majd versenyző lenni” – idézi Räikkönent a sportfair.it. „Erre nem gondolunk egyelőre, csak azt akarom, hogy jól érezze magát. Azt kell mondjam, kicsit ideges voltam, mikor megláttam őt a pályán, és akkor is, mikor kipróbálta a motokrosszt.”

    Az F1-ben maradásról, vagy visszavonulásról még nem döntött, azonban van már 1-2 terve arra az esetre, ha felhagyna a Forma-1-gyel.

    „Ami engem illet, nem tudom, hogy mikor fogok távozni. A visszavonulás után biztosan a családommal leszek és nem tudom, hogy részt veszek-e még valamilyen más versenyen, leszámítva, hogy gokartozok a fiammal. És elviszem a feleségemet nászútra, mindig mondom neki, hogy majd a visszavonulás után megteszem. Még várakozik.”

  • Minttu Räikkönen nem engedi vezetni Kimit!

    Minttu Räikkönen nem engedi vezetni Kimit!

    Újabb epizódja látott napvilágot az Alfa Romeo Stelvio reklámoknak, melyek főszereplője a Räikkönen házaspár.

    (Leírás a videó után, hogy ne spoilerezzünk)

    A legújabb epizód története a következő: Minttu és Kimi vásárolni vannak, a versenyző pedig kérdezgeti feleségét, hogy vezethet-e ő? Többszöri kérdésre is nemleges választ kap. Bepakolnak a kocsiba, Minttu vezet, és még el is kell vezetés közben hessegetnie férje kezét, hogy ne nyúljon bele a dolgokba.

    Egy kereszteződésben rácsodálkoznak egy pickupon szállított játék lóra (talán egy körhintáról való?), mely egyértelmű utalás a finn versenyző ferraris múltjára.

    Majd mikor hazaérnek, Minttu odaadja a slusszkulcsot Kiminek, mondván, beparkolhat, ha szeretne. 😀

    Korábbi két közös reklámjukat megnézheted ITT és ITT.

  • Íme a legszerelmesebb Räikkönen-fotó!

    Íme a legszerelmesebb Räikkönen-fotó!

    Minttu és Kimi Räikkönen ma ünneplik 4. házassági évfordulójukat. Ez alkalomból Minttu megosztott egy romantikus fotót, mely az esküvőjükön készült, és eddig még nem mutatta meg a nyilvánosságnak.

    „Boldog 4. házassági évfordulót szerelmem” – írta Minttu a fotóhoz. „Minden évben egyre jobban és jobban szeretlek.”

    Majd egy idézettel folytatta:

    „Nem azt akarom, hogy az életünket a házasság tökéletes példájaként idézzék, hanem mint a legmenőbb kalandtúrát, amit két ember valaha teljesített.”

    Azért azt megnéztük volna, hogy tényleg megy-e a tánc a Jégembernek, vagy csak a képen tűnik úgy… 😀 😉

    https://www.instagram.com/p/CDk4ii0HERz/?utm_source=ig_web_copy_link