Ma már a W Series kommunikációs igazgatója Matt Bishop, de korábban évekig a McLaren sajtósaként dolgozott, és neves autósportos magazinokba is írt. Augusztus 28-án jelenik meg a az első novellája is, „The Boy Made the Difference” címmel. Most nyíltan írt a legújabb folyamatokról is a Forma-1-ben, mely gondolatait az openlynews.com-on osztotta meg.
Már nem én vagyok az egyetlen meleg a motorsportok nagy falujában. Amikor megérkeztem a Forma-1-be a némileg fantáziátlan nevű de legalább egyértelmű „F1 Racing” szerkesztőjeként negyed százada, akkor hamar kiderült, hogy én vagyok az egyetlen meleg a királykategória paddockjában. Kellett lenniük más LGBT+-os arcoknak is ebben a nagy „faluban”, de be lettek „zárva”. Igen, mindenki.
Tapasztaltam-e homofóbiát? Vártam. Figyelmeztettek, hogy lesz, de nem volt semmi. .Nyilvánvalóan segített nekem ebben az „F1 Racing” felirat is, hiszen akkor a világon a legkeresettebb motorsport magazin volt. A sportág komoly szereplői, ide értve a versenyzőket is, udvariasak voltak velem, és tisztelettel voltak irántam. Lettek barátaim a Forma-1-ben, sok barát, jó barát, határozott és tartós barátságok. Pedig a McLaren legendás főnöke, Ron Dennis úgy jellemezte a közeget, hogy ez a „piranha klub”.
Mindig van azonban kivétel, amely erősíti a szabályt. Így volt ez itt is, amíg a Forma-1-ben tevékenykedtem: megtudtam, hogy az egyik versenyző rendre „az a kövér buzi”-ként hivatkozik rám.
Nem tudtam, és nem is akartam vitatkozni a tényekkel, hiszen egy pufók meleg fickó voltam, de azért bosszantott a dolog. Örömmel tapasztaltam, hogy ez a barátaimat is felháborította, köztük egy másik pilótát is, aki Barcelonában egy teszt alkalmával odament a fent említett versenyzőhöz, és ennyit mondott neki: „Gondolhatod azt, hogy Matt Bishop úgy néz ki, mint egy picsa, valójában viszont az van, hogy az egyetlen, aki tényleg úgy néz ki mint egy picsa, az te magad vagy.”
Ne legyen kétségetek felőle: attól a naptól kezdve fogytam, de nem csökkent a férfiak iránti vonzódásom sem.
A száguldó cirkusz természetesen a pletykák melegágya, így hamarosan a Minarditól kezdve a Ferrariig bezárólag mindenki a „buzi-gate”-tel foglalkozott. Ami még inkább szíven ütött, hogy egyre több email esett be szerelőktől, mérnököktől más F1-es csapatoktól, és ilyeneket kérdeztek, hogy: „Soha nem tudnék beszélni nyíltan a szexualitásomról, a többi mérnök beleőrülne.” vagy „Hazugságban élek, és ez felemészt.” vagy „Bárcsak én is előállhatnék ezzel, neked hogy volt bátorságod ehhez?” Sok hasonló üzenetet kaptam, és mindenkinek válaszoltam, és még mindig kapok ma is ilyen jellegű emaileket.
Ma már azonban nem én vagyok az egyetlen meleg a mi kis „falunkban”. Egy kis közösség vagyunk, és támogatjuk egymást, amelyben vannak LGBT+-os szerelők, mérnökök, marketing- és PR szakemberek, újságírók és fotósok, de vannak a tévés stábokból is, sőt a versenyzőket is támogatjuk abban, hogy legyenek önmaguk, és álljanak ki, legyenek büszkék. Nagykövete vagyok a Racing Pride-nak, amit a Stonewall-lal együttműködve indítottunk el 2019 júniusában, és a célja az, hogy segítse az LGBT+-osok befogadását a motorsportokban.
A McLaren F1-nél dolgoztam 10 évig, és most én vagyok a W Series kommunikációs igazgatója, amely az újonnan létrehozott bajnokság a női versenyzőknek. A küldetésünk alappillére a sokféleség és a befogadás. 20 pilótánkból kettő leszbikus, Abbie Eaton és Sarah Moore, ők mindketten szintén nagykövetei a Racing Pridenak, és még gyorsak is.
A versenyző aki sok évvel ezelőtt kövér buzinak nevezett, már rég visszavonult.
A motorsportban dolgozók sokkal liberálisabbak már, mint voltak egykoron. A Racing Pride ösztönzi ezt, és átfogja. Írtam egy novellát, ez részemről az első ilyen, és semmi köze az autósporthoz. A címe: “The Boy Made the Difference”. A késői 80-as, 90-es évek eleji HIV/AIDS krízis korszakba vezet majd el. Elég sok meleg szex lesz benne, de távol áll majd az erotikától. Sokan az F1 paffockból, akár középkorú hetero férfiak is mondták már, hogy nagyon várják, hogy olvashassák, függetlenül annak a témájától.
Hosszú utat tettünk meg idáig.
