Címke: Mike Rockenfeller

  • Rockenfeller nyert, Wittmann a boxutcából rajtolva lett második Assenben

    Rockenfeller nyert, Wittmann a boxutcából rajtolva lett második Assenben

    Az Audi versenyzője, Mike Rockenfeller nyerte a DTM második asseni versenyét, megtörve ezzel a két évig tartó nyeretlenségi szériáját. A második helyen pedig a tegnapi futam győztese, Marco Wittmann ért célba, akinek a mezőny legvégéről kellett indulnia.

    Wittmann-nak önhibáján kívül kellett a boxutcából kellett nekivágnia a futamnak. A német pilótának turbóproblémái voltak, ami miatt egy kört sem tudott megtenni az időmérőn. A csapatának az időmérő edzés után kellett kijavítani a hibát, megszegve ezzel a Parc Fermé szabályokat.

    René Rast kitűnően kapta el a rajtot és sikerült megtartania a vezető helyet Rockenfeller és a szintén Audis Robin Frijns előtt. Jonathan Aberdein azonban beragadt a rajtnál, ami miatt visszaesett a nyolcadik helyre. Wittmann azonnal megkezdte a felzárkózást és a második körben már a tizenkettedik helyen haladt. A német pilóta a negyedik körben már a tizedik helyen haladt, miután megelőzte Daniel Juncadellát.

    Wittmann ezek után is szédületes tempót diktált és további pozíciókat nyert, miután elment Philipp Eng és Sheldon van der Linde mellett. Loic Duval volt az első, aki kiállt a boxba friss kerekekért. Ennek köszönhetően vehette üldözőbe Wittmann az élen haladó hatos Audi bolyt.

    A BMW németje a tizedik körben kapta el Aberdeint, ezután pedig Pietro Fittipadit vette a célkeresztjébe. Utol is érte, azonban nem sikerült megelőznie a brazilt, ami miatt inkább ki is hozták a boxba. Nico Müller volt az első Audis, aki reagált Wittmannra és ki is állt a boxba. Azonban a svájci pilóta autójára nehezen ment fel a bal első kerék, ami miatt értékes másodperceket veszített el Wittmann-nal szemben.

    Ezek után Rast és Frijns is letudta a kötelező kerékcseréjüket. Mindketten Wittmann elé jöttek vissza, azonban Frijnsnek hideg gumikon kellett védekeznie, amit Wittmann ki is tudott használni és megelőzte a hollandot, aki még a pályát is elhagyta a csata hevében.

    A kiállásokat követően Rast vezetett Wittmann előtt, akit Rockenfeller kezdett el támadni. Wittmann és Rockenfeller csatája kapóra jött Frijnsnek, aki emiatt fokozatosan csökkenteni tudta a távolságot a csatázó duóhoz képest. Rockenfellernek a 26. körben sikerült megelőznie Wittmannt és őrült tempóban kezdett el felzárkóznia Rastra, akinek elhasználódtak a gumijai és másodjára is ki kellett hajtania a boxba emiatt.

    Wittmannt arra utasították, hogy kezdjen el vigyáznia a gumjaira, nehogy Rast sorsára jusson véletlenül. Müller emiatt fel tudott zárkózni rá, megnehezítve ezzel a BMW németjének dolgát. Eközben Aberdein elcsente Frjinstől a negyedik helyet, Paul di Resta pedig Jamie Greent, akinek a gumijai már a végét járták, utasította maga mögé.

    Rast őrült tempóban közeledett az élen haladókhoz. A német körönként öt másodperccel volt gyorsabb az élen autózóknál. Azonban a németnek elfogyott az ideje és végül csak az ötödik helyre sikerült felzárkóznia.

    Rockenfeller két után tudott futamot nyerni a DTM-ben. A németet Wittmann és Müller követte. További sorrend: Aberdein, Rast, Frijns, Juncadella, di Resta, Green és Fittipladi.

    A szezon ötödik versenyhétvégéje után Rast vezeti a bajnokságot 158 ponttal. A második helyen Müller követi őt 136 ponttal, a harmadik helyen pedig Wittmann áll 118 egységgel.

    A következő versenyhétvégét három hét múlva rendezik majd az angliai Brands Hatchben.

  • Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    Spengler véget vetett két éves nyeretlenségi szériájának a Norisringen

    A BMW versenyzője, Bruno Spengler hosszú idő után újra nyerni tudott a DTM-ben. A kanadai pilótát intették le elsőnek a második norisringi futamon, amivel véget vetett két évig tartó nyeretlenségi szériájának.

    Spengler már a rajt után az élre keveredett annak ellenére, hogy Jamie Green megpróbált bevetődni mellé az egyes kanyarban. A poleból rajtoló René Rastnak már jobb volt a rajtja a tegnaphoz képest, azonban ennek ellenére a német pilótát Nico Müller és Loic Duval is el tudott menni.

    Mindhárom Audi túlszaladt a sikánnál, amit Spengler ki tudott használni és a negyedik helyről rögtön az élen találta magát. Rast ezek után megpróbálta megelőzni Müllert, azonban a két Audi összeért és Rast a menetiránnyal szemben találta magát. Müller ezek után üldözőbe vette Spenglert. Az üldözés egészen addig tartott, amíg a svájci pilótát ki nem intették egy boxutca áthajtásos büntetésre a Rasttal történt ütközése miatt.

    Ezek után Spengler kényelmesen vezetett, a kiállását pedig a hetven körös verseny harminckettedik körében teljesítette. Green sokáig közel volt hozzá, azonban 2012 bajnoka el tudott húzni az Audik elől és ki tudott építeni magának egy öt másodperces előnyt. A kanadai végül meg is nyerte a versenyt, ami az első győzelme volt a 2017-es nürnburgringi verseny óta.

    Robin Frijns, aki a kiállások után Duvalt és Phillip Enget is meg tudta előzni, sokáig tartotta a harmadik helyét, azonban Mike Rockenfeller a verseny vége előtt 15 perccel mégis elvette tőle azt. A duó hosszú köröket töltött egymás mögött, azonban Rockenfeller az egyik körben nagyon jól gyorsított ki a tizes kanyarból és végül sikerült megelőznie holland riválisát.

    Rockenfeller még Greent is majdnem elkapta a végén, azonban Greennek sikerült német riválisa előtt átszelni a célvonalat. Frijns negyedik lett a végén, megelőzve Enget, aki az ötödik helyen zárt.

    Marco Wittmann sokáig harcban volt, azonban a német motorja a végén megadta magát, ami miatt kiesett a versenyből.

    További pontszerzők: Duval, Rast, Müller, Timo Glock és Daniel Juncadella

  • Wittmann nyerte a szezonnyitót Hockenheimben az Audik előtt

    Wittmann nyerte a szezonnyitót Hockenheimben az Audik előtt

    A BMW sztárja, Marco Wittmann rajt-cél győzelmet aratott a DTM turbó érájának legelső versenyén. Wittmant pilótát a verseny nagy részében ugyan nyomás alatt tartották az Audi pilótái, azonban a német állta a sarat.

    A kétszeres DTM bajnok Wittmann repülő rajtot vett a pole pozícióból, amíg a páros rajthelyekről induló versenyzőknek sokkal nehezebb dolguk volt, ugyanis az ő oldalukon sokkal vizesebb volt az aszfalt. Az Audi hollandja, Robin Frijns például az ötödik rajthelyről ezt kihasználva tudott elfordulni másodikként a rajtot követően.

    A holland, aki vezeti a Formula E egyéni pontversenyét, nem tudott lépést tartani Wittmannal, ráadásul a negyedik körben nem tudta bevenni a Spitzkehre sikánt, amit Mike Rockenfeller könyörtelenül kihasznált és megelőzte a kisodródó csapattársát.

    Azonban René Rast, aki megforgatta Timo Glockot az egyes kanyarban a rajtot követően, irgalmatlan tempót diktált Audis csapattársai mögött. A 13. körben már a második helyen haladt, miután Rockenfeller annak érdekében engedte el a németet, hogy megnehezítse az élen haladó Wittmann dolgát. A következő 15 kör Rast és Wittmann csatájáról szólt. Volt olyan alkalom, hogy az Audi német pilótája mindössze 0.3 tized másodperccel volt lemaradva BMW-s honfitársától.

    Azonban Rast győzelmi sorozatát nem tudta folytatni, (a tavalyi szezon utolsó hat futamát ugyanis megnyerte) ugyanis öt körrel a verseny vége előtt egy váltóhiba miatt kénytelen volt leparkolnia az Audiját a Sachs kanyar után.

    Wittmann három körrel a verseny vége előtt tudta le a kötelező kerékcseréjét, majd végül meg is nyerte a futamot Rockenfeller és Frijns előtt. Glock egészen a negyedik helyig tudott felzárkózni a megforgása után.

    Loic Duval nak szerencséje volt és ki tudott jönni a kavicságyból a Sachs kanyarnál és végül az ötödik helyen ért célba. Sheldon van der Linde hatodik lett élete első DTM versenyén, szóval a BMW dél-afrikai fiatalja egy sikeres bemutatkozáson van túl. Bruno Spengler lett a hetedik, Nico Müller pedig a nyolcadik helyen ért célba.

    Az Aston Martin pedig Daneil Juncadella révén megszerezte első pontjait, ugyanis a spanyol pilóta a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót. Paul di Resta sokáig a top5-ben haladt, azonban a brit először visszaesett majd a boxba hajtott, feladva ezzel a futamot.

    Piettro Fittipaldi lett a tizedik, megszerezve ezzel első pontjait a sorozatban. A brazil Haas junior csapattársa, Jonathan Aberdein a kiállások előtt még előtte volt, azonban a dél-afrikai pilóta autójára száraz pályás gumit tettek fel, ami miatt visszaesett a mezőny végére.

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Mike Rockenfeller szerint az új Class One szabályoknak megfelelő DTM-autók akár két-három másodperccel is gyorsabbak lehetnek elődjeiknél.

    A DTM és a japán Super GT-sorozat közös Class One szabályrendszere 2019-ben lép életbe, aminek következményeképpen a német bajnokság négyhengeres, kétliteres, és – talán legfontosabbként – 100 lóerővel erősebb turbómotorokra vált. Az autók aerodinamikáját is jelentős változások érik (beleértve a hátsó szárnyat, a padlólemezt és a diffúzorokat), ezek összessége pedig másodpercekben mérhető köridőjavulást eredményezhet.

    „A pálya függvényében a köridők két-három másodpercet is gyorsulhatnak” – szolgáltatott véleményt Rockenfeller az Audi és a BMW közös tesztjén. „Gyorsabban érkezel meg a kanyarokba, a féktávok picit meghosszabbodnak, de az egyenesekben gyorsabban megyünk át, talán először túllépjük a 300 km/h-t is. Ez fantasztikus teljesítmény lenne és a DRS és szélárnyékozás miatt teljességgel megvalósítható.”

    A DTM turbóra váltásával búcsút intenek a V8-as szívómotoroknak, a 2013-as bajnok pedig röviden összefoglalta a különbségeket.

    „A szívómotor sokkal egyenletesebben adta le a teljesítményt, ami körülbelül 500 lóerőben volt limitálva” – folytatta Rockenfeller. „A turbóban négy hengerrel kevesebb van, de vagy 100 lóerővel többre képes, amit nyilván megérez az ember. Amint beindul a turbó, hatalmas erők szabadulnak fel, még négyes-ötös-hatos fokozatokban is csodálatos a gyorsulás. Az autón belül a hang annyira nem tér el az eddigiektől, ám az alacsonyabb fokozatokban egyfajta morajlás hallatszik a kipufogó környékéről. A motorok kissé halkabbak lettek ugyan, de mivel ígyis érezhető a többletteljesítmény, szerintem a versenyzők és a rajongók is elégedettek lesznek.”

  • DTM 2018-ban is Budapesten – látnod kell!

    DTM 2018-ban is Budapesten – látnod kell!

    Attraktív, ez az az egy szó, amivel jellemezhetem 2018-ban a DTM-et. Ha van egy olyan barátod, aki még soha nem volt egy versenypályán, és nem tudod, hogy melyik az a széria, amivel a legjobb szórakozás mellett némi rálátást is enged a versenyzésre, akkor vidd el egy DTM-es versenyhétvégére. Nem csak azért, mert rengeteg akciót láthattok a pályán, de a paddock, és a nézők szórakoztatására is fenntartott aréna is rengeteg érdekességgel és kalanddal szolgál.

    A jegyárak 8 eurótól indulnak, 44+15 euróért pedig már a Soper Gold tribünön ülhetünk és bemehetünk a paddockba is az egész hétvégére, így ez egy jó ajánlat. Mindenképp érdemes rászánni azt a pár extra forintot arra, hogy átmehessünk a paddock részbe.

    A DTM gyártói mindig különösen ügyelnek arra, hogy a nézők elégedettek legyenek, kitesz magáért az Audi, a BMW és a Mercedes is. Általában kiállítják a korábbi DTM autókat a paddockban, és DTM taxival is lehet menni a pályán. Ezeket az autókat ilyenkor ellátják egy második versenyüléssel, és a kiválasztottak kapnak némi ízelítőt testközelből arról, hogy mi is a dolga egy versenyzőnek az „irodájában”. Persze a gyártók jelenlegi legmenőbb kiállított utcai autóiba is be lehet ülni ilyenkor, és elég közel lehet kerülni a mostani versenygépekhez.

    Az Audi például akár megmutatja azt is, hogy milyen az, amikor kettévágunk egy versenyautót, így láthatóvá válik az is, mi lapul a motorháztető alatt egy modern túraautónál. A fan villageben pedig többször is szerepelnek a versenyzők, csapattagok kiemelt VIP vendégek, és interjúkat adnak, vagy autogramot. Itt tényleg közel lehet kerülni az autóversenyzés hőseihez, és ebből nincs probléma. Az egész paddock rész igazából egy nagy lounge rész, ahol pihenni is lehet akár a szponzorok adta ülő alkalmatosságokon, akár szinten szponzorált itallal, étellel. Emiatt elmondható, hogy nagyon is családias a hangulat itt, és igazán gyermekbarát, biztos hogy a legkisebbek is találnak maguknak elfoglaltságot. Esetenként kisebb koncertek is szoktak lenni, modell autókkal is lehet versenyezni, vagy videojátékokkal.

    Egyedi megoldás a DTM részéről az is, hogy mindegyik gyártó megengedi, hogy a „pit view”, tehát egy ablakon keresztül meg lehet nézni azt, hogy miképp készítik fel az autókat a szerelők, és a versenyzők miképp indulnak harcba, ennél közelebb tényleg nem nagyon lehet jutni civilként a bokszutcához. Szombaton és vasárnap is szokott lenni pit walk, ekkor a rajongók konkrétan be is mehetnek a bokszutcába, és végignézhetnek akár egy kerékcsere gyakorlást.

    Pár szóban akkor a lényegről: az autók igazán látványosak, hangosak, agresszívak, és sokat előznek! Sokat is lehet látni őket, mert edzések, időmérők egész sora mellett szombaton és vasárnap is van versenyük. A DTM tavaly kapta az ívet, hogy az autóik túl bonyolultak, sok az aerodinamikai dolog, és nem elég szoros a versengés: Nos, ezek a dolgok megoldódtak! Egyszerűsödött 2018-ra az aero, és az egyik valaha volt legjobb versenyt produkálták a srácok a hétvégén Hockenheimben!

    Már az időmérő is izgalmas volt: az első és az utolsó versenyző között kicsivel több mint egy másodpercnyi volt csak a differencia, így várható volt, hogy sok közelharc lesz, pláne majd a keskeny és kanyargós Hungaroringen. A hockenheimi hétvége csúcspontja egyértelműen a második verseny volt vasárnap, ahol az első helyért folyt sosem látott harc a BMW-s Timo Glock éppen csak ellopta a győzelmet pár körrel a vége előtt a Mercedeses Gary Paffett és az Audis Mike Rockenfeller elől.

    A mezőny remek nevekből áll, akik között volt Forma-1-es versenyzőket is megtalálunk, például Glock mellett még Paul di Restát, vagy a volt Sauber pilóta Pascal Wehrleint, de olyan feltörekvő sztárokat is láthatunk, mint az osztrák Lucas Auert. 2017-ben a DTM felső vezetésében is történt változás, Gerhard Berger volt Forma-1-es pilóta vette át a kormányrudat, és célja egyértelműen az, hogy újra közel hozza a rajongókhoz a szériát, és remek élményeket akar biztosítani a kilátogatóknak.

    Végül, de nem utolsó sorban, ami elsősorban a férfi rajongóknak jó hír: a DTM megtartotta a grid görlöket! Így ha valaki kinéz a paddockból a rajtrácsra, vonzó lányokat láthat, szűk sárga ruhákban…

    Érdemes lesz tehát ellátogatni Mogyoródra, és megcsodálni azt, hogy mit nyújt a DTM 2018-as mezőnye 2018-ban Magyarországon!

    Ráhangolódásként pedig íme pár kép a szezonnyitó hétvégéről, Hockenheimből!

    Fotók: Jo Klausmann

    [Best_Wordpress_Gallery id=”103″ gal_title=”DTM Hockenheim I. 2018″]

  • Izgalmas versenyt nyert meg Timo Glock

    Izgalmas versenyt nyert meg Timo Glock

    A BMW-s Timo Glock nyerte a DTM szezonnyitó versenyhétvégéjének második versenyét, Hockenheimben. Ráadásul egy igazán izgalmas versenyen!

    Glock a pole-ból is rajtolt, René Rast és Joel Eriksson elől.

    Az izgalmak már a rajtnál megkezdődtek, mivel Edoardo Moartarának nem sikerült időben elindulnia a rajt pillanatában, és csak épp, hogy ki tudták kerülni a többiek. Őpár kör elteltével ki is állt a versenyből motorhiba miatt.

    Lucas Auer pedig kiugrott a rajtnál, ezért büntetést kapott.
    .
    Féltávnál Glock előnye körülbelül egy másodperc volt, ám ez egyre csökkenni kezdett, mivel megérkezett rá Gary Paffett. Hosszan tartó, látványos csatát vívtak, többször is pozíciót cseréltek. Végül azonban a DRS-nek köszönhetően Glock bebiztosította magának a győzelmet.

    Glockék csatája során felzárkózott rájuk Eriksson, de visszacsúszott miután összeértek autójának kerekei Paffettével. Ennek ez incidensnek a következtében pedig Mike Rockenfeller osont előre a második helyre.

    Végül Glock nyert, Rockenfeller és Paffett előtt.

    Pascal Wehrlein DTM-be visszatérése mondhatni kényelmesre sikerült, a szombati ötödik helye után ma egy hatodik hellyel gazdagodott.

    A regnáló bajnok, René Rast a második helyről rajtolt, végül hetedik lett, miután leszaladt a pályáról, ezzel pedig több pozíciót is veszített.

    Auer a büntetésének is köszönhetően csak a 15. helyen zárt.

    Dani Juncadella szintén kiugrott a rajtnál, végül az utolsó helyen végzett.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Timo Glock RMR BMW 58:04.067
    2 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 2.078
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 3.099
    4 Joel Eriksson RBM BMW 3.481
    5 Loic Duval Phoenix Audi 3.854
    6 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 4.129
    7 Rene Rast Rosberg Audi 4.849
    8 Bruno Spengler RBM BMW 8.862
    9 Paul Di Resta HWA Mercedes 11.082
    10 Augusto Farfus RMG BMW 11.265
    11 Marco Wittmann RMG BMW 14.590
    12 Robin Frijns Abt Audi 15.093
    13 Nico Muller Abt Audi 17.858
    14 Philipp Eng RMR BMW 18.303
    15 Lucas Auer HWA Mercedes 22.103
    16 Mattias Ekstrom Abt Audi 23.148
    17 Jamie Green Rosberg Audi 23.853
    18 Daniel Juncadella HWA Mercedes 32.993
    Edoardo Mortara HWA Mercedes kiesett

  • Az Audi készen áll a címvédésre

    Az Audi készen áll a címvédésre

    Tél Németországban, napsütés a Kanári-szigeteken: az Audi DTM-pilótái optimális körülmények között készülhettek az új szezonra Lanzarote szigetén, miközben megszületett a döntés, melyik pilóta melyik Audi-csapatban áll rajthoz 2018-ban.

    Úszás, erőfejlesztés, futás, kerékpározás és élvezet minden mennyiségben: Tom Kristensen Le Mans-i rekordgyőztes vezetése és dr. Vincenzo Tota csapatorvos felügyelete mellett változatos edzéshetet tudhat maga mögött az Audi hat DTM-pilótája. A Formula-E-ben induló pilótakollégáikkal, a csapatfőnökökkel és Dieter Gass versenyigazgatóval közösen a lanzarotei Club La Santa látta vendégül őket, amely a világ minden részéről érkező hivatásos sportolók kedvelt edzőtábora. Az Audi arra is kihasználta ezt a hetet, hogy összekovácsolja DTM-csapatát az új szezon előtt. „A csapatszellem mindig is egyik legfőbb erősségünknek számított” – hangsúlyozta Dieter Gass. „Erre alapozunk a jövőben is.”

    A Lanzarotén töltött közös hetet megelőzően még nyitott volt, hogy a nagysikerű előző DTM-idényt követően melyik Audi-pilóta melyik csapatban áll rajthoz 2018-ban. Az Audi végül az állandóság mellett döntött. „Bizonyára nem újdonság a ’Győztes csapaton ne változtass’ mottó” – nyilatkozta Dieter Gass. „Ha egy gárda mind a három DTM-címet, emellett a pilótabajnokság első négy helyét is elhódítja, valóban semmi okunk mindent felforgatni. Ezért újoncunk, Robin Frijns, Mattias Ekström helyét veszi át az ABT csapatban, a két másik pilótapáros pedig változatlan marad a Phoenix és a Rosberg gárdájánál. Meggyőződésem, hogy így igen kedvező pozícióból vághatunk neki a címvédésnek.”

    Ennek megfelelően az Audi Sport Team Abt Sportsline gárdájában a holland Robin Frijns lesz a svájci Nico Müller új csapattársa. A két egyaránt 26 esztendős pilóta a DTM eddigi legfiatalabb versenyzőpárosát alkotja, ugyanakkor 64 versennyel a háta mögött Nico Müller már tapasztaltnak számít.

    Az Audi Sport Team Phoenix idén is a 2013-as szezon DTM-bajnokával, a német Mike Rockenfellerrel, valamint a 2018-ban második DTM-idényét kezdő francia Loïc Duvallal áll rajthoz.

    Az Audi Sport Team Rosberg duóját változatlanul a Monacóból télen hazájába, Nagy-Britanniába visszaköltözött Jamie Green és a bajnoki címvédő René Rast alkotja. A német pilóta nem a bajnoknak fenntartott 1-es, hanem ismét 33-as rajtszámával szeretne indulni, amellyel tavaly a DTM újoncaként diadalmaskodott. „Szeretem a 33-ast és szerencsét is hozott” – kommentálta René Rast.

    Jamie Green és René Rast március 1. és 3. között Vallelungában futja az első teszteket az Audi RS 5 DTM 2018-as változatával, majd az április 9-12-i hockenheimi záróteszten már az Audi mind a hat pilótája volán mögé ül. Az új idény május 5-én és 6-án ugyancsak a Hockenheimringen veszi kezdetét.

    Tíz versenyhétvégén – Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában és Magyarországon – összesen húsz futam szerepel az idei versenynaptárban. A jegyértékesítés a www.dtm.com/tickets internetes oldalon máris megkezdődött, Németországban a SAT1 pedig minden futamot közvetít.

    Az Audi DTM-csapatai – 2018

    Audi Sport Team Abt Sportsline

    #4 Robin Frijns (Hollandia)
    #51 Nico Müller (Svájc)

    Audi Sport Team Phoenix

    #77 Loïc Duval (Franciaország)
    #99 Mike Rockenfeller (Németország)

    Audi Sport Team Rosberg

    #33* René Rast (Németország)
    #53 Jamie Green (Nagy-Britannia)

    * A rajtszám még a DTM-bizottság jóváhagyására vár

  • Az Audi megerősíti pilóta párosait, René Rast nem 1-es rajtszámmal indul

    Az Audi megerősíti pilóta párosait, René Rast nem 1-es rajtszámmal indul

    Az Audi megerősítette a 2018-as DTM szezonra felálló pilóta párosait. A jelenlegi bajnok René Rast pedig kérte, hogy most is a 33-as rajtszámával indulhasson az 1-es helyett, a tavaly, Marco Wittmann által bevezetett hagyományt követve.

    A csapatok párosításai a 2017-es évhez képest változatlanok, az újonc Robin Frijns pedig egyenesen Mattias Ekström helyére érkezik az Team Abt-hez, ahol a debütáló szezonjában a 4-es rajtszámmal vesz részt a bajnokságban, az 51-es számmal induló Nico Müller párjaként az RS 5-el.

    Loic Duval és Mike Rockenfeller ismét az Team Phoenix-ben foglalnak helyet a 77-es és a 99-es autókban, míg a tavalyi bajnokságban élen állók közül René Rast és Jamie Green versenyeznek az Team Rosberg-nél.

    „Kétségtelen, hogy a mottó, mi szerint „győztes csapaton ne változtass” nem új keletű” – mondta Dieter Gass, az márka motorsport vezetője.

    „Amikor mindhárom DTM bajnoki címet elértük (konstruktőr -, csapat – és egyéni – a szerk.), és az év végi összesítésben az első négy helyet a mi pilótáink foglalják el, akkor nincs okunk mindent megváltoztatni. Ezért az újoncunk, Robin Frijns veszi át Mattias Ekström helyét az Abt-nél. A Phoenix és a Rosberg két másik pilóta párosítása változatlan marad. Meg vagyok győződve arról, hogy mindent megtettünk és tökéletesen felkészültünk a cím megvédésére.”

    Az Audi 2018-as versenyzőpárosai:
    Audi Sport Team Abt
    4 Robin Frijns
    51 Nico Müller

    Audi Sport Team Phoenix
    77 Loic Duval
    99 Mike Rockenfeller

    Audi Sport Team Rosberg
    33 René Rast
    53 Jamie Green

  • Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Tavaly 18 versenyzőre és versenyautóra szűkült a német túraautó bajnokság, tehát a DTM rajtrácsa. Annyiban is különleges lesz ez az év, hogy már ismert, hogy a Mercedes kiszáll a szériából, így a versenyzőiknek mindenképp iparkodniuk kell, hogy jól teljesítsenek, mert ennél a márkánál biztosan a DTM-ben már nem lesz folytatás.

    Az Audi és a BMW már korábban véglegesítette a rajtfelállását, hiányzik például Ekström, de érkezett a helyére a feltörekvő holland tehetség Frijns. Papíron már csak egy hely kiadó a Mercedesnél, de a feltételezések szerint arra a helyre újra Daniel Juncadella ülhet majd be.

    Így néz ki tehát a majdnem végleges 2018-as DTM mezőny:

    Audi René Rast
    Jamie Green
    Mike Rockenfeller
    Nico Müller
    Loic  Duval
    Robin Frijns
    BMW Marco Wittmann
    Timo Glock
    Bruno Spengler
    Augusto Farfus
    Joel Eriksson
    Philipp Eng
    Mercedes Lucas Auer
    Gary Paffett
    Paul di Resta
    Edoardo Mortara
    Pascal Wehrlein
    TBA