Sebastian Vettel hirtelen lecserélte a kanadai kormányt és az országban folyó olajhomok-bányászatot bíráló sisakfestését, majd nem volt hajlandó megindokolni, hogy miért tette ezt. Az Aston Martin csapatfőnöke állítja, hogy nem ők kérték erre, de valami nagyon nem stimmel.
Sokaknak feltűnhetett, hogy Sebastian Vettel nem azt a sisakot viselve állt rajthoz a Kanadai Nagydíjon, mint amellyel a versenyhétvége pénteki és szombati napján körözött. A négyszeres világbajnok fejvédőjén (és pólóján) az albertai olajhomok-bányászat által okozott természeti károkra hívta fel a figyelmet, mondván Kanada ezzel bűnt követ el, és nem szabadna megengedni, hogy erdőket és mocsarakat letarolva bányássza az olajhomokot.
Vettel ezután kapott is a fejére az albertai energiaügyi-minisztertől, aki még nem látott ekkora képmutatást. A miniszter kiemelte, hogy Vettel csapatának az az Aramco a főszponzora, amely naponta a legtöbb olajat termeli ki az egész világon, és 1965 óta a legnagyobb mértékben járult hozzá a globális szén-dioxid kibocsátáshoz.
A német pilóta erre reagálva elismerte, hogy valóban lehet képmutatással vádolni őt, de inkább a tágabb képet szereti nézni, és csalódott amiatt, hogy a politikusok egyből személyeskedni kezdtek vele.
Vettel sisakfestése, amellyel az olajhomok bányászatának leállítását követelte
Vasárnapra azonban valami történt, a négyszeres világbajnok ugyanis már nem a tiltakozásul készített sisakjában, hanem a hagyományos festésével ellátott változattal ment ki a rajtrácsra, és teljesítette a 70 körös Kanadai Nagydíjat. Majd miután a 12. helyen ért célba, nem volt hajlandó elárulni, hogy hová tűnt az olajhomok-bányászat ellen tiltakozó bukója.
„Erről semmit nem akarok mondani. Végső soron egynél több sisakom van” – mondta a német Sky-nak, majd miután Peter Hardenacke, a csatorna riportere rákérdezett, hogy a csapat nyomására cserélt-e sisakot, Vettel annyit felelt: „Van még egyéb kérdés?”, majd befejezte az interjút.
Az Aston Martin tagad, de nagyon kilóg a lóláb
Vettel szűkszavúságát nehéz volt nem úgy értelmezni, hogy az Aston Martin szólt rá a főszponzornak bizonyára kínos perceket okozó sisak miatt. Már csak azért is lehetett ezt gondolni, mert vasárnapig a csapat közösségi média felületein és médiaoldalán sem szerepeltek közeli képek Vettel sisakfestéséről, azaz az istálló láthatóan igyekezett ignorálni a sisakon található üzenetet.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke azonban állítja, nem ők kérték Vettelt a sisak használatának mellőzésére. „A sisakjával és a pólójával csak fel akarta hívni a figyelmet a problémára, egy ponton pedig úgy döntött, hogy ezt elérte. Végső soron pedig nem viselheti minden nap ugyanazt a pólót” – érvelt igencsak átlátszóan a csapatfőnök, akinek magyarázata nem igazán áll összhangban Vettel nyilatkozatával.
Vettel vasárnap már egy szinte teljesen fehér, a szokásos német trikolórral díszített bukót viselt Fotó: Aston Martin
Krack hangsúlyozta, hogy Vettel mindig előre egyeztet az istállóval az ehhez hasonló akcióiról, amelyek a múltban is volt, hogy a pénteki és szombati napra korlátozódtak. „Természetesen szabadon dönthet, ő egy szabad ember” – jelentette ki a német szakember.
Az Aston Martin a szokásával ellentétben azonban ezúttal nem állt ki külön posztban a Vettel által közvetíteni kívánt üzenet mellett, és a csapat fotóadatbázisában található 352 képből egyetlen egy közeli fotót sem tett közzé a különleges sisakfestésről, holott a hazai futamára szintén új dizájnnal készülő Lance Stroll sisakjáról több ilyet is kiadott.
Az F1 is kiakadt Vettelre?
Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ráadásul nemcsak az Aston Martinnak, hanem a Forma-1 vezetésének sem nyerte el a tetszését Vettel montreali akciója, ami annak tükrében nem csoda, hogy az F1.comon az Aramco szerepel a sportág globális partnereit felvonultató lista első helyén. A német szaklap szerint az F1 nem szeretné, ha a négyszeres világbajnok potenciális új partnereket ijesztene el, illetve a futamrendezésért súlyos összegeket fizető kormányokat haragítana a sportágra.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke, meg van győződve arról, hogy a Red Bull vizsgálatainak nem lesz eredménye.
A fejlesztési dömping idején a brit-kanadai istálló ismét meglepetést okozott. Újraszabott autójukugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák konstrukciójára. Az osztrák alakulat természetesen nem nézte jó szemmel az ellenfelé versenyautóját, így kérdésekkel fordult az FIA-hoz.
Tavaly többen is távoztak a Red Bulltól, és az Aston Martinnál találtak menedéket. Így felmerült a szellemi érték eltulajdonításának gyanúja is. Helmut Marko egyenesen kijelentette, hogy adatokat töltöttek le tőlük. Krack viszont nem fél a Szövetség és a Bikák vizsgálataitól: a vezető szerint ugyanis nem fognak semmit találni.
„Őszintén szólva nem számítok semmire. Mi magunkra fogunk koncentrálni. Véleményem szerint a nyomozásuk nem vezet sehova. Inkább a bajnoki küzdelemre kellene koncentrálniuk. Nem aggódunk, ugyanis nem tettünk semmi rosszat.” – nyilatkozta a német csapatfőnök.
Krack bízik abban, hogy az új irány mentén előreléphetnek, és maguk mögött tudhatják a vészterhes időszakokat.
„Még a szezon egyharmada sem telt el. Matematikailag még világbajnokok lehetünk. Nem adjuk fel. Még nem írjuk le a szezont.” -vicelődött a vezető.
Az Aston Martin főnöke igen komolyan biztos abban, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2023-ban is a csapatnál marad.
Olyan pilóták, mint Fernando Alonso és Oscar Piastri is szóba kerültek a német helyére, mivel a silverstone-i székhelyű alakulatnál úgy tűnik, hogy nem történt előrelépés, és Vettel motivációja is csökkenhet.
Mike Krack azonban azt állítja, nem látja jelét annak, hogy a 34 éves versenyző szögre akasztaná a sisakot. Az Aston Martin csapatfőnöke az n-tv-n mondta ezt:
„Ha látod őt egy eligazításon vagy telefonon, ahogyan törődik a dolgokkal, nos senki sem vezet így, ha nem akar vezetni. Senki sem viselkedik így, amennyiben nem akar versenyezni.”
Krack szerint Vettel Monacóban tökéletesen bemutatta ezt, majd hozzátette, hogy az Aston Martin célja 2022 hátralévő részében az, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a német „ki tudja használni a tehetségét”:
„Csúcsteljesítményt nyújtott az első körtől kezdve,”
Szerinte nincs olyan határidő, ameddig Vettelnek alá kell írnia az új szerződését, ezért így folytatta Krack:
„Amennyiben van olyasvalakid, mint Sebastian, akkor meg kell próbálnod megtartani őt. Ő az extrém vezetési minőség, a tapasztalat és egy nagyon pozitív személyiség elegye, aki segít minket a fejlődésben.”
Elmondása szerint a csapat azon dolgozik, hogy jobbá tegye az autót és a csapatot, hogy meggyőzzék Vettelt, ami meg biztos, hogy őt sem kell noszogatni.
A német szakember úgy tűnt, elutasítja azon pletykákat is, melyek szerint Mick Schumacher lehet Vettel utódja zöldben. Amikor a Haas szenvedő pilótájáról kérdezték, így felelt:
„Világosan megvan a magunk útja, amit Sebastiannal akarunk folytatni. Minden más megoldást majd később vizsgálunk csak.”
Krack szerint az Aston Martin minden Forma-1-es versenyzőt szemmel tart, beleértve Schumachert is, akinek szerinte jelenleg „nehéz időszaka van”, így erről csak ennyit mondott:
„Nem ismerem eléggé a csapatának és a környezetének a részleteit ahhoz, hogy megítélhessem.”
Csak túlzó kijelentés, vagy valós problémára világítanak rá Christian Horner szavai, amelyek az idei szezon utolsó négy futamára hat autós mezőnyt vizionálnak? Utóbbi mindenképp igaz, miközben szokás szerint mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, ami csak bonyolítja a dolgokat.
Christian Horner vészjósló kijelentést tett a Spanyol Nagydíj alatt, mondván az infláció és a csapatok működéséhez kellő költségek emelkedése oda vezethet, hogy akár hét istállónak is ki kell majd hagynia az idei szezon utolsó négy futamát. Nem mindenki ért azonban egyet a Red Bull csapatfőnökével, mint ahogyan azzal sem, hogy meg kell emelni az idei évre 140 millió dollárban meghatározott költségplafont.
Horner a paddockban tapasztalható konszenzusra hivatkozott a hét csapat említésekor, és kiemelte, hogy a középmezőny istállói nagyon szenvednek az infláció miatt, ami az év második felében csak tovább nőhet. A 140 millió dolláros kerettel számolva azok esetében, akik el is költenek ennyit egy szezonban, a 6%-ot meghaladó infláció 8,4 millió dolláros túlköltekezésnek felel meg, a The-Race.com szerint ugyanakkor a szállítási költségek, rezsiköltségek, anyagköltségek, és az energiaellátáshoz kapcsolódó egyéb szempontok egyes esetekben drasztikus drágulása még ennél is nagyobb túlköltést eredményez
Horner katasztrofális forgatókönyvet vázolt fel Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
Így jelenleg két lehetőség áll fenn: vagy növelik a költségplafont, vagy máshol spórolnak. A The-Race-nek néhány istálló elmondta, utóbbi eshetőség akár létszámleépítéshez is vezethet, ami nyilván senkinek nem érdeke. A szaklap szerint a Ferrari, az Aston Martin, a Mercedes és még a McLaren is a plafon megemelése mellett van, utóbbi esetében pedig ez azért nagy szó, mert korábban tűzzel-vassal kiállt a költségplafon bevezetése és minél lejjebb szorítása mellett.
„Számunkra világos, hogy a sportágnak abszolút szüksége van arra, hogy ragaszkodjon a költségvetési plafonhoz. Nem titok, hogy nagy mértékben kardoskodtunk a bevezetése és amellett, hogy a mostani számok legyenek érvényben – nyilatkozta Andreas Seidl, a wokingiak csapatfőnöke, majd ő is kiemelte, hogy a jelenlegi helyzet ezzel együtt is tarthatatlan. – Csak nézzék meg a közüzemi számláink és a szállítási költségeink hihetetlen növekedését! Lehetségesnek kell lennie egyeztetni az összes csapattal és az FIA-val, hogy igazságos megoldást találjunk.”
„Most már a szezon közepén vagyunk, mindenki felkészült rá, hogy beférjen a költségvetési plafon alá, de ezek között a kivételes körülmények és áremelkedések mellett lehetetlen megtenni ezt. Ezért gondolom, hogy igazságos lenne a csapatoknak egymás között megoldást találni. A mi szempontunkból ez azt jelenti, hogy igazságos lenne növelni a plafont, talán azokhoz a specifikus költségekhez kötötten, amelyek megemelkedtek.”
Seidl a költségplafon megemelése mellett van Fotó: McLaren
A költségplafon növelését pedig akkor lehetne ebbe az évben végrehajtani, ha a tízből nyolc csapat beleegyezik. A The-Race szerint jelenleg nem szavaznának ennyien igennel, noha a mezőny több mint fele támogatná az emelést.
Az Alpine szerint inkább spórolni kellene
Érdekes helyzetben vannak azok az istállók, amelyeknek éves költségvetése nem éri el az évi 140 millió dollárt, hiszen ők akkor sem tudnának többet költeni, ha lehetőségük lenne erre. Ebben a szituációban van az Alpine is, amelynek csapatfőnöke viccesen megjegyezte: nem bánná, ha több csapat is kihagyna négy versenyt az év végén, mert azzal ők előrébb végeznének. Otmar Szafnauer ezután Horner szavaira utalva visszakérdezett: „tervezzünk is ezzel, vagy csak tréfás kedvében volt?”
Szafnauer azzal érvel, hogy az infláció növekedése már egy ideje zajlik, és ha ők bele tudták ezt tervezni az idei költségvetésükbe, akkor erre a többi csapatnak is képesnek kellett lennie. „Nem támogatjuk a költségplafon megemelését. Már korán meghatároztuk a költségvetésünket, és egy kicsit számoltunk benne az inflációval, mert az nem csak úgy jött. Ha megnézzük, már decemberben is 7%-os volt, a legtöbb csapat pedig november és december között határozza meg a következő évi költségvetését.”
„Úgyhogy ez minket nem ért meglepetésként, így terveztünk vele. Továbbra is a költségplafon alatt vagyunk, még ha nem is számoltunk olyan magas szállítási költségekkel, mint amilyenekkel most szembe kell néznünk. Ha nekünk megy ez, akkor bizonyára a többieknek is.”
Az Alpine csapatfőnökének ugyanakkor arra is van javaslata, hogy mit kell tenni az infláción túli, egyes esetekben extrém módon megemelkedett költségekkel. Röviden: máshonnan kell elvenni hozzájuk a pénzt.
Az Alpine-nak nem érdeke, hogy növeljék a költségplafont Fotó: James Moy Photography/XPB Images/Alpine
„Jelentős fejlesztési költségvetést különítünk el egy évre, különösen egy olyan idényben, amelyben újak a szabályok. Rengeteg pénzt költünk fejlesztésre, mert végső soron ebben az évben fejlesztési verseny zajlik. Úgyhogy, amikor a szállítási költségek 2,5-3,5 millió dollárral emelkednek, és a fejlesztési költségvetésed 20 millió dollár, nem tudod azt 17 millió dollárra csökkenteni, hogy továbbra is a plafon alatt maradj? De igen” – jelentette ki Szafnauer.
„Ez viszont korlátozza a fejlesztéseidet, miközben fejlesztési versenyben vagy. Így aztán, ha megvan a pénzed, sokkal könnyebb az FIA-hoz menni és a költségplafon megemeléséért lobbizni, miközben a fejlesztési költségvetésed is ugyanakkora marad” – mutatott rá a nagycsapatok szándékai mögött húzódó valós indokokra az Alpine csapatfőnöke.
Az Aston Martin köztes megoldást javasol
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke eközben úgy látja, hogy Horner szavai „kissé túlzóak” azt illetően, hogy futamokat kell majd kihagyniuk, és ő nem gondolja, hogy ez meg fog történni. Ezzel együtt támogatja az emelést, de kizárólag úgy, ha az az infláción alapul.
„Nem lenne szabad azért megemelni a költségplafont, mert egyesek nem tudják kontroll alatt tartani a költéseiket – szögezte le a német szakember. – Ugyanakkor az ukrajnai és oroszországi helyzet felsrófolta az energiaárakat, a légi szállítás nagyon drága lett, ezt pedig nem tudtuk beletervezni a költségvetésbe (lévén, az ukrajnai háború februárban robbant ki – a szerk.). Ezért támogatjuk az infláción alapuló emelést, azt viszont, hogy csak úgy emeljünk, nem.”
Az emelés mellett szól az is, hogy a pénzügyi szabályozások és a költségplafon megváltoztatásának lehetőségét eleve fenntartották a menet közben tesztelt hatékonyságuk függyvényében, és már folyamatban vannak olyan módosítások a jövőre nézve, amelyek biztosítják, hogy a szabályozás hatékonyabb legyen, és minden téren a valódi célt szolgálja. Seidl szerint emiatt is lenne jó lehetőség a mostani helyzetben változtatni.
Mike Krack is a növelés mellett áll Fotó: Aston Martin F1 Team
„Még mindig a költségplafon bevezetésének korai szakaszában járunk, ezért normális, hogy párbeszédet folytatunk az FIA-val és az F1-gyel a tapasztalatokról, és arról, hogy miként javíthatunk a helyzeten a későbbiekre nézve – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke. – Az egyik, hogy megnézzük, mi a helyes mechanizmus a költségplafon infláción alapuló emelésére. Volt egy két évvel ezelőtt, a szabályok megalkotásakor meghatározott mechanizmus, ami 2024-től lépett volna életbe. Jelenleg ez is a felülvizsgálat tárgyát képezi. Ez a helyes mechanizmus? Vagy fejleszthetünk rajta, hogy jobban reagáljunk a világban jelenleg zajló folyamatokra?”
A McLaren csapatfőnöke szerint a helyes megoldás lehetővé teszi majd a megfelelő változtatásokat anélkül, hogy a költségplafon jövőre már 135 millió dollárosra csökkenő tervezett összege kicsússzon az irányításuk alól. A szkeptikusok – mint például Szafnauer – azonban pont ettől tartanak.
„Tegyük fel, hogy az infláció 10%-os, a költségplafon pedig 135 millió dollár. 10% esetén ezt megemeljük 145 millióra, a következő évben viszont már nem tíz milliót adunk hozzá, hanem 14 és felet. Ez az egész csak folytatódni fog, és ebben az esetben visszajutunk oda, ahol voltunk, mielőtt észrevennénk” – érvelt a román származású szakember.
Valamilyen megoldás lesz
Az biztosan kijelenthető, hogy valós próblémát okoznak a csapatoknak az elszálló költségek, és nem csak fejlesztésre szeretnének költeni egy kicsit többet azok, akiknek van miből. Az ugyanakkor az F1 és a csapatok érdekeivel is szöges ellentétben áll, hogy versenyektől maradjanak távol, ezért vagy így, vagy úgy, de találni fognak valamilyen megoldást. Az is védhető álláspont, hogy kell a pénzügyi szabályozásokba egy olyan mechanizmus, ami a költségek elszállása nélkül kompenzálja a gazdasági ingadozásokat.
Ám, mint az F1-ben mindig, ebben az esetben is közrejátszik, hogy közben a csapatok minden eszközzel igyekeznek előnybe kerülni a riválisokkal szemben. Ezért, akiknek van pénze, csak a költségplafon miatt nem költhetnek többet, értelemszerűen a növelés mellett fognak kampányolni, mert így előnybe kerülhetnek azokkal szemben, akiket nem a költségplafon, hanem a saját forrásaik korlátoznak. Utóbbi csapatok pedig ezután is kénytelenek lesznek saját forrásaik átcsoportosításával megoldani a váratlan helyzeteket, és adott esetben elvenni a fejlesztésre szánt büdzséből, amivel csak tovább nő a szakadék ez élmezőny és a középmezőny között.
Hogy milyen megoldással lehet biztosítani, hogy ez ne történjen meg, az lesz az igazán nagy feladata az F1-nek.
Timo Glock nem hisz abban az elméletben, hogy az Aston Martin csak „véletlenül” hasonlít a Red Bullra.
A Spanyol Nagydíjon a kanadai-brit csapat mindenkit meglepett az átalakított autójával. A silverstone-i istálló konstrukciója ugyanis kísértetiesen hasonlít a Bikák megálmodott versenyautójához.
Nem először keveredik ilyen jellegű ‘botrányba’ az Aston Martin. 2020-ban a Mercedes autóját sikerült lekoppintaniuk, amivel nagy port kavartak. Andy Green azonban tagadja, hogy ugyanaz a procedúra ment végbe, mint két évvel ezelőtt.
A dolog pikantériáját az is megadja, hogy az elmúlt időszakban több Red Bullos mérnök távozott a kanadai-brit csapathoz. Dan Fallows-t több kollégája követte, így a Bikák szellemi termék eltulajdonítására gyanakodnak.
Az Aston Martin technikai igazgatója azonban ezeket a vádakat is bőszen tagadta:
„Teljes mértékben és kategorikusan kizárható az, hogy bármilyen információt kaptunk bármelyik csapattól az autó fejlesztéséhez. Ez az állítás teljesen megalapozatlan.”
Mike Krack szerint csupán a véletlen műve az, hogy a versenygépük hasonlít a riválisuk konstrukciójára.
„Két megközelítés mentén haladtunk – egészen a futómű kialakításáig. Ám 2021 vége felé rájöttünk, hogy ez rossz út. Az, hogy a Red Bull valami hasonlóval állt elő, megerősítette, amit korábban gondoltunk. Az elején rossz úton indultunk el. Biztató volt látni, hogy egy másik csapat milyen jól teljesít egy hasonló koncepcióval.”
Timo Glock viszont nem hisz az Aston Martinnak:
„A pilótafülke oldala, a szellőzőnyílás, a futómű alatti rész, ahol ott vannak azok a kis nyílások… mind megegyeznek a Red Bull elgondolásával. Túl sok az egybeesés. A Red Bull emberei még a koncepcióváltás előtt mentek oda, és egyedül náluk volt az, hogy két autót párhuzamosan fejlesztettek. Viszont ez a költségvetési plafon miatt nem kivitelezhető.” – nyilatkozta az ex-versenyző a német Skynak.
Jost Capito, a Williams csapatfőnöke egyetért Glock gondolatával:
„Csapatként tudni szeretnénk, hogy milyen vizsgálatot végzett az FIA. Mit néztek meg, hogy határozták meg ezt. Mi bízni akarunk a Szövetségben. Ha minden rendben van, akkor oké. Ám ha nem, akkor annak következményei lesznek. Az autók viszont nagyon-nagyon hasonlítanak.”
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto aggódik amiatt, hogy az FIA talán nem értékeli megfelelően a költségvetési sapka ellenőrzésével kapcsolatos feladat nagyságát.
A csapatok megkérdőjelezik a felső határ mértékét, és különböző kísérleteket tesznek annak megemelésére, miközben – a bajnoki küzdelemhez szükséges fejlesztéseket leszámítva – a csapatok számára küzdelmes kitalálni, hogy a rendelkezésre álló pénzeket hogyan kellene megfelelően elkölteni, és gond a súlyprobléma kiküszöbölése is.
A Ferrari főnöke, Mattia Binotto kitart amellett, hogy bízik az FIA-ban, de aggódik amiatt, hogy az irányító testület talán nincs tisztában azzal, hogy milyen hatalmas feladat előtt állnak a költségvetési korlát felügyelete kapcsán.
„Teljes mértékben bízom az FIA-ban” – mondta. „De kétségtelen, hogy ez egy vadonatúj szabály, és mint minden szabály, mindig versenyelőnyt jelent, ha az ember megpróbálja megfelelően olvasni őket.”
„Ez nem azt jelenti, hogy vannak szürke zónák, hanem azt, ahogy a csapatok maguk olvashatják vagy értelmezhetik a szabályokat.”
„Szóval szerintem nagy erőfeszítésre van szükség az FIA részéről, hogy megpróbáljanak rendet tenni. Úgy gondolom, hogy ennek érdekében meg kell erősíteniük a belső személyzetet és azoknak az embereknek a számát, akik valahogyan auditálnak és rendőrködnek, mert ez egy kulcsfontosságú elem.”
„Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint a technikai, és mint a sportszabályzat, mert tulajdonképpen ez egy megfelelő szabályozás, és talán ma már a pénzügyi igazgatók ugyanolyan fontosak, mint a technikai igazgatók.”
„Végső soron fontos, hogy az FIA tényleg a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegye annak érdekében, hogy megpróbálja megérteni a különböző cégek és csapatok különböző eszközeit, hogy mire költik a pénzt, hogyan indokolják a költéseket. És azt hiszem, ebből a szempontból ez egy hatalmas és nehéz feladat.”
„De bízunk bennük. Egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogják szervezni magukat, hogy ezt megtegyék. De úgy gondolom, hogy további erőfeszítésekre van szükség.”
Mindig vannak szürke zónák
„Mindig vannak szürke zónák” – ismeri el Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „De úgy gondolom, hogy az FIA rengeteg erőfeszítést tesz és jó munkát végez azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből.’
„Mindig vannak szürke zónák, de általában a szürke területeket megbeszélik a pénzügyi emberekkel.”
„Senki sem próbálja senki szemére vetni a dolgot” – tette hozzá. „Tudjuk, ez egy ilyen dolog, ha találsz szürke területet, kihasználod, de szerintem nincs sok kiskapu, amit kihasználhatsz anélkül, hogy nagy büntetésekkel végződne.”
„Hatalmas az a munka, amit az FIA-val együtt végzünk, minden egyes csapat az FIA-val együtt dolgozik a költségplafonon, ennek ellenőrzésén” – tette hozzá Jost Capito a Williams részéről. „És azt hiszem, rengeteg megbeszélést folytatunk a csapatok pénzügyi embereivel az FIA-val arról, hogyan lehetne még javítani ezen.”
„Úgy gondolom, hogy a csapatok pénzügyi igazgatói között jó az együttműködés a továbbfejlesztés érdekében. De az FIA-val is rengeteg munka van, és ezt… elég jól felügyelik.”
„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ésszerű dolog” – tette hozzá Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. „De ez olyan, mint a sport- és technikai szabályokkal, tudod, alaposan elolvasod őket, és észreveszed azokat a területeket, ahol még többet lehet felfedezni, ha szürkének nevezed őket, ha nem. Tehát, ha túlléped a határt azt ugyanúgy megmondják, mint a technikai és a sport szabályzatok esetében is.”
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke tisztában van vele, hogy Sebastian Vettel előrelépést akar látni, és egyelőre nem kötelezi el magát a folytatás mellett Aston Martinnal.
Miként azt az Emilia Romagna Nagydíjat a 8. helyen záró, ezt az eredményt győzelemként értékelő Sebastian Vettel korábban elmondta, az idei szezon során látottakon múlhat, hogy 2022 után is marad-e a Forma-1-ben. A négyszeres világbajnok úgy fogalmazott: nem árul zsákbamacskát, és „az idő majd úgy is választ ad arra, hogy miként kell döntenem.”
Emellett hozzátette: nem tudja, hogy itt lesz-e jövőre, mert előtte meglátja, hogy milyen lesz az idei év, és majd az alapján dönt. Mike Krack, az Aston Martin idei szezon előtt kinevezett csapatfőnöke mindenesetre világossá tette, hogy az ő céljuk biztosan Vettel megtartása lesz.
„Természetesen nem fogok szerződésekről beszélni, de nyilvánvaló, hogy ha van egy olyan pilótád, mint Sebastian Vettel, akkor úgy motiválhatod, ha olyan autót adsz neki, ami méltó az általa képviselt minőséghez. Bolondok lennénk nem megpróbálni megtartani őt” – idézi a német szakembert a grandprix247.com
Kracket szembesítették Vettel azon szavaival is, hogy egyelőre nem tudja, maradni fog-e. Főnöke megértő volt az idei szezon végéig szerződéssel rendelkező világbajnokkal.
„100%-ban megértem, hogy miért mondta ezt. Fejlődést akar látni. Azt, hogy előrelépünk az autóval, mert ő nem olyasvalaki, aki a 18. vagy a 16. helyért akar küzdeni. Úgyhogy teljes mértékben megértem a szavait, és rajtunk múlik, hogy biztosítsuk neki az eszközt, amire szüksége van ahhoz, hogy jól teljesítsen.”
Az Aston Martin kifejezetten érdeklődik az Audival való együttműködés iránt 2026-tól kezdve.
Sokan azt várják, hogy a Red Bull bebiztosítja a különálló Porsche-szerződését, miután mindkét Volkswagen-márka zöld utat kapott az igazgatótanácstól, hogy folytassák az F1 bevételét. A Williamst is kapcsolatba hozták az Audi-szerződéssel, de Jost Capito csapatfőnök arra figyelmeztetett, hogy a VW valójában még nem nyomta meg a „GO” gombot a Forma-1-be való végleges belépésre. Arra a kérdésre, hogy az Aston Martinhoz hasonlóan a Williams is érdeklődne-e egy Audi-megállapodás iránt, így felelt:
„Azt hiszem, mi is így vagyunk ezzel. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az igazgatótanács eldöntötte, hogy érkeznének. Úgy határoztak, hogy tovább vizsgálhatják a dolgot.”
A Ferrari-főnök Mattia Binotto ugyanakkor arra utalt, hogy az egyetlen akadály a 2026-os motorszabályok véglegesítésére, hogy júniusig meg kell hozni azt:
„Fontos nekünk, hogy ezek a szabályok meghatározásra kerüljenek, ahogy talán a Volkswagen-csoportnak is fontos, de nem csak nekik.”
Az Audi állítólag 650 millió eurós üzlettel próbálta megvenni a McLarent, de a híres brit csapat ezt visszautasította, mert a VW túl komoly kontrollra törekedett.
A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint azonban ez tökéletes lehetőség lehet Lawrence Strollnak, hogy nyereséggel zárja le a befektetését az Aston Martin egyértelmű teljesítményküzdelmei közepette, a nagy kiadások ellenére is. Mike Krack csapatfőnök Imolában ennyit árult el erről:
„Azt hiszem, minden olyan csapatnak, amelyiknek nincs gyártó az oldalán, szupervonzó ez a lehetőség. Tehát szerintem hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem érdekel minket egy ilyen dolog. Szóval igen, nagyon szívesen tárgyalnék velük.”
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrégiben egy vacsorára invitálta meg a sportág csapatfőnökeit, amit egy imolai étteremben ejtettek meg. Az eseményről egy közös fotót is posztoltak a közösségi média oldalakra, azonban sokakban felvetődött a kérdés, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack miért nincs rajta a képen. A válaszra pedig nem is kellett annyira sokat várnunk.
A luxemburgi szakember egy szombati interjújában árulta el, hogy ugyan ő is hivatalos volt a vacsorára, azonban egy kommunikációs probléma miatt végül mégsem jelent meg az eseményen. Krack azzal is viccelődött, hogy azért nem volta rajta a képen, mert ő volt a fotós, azonban ez nem igaz. A csapatfőnökök asztala mögött ugyanis egy óriási tükör volt, amin jól látszik, hogy a képet az étterem egyik alkalmazottja készítette.
Egyébként ez a fajta közös étkezés nem újdonság a Forma-1-ben, 2016-ban például a versenyzők rendeztek egy hasonló eseményt, ahol az akkori F1-es mezőny tagjai ettek és beszélgettek egy jót egymással.
A 2022-es konstrukciók közül az Aston Martin autói a legnehezebbek.
Súlyproblémákkal nem csak a kanadai-brit csapat küzd, a Red Bull konstrukcióján is „karcsúsítani” kell. Ám a Bikák még így is képesek az élen autózni, míg Lawrence Stroll alakulata sereghajtó lett.
„Az autóban van potenciál, de gondjaink vannak az aerodinamikával és a súllyal. Az utóbbi kapcsán már sikerült előrelépnünk, de az aeroval nem. A delfinezés falként állja útját a fejlesztéseknek. Ez elég bosszantó.” – fejtette kiMike Krack.
Sajtóértesülések szerint az Aston Martin 815 kg-ot tesz ki, ami 17 kg-mal lépi túl a súlyhatárt. A sorban utánuk a Red Bull következik (810 kg), majd őket követi a Mercedes (806 kg), a McLaren (805 kg), és a Haas (803 kg). A Williams, az Alfa Romeo és az AlphaTauri súlyát 800 kg-ra becsülik. A bajnokságot vezető Ferrari szintén ezen a határon mozog.
„Az autónk egyértelműen nehezebb a Ferrarinál. Nagyjából 10 kg a különbség. Ez a köridők tekintetében három tizedet jelent. A súlycsökkentés viszont drága mulatság. Elsősorban pénzügyi kérdés, de a megbízhatóságra is rányomja a bélyegét. A költségvetési korlát miatt nehéz kiküszöbölni a problémát.” – nyilatkozta Helmut Marko.
Az egyik legkönnyebb versenygéppel az Alpine rendelkezik. Így Laurent Rossi ellenzi azokat a javaslatokat, amik alapján az ellenfelei megemelnék a költségvetés sapkát.
„A szabály az szabály. Nem lenne helyes, ha most elkezdnének engedményeket tenni. A Forma-1 jelenleg azért érdekes, mert a nagycsapatok már nem tudnak annyi pénzt költeni. Ha tényleg csak a szállítási költségekről van szó, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy a kívánt összeget tényleg csak erre fordítsák.”