Címke: Mike Jones

  • A Gulf nyitott lenne egy egyszeri Williams F1-es festés megtervezésére

    A Gulf nyitott lenne egy egyszeri Williams F1-es festés megtervezésére

    A Gulf azt állítja, hogy a Williamsszel való együttműködés keretében nyitott egy egyedi festés megtervezésére, amelyet egy versenyhétvégén használhatnának.

    Hétfőn a Williams bemutatta a 2023-as Forma-1-es szezonra tervezett festését, és egyúttal bejelentették a Gulf megállapodást is. Az olajcég logói a hátsó szárnyon és az autó orrán jelennek meg, azonban ennél nagyobb jelenlét is lehet a jövőben. A Gulf 2021-ben a Monacói Nagydíjra festette át a McLarent, amit a Forma-1-rajongói pozitívan fogadtak. Amikor arról kérdezték, hogy a Williams esetében is fontolóra vesznek-e egy teljes Gulf-dizájnt, Mike Jones, a Gulf Oil International vezérigazgatója így fogalmazott:

    „Természetesen bármit is csinálnánk a jövőben, annak nagyobbnak és jobbnak kell lennie, mint eddig. Számtalan Gulf-rajongónk van szerte a világon, rengeteg kérésünk van a festésünkkel kapcsolatban. Szeretnénk, ha az különleges lenne. Rengeteg rajongóközpontú aktiválási tervet indítunk. Mindig is úgy éreztük, hogy a Gulf a szurkolók kedvence. Igazán azt szeretnénk, ha a rajongóink is részesei lennének mindennek. Ezért természetesen különböző megoldásokat keresünk erre, a Forma-1 teljes tárházában. A közeljövőben pedig elindítjuk az aktiválási projektet.”

    A Williams kereskedelmi igazgatója, James Bower hozzátette, hogy a két fél közötti befogadottság mértéke a szezon kezdetével válik majd egyértelműbbé. Így beszélt erről a mai bemutatón:

    „Megállapodtunk egy olyan jelenlétről, amely a teljes idényben tart, és ezt ma láthatták. Hisszük, hogy ez nagyon hatékony lesz. Most láttátok az autót, de vannak más lehetőségek is a csapattal.

    Gondolhatunk akár a versenyhétvége kulcsmomentumaira, mint például természetesen a tankolás, ami kapcsolódik a partnerséghez, a boxcsapathoz és néhány más elemhez. Tehát nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogy miképp vesszük ezeket az ikonikus eszközöket, és hogyan keltsük életre őket. Azt hiszem, hogy ezek a dolgok – ahogy Mike is mondta – a rajongók szélesebb körű aktiválásával is egybevághatnak. Szóval amit ma láttak, az csak a kezdet, és a csapat a szezon alatt a pályán fog kibontakozni.”

    Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

  • Szakít ikonikus szponzorával a McLaren

    Szakít ikonikus szponzorával a McLaren

    Immáron hivatalos, hogy a McLaren és a Gulf külön utakon folytatják tovább. A két fél megállapodása eredetileg 2023-ig szólt, de most már végleges, hogy a kontraktust nem fogják meghosszabbítani.

    Anno még a 2020-as év folyamán merült fel az a pletyka, hogy a wokingi istálló újra szövetségre lépne a kenőolajakat foglalkozó céggel, akik legutoljára 1968-ban voltak partnerei a brit csapatnak. A 2020-as Brit Nagydíj óta pedig a Gulf matricái ismét láthatók voltak a McLaren autóin.

    Az együttműködés olyannyira sikeres volt, hogy Zak Brown csapatának autóit egy, a régi Gulf-McLaren festéssel látták el a 2021-es Monacói Nagydíjra. A két partner ötlete pedig zseniálisnak bizonyult, ugyanis a közönség tetszését minden téren elnyerte az egyedi fényezés. Azonban nagy meglepetésre a McLaren és a Gulf együttműködése egy kicsivel több, mint 2 év után ismét véget fog érni.

    A felek egy hivatalos közleményt is kiadtak a bejelentést követően és a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown, illetve a Gulf Oil vezérigazgatója, Mike Jones is kifejezte, hogy „hihetetlenül büszkék az általuk elvégzett közös munkára” és arra is, hogy „ebben az időszakban újabb hihetetlen dolgokat vittek véghez közös erővel.”

  • Hivatalos: A Gulf és a McLaren több éves szerződést kötött!

    Hivatalos: A Gulf és a McLaren több éves szerződést kötött!

    A McLaren és a Gulf Oil International Ltd a mai nappal megkezdik több éves stratégiai partnerségüket. Ennek keretében a Gulf, amelyik a világ egyik legismertebb márkája megjelenik a világszerte ismert McLaren Racing autóin, valamint a luxus sportkocsikon is, amelyeket előállít a McLaren Automotive.

    Ezzel az együttműködéssel újra együtt dolgozik két olyan márka, akiknek hosszú és sikeres közös történelmük van. Szimbolizálja a a két brand célját, hogy a klasszisukat és a fejlesztéseiket sikeresen használják a versenypályán és az utcán is.

    A Gulf kapcsolata a McLarennel 1968-ban kezdődött és az 1973-as szezon végéig tartott. Közösen sikereket értek el a Forma-1 és a Can-Am szériákban, több mint 40 versenyt nyertek meg együtt. Ezt a partnerséget újították meg a 90-es években. Akkor a híres McLaren F1 GTR a Gulf színeiben indult jó ideig a 24 órás versenyen Le Mansban. A márka globálisan ismert és hiteles. A Gulf feltűnő narancssárgája a magas színvonalú termékeket jelenti, innovációt és technikai tökélyt, így megfelel a McLaren értékrendjének is. 2021-től kezdve a Gulf lesz a kenőanyag beszállítója a McLaren Automotivenak is. Az összes autójuk az olajaikkal és az üzemanyagukkal lesz feltöltve, amelyet a nagy teljesítményű motorokhoz optimalizáltak.

    A Gulf megjelenik a McLaren Automotive PURE elnevezésű ügyfélprogramjukban is mindenütt a világon, a partnerüzletekben illetve a csapatfelszerelésen. Ráadásul az ügyfeleiknek limitált számban, de megadják a lehetőséget, hogy a sportkocsijukat a McLaren különleges divíziója kézzel festve átfesti a Gulf színeinek megfelelően. Ez hajaz majd az ismert F1 GTR Le Mans autóra, amellyel a 90-es években versenyeztek.

    Az együttműködés a Brit Nagydíjon kezdődik, a Gulf márka a McLaren Forma-1-es autón már péntektől megjelenik. A logót a csapat képviselői egész szezonban hordani fogják. Így a versenyzőik is, Lando Norris és Carlos Sainz, valamint a bokszutcai csapat. A motorburkolaton is megjelenik a logó, valamint az MCL35 tükrein.

    Mike Jones, a Gulf Oil igazgatója:

    „Ez egy nagyon izgalmas partnerség lesz, amely visszahozza a Gulf márkát az autósport elit osztályába. A történelemkönyvek tele vannak emlékezetes történetekkel, hogy a Gulf és a McLaren mit értek el együtt a múltban. Most újra együtt vagyunk, hogy megírjuk ennek a különleges kapcsolatnak a következő fejezetét. Büszkén dolgozunk egy olyan márka mellett, akik magukénak érzik a jövőbeni törekvéseinket, a fejlesztési céljainkat, akár az utcai autózásban, vagy a versenypályákon. Várjuk már, hogy együtt dolgozhassunk és fejleszthessük a Gulf-McLaren osztályvezető képességeit.”

    Zak Brown, a McLaren Racing igazgatója:

    „Örömmel látjuk viszont a Gulf márkát a McLarennél, és azt, hogy a két ikonikus márka összefog újra egy új és izgalmas kapcsolat keretein belül. A Gulf a McLaren történelmének a része, ismertek az innovációikról és a technikai tapasztalataikról az iparban, ami tökéletesen megfelel a McLaren kívánalmainak. Várjuk már, hogy elkezdődjön ez a kapcsolat már a jelen szezonban.”

    Mike Flewitt, a McLaren Automotive igazgatója:

    „Remek dolog az, hogy a Gulf újra visszatér hozzánk, miután a tartós történelmi múlt részeként számos McLaren utcai autón és versenyautón is láthatóak voltak az elmúlt időszakban. A McLarennek komoly múltja van kiemelkedő partnerekkel, és örömmel üdvözöljük azon trendet, mely szerint megújíthattuk az együttműködést a Gulf céggel. Ahogy a McLaren, a Gulf név is szinonímiája a világon mindenütt a technikai tökélynek és az innovációnak, így izgalmas lesz együtt dolgozni a motorizáció terén és a versenyeken. Mindegyik sportautónk Gulf üzemanyaggal és kenőanyagokkal lesz ellátva, amikor elhagyja a McLaren Production Centre-t és tudom, hogy a vásárlóink elégedettek lesznek a már említett házon belüli csapatunkkal, akikkel személyesebbé varázsolható a McLaren sportautójuk, a legendás Gulf festéssel.”