Címke: Mika Salo

  • Salo: A furcsa fordított rajtrácsos ötlet megér egy próbát

    Salo: A furcsa fordított rajtrácsos ötlet megér egy próbát

    Nemrég érkezett a hír, hogy az F1 újra fontolóra veszi a fordított rajtrácsos sprintfutamokat, most pedig Mika Salo jelezte, hogy szerinte megérnének egy próbát.

    Ezek a futamok az időmérő helyébe lépnének, és a tervek szerint a két duplafutam egy-egy hétvégéjén láthatnánk őket.

    „Elég furcsán hangzik” – mondta az ötletről elsőre Mika Salo, korábbi Forma-1-es pilóta. „Azonban érdekes lenne látni ezt a kísérletet. Minden megér egy próbát. Végül is, csak szórakoztatóbbá akarják tenni az F1-et és a show-t, az amerikaiak tudják, hogy kell ezt.”

    Kiderült, hogy a Mercedes ellenzi ezt a felvetést, Salo viszont azt vetíti előre, hogy a pilótáknak sem fog tetszeni.

    „A pilótáknak nem lesz nagy móka, mert gyakorlatilag megbüntetnek azért, hogy jól mész” – tette hozzá. „Ebből a szempontból ez nem helyes, ugyanakkor természetesen ez egy másfajta kérdés azoknak, akiknek olyan jó az autójuk, hogy bárkit megelőznek. Viszont legalább lenne változatosság, hiszen gyengébb autók kerülnének az élre.”

  • Binotto: Giovinazzi még nem áll készen a Ferrarira

    Binotto: Giovinazzi még nem áll készen a Ferrarira

    Mattia Binotto úgy véli, Antonio Giovinazzi számára túl nagy felelősséggel járna a másik ülés a Ferrarinál.

    A Scuderia nemrég bejelentette, hogy Carlos Sainz veszi át jövőre Sebastian Vettel helyét, így a három esélyesből ő került ki győztesként. Daniel Ricciardo esetében ugyan évek óta arról beszélnek, hogy egy nap, majd piros overallt ölthet, ám úgy tűnik az az idő még mindig nem érkezett el. Az ausztrál versenyző a Renault-os kalandja után a McLarennél fog kikötni. Ugyan az olasz sajtó Antonio Giovinazzit is az esélyesek közé sorolta, mikor a négyszeres világbajnok fennmaradó üléséről értekeztek, ám a svájci-olasz csapatfőnök tisztázta, miért nem gondolkodtak el a saját nevelésű pilótájukon.

    ,,Antonio egy olyan srác, akit nagyon tisztelek. Tavaly teljesítette első teljes szezonját a Forma-1-ben, ezért úgy vélem, a Ferrari még túl nagy felelősséggel járna a számára. Számítunk arra, hogy fejlődni fog még, és természetesen segítünk is neki ebben. Ez része a tervünknek, de még nincs elég tapasztalata.”

    Mika Salo egyetért a Ferrari csapatfőnökével. A finn szerint azért választották Sainzcot, mert Giovinazzi még nem áll készen.

    ,,Ez az egyetlen oka, ezért esett a választásuk Sainzra. Ugyanakkor el elgondolkodtató az, hogy ha van junior programuk, akkor miért nem onnan hoznak versenyzőket. Megszorongatta egy kicsit Kimit (Giovinazzi), de ennél többet nem tett. Arra vár, hogy legyen egy hely a Ferrarinál, ezért ez egy kicsit furcsa, de Sainz megfelelően fogja elvégezni a rá szabott munkát.”

  • Túl merész a 18 futamos terv és az Osztrák Nagydíj is túl kockázatos?

    Túl merész a 18 futamos terv és az Osztrák Nagydíj is túl kockázatos?

    Mika Salo „elég vadnak” jellemezte a Liberty Media azon tervét, hogy 15-18 versenyt megrendeznének még idén, így a koronavírus-járvány közepette.

    Az egykori versenyző, aki most a finn MTV F1-es szakértője, kíváncsian várja, mi sül ki ebből.

    „Az egészség prioritást élvez.” – mondta Salo. „Ezért csak üres lelátók mellett megrendezett versenyekről beszélhetünk. És persze az utazási korlátozások is megnehezítik most mindenki életét.”

    „Ugyanakkor sok pénzről és több ezer állásról van szó. Kell egy terv.”

    18 futamost tervet azonban túl merésznek tartja.

    „Kíváncsian várom, hogy lássam, hogy oldják ezt meg. Kreatívnak kell lenniük, de jelenleg sehová sem lehet utazni.”

    „Reméljük, hogy a vakcina, vagy valami hamarosan megérkezik.” – tette hozzá a finn.

    Az Osztrák Nagydíj kapcsán nagyon lelkesek a szervezők és az F1 is, de sokan kételkednek a versenyrendezés helyességében. Karl Arbesser, helyi ombudsman az ORF-nek arról számolt be, hogy ez túl kockázatos.

    „Ha ezer ember érkezik olyan országokból, melyek fertőzés számai sokkal magasabbak mint Ausztriáé, akkor magasabb a megfertőződés kockázata, még akkor is, ha mindenki csak (negatív eredményű) korona teszttel érkezhet.”

  • A fiatal versenyzők is szívni fognak a koronavírus miatt

    A fiatal versenyzők is szívni fognak a koronavírus miatt

    Miután az új koronavírus terjedése miatt az F1-es szezonkezdés legalább májusig tolódik, minden bizonnyal csúszni fog a versenyzők 2021-re vonatkozó szerződéshosszabbítása vagy átigazolása is, hívta fel rá a figyelmet Mika Salo.

    „Ez a szituáció megnehezítik majd az új versenyzők F1-be jutását is.” – mondta Salo a finn MTV-nek. „Pontok kellenek a szuperlicenszhez, de most egy széria sem megy, így nem lesz elég pontjuk az F1-hez.”

    De valószínűleg a már F1-esek új szerződései is csúsznak majd.

    „A szerződéseket meg kell csinálni, de nincs idén még adat (versenyeredmény), amin a döntések alapulnának.”

    „Valószínűleg ez a periódus is csúszik majd. Biztosan nem fog olyan korán történni, mint tavaly.”

  • Salo: Verstappen szerződése nem dúlta fel a pilótapiacot

    Salo: Verstappen szerződése nem dúlta fel a pilótapiacot

    Mika Salo elmondta, támogatja Max Verstappen azon döntését, hogy marad a Red Bull Racing versenyzője 2020 után is.

    Többen meglepődtek a korai bejelentés miatt, ugyanis az elmúlt hetekben a holland neve nem egyszer előkerült, ha a Mercedes 2021-es pilótafelállása volt a téma. Azonban a finn ex-versenyző szerint nem meglepő, hogy a 22 éves pilóta az osztrákok mellett döntött, sőt a pilótapiacot sem dúlta fel a kiesése.

    ,,A Red Bull jó pénzt és jó autót ígért Verstappennek. Szükségük, van Maxra. Úgy vélem minden arra ment ki, hogy Max elégedett legyen, ezért ez a döntés várható volt, így legalább teljesen a szezonra tud koncentrálni. Tudja, hogy az elkövetkezendő három évben nehéz munka vár rá, de ez a megállapodás mindegyik fél számára biztonságot nyújt. Tényleg nem változtat semmin, számítani lehetett arra, hogy Max maradni fog, viszont sok minden nyitott még. Sokaknak jár le a szerződése az év végén.”-vélekedett Salo.

  • Räikkönen visszaesése „furcsa”, honfitársa szerint

    Räikkönen visszaesése „furcsa”, honfitársa szerint

    Mika Salo véleménye szerint honfitársa, Kimi Räikkönen teljesítményének visszaesése „egy kicsit furcsa”.

    Az Alfa Romeo és Kimi Räikkönen elég jól kezdte a szezont, azonban a nyári szünet óta a finn versenyzőnek egyszer sem sikerült pontszerző helyen végeznie.

    Salo azonban azt is megjegyezte, hogy az ilyesfajta visszaesés a kisebb csapatoknál nem meglepő dolog.

    Hozzátette, az Alfa „csak” a jövőévi autó kapcsán fogja majd érzeni Simone Resta hiányát, aki visszatér a Ferrarihoz.

    Salo azt tartja valójában furának, hogy míg a finn visszaesett, addig csapattársa, Antonio Giovinazzi mostanában jobban szerepel, mint a szezon első felében.

    „Nem tudom megmondani, hogy miért, annyira nagyon nem követtem, de különös.” – mondta Salo Räikkönen kapcsán.

    Mindemellett Salo szerint Lewis Hamilton simán behúzza majd a 2019-es bajnoki címet, ha nem ezen a hétvégén, akkor majd az Egyesült Államokban.

  • Salo kezében egyszer felrobbant egy benzines kanna, 2001-ben pedig kis híján elvesztette újszülött fiát

    Salo kezében egyszer felrobbant egy benzines kanna, 2001-ben pedig kis híján elvesztette újszülött fiát

    Beszámoltunk már róla, hogy életrajzi könyv jelent meg Finnországban Mika Saloról, melyet Heikki Kulta írt.

    A Forma-1-es csillogáson túl az élet a versenyzőket sem kíméli. Az írásból kiderül többek között az is, hogy Salo és felesége Noriko első gyermeke, Max, 2001-ben kis híján életét vesztette.

    Max 2001 augusztusában született, a vártnál több héttel korábban.

    „Szörnyű volt, mikor nem volt pontos információnk az állapota súlyosságáról.” – emlékszik vissza Noriko Salo a könyvben. „Max hetekig elkülönítve feküdt a kórházban, és meg sem érinthettük. Nagyon hálásak voltunk, hogy végül minden jóra fordult.”

    Max tüdővizenyős volt és különféle allergiái is voltak. A vérét le kellett cserélni vérmérgezés miatt.

    „Max születése nagyon nagy dolog volt számomra. Bármit megtettem volna érte. Nem sokon múlt, hogy akkor nem halt meg.”

    Végül szerencsére minden jóra fordult, és Max most egészséges 18 éves srác. Egy húga is van, Mai, 3 évvel fiatalabb nála.

    Mai szenvedélye a cheerleading lett, melyben finn bajnok és európai ezüstérmes. Max kiskorában nem érdeklődött a gokartozás iránt, az autósport iránti vágy nála később alakult ki.

    Kalandos volt azonban Salo a finn hadseregben töltött időszaka is, ahol az autós alakulatnál volt. Egyik alkalommal fel is robbant nála egy kanna benzin.

    A parkoló autóból kifogyott az üzemanyag, így Salo intézett két négyliteres kannát egy benzinkútról.

    „Az egyiket beletöltöttem a tankba, majd mikor a másodikat öntöttem, a haverom beindította a motort. A benzin kigyulladt, a kanna pedig felrobbant a kezemben.” – meséli Salo.

    A finnt kórházba szállították, ahol két napot töltött, az orvosok pedig megállapították, hogy mennyit lélegzett be a füstből. Aztán egy katonai kórházba szállították, ahol három hónapot töltött. Bőre felületének 35%-án másodfokú égési sérüléseket szerzett.

    „Borzasztó időszak volt.”

    „Az arcomat hegek borították, melyek olykor kihasadtak és véreztek.”

    Összesen hat hónapba telt a felépülése. Eleinte nagyon érzékeny volt a bőre a hidegre és a melegre is. Ha sisakot húzott könnyen vérezni kezdett a füle.

    „Kicsit olyanok voltak a füleim, mint Niki Laudáé.” – mondta Salo.

  • Újabb finn versenyzőről készült könyv!

    Újabb finn versenyzőről készült könyv!

    A méltán elismert finn F1-es újságíró, Heikki Kulta tollából született meg a legújabb F1-es életrajzi könyv, Mika Saloól.

    A könyv címe Mika Salo – Elämäni, magyarul: Az én életem.

    A 304 oldalas kiadvány a most 52 éves Salo karrierjét dolgozza fel, annak hullámvölgyeivel együtt. Ezen kívül sok privát történetet is felfednek, például a versenyző honfitársával, Mika Häkkinennel, vagy barátjával Jacques Villeneuve-vel való kapcsolatát, vagy azt, hogy első gyermekének születése kis híján tragédiába torkollt.

    Egyelőre finnül jelent meg a könyv, és még nem tudni, hogy készül-e majd angol, netán magyar nyelvű fordítás is.

    Akit esetleg a finn kiadás is érdekel, klikkeljen ide!

    [poll id=”140″]

    https://www.instagram.com/p/B23s2CcJAgP/

  • Salo megvédte a pilótapolitikája miatt sokat támadott Red Bullt

    Salo megvédte a pilótapolitikája miatt sokat támadott Red Bullt

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Mika Salo a Red Bull védelmére kelt, miután az osztrákok szezon közben cserélték le Pierre Gaslyt Alexander Albonra.

    Sokan kritizálták a Red Bullt és Helmut Markót emiatt, no meg amiatt, hogy túl sokat várnak el a fiatal pilótáiktól, és ha azok nem teljesítenek, mindenféle teketóriázás nélkül kirúgják, vagy lefokozzák őket.

    Salo máshogy látja: „Azért azt ne feledjük, hogy ők tudatosan csatlakoztak a csapathoz, és a Red Bull biztosította a lehetőséget számukra, hogy itt legyenek.”

    Gaslyra és Kvyatra így utalt a finn: „Nem tudták kihasználni a lehetőségeik legtöbbjét, ezzel olyan helyzetbe kerültek egy idő után, hogy a falnak ütköztek. A szerződésükben az áll, hogy a Red Bull dönt arról, mit csinál velük, és hová teszi őket. És hogy egyetlen mondatban ki lehet őket akár rúgni. Tudom, hogy azért választották Albont, mert hasonló a vezetési stílusa Maxéhez. Úgy hiszik, képes lesz elvezetni azt az autót.”

  • Mika Salo cáfolja Kimi visszatérését a Ferrarihoz

    Mika Salo cáfolja Kimi visszatérését a Ferrarihoz

    Salo szerint nem fog visszatérni Kimi Räikkönen a Ferrarihoz. Egyesek szerint amennyiben Sebastian Vettel kiszállna a Ferrariból 2019 végén, feltehetően Räikkönennel pótolnák, aki ideális hátvédje lehetne Charles Leclercnek. A korábbi Forma-1-es pilóta aki ma már esetenként FIA versenybíróként ítélkezik az Ilta Sanomatnak nyilatkozott:

    „Láttam a pletykákat, de nem tartom valószínűnek. Kimi a karrierje vége felé jár, és boldogan vezet mindenféle nyomás nélkül az Alfa Romeonál. A Ferrarinál más szintű versenyzés és sikeresség szükséges.”

    Mika ugyanakkor úgy véli, hogy a 39 éves honfitársa az Alfa Romeonak ideális pilóta:

    „Kimi a tapasztalt versenyző szintjén vezet náluk, és pont erre van szükségük. Azzal az autóval nem tud nyerni, így Kimi annyi pontot szerez meg vele, amennyit csak tud. A tapasztalata nagyon is hasznos lehet az Alfa Romeonak.”

    Mindemellett Salo is úgy véli, hogy Vettel jelenlegi válsága miatt akár dönthet úgy, hogy otthagyja a Forma-1-et:

    „Amikor már nem élvezed, jobb ha abbahagyod az egészet. Azt kell hogy mondjam, hogy ahogy vezet, ebbe az irányba halad.”