Címke: Mick Schumacher

  • Schumacher: Egy álomként élem meg azt, hogy bajnok lettem

    Schumacher: Egy álomként élem meg azt, hogy bajnok lettem

    Mick Schumacher szerint egy álma vált valóra azzal, hogy a Forma-3 bajnoka lett. A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia Jüri Vips mögött ért célba a Formula 3 második futamán Hockenheimben, ezzel bebiztosítva a bajnoki címét.

    „Nehéz szavakba öntenem, hogy mit érzek,” – nyilatkozta Schumacher a futam után. „Rendkívül örülök neki, hogy megélhetem ezt a pillanatot. Azt csináljuk, amit szeretünk, szóval nagyon jó érzés azt látni, hogy megérte keményen dolgozni.”

    A kis Schumi elmondása szerint nagyon sokat köszönhet a csapatának, akik a „földön” tartották őt. Micket szinte alig ismerjük, ugyanis nagyon ritkán nyilatkozik a versenyhétvégéken kívül. Ebben nagy szerepet játszik a menedzsere is, Sabine Kehm.

    „Mögöttem áll egy olyan csapat, akikben maximálisan megbízom,” – folytatta az ifjú Schumacher. „Ez volt számomra a legfontosabb, ugyanis emiatt teljes mértékben arra tudtam összpontosítani, amit szeretek: különböző pályákon, minél gyorsabb köridőket autózni és jó eredményeket elérni.”

    14 futam után Schumacher még csak a tizedik helyen állt az összetett pontversenyben, azonban a spai hétvégétől kezdődően a német bajnok elkezdte szállítani a jobbnál jobb helyezéseket.

    „Nagyon keményen dolgoztunk az egész szezon során,” – véli a frissen koronázott Forma-3-mas bajnok. „A szezon kezdeténél nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.

    „A csapattól rengeteg támogatást kaptam, még akkor is, amikor nagyon rossz időszakon mentem keresztül.”

    A 32 fokos hőmérséklet, amit egy kicsit fura megtapasztalni így Októberben, közrejátszott abban, hogy mind Schumacher és Vips is többet hibázzon a kelletténél.

    „Rendkívül sokat hibáztam a futam során, ami nagyon fura. Valószínűleg az időjárási körülmények miatt hibáztam többet a kelleténél.

    „Túl keményen használtam a rázókövet és rátettem a fűre az autót, ami miatt meg is csúsztam egy kicsit. A gumijaim nem voltak valami jók, azonban amikor jók voltak akkor jó köridőket tudtam autózni.

    „Nagyon örülök az eredményeknek, a hibáknak annál kevésbé.”

    Vips már csak 14 pontra van Daniel Ticktumtól az összetett pontversenyben. A harmadik futamon fog eldőlni mindez, hogy Vipsnek sikerül-e megszerezni az összetett második helyét, vagy nem.

    Amikor megtudta, hogy Mick ezért hibázott, akkor rögtön azt kérdezte tőle: „Tényleg? A pálya borzalmas volt, szóval van benne valami.

    „Nekem is voltak problémáim, de végül sikerült megtartanom az előnyömet Mickkel szemben. „Nagyon örülök ennek a győzelemnek, ugyanis így még van esélyem a második hely megszerzésére az összetettben,” – nyilatkozta vidáman az észt fiatal.

  • Vips dominált, Schumacher pedig bajnok lett a második futamon Hockenheimben

    Vips dominált, Schumacher pedig bajnok lett a második futamon Hockenheimben

    Mick Schumacher egy második hellyel szerezte meg a bajnoki címet a FIA Formula 3 European Championshipben. Az F3 idei bajnok a Motopark észt versenyzője, Jüri Vips mögött látta meg a kockászászlót. Vips és Schumacher mellett még a szintén észt, Ralf Aron ünnepelhetett a pódiumon.

    A verseny első köreiben Schumacher folyamatosan nyomás alatt tartotta Vipset. Azonban a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia a hetedik kör végén hibázott és ezek után kényelmes tempóban autózott tovább. Ezek után még volt egy kisebb elfékezése a Mercedes-Arénánál, azonban emiatt csak pár tizedmásodpercet vesztett. Schumacher elvégezte a feladatot, az első három hely valamelyikén ért célba. Ez az jelenti, hogy a legnagyobb riválisának, Daniel Ticktumnak semmi esélye sem maradt a bajnoki cím megszerzésére. A Red Bull által támogatott brit pilóta azonban minden tőle telhetőt megtett a tizenötödik helyről rajtolva, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

    A biztonsági autó már közvetlen a rajt után a pályára hajtott, ugyanis Sacha Fenestraz és Julien Hanses a kavicságyban kötöttek ki. Az ütközés miatt törmelékek kerültek a pályára, ami miatt Enaam Ahmed defektet kapott.

    Az újraindítás után Vipsnek állandóan a tükrét kellett néznie, ugyanis Schumacher Premája nagyon közel volt hozzá, egészen a német hibájáig.

    A hiba után az észt fiatal meg tudta tartani a 4 másodperces előnyét Schumacherrel szemben. Természetesen meg is nyerte a futamot Schumacher és Aron előtt.

    Ralf Aron a nyolcadik helyről rajtolt ugyan, de az észt versenyző ki tudta használni azt, hogy Alex Palou és Rober Shwartzman összeakadtak a Mercedes-Arénánál, így az észt fiatal mindkét pilótát maga mögé tudta utasítani.

    Shwartman is és Jehan Daeuvala is meg tudta előzni a verseny során Palout. A verseny végén pedig Daruvala a visszafordítóban vetődött be Shwartzman Premája mellé az utolsó körben. Az indiai pilóta lett a negyedik, míg Shwartzmannak az újonc pilóták bajnokságának győztesének be kellett érnie az ötödik hellyel. A duót Fabio Scherer követte, aki ugyan rajtbüntetést kapott, amiért az első futamon ütközött Habsburg Ferdinánddal. A svájci pilóta az előkelő hatodik helyet szerezte meg.

    Ticktum és Palou óriásit csatáztak a hetedik helyért. A csatát végezetül Ticktum nyerte meg. Marino Sato pontszerző helyen autózott, azonban az egyes kanyarban kicsúszott, ami miatt Jonathan Aberdein, Nikita Troitckiy és Guan Yu Zhou és meg tudta őt előzni. A verseny során még két pozíciót vesztett, szóval a japán versenyző egy felejthető versenyen van túl.

    A mai nap legnagyobb vesztese viszont az a Marcus Armstrong, akinek az első futam előtt még a bajnoki címre is volt esélye, azonban az új-zélandi pilóta mindkét futamon nullázott. És ez még nem elég. Az új-zélandi fiatalt Jüri Vips és Robert Shwartzman is megelőzte az összetettben. Shwartzman ráadásul még az újoncok bajnoki címét is elhappolta Armstrong elől. Remélhetőleg Armstrongnak az utolsó futamon nagyobb szerencséje lesz majd.

    A bajnokság utolsó versenyét holnap reggel 10 órakor rendezik majd!

    A második futam végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Jüri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 21 35m34.771s
    2 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 3.472s
    3 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 6.299s
    4 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 21 7.775s
    5 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 9.021s
    6 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 21 10.179s
    7 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 21 10.925s
    8 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 21 14.618s
    9 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 21 17.794s
    10 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 21 21.752s
    11 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 22.548s
    12 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 21 25.226s
    13 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 21 30.297s
    14 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 21 30.952s
    15 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 21 31.353s
    16 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 31.675s
    17 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 33.657s
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 21 35.129s
    19 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 37.704s
    20 Frederik Vesti Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 1m19.269s
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 16 Kiesett
    Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 7 Kiesett
    Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 0 Kiesett
    Julian Hanses Carlin Dallara/Volkswagen 0 Kiesett

     

  • F3-as bajnok lett Mick Schumacher!

    F3-as bajnok lett Mick Schumacher!

    Újabb Schumacher mondhatja magát bajnoknak, noha (egyelőre még) nem Forma-1-ben, hanem az FIA Formula 3 European Championshipben, azaz az F3-as Európa-bajnokságban.

    A szezon végére látványosan erőre kapó Mick sorra kezdte nyerni a versenyeket, és meg is előzte az addig simán bajnok-esélyesnek tartott, Red Bull támogatott Dan Ticktumot. Sikerült is akkora előnyre szert tennie, hogy a szezon utolsó versenyéig sem kellett várnia azzal, hogy bajnokká „koronázzák”, Mick Schumacher ugyanis már az utolsó versenyhétvége második futamán bebiztosította bajnoki címét.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nagy valószínűséggel a Formula 2-ben folytatja majd a pályafutását jövőre, bár egyesek már 2019-ben a Forma-1-ben szeretnék látni.

    A hétvége további F3-as programja:

    Vasárnap, 10.05: F3, harmadik verseny (online)

    A második verseny beszámolójával hamarosan jelentkezünk.

     

  • Ki lesz a Formula 3 idei szezonjának egyéni bajnoka?

    Ki lesz a Formula 3 idei szezonjának egyéni bajnoka?

    A hétvégén rendezik a Formula 3 utolsó versenyhétvégéjét a Hockenheimringen. A konstruktőrök bajnokságát a Prema Theodore Racing már megnyerte, azonban az egyéni címre még három pilótának is van esélye. Vajon a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia, Mick Schumacher, vagy a Red Bull által támogatott Daniel Ticktum, esetleg az új-zélandiak nagy reménysége, Marcus Armstrong fogja megnyerni a bajnoki címet?

    Mick Schumacher 49 pontos előnnyel vezet Daniel Ticktum előtt az egyéni pontversenyben. A brit fiatal pedig 20 ponttal előzi meg a Ferrari pilótaakadémiájába tartozó Armstrongot. A hátralevő futamokon a maximálisan megszerezhető 75 pont szerezhető, szóval Armstrong már az első futam után kiszállhat a küzdelemből.

    Mind a három fiatal pilóta versenyzett már a Hockenheimringen. Armstrong még a Formula 4 záróhétvégéjén versenyezhetett a 4.5 kilométer hosszú pályán. Ticktum és Schumacher már a Formula 3-ban is versenyezhettek a Baden-Württembergben megtalálható aszfaltcsíkon. Azonban egyik pilótának sincsenek jó emlékei erről a pályáról. Schumachernek a legjobb helyezése egy 12. hely volt tavalyról, míg Ticktumnak csak a 13. helyet sikerült megszereznie két évvel ezelőtt. Igaz, Ticktum beugróként szerepelt a 2016-os Formula 3-mas szezonban és az utolsó helyről rajtolva kellett felküzdenie magát.

    Armstrong az újonc bajnoki címért is harcol orosz márkatársával, Robert Shwartzmannal szemben. Az orosz, aki a legutolsó spielbergi hétvégén ünnepelhette első Formula 3-mas győzelmét, 48 és fél ponttal előzni meg a Motopark észt fiatalját, Jüri Vipset.

    Nézzük, miként élték meg az idei szezont a bajnokesélyes pilóták.

    Mick Schumacher (PREMA Theodore Racing)

    „Nagyon örülök, hogy a szezon második felében sikerült elkapnom a fonalat. Végre kifizetődött az a kemény munka, amiért én is és a csapat is megdolgoztunk. Természetesen az utolsó három futamon is meg szeretnénk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak a mezőnyből. Nagy eséllyel pályázok az egyéni címre, azonban lépésről lépésre szeretnék haladni. Mindig az aktuális versenyre fogok koncentrálni, nem a bajnoki címre.”

    Daniel Ticktum (Motopark)

    „Egyszer fent, másszor lent. Így jellemezném az idei szezonomat. Az utolsó versenyhétévégén minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a bajnoki cím érdekében. Még mindig van esélyem a címre, azonban véleményem szerint a Premás srácoknak van a legnagyobb esélye. A Prema talált valamit, aminek segítségével elénk kerültek. Ennek ellenére a pályán a legjobbamat fogom nyújtani.”

    Marcus Armstrong (PREMA Theodore Racing)

    „Az idei évem olyan volt, mintha egy vidámparkban hullámvasútaztam volna. Egy tökéletes hétvégét általában egy katasztrofális hétvége követett. Rendkívül balszerencsés voltam, azonban számos sikert is ünnepelhettem. Ugyan van még esélyem a bajnoki címre, azonban csak matematikailag. Mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjem az álmaimat. A végén pedig kiderül, hogy sikerül-e bajnoknak lennem, vagy nem.”

     

  • Stroll szerint Schumacher az F3-ból mehetne egyenesen az F1-be

    Stroll szerint Schumacher az F3-ból mehetne egyenesen az F1-be

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia, Mick nagy eséllyel megnyeri az F3-es Európa-bajnokságot a hétvégén. A következő szezonban a logikus lépés a Formula 2 lenne számára, és valószínűbb, hogy ez is lesz, Lance Stroll szerint azonban válthatna rögtön a Forma-1-re, ahogy ő is tette

    A RaceFans arról kérdezte a Williams kanadai versenyzőjét, hogy szerinte profitálna-e Schumacher abból, ha előbb az F2-ben versenyezne?

    „Ez nagyon versenyző-függő.” – felelt Stroll. „Nem hiszem ez lehet egyértelműen jó, vagy rossz. Néhány versenyző lehetőséget kap bekerülni a Forma-1-be és ezt ki kell használni. Más versenyzők nehéz helyzetben vannak. Ez nagyon változó versenyzőnként, mindenkinek saját, egyedi a helyzete.”

    Stroll abból profitált, hogy egy 2014-es specifikációjú Williamsszel tesztelhetett, mielőtt debütált. Ettől függetlenül úgy véli, nagyon kemény dolog F3-ból az F1-be kerülni és megszokni annak sajátosságait.

    „Az erőhöz hozzászokik hamar az ember, ez attól függ, hogyan optimalizálják az autót. A gumik esetében szintén.”

    „Határozottan nagy ugrás a Formula 3 után (az F1), 15 másodperccel, vagy több, 20 másodperccel gyorsabb egy kör, függően a pályától. Ez határozottan nagy ugrás.”

    „Ő (Mick) nagyszerű munkát végez, különösen a szezon második felében. Úgy tűnik, minden összeállt.” – mondta Stroll. „A bajnokságnak még nincs vége, remélem sikerül neki megnyerni. Elég jó előnye van.”

  • Szavaztatok: Nekik adnátok F1-es ülést 2019-re

    Szavaztatok: Nekik adnátok F1-es ülést 2019-re

    Egyre fogynak a szabad Forma-1-es helyek a 2019-es szezonra, mi pedig arról kérdeztünk titeket, hogy kik azok a versenyzők akiknek nincs ülésük jövőre (legalábbis egyelőre), de ti adnátok nekik.

    A top 3-at emeltük ki, mivel valójában 3 szabad hely van még, tekintve, hogy a Force India versenyzőpárosa bár nincs hivatalosan bejelentve, azért elég biztosra vehető. A listánkon pedig még szerepel Danyiil Kvjat, ám azóta őt már bejelentették a Toro Rossóhoz. A Williamsnél van még kettő, és a Toro Rossónál egy szabad hely.

    Nem meglepő módon leginkább Esteban Ocon érdemli meg szerintetek, hogy ne maradjon ülés nélkül, ős 24%-ot kapott. Robert Kubicának is sokan megadnátok a visszatérés lehetőségét (17%), valamint Pascal Wehrleint is viszont látnátok (12%). A „dobogóról” pedig épp csak, hogy lemaradt Mick Schumacher, akinek bár a célja a Forma-1, előbb még minden bizonnyal lehúz legalább egy szezont az F2-ben.

    1. Esteban Ocon 24%
    2. Robert Kubica 17%
    3. Pascal Wehrlein 12%
    4. Mick Schumacher 10%
    5. Stoffel Vandoorne 8%
    6. George Russell 7%
    7. Danyiil Kvjat 5%
    8. Sebastian Buemi 4%
    9. Jean-Eric Vergne 3%
    10. Artem Markelov 2%
    10. Szergej Szirotkin 2%
    10. Brendon Hartley 2%
    13. Daniel Ticktum 1%
    13. Egyéb 1%
    13. Nyikita Mazepin 1%
    13. Nicholas Latifi 1%
  • Brawn szerint előbb F2 legyen Schumachernek, utána jöhet a Forma-1!

    Brawn szerint előbb F2 legyen Schumachernek, utána jöhet a Forma-1!

    Ross Brawn úgy véli, hogy Mick Schumachernek nem kell sietnie a Forma-1-be. Ő több csapatnál is együtt dolgozott a fiatal német pilóta édesapjával Michaellel, többek között az igazán sikeresnek mondható Ferraris korszakukban. Brawn ma már a Forma-1 sportigazgatója, és úgy gondolja, hogy több idő kell az ifjabb Schumachernek, aki most már uralja az European Formula 3-as kategóriát.

    Az orosz Tass ügynökségnek nyilatkozott:

    „Izgatott vagyok, mert tényleg jól megy. Sok emlék jön fel emiatt, de kell még neki pár lépés, mielőtt érdemes lenne a Forma-1-ben is elindulnia. Mick egy nagyon érett fiatalember, és tudom, hogy megérti azt, hogy még fejlődnie kell ahhoz, hogy készen álljon a száguldó cirkuszra.”

    Brawn szerint a logikus lépés a Formula 2 lenne jövőre Schumachernek:

    „Amennyiben Mick rendesen fel akar készülni a Forma-1-re, a következő szint amit meg kell lépnie, az a Formula 2. Ma már sokkal szorosabban együttműködünk a Formula 2-vel, és a pályák jó részét is megtanulhatná.”

  • Marko: Wehrlein ott van a Toro Rosso listáján 2019-re

    Marko: Wehrlein ott van a Toro Rosso listáján 2019-re

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elismerte, hogy a Toro Rosso 2019-es második ülésére sokak mellett Pascal Wehrlein is esélyes.

    Az Orosz Nagydíj szombatján hivatalosan is bejelentették Daniil Kvyat visszatérését, az orosz Pierre Gasly helyére érkezik 2019-től. A másik ülés jelenleg Brendon Hartley-é, de azt még nem tudni, kié lesz jövőre. Wehrlein amiatt lehet erre nagy esélyes, mert év végén szakít a Mercedesszel és szabadon igazolhatóvá válik. Állítólag Wehrlein múlt héten Grazban találkozott Markoval, aki ki is jelentette, így hogy a német elérhető, potenciális jelölt lett.

    „Ez így már más, igen” – mondta az osztrák Autosport hasábjain. „Még nem döntöttünk ez ügyben, hosszú a listánk.”

    Azonban Christian Horner cáfolta ezt a lehetőséget. Azt mondta az Autosportnak, hogy szerinte Wehrlein máshol fog versenyezni: „Úgy tudom, hogy a Formula E-be tart.”

    Megkérdezték Hornert arról is, hogy szerinte változna-e ez a dolog, ha a német F1-es ajánlatot kapna: „Ezt belsőbb körökben vitatnánk meg. Számos lehetőségünk van. Szerintem sok az időnk is, semmit sem kell elsietnünk.”

    Eközben Marko azt is megerősítette, hogy Mick Schumacher sosem volt valódi jelölt az ülésre, hiába remekel mostanában a Forma 3-ban és valószínűleg bajnok is lesz.: „Nem, egyáltalán nem. Szerintem ez túl korai lenne neki, nézzük meg, mit tud az F2-ben.”

    A Ferrari nemrégiben jelentette ki, hogy szívesen fogadnák Schumachert kötelékükben, aki valószínűleg az F2-ben folytatja, annak ellenére is, hogy meglesz az elegendő licenszpontja az F1-hez. A Red Bull akkor hozta el Verstappent, amikor még a holland a Forma 3-ban versenyzett. Emiatt Markot megkérdezték arról is, lát-e párhuzamot a két pilóta között, de így válaszolt: „Nem, egyáltalán nem.”

    Hartley jövője egyelőre tisztázatlan, maga az érintett azonban azt mondta, hogy hosszú távú megállapodása van a Red Bullal. De amikor Markot kérdezték meg erről, világosan válaszolt, hogy mit kell ahhoz tennie, hogy megtarthassa a helyét: „Le kell győznie Gaslyt ezen a maradék 5-6 versenyen.”

    Még Esteban Ocon is szóba kerülhetne, ha megszabadulna a Mercedeses köteléktől, úgy, mint Wehrlein. Viszont Toto Wolff egyértelművé tette, hogy ilyen nem fog történni.

  • Ticktumnak előbb jár a szája, mint az agya

    Ticktumnak előbb jár a szája, mint az agya

    A Red Bull brit juniorjának, Dan Ticktumnak még fejlődnie kell, mielőtt a Forma-1-es szint közelébe kerül, véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    Mondta mindezt az után, hogy a Formula 3-as Európa-bajnokságban versenyző Ticktum a napokban kifakadt azzal kapcsolatban, hogy Mick Schumacher hirtelen erőre kapott, és meg is előzte őt a bajnokságban. Persze számos kritikát kapott ezért, erre azonban oly módon reagált, hogy az inkább csak további olaj volt a tűzre.

    A 19 éves Ticktum többször is szóra jött, mint potenciális jelölt a Toro Rosso egyik ülésére, noha ehhez nincs, és 2019-ig nem is lesz elegendő licenszpontja. Meggondolatlan panaszkodásával pedig vélhetően el is intézte, hogy még véletlenül se legyen opció egyelőre.

    „Olykor előbb jár a szája, mint az agya.” – nyilatkozta Ticktumról Horner a Sky Sportsnak, utalva arra, hogy a fiatal versenyző még nem áll készen a Forma-1-re. „Ő egy tehetséges versenyző, de több fejlődésre van szüksége, mielőtt bárhogy is közel kerülne a Forma-1-es szinthez. Ő gyors, de még le kell csiszolnia a durva éleit.”

  • Mick Schumacher éretten reagált Ticktum panaszára

    Mick Schumacher éretten reagált Ticktum panaszára

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a pontversenyben való vezetést az elmúlt hétvégén épp elbukó F3-as versenyző, Daniel Ticktum Instagramon hangot adott véleményének, mi szerint gyanúsnak tartja Mick Schumacher hirtelen jött jó szereplését.

    A posztra rengeteg kommentet kapott, mire azt reagálta, hogy ő nem állítja, hogy esetleg Schumacherék szabálytalanok lennének, de ő vélhetően azért fog alulmaradni a bajnokságban, mert nem Schumacher a vezetékneve.

    Mick Schumacher azonban éretten reagált riválisa panaszaira.

    „Nem figyelek oda az ilyesmire.” – mondta Mick a Speedweeknek.

    „Mi fejlődtünk csapatként, míg mások egy ponton megálltak.”

    „Sok szerencsét kívánok neki (Ticktumnak) a bajnokságért folyó csatában. De én magamra fókuszálok, ez a kulcs.” – közölte Schumacher.

    „Mindenki fejlődik az év során. Mi egy percig sem álltunk le a munkával és tanulással. A spái győzelmem után nem volt könnyű, de sikerült konzisztensnek maradni, főleg a kvalifikáción, jó köridőkkel.”