Nemrégiben vált hivatalossá, hogy Mick Schumacher biztosan nem lesz ott a Forma-1 2024-es rajtrácsán. A német fiatal a Mercedes tartalékosa mellett az Alpine újonnan létrejött WEC csapatát erősíti majd, de állítása szerint más lehetőségeket is számításba vett.
Az ifjabb Schumachernek még a 2022-es szezon végén kellett távoznia a Hasstól, miután Günther Steinerék a lejáró szerződését követően nem kínáltak fel egy újat a számára. A német fiatal emiatt az idei évadban a Mercedes tartalékpilótája volt, miután Toto Wolff mentőövet dobott neki az ülése elvesztését követően.
Schumacher ebből kifolyólag nem versenyzett idén egyetlen sorozatban sem, de ez jövőre már másképpen lesz. Ugyan nem a Forma-1-ben, de a WEC-ben figyelemmel követhetjük majd az eredményeit, azonban a német fiatal elárulta, hogy akár más sorozatok mellett is dönthetett volna.
„Ilyenkor mindig azon töröd a fejed, hogy mik a lehetőségeid, és mit lehetne csinálni – árulta el Schumacher. – Ebben a helyzetben mindig fel kell hoznod pozitív és negatív érveket az adott lehetőség mellett. A WEC volt ebből a szempontból a legjobb, mivel a számtalan előnyön kívül alig szólt ellene bármi is.”
„Gondolkoztam azon is, hogy nyugat felé veszem az irányt (IndyCar, Super Formula), de ha ezt megtettem volna, akkor a Forma-1-ben való szerepkörömet aligha tudtam volna megfelelő módon ellátni.”
Nagy kérdés, hogy Schumacher számára a WEC egy átmeneti megoldást jelent-e, és ha igen, akkor képes lesz-e visszatérni a Forma-1-be. Erre mindenképpen több esélye lesz a német fiatalnak, mivel számos pilóta szerződése fog lejárni a jövő évben.
Bejelentette jövő évi két hypercarjának pilótafelállását az WEC csúcskategóriájába egy év kihagyás után visszatérő Alpine. Köztük van Mick Schumacher is, aki itt tér vissza a versenyzéshez azt követően, hogy 2024-re sem talált F1-es ülést. Az Alpine az elmúlt napokban a spanyolországi Motorland Aragón versenypályán bonyolított le egy tesztet.
Képeken Mick Schumacher az új szerelésében és új munkaeszközével.
Mick Schumacher a 2023-as után a 2024-es szezont már nem fogja kiülni, és visszatér a versenyzéshez, noha nem a Forma-1-ben, hanem a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnyében.
Miután októberben tesztelte a hosszútávú világbajnokságban (WEC) jövőre bemutatkozó Alpine-versenygépet, Bruno Famin, az Alpine Mototorsports alelnöke a Forma-1-es Mexikói Nagydíjon elmondta: „Nagyon elégedettek voltunk az összteljesítményével, azzal, hogy miként viselkedett a csapattal, és szerintem ő is boldog volt. Ez azt jelenti, hogy továbbra is beszélhetünk arról, hogy összehozzunk valamit jövőre, de jelenleg még csak itt tartunk.”
Mostanra viszont továbbléptek, a gyártó ugyanis bejelentette, hogy Mick Schumacher jövőre csatlakozik a WEC-programjukhoz, azaz ő lesz az A424-es prototípus egyik pilótája, és mint ilyen, a Le Mans-i 24 óráson is részt vesz. Ezzel a 24 esztendős versenyző apja nyomdokaiba lép, hiszen Michael Schumacher 1990-ben és 1991-ben, még F1-es bemutatkozása előtt versenyzett a sportautó-világbajnokságbana Mercedes juniorjaként, és két győzelmet is szerzett. Le Mans-ban egyszer, 1991-ben állhatott rajthoz, ott Karl Wendlinger és Fritz Kreutzpointner oldalán az összetett 5. helyén végzett.
Az Alpine természetesen nemcsak Mick Schumachert, hanem a teljes jövő évi kétautós felállását bejelentette, így megtudhattuk, hogy Schumacher mellett Nicolas Lapierre, Ferdinand Habsburg, Paul-Chatin, Matthieu Vaxiviere és Charles Milesi ülhetnek majd az A424-esbe.
„Új fejezet kezdődik a számomra az Alpine-nal az FIA WEC Hypercar-kategóriájában. Az autó lenyűgöző, és már alig várom, hogy kezdjünk. Formaautókban nőttem fel, úgyhogy zárt pilótafülkés és karosszériás autót vezetni nagyszerű lehetőség arra, hogy csiszoljam a vezetési képességeimet. Nagyon hiányzott a versenyzés az idén; gyerekkorom óta ezt szeretem csinálni, és olykor nehéz volt nézni, ahogy a többiek pályára lépnek. A hosszútávú versenyzés új kihívás nekem, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű pillanatokat fogunk átélni jövőre az Alpine-csapattal” – nyilatkozta Mick Schumacher.
„Az A424-es program ezen döntő szakaszában büszkén jelentjük be azt a hat versenyzőt, akik 2024-ben nálunk fognak versenyezni a Hypercar-kategóriában. Philippe Sinault-val olyan pilótákat akartunk, akik nemcsak gyorsak és megbízhatók, hanem igazi csapatszellemmel és versenyzői érzékkel bírnak, hogy képviseljék az Alpine színeit a hosszútávú világbajnokság legmagasabb osztályában – olvashatók Bruno Famin szavai az Alpine közleményében. – Nagyon örülünk, hogy ez a hat pilóta van velünk, és reméljük, hogy mindannyian hozzáteszik a maguk tapasztalatát és kvalitásait a projekthez. Charles például a fiatalságával, Nicolas a hosszú távú versenyzésben szerzett tapasztalatával mentorálva a fiatalokat, és Mick pedig a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatával. Neki ez lesz az első betekintése a hosszú távú versenyzésbe, de kézzelfogható a lelkesedése a projekt iránt és a vágya, hogy csatlakozzon hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy igazi értékünk lesz.”
Fotó: Alpine
A gárda legrutinosabb tagja egyértelműen az eddig 16 Le Mans-i 24 óráson induló 39 éves Lapierre, aki már három kategóriagyőzelmet és két LMP2-es vb-címet szerzett az Alpine-nal, illetve kétszeres összetett harmadiknak mondhatja magát (előbb 2014-ben a Toyota, majd 2021-ben az Alpine színeiben).
„Ez egy ambiciózus projekt – mondta az új autóról a francia. – Igen büszke voltam, amikor felajánlották a lehetőséget, hogy részt vehetek az autó fejlesztésében. Különösen szeretem a csapatot, a múltban közösen értünk el sikereket, a visszatérés a Hypercar-programba pedig kiváló lehetőség. Új korszak kezdődött a hosszú távú versenyzésben olyan mezőnnyel, amely minden korábbinál versenyképesebb. Izgalmas, hogy továbbra is hozzájárulhatok az Alpine történelméhez, miközben fej-fej mellett csatázhatok a motorsport legnagyobbjaival. Képviselni fogjuk a Le Bleus-t (a franciák nemzeti kék színe – a szerk.) és alig várom, hogy láthassam a szurkolókat a Le Mans-i 24 óráson és a világbajnokság más versenyein.”
Mick Schumachert kivéve egyébként a teljes csapatnak van tapasztalata a hosszú távú versenyzésben. A gárda második legrutinosabb tagja a 32 éves Paul-Loup Chatin, aki 10 éve versenyez az European Le Mans Series-ben (két bajnoki cím) és 2014 óta minden Le Mans-i 24 óráson ott volt, 2021-ben Daytona 24 órást nyert, tavaly pedig az IMSA LMP2-es kategóriájának első helyén végzett.
Chatin (balra) és Habsburg / Fotó: Alpine
Vaxiviere eddig öt Le Mans-i 24 óráson indult, ezekből négyszer LMP2-es Orecával, majd 2021-ben összetett 3. lett Lapierre oldalán az Alpine-nal. A 22 esztendős Milesire eközben a jövő nagy reménységeként tekintenek. A szintén formaautózásból érkező pilóta 2021-ben mindössze második Le Mans-i 24 órásán kategóriagyőztes lett a belga Team WRT-vel, emellett pedig első szezonjában világbajnoki címet nyert az LMP2-ben.
Hozzá hasonlóan Ferdinand Habsburg is formaautózással kezdte – 2017-ben és 2018-ban Mick Schumacherhez hasonlóan a Forma-3-as Eb-n ment –, majd 2019-ben váltott zárt kasztnis autókra, és néhány évet lehúzott a német túraautó-bajnokságban (DTM) is. 2021-ben Milesi csapattársa volt a világbajnok LMP2-es WRT-autóban, majd 2022-ben European Le Mans Series-t nyert a Premával. Tavaly még a Team WRT tagja volt, de az őszi teszten ő is meggyőzte az Alpine-t, hogy érdemes bevenni a Hypercar-programba.
Az autó és a csapat hivatalos bemutatóját 2024. február 7-én tartják.
FRISSÍTÉS
A Mercedes nem sokkal az Alpine bejelentése után közölte, hogy Mick Schumacher megtartja jelenlegi szerepét is, azaz 2024-ben a WEC-program mellett továbbra is a Mercedes teszt- és tartalékpilótája lesz.
Delighted to confirm that @SchumacherMick will retain his reserve driver role with the team for 2024 🤝
We're excited to see Mick continue to contribute to our team alongside his new challenge in @FIAWEC next season 👏 pic.twitter.com/6bN2actbs5
A múlt héten Mick Schumacher az Alpine WEC-csapatánál tesztelt, és elmondta, mik voltak a benyomásai. Szerződésről egyelőre nem beszélt.
Az Alpine A424 nevű Hypercar autót Jerezben próbálta ki Mick Schumacher, és ez volt az első alkalom, hogy az együléses formaautókhoz szokott német pilóta ilyen, hosszútávú versenyzésben használt járgányt vezetett.
„Teljesen más érzés. Elég nagy, nehéz az autó, zárt a pilótafülke, emiatt először klausztrofóbiát éreztem – mondta a Sky német csatornájának. – Nem is látni, hogy a kerekek forognak-e, ezt kis lámpák jelzik.”
„Kicsit elzártan éreztem magam, hogy ültem, de nem éreztem a szelet, ám nekem a hűtési rendszer jelentette a legnagyobb különbséget: ez levegőt fúj be hátulról a pilótafülkébe, és erre nem voltam felkészülve, bár hamar hozzászoktam.”
A teljesítményét nem kívánta értékelni Mick Schumacher, mivel a Le Mans-ban használt konfigurációt használta egy magasabb leszorítóerőt igénylő pályán – igaz, ezúttal még nem is az volt a cél, hogy a tempóját felmérjék, egyszerűen csak kipróbálta magát egy új közegben.
Megkérdezték tőle, hogy a szerződés terén mi a helyzet, amire azt felelte, hogy reméli, lesznek választási lehetőségei.
Az Alpine két autót indít a WEC-ben jövőre, tehát hat versenyzővel dolgoznak együtt.
Az Alpine látókörébe került Mick Schumacher, mint lehetséges versenyző, de nem a márka F1-ben, hanem a WEC-ben induló csapatánál. Megtörtént az első teszt is.
A hosszú távú világbajnokság továbbra is gyűjtőhelye az F1-ből visszavonult/kiszorult pilótáknak, például úgy hírlik, Sebastian Vettel, Jenson Button és Robert Kubica a Porsche egyik autójával állhat rajthoz itt, vagy legalábbis a leghíresebb futamon, a Le Mans-i 24 óráson.
Itt kaphat újra versenyzési lehetőséget Mick Schumacher, akit 2022 végén bocsátott el a Haas a Forma-1-ből, azóta a Mercedes szimulátoros és tesztpilótájaként keresi a lehetőséget a visszatérésre.
Ez az Alpine WEC-gárdájánál történhet meg, ennek első lépéseként a német pilóta kedden a spanyolországi Jerezben tesztelte a márka A424-es jelű Hypercar autóját. „Micket érdekli a hosszú távú versenyzés, és lehetőségünk nyílt megadni számára, hogy belekóstoljon” – nyilatkozta a csapat vezetője, Philippe Sinault aSportscar365-nek.
„Kezdetnek egy rövidebb programot állítottunk össze neki, de ebből is meg tudja állapítani, hogy néz ki az ütemterv a hosszú távú versenyzésben, és mi is fel tudjuk mérni őt. Ez csak az első találkozás volt, nem tudjuk, hogyan alakul a jövő számára és számunkra.”
A csapat két autót indít a bajnokságban idén, de az Auto Motor und Sport értesülései szerint a jelenlegi hattagú legénységből csak Matthieu Vaxiviére szerződését erősítették meg 2024-re, illetve Charles Milesi esélyei jók a hosszabbításra.
A német szaklap úgy hallotta, Nicolas Lapierre és Ferdinand Habsburg érkezhet még a csapathoz, vagyis két hely kiadó. Ezekre Mick Schumacher mellett természetesen a többi aktuális versenyző, André Negrão, Julien Canal, Memo Rojas és Olli Caldwell is pályázhat.
Esély nyílt rá, hogy jövőre ismét versenyautóban láthatjuk az idei szezonra tartalékpilótai szerepkörbe száműzött Mick Schumachert, hiszen az egyik F1-es csapatvezető elismerte, hogy egyeztetnek vele – még ha nem F1-es ülésről.
Folyamatosan szűkültek az elmúlt hónapokban Schumacher esélyei arra, hogy a 2024-es szezonban visszatérhessen az F1-es mezőny egyik versenyautójába. A Haastól való menesztése óta idén a Mercedes háttérembereként dolgozva főnökeitől sok dicséretet kapó német számára már csak a Williams maradt az utolsó opció a jövő évre, ám James Vowles csapatvezető nyilatkozatai alapján az istálló egy újabb évre bizalmat szavazhat Logan Sargeantnak.
Pedig Toto Wolff a hírek szerint minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy meggyőzze korábbi kollégáját, Vowlest Schumacher képességeiről, az F1-insider.com szerint még a pilóta szimulátoradatait is elküldte neki ennek bizonyításául – de nem járt sikerrel.
Pár napja a német Bild szellőztette meg, hogy a két szezont a partvonalon kívül tölteni nem szándékozó Schumacher az Alpine-nal vette fel a kapcsolatot, szemei előtt pedig a csapat 2024-es WEC-programja lebeg. A francia gyártó a jövő évben már az endurance-sorozat csúcskategóriájában fog indulni, miután az idei LMP2-es program után – amely autók jövőre már csak Le Mans-ban lennének bevethetők a szezon során – immár hiperautóval rukkol elő.
Az Alpine csapatvezetője, Bruno Famin pedig Szuzukában meg is erősítette, hogy Schumacher lehet az új modellt vezető három pilótájuk egyike.
„Igaz, beszélgetünk Mickkel annak lehetőségéről, hogy az endurance-programunkban versenyezzen az A424-essel. Szerintem mindkét fél számára remek lehetőség lenne, de egyelőre még csak az egyeztetések folynak. Remélhetőleg hamarosan megszervezhetünk egy tesztet is” – nyilatkozta Famin a pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatón.
A 2024-ben nyolc versenyhétvégéből álló WEC-be szerződés nem feltétlenül jelentené azt, hogy Schumacher teljesen kikerül az F1 körforgásából. Wolff legalábbis jelezte, hogy a továbbiakban is számítanának a 24 éves német szolgálataira.
„Bármilyen programot is választ, tartalékpilótaként velünk maradhat, ha ez a másik oldalnak is megfelel” – mondta a Motorsportnak a Mercedes F1-es csapatának első embere.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Mick Schumacher akár már az idei évad végén elhagyhatja a Mercedes csapatát. A német pilóta ugyanis tárgyalásokat folytathat az Alpine-nal, hogy 2024-ben az ő csapatukban versenyezhessen a WEC-ben.
Schumacher az idei szezonban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótája volt, miután a Haas nem hosszabbította meg a 2022-es szezon legvégén lejáró szerződését. A hétszeres világbajnok német pilóta fia abban bízott, hogy 2024-re már vissza is térhet az F1-be, azonban az utóbbi napok hírei alapján erre egyre kevesebb az esélye.
Miután Guanyu Zhou 2024-ben is az Alfa Romeo versenyzője lesz, így Schumacher számára már csak Logan Sargeant ülése marad, ami való opciót jelenthet 2024-re. Az amerikai fiatal néha képes volt megvillanni, de egyelőre nincs pontja, és ha ez így marad a szezon végéig, akkor nem valószínű, hogy James Vowles-ék megszavaznak még egy szezont a számára.
Azonban a BILD értesülései szerint az ifjú Schumacher az F1-en kívül is próbál lehetőséget találni magának, és így jönne be a képbe a WEC. Sok más neves gyártó mellett az Alpine is részt fog venni a hiperautók kategóriájában 2024-től, ahol többek között a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fog állni.
A német forrás úgy tudja, hogy a francia gyártó elnöke, Bruno Famin már fel is kereste Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet a lehetőség kapcsán. Ha pedig az „A-tervnek” szánt Williamshez való szerződés nem jön össze, akkor a szóban forgó lehetőség jelentené a „B-opciót” a német fiatal számára.
Helmut Marko megelégelte Ralf Schumacher kritikaáradatát, így nevetve beszólt az egykori versenyzőnek.
A német Sky szakértőjeként dolgozó ex-pilóta rendre Sergio Pérez teljesítményével, elmaradásával és lecserélésével van elfoglalva. A Red Bullnál ugyan többször hangoztatták, hogy a mexikói versenyző marad a csapatnál, többen már a 33 éves pilóta távozását látják.
Az osztrák istálló tanácsadója némileg megelégelte a dolgot, és üzent a mindig kritikus Schumachernek:
„Remélhetőleg, nem úgy értette, hogy majd Mick Schumachernek kell helyettesítenie. 2024 végéig érvényes Pérez szerződése” – jelentette ki a 80 éves vezető az OE24-nek.
Mick Schumacher jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője – Fotó: Mercedes AMG Petronas
Ugyanakkor a kontraktus garantálja a maradását?
„Garantált munkahely, létezik ilyen a Forma-1- ben? Mindenesetre egy szerződés elég erős garancia. Checo időnként jól vezet, de nem mindig sikerül hiba nélkül kipréselnie mindent az autóból. Zandvoortban például az ütközése nélkül nem végzett volna valószínűleg pontszerző helyen.”
Az F1 hivatalos riportere szerint igenis reális lehetősége Mick Schumachernek arra, hogy újra a királykategória mezőnyének tagja legyen.
A német pilótát 2022 végén menesztette a Haas, esélye pedig az AlphaTaurinál és a Williamsnél lett volna egy versenyülésre. Előbbinél a Ferrari juniorjaként eltöltött évei bizonyultak akadálynak, míg utóbbinál a Williams juniorja, Logan Sargeant kapta meg az idei évre.
Végül Schumacher a Mercedes tartalékpilótája lett, de mindkét csapatnál érdeklődnek iránta továbbra is.
„Az újonc Logan Sargeant jól kezdte a karrierjét, de nem nyújtott kimagasló teljesítményt. Egyértelmű, hogy javulnia kell ahhoz, hogy kapjon még egy szezont.” – írja Lawrence Barretto a Forma-1 hivatalos oldalán.
„A Williams teljes vállszélességgel kiáll mellette, és igyekezték levenni róla a nyomást, hogy legyen ideje megtalálni a ritmust. Támogatják, hogy sikeres legyen és kaphasson egy második évet is, de ehhez kiegyensúlyozottságra van szüksége; arra, hogy ledolgozza a hátrányát Albonnal szemben, főleg az időmérőkön; és nem utolsósorban pontokra.
Ha ez nincs meg, akkor veszélyben van az ülése. Mick Schumacher egyértelmű jelölt, miután röviden tárgyaltak is tavaly, és a Mercedes révén a közelben maradt. Ráadásul Hamilton és Russell is nyilvánosan dicsérte őt.”
Érdekes részletet árult el Peter Bayer, az AlphaTauri vezérigazgatója a csapat idei gondjairól, ami a pilótákat illeti. Az alulteljesítő Nyck de Vriest ugyanis a silverstone-i gumiteszten jól teljesítő Daniel Ricciardo váltotta a Magyar Nagydíj előtt.
„Ez a nehézség. Hogyan bizonyítsa be, hogy gyors? Nehéz lesz Micknek, ha Toto [Wolff] nem ülteti autóba hamarosan. Ha Daniel nem autózott volna olyan jó időket, akkor [Schumacher] már velünk lenne.” – árulta el Bayer a Clubs1.bg-nek.
Az idei szezon egyik legnagyobb meglepetése Daniel Ricciardo visszatérése volt. Az ausztrál pilóta a kirúgott Nyck de Vriest váltotta, és nagyon jól jött a számára, hogy újfent F1-es autót vezethetett a silverstone-i gumiteszten. Franz Tos szerint a szóban forgó teszten elért jó eredménynek óriási szerepe volt a Red Bull döntésében.
Miután Ricciardo elveszítette az ülését a McLarennél, és az energiaitalosok mentőövet dobtak neki, nem volt minden olyan, mint régen. Dr. Helmut Marko és Christian Horner sem volt elégedett Ricciardo munkájával, mert Max Verstappennél és Péreznél is sokkal lassabb volt. Azonban az idő múlásával a Méhészborznak sikerült megszabadulnia a „furcsa szokásaitól”, és egyre jobb munkát nyújtott a szimulátorban.
Ennek hatására a Red Bullnál úgy döntöttek, hogy Ricciardo sok hónap kihagyás után újra vezethet egy mai generációs F1-es autót. A nyolcszoros futamgyőztes az RB19-et vezethette a Pirelli Silverstone-ban megrendezett gumitesztjén, és Horner, valamint Marko is nagyon elégedett volt az általa elért időeredményekkel.
Nem sokkal a tesztet követően robbant a bomba, hogy Nyck de Vries már nem vezetheti az AlphaTaurit a Magyar Nagydíjon, a helyét pedig Ricciardo fogja átvenni a helyét a faenzai kicsapatnál. Az FIA egykori vezetője pedig azt tanácsolta a tavalyi szezon lapátra tett Mick Schumachernek, hogy az ausztrál példája lebegjen a szeme előtt, és azt kövesse, ha vissza akar térni a királykategória mezőnyébe.
„Ha Daniel számára nem lett volna ott a silverstone-i teszten nyújtott jó produkciója, akkor nagy valószínűséggel most sehol nem lenne – nyilatkozta Bayer, aki anno az AlphaTaurinál is dolgozott. – A kihívás pedig pont ebben rejlik, mert nagyon nehéz megmutatnia, hogy [Mick] mennyire gyors valójában. Ha Toto Wolff nem ültei őt autóba, akkor nagyon nehéz dolga lesz.”
Schumacher jelen pillanatban a Mercedes tartalék és fejlesztő versenyzőjeként dolgozik. Mindig jelen van a versenyhétvégéken, ha nincs halaszthatatlan dolga a szimulátorban. Ugyan Lewis Hamilton és George Russell is elismerően nyilatkozott a munkájáról, a rátermettségét ténylegesen csak egy F1-es autó volánja mögött mutathatja meg.