A Prema orosz versenyzője, Robert Shwartzman nyerte meg az idei Formula 3-mas szezon utolsó futamát a Hockenheimringen.
A frissen koronázott bajnok, Mick Schumacher lett a második, Alex Palou pedig a harmadik. A német pilóta tíz másodperces hátrányt szedett össze orosz márkatársával szemben.
Schumachert nyomás alatt tartotta a Hitech GP versenyzője, Alex Palou és Ralf Aron is.
„Ugyanazt a hibát követtem el az egyes kanyarban, amit a tegnapi versenyen is, eléggé kínos,” – vélekedett Schumacher.
„Próbáltam spórolni a gumikkal, ugyanis arra számítottam, hogy Mick megnöveli majd a tempóját a verseny vége felé,” – mondta Shwartzman. „Mick közel volt hozzám az egyes kanyarban, de szerencsére nem tudott támadási pozícióba kerülni.
„Láttam, hogy a többiek harcolnak a hátam mögött. Az autó nagyon jól működött, szóval el is tudtam lépni a többiek elől. Semmi bajim sem volt, örültem neki, hogy nyugodtan autókázhattam.”
A rajt utáni métereken Aron ütközött a harmadik helyen autózó Jüri Vips-szel. Sacha Fenestraz emiatt veszítette el az első szárnyát, ugyanis a Renault fiatal pilótája emiatt ment neki Aron Premájának hátulról.
Palou az eset következtében előrelépett a harmadik helyre. Aron autójának semmi baja nem lett, az észt pilóta Palout üldözte tovább. Számos alkalommal próbálta elvenni a spanyol pilótától a harmadik helyet, azonban Aron nem járt sikerrel. Az utolsó körben még Daniel Ticktum is beszállt a csatározásba és Aront támadta a negyedik helyért. A Red Bull védencének végül nem sikerült előznie. A verseny után Aront egy 20 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért kilökte Vipset a pályáról.
A Prema kínai versenyzője, Guan Yu Zhou lett az ötödik, miután megelőzte Jonathan Aberdeint a hatos kanyarban. Aberdeint még Habsburg Ferdinándnak is sikerült megelőznie, így a dél-afrikai pilóta végül nyolcadikként zárt.
Enaam Ahmed lett a kilencedik, aki éppen hogy megmenekült Vips haragjától. Az észt fiatalember ugyanis a huszonkettedik helyről egészen a tizedik helyig zárkózott fel, miután a rajt után kilökték őt. Vips rengeteget előzött, végül Sophia Flörscht előzte meg annak érdekében, hogy legalább egy pontot szerezzen. Aron büntetése miatt azonban Vips kilncedik lett, Artem Petrov lett a tizedik.
Vips ütközése miatt Ticktum megtarthatta a második helyét az összetettben, míg Shwartzman emiatt tudta megelőzni Vipset a tabellán.
A harmadik futam végeredménye:
|
Versenző |
Csapat |
Karosszéria/Motor |
Különbség |
| 1 |
Robert Shwartzman |
PREMA Theodore Racing |
Dallara/Mercedes |
34m34.214s |
| 2 |
Mick Schumacher |
PREMA Theodore Racing |
Dallara/Mercedes |
10.511s |
| 3 |
Alex Palou |
Hitech Bullfrog GP |
Dallara/Mercedes |
11.585s |
| 4 |
Dan Ticktum |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
12.726s |
| 5 |
Guan Yu Zhou |
PREMA Theodore Racing |
Dallara/Mercedes |
13.181s |
| 6 |
Habsburg Ferdinánd |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
13.552s |
| 7 |
Jonathan Aberdein |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
14.834s |
| 8 |
Enaam Ahmed |
Hitech Bullfrog GP |
Dallara/Mercedes |
16.731s |
| 9 |
Juri Vips |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
17.950s |
| 10 |
Artem Petrov |
Van Amersfoort Racing |
Dallara/Mercedes |
21.762s |
| 11 |
Fabio Scherer |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
27.044s |
| 12 |
Sebastian Fernandez |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
27.412s |
| 13 |
Julian Hanses |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
27.741s |
| 14 |
Frederik Vesti |
Van Amersfoort Racing |
Dallara/Mercedes |
28.280s |
| 15 |
Ralf Aron |
PREMA Theodore Racing |
Dallara/Mercedes |
32.016s |
| 16 |
Marino Sato |
Motopark |
Dallara/Volkswagen |
32.236s |
| 17 |
Ameya Vaidyanathan |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
33.151s |
| 18 |
Sophia Flörsch |
Van Amersfoort Racing |
Dallara/Mercedes |
40.754s |
| 19 |
Ben Hingeley |
Hitech Bullfrog GP |
Dallara/Mercedes |
48.698s |
| 20 |
Keyvan Andres |
Van Amersfoort Racing |
Dallara/Mercedes |
49.745s |
| 21 |
Nikita Troitskiy |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
1m10.951s |
| – |
Jehan Daruvala |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
Kiesett |
| – |
Marcus Armstrong |
PREMA Theodore Racing |
Dallara/Mercedes |
Kiesett |
| – |
Sacha Fenestraz |
Carlin |
Dallara/Volkswagen |
Kiesett |
A bajnokság végeredménye:
|
Versenyző |
Pontszám |
| 1 |
Mick Schumacher |
365 |
| 2 |
Dan Ticktum |
308 |
| 3 |
Robert Shwartzman |
294 |
| 4 |
Jüri Vips |
284 |
| 5 |
Marcus Armstrong |
260 |
| 6 |
Ralf Aron |
242.5 |
| 7 |
Alex Palou |
204 |
| 8 |
Guan Yu Zhou |
203 |
| 9 |
Enaam Ahmed |
174 |
| 10 |
Jehan Daruvala |
136.5 |
| 11 |
Sacha Fenestraz |
121 |
| 12 |
Jonathan Aberdein |
108 |
| 13 |
Habsburg Ferdinánd |
87 |
| 14 |
Fabio Scherer |
64 |
| 15 |
Nikita Troitskiy |
37 |
| 16 |
Marino Sato |
31.5 |
| 17 |
Ben Hingeley |
22 |
| 18 |
Keyvan Andres |
18 |
| 19 |
Julian Hanses |
7 |
| 20 |
Artem Petrov |
7 |
| 21 |
Sebastian Fernandez |
5 |
| 22 |
Sophia Flörsch |
1 |