Címke: Mick Schumacher

  • F2: Shwartzman nyert, Schumacher második Spában

    F2: Shwartzman nyert, Schumacher második Spában

    Tegnapi nyolcadik helyezésének és a fordított rajtrácsos kezdésnek köszönhetően Roy Nissany indulhatott az első helyről a Formula 2 belga versenyhétvégéjének vasárnapi versenyén.
    Mellőle Zhou indulhatott, a második sort pedig Ticktum és Shwartzman foglalta el.
    Őket Deletraz és Mick Schumacher követte.
    Jüri Vips pedig a boxutcából rajtolt.

    A rajtot követően Ticktum a második, Shwartzman pedig a harmadik helyre jött fel, míg a nyolcadik helyről induló tegnapi győztes Tsunoda nem jól jött ki a csatákból és a 12. helyre esett vissza.

    Ezt köbvetően jött is a biztonsági autó, Tsunoda meglökte Ilottot hátulról, mire az UNI-Virtuosi versenyzője keresztbe fordult a pályán. Az esetért a japán 5 másodperces büntetést kapott.

    A 4. körben folytatódhatott a verseny. Azonban nem sokáig. Ticktum előzte épp Nissany-t, de az izraeli nem hagyott elég helyet így a rázókő olyan szerencsétlenül dobta meg a britet, hogy nekiment Nissany autójának, és „beleugrasztotta” a védőfalba. Így a safety car is visszatért, Shwartzman pedig átvette a vezetést.

    A hetedik körben folytatta a versenyzést a mezőny, ekkor a sorrend az élen Shwartzman-Ticktum-Deletraz-Zhou volt, Schumacher a 7. helyen állt, de hamar meg is előzte Ghiottót és feljött a hatodik helyre.

    Jó kis csata alakult ki Ticktum, Deletraz és Zhou között. Deletraz előzött is, de Ticktum visszavette a második helyet. Eközben Schumacher Mazepint és Aitkent is maga mögé utasította és az ötödik helyen haladt tovább.

    Deletraz elkezdett visszaesni. Zhou a harmadik, Schumacher a negyedik helyre jött fel, Schumacher pedig ezt követően megelőzte a kínait is és a kilencedik körben már a második helyen haladó Ticktumot üldözte.

    Mindeközben Tsunoda 5 másodperces büntetést kapott Ilott kiütéséért.

    Schumachernek ugyanakkor hátrafelé is figyelnie kellett, mert Zhou gumijai jobb állapotban voltak, és fennállt a lehetőség arra, hogy visszavegye pozícióját.

    A 7-8-9. helyen Deletraz, Ghiotto és Aitken találtak egymásra, miközben Armstrong autója megadta magát és félreparkolt a hármas kanyarban.

    Ticktum egyre nehezebben bírt autójával, hamarosan Schumacher meg is előzte.

    Az élen a 12. körben a két Prema állt, Shwartzman-Schumacher sorrendben.

    Ticktumot Zhou is próbálta előzni, de leszaladt a pályáról, és kis híján Mazepin volt az, ki mindkettőjüket megelőzi, de maradt a sorrend.

    A 14. körben Aitken letöltött egy 10 másodperces büntetést, mert rossz rajtkockára állt fel a rajtnál; a boxból induló Vips helyére.

    A 15. körben Marino Sato esett ki, miután Daruvala megforgatta, így rövid ideig a virtuális safety car lépett életbe. Daruvala 10 másodperces büntetést kapott.

    A 17. körben a 17. helyen haladó Aitken futotta meg a leggyorsabb kört.

    A versenyt végül Shwartzman nyerte Schumacher és Zhou előtt. Pontszerző lett még Mazepin, Ghiotto, Deletraz, Lundgaard és Markelov.

     

     

     

     

     

  • Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    Yuki Tsunoda nyerte az F2-esek főversenyét, Schumacher dobogón

    A pályán ugyan Nikita Mazepin ért be elsőként a célban, ám leszorítás miatt öt másodperces büntetést kapott, így végül csak a második lett Tsunoda mögött.

    Az élről az AlphaTaurival összeboronált Yuki Tsunoda indulhatott, miközben a bajnoki címért harcolók közül Illott a 12., Shwartzman pedig a 4. rajtkockából. Ahogy az lenni szokott, már a rajtnál elkezdődött a taktikai harc, hiszen nagyon vegyes volt az elosztás a gumikeverékek között.

    A start után Tsunoda magabiztosan jött el, de mögötte Mazepin, Matsushita és Schumacher csatázott hatalmasat, míg Shwartzman több pozíciót vesztett. Samaia viszont a rajtrácson ragadt, a bokszba tolták és csak onnan tudta folytatni végül a versenyt.

    A harmadik körben Mazepin vissza előzte a japán riválisát, és visszavette a vezető helyét, miközben a Carlinos Tsunoda fokozatosan építgette az előnyét. A kör végére már Schumacher és Deletraz is elment Matsushita mellett, majd a következő kör elején az F3 tavalyi bajnoka is megelőzte a japánt.

    Az egyre jobban szenvedő Matshushita már a hetedik helyig esett vissza, amikor a harmadik szektorban a csapattársa Drugovich támadta őt, ám a két autó összeért, így a japán a defekt miatt a gumifalban kötött ki, a brazil pedig orrkúpcserére kényszerült. A mentésig virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. Két kör alatt eltávolították a törött MP Motorsport-ot, és folytatódhatott a verseny.

    8 kör után kezdtek elfogyni a lágyabb gumik, ami miatt Zhou előbb Shwartzman majd Deletraz megelőzésével jött fel a negyedik helyre. Két körrel később pedig Mazepin és Schumacher kezdték meg a kerékcseréket, ám a német kiállásánál gondok voltak, így rengeteg időt vesztett. Miközben a bajnoki éllovas tempója a keményebb abroncsokon kezdett tempót veszteni, hiszen Roy Nissany is megelőzte őt.

    A 11. körben az éllovas Tsunoda bal első abroncsa sem ment fel egyszerűen, miközben Shwartzman kiállása sem volt hibátlan. A versenyt ekkor Zhou vezetett, Piquet és Ticktum előtt.

    A kiállások után Mazepin kihasználta a Carlin bokszutcai hibáját így átvette a virtuális vezetést. A sérült Gelaelt helyettesítő Vips a 21.helyről rajtolva remek futamot teljesített, a kiállásáig a hatodik helyig tudta előre verekedni magát.

    A 15. körben jött el a kerékcsere azok számára akik a sárga oldalfalú abroncsokon indultak, köztük a bajnoki éllovas Callum Ilott is. 9 körrel a vége előtt állt ki Zhou és Nissany, a két éllovas. A kínai a hatodik helyre tudott visszatérni, ám a pálya legtempósabb pontján elfékezte magát, így egyből három helyett veszített.

    Miután mindenki teljesítette a kötelező kiállását Mazepin-Tsunoda-Schumacher volt a dobogósok sorrendje. A mezőny közepén Ilott Piquet előzésével feljött a nyolcadik helyre, ami fordított rajtrácsos pole-t érne neki. A 19. körben Anthoine Hubert-re emlékeztek, ez idő alatt a komplett bokszutca vastapsban tört ki.

    Tsunoda időközben utolérte Mazepint az első helyen, ám az első próbálkozása sikertelen volt. Hátrébb Zhou megelőzte a csapattársát, így átvette a nyolcadik helyet. Nem sokkal később Nissany is megelőzte a Ferrari brit akadémistáját.

    Tsunoda hiába próbálkozott az előzéssel, nem sikerült megelőznie az oroszt, aki idei második győzelmét szerezhette volna meg, ám a leintés után megkapta az ötmásodperces büntetését amiért az utolsó körökben egyszer leszorította a japán riválisát. Schumacher, Deletraz és Shwartzman zárta a top öt mezőnyét.

    Dan Ticktum a hatodik, Guanyu Zhou a hetedik, míg a nyolcadik helyet és egyben a vasárnapi fordított rajtrácsos pole-t Roy Nissany szerezte meg.

  • Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Úgy tűnik, ebben az évben teszthez juthat Mick Schumacher az egyik Ferrari motoros csapatnál, valószínűleg az Alfa Romeónál lesz befutó.

    Egy kicsit megtorpant a hétszeres világbajnok fiának karrierje tavaly, most azonban jobb szezont fut, így az Alfa Romeo csapatfőnöke felfigyelt a fiatal németre.

    „Idén magas a színvonal az F2-ben.” – kezdte Frédéric Vasseur. – „Mindig van 5-6 pilóta, aki versenyt tud nyerni, szerintem ez az egyik legjobb bajnokság.”

    Schumacher, aki a Ferrari Akadémia egyik oszlopos tagja, szerinte jó eséllyel lép majd előre:

    „Szerintem lehetősége lesz tesztelni egy Forma-1-es autót, még a szezon vége előtt. Meglátjuk, még hat hétvége hátravan a bajnokságban, és még esélyes a bajnoki címért.”

    Többen a paddockban azonban úgy vélik, nem ő jut majd üléshez jövőre. Inkább Robert Shwartzman és Callum Ilott esélyes erre, akik a bajnokságért küzdenek.

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke kiemelte, még képlékeny az ő felállásuk, így bármi elképzelhető.

    „Jelenlegi helyzetben még minden előfordulhat, attól kezdve, hogy megtartjuk a pilótáinkat, hogy két újoncot veszünk majd fel.”

  • Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Hülkenberg 2021-ben a Haasnál, Magnussen/Grosjean pedig ülés nélkül?

    Nico Hülkenberg úgy néz ki, hogy 2021-ben újra teljes értékű tagja lehet az F1-es mezőnynek, miután 2020-ban egy röpke időre visszatért. A Haas lehet az a csapat, ahová bekerülhet a német pilóta, de kinek kell elhagynia az amerikai istállót, hogy legyen helye?

    2016-ban a Haas Romain Grosjean/Esteban Gutierrez párossal mutatkozott be a Forma-1-ben, majd egy évvel később a mexikóit Kevin Magnussenre cserélték le. A Haas meg is tartotta ezt a felállást négy évig, de a motorsport.com információi szerint Gene Haas új versenyzőket akar. Lesz munkája Günther Steinernek.

    Magnussen és Grosjean remek munkát végeztek az elmúlt években a Haasnál, de a csapat hanyatlásnak indult, így meg kell vizsgálniuk, hogy kinek kell helyet csinálnia. Grosjean egyértelműen az, akinek feltehetően mennie kell, de Magnussennel is rezeg a léc.

    A motorsport.com szerint Hülkenberg érkezése 2021-re szinte biztos, és hogy a Hasshoz, az legalább ennyire biztos szintén. Grosjean helyére érkezhet, de az is közismert, hogy Hülkenberg és Magnussen nem épp a legjobb barátok. Figyelik is ezért Sergio Perez helyzetét a Racing Pointnál, amennyiben elérhetővé válik, akár az amerikai istálló is a célpontja lehet.

    Megtörténhet tehát az, hogy hiába dolgozik remekül Magnussen, mégis versenyülés nélkül maradhat 2020 végén. Perezen kívül ugyanis mások is veszélyeztetik a helyét. Callum Ilott, Robert Shwartzman és Mick Schumacher mindannyian a Ferrari tehetségeiként harcolnak a Forma-1-be kerülésért, és Steiner kijelentse szerint már nem zárkóznak el előlük. Nem kizárt tehát az, hogy Magnussen kénytelen lesz feladni a helyét Shwartzman vagy Ilott miatt. Schumachernek feltehetően fix helye az Alfa Romeónál lesz.

  • Mick Schumacher: A győzelmek még csak ezután fognak jönni

    Mick Schumacher: A győzelmek még csak ezután fognak jönni

    Mick Schumacher elárulta, hogy rendkívül otthonosan érzi magát a Prema csapatánál a Formula 2-ben. A német fiatal folyamatosan szállítja a pontokat, dobogós helyezéseket és reméli, hogy előbb vagy utóbb futamot is fog tudni nyerni.

    A Ferrari junior Schumacher eddig egy győzelmet szerzett a Forma-1 előszobájaként tekintett sorozatban, amit még tavaly a hungaroringi sprintversenyén aratott. A hétszeres bajnok Michael Schumacher fia az idei szezonban már négy dobogós helyezésnél jár és a folyamatos pontszerzéseinek köszönhetően az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben.

    Micken kívül semelyik másik versenyző nem volt képes négy alkalommal a pódiumon ünnepelni, még a két győzelemnél járó Premás csapattársa Robert Shwartzman sem, aki már újoncként bajnoki esélyesként van számon tartva.

    „Határozottan a vezetésre koncentrálok a versenyhétvégék során és arra, hogy a maximumot hozzam ki a rendelkezésemre álló technikából,” – ismerte el a Prema német versenyzője, miután megszerezte a harmadik helyet a barcelonai sprintversenyen.

    „A bajnokság megnyeréséről még nem is érdemes beszélni, mivel még csak a szezon felénél járunk. Már nagyon várom a szezon második felét, ugyanis a soron következő pályák közül sokat kedvelek. Ezen helyszínek közül Spa a kedvencem és már teljes erőbedobással készülök is rá.”

    Mick jelen pillanatban 42 ponttal van lemaradva a bajnokságot vezető Callum Ilottól, azonban még rengeteg verseny van még hátra az idei Formula 2-es szezonból, szóval még bármi megtörténhet.

    „Először is még magabiztosabban kell szállítanom a pontokat, ami azt jelenti, hogy minden egyes versenyen pontot kellene szereznem. Ez a legfőbb célom.

    „Ugyan voltak problémáim a hétvégén és a főfutamon a biztonsági autós fázis miatt hátrébb végeztem a kelleténél, azonban a csapatom erős és kiváló munkát végeznek. Mindezek mellett pedig én is ott vagyok fejben minden egyes futamon. Imádok velük dolgozni, olyan, mint ha otthon érezném magam.

    „Hiszem, hogy a futamgyőzelem innen már csak idő kérdése,” – zárta a német, akit a jövő héten már a belgiumi Spa-Francorschampsban fog versenyezni a Formula 2-es bajokságban.

  • Ilott: Túl korai lenne még álmodozni 2021-es F1 debütálásról

    Ilott: Túl korai lenne még álmodozni 2021-es F1 debütálásról

    Jól szerepelnek idén a Formula 2-ben a Ferrari akadémistái, így Callum Ilott is. Mick Schumacher pedig gyakorlatilag akár már 2020-ra is behívót kaphat az Alfa Romeo egyik versenyülésébe. Miközben a hétszeres világbajnok fia megkapja a kellő média figyelmet, eredmények tekintetében csak az ötödik a bajnokságában. Premás csapattársa, Robert Shwartzman mindeközben a második, és az F2-t jelenleg egy másik akadémista vezeti, Callum Ilott.

    Barcelonában a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy Mick Schumachernek a következő logikus lépés már egy kisebb F1-es csapat lenne. Ilottnál is rákérdeztek arra, hogy miképp tekint most a Forma-1-re, és így felelt:

    „Még nem egyeztettem arról, hogy felkerülhetnék-e a Forma-1-be, és még csak a fél szezonon vagyunk túl. Nyilvánvaló, hogy egyelőre most csak a munkámra koncentrálok, korai lenne még bármi másról beszélni. Remek dolog lenne persze, de még el kell végeznem a feladatomat.”

  • Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Felipe Drugovich magabiztosan nyerte meg a Formula 2 sprintversenyét, ezzel megszerezve második győzelmét a sorozat idei kiírásában.

    A brazil fiatalt rendkívül bántotta szombati főversenyen ért balszerencséje, ugyanis elmondása szerint, ha minden jól működött volna, akkor ő állhatott volna a pódium legfelső fokán csapattársa, Nobuharo Matsushita helyett.

    Azonban Drugovich vasárnap revansot vett, miután már a rajtnál megelőzte a poleból rajtoló Luca Ghiottot. A brazilt ezek után elhúzott a mezőnytől és a verseny folyamán senki nem látta többet.

    Végül tíz másodperces előnnyel látta meg elsőként a kockás zászlót Ghiotto előtt, aki végig feltartotta a mezőnyt, akiknek így esélye nem volt Drugovich nyomába eredni. A Hitech GP olasz versenyzője azért volt ennyire lassú, mert a verseny nagy részében szemcsésedéssel küszködött.

    A harmadik helyet Mick Schumacher szerezte meg, aki már a rajtnál megpróbálta megelőzni a lassan rajtoló Ghiottot, azonban az egyes kanyarban lecsúszott az ívről és így a bajnoki éllovas Callum Ilott mögé esett vissza.

    Az UNI Virtupsi britje számos alkalommal próbálta maga mögé utasítani Ghiottot, aki azonban állta a sarat és képes volt megtartani a második helyét. A támadások és folyamatos szélárnyékban való autózás kinyírták Ilott gumijait, amit Schumacher ki is tudott használni és el is vette a harmadik helyet a brittől.

    A hétszeres világbajnok fia ezzel a negyedik dobogós helyezését könyvelhette el, azonban Ilott mélyrepülésének itt még korántsem volt vége. A brit végül Yuki Tsunoda, a főversenyt megnyerő Matsushita, Nikita Mazepin, Pedro Piquet és Christian Lundgaard áldozatává vált és végül csak a kilencedik lett, ami miatt végül még pontot sem szerzett.

    A háromszoros világbajnok Nelson Piquet unokaöccse pedig ezzel a hetedik hellyel szerezte meg idei első pontjait.

    Azonban Ilott legnagyobb szerencséje a közvetlen riválisa, Robert Shwartzman is hasonló problémákkal küzdött, ami miatt végül csak a tizenharmadik helyen intették le. Ilott csapattársával, Guanyu Zhoval is kibabráltak a gumik, ugyanis a kínainak ki kellett állnia a boxba, miután az egyes kanyarban csúnyán elfékezte őket, miközben védekezett Mazepinnel szemben.

    A bajnokság két hét múlva folytatódik Belgiumban.

    A végeredmény:

    Poz Versenyző Csapat Különbség
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport 41m55.669s
    2 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix 9.536s
    3 Mick Schumacher Prema Racing 10.956s
    4 Yuki Tsunoda Carlin 14.924s
    5 Nobuharu Matsushita MP Motorsport 19.921s
    6 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix 23.231s
    7 Pedro Piquet Charouz Racing System 24.528s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi 29.718s
    9 Louis Deletraz Charouz Racing System 31.973s
    10 Dan Ticktum DAMS 32.155s
    11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 34.196s
    12 Roy Nissany Trident 34.822s
    13 Robert Shwartzman Prema Racing 41.254s
    14 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 41.996s
    15 Marcus Armstrong ART Grand Prix 43.413s
    16 Artem Markelov BWT HWA RACELAB 45.618s
    17 Jehan Daruvala Carlin 46.219s
    18 Jack Aitken Campos Racing 48.431s
    19 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB 54.736s
    20 Guilherme Samaia Campos Racing 1m09.082s
    21 Marino Sato Trident 1m14.667s
  • Binotto: Schumacher következő logikus lépése már az F1

    Binotto: Schumacher következő logikus lépése már az F1

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint Mick Schumacher számára következő logikus lépés már egy Forma-1-es versenyülés lenne. A 21 éves srác a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia, és egyben a Ferrari versenyzői akadémiájának az éltanulója. Idén már a második szezonját tölti a Formula 2-ben, és tisztában van vele, hogy fejlődést kell felmutatnia. Binotto a Bild am Sonntagnak értékelte:

    „Nagyon jól dolgozik idén a Formula 2-ben. A feladata az volt, hogy fejlődjön, és ezt meg is tette. Hamarosan egyeztetünk vele arról, hogy mi a tervünk vele jövőre.”

    Sokan úgy vélik, hogy a fiatal német számára logikus lépés lenne a Ferrarival kapcsolatban álló Alfa Romeo, ahonnan a pletykák szerint Kimi Räikkönen visszavonul. Binotto egyetért ezzel:

    „Azt hiszem, hogy a következő logikus lépés Mick számára egy kisebb Forma-1-es csapatban való szereplés, ahol megtanulhat mindent, majd innen haladhat egyre feljebb.”

  • Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Újabb elképesztő futamot láthattunk az F2-ben, melyet végül Nobuharu Matsushita nyert meg. A japán mögött Robert Shwartzman és Guanyu Zhou zártak.

    A poleból Callum Ilott rajtolt, ám nem sikerült megtartania első helyét, hiszen Shwartzman lehagyta. A másik Premás, Mick Schumacher is jól rugaszkodott el, az ötödikről a harmadik helyre jött fel. Mazepin szélesre vette a hármas kanyart, Armstrong kipördült a négyes kanyarban, ezzel pedig jöhetett a verseny első safety car fázisa.

    Az újraindítás után mindenki tartotta a pozícióját, kicsivel később Yuki Tsunoda előzte meg Jack Aitkent a hatodik helyért. A lágy gumikon rajtolók már a hetedik körben megkezdték a kiállásukat, eközben pedig Ilott visszavette a vezetést Shwartzmantól. Az orosz gumijai kikészültek, már a csapattárs Schumacher is komoly nyomás alá helyezte. Így nem volt más megoldás, jönni kellett lecserélni a lágyakat. Ez meg is történt, sőt Shwartzmannal együtt hajtott ki új kemény szettért Guanyu Zhou is, csakhogy a kínai kerékcseréje során sok időt vesztett, a jobb elsőt nem sikerült elsőre rögzíteni. Ilott az élen még futott egy leggyorsabb kört, majd ő is kijött, és sikerült is Shwartzman elé visszatérnie.

    Az ifjú brit új garnitúra gumijain egyből a gázra taposott, sorra hagyta le a fordított stratégián lévő riválisait, Shwartzmanhoz képest is biztonságos előnyt épített ki. Közben az élen Schumacher haladt, aki a keményeken rajtolva szintén a fordított stratégiára játszott. Nem igazán bírták viszont neki a gumik, egyszer például csak egy nagy mentés választotta el a falba csapódástól a nyolcas kanyarban.

    Úgy tűnt, Ilott minden szempontból jól áll, egyre jött föl, Shwartzman maradt le – a később kiálló Drugovich előzte meg –, Schumacher pedig kiállt a boxba, és csak a 13. helyre tudott visszatérni. Ám ekkor Sean Gelael eltalálta hátulról Giuliano Alesit, aki nem tudott továbbmenni, így következhetett a második biztonsági autós szakasz a versenyen. Ha már itt volt a lehetősége egy safety car alatti kiállásnak, a mezőny nagy része bele is ment ebbe. Többek között Ilott, Shwartzman és Zhou is így járt el, de még Drugovich is, csak ő később reagált, így az első helyről jelentősen visszaesett.

    Az élen Yuki Tsunoda találta magát, aki nem hajtott ki másodjára. Mögötte Ilott állt, az angol mögött pedig az a Matsushita foglalt helyet, aki tökéletes időben, éppen a safety car pályára hajtásakor teljesítette kötelező boxkiállását, és nem mellesleg a 18. helyről rajtolt.

    A 29. körben újraindult a verseny, Ilott szinte rögtön megtámadta Tsunodát. A japán sikeres védekezése után viszont az angol lendületet vesztett, így megelőzte Matsushita és Shwartzman is. Ezt követően Matsushita új lágy gumijain elszánta magát a támadásra: megelőzte honfitársát az első helyért, akit ezután Shwartzman is lehagyott rögtön. Ezután szinte azonnal Roy Nissany törte meg az autóját, így jöhetett az újabb safety car fázis. A hosszúra nyúlt verseny pedig ezalatt elérte az egyórás időlimitet, így a biztonsági autó kihajtása után mindössze egy kör maradt hátra. Ez pedig elképesztő adok-kapokot produkált az első két helyezett mögött, melyből végül Guanyu Zhou került ki győztesen. A kínai Tsunoda, Ilott, Schumacher és Drugovich előtt ért célba a harmadik helyen. A nyolcadik helyet és az ezzel járó fordított rajtrácsos polet Ghiotto kaparintotta meg, az utolsó két pontszerző hely  pedig Ticktumé és Deletraz-é lett.

  • Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    A Carlin versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 sprintversenyét a második silverstonei versenyhétvégén. Az orosz fiatal mellett a csapattársa, Mick Schumahcer és Yuki Tsunoda ünnepelhetett a pódiumon.

    A rajtnál Jack Aitken előretörésén kívül nem történtek komolyabb pozíciócserék. Nikita Mazepin rontotta még el a rajtot, ami miatt rögtön három pozíciót is veszített.

    A két Prema megtartotta az első két helyet és Yuki Tsunodával együtt elléptek a mezőnytől nyolc másodpercre. Mögöttük a két UNI Viruosi versenyző, Guanyu Zhpu és Callum Ilott kezdett el hatalmas léptekben felzárkózni.

    Mindkettejüknek sikerült megelőznie Christian Lundgaardot, aki folyamatosan elfékezte a bal első kerekét. Ennek később meg is lett a következménye, ugyanis a verseny vége előtt öt körrel a defektet kapott.

    Azonban az igazi dráma a verseny vége előtt történt, amikor Mick Schumacher megpróbálta megelőzni Robert Shwartzmant a Wellington egyenesben. A német már előrébb volt, azonban ráhúzta az autóját Shwartzman első szárnyára és összeértek. A két Prema ütközését követően pedig Tsunoda átvette a vezetést és meg is nyerte a verseny Schumacher előtt.

    Shwartzman autója azonban komolyabban megsérült, ami miatt nem hogy a dobogóra nem tudott felállni, még pontot sem tudott szerezni. Így Jack Aitken állhatott fel a dobogó harmadik dobogóra, aki tegnap is ott ünnepelhetett.

    További pontszerzők: Deletraz, Zhou, Ilott, Ticktum és Mazepin

    A hétszeres világbajnok fia azonban a versenyt követően elmondta, hogy ő hibázott és nagyon sajnálja azt, hogy a csapat a hibája miatt fontos pontokat veszített a konstruktőri bajnokságban. Shwartzmannak pedig az a nullázás az egyéni pontverseny szempontjából sem jött jól, ugyanis így tovább nőtt a hátránya a listavezető Ilottal szemben.