Címke: Mick Schumacher

  • Vettel: Készen állok arra, hogy ott segítsek Micknek, ahol csak tudok

    Vettel: Készen állok arra, hogy ott segítsek Micknek, ahol csak tudok

    Sebastian Vettel elmondta, hogy amiben csak kell, segíteni fog Mick Schumachernek.

    Miután kiderült, hogy a fiatal német jövőre a Haas színeiben kezdheti meg F1-es pályafutását, az eddiginél is nagyobb figyelem irányult rá. Mindenki arra kíváncsi, hogy mire lesz képes a száguldó cirkuszban az ifjú Schumacher, bár jobbára első éve inkább csak a tanulásról fog szólni. A csapata és a Ferrari mellett azonban, lesz még egy ember akire támaszkodhat a 21 éves pilóta, ugyanis a négyszeres világbajnokhoz bármikor és bármilyen kérdésessel fordulhat.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón Vettel ugyanis kihangsúlyozta, hogy örömmel segít Micknek ott, ahol tud:

    ,,Mick egy nagyszerű srác és nyilván nagyon különleges kapocs fűz engem az édesapjához. Kár, hogy Michael (Schumacher) nem lehet tanúja Mick fejlődésnek és a Forma-1-be való belépésnek.” – nyilatkozta a heppenheimi.

    A 33 éves pilóta reméli, hogy vissza tudja adni a 21 éves versenyzőnek azt a sok segítséget és útmutatást, amit anno ő kapott Michael Schumachertől:

    ,,Én nagyon kedvelem őt, jól kijövünk és boldogan fogom megosztani vele azt amit tudok. Én első sorban az embert látom benne, így ha az életével kapcsolatban vagy a pályán segíteni tudok neki azzal, hogy elmondom én mit éltem át a karrierem során, akkor ezt meg is fogom tenni. Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy megtalálja a saját útját és azt kövesse. Ám annyi bizonyos, hogy ahogy Michael segített nekem azzal, hogy tanácsokat adott, mikor kértem, úgy én is segíteni fogok Micknek abban, amiben csak tudok.” -tette hozzá Vettel.

  • A Ferrari junior Ilott kihagyhat egy teljes versenyszezont

    A Ferrari junior Ilott kihagyhat egy teljes versenyszezont

    Callum Ilott elárulta, hogy akár még az is megtörténhet, hogy 2021-ben egyáltalán nem fog versenyezni sehol sem. Mindez annak ellenére, hogy a Ferrari akadémiájának a tagja, harcban áll a Formula 2 bajnoki címéért, és korábban a Haasnál és az Alfa Romeónál is szóra jött, mint leendő pilótájuk. A Ferrari azonban csak Mick Schumachert léptette feljebb, a 22 éves brit Ilott pedig feltehetően versenyülés nélkül marad 2021-re. Bahreinben annyi pletyka van vele kapcsolatban, hogy talán a Scuderia tesztpilótája lehet jövőre, erről ennyit mondott:

    „Dolgozom rajta. Remélem, hogy jövőre a paddockban leszek, amennyire csak lehet a Forma-1 közelében akarok maradni, hogy felkészülhessek 2022-re, amikor talán majd bemutatkozhatok.”

    Ilott ugyanakkor azt is leszögezte, hogy nem valószínű az, hogy maradna egy újabb évet a Formula 2-ben:

    „Bízom benne, hogy versenyezhetek majd valahol, bár ennek kicsi az esélye. Késő már egyeztetni a jövő évről, a versenyülések már elkeltek. Így az, hogy egy újabb évet töltsek a Formula 2-ben, szinte esélytelen.”

  • Schumacher a Ferrarinak köszönhetően lett a Haas pilótája

    Schumacher a Ferrarinak köszönhetően lett a Haas pilótája

    Mick Schumacher és a Haas kapcsolata szerdán került bejelentésre, az ifjú német jövőre mutatkozik be a királykategóriában. Günther Steiner ugyanakkor az amerikai kiscsapat főnökeként elárulta, hogy a 2021-es junior akadémista pilótájukat három jelöltből a a Ferrari választotta ki. Ennyit mondott a folyamatról:

    „Persze, hogy most világszintű figyelem irányul ránk, amit jól kell kezelnünk.”

    Steiner szerint ugyanakkor nem volt egyáltalán eleve eldöntve az, hogy Schumacher és nem Callum Ilott vagy Robert Shwartzman kapja meg a lehetőséget. Elmondta, hogy Gene Haas egyszer csak nyitottá vált arra, hogy akár két újoncot is igazoljon, mire ő:

    „Mindenképp akartam valakit a Formula 2-ből, más szériákból nem, mert az már túl kockázatos lett volna nekem. A Ferrarival való együttműködésünk keretében természetesen egyeztettem erről Mattia Binottóval. Megkérdeztem, hogy mi a tervük a juniorjaikkal, és hogy megszerezhetnénk-e az egyiküket. Ekkor azonban nevekről még szó sem volt.”

    Steiner elárulta, hogy felvillanyozta annak a lehetősége, hogy versenyzői kérdésben is együttműködhetnek a Ferrarival, beleértve akár az olyan beszélgetéseket is, hogy miképp tudnák kihasználni a legjobban az eddigi tapasztalataikat:

    „Azt is megmutatjuk, hogy van bennünk elég kurázsi ahhoz, hogy kipróbáljunk valami újat. A srácok azonban akik ma érkeznek a Formula 2-ből, már sokkal felkészültebbek, mint voltak tíz éve a pilóták. Eddig még nem töltöttem el sok időt Mickkel a koronavírus korlátozások miatt, de ő egy nagyon udvarias és érett fiatalember, és a legfontosabb: nagyon gyors.”

    Nem titkolta azt sem a csapatvezető, hogy a tulajdonos Gene Haas először aggódott az újonc program miatt, majd egyetértett abban Steinerrel, hogy erre van szüksége a csapatnak, a hosszútávú stratégiájuk miatt. Miután aláírtuk a Concorde Egyezményt, és világos lett, hogy folytatjuk, átgondoltuk azt, hogy miképp térhetnénk vissza a 2018-as formánkhoz. Néha vissza kell lépni egyet ahhoz, hogy kettőt léphessünk előre.”

  • Schumacher vezetheti majd a Haast az újonc teszten és az első szabadedzésen Abu Dhabiban

    Schumacher vezetheti majd a Haast az újonc teszten és az első szabadedzésen Abu Dhabiban

    A Haas a Twitter oldalán jelentette be, hogy Mick Schumacher vezetheti majd az autójukat az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén és a szezonzáró teszten is, amit szintén a Yas Marina Circuiten rendeznek majd meg.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia lesz Nikita Mazepin csapattársa a Haas csapatánál 2021-ben. Ezzel pedig hivatalossá vált, hogy visszatér a Schumacher név a száguldó cirkuszba 2012 után, amikor ugyanis még Michael Schumacher a gyári Mercedes csapatát erősítette.

    Mick Schumacher már az Eifel Nagydíjon bemutatkozhatott volna a Forma-1-ben az Alfa Romeoval, azonban a rossz időjárási miatt törölték az első szabadedzését, ami miatt Schumacher nem tudott pályaára gurulni a Nürburgringen.

    A német fiatal ezúttal Abu Dhabiban fog lehetőséget kapni az első pénteki gyakorláson a leendő F1-es csapatától. Az amerikai istálló ezzel a hírrel együtt azt is nyilvánosságra hozta, hogy csak is kizárólag Schumacher fog náluk vezetni az évzáró teszten.

    Az ifjabbik Schumacher ezen két lehetőség alkalmával jobban megismerheti a Haas idei konstrukcióját, a VF-20-at, amivel eddig Kevin Magnussen és Romain Grosjean összesen három pontot tudott szerezni az idei szezon során.

  • Akár Schumacher is beülhet Grosjean helyére Abu Dhabiban!

    Akár Schumacher is beülhet Grosjean helyére Abu Dhabiban!

    Mick Schumacher már előbb belekóstolhat a királykategóriába, mint azt eddig gondolhattuk. A Haas szerdán jelentette be végre a nagyon várt hírt Michael Schumacher 21 éves fiának az igazolásáról, 2021-re és azt követően. A csapat hamar kiadott képeket Schumacher üléspróbájáról is a 2020-as autóban, hiszen jövő héten Abu Dhabiban a terveknek megfelelően részt vesz a pénteki szabadedzésen. A pletykák szerint ugyanakkor a fiatal német pilóta akár helyettesítheti is Romain Grosjeant a szezonzárón. Schumacher azonban cáfolta ezt a L’Equipenek, bár szívesen versenyezne, és készen áll a bevetésre:

    „A szabadedzés Abu Dhabiban már azelőtt eldöntött dolog volt, mielőtt érte volna Romaint a baleset. Bármilyen autóval is, én viszont versenyezni akarok. Mennék akár az összes szabadedzésen, lenne benne kihívás.”

    Grosjean mindeközben szerdán elhagyhatta a kórházat, és eltökélt szándéka versenyezni Abu Dhabiban, amely feltehetően utolsó versenye lenne a száguldó cirkuszban. A 34 éves pilóta a francia médiának ennyit mondott, már mosolyogva:

    „Amennyiben az orvosok azt mondják, hogy ez nem lehetséges, akkor el fogom azt fogadni. A páromnak, Marionnak azonban azt mondtam, hogy meg kell próbálnom, önzőnek kell lennem ennyire, és meg kell kísérelnem ezt. A bal kezem meglehetősen sérült, a jobb viszont jobb, a bal bokám és térdem duzzadt, de mindez nem annyira vészes. Elviselhető mértékű a fájdalom, de fájdalomcsillapítókat szedek. Most az a prioritás, hogy vigyázzak a kezeimre, mert ez kell ahhoz, hogy legyen esélyem a rajtrácsra kerülni Abu Dhabiban, valamint hála Istennek azért csak eltöltenék még ezen a bolygón 50 vagy 55 évet.”

    A franciát, akinek van még egy kis ficam is a bokájában, a mostani bahreini hétvégén Pietro Fittipaldi helyettesíti.

  • Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Mick Schumacher kiválasztotta azt a számot, amelyet a Forma-1-es karrierje alatt fog használni, ez pedig nem más, mint a 47-es. A Haas szerdán jelentette be a Formula 2 tabelláját vezető Schumachert alkalmazzák jövőre és ezt követően is.

    A Forma-1 2014-ben vezette be azt a rendszert, hogy a versenyzők 2 és 99 között kiválaszthatnak egy számot, amelyet végig használhatnak a bajnokságban eltöltött éveik alatt.

    Schumacher használt már különféle számokat azon tesztlehetőségek alkalmával, amikor a Ferrarival vagy az Alfa Romeo F1-es gépeivel ismerkedhetett 2019-ben, de a 47-es először egy privát teszten tűnt fel nála, amikor a Ferrarival ment Fioranóban. Így indokolta a döntését:

    „Alapvetően azért, mert a 4-est és a 7-est igazán szeretem, mint számokat. A Formula 3 bajnokságát 4-es rajtszámmal nyertem meg, a 7-es pedig szintén közel áll hozzám. Mivel már mindkettő foglalt volt, azt gondolom, hogy a legjobb döntés az, ha a 47-est használom. Végül pedig, ami végképp meggyőző volt, hogyha összeszámoljuk a családunkban a születésnapokat, az 47-et ad ki, ez pedig egy remek dolog, és csak aláhúzza azt, hogy ezt a számot kell választanunk.”

    Schumacher 2021-es csapattársa a Haasnál Nikita Mazepin lesz, akinek még el kell döntenie véglegesen a rajtszámát. A 99-es tetszett volna neki, de azt jelenleg Antonio Giovinazzi használja a mezőnyben.

    Mindeközben az is kiderült, hogy a Haasnál beugrós Pietro Fittipaldi az 51-es rajtszámmal indul a hétvégén Bahreinben, a Williams tesztpilótája, Jack Aitken pedig a 89-est választotta bemutatkozásul.

  • Hivatalos: Mick Schumacher a Haas színeiben debütál a Forma-1-ben

    Hivatalos: Mick Schumacher a Haas színeiben debütál a Forma-1-ben

    A Haas Forma-1-es csapata hivatalosan bejelentette, hogy Mick Schumacher lesz a tegnap bejelentett Nikita Mazepin csapattársa az amerikai alakulatnál 2021-ben.

    A Formula 2 éllovasa többéves megállapodást kötött a Haas istállóval, akiknek idei autóját hamarosan ki is próbálhatja. A VF-20-ast ugyanis már az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén vezetheti, sőt a nagydíjhétvégét követő kedden is autóba ülhet a fiatal pilóták tesztjének keretein belül.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy megerősíthetjük Mick Schumacher érkezését a csapatunkba, és nagyon várom már, hogy üdvözölhessük” – nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, a német érkezésével kapcsolatban. „A Formula 2 régóta biztosít bizonyítási lehetőséget a fiataloknak, hogy megcsillogtassák tehetségüket, és az idei évad kétség kívül az egyik legversenyképesebb volt az elmúlt szezonok közül. Micknek sikerült futamokat nyernie, dobogókat gyűjtenie, és néhány igen kivételes tehetség közül kiemelkednie.”

    „Szilárd meggyőződésem, hogy teljesítménye alapján kiérdemelte ezt a lehetőséget. Egy lehetőség van előttünk csapatként, hogy kineveljünk egy új pilótát. Az építőkockákat egymás után pakoljuk a helyére a csapat hosszútávú gyarapodása érdekében. Alig várom, hogy Mick hozzájáruljon ehhez a folyamathoz a pályán és azon kívül.”

    „A tudat, hogy jövőre a Forma-1-es mezőny tagja leszek, hihetetlenül boldoggá tesz, egyszerűen nem jutok szóhoz” – folytatta immár az érintett. „Szeretném megköszönni a Haas F1-nek, a Scuderia Ferrarinak és a Ferrari versenyzői akadémiájának a belém vetett bizalmukat. Ezenkívül szeretném kifejezni a hálám a szüleim felé – tartozom nekik. Mindig hittem benne, hogy egy nap valósággá válhat a Forma-1-es álom. Az összes motorsport rajongónak is köszönettel tartozom, akik a karrierem során támogattak. Mindent bele fogok adni, ahogy mindig, és várom már ezt a közös utazást a Haas csapatával.”

  • Piastri Schumacher vagy Shwartzman helyét veheti majd át a Premánál

    Piastri Schumacher vagy Shwartzman helyét veheti majd át a Premánál

    Mick Schumachernek vagy Robert Shwartzmannak át kell adnia majd a helyét az FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastrinak. Az ausztrál fiatal ugyanis az FIA Formula 3 megnyerést követően fel fog lépni a Formula 2-be, ahol szintén a Prema csapatát fogja erősíteni.

    A Mark Webber által protezsált Piastri még Mugelloban biztosította be bajnoki címét az FIA Formula 3-ban két nagy riválisával Theo Pourchaire-rel és Logan Sargeanttel szemben.

    Az ausztrál pilóta annál a Premánál versenyzett, akik a Formula 2-ben is jó eséllyel pályázik a bajnoki címre a csapatok bajnokságában. Schumacher ugyanis vezeti a bajnokságot, Shwartzman pedig a negyedik helyen áll az összetettben, amivel magabiztosan vezetik a csapatbajnokságot az UNI Virtuosi előtt.

    Azonban Piastri bejelentése azt jelenti, hogy valamelyik premás pilótának át kell adnia a helyét a fiatal ausztrál számára. A német és az orosz pilóta is versenyben van a Haas megmaradt üléséért, ugyanis ma reggel az amerikai istálló bejelentette, hogy a szintén Formula 2-ben versenyző Nikita Mazepin lesz az egyik pilótájuk 2021-ben.

     

  • Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    Ilott biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni jövőre

    A Formula 2-ben bajnokesélyes Callum Ilott bejelentette, hogy 2021-ben biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni. A brit pilóta a Haas két szabad üléséért folytatott harcban maradt alul a többi potenciális esélyessel szemben.

    A 22 éves brit fiatalember a Ferrari pilótaakadémiájának oszlopos tagja és jelen pillanatban a második helyen áll a Formula 2 egyéni pontversenyében 14 ponttal lemaradva az éllovas Mick Schumacher mögött két futammal a bajnokság vége előtt.

    Ilott már az Eifel Nagydíjon vezethette volna a Haas egyik autóját a pénteki első szabadedzésen, azonban a rossz időjárási körülmények miatt senki nem tudott a pályára gurulni, így a fiatal brit pilóta és Mick Schumacher bemutatkozása is elmaradt.

    Mivel Ilott német riválisa lesz nagy valószínűséggel a Haas egyik versenyzője 2021-ben, a brit pilóta a hétfői nap bejelentette, hogy nem lesz ott a Forma-1 2021-es rajtrácsán.

    „Itt az ideje, hogy bejelentsem azt, hogy nem a Forma-1-ben fogok a versenyezni a következő szezonban,” – írta Ilott a közösségi média felületén.

    „Nyilvánvalóan ezzel a hírrel már tisztában vagyok egy pár hete. Természetesen csalódott vagyok, azonban nagyon keményen fogok dolgozni ezek után is és majd elválik, hogy 2022-ben lesz-e lehetőségem bemutatkozni az F1-ben. Egyébként is, van egy bajnokság, amit meg szeretnék nyerni.”

    Ilott bejelentése arra enged következtetni minket, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia lehet az egyetlen olyan Ferrari junior, aki 2021-ben felléphet a Forma-1-be. A másik nagy esélyes Robert Shwartzman hiába harmadik az összetettben, valószínűleg az orosz még legalább egy évig maradni fog a Forma-1 előszobájában.

  • A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    A Haas azt akarja, hogy Grosjean versenyezzen a hétvégén

    Az „A terv” az a Haasnál, hogy Romain Grosjean visszatér, és újra ő vezet a hétvégén Bahreinben, a Szahír Nagydíjon. A francia versenyzőnek még a sisakrostélya is elolvadt az első körös ütközésének a poklában, amelyben másodfokú égési sérüléseket szerzett a kezén és a bokáján. A horrorbalesetben sokkot is kapott. Szinte azonnal szárnyra is keltek pletykák, hogy a második bahreini hétvégére Grosjean helyére Mick Schumacher ülhet be esetlegesen, aki feltehetően a Haas versenyzője lesz 2021-ben. Reálisan nézve azonban inkább a Formula 2 bajnoki címéért fog harcolni. A csapatvezető, Günther Steiner azonban abban reménykedik, hogy Grosjean vezetni tud majd már ezen a hétvégén is, és ezt el is mondta a motorsport-magazon.com-nak:

    „Amennyiben jól lesz, jelenleg az volna a terv, hogy ő ülne volán mögé a második versenyen is. Mielőtt azonban beindulna bármiféle spekuláció, beszélni akarok Romainnel. Egyelőre csak telefonon beszéltem vele, de reggel bemegyek a kórházba, hogy lássam, valójában mi a helyzet.”

    Steiner szerint egyértelmű, ha fizikailag rendben van a 34 éves Grosjean aki házas is és apuka, és pszichésen is készen áll, akkor visszaülhet az autóba:

    „Ez az ő döntése lesz, én nem fogom megmondani neki, hogy mit csináljon. Neki kell határoznia. Láttam azonban már, hogy jó a hangulata és poénkodik is.”

    Steiner elutasította azon vélekedéseket is, mely szerint a Haas képtelen lenne kiállítani még egy autót a hétvégére, mivel Grosjeané teljesen összetört, a FIA pedig sürgősen vizsgálatot indított emiatt:

    „Még ha alacsony is a költségvetésünk, van elég alkatrészünk, hogy nulláról építsünk egy második autót.”

    A FIA alapos vizsgálatnak veti alá a roncsot, de Steinert ez nem zavarja:

    „Nem siettetünk semmit sem, mivel semmit sem tudunk már felhasználni abból az autóból.”