Címke: Mick Schumacher

  • Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Frederic Vasseur nem igazán érti, hogy a Ferrari miért a másik, az ő erőforrásukkal ellátott csapatnál, a Haasnál képzeli el Mick Schumacher bemutatkozását 2021-ben, és a folytatást is. A svájci Blicknek az Alfa Romeo csapatfőnök így nyilatkozott:

    „Megdöbbentett. Több értelme volt talán a Ferrarinak az, hogy Micket vigyék a Haashoz és Giovinazzit nálunk tartsák, hogy stabilabb legyen a csapat. Ugyanakkor tényleg nem tudom.”

    A helyzet azt mutatja, hogy a Ferrari és az Alfa Romeo talán eltávolodnak egymástól, miközben a Haas egyértelműen közelebb kerül Maranellóhoz. Például a Scuderia tervezője, Simone Resta tavaly még az Alfa Romeo csapatát erősítette, de most követi Schumachert a Haasba. Erről csak ennyit mondott Vasseur:

    „Bocsánat, de ez egy nagyon bonyolult kérdés. Néha, történnek furcsa dolgok az életben.”

    Vasseur még azt is meglebegtette, hogy akár a közeljövőben teljesen szakíthatnak a Ferrarival:

    „2021 végéig vagyunk a Ferrarihoz kötve. Utána át kell néznünk a lehetőségeket, mert a következő szerződésnek már az új autókkal 2022-2026-ig kell kitartania.”

    Amikor rákérdeztek, hogy ez a következő szerződés is a Ferrarival lesz-e, Vasseur így reagált:

    „Soha nem lehet ezt előre megmondani. Ez olyan, mint a házasság, nincs rá garancia, hogy örökre ugyanazon nő mellett maradsz. Egy partnerségben mindig figyelembe kell venni azt, hogy vannak pillanatok fent és lent is, így meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mivel járnánk a legjobban? Eddig a Ferrari főleg egy stabil partner volt.”

    A 2020-as szenvedésükről az erőforrásukkal így beszélt:

    „Ezt önök állítják, de nem tudok nem egyetérteni vele. A megbízhatóságán kívül nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, ez az év ugyanakkor a Ferrarinak felér egy teljes katasztrófával.”

    Végül arra is válaszolt, hogy mi lesz 2021-ben a tartalékpilótájukkal Robert Kubicával és a névadó szponzorukkal, az Orlennel:

    „Elégedettek voltak az aktivitásunkkal ezen nagyon nehéz évben is, ami jó hír, így maradnak. Tudjuk, hogy minden téren fejlődnünk kell, és ha valami jó érkezik a Ferraritól, akkor még komolyabb céljaink is lehetnek.”

  • Brawn: Mick érkezése egyben tragikus emlékeztető is

    Brawn: Mick érkezése egyben tragikus emlékeztető is

    Az F1 egyik vezető embere, Ross Brawn úgy véli, hogy Mick Schumacher érkezése a Forma-1-be egyben egy emlékeztető is édesapja Michael tragikus esetére. A síbalesetre, mely lassan 7 éve történt, és melynek következtében a súlyos fejsérülést szerzett és még ma is rehabilitációját tölti, és nem sokat tudni valós állapotáról.

    Brawn, aki korábban Michael Schumacherrel is dolgozott együtt a Benettonnál és a Ferrarinál, figyelemmel kísérte Mick karrierjének fejlődését is, és nagyon sajnálja, hogy édesapja nem tud teljesen „részt venni” fia pályafutásában.

    „Nyilvánvalóan izgalmas lesz, hogy Mick érkezik, nagy szenvedéllyel várom” – mondta Brawn az F1 podcastjében.

    „Ugyanakkor emlékeztet minket Michael balesetének tragédiájára, hiszen milyen csodálatos lenne, ha Michael képes lenne részt venni ebben.”

    „Úgy értem, egyikünk sem tudja, hogy Michael mennyire képest ezt most felfogni. De ha a részese lehetne – és reméljük és imádkozunk érte, hogy egy nap az legyen -, az nagyon, nagyon különleges lenne.”

    Azt is hozzáteszi azonban, hogy nagy felelősség Mick számára, hogy visszahozza a Schumacher nevet a Forma-1-be.

    „Mick csodálatos munkát végez ilyen körülmények között, és ilyen híres névvel” – mondta Brawn. „Ez ajtókat nyit meg, de nagy terhet is jelent. Az egész család egy nagyszerű család, és szerető család, és igazán remélem, hogy Mick sikeres lesz.”

    Mikor azt kérdezték Brawntól, miként emlékezik a kis Mickre, egy kerpeni gokartos emléket idézett fel.

    „Gokartozott és csak a sisakját lehetett látni. Úgy értem, a sisak olyan nagynak tűnt, mint ő maga” – mondta Brawn Mickről. „Három-négy éves lehetett, vagy ilyesmi, úgy nézett ki mint egy rajzfilm figura, ahogy egy sisak látszott a karton. És gyakorlatilag csak ennyit lehetett belőle látni!”

    „És ez az édesapja gokart központjában volt. Szóval ez úgy 16-17 éve történt.”

  • Mick Schumacher most még felkészültebbnek érzi magát, mint eddig

    Mick Schumacher most még felkészültebbnek érzi magát, mint eddig

    A szezon után, a fiatal versenyzők tesztjén fontos tapasztalatokat gyűjtött Mick Schumacher, így az sem érdekli, hogy a tabella legalján végzett.

    Schumacher az F2 idei bajnoka, jövőre pedig már a Haas csapat F1-es versenyzője lesz, így a teszten is velük gyakorolt. Elmondása szerint nagyon nagy a különbség az F2-es és F1-es autója közt.

    „Egy ilyen nap után még inkább felkészültnek érzem magam” – mondta a teszt után Schumacher a német RTL-nek.

    „Nagy különbség a Formula 2-ből Forma-1-be átülni. A hosszú etapok nagyon gyorsak, igazán jó móka. Jó érzés, mert lehet folyamatosan nyomni. Ezt hiányoltam az F2-ben.”

  • Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    A Ferrari hivatalosan bejelentette, hogy a Formula 2 ezüstérmét megszerző növendékükre tesztpilótaként számítanak 2021-ben. Callum Ilott már egy ideje tisztában volt vele, hogy nem fog tudni bekerülni a Forma-1-be, ellentétben Mick Schumacherrel, aki végül legyőzte őt az F2-es bajnoki címért.

    A brit öt pole pozíciót és három győzelmet szerzett az UNI-Virtuosi színeiben. 2017 óta Ferrari akadémista, korábban a Red Bull pilótanevelő programjához tartozott, de onnan 2015-ben távoznia kellett.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy jövő évtől kezdve csatlakozhatok a Ferrarihoz mint tartalékpilóta” – nyilatkozta a bejelentést követően Ilott. „Alig várom, hogy hozzájárulhassak a csapat munkájához, melyet a pályán és azon kívül végez, illetve hogy új dolgokat tanulhassak az izgalmas kihívás közepette. Mindent beleadok majd, hogy a legtöbb tapasztalatot gyűjthessem és tovább fejlődhessek pilótaként. Szeretném megköszönni a Scuderia Ferrarinak és az akadémiájuknak ezt a nagyszerű lehetőséget és a támogatásukat. Megtiszteltetés volt a program tagjának lenni az elmúlt három évben és örülök, hogy együtt folytatjuk.”

  • Fernando Alonso volt a leggyorsabb a fiatal pilóták tesztjén

    Fernando Alonso volt a leggyorsabb a fiatal pilóták tesztjén

    A jövőre visszatérő Fernando Alonso autózta a leggyorsabb időt a szokásos év végi fiatal pilóták tesztjén.

    A sok ismerős arcot felvonultató fiatalok tesztnapján a Renault volt a leggyorsabb Fernando Alonso kormányzásával. A kétszeres bajnok 1:36.333-as időt autózott, ami gyorsabb volt, mint Ricciardo és Ocon leggyorsabb hétvégi köre.

    A kétszeres bajnokot a Mercedes két pilótája Nyck De Vries és Stoffel Vandoorne sorrendben. A Benelux versenyzők ketten együtt közel 200 kört teljesítettek. Utánuk Robert Kubica és Yuki Tsunoda következett.

    A legszorgalmasabb a 129 körig jutó Ferraris Robert Shwartzman volt a maga 129 körével, de Sato, Fuoco, Tsunoda és Mick Schumacher is 120 körnél is többet tett meg.

    A nap legkomolyabb balesetét a Red Bull-lal Sebastien Buemi produkálta, aki a kiesett értékes idő miatt csak a 12.lett.

    A Haas-szal ismerkedő Mick Schumacher az utolsóként végzett, több, mint 3,5 másodperccel elmaradva a legjobb köridőtől.

  • Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    A Forma-1-es legenda Michael Schumacher kezelése úgy történik, hogy végül visszatérhessen majd a normális életéhez, állítja Jean Todt. A FIA elnöke egyike azon keveseknek, akik személyesen is meglátogathatják otthonában, hiszen jó ideje barátok is. Gyakorlatilag semmit sem tudni az 51 éves Schumacherről, annak 2013-as síbalesete óta. A korábbi Ferrari csapatfőnököt ezúttal a Ouest France kérdezte:

    „Ezen témában nagyon diszkrét vagyok. Mindannyian tudjuk, hogy Michaelt igen súlyos baleset érte, és sajnos ez számára komoly következményekkel járt. Ezt követően úgy kezelték, hogy visszatérhessen majd egy sokkal normálisabb élethez.

    Todt kifejtette a véleményét Schumacher 21 éves fiáról is, aki jövőre már a Forma-1-ben indul, az amerikai kiscsapat, a Haas kötelékében:

    „A Formula 3-ban 2018-ban volt bajnok, a Formula 2-ben idén. A következő lépés számára a Forma-1, és talán ez lesz neki a legnehezebb. Megmutatta ugyanakkor azon képességét, hogy ki tudja hozni a maximumot egy versenyautóból. Így ha olyan autója lesz, mint amilyen Romain Grosjeannak vagy Kevin Magnussennek, az ő teljesítményükkel összehasonlítható lesz. Ha olyan autója lenne, mint Lewis Hamiltonnak vagy Valtteri Bottasnak, akkor feltehetően az eredményei is mások lennének. Abban reménykedhet ő és a Forma-1 is, hogy több autó is képes lesz a jövőben megközelíteni a Mercedes szintjét.”

  • Schumacher nem ül be versenyen Grosjean helyére

    Schumacher nem ül be versenyen Grosjean helyére

    Mick Schumachert már leigazolta 2021-re a Haas, és megnyerte idén a Formula 2-es bajnokságot is.

    Bár Romain Grosjean a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon sem tud indulni, továbbra is Pietro Fittipaldi helyettesíti majd, nem ül be a hétvégén Mick Schumacher versenyezni. A csapatfőnök Günther Steiner szerint azért, hogy ne kerüljön rá túl sok nyomás. Szabadedzésen azonban részt vesz.

    „Mick teljesít itt velünk egy szabadedzést pénteken, majd a fiatal versenyzők tesztjén is részt vesz kedden” – mondta Steiner a La Gazzetta dello Sportnak Abi Dhabiban.

    „Így hozzá tud szokni az autóhoz és a csapathoz. Még csak most nyerte meg a Formula 2-es bajnokságot, szóval szerintünk nem ez a jó alkalom arra, hogy hivatalosan, versenyen debütáljon.”

    „Ez túl sok nyomást helyezne a vállaira.”

    Egyetért a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is, annak ellenére is, hogy például Max Verstappen is hirtelen érkezett az F1-be, és azonnal meggyőzött mindenkit.

    „Szüksége van két, vagy három évre, hogy fejlődjön a Haasnál” – véli Wolff. „Talán utána majd lehetősége lesz menni a Ferrarihoz, csak úgy, ahogy George Russell is lehetőséget kapott tőlünk.”

  • Ralf Schumacher szerint már unalmas a Mick-Michael hasonlítgatás

    Ralf Schumacher szerint már unalmas a Mick-Michael hasonlítgatás

    Ralf Schumacher szer szerint nem helyes, hogy folyamatosan párhuzamot vonnak bátyja Michael Scumacher és annak fia, Mick között.

    Nem régiben bejelentették, hogy Mick Schumacher jövőre debütálhat a Forma-1-ben, majd múlt vasárnap megszerezte a 2020-as Formula 2-es bajnoki címet is.

    Mindemellett óhatatlan, hogy rendre hétszeres világbajnok édesapjához hasonlítják. Mick elmondása szerint ez őt nem is zavarja, nem helyez rá extra nyomást.

    „Nem zavar a hasonlítás” – mondta a 21 éves versenyző. „Végtére is, ő a legjobb, és számomra mindig is a legjobb lesz.”

    „Ezért örülök, ha összehasonlíthatom magam vele.”

    Ralf Schumacher szerint azonban már idegesítő a hasonlítgatás.

    „Ezek az állandó hasonlítások… unalmasnak találom” – mondta Ralf a német Skynak. „Mick az, aki elvégzi a feladatát.”

    „A saját útját fogja járni és ez alapján kellene őt megítélni. Ami 20 éve történt, az ma már nem releváns.”

    Mindemellett nagybátyja méltatta a fiatal versenyző teljesítményét, legfőképp azért, hogy le tudta győzni idén Callum Ilottot.

    „Nehéz dolga volt az elején és igazán rossz volt a hangulat a paddockban, ellene. De a válasz az, hogy határozottan megérdemli (a győzelmet).”

    A „rossz hangulatról” pedig Ralf szerint részben a sajtó is tehet.

    „Ez egy kicsit rajtunk is múlik” – mondta Ralf, aki tévés szakértőként is ténykedik. „Nem kell túloznunk és az elvárásoknak reálisnak kell lenniük. Haasról beszélünk, nem Mercedesről.”

    „Az első dolog, amire koncentrálnia kell, az az, hogy megszokja a csapatot, de Günther Steiner személyében nagyszerű csapatfőnöke van, aki tudja, hogyan kell dolgozni a fiatal versenyzőkkel.”

  • Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Schumacher: Nagyon sokat jelent számomra a Formula 2-es bajnoki cím

    Mick Schumacher úgy véli, hogy nagyon fontos volt a számára az, hogy legyőzze Callum Ilottot a Formula 2 bajnoki címéért folytatott csatában, mielőtt megérkezne a Forma-1-be.

    A fiatal német pilóta az előző hétvégén lett bajnok a Formula 2-ben, miután brit riválislának nem sikerült ledolgoznia 14 pontos hátrányát vele szemben. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az első versenyen hatalmasat autózott, a második versenyen azonban már nem teljesített valami jól.

    Schumacher az első versenyen a tizennyolcadik helyről rajtolva tudott felzárkózni egészen a hatodik helyig, számos parázs előzési manővert bemutatva. A második versenyen azonban a számtalan elfékezésének a kerekei fizették meg az árát, ugyanis Schumacher kénytelen volt kereket cserélni egy olyan versenyen, ahol nem kötelező a boxkiállás a pilóták számára.

    A Prema németjének szerencséje volt, ugyanis Ilott hiába volt harmadik, a brit gumijai elfogytak és olyannyira visszaesett, hogy a végén még pontot sem tudott szerezni utolsó Formula 2-es futamán.

    Így végül Schumacher lett a Formula 2 bajnoka Ilott előtt, akinek 14 pont hiányzott a bajnoki koronához.

    A Ferrari junior Schumachernek ez volt az első bajnoki címe a Formula 3-as bajnoki címe óta, amit még 2018-ban szerzett. A német fiatal sokáig fel sem fogta a leintést követően, hogy ő lett a bajnok, amit természetesen jól meg is ünnepeltek a Prema dolgozóival.

    „Nagyon fontos számomra ez a bajnoki cím,” – idézi a Haas leendő pilótájának szavait a Motorsportweek.com. „A Formula 3 után ugyanis a Formula 2-t is sikerült megnyernem.

    „Nagyon nehéz elsőként végezni egy ilyen kaliberű bajnokságban, mert páratlan ellenfelek nehezítették meg a dolgomat az egész szezon során. A Formula 3-ban Dannel (Ticktum) meccseltünk végig, most pedig Callummal (Ilott) nem bírtunk egymással és kellett várjak az utolsó versenyig az ünnepléssel.

    „Ezen sikereket pedig a Prema csapatűval tudtam elérni, ami nagyon jól mutatja, milyen jó munkát is végeznek ezek a srácok az alsóbb kategóriákban.”

  • Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Flavio Briatore csak forgatja a szemeit, amikor az a téma kerül az asztalra, hogy a Ferrari jövőre majd visszatér az élmezőnybe. A korábbi Renault csapatfőnököt az Adnkronos hírügynökség kérdezte arról, hogy sikerülhet-e felzárkóznia jövőre a Ferrarinak, mire így felelt az olasz:

    „Minden évben arról kell beszélnünk, hogy mi lesz jövőre. A Ferrari esetében a legtöbbször visszatérő szavak, a „majd, jövőre”.

    Briatore ugyanakkor örül annak, hogy a Scuderia a rajtrácsra hozta 2021-re a Haasszal a friss Formula 2 bajnok Mick Schumachert:

    „Ez mindenkinek fantasztikus, a sportnak, neki, édesanyjának Corinnának, és apjának Michaelnek is ez nagyon jó hír.”

    Flavio a 90-es években a Benettonnál felügyelhette Michael első két bajnoki címét, így vélekedett erről:

    „Megvan-e benne minden, ami szükséges a sikeres Forma-1-es szerepléshez? Erre mindig nehéz válaszolni, de most majd megtudjuk.”

    Amiben viszont nem kételkedik Briatore, az George Russell tehetsége, aki múlt vasárnap Lewis Hamiltont helyettesítette a Mercedesnél a Szahíri Nagydíjon:

    „Láthattuk, hogy megérkezett egy srác, akit senki sem ismert, és ha a Mercedes nem veszítteti el vele a versenyt, akkor ő megnyerte volna azt. A csapat hibázott. Mindent megtettek azért, hogy ne nyerhessen, ugyan jóhiszeműen, de így tettek. Nagy káosz volt, mert egyébként könnyedén nyert volna.”