Címke: Mick Schumacher

  • Magasan Hamiltoné a legjobb fizetés az F1-ben

    Magasan Hamiltoné a legjobb fizetés az F1-ben

    Köztudott, hogy a Forma-1-es pilóták rendkívül jól keresnek. A szerződésükben foglalt fizetésük mellett pedig még sokan a különböző szponzoraiktól is képesek nagyot szakítani. A legjobban kereső Lewis Hamilton példának okáért 60-szor annyi pénzt keres, mint a táblázat legalján álló Yuki Tsunoda. Most pedig a racingnews365.com forrásai és az express.co.uk beszámolója alapján nézzük meg, mennyi pénzt tehet zsebre az F1-es mezőny tagjai az idei szezonban.

    Az idei Forma-1-es év már jócskán túl van a felén és az egyéni bajnokságot a Red Bull pilótája, Max Verstappen vezeti. Azonban a holland pilóta hiába vezeti az összetettet, Hamiltonnál még így sem keres több pénzt az energiaitalosoknál.

    A racingnews365 értesülései szerint a brit csillag a mostani szerződésének értelmében évenként 30 millió eurót kap a brackley-i istállótól. Mindezek mellett a személyes támogatóitól is rengeteg pénzt kap, ami miatt az ő fizetése kimagaslik az F1 mezőnyéből. A normális fizetése  60-szor nagyobb az AlphaTaurit erősítő Tsunoda bérénél, aki „mindössze” 0,5 millió eurót vághat zsebre az év végén.

    A 21 éves japán fizetése annyira alacsony, hogy még a két Haas versenyző, Mick Schumacher és Nikita Mazepin is kétszer annyi pénzt keres, mint ő. A két Haas újonc mellett a Williams pilótái is 1-1 millió eurót kap a grove-i istállótól a 2021-ben tett szolgálataikért. Azonban George Russellel nagyot fog fordulni a világ, ugyanis 2022-ben már a Mercedes pilótája lesz és azt a Valtteri Bottast váltja, akinek 10 millió euró a fizetése az Ezüst Nyilaknál.

    Hamilton mögött Verstappen foglalja el a második helyet a maga 25 milliós eurójával, megelőzve ezzel két többszörös világbajnokot: a 20 milliót kereső Fernando Alonsót, illetve a 15 milliót elérő Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok mellett még a 3 év után futamot nyerő Daniel Ricciardo is évi 15 millió eurót tehet zsebre.

    A két Ferrari pilóta sem panaszkodhat, ugyanis Carlos Sainz és Charles Leclerc erőfeszítéseit is bőven megfizeti a Ferrari. A spanyol éveként 10, amíg monacói kollégája 12 millió eurót kap a maranellói istállótól.

    Ricciardo csapattársa, Lando Norris sokkal szerényebben keres az ausztrálhoz képest maga 5 millió eurójával. Emellett még Pierre Gasly és Esetban Ocon is ennyi pénzt tehet zsebre az év végeztével.

    Végezetül pedig két meglepőbb adat: a nemrégiben új szerződést aláíró Sergio Pérez 8, egykori csapattársa, Lance Stroll pedig 10 millió eurót kap a saját istállójától.

    Versenyző Csapat Fizetés

    (GBP)

    Fizetés

    (USD)

    Fizetés

    (EUR)

    1 Lewis Hamilton Mercedes £22m $30m €25m
    2 Max Verstappen Red Bull £18m $25m €21m
    3 Fernando Alonso Alpine £15m $20m €17m
    4 Sebastian Vettel Aston Martin £11m $15m €13m
    Daniel Ricciardo McLaren £11m $15m €13m
    6 Charles Leclerc Ferrari £9m $12m €10m
    7 Valtteri Bottas Mercedes £7m $10m €8m
    Carlos Sainz Ferrari £7m $10m €8m
    Lance Stroll Aston Martin £7m $10m €8m
    Kimi Räikkonen Alfa Romeo £7m $10m €8m
    11 Sergio Perez Red Bull £6m $8m €7m
    12 Lando Norris McLaren £4m $5m €6m
    Esteban Ocon Alpine £4m $5m €6m
    Pierre Gasly AlphaTauri £4m $5m €6m
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo £730,800 $1m € 840,000
    Mick Schumacher Haas £730,800 $1m € 840,000
    Nikita Mazepin Haas £730,800 $1m € 840,000
    Nicholas Latifi Williams £730,800 $1m € 840,00
    George Russell Williams £730,800 $1m € 840,000
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri £364,900 $500,000 € 420,000

     

     

  • Mazepin sajnálja a Schumacherrel való újabb ütközését

    Mazepin sajnálja a Schumacherrel való újabb ütközését

    Nikita Mazepin ismét magyarázkodni kényszerült az Olasz Nagydíj leintését követően. Az orosz pilóta ugyanis Zandvoort után Monzában is összeakadt a csapattársával, Mick Schumacherrel és mindkét alkalommal ő volt a hibás, ami miatt már bocsánatot is kért német kollégájától.

    Mazepin egy 5 másodperces büntetést kapott, miután a biztonsági autós újraindítást követően megforgatta Schumacher a Roggia sikánban. Ez pedig csak egy ütközés volt a sok közül a két Haas pilóta esetében, akiknek a kapcsolata igencsak megromlott a pályán történt incidenseik miatt. Azonban Mazepin ezúttal beismerte, hogy ő volt a hibás.

    „Szerintem ez a helyzet rendkívül egyszerű, ugyanis én hibáztam, amit nagyon szégyellek és már bocsánatot is kértem Micktől” – idézi az orosz újonc szavait a TheRace. „Mindketten sokat fogunk még hibázni a karrierünk során, azonban most az a legfontosabb, hogy megőrizzük az emberségünket még ezekben a nehéz helyzetekben is.”

    „Nagy volt a kavarodás és megérdemeltem a büntetést még akkor is, ha nem direkt okoztam a balesetet. Szerencsére Mick nem veszített ezzel sok időt, mert gyorsan vissza tudott állni a versenybe. Amikor nincs sok leszorító erőd, akkor könnyű közel maradni a másikhoz és úgy éreztem, hogy eljött a lehetőségem az előzéshez. Mick azonban érzésem szerint túl korán fékezett és az orrkúpom már ott volt az autója mellett. Ez a versenyzés velejárója, mert ez nem csak velünk, de másokkal is könnyen megtörténhet a versenypályán” – zárta Mazepin, aki rengeteg kritikát kapott az F1 szakértőitől az elmúlt időszakban.

  • Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    A soron következő Schumacher film bemutatása kapcsán előbb Corinna, majd fia, Mick is nyilatkozott a hétszeres világbajnokról.

    Nemsokára, szeptember 15-én kerül fel a Netflixre a Michael Schumacher életét bemutató dokumentumfilm. Ennek kapcsán pedig – és ez nála eddig elképzelhetetlen volt – Mick is részleteket osztott meg apjával való kapcsolatáról.

    „A baleset óta nincsenek új emlékeim és tapasztalataim az apámmal, ami másoknak megvan, vagy legalábbis nekem kevesebb. Szerintem ez nem fair.”

    Azonkívül nem csak személyesen, hanem Mick Schumacher az új munkahelyén is nagyon örülne az atyai jelenlétnek.

    „Szerintem máshogy értjük meg egymást most, hogy hasonló nyelvet beszélünk, a motoron keresztül. Sok mindenről lenne mit beszélnünk.”

    „Ez sokszor jár a fejemben, hogy az menő lenne. Mindent fel tudnék adni ezért.”

    Schumacher jelenlegi problémái a csapattársával, Nikita Mazepinnel valószínűleg csak a legutóbbi lenne a sok közül, ami terítékre kerülne apa és fia közt

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Ralf Schumacher: Mazepin nem való a Forma-1-be

    Ralf Schumacher: Mazepin nem való a Forma-1-be

    Ralf Schumacher szerint Nikita Mazepinnek nincsen helye a Forma-1-ben. A német Sky szakértője azért állítja ezt, mert úgy gondolja, hogy az orosz pilóta rendkívül balesetveszélyesen versenyez.

    Mazepin már számtalan alkalommal került a címlapokra az újonc szezonja során, azonban az esetek nagy részében a rossz cselekedetei miatt. Mazepin a Holland Nagydíjon sem bírt magával, ugyanis az időmérőn és a versenyen is összetűzésbe került a csapattársával, Mick Schumacherrel, aki szerint a kettejük kapcsolata ezen konfliktusok miatt romlott meg.

    „Nem szeretem azon pimasz embereket, akik megmutatják a valós arcukat, miközben csak egy 19. helyért csatázik” – idézi a Haas orosz pilótának szavait az F1-Insider. „Amíg itt leszek a Forma-1-ben ezt soha nem fogom tolerálni.”

    „Amikor Imolában megelőztem őt, akkor az volt a baj. Azt követően megbeszéltük a csapattal, hogy azokban a helyzetekben mindig tartanunk kell az eredeti pozíciónkat. Azonban Mick Spielbergben és most itt Zandvoortban is megelőzött engem.”

    A szombati időmérős galibát követően pedig Schumacher nem lehetett elégedett a versenyen történtekkel, ugyanis a német pilótának megsérült az első szárnya, miután Mazepin túlságosan agresszívan védekezett vele szemben.

    „A pályán szerzett tapasztalattal minden rendben volt, egyedül az nem volt jó, hogy ütköztem a csapattársammal, amit nem is nagyon értettem eleinte” – nyilatkozta Schumacher a Skynak a 72 körös Holland Nagydíjat követően. „Nem hiszem, hogy ezt meg tudnánk beszélni egymás között, ugyanis, ha ő azt veszi a fejébe, hogy előttem akar maradni, akkor előttem is marad, kerül, amibe kerül.”

    Mick nagybátyja is elmondta a véleményét az esetről és ő sem volt elragadtatva az orosz manőverétől. A Jorda, a Williams és a Toyota egykori pilótája szerint Mazepinnek nem kellene a Forma-1-ben versenyeznie az újabb „életveszélyes manőverét” követően.

    „Mick már előzési pozícióban volt, amikor ráhúzták az autót, összeértek és az első szárnya bánta” – idézi Ralf Schumacher szavait a Sky német kiadása. „Az ilyen fajta megmozdulások pedig akár életveszélyesek is lehetnek ekkora sebességnél. Mazepinnek pedig pont emiatt nincsen helye az F1-ben, mert ilyen veszélyes dolgokat csinál. A tehetsége és a kockázatvállalása egyáltalán nincs összhangban egymással.2

    „Günther Steinernek sürgősen közbe kell avatkoznia, mert ha ezt nem tesi meg, akkor a jövőben akár komolyabb baj is történhet majd.”

  • Buxton: Mazepin az az ember lett, akin mindenki levezeti a dühét

    Buxton: Mazepin az az ember lett, akin mindenki levezeti a dühét

    A Holland Nagydíjon történtek miatt Nikita Mazepin újra az F1-es közösség célkeresztjébe került. Will Buxton, a széria hivatalos riportere megvédte az oroszt, szerinte a kritikák nagy része már csak megszokásból irányul a pilóta felé.

    A hétvége első csörtéjét az időmérő hozta el, amikor a csapaton belüli sorrend kialakítása közben a két Haas feltartotta a gyorskörön lévő Sebastian Vettelt. Mint később kiderült, Schumacher okozta a kavarodást, és maga a sértett fél is megvédte a feleket.

    A versenyen aztán Mazepin agresszívan védekezett csapattársa ellen, amit többet túlzónak a találtak a zandvoorti pálya szűk mivolta miatt.

    „Úgy érzem, túl könnyen és gyakran hibáztatjuk Mazepint.” – kezdte Buxton. – „Javult a tempója és a teljesítménye a kasztnicsere után. Jogosan volt frusztrált, és jogosan védte a pozícióját az időmérőn és a versenyen is. Nem is kellett volna vizsgálni az esetet.”

    Csapatfőnöke nem hiszi, hogy pilótája bármiben is veszélyesebbé tenné a körözést a többiek számára:

    „Szerintem mindig mondhatjuk, hogy a versenyzés veszélyes. Ezt próbáljuk meg elkerülni. Nem hiszem, hogy kifejezetten undok manőver lett volna. Amúgy is, mindig kettőn áll vásár.” – emelte ki Günther Steiner.

    Mick Schumacher és Nikita Mazepin között mindenesetre megromlott a viszony. A német így vélekedik a dologról:

    „Nem hiszem [hogy meg lehetne javítani a kapcsolatot], hogy őszinte legyen. Úgy tűnik nekem, hogy a fejébe vette, hogy elém akar kerülni, bármi áron. Ez rendben is van, semmi bajom nincs vele.”

    „De úgy gondolom, ha oda fajul a dolog, hogy nagyon keményen kell védekezni a csapattársad ellen, amikor nincs is tétje, akkor úgy gondolom, nem ez a helyes hozzáállás.”

    Mazepin nem csak a csapattársa, hanem a mezőny végéről felzárkózó Sergio Pérez ellen is hasonlóan tett, amivel kihívta a mexikói haragját is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher: Mazepin tönkretette a versenyemet

    Schumacher: Mazepin tönkretette a versenyemet

    A Haas versenyzői amúgyis sereghajtók, de úgy tűnik, hogy autójuk gyengesége mellett lassan a csapategység bomlásával is szembe kell nézniük.

    A zandvoorti kvalifikáció után Nikita Mazepin vádolta meg csapattársát, Mick Schumachert azzal, hogy szándékosan akadályozta meg abban, hogy futhasson még egy gyorskört. A mai Holland Nagydíj után pedig Schumacher állítja, hogy az orosz tönkretette a versenyét. Noha végül utóbbi volt az, aki nem tudta befejezni a versenyt.

    Schumacher egy rajt utáni Mazepin-manőver miatt panaszkodott, mely szerinte veszélyes volt, és akár végzetes is lehetett volna.

    „Igen, ma is nagyon dühös vagyok megint” – idézi Schumachert a Motorsport-Magazin.com.

    Schumacher a rajtnál veszített egy helyet Mazepinnel szemben. A kör utolsó, meredek kanyarjának kijáratánál a német ellentámadásba lendült, jobbra húzódott ki Mazepin légáramából, és a rajt-cél egyenesben megpróbálta megelőzni őt. Az orosz azonban – akárcsak Bakuban – elhamarkodottan jobbra húzott, és ezzel Schumachert kifelé terelte, a  bokszutca bejáratához.

    Mazepin így nem csak megőrizte pozícióját, de Schumacher autójának meg is sérült az első szárnya, és már négy kör után boxba kellett hajtani.

    „Ez szégyen. Végtére is tönkretette a versenyemet, mert akkor eltört az első szárnyam, és be kellett jönnünk” – számolt be Schumacher, aki ezt követően a verseny során végig messze Mazepin mögött volt – egészen addig, amíg az orosz a 41. körben hidraulikai problémák miatt ki nem állt.

    Schumacher lemaradását ezzel, a korai kiállás miatti helyzettel magyarázza.

    „Aztán persze ott voltak a kék zászlók. Akkor persze már nincs is verseny” – magyarázza Schumacher.

    Mazepin viszont teljesen másképp látja a jelenetet.

    „Nagyon kemény volt, és ennek mindig így kell lennie” – mondja az orosz.

    Elmondása szerint nincs semmi problémájuk egymással Schumacherrel.

    „Nem, de elöl akarok lenni” – mondja Mazepin.

    Schumacher azonban másként értékeli a csapattársával való kapcsolatát.

    „Azt hiszem, van még hova fejlődni” – mondja Michael Schumacher fia.

    Ezen kívül szerinte a szombati eset sem magyarázat Mazepin vasárnapi viselkedésére.

    „Bakuban nem volt háttértörténet, és ott is ugyanezt csinálta” – mondta Schumacher. „Így hát… Én nem is tudom pontosan. Én se nagyon jutok szóhoz” – teszi hozzá nevetve Schumacher.

    Mazepin kijelentette, hogy minden szabályt betartott.

    „Nos, ez attól függ, hogy milyen szabályok vonatkoznak rá” – reagált erre Schumacher. „Azt hiszem, az én szabályaim valószínűleg egy kicsit mások. Ha a falnak vagy ebben az esetben a boxutcába löknek, és ott van egy oszlop (bója), azt nagyon nem akarod magaddal vinni. Ezt újra meg kell majd beszélnünk a csapattal, mert nem hiszem, hogy az csapatszinten előnyös lenne számunkra.”

    Mindenesetre a versenyfelügyelők nem avatkoztak be. A stewardok még csak ki sem vizsgálták az esetet. Schumacher szerint valójában ennek meg kellett volna történnie. Szerinte ez mindenképpen veszélyes volt.

    „Ha eltalálod a boxfalat, akkor az autó vagy a levegőbe repül, és a lelátó fölött az emberek közé repül, vagy az ördög tudja, mi történik. Ott körülbelül 280 km/h-val megyünk” – mondja Schumacher.

  • Mazepin úgy véli, hogy Schumacher direkt „kib***ott” vele

    Mazepin úgy véli, hogy Schumacher direkt „kib***ott” vele

    Nikita Mazepin szerint csapattársa, Mick Schumacher szándékosan elrontotta az ő utolsó körét a Holland Nagydíj kvalifikációján, ami miatt „nagyon bosszús” és úgy érzi, hogy „kib***tak” vele

    A két pilóta a Q1 utolsó körére készült Zandvoortban, az utolsó kanyarban voltak. Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel éppen egy gyorskört teljesített (volna), amikor megközelítette a Haas autóit, és kénytelen volt elvenni a lábát a gázról. Az esetet később a versenybírák kivizsgálták.

    Az FIA végül nem intézkedett, mondván, hogy bár Vettelt akadályozták, úgy ítélték, hogy nem volt szó „szükségtelen akadályozásról”.

    Schumacher és Mazepin a 19., illetve a 20. helyre kvalifikálta magát, Mazepin azonban a kvalifikáció után dühös volt, amiért Schumacher megelőzte őt, mondván, a német pilóta szándékosan tette tönkre a körét.

    „Őszintén szólva nagyon bosszús vagyok, mert nem kellett volna ilyen nehéznek lennie a forgalom által” – mondta Mazepin.

    „Tudod (hogyan) működnek a szabályok egy F1-es csapatnál, egyik hétvégén te vagy az első autó, a következő hétvégén a második (aki megkezdheti a gyorskört az időmérőn). Ezen a hétvégén rajtam volt a sor, hogy én legyek az első autó, és egyszer Imolában, amikor megelőztem az első autót (Schumachert), miközben én voltam a második, kaptam is lecs*szést a csapattól.”

    „Most másodszor történt meg velem, hogy a csapattársam megelőzött, majd beletaszít a forgalomba, aztán szándékosan elb****a az utolsó próbálkozásomat a kvalifikáción.”

    „Szóval nem vagyok boldog, mert ha egyszer megcsinálod, mert nem tudtál róla, az rendben van, de ha kétszer is megteszed, az már szándékos.”

    „Nem szabadna ilyen feszültségnek lennie a csapatban, szóval fel vagyok b***va.”

  • Binotto: Schumacher 2023-ban már Ferrari pilóta lehet

    Binotto: Schumacher 2023-ban már Ferrari pilóta lehet

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kijelölte a célt a csapat juniorja, Mick Schumacher számára. A Haas pilótája szerinte nemsokára váltásra készülhet, ha kiérdemli.

    Leclerc 2024 végéig biztosan marad az olaszoknál, Carlos Sainznak viszont csak a következő év végéig köti szerződés, utána távozhat.

    Mindketten jól teljesítenek, így nehéz elképzelni, hogy változtatnak majd, de Binotto mégis azt a kihívást tűzte Schumacher elé, hogy próbálja megváltoztatni a vezetőség véleményét.

    „Ez kéne, hogy a célja legyen, nem kérdés.” – ismerte el az olasz. – „Szerintem tisztán látható céljai vannak, és a Ferrari ezek között van.”

    Magasak az elvárások a Haas német újoncával szemben, de Binotto igyekszik nem túl sok nyomást helyezni rá.

    „Mielőtt úgy döntenénk, hogy készenáll a Ferrarira, de kell fejeznie ezt az évet, nyomás nélkül. Nem akarunk ilyesmit rátenni a vállára, az rossz lenne. De figyeljük őt.”

    Schumacher eddig felemás szezont tudhat maga mögött, hiszen bár vezeti a csapaton belüli párharcot, mással egyelőre nem tudott küzdeni a lassú autóval.

    A Ferrari ezt látva megpróbálta őt elszabadítani őt az amerikai csapattól, hogy átültessék az Alfa Romeóba, de ez nem valószínű, hogy megvalósul majd. Binotto nem bánja, hogy Schumacher ugyanabban a környezetben tanulhat majd tovább.

    „A második évében jó lesz a Haas Micknek, ott meg tudja majd mutatni, mennyire jó az F1-ben. Tudjuk, hogy tehetséges, eddig jól teljesít, és boldogok vagyunk vele.”

  • Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Mick Schumacher nagyon reméli, hogy a hétvégén Spa-ban esni fog az eső, mert úgy gondolja, egy nedves pálya lehetőséget adna neki és a Haasnak, hogy tündökölhessenek Belgiumban.

    Legutóbb Magyarországon a feszült helyzet és a futam elején kialakult rendkívüli körülmények lehetővé tették Schumacher számára, hogy az első tíz közé keveredjen, sőt, az F1-es újonc egy ponton tíz körön keresztül Max Verstappennel is csatázott. Schumacher végül a Hungaroringen a 12. helyen végzett, ami karrierje legjobb eredménye, és a verseny elején uralkodó nedves körülmények bizonyosan fellendítették a Haas teljesítményét.

    A német pilóta reméli, hogy az Ardennekben ezen a hétvégén még több segítséget kap az elemektől, és eddig úgy tűnik, hogy az időjárás-előrejelzés alapján az imái meghallgattattak. A Formula1.com-nak beszélt erről:

    „Esőben reménykedem, minden este és minden nap drukkolok, hogy továbbra is csak essen. Megijedtem kissé, amikor tegnap megérkeztem, mert napos idő volt, szóval remélhetőleg az eső marad, és ez lehetőséget adhat nekünk itt.”

    Spa nyilvánvaló, hogy erősen köthető a Schumacher család örökségével, hiszen Mick édesapja, Michael 1991-ben itt mutatkozott be az F1-ben, majd hatszor nyert később Belgiumban. De a Haas 22 éves pilótája is többször volt már eredményes a legendás ardenneki pályán:

    „Volt már pár jó futamom itt. Az első pole pozícióm köthető ide, az első futamgyőzelmem 2018-ban az F3-mal, amiből aztán egy többszörös futamgyőztes sorozat lett. Szóval egyértelmű, igen, ez egy olyan pálya, amit nagyon élvezek, és kifejezetten örülök annak, hogy a hazámhoz közel térhetek vissza. Rengeteg rajongóm jön ide, évek óta nekem szurkolnak, szóval igen, ez egy pompás hely.”

  • Schumacher: Az utolsó lépések vannak hátra az új szerződésem kidolgozásában

    Schumacher: Az utolsó lépések vannak hátra az új szerződésem kidolgozásában

    Újabb darab kerülhet a helyére a kirakósban a pilótapiacot illetően, hiszen úgy néz ki, Mick Schumacher marad a Haas csapatánál.

    Korábban szóba hozták a németet az Alfa Romeóval is, hogy esetleg ott folytathatja, de Schumacher most egyértelművé tette jövőbeli szándékait, mikor a Haas által beígért üléspróbáról kérdezték. Elárulta, hogy ezzel 2022-ig fognak várni.

    „Szeretnénk időt szánni rá, és jól csinálni. De az ülés kérdése jelenleg a legkisebb probléma számomra” – válaszolta. „Nehezebb javítani az autó tempóján. Ez a fő célunk. Meg kell határoznunk azokat a pontokat, amelyek nem olyan jók, hogy jövőre jobban tudjuk csinálni.”

    Minden arra utal tehát, hogy az augusztusi szünet alatt komoly előrehaladások történtek egy esetleges új szerződés kidolgozásában. Ezt el is ismerte egy RTL-es tudósítónak, Felix Gornernek: „Volt néhány beszélgetés. Az utolsó lépéseknél tartunk, hogy az egészet befejezzük.”

    Schumacher hozzátette azt is, hogy a Ferrari elégedett teljesítményével: „A visszajelzések alapján mindenki elégedett azzal, ahogy a szezonom alakul. Én is elégedett vagyok a fejlődésemmel, és minden jól megy, de elég nehéz értékelni, mivel a többi csapathoz képest elég nagy a lemaradásunk.”