Címke: Mick Schumacher

  • Schumacher: A Haas nagy elvárásokkal fog nekivágni 2022-nek

    Schumacher: A Haas nagy elvárásokkal fog nekivágni 2022-nek

    Mick Schumacher megerősítette, hogy a Haasnak nagyok lesznek az elvárásai a 2022-es Forma-1-es szezonra. Az amerikai kiscsapat ugyanis már régóta dolgozik a jövő évi autójukon, ami a jelentős szabályváltozások miatt jelentősen el fog térni az ideitől.

    A Haas a jövő évi autója érekeében rengeteg áldozatot hozott már meg. Az egyik ilyen áldozat az volt, hogy a 2020-as konstrukciójukon éppen csak annyit módosítottak, hogy az megfeleljen a szabályoknak. A tényt pedig az koronázza meg, hogy az autót az egész év során pár kisebb újításon kívül nem is fejlesztették.

    Emiatt szinte borítékolható, hogy Nikita Mazepin és Mick Schumacher sem fog tudni pontot szerezni az újonc szezonjukban, azonban a jövő évi nagy szabályváltozások nagy lehetőséget biztosíthat a Gene Haas által alapított csapat számára. Az amerikai istálló célja nem más, mint hogy újra a középmezőny oszlopos tagja legyenek és újra pontszerző helyekért legyenek képesek csatázni.

    „Az idei évünk az építkezésről szól és ez nagyszerű, hogy ezt a munkát jövőre kamatoztathatjuk majd” – árulta el a német fiatal a Fast Lance podcastjében. „A 2022-es szezonra nagy elvárásaink lesznek, mert jelen pillanatban nagyon jól áll a szénánk.”

    „Már nagyon korán, szerintem mindenkinél előbb kezdtük el a felkészülést a következő évre. Minden lehetőségünk megvan az előrelépésre, mert az idei autónkat ennek oltárán áldoztuk fel. Remélhetőleg ez a fajta megközelítésünk kifizetődik majd. Kényelmesen és jól érzem magam a csapatnál és annak is örülök, hogy jövőre is folytathatjuk a közös munkát.”

    Schumachernek nehéz dolga van, ugyanis már, amikor megérkezett az F1-be, tudta, hogy csak a mezőny levégén csatázhat majd.

    „Nagyon ritka az, hogy egy újonc rögtön az élmezőnyben találja magát” – folytatta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia. „Szerintem eddig csak Lewis Hamiltonnak adatott meg ez a fajta lehetőség a Forma-1-ben. Régen másabbak volta a dolgok, de természetesen nagyon nehéz a körülményekhez való alkalmazkodás.”

    „Örülök, hogy sikerült elérnem az általam kitűzött kis célokat és emiatt még motiváltabb lettem. Franciaországban sikerült bejutnom a Q2-be, sok kerék a kerék elleni csatát vívhattam és néha alapján fel tudtam venni a versenyt a Williamsekkel és az Alfa Romeókkal.”

  • A Ferrari igyekszik segíteni Schumachert

    A Ferrari igyekszik segíteni Schumachert

    A Ferrari igyekszik mindenben segíteni a Haas színeiben debütáló juniorját, Mick Schumachert. Ezt Enzo Ferrari egyetlen élő fia, Piero garantálta egy nemrég adott nyilatkozatában.

    „Egy olyan csapatban halad előre, amelyet támogatunk” – mondta az olasz médiának. „A csapata [Haas – a szerk.] úgy döntött, hogy nem költ 2021-ben, így egy olyan autót használnak, ami már 2020-ban sem volt jó. Ők 2022-re költenek, és mi a Ferrarinál is segítünk a Haasnak. A második évére reméljük, hogy Schumacher olyan autót kap, amellyel megmutathatja a kvalitásait.”

    Ferrari hozzátette, hogy nagyon hiányolja Mick édesapját, az olasz istálló legendás alakját, Michael Schumachert, akiről nemrégiben film is készült: „Volt szerencsém Schumachert vendégül látni az otthonomban, és vele együtt meginni egy üveg vörösbort. Nagyon élvezte ezeket a nyugodt és meghitt pillanatokat. Egyszerű ember volt – világos, precíz, nagyon egyenes személyiség. Sajnálom, hogy ma úgy beszélünk róla, mintha halott lenne, mert nem az. Michael ott van, de nem tud kommunikálni.”

  • David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    A Formula 3-ban versenyző David Schumacher szerint a híres vezetékneve egyszerre áldás és átok a számára.

    Mivel a német fiatal nagybátyja, Michael egy hétszeres világbajnok és a sportág történetének második legeredményesebb versenyzője, édesapja Ralf pedig egy hétszeres futamgyőztes, így nem kicsi a rá nehezedő nyomás. Ugyan David idén már tudott nyerni futamot a Formula 3-ban és egyre jobb teljesítményekkel rukkol elő a pályán, addig unokatestvére, Mick már az F1-ben bontogatja a szárnyait korábbi Formula 3 és Formula 2 bajnokként. David először egy budapesti vacsora során érzékelte azt, hogy mennyit jelent az, hogy ha Forma-1-es pilóta vagy.

    „Egyszer elmentünk vacsorázni Budapesten Mickkel és vagy 15 ember vette körül az asztalunkat” – meséli a német fiatal, aki a Trident csapatát erősíti a Formula 3-ban. „Mick ráadásul nem a legbölcsebb döntést hozta, ugyanis motorral érkezett meg a helyszínre.

    Azonban a német fiatal elmondása szerint körülötte még soha nem volt ekkora hype, mióta tagja a Formula 3 mezőnyének.

    „A szurkolók rajongása egyáltalán nem idegesítő” – folytatta a legfiatalabb Schumacher. „Amióta tagja vagyok a Formula 3- mezőnyének, nehezen ismernek fel a rajongók, szóval emiatt nyugodtan élhetem a saját életemet. Csend és nyugalom uralkodik az életemben és a vacsorámat is nyugodtan fogyaszthatom el nap, mint nap. Nem tudom mi lenne velem, ha nem Schumacher lenne a vezetéknevem. Így nőttem fel és az évek múlásával hozzászoktam ehhez a vezetéknévhez, ami szerintem egyben átok és áldás a számomra.”

    A Schumacher testvérpár 1997 és 2006 között versenyzett egymás ellen a Forma-1-ben. David már csak emiatt is reméli azt, hogy egy napon ő is csatlakozhat majd az unokatestvéréhez az F1-ben, hogy Michaelhez és Ralfhoz hasonlóan ők is együtt versenyezhessenek az autósport királykategóriájában.

  • Mazepin meghívta magához Schumachert – kibékült a két Haas pilóta!

    Mazepin meghívta magához Schumachert – kibékült a két Haas pilóta!

    Eddig a Haas külső ellenfelein kívül a pilóták belső konfliktusát is kezelnie kellett Günther Steiner csapatfőnöknek. Mazepin most azonban kész békejobbot nyújtani Mick Schumachernek.

    Most, hogy a Haas bejelentette, csapattársak maradnak majd jövőre is, úgy tűnik, lecsitult a két pilóta közti feszültség. Legutóbbi, monzai ütközésüket követően Mazepin bocsánatot kért, és Schumacherrel megbeszélték a történteket.

    „Sosem beszélünk sokat egyszerre.” – magyarázta Mazepin a gpfans.com-nak. – „Gyorsan megértjük, hogy egyetértünk-e vagy sem. Most nem volt mitől félni, és bocsánatot kértem.”

    „Versenymanőver volt, de nem jött össze, szóval odamentem hozzá mondtam „Bocsánat, haver”, mire ő az mondta, „Rendben van” és továbbléptünk. Remélem most minden rendben van.”

    „Elbeszélgettünk egy kicsit, Mick észrevette a netflixes posztomat, amikor buggyzni mentünk, és koszos lett a Haas overálom. Mondtam, a házunk közelében volt mindez, és hogy nagyon szívesen látom, hogy együtt szórakozzunk kicsit.” – mesélte a hétvégén első hazai versenyét teljesítő orosz.

    „Aztán nevettünk azon, hogy már Günther is említette, hogy nem megyünk együtt nyaralni, de a jövőben változtathatnánk ezen. Szóval meglátjuk.”

    Csapatfőnökük, Günther Steiner így reagált a hírre, hogy két pilótája kibékült egymással:

    „Csak az dühít, hogy engem nem hívott meg.” – viccelt nevetve. – „Szerintem ez egy szép gesztus, és tudom, van ott pár játékszer.”

    „Nem azt mondtam, hogy ne legyenek barátok, hanem hogy nem muszáj barátoknak lenniük. Ha azok, természetesen nincs vele problémám.”

    Érem másik oldala, Schumacher is megerősítette, tényleg kibékült Mazepinnel.

    Mindig a csapattársad a riválisod. Eddig még nem találkoztam eggyel sem, akivel könnyű lett volna csatázni. De mindig a legjobbamat igyekszem nyújtani.”

  • Steiner több konfliktusra számít két versenyzője között

    Steiner több konfliktusra számít két versenyzője között

    Günther Steiner nem biztos abban, hogy Nikita Mazepin és Mick Schumacher elkötelezettek abban, hogy a szezon hátralévő részében elkerüljék a nagyobb összecsapásokat.

    Az amerikai csapat elvileg nemsokára hivatalosan is bejelenti, hogy marad az újonc páros jövőre is. Még akkor is, ha már volt egy két egymás elleni nem túl barátságos akciója a két pilótának.

    „Ugyanez lesz a helyzet a többi versenyen is. Ha nem harcolsz semmiért, mindig ott van a harc a csapattársaddal.”mondta Steiner az RTL-nek.

    Steiner elmondta, hogy a páros négyszemközti megbeszélést folytatott a legutóbbi monzai összecsapás után:
    „Nem voltam ott, de remélem sikerült megegyezniük a történtekben. Így már magabiztosabb vagyok, ugyanakkor nem lehet kizárni a további ütközések lehetőségét.”

    A Haas csapatfőnöke közbe tudna természetesen lépni szigorúbb szabályokkal, ugyanakkor Steiner ezt nem akarja megtenni:
    „Nekem két olyan pilótára van szükségem, akik tudnak harcolni. Remélhetőleg nem egymás, hanem más csapatok pilótái ellen.” – tette hozzá mosolyogva.

    Steiner szerint lehetséges, hogy a párharc intenzitása azért lehet ilyen intenzív, mert Mazepin nagyon igyekszik felzárkózni az általában versenyképesebb Schumacherhez.

    „Mick egyértelműen jobb a kvalifikációkon. Talán csak gyorsabban alkalmazkodott az F1-hez, de nem tudom, miért. Jelenleg jó munkát végez.”

    „Nikita számára fontos, hogy fejlődjön és felzárkózzon. De néha türelmesnek kell lenned, amíg nem leszel biztos benne, hogy teljesíteni tudsz, ahelyett, hogy hibázol és törsz, hogy elérd a kívánt időt.” – mondta Steiner.

     

  • Hivatalos: Jövőre is Schumacher és Mazepin vezetheti a Haas autóit!

    Hivatalos: Jövőre is Schumacher és Mazepin vezetheti a Haas autóit!

    A Haas F1 Team nemrég bejelentette, hogy 2022-ben is Mick Schumacher és Nikita Mazepin fogja terelgetni a konstrukcióikat.

    Az év elején sokan féltették Günther Steinert, ugyanis az olasz csapatfőnök két újonccal vágott neki az idei szezonnak. Az év első felében még elég sokat hibáztak a versenyzők, azonban szépen-lassan beletanulnak a Forma-1 menetébe és trükkjeibe.

    Nagy meglepetést nem okozva így a Haas megerősítette, hogy jövőre is a jelenlegi párossal vág neki az új korszak hajnalának. Ugyan Mick Schumacher estében többen prognosztizálták a csapatváltást (Alfa Romeo), ám a faital német pilóta marad az amerikai istállónál:

    „Tisztában voltunk azzal, hogy folytonosságot szeretnénk, ezért örömmel közölhetem, hogy Mick Schumacher és Nikita Mazepin jövőre is az Uralkali Haas F1 Team versenyzői lesznek. Az idei év lehetővé tette számukra azt, hogy újoncként beletanuljanak a Forma-1-be. Sokat is tettek ennek érdekében. Az idei csomaggal kemény szezonunk van, viszont mindketten elfogadták ezt a kihívást. Szorosan együttműködnek a csapattal, hogy megismerjék és megtanulják a sportágon belüli folyamatokat és alkalmazkodjanak a Forma-1 szigorához. Mind külsőleg és mind belsőleg, mindennel, ami ezzel jár. 2022-re tekintve biztosak vagyunk abban, hogy csapatként tovább tudunk majd lépni, és így egy versenyképesebb csomagot tudunk biztosítani Nikitának és Micknek.” – nyilatkozta Günther Steiner.

    Mick Schumacher a következőket mondta a bejelentéssel kapcsolatban:

    „Azzal, hogy a mezőny tagja lehetek, az álmom vált valóra. Az első évem a Haasszal nagyon izgalmas és tanulságos volt, és hiszek abban, hogy a megszerzett tapasztalatokat át tudom vinni majd a következő évre. Az új technikai szabályok, a Haas F1 Team lenyűgöző ambíciói és a Ferrari támogatása közelebb vihet minket 2022-ben a mezőnyhöz. Természetesen hiszek abban, hogy a pontokért tudunk majd harcolni. Alig várom már, hogy egy erősebb Haas csapat tagja lehessek. Magam részéről mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy előre lépjünk. Szeretném megköszönni a Ferrari Driver Academy-nek azt a bizalmat, amit továbbra is kapok tőlük, és azt a támogatást, amit az évek alatt nyújtottak nekem.”

    Nikita Mazepin így értékelte a döntést:

    ,,Nagyon izgatott vagyok az elkövetkezendő év miatt, és az új autó miatt is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy lehetőséget kaptam a Haas F1 Teamtől arra, hogy velük együtt fejlődjek. Úgy vélem, jövőre erősebbek leszünk.”

  • Szocsi előtt még bejelentheti a Haas a jelenlegi párosukat 2022-re is

    Szocsi előtt még bejelentheti a Haas a jelenlegi párosukat 2022-re is

    Günther Steiner, a kis amerikai csapat főnöke szerint Mick Schumacher versenyülését a Haasnál 2022-re hamarosan meg kell erősíteni. Korábban a Ferrari által támogatott Schumachert kapcsolatba hozták az Alfa Romeóhoz való átigazolással, de ehelyett marad az ellentmondásos újonc társa, Nikita Mazepin mellett. Steiner ennyit mondott a német RTL-nek:

    „Micket hamarosan bejelenthetik. Várjunk még néhány napot, remélhetőleg addigra minden rendezett lesz. Akkor mindenki majd boldog lesz, és nem kell többet hallanom ezt a kérdést.”

    Steiner arra utal így, hogy az orosz Mazepin helye is megerősítést nyer 2022-re, annak ellenére, hogy folyamatos vitái vannak és egyre egyre élesedő rivalizálása Schumacherrel. Elmondása szerint ezen híreket Mazepin hétvégi oroszországi hazai versenye előtti napokban kell hivatalossá tenniük:

    Addigra mindkét versenyzőt szeretnénk megerősíteni. Szocsi erre pedig megfelelő időpont lenne. Aztán teljes mértékben már a jövő évre koncentrálhatunk.”

    Azt a feltételezést is elvetette, hogy akár Mazepin, – akinek édesapja, Dmitry a csapat egyik fő szponzora -, akár a népszerűbb Schumacher szerződés szintjén előnyben részesülne az új kontraktusuk értelmében:

    „Egyik versenyzőt sem részesítjük előnyben a szerződésese szerint. Ilyen még soha nem fordult elő velünk, és a jövőben sem fog megtörténni.”

  • Steiner: Az újoncok mentették meg a Haast anyagilag

    Steiner: Az újoncok mentették meg a Haast anyagilag

    Günther Steiner szerint nem volt más választása a 2020-as szezon végén és emiatt kellett megszabadulnia Kevin Magnussentől és Romain Grosjeantól.

    Az amerikai kicsapat az idei szezonban számos ok miatt szerepelt már az újságok címlapjain, azonban ezen okok nem jók, hanem rosszak voltak. Nikita Mazepin szezon előtt kibontakozott botránya, a csapat látványos rossz teljesítménye és a két újonc közötti ellentét csapaton belül egyáltalán nem jó színben tünteti fel a Gene Haas által alapított csapatot.

    Az amerikai kicsapatnak már 2020-ban sem ment a szekér és Steiner mindenkit sokkolt azzal a döntésével, hogy Grosjean és Magnussen szerződését sem hosszabbította meg és az évad végeztével elküldte őket a csapattól. Az olasz szakember elmondása szerint azonban nem volt más választása.

    „Más alternatívák után kellett néznem a csapat jövője érdekében” – nyilatkozta Steiner. „Ezen a döntésen sok család sorsa is múlt. Néha meg kell hozni ezeket a nehéz döntéseket, ha szereted, ha nem. Semmi harag és elégedetlenség nem játszott közre ebben, szimplán az üzleti dolgok miatt kellett így lennie.”

    „Más alternatíva nem lett volna, ugyanis, ha ezt nem lépjük meg, akkor csődbe mentünk volna. Az embereknek pedig meg kell értenie ezt. Hiába tartottuk volna meg Romaint és Kevint, ha becsődöltünk volna, versenyzésre képes autójuk se lett volna.”

    Steiner szerint a „megoldás” két fiatal pilóta szerződtetése volt. Mick Schumacher friss Formula 2-es bajnokként és Ferrari juniorként érkezett meg, amíg Mazepinnel a multimilliárdos édesapja, Dmitrij is megérkezett a Haas életébe, aki egy jelentős tőkeinjekcióval biztosította a kiscsapat jövőjét.

    A Haas csapatfőnöke szerint így „legalább az újoncok megszokhatják a Forma-1 légkörét és némi tapasztalatra tehetnek szert”, és szerinte nem lett volna jó az, ha „a tapasztalt versenyzőknek egy ilyen rossz autót kellett volna vezetniük az idei szezon során.”

  • Salo: Mazepin felvette a kesztyűt Schumacherrel

    Salo: Mazepin felvette a kesztyűt Schumacherrel

    Nikita Mazepin beérte F1-es újonc csapattársát a Haasnál, Mick Schumachert, ez most a véleménye a korábbi F1-es pilótának, aki olykor FIA steward is. Mika Salo pedig a szezon elején azt mondta, hogy a 22 éves orosz Mazepin „egyszerűen nem való a Forma-1-be”. Mások továbbra is tartják róla a véleményüket, de a finn korábbi Ferrari-pilóta Salo mostanra megváltoztatta a álláspontját, és ezt el is mondta az orosz Championatnak_

    „Valójában nem egészen ezt mondtam. Az első futam után beszéltem erről, amikor a dolgok még csak most kezdtek kibontakozni. Akkor még nem tudhattuk, hogy ennyire rossz az autójuk. Egyszerűen borzasztó. Nikita azóta már sokat tanult, és most nagyon jól vezet. Minden sokkal jobban megy, mint az első versenyen volt.”

    Az 54 éves Salo elismeri azonban, hogy a Haas számára komoly problémát jelent, hogy Mazepin és Schumacher mostanában rendre összecsap egymással a pályán és azon kívül is:

    „Ez nem normális, de amikor az autód nem működik túl jól, az egyetlen, akivel harcolhatsz, az a csapattársad. Majdnem három másodperccel lassabbak, mint a többiek. Így teljesen logikus az, hogy szinte mindig egymás mellett vannak a pályán. Nikita most már majdnem hozza Mick sebességét, ezért találják meg egymást állandóan.”

  • Surer szerint Mazepin olykor még mindig pánikba esik

    Surer szerint Mazepin olykor még mindig pánikba esik

    Nikita Mazepin messze nem versenyképes az első Forma-1-es szezonjában, annak ellenére, hogy édesapja rengeteg pénzt fektetett a tesztelésbe. Marc Surer a Formel1.de videójában az orosz pilótát elkényeztetettnek nevezi.

    Mazepin 2021-ben mutatkozott be a Haasnál a Forma-1-ben, de még nem tudott sokakat lenyűgözni. Egész évben lassabb csapattársánál, Mick Schumachernél a kvalifikációkon és a futamokon, pedig rengeteget tesztelt. A debütálása előtt például több tesztet is teljesített egy kétéves Mercedesszel. Az egykori Forma-1-es versenyző így fogalmaz:

    „Elkényelmesedett lett, mert egy Mercedesszel sok pilóta tud gyorsan autózni. Talán emiatt gondolta azt, hogy „a Forma-1 nem is olyan nehéz”. Azonban aztán a mezőny legjobb autójából a legrosszabbba kerül, az persze kemény. Szerintem Mazepin alábecsülte a Forma-1-et. Sok akciója nincs átgondolva és jól előkészítve. Néha még úgy is tűnik, mintha valamiféle pánik miatt tenné mindezt. Nincs kontrollja és nem látja át.”