Azonnal lecsapott a mémgyár a vasárnap történtekre: sikerült összehozni Mick Schumacher balesetét Will Smith Oscar-díjas alakításával.
Mint az ismert, szombaton a Haas pilótája a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérőjén a nagy igyekezetében falnak csapta az autóját. Másnap, az Oscar-díj Gáláján Will Smith felpofozta Chris Rockot, az ízléstelen tréfája után, amit a színész felesége ellen követett el, élő adásban. Az Avo nevű digitális művész pedig összerakta a két jelenetet megfelelő módon egy 15 másodperces szkeccsé.
A Haas egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy Mick Schumacher nem vesz majd részt a vasárnapi Szaúd-Arábiai Nagydíjon. A német fiatal a mai időmérő edzésen egy óriási balesetet szenvedett, aminek következtében a pályakórházban is ki kellett vizsgálni őt.
Schumacher a Q2 vége felé veszítette el az uralmát az autója felett a 12-es kanyarban, aminek következtében óriási tempóban csapódott a betondalnak. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát azonnal kórházba szállították, de szerencsére nem szenvedett el nagyobb sérüléseket.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt is felfedte, hogy a becsapódás mértéke akkora volt, hogy a csapat azonnal elveszítette az autóval kapcsolatos adatokat és a rádión sem tudtak kommunikálni a némettel. Az amerikai kicsapat azt is közzétette, hogy Schumacher nem fog rajthoz állni a holnapi futamon. Steinerék nem is indítanak Schumacher helyett másik pilótát, így a vasárnapi futam során mindössze Kevin Magnussen Haas-át láthatjuk majd a pályán.
Az FIA legutolsó információi szerint a Haas német pilótáját annak ellenére szállították tovább a pályakórházból a Jeddah-i King Fahad Armed Forces kórházba, hogy ott semmi sérülést nem találtak rajta a vizsgálat során.
A Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének második részében balesetet szenvedő Mick Schumacher nem tudott rögtön kiszállni a kettétört autóból, és a pálya orvosi központjába szállították.
Öt perccel a Q2 vége előtt a Haas német pilótája a 12-es kanyarban pördült meg egy rázókövön, ezt követően pedig háttal csapódott a falba, és csúszott tovább az autójával.
„Megerősíthetjük, hogy Mick fizikailag jól van, már anyjával is beszélt. Valószínűleg kórházba is szállítják majd további kivizsgálásokra elővigyázatosságból. Ezzel kapcsolatban még az FIA megerősítésére várunk.”
Az FIA nem késlekedett, pár perccel később megerősítették a hírt, hogy Schumacher a King Fahad Armed Forces Kórház felé tart.
Mick Schumacher szerződése az év végén jár le a Haas-szal, és a Ferrari juniorjaként van jelen az F1-ben. Következő lépését azonban nem biztos, hogy velük képzeli el.
A Ferrarinál egy elég stabil a pilótapáros, hiszen Charles Leclerc 2024 végéig írt alá, és – ha minden igaz – Carlos Sainz új szerződése is két évre szólna.
„Persze, fontos, hogy minden élcsapattal beszéljek. Először is, minden a teljesítményemen múlik, a többi azután jön.” – emelte ki Schumacher.
Csapatfőnöke, Günther Steiner szerint már el is kezdte ledolgozni a kezdeti lemaradását Magnussennel szemben.
„Kis időbe fog telni. Kevin gyors, de az autó is az. Jó az egyensúly, és nem csinál fura dolgokat. Kevin nagyon nyitott Mickkel, és nem problémázik azon, hogy segítenie kell neki.”
Fotó: Steven Tee/LAT Images/Haas F1 Team
Schumacher szerint szükség is lesz az előrelépésre, hiszen csak kevéssel vannak az Alpine, az Alfa Romeo és az AlphaTauri előtt. Steiner eközben a konstruktőri harmadik helyet sem tartja elképzelhetetlennek.
A korábbi versenyző, Christian Danner a csapat új dinamikájában Schumacher fejlődési lehetőségét látja.
„Magnussen érkezése nagy szerencse Micknek. Már nem védi őt az újoncok kifogása. Meg kell mutatnia, hogy egyedül is képes megvédeni magát.” – fejtette ki a Bildnek.
„Mazepin mellett nem ez volt a helyzet, minden versenyző legyőzte volna. Magnussen azonban más kaliber. Most fel kell küzdenie magát az élmezőnyig, és az javítja az esélyeit 2023-ra. Ez az utolsó év a kontraktusában, és meg kell mutatnia magát. Bahrein óta az új szerződéért küzd, Magnussen pedig segít neki ebben.”
Schumacher így nyilatkozott az új csapattársával való viszonyáról:
„Ő csak engedi, hogy az autó dolgozzon alatta, ebből sokat tanulhatok. Csapattársként nagyon nyitott. Vezetett már hosszútávú versenyeken is, ahol több pilótával osztozott az autón. Tudja, hogy közösen gyorsabbak leszünk.”
„Tavaly nagyon sok verziót kipróbáltunk, és már tudjuk, milyen irányban szeretnénk fejleszteni. Tényleg, rengeteget kísérleteztünk. A legnagyobb előrelépést azonban a motor terén értük el, az autóban is érezni.”
Már a Forma-1-es paddockban sem „mulatságos” az élet. Ez volt a Red Bull 78 éves osztrák tanácsadójának, Dr. Helmut Markónak a lehangoló értékelése a többórás megbeszélés után, amely végül a közeli rakétacsapások ellenére „biztonságosnak” minősítette a Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Így fogalmazott:
„Itt van a világjárvány, háború van Európában, most pedig egy rakétatámadás 20 kilométerre tőlünk. Ez már nem normális, se nem szórakoztató többé.”
Úgy tűnik, hogy ezzel a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher is egyetért, mivel a hírek szerint egyoldalúan úgy döntött, hogy felhagy a Sky Deutschlandnál vállalt feladataival, és hazatér. Így fogalmazott:
„Csak 20 kilométerre van mindez. Amennyiben tényleg támadásról van szó, akkor nagyon csodálom, hogy mit keresünk még mindig itt. A lehető leghamarabb össze kellene pakolni és elhagyni egy ilyen országot, mint ez.”
Schumacher, akinek az unokaöccse Mick, a Haasnál versenyez, elismerte, hogy a Forma-1-re óriási nyomás nehezedett volna a szaúdi versenyszervezők és az Aston Martint is szponzoráló állami szaúdi olajvállalat, az Aramco részéről:
„Először is tisztázzuk, hogy én Forma-1-es szakértő vagyok, nem pedig a biztosítások, az üzleti élet vagy a politika szakértője. Úgy vélem, hogy a Forma-1-re nehezedő nyomás hatalmas. Nagyon-nagyon sok pénzt fizetnek, és hosszú távú szerződésük van. Most arról folyik a vita, hogy a szaúdi kormány azt állítja, hogy gondoskodik a biztonságról. Ez azt jelenti, hogy a Forma-1 nem húzhatja meg csak úgy a nadrágszíjat. Szerintem ez gond. Egyértelmű véleményem van erről, és meghoztam a döntésemet. Persze, mindenkinek magának kell ezt ugyanígy megtennie.”
A Haas 2016-os debütálásuk óta nem szerzett dobogót, de pilótájuk, Mick Schumacher szerint erre most esélyük lehet egy őrültebb versenyen.
Bahreinben jó tempót mutatott az amerikai csapat, Kevin Magnussen a hetedik helyre hozta be az autót az időmérőn, a versenyen pedig ötödik lett.
Schumacher ezzel szemben egy vezetői hiba miatt elesett a Q3-tól. A versenyen a legjobb 10-ből forgatta ki Esteban Ocon, az követően pedig éppen lemaradva a pontokról a 11. helyen ért célba.
„Az első körös megforgás a 6-os kanyarban nem tudom, mennyire befolyásolta a teljesítményt, de nem volt olyan jó vezetni utána. Ez szerintem a tempón is látszott.” – osztotta meg tapasztalatait a német pilóta.
„Azt látni, hogy Kevin ötödik lett, azt jelenti, hogy az autó képes erre, és én is képes vagyok erre. Közel leszünk a dobogóhoz is, és ha kicsit megborulnak a lapok – már pedig az F1-ben meg szoktak – akkor odaérhetünk.”
A tavalyi küszködés után ez volt Schumacher legjobb szombati és vasárnapi eredménye is. Most, hogy egy tapasztalt pilóta ül a másik autóban, szerinte a csapat segítségével még tovább tud majd javítani ezen.
„Az, hogy van kihez hasonlítani magam, sokat segít. Ha a másik embert adatait is látod, és két-három tizeddel jobb kört ment, akkor te is találhatsz egy-két tizedet az alapján. Féktávok, ívek ilyesmik. Úgyhogy igen, sokat segít.”
Kevin Magnussen rég nem látott magasságokba repítette a Haast. Nagybátyja, Ralf szerint ez új szint Mick Schumacher számára, de ellesheti Magnussen mellett, hogy is viselkedjen.
Míg Kevin Magnussen egy szenzációs ötödik helyet szerzett a 2022-es szezonnyitón Bahreinben, addig Mick Schumacher nem tudott pontot szerezni. Mindezt úgy, hogy a Haas gyaníthatóan a mezőny negyedik legerősebb autója – a szezon elején legalábbis mindenképp.
Ezzel kapcsolatban a csapatfőnök Günther Steiner némi humorral megjegyezte, „itt már ritkább a levegő„. Tudja Mick Schumacher is, hogy egy ilyen erős autóval hirtelen más lesz a mérce. Keresi is a válaszokat, miért maradt le ennyivel csapattársától.
„Kevin (Magnussen) futott néhány őrületes kört, ami viszont nekem nem ment. Így pedig meg kell értenem, hogy ez rajtam múlt, vagy esetleg az autón. Nem szabadna, hogy ez túl nehéz legyen. Rengeteg potenciál van még az autóban.”
Nagybátyja, Ralf is hasonlóképp látja Mick Schumacher szerepét. „Egy kicsit bele kell nőnie ebbe a cipőbe, amit egy ilyen erős Haashoz fel kell vennie. De ez is a játék része, nincs ebben semmi különleges. Pontosan erre van szüksége egy fiatal versenyzőnek. Nem alakult jól a nyitóversenye, de Magnussen mellett rengeteget tanulhat” – foglalta össze unokaöccse helyzetét Ralf Schumacher.
Mick Schumacher végül kilenc másodperccel maradt le karrierje első pontjáról. A tizedik helyen Guanyu Zhout intették le.
Lance Stroll 2022-es első időmérő edzése komoly fejtörést okozhat a kanadainak. Ez a véleménye a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumachernek. Megjegyezte, hogy annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban hívták be a beteg Sebastian Vettel helyére, Nico Hülkenbergnek mégis sikerült túlszárnyalnia az Aston Martin állandó versenyzőjét. Schumacher így nyilatkozott erről Bahreinben:
„Alábecslés lenne, ha azt mondanám, hogy a csapattársa legyőzte. Úgy vélem, ha valaki, aki másfél éve nem vezetett, bejön, és rögtön három tizeddel gyorsabb nálad, akkor nagyon alaposan el kell gondolkodnod azon, hogy mindent jól csinálsz-e.”
Pár paddock bennfentes még azt is hozzátette, hogy az eredmény „kínos” Strollnak, akinek édesapja, Lawrence a silverstone-i csapat tulajdonosa. Hülkenberg azzal poénkodott, hogy egyszerűen csak „WD-40-el” olajozta be az ízületeit, és „meglepően jó” formával rukkolt elő Bahreinben:
„Az alapokra, és a fontos, egyszerű dolgokra koncentráltam. Persze nem lehetünk elégedettek a csapat teljesítményével, de a saját teljesítményemmel együtt tudok élni. Ezt az autót még egyáltalán nem ismertem 36 órával ezelőtt.”
Szintén akad gondolkodni valója Mick Schumachernek, akit az utolsó pillanatban igazolt 2022-es csapattársa, Kevin Magnussen előzött meg. Günther Steiner csapatfőnök erről ennyit mondott:
Mick Schumacher nagybátyja arra figyelmeztet, hogy a fiatal németre „veszélyt” jelent a 2022-es utolsó pillanatban igazolt csapattársa, Kevin Magnussen. Miután Nikita Mazepint az orosz-ukrán konfliktus miatt menesztették, a Haasnál Schumacherrel most a csapat rendkívül tapasztalt korábbi dán pilótája, alkot egy párost. A 22 éves Schumacher így nyilatkozott róla Bahreinben:
„Nyilvánvaló, hogy ő már egy évre ugyan kiesett, de Kevinnel most egy igazi mércém lesz a csapatnál. A Forma-1-ben nyomás alatt is tudnod kell teljesíteni, és most már megvan ez a nyomás, ami jót tesz nekem.”
Mick nagybátyja, Ralf Schumacher azonban az érme másik oldalát látja a 29 éves Magnussen kinevezésével, erről a korábbi nagydíjgyőztes a TZ lapnak nyilatkozott:
„Lehetőséget és veszélyt is jelent egyszerre Micknek. Az emberek arra számítanak, hogy Mick legyőzi Magnussent, de ez nem könnyű. Másrészről Mick sokat tanulhat Kevintől.”
A másik kockázat az, hogy a Haas szezon előtti ígéretes tesztelése ellenére végül az következhet be, hogy a kis amerikai csapat újra a rajtrács hátsó részén ragad. Ralf ezért így folytatta:
„Micknek a fő kérdés az lesz, hogy mennyire jó az autó, és hova tudja magát felkínálni a jövőjére nézve. Nem tudom, hogy jövőre lesz-e üresedés, mivel a Ferrari jelenleg már nem fér hozzá az Alfa Romeohoz pilótakérdésben. Ki tudja, lehet, hogy a Haas annyira jó lett a Ferrarival való együttműködés alatt, hogy ez nem is lesz kérdés. Amennyiben mondjuk az AlphaTauri szintjén tudnak menni, akkor nem számít, hogy Mick marad-e még pár évet.”
Franz Tost ragaszkodik hozzá, hogy nem akarja letörni Yuki Tsunoda „vad” természetét. Tavaly, amikor az apró termetű japán az AlphaTauri színeiben debütált az F1-ben, végül egy sor baleset és incidens miatt megrovásban részesült. De a csapatfőnök Tost utalt rá, hogy a 21 éves Tsunoda sokkal jobban kezdte a 2022-es idényét a teszteken. Így nyilatkozott a német RTL-nek:
„Következetesen jó köridőket futott, egyszer sem pördült meg, mindent kontrollált. Idén sokat várhatunk tőle.”
Ráadásul, Tost azt szeretné, ha Tsunoda megőrizné a „vad japán” személyiségét, amikor a versenyek elkezdődnek:
„Nem lesz gondom azzal, ha újra a szalagkorlátnak csapja az autót – amennyiben gyors lesz. Egyáltalán nem akarom őt megszelídíteni.”
Tsunoda csapattársa idén is Pierre Gasly lesz, de a francia már hangot adott annak, hogy 2023-ra esetleg egy versenyképesebb ülést keres magának. Tost ugyanakkor elismeri, hogy lenyűgözte őt a Ferrari támogatott Haas-pilóta, Mick Schumacher:
„Ő egyike az igazán nagy tehetségeknek. Nagy jövő áll Mick előtt. Tudja, miképp kell futamokat és bajnokságokat nyerni – nagyon intelligens versenyző. Ez segíteni fog neki abban, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben.”