Címke: Mick Schumacher

  • Főnöke türelmetlen, de barátja és nagybátyja is megvédte Schumachert

    Főnöke türelmetlen, de barátja és nagybátyja is megvédte Schumachert

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke érezhetően kezd türelmetlenné válni Mick Schumacher teljesítményét illetően, de Ralf Schumacher szerint unokaöccse a jó irányba tart, míg Esteban Ocon kiemelte, nem csak barátja tehetett Sebastian Vettellel történt ütközésről.

    Hiába volt közel a pontszerzéshez, Mick Schumacher a szezon ötödik versenyét is a legjobb tízen kívül fejezte be azzal az autóval, amivel csapattársa már 15 pontot szerzett. A Haas német versenyzője csak magának köszönhette a kudarcot, hiszen a verseny hajrájában nekiment Sebastian Vettelnek, amivel a négyszeres világbajnokot is elütötte a pontszerzéstől.

    Noha a felügyelők versenybalesetnek nyilvánították az esetet, és egyik felet sem büntették meg, Günther Steiner, a Haas csapatfőnökének szavaiból érezhető volt, hogy nem repes az örömtől Schumacher manővere miatt. „Ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Ki kell aknáznunk a bennünk rejlő potenciált. Nem mondhatjuk mindig azt, hogy jön egy újabb versenyhétvége, mert a szezonnak előbb-utóbb vége lesz, mi pedig a 24. versenyt fogjuk várni.”

    Steiner tehát türelmetlen, ami Ralf Schumacher, Mick nagybátyja szerint szöges ellentétben áll unokaöccse hozzáállásával. „Mick és Steiner személyisége nem passzol egymáshoz. Egy kívülről nézve kemény srác, mint Magnussen, jobban illik a csapatfőnökhöz – ecsetelte a Toyota, a Williams és a Jordan korábbi pilótája, aki pozitívan értékelte Mick Schumacher miami hétvégéjét. – Számomra fontosabb volt, hogy Mick nagyon jó hétvégét teljesített. Következetesen gyorsabb volt a csapattársánál, és saját erejéből alapozta meg a pontszerzést.  Az irány jó, Mattia Binotto pedig pontosan ezt akarja látni.”

    Mick Schumacher, Kevin Magnussen, Haas, Miami Nagydíj
    A baleset nélkül az időmérő után a futamon is legyőzte volna Magnussent Fotó: Zak Mauger / LAT Images

    Azt persze vélhetően a Ferrari csapatfőnöke sem nézi jó szemmel, hogy Mick rendszeresen elkövet kisebb-nagyobb hibákat. A 47-es rajtszámú Haast a miami futam végén támadó, a Schumacher és Vettel közötti ütközést páholyból néző Esteban Ocon szerint ugyanakkor ebben az esetben a pálya is felelőssé tehető. „Az aszfalt teljes katasztrófa volt, mert nem lehetett előzni rajta. Mick részben azért ment neki Sebastiannak, mert a belső íven nem lehetett támadni. Ha valaki lement az ideális ívről, fél másodpercet veszített.”

    A Schumacherrel baráti viszonyt ápoló francia pilóta elárulta, a verseny után szóba került közöttük az eset, de nem gondolja úgy, hogy – noha jóval tapasztaltabb az F1-ben – tanácsokat kellene osztogatnia a németnek. „Beszéltünk róla, de Mick pontosan tudja, hogy mit kell tennie. Ő egy Forma-1-es pilóta, aki nagyon tehetséges, ennélfogva egyáltalán nincs szüksége a tanácsaimra” – szögezte le az Alpine 23 esztendős versenyzője.

  • Schumacher és Vettel is csalódott, de nem haragszanak egymásra

    Schumacher és Vettel is csalódott, de nem haragszanak egymásra

    Mick Schumacher és Sebastian Vettel sem volt dühös a másikra a Miami Nagydíjon történt ütközésük után, de mindkettejükön látszott, hogy nagyon rosszul érintette őket a pontokba kerülő csattanás.

    Mick Schumacher és Sebastian Vettel közismerten szoros barátságot ápol egymással, hiszen a négyszeres világbajnok mentorként is próbálja segíteni gyerekkori bálványa és későbbi barátja, Michael Schumacher fiát. A Miami Nagydíjon azonban megtörtént az, ami alighanem mindkettejüknek csak a rémálmaiban szerepelt: összeütköztek, ami ráadásul mindkettejüket pontszerzéstől fosztotta meg.

    Miután Vettel az 53. kör végén megelőzte az Esteban Oconnal szemben védekező Schumachert, és átvette a 9. helyet, a Haas pilótája az 54. kör elején rögtön visszatámadott a célegyenesben. A fiatalabbik német megpróbálta kifékezni barátját, ám az becsukta a kaput, összeütközött Schumacherrel, majd a levegőbe emelkedve a bukótérbe pördült.

    Vettel a baleset után kénytelen volt feladni a versenyt, míg az utolsó helyre visszaeső Schumacher autóján első szárnyat cseréltek.

    Mick Schumacher, Haas, Miami Nagydíj
    Úgy tűnt, Schumacher megszerezheti pályafutása első F1-es pontjait Fotó: Andy Hone / LAT Images

    A futam után a Sky Sportsnak nyilatkozva mindketten szemmel láthatóan le voltak taglózva, de egyikük sem kezdte el a másikra hárítani a felelősséget (a felügyelők végül egyiküket sem büntették meg).

    „Mick és magam miatt is csalódott vagyok, mert nyilvánvalóan mindketten jó lehetőséget szalasztottunk el ma a pontszerzésre. Keserű ez. Nem is tudom, nem számítottam rá, de újra meg kell néznem az esetet. Amikor észrevettem őt, akkor már nyilvánvalóan túl késő volt és összeütköztünk” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok, aki közben fél szemmel azt figyelte, Schumacher mikor érkezik meg az interjúzónába, hogy beszélhessen vele.

    A Haas versenyzőjének a Sky Sports riportere elárulta, hogy korábban barátja kereste őt, és egyáltalán nem volt rá dühös, inkább csak meg akarta beszélni a történteket. „Ugyanígy gondolom én is. Jó, hogy tanulhatok tőle, nagyon értékes számomra barátként. Meglátjuk. Nyilván mindannyian versenyezni vagyunk itt” – mondta Schumacher.

    „Nyilván az autóból nehéz megítélni egy ilyen helyzetet, ezért meg kell néznem kívülről is. Abban is biztos vagyok, hogy azt is jó lesz meghallgatnom, Seb mit gondol a történtekről. Egyszerűen csak tovább kell lépnünk” – ecsetelte a Haas pilótája, aki pozitívumokat is talált a katasztrofális véget ért versenyében.

    „A tempónk jó volt, magunk mögött tudtuk tartani a lágy gumikon támadó Estebant. Ez egyértelműen mutatja, hogy remek volt a tempónk és kemény gumin is tartani tudtuk az előttünk haladókat.”

  • Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

    Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

    Több helyen is változott a Miami Nagydíj végeredménye a verseny után kiosztott büntetések miatt.

    Bőven volt dolga a Miami Nagydíj sportfelügyelőinek a verseny leintése után is, végül pedig több büntetést is kiosztottak utólag. Nem úszta meg a Pierre Gaslyval történt koccanásért már a futam közben is megbüntetett Fernando Alonso sem, aki az újabb szankciónak köszönhetően végül pontot sem szerzett.

    A kétszeres világbajnokot a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló, de mivel ekkor már 5 másodperces büntetést cipelt magával, rövidesen a pályán mögötte végző Esteban Ocon ugrott fel a 8. pozícióba, míg Alonso kilencedik lett. Hihettük legalábbis ekkor, a spanyol pilótát ugyanis később újabb 5 másodperces büntetéssel sújtották, amiért a 14-es kanyarban elhagyta a pályát és ezzel előnyt szerzett. Alonso így végül csak a 11. helyen végzett, azaz nem szerzett pontot. 

    A spanyol a 8. helyen haladva vágott át a lassú sikánon, amivel az utolsó egyenesre sikerült egy másodpercnél jobban leszakítani a mögötte autózó Mick Schumachert, aki így nem nyithatta a DRS-t. A Haas versenyzőjét ennélfogva majdnem megelőzte Esteban Ocon, majd miután védekezni kényszerült, Sebastian Vettel el is ment mellett. Alonso ekkorra már messze járt.

    Ami az első büntetését illeti, Alonso a verseny után bocsánatot kért az általa az első kanyarban megtorpedózott Gaslytól, és elismerte felelősségét. „Kemény futamunk volt. Nagyon agresszív voltam a rajtnál, négy-öt helyet javítottam és összeértem Lewis-zal, de az autó jól ment utána, úgyhogy szerencsém volt. Aztán lassú volt a bokszkiállásom, nagyjából négy másodpercet veszítettem, így vissza kellett hoznom ezt az időt Gaslyval szemben.”

    „Végül sikerült ledolgoznom a különbséget, és nagyon optimista voltam az előzési manőverrel, úgyhogy összeértünk és büntetést kaptam, amit megérdemlek. Az én hibám volt, túl későn fékeztem. Készek voltunk visszaadni a pozíciót, de ő már kiállt a bokszba, úgyhogy be kellett vállalnom az öt másodpercet. Ezután a biztonsági autó tökéletes időpontban jött a kemény gumin rajtolóknak, amivel ismét veszítettünk néhány helyet.”

    Alonso egy büntetőpontot is kapott a superlicencére, így jelenleg öt áll a neve mellett.

    Ricciardo elszalasztotta az esélyt

    Noha Alonso mögött Alex Albon és Daniel Ricciardo zárt, a spanyol második büntetésével csak előbbi javított egy helyet, és lépett előre kilencediknek, míg az utolsó pontszerző hely a pályán a 12. pozícióban végző Lance Strollé lett. A McLaren versenyzőjét ugyanis szintén megbüntették a futam után öt másodperccel (és egy büntetőponttal), amiért a Kevin Magnussen elleni csatája során előnyt szerzett a 12-es kanyarban. Ricciardo emiatt végül csak a 13. helyen zárt, és Yuki Tsunoda lett a 12.

    A verseny után nem mellesleg Kevin Magnussen is öt másodperces büntetést – és két büntetőpontot – kapott, amiért nekiment Lance Strollnak, de mivel ő feladta a futamot, esetében ez már semmin nem változtatott.

    Schumachert nem büntették meg

    Első ránézésre szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Sebastian Vettelt az 54. körben a célegyenes végén a 9. helyről kilökő Mick Schumacher sem ússza meg a büntetést, ám a felügyelők végül úgy határoztak, hogy sem ő, sem a négyszeres világbajnok nem tehető túlnyomó részben felelőssé az ütközésért, azaz versenybaleset történt, és egyikük sem kap büntetést. 

    Mivel Vettel kénytelen volt feladni a versenyt, Schumacher pedig első szárnycsere után visszaesett a mezőny végére, egyiküket sem befolyásolta volna egy büntetés.

  • Haas: Schumachernek meg kell tanulnia az előzés művészetét

    Haas: Schumachernek meg kell tanulnia az előzés művészetét

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Mick Schumachernek fel kell építenie magát, hogy jobb eredményeket tudjon elérni 2022-ben. A német szakember szerint a fiatal pilótának ehhez elengedhetetlen lesz az, hogy megtanulja, miként kell hatékonyan előzni egy verseny során.

    Az ifjabb Schumacher a tavalyi szezonban mutatkozhatott be a Forma-1-ben, azonban a gyenge autója miatt túlnyomó részt a mezőny hátsó traktusában harcolt egykori csapattársával, Nikita Mazepinnel. Az időmérőkön voltak kisebb villanásai, de az amerikai kicsapat nagyon jól jött ki a 2022-es szabályváltozásokból és a szurkolók elvárnák a fiatal némettől, hogy az új kollégájához, Kevin Magnussenhez hasonlóan hozza a pontokat a csapatnak.

    Ezen drukkereknek eddig szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy eddig a dán pilóta olyan magabiztosan veri Schumachert, hogy a sajtó még azt is megszellőztette, hogy Steinerék máris megszabadulnának a pont nélkül álló Schumachertől. Steiner azonban jó csapatfőnökhöz méltóan a Formula 2 2020-as bajnokának védelmére kelt.

    „Micknek meg kell tanulnia, hogyan kell versenyezni a mezőny sűrűjében” – ismerte el a német csapatfőnök. „Megmondtam neki: amint feljebb kerülsz, egyre kevesebb levegő lesz majd körülötted. Ez a környezet új a számára, ráadásul még előzni is meg kell tanulnia. Tavaly a mezőny végén nem volt nagyon alkalma gyakorolni ezt, de látszik rajta, hogy nagyon akar és gyorsan szeretne javítani a helyzetén.”

    Amíg Magnussen jelen pillanatban a pontok tekintetében 15-0-ra veri Schumachert, addig egy tanár szerepét is el kell vállalnia, mert a rutinja és a tapasztalata a fiatal német fölé emeli őt, aki emiatt próbál trükköket ellesni az eddig parádézó dántól. Steiner pedig örömmel vette tudomásul, hogy a két pilótájuk rendkívül jó viszonyt ápolnak egymással.

  • Schumachernek nyilvánvaló volt, hogy 2025 előtt nem mehet a Ferrarihoz

    Schumachernek nyilvánvaló volt, hogy 2025 előtt nem mehet a Ferrarihoz

    Mick Schumacher nem is várt mást, minthogy a Ferrari meghosszabbítja Carlos Sainz szerződését. A német pilóta így 2025 előtt biztosan nem lesz a Scuderia pilótája, ha egyáltalán lesz valaha.

    Carlos Sainz Imolában bejelentett szerződéshosszabbításával az is eldőlt, hogy az idei évre a Scuderia tartalékpilótájának előléptetett Mick Schumacher 2025 előtt biztosan nem lép apja nyomdokaiba, és nem lesz a maranellóiak állandó versenyzője. Amikor az Emilia Romagna Nagydíj helyszínén erről kérdezték, elmondta, nem lepte meg a Ferrari döntése.

    „A Ferrari számára ez volt a nyilvánvaló lépés. Van két nagyszerű pilótájuk, Carlos pedig remek szezont futott tavaly, és az idén is volt néhány igazán jó versenye. Úgyhogy igen, világos volt [hogy ez fog történni] – idézi az Autosport Schumachert, aki szerint az ő szempontjából minden marad ugyanolyan. – Ami engem illet, ez nem igazán változtat semmin, mivel a munkám, hogy a jelenlegi csapatomban a legjobbat nyújtsam, ez pedig a Haas.”

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke egyetértett Schumacherrel azzal kapcsolatban, hogy Sainz szerződésének meghosszabbítása volt a nyilvánvaló lépés, és elmondta, mást nem is vettek számításba.

    „Carlos nagyon jól teljesített tavaly, beilleszkedett a csapatba, és egyébként is egy nagyon erős pilóta. A jövőre nézve próbáltuk megteremteni a helyes alapokat, ezért fontos volt a szezon ezen szakaszában hosszabbítani vele. Így most tudjuk, hogy a 2024-es szezon végéig fantasztikus pilótapárosra számíthatunk, és ez többé nem jelent figyelemelterelést a csapatnak” – nyilatkozta Binotto.

    És nemcsak a Ferrarinál, hanem az Alpine-nál is örülnek Sainz szerződéshosszabbításának. „Boldog vagyok miatta és a Ferrari miatt is – jelentette ki a vörösöknél 2010 és 2014 között versenyző, Sainzcal baráti kapcsolatot ápoló Fernando Alonso. – Jól tették, hogy hosszabbítottak vele a tavalyi jó szezon és az idei jó évkezdet után. Most nyilván az övék a leggyorsabb autó, és jó lesz még néhány évig ebben az autóban látni Carlost. Az új szabályokkal pedig nagyon versenyképesek maradhatnak.”

  • Schumacher: Kezd idegesítővé válni, hogy nem jön össze a pontszerzés

    Schumacher: Kezd idegesítővé válni, hogy nem jön össze a pontszerzés

    Mick Schumacher immár négy verseny óta áll pont nélkül az idei szezonban, miközben csapattársa, a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussen 15 egységnél jár.

    A német Nicholas Latifi mellett az egyetlen, aki nem tudott még idén pontot szerezni, a legjobb eredménye egy 11. hely Bahreinből. Legutóbb Imolában 17. lett, ami a legrosszabb eredménye tavaly Brazília óta. Schumacher most abban bízik, hogy korábbi tapasztalatai átsegítik a nehéz időszakon. Konkrétan az F3-as bajnoki szezonjára gondolt, ahol az első 14 versenyen mindössze kétszer állt dobogón, viszont a maradék 16-nak a felét megnyerte.

    Schumacher arra a kérdésre, hogy a szerencsétlenség miatt nincs még pontja, így válaszolt: „Gondolom igen. Volt már olyan bajnokságom a múltban, amikor az első versenyek nem a tervek szerint alakultak, aztán amint volt egy jó hétvégém, a dolgok lavinaszerűen beindultak, szóval csak a jó pillanatra várok.”

    Schumacher már nagyon pontot szerezne, hiszen a tavalyi évben sem jött neki össze ez, az akkor pokolian gyenge Haas-szal.

    „Ez nem növeli a frusztrációt. Csak arról van szó, hogy bosszantó, mert a pontszerzők közt akarok lenni” – tette hozzá. „Élvezem a versenyzést, és persze élvezem, hogy a legjobbakkal versenyzek pontszerző helyekért. Imolában megvolt az autónk ehhez, de sajnos nem sikerült.”

  • Hülkenberg után Schumacher is felajánlotta a golyóit Magnussennek

    Hülkenberg után Schumacher is felajánlotta a golyóit Magnussennek

    Nem éppen szokványos módon mutatkozott be Mick Schumacher a Haashoz az idei szezon előtt visszatérő Kevin Magnussennek, de a dán pilóta vette a lapot.

    A Forma-1-be egy éves kihagyás után az idén visszatérő Kevin Magnussen a Beyond the Grid podcastban nemrég ódákat zengett a Mick Schumacherrel kialakult kapcsolatáról, most pedig a Sport Bildnek elárulta, hogy újdonsült csapattársának a humorérzékével sincs gondja.

    A 29 esztendős dán pilóta felidézte, hogy milyen volt az első találkozása a 23 esztendős némettel. „Az volt az első mondata hozzám, hogy »Szopd le a golyóimat!«” – mesélte Magnussen.

    Mindez alapesetben persze nem túl kedves fogadtatás, Schumacher viszont nem véletlenül köszöntötte így csapattársát. A német pilóta Magnussen és Nico Hülkenberg elhíresült 2017-es szóváltására utalt, amely során utóbbi a Hungaroringen vonta kérdőre a szerinte sportszerűtlenül versenyző dánt, aki a fentebbi mondattal reagált.

    „Micknek jó a humora. Attól a pillanattól kezdve világos volt számomra, hogy jó lesz a kapcsolatunk – nyilatkozta a dán, aki nem vette zokon a vicces köszöntést, amit nem mellesleg az idei szezonnyitón Hülkenberg is elsütött neki. – Mick elképesztően kedves és nagyon nyugodt. Nem játssza meg magát és nagyon nyitott, ami Forma-1-es pilóták esetében nem magától értetődő. Nagyon tisztelem őt.”

    Noha Schumacher eddig jelentősen elmarad a csapattársától, és vele ellentétben még nem szerzett pontot az idén, Magnussen újfent elmondta róla, hogy – noha egyre több kritika éri  kiérdemelte a helyét a mezőnyben.

    „Ő egy toppilóta. Sokan mondják, hogy csak a vezetékneve miatt van a Forma-1-ben, de ez nem igaz. Állta a nevével járó nyomást és teljesített. Kiérdemelte a helyét a Forma-1-ben, és hétről hétre jobb lesz. A szezon első néhány versenyhétvégéjén máris szintet lépett, és hamarosan az első pontjai is meglesznek. Nagyon aprólékos. Lenyűgöző látni, hogy minden apró részletre odafigyel” – emelte ki Schumachernek az apjához hasonlatos egyik tulajdonságát 

  • Már nagybátyja is kritizálja a bukdácsoló Mick Schumachert

    Már nagybátyja is kritizálja a bukdácsoló Mick Schumachert

    Tovább bukdácsolt Mick Schumacher Imolában, ami mellett már Ralf Schumacher sem mehetett el szó nélkül.

    Mick Schumacher újabb gyenge hétvégén van túl, amelyen ismét nem szerzett pontot, miközben csapattársának négy futamból ez már harmadszor sikerült. A 23 esztendős pilóta a 10. helyről kezdhette a versenyt, de már a rajt után megpördült, amivel tulajdonképpen minden esélyét elveszítette arra, hogy pontot szerezzen, de biztos, ami biztos, a verseny későbbi szakaszában még egy piruettet bemutatott, aminek köszönhetően az utolsó előtti helyen zárt.

    „Sajnos már az elején pozíciókat veszítettem, majd onnan kellett felzárkóznom, ami elég nehéznek bizonyult. A Williams nagyon gyors volt az egyenesekben, így esélyem sem volt elmenni mellette. Reménykedtünk benne, hogy jobb lesz a tempónk, úgyhogy az eléggé szerencsétlen nap volt, de mindig tanulunk valami újat. Próbálunk előre tekinteni és legközelebb jobban csinálni” – összegezte a történteket a Haas versenyzője.

    Mick nagybátyja, a német Sky szakértőjeként tevékenykedő Ralf Schumacher ezt látva nem is tudta már megvédeni unokaöccsét, és úgy vélte, a Variante Altában Nicholas Latifi üldözése közben történt elfékezés már nem fért bele.

    „Ami a rajtnál történt, arról nem sokat tudok mondani. Daniel Ricciardóval is megesett hasonló, úgyhogy ez bárkivel megtörténhet – utalt Ralf a Sky-nak arra, hogy az ausztrál is rontott majdnem ugyanott, és kilökte Carlos Sainzot. – A második hiba azonban már túl sok volt. Muszáj ezt mondanom. Nagyon későn fékezett és hibát követett el. Az ilyesminek nem szabadna megtörténnie” – dorgálta meg unokaöccsét.

    A hatszoros futamgyőztes szerint ugyanakkor Micknek nem szabad túlságosan keménynek lennie magával szemben. „Csak reflektálnia kell az egész hétvégére, tapasztalatot gyűjtenie, és legközelebb jobban csinálnia. Sok jó dolog után olykor belefér egy rosszabb hétvége. Aztán minden megváltozhat. Vettel is megcsinálta ezt. Ausztráliában rengeteget hibázott, majd Imolában ismét jól ment. Mick előtt ez példaként lebeghet. Ráadásul Mick jól eligazodik az új pályákon, ezért számítok tőle valamire Miami-ban.”

    Hogy Ralf pontosan mit értett az alatt, hogy sok jó hétvége után belefér egy rossz, az rejtély, hiszen unokaöccsének az idén még nem igazán volt jó hétvégéje, Dzsiddában ráadásul a futamot is ki kellett hagynia az időmérőn elkövetett autótörés miatt. 

  • Nemsokára robbanhat a bomba a pilótapiacon – jókora meglepetés jöhet

    Nemsokára robbanhat a bomba a pilótapiacon – jókora meglepetés jöhet

    Váratlan szezon közbeni pilótacsere van készülőben az egyik elismert F1-es riporter információi szerint. Megnéztük, hogy kinek van a legtöbb félnivalója.

    Noha még csak négy verseny ment le az idei, 23 futamosra tervezett, jelen állás szerint 22 nagydíjat magában foglaló szezonból, máris jöhet az első változás pilótafronton. A pilótapiac többnyire nyáron, leginkább a nyári szünet végeztével szokott mozgásba lendülni, Albert Fabrega, a spanyol DAZN szakértője azonban állítja, hamarosan meglepő váltás történhet.

    A paddock-szerte ismert és elismert újságírónak számító Fabrega nem mondott sokat, ám annyit elárult, hogy két istálló között várható csere.

    „A pilótapiac már mozgásba lendült, valami történik. Azt nem mondhatom meg, hogy mi, mert [akitől az információ származik], nem adott erre engedélyt. A távozó kiléte nem lep meg, az érkezőé viszont igen. Csapatok között lesz pilótacsere” – zárta rövidre a fejtegetést.

    Imola, Verstappen, Pérez, Red Bull, rajt
    Lehet, hogy Miami-ba már nem mindenki abban az autóban fog ülni, mint Imolában? Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az élmezőnyben aligha lesz változás

    Természetesen részletekbe menően a mezőny egyik pilótájának szerződését sem ismerjük, de így is akadnak néhányan, akik esetében kizárható a váltás. Ilyen a Red Bull-lal 2028 végéig elköteleződött Max Verstappen, vagy a Ferrari egyaránt 2024 végéig szerződéssel rendelkező kettőse. És hát valljuk be, miért is akarna bármelyikük máshová menni.

    Az egyaránt 2025 végéig kontraktussal bíró Lando Norris és Valtteri Bottas csapatváltása sem valószínű, miként az Alpine-nal 2024 végéig szerződött Esteban Oconé sem. 

    Öt olyan versenyző van, akiknek 2023 végén jár le a szerződése, név szerint Lewis Hamilton, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell és Kevin Magnussen. Közülük Hamilton nemrég jelentette ki, hogy a gyenge szezonkezdet ellenére esze ágában sincs máshová menni. Csapattársa pedig csak most érkezett a konstruktőri címvédőhöz, és jól is teljesít, így az ő távozását is kizárhatjuk. Hasonló a helyzet Magnussennel, akit a Haas bolond lenne elküldeni azok után, hogy négy versenyből háromszor pontot szerzett, Imolában pedig a csapat történetének legjobb időmérőjét teljesítette.

    Maradt Gasly és Ricciardo. Az évek óta remek teljesítményt nyújtó francia legfeljebb akkor akarhatná elhagyni a vele teljes mértékig elégedett Alpha Taurit, ha topcsapatban lenne esélye versenyezni. A Red Bull már többször elmondta róla, hogy 2024-re elveszítheti, ha nem lépteti ismét elő Verstappen mellé, és akár még ez is megtörténhet, hiszen Péreznek csak 2022 végéig szól a szerződése. A mexikóit ugyanakkor most, négy futam után aligha tennék ki. Már csak azért sem, mert remekül teljesít.

    Daniel Ricciardo, McLaren
    Ricciardónak sürgősen javulnia kellene Fotó: McLaren

    Maradt Daniel Ricciardo, akinél már érthető lenne, ha rezegne a léc. Nem úgy tűnik, hogy az ausztrál feljavult az idei szezonra, fizetése pedig alighanem igen magas, így a wokingiak joggal tehetik fel a kérdést, hogy megéri-e nekik finanszírozni a nyolcszoros futamgyőztes küszködését.

    A Williamsnél kell keresgélni?

    Yuki Tsunoda, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Guanyu Zhou, Nicholas Latifi, Alex Albon, Mick Schumacher. Ők azok, akiknek az idei szezon végén lejár a szerződése. Illetve ott van Lance Stroll is, akinek a szerződéséről nincs információ, de mivel az apjáé a csapat, amelyben versenyez, az ő helye “eléggé” biztosnak tekinthető.

    A többiek közül Pérez, Alonso és Tsunoda az, aki viszonylag biztonságban érezheti magát a teljesítménye okán. Zhou újonc, így őt biztosan nem teszik lapátra, és rá sem lehet azt mondani, hogy ne kezdte volna jól az évet, hiszen Bahreinben pontot szerzett. Ráadásul kínai, annak minden anyagi előnyével.

    Ami Sebastian Vettelt illeti, az ő jövője fölött hatalmas kérdőjel lebeg. Ausztráliában esett-kelt, ez azonban még inkább a koronavírus miatti két futamos kihagyásának volt betudható. Imolában aztán magára talált, és remek versenyzéssel megszerezte az Aston Martin idei első pontjait. Saját elmondása szerint sincs még eldöntve, hogy jövőre is a mezőny tagja lesz-e, de a silverstone-i gárda a jelek szerint ragaszkodik hozzá, és egyébként sem a pilóták jelentik a jelenlegi legnagyobb problémáját, hanem a gyengécske autó. Az pedig szinte kizárható, hogy Vettel belemenne egy csapatváltásba – főleg a szezon közben – és nem a visszavonulást választaná, ha már nem kell az Aston Martinnak.

    Sebastian Vettel
    Vettel inkább az év végén távozhat, mintsem, hogy szezon közben csapatot váltson Fotó: Aston Martin F1 Team

    Maradt Albon, Latifi és Schumacher. Közülük Albonnak valószínűleg nincs félnivalója, és a Williams sem akarhatja elküldeni, miután egyelőre csak ő tudja kihozni az idei autóból, ami benne van, vagy talán még egy kicsit annál is többet.

    Latifi viszont már más tészta. A kanadai pilótát az F1-be kerülésekor sem lehetett a jelen egyik nagy tehetségének nevezni, George Russell pedig két szezonon át feltörölte vele a padlót. Russell renoméját ismerve ezt még talán el lehetett fogadni, de az már igen kínos a 26 esztendős pilótának, hogy az egy éves kihagyással visszatérő Albon is ugyanezt teszi vele. 

    Mindennek tetejébe ott vannak a sorozatos hibák és autótörések, amelyek a költségplafon miatt rendkívül érzékenyen érintik a Williams-t, amely a pénzét inkább költené fejlesztésekre, mint töréskárra. Persze Latifi szép kis summát hoz a csapatnak, ám a Dorilton Capital tavalyelőtti érkezésével ez már kevesebbet nyomhat a latba, mint nyomott akkor, amikor a Williams-család leigazolta a kanadait. Az új tulajdonos pedig a roncsderbit látva mondhatja azt, hogy ebből most volt elég.

    Nicholas Latifi, Alex Albon, Williams
    Latifit Albon is elveri Fotó: Williams Racing

    És itt jön a képbe Mick Schumacher, aki nagyjából ugyanazt mutatja be a Haasnál, amit Latifi a Williamsnél. Rengeteget hibázik, volt már egy hatalmas balesete, és fényévekre van a csapattársa tempójától. Ráadásul Carlos Sainz szerződéshosszabbításával az is eldőlt, hogy hacsak valami csoda nem történik, a Scuderia idei tartalékja nem lesz a vörösök állandó pilótája 2025 előtt, ha egyáltalán lesz valaha. A mostani teljesítménye alapján inkább az a valószínűbb, hogy soha.

    Fabrega azt mondta, a távozó személye nem lepi meg, az érkezőé viszont igen. Ezt mondjuk nehéz értelmezni, hiszen csak nézőpont kérdése, hogy ki a távozó és ki az érkező, de összességében mondhatjuk azt, hogy az egyik pilóta elküldése nem meglepő a számára. Latifi és Schumacher közül előbbi leváltása lenne a kisebb meglepetés, hiszen a német a Ferrari junior programjának tagja, azaz, ha a maranellóiak a Haas ülésében akarják tartani, akkor ott is marad. A távozása tehát egyben azt is jelentené, hogy a Ferrari leveszi róla a kezét, mert nem tartja elég jónak ahhoz, hogy a jövőben valamelyik vörös autóban foglaljon helyet.

    A Williamsnek ugyanakkor jól jönne a Schumacher nevével járó extra figyelem és szponzorpénz, pláne, ha esetleg sikerül tető alá hozni az Audival rebesgetett szerződést – az ingolstadiakat most éppen az Aston Martinnal boronálták össze, de alighanem ők is tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy melyik istállóba vásárolják be magukat – , amelyhez akár ütőkártyaként is használhatják Schumachert, akinek a neve bizonyára a németeknek sem hangzana rosszul. Az Uralkali távozása óta főszponzor nélkül versenyző Haas pedig Latifi millióival nem járna rosszul, miközben Gene Haas egyszer már tanúbizonyságot tett róla, hogy nem feltétlenül a tehetséget helyezi előtérbe a dollárkötegekkel szemben.

    Mick Schumacher, Haas, Imola
    Schumacher egyre nehezebb helyzetbe kerül Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    Persze mindez csak spekuláció, miként az is elképzelhető, hogy semmilyen változás nem lesz, még ha az esetek többségében jól informált Fabregának valamelyik csapat ezt is jelezte. És az sem zárható ki természetesen, hogy ha lesz, akkor az nem Latifi és Schumacher helycseréjének képében történik majd.

  • Mick Schumacher cáfolja, hogy a Haas másolná a Ferrarit

    Mick Schumacher cáfolja, hogy a Haas másolná a Ferrarit

    Günther Steiner egyértelműen kiáll a rivális csapatok egy csoportjával szemben, akik azt sürgetik, hogy az FIA lépjen fel a Haas 2022-es „fehér Ferrari” autója ellen.

    Az amerikai kiscsapat főnöke a héten azt mondta, hogy az FIA ellenőreit bármikor szívesen látják az istállónál, hogy megvizsgálják a vádakat azzal kapcsolatban, ahogyan idén a technológiai partnerükkel, a Ferrarival együttműködnek. A Mercedes-főnök Toto Wolff a Kurier lapnak kifakadt:

    „A Haas nagyot ugrott előre az utolsó helyről, ami egy érdekes lépés.”

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy bízik az FIA-ban, hogy megvizsgálják az ügyet, míg a McLarent irányító Andreas Seidl egy lépéssel tovább megy, és arra utal, hogy „szellemi tulajdon” cserélhetett gazdát. A német egyenesen odáig megy, hogy még azt is szeretné, ha betiltanák, hogy a csapatok ugyanazon szélcsatornát használhassák. Így fogalmaz Seidl:

    „Amint ezt engedélyezni fogják, a szellemi tulajdon is átkerül a másik autóhoz. Ez a B-csapatokat nagyon is versenyképessé teszi a hozzánk hasonló csapatokkal szemben, miközben az A-csapatoknak is előnyös, ami nekünk még aggasztóbb.”

    A Haas azonban dacos ezzel. A csapat német pilótája, Mick Schumacher, aki idén a Ferrari hivatalos tartalékpilótája is, a Bildnek nyilatkozott:

    „Ha lemásoltuk volna a Ferrarit, akkor az FIA beavatkozna.”

    Steiner mindeközben a McLaren szókimondó Seidljének dobta vissza a magas labdát:

    „Szerencsénk van, hogy Andreas nem az FIA-t irányítja. Egyesek azt hiszik, hogy mindent megváltoztathatnak, ha csak kinyitják a szájukat, de hála Istennek ez nem így működik.”