Címke: Mick Schumacher

  • „Sokkoló volt látni Schumacher kettétört autóját”

    „Sokkoló volt látni Schumacher kettétört autóját”

    A Forma-1-es mezőny egyes tagjai sokkolva vették tudomásul, hogy Mick Schumacher autója két darabra szakadt a Monacói Nagydíjon elszenvedett, piros zászlót okozó balesetét követően.

    A Haas fiatal német pilótája az Uszoda kijáratán veszítette el az uralmát az autója felett, ami ezt követően irányíthatatlanul csapódott először a szalagkorlátba, majd a Tecpro falba. A nagy sebességnek a és a becsapódás erejének köszönhetően az autó hátsó tengelye – beleértve a teljes hátsó felfüggesztést és a sebességváltót is – leszakadt, de nagy szerencsére Schumacher sértetlenül szállt ki az autóból.

    A versenyigazgató, Eduardo Freitas először csak egy VSC fázist alkalmazott, hogy a sportírók feltakaríthassák az óriási törmelékhalmazt a pályán, azonban kiderült, hogy Tecpro falat is javítani kell, ami miatt nem sokkal a VSC után piros zászlóval megszakították a futamot. Schumacher – akinek egyáltalán nem biztos a helye a Haasnál – útja ezt követően az orvosi központba vezetett, ahol átesett az ilyenkor kötelező rutinvizsgálatokon. Azonban miután az orvosok ezt követően rendben találták őt, gyorsan útjára is engedték őt.

    Egyes versenyzők, köztük Pierre Gasly is nagyon aggódott a német miatt a balesetet követően. Az AlphaTauri franciája azt hitte, hogy komoly baja esett Haas-os riválisának, miután meglátta a leszakadt váltót. Gasly szerint „sokkoló volt a baleset összképe” és „a versenyirányítás jól tette, hogy piros zászlóval megszakította a versenyt.”

    Fernando Alonso úgy véli, hogy „Schumacher balesete egy óriási tanulság volt az FIA és a sportág vezetői számára”, mert szerinte „az egyre nehezebb autók tehetők felelőssé ezen óriási incidensek kapcsán”.

    Végezetül pedig mentora, jó barátja, az Aston Martint erősítő Sebastian Vettel is nyilatkozott fiatal honfitársának hatalmas esése kapcsán. „Itt Monacóban nagyon könnyű végzetes hibát véteni. Még nem láttam, hogy pontosan mi történt Mickkel, de most az a legfontosabb, hogy jól van, és komoly sérülések nélkül volt képes kiszállni az autójából.”

    „Szerintem az nem kérdés, hogy Mick ennél sokkal többre képes, csak jelen pillanatban még nem mutatta meg ezt, de úgy gondolom, hogy most azzal tennétek neki a legjobbat, ha most egy kicsit leszállnátok róla.”

  • Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Danner: Schumacher, ezt így nem csinálhatja tovább

    Mick Schumacher Haas versenyülése bizonytalanná vált, miután a fiatal német a szezon eddigi legnagyobb balesetét szenvedte el Monacóban. A még mindig pont nélkül álló és az egyre frusztráltabb csapatfőnöke, Günther Steiner nyomása alatt álló Schumacher elismerte, hogy a 2022-es autóját kettészakító nagy sebességű baleset oka az volt, hogy 10 centiméterrel szélesebben futott a kelleténél:

    „Az autók némileg szélesebbek, mint tavaly, ezt egy kicsit rosszul ítéltem meg.”

    A korábbi versenyző, Christian Danner szerint ugyanakkor az F1-es legenda, Michael Schumacher 23 éves fiának most már be kell ismernie, hogy problémája van, mivel a paddockban egyesek a sportág „balesetes srácaként” kezdik emlegetni. Így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A sebesség tekintetében tudja tartani a lépést, de a dolgok nem mehetnek így tovább a baleseteivel. Milliós károkat okoz, és egy olyan csapat, mint a Haas, okosabban is elkölthetné ezt a pénzt.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna Schumachernek, Danner így felelt:

    „Neki magának kell megtalálnia a megoldást – semmilyen tanács nem segítene rajta. De be kell fejeznie egy versenyt incidens nélkül. Günther majd beolvas neki, és elbeszélget vele.”

    Egy másik korábbi F1 pilóta, a GPDA jelenlegi elnöke, Alex Wurz azt mondta a Schumacherrel történt balesetről:

    „Az az autó, ami azon a horgon lógott, már csak demózni lesz jó.”

    Steiner csapatfőnök tömören fogalmazott Schumacher vasárnapi ijesztő balesetével kapcsolatban, kitartva amellett, hogy:

    „Nyilvánvalóan láttuk, mi történt. Nem igazán tölt el elégedettséggel, hogy megint egy nagy baleset történt. Meg kell néznünk, miképp lépünk innen tovább.”

    Schumachert, aki a Haasnál van a csapat Ferrarival kötött technikai megállapodásának értelmében, összefüggésbe hozták azzal, hogy 2023-ra az Alfa Romeóhoz vagy akár az Aston Martinhoz igazolhat. Mások már azon tűnődnek, hogy a fiatal német az idei év után egyáltalán a Forma-1-ben maradhat-e. Az érintett a vasárnapi nagy baleset után, amely fizikailag sértetlenül hagyta, így zárt a német Skynak:

    „A szezon továbbra is hosszú, nagyon gyorsan fordulhat a kocka. Már korábban is megmutattam, hogy mire vagyok képes, és biztos vagyok benne, hogy megmutatom idén is.”

  • A Haas megfontolja, hogyan tovább Schumacherrel

    A Haas megfontolja, hogyan tovább Schumacherrel

    Günther Steiner szavai aligha lehetnek túl biztatóak az autóját az idei szezonban már másodszor kettétörő Mick Schumacherre nézve, aki szerint „nagyon furcsa” volt a Monacói Nagydíjon történt balesete. 

    Katasztrofális véget ért Mick Schumacher Monacói Nagydíja. A Haas német pilótája a 26. körben veszítette el az uralmat az autója fölött és csapódott a falnak az uszoda mellett, amitől a kocsi a Szaúd-arábiai Nagydíjon látotthoz hasonló módon ismét kettétört. A baleset első ránézésre is igen furcsa volt, hiszen Schumacher nem a kanyarban, hanem már az után csúszott meg, utólag azonban lényegében elismerte, hogy az ő hibájából történt.

    „Nagyon furcsa volt. Amit láttam a felvételeken, hogy nagyjából 10 centiméterrel haladtam kijjebb [mint korábban], majd amikor az első kerék ráment egy vizes foltra, az az autó hátuljának megcsúszását eredményezte. Próbáltam korrigálni, ezért mentem balra. Nagyon-nagyon szerencsétlen és idegesítő, ami történt” – összegzett a 23 esztendős pilóta, akit elővigyázatosságból kivizsgáltak a pálya orvosi központjában, de sértetlenül megúszta az esést.

    Miután Jeddah-i bukása nagyjából egy millió dollárjába került a csapatnak, a mostani számla is hasonló nagyságrendű lehet. Lévén a Haas a mezőny legkisebb költségvetésből gazdálkodó istállója, és az Uralkali év eleji kényszerű elküldése is érződik az anyagi helyzetén, a mostani eset különösen érzékenyen érinti őket, ami Günther Steiner csapatfőnök reakciójából is lejött.

    Günther Steiner, Haas, Monacói Nagydíj
    Steiner érthető módon nem boldog Fotó: Carl Bingham / LAT Images / Haas

    „Csalódáskeltő nap volt a mai. Kevin [Magnussen] autója igazán gyors volt, csak vártunk a lehetőségre, hogy megelőzhessük Bottast a kiállásnál, és vagy elé, vagy alávághassunk neki, majd a mezőny nyomába eredhessünk. Könnyedén tudta követni őt. Utána azonban vízszivárgás lépett fel az ERS-rendszerben – utalt a Magnussen kiesését eredményező hibára a csapatfőnök. – Ami Micket illeti, nyilván láttuk, hogy mi történt. Nem túl kielégítő, hogy ismét volt egy nagy balesete. Meg kell vizsgálnunk, hogy miként lépünk tovább innen.”

    Steiner szavai akár vészjóslóak is lehetnek a szezon eddigi részében alulteljesítő, továbbra is pont nélkül álló Schumacherre nézve, akinek a balesetig sem volt tiszta versenye, Alex Albon megelőzése közben ugyanis a Mirabeau-kanyarban ráfordult a Williamsre, ami miatt a falnak koccant, és megrongálta az autója első szárnyát.

  • Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Leclerc-t még nem érte utol az „átok”, ő kezdett a legjobban Monacóban

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett. 

    Nicholas Latifi kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy minél előbb felvegye a ritmust. Az első komolyabb időt Charles Leclerc szolgáltatta, ám Carlos Sainz gyorsan elvette tőle az első pozíciót.

    A Ferrari versenyzői a legjobb körüket közepeskeverékű abroncsokon produkálták, míg a többiek a fehér oldalfalú gumikkal próbálkoztak.

    A monacói versenyző látogatott ki a bukótérbe, így egy ideig felvillant a sárga jelzés is.

    Mick Schumacher autója a boxbejárat előtt állt meg, így Fernando Alonso nehezen tudott bekanyarodni a garázsához. Mivel rossz helyen állt meg a Haas és menteni kellett, előkerült a piros zászló is.

    Kisebb szünet után ismét útjára indulhatott a mezőny. Először Sebastian Vettel hajtott ki a pályára, őt Esteban Ocon és Lewis Hamilton követte. A hétszeres világbajnok a delfinezésre is panaszkodott, érzése szerint „őrülten” pattog a W13.

    Fél óra elteltével Lando Norris ugrott közepeskeverékkel az élre, a sorban őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte. Az első 10-be még Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Alex Albon és Sergio Pérez fért be.

    Valtteri Bottas mindaddig köridő nélkül árválkodott a boxban. Az Alfa Romeonál technikai hibákat észleltek.

    Charles Leclerc az élre repítette Ferrariját, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a monacói első gyakorláson. Sergio Pérez lett a második, míg Carlos Sainz férkőzött be a harmadik pozícióba. A hibázó Max Verstappennek a negyedik hellyel kellett megelégednie, míg mögötte Lando Norris, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell, Sebastian Vettel, és Lewis Hamilton alkotta még az első 10-et.

    1 16 Charles Leclerc Ferrari 1:14.531 29
    2 11 Sergio Pérez Red Bull 1:14.570 +0.039 30
    3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:14.601 +0.070 28
    4 1 Max Verstappen Red Bull 1:14.712 +0.181 26
    5 4 Lando Norris McLaren 1:15.056 +0.525 31
    6 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.083 +0.552 33
    7 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.157 +0.626 33
    8 63 George Russell Mercedes 1:15.211 +0.680 34
    9 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:15.387 +0.856 33
    10 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.499 +0.968 29
    11 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:15.536 +1.005 36
    12 18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.539 +1.008 26
    13 14 Fernando Alonso Alpine 1:15.749 +1.218 28
    14 20 Kevin Magnussen Haas 1:15.806 +1.275 30
    15 23 Alexander Albon Williams 1:16.110 +1.579 39
    16 31 Esteban Ocon Alpine 1:16.315 +1.784 24
    17 24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:16.417 +1.886 27
    18 6 Nicholas Latifi Williams 1:17.714 +3.183 30
    19 47 Mick Schumacher Haas 1:18.636 +4.105 12
    20 77 Valtteri Bottas Alfa Romeo 2
  • Schumacher az Aston Martinhoz kerülhet?

    Schumacher az Aston Martinhoz kerülhet?

    A Haas versenyzője, Mick Schumacher egy riport szerint az Aston Martin listájának élén áll, és Sebastian Vettel helyére kerülhetne.

    Az Aston Martin nem a legjobban kezdte a 2022-es szezont és az új szabályozási korszakot. A silverstone-i alakulat jelenleg a 9. helyen áll a konstruktőri bajnokságban, és az eddigi futamokon hat pontot szereztek. A csapat a Spanyol Nagydíjon felkavarta az állóvizet, amikor bemutatta a továbbfejlesztett AMR22-es modellt. Ez az RB18-ashoz való hasonlósága miatt hamar felkeltette a Red Bull, és állítólag korábban az FIA figyelmét is. Az új Aston Martint azóta mindenre engedélyezték. Ez a frissítés azonban Barcelonában nem hozta meg a várt eredményt, Vettel és Lance Stroll is lemaradt a pontokról.

    Vettel jövője körül egyre nagyobb a bizonytalanság a csapatnál. A négyszeres világbajnok ugyanis jelentős előrelépés jeleit szeretné látni, ha az idei szezonon túl is elkötelezné magát náluk. A Motorsport.com szerint ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy Vettel 2022 végén búcsút int az Aston Martinnak és a Forma-1-nek. Arról is beszámoltak már, amennyiben Vettel valóban távozik, akkor az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll szívesen alkalmazná a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót. Ő még nem írta alá a szerződéshosszabbítást az Alpine-nál a jelenlegi szezonon túlra.

    A Motorsport.com azonban azt állítja, hogy most egy új név került szóra, mégpedig Schumacher.

    A jelentés szerint az Aston Martin a német piacra kiélezve próbálja javítani európai eladásait. Így egy ilyen nemzetből származó, és a leghíresebb versenyző vezetéknevével rendelkező pilótát erős marketingelemnek tartanak ezen erőfeszítéseikben. A riportban azt is megemlítik, hogy az Aston Martin – nem meglepő módon – nem mozdult rá, hogy megerősítse, Schumacher van a 2023-as listájuk élén.

    Természetesen Schumacher szerződése a Haasszal egy kicsit bonyolultabb, mint a legtöbb szerződés, hiszen valójában kétirányú, mivel a Ferrari versenyzői akadémiájának tagjaként is tevékenykedik. A beszámoló szerint ugyanakkor a Haas az egyetlen csapat, ahol a Ferrari helyet tud ajánlani Schumachernek a Forma-1-ben, ami kevésbé bonyolítja a helyzetet.

    Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az Aston Martin már rendelkezik egy második német pilótával a soraiban, mégpedig Nico Hülkenberggel. Ő Vettel helyére érkezett a 2022-es év első két fordulójában, mivel Vettelnek pozitív lett a COVID-19 tesztje.

    Schumacher idén még nem szerzett pontot, bár a kezdeti nehézségek után, hogy elérje az új csapattárs, Kevin Magnussen által felállított mércét, a legutóbbi, miami és spanyol futamokon sokkal versenyképesebbnek tűnt.

  • Szabályszegési hullámot váltottak ki a Haas pilótái, az FIA szigorít

    Szabályszegési hullámot váltottak ki a Haas pilótái, az FIA szigorít

    Az FIA a jövőben szigorúbban fogja venni, ha valaki a megengedettnél lassabban ér körbe az időmérőn, miután Barcelonában több mint félszáz ilyen szabályszegés történt. A többségüket a Haas valamelyik pilótája váltotta ki, amiért mindketten megrovást kaptak.

    A Spanyol Nagydíj időmérő edzése után beidézték a 2019-es Brazil Nagydíj óta először mindkét autójával Q3-ba jutó Haas mindkét pilótáját, mert túl lassan haladtak.

    Hogy elkerüljék a pályán poroszkáló pilóták okozta veszélyes helyzeteket, az FIA szokás szerint minimumidőt határozott meg, amelyet a versenyzőknek minden körülmények között tartaniuk kell. Ez Barcelonában azt jelentette, hogy a két Safety Car-vonal átszelése között nem telhet el 1 perc 31 másodpercnél több idő.

    Ám mint az az időmérő után kiderült, a 20-ból 18 pilóta összesen 55 alkalommal ment ennél lassabban. Ennek oka az FIA indoklása szerint pedig „az esetek többségében” annak az eredménye volt, hogy „a pilóták egy másik versenyzőt követtek, aki szintén kivezető körön volt. Miközben minden versenyző próbált távolságot tartani az előtte haladóhoz képest, egymás után lassan haladtak, mígnem a pilóták által alkotott vonat túllépte a megengedett időt.”

    A felügyelők azonban csak Mick Schumachert és Kevin Magnussent idézték be, mivel megítélésük szerint többségében az ő lassúságuk vezetett a többiek szabályszegéséhez. Ez úgy történhetett meg, hogy a Haas garázsa van a legközelebb a bokszutca végéhez, így a legtöbbször a két Haas ment ki elsőnek, a mezőny pedig őket követte. 

    Ebből következik, hogy a Haas versenyzői közül az éppen elöl haladónak megvolt a lehetősége, hogy gyorsabban menjen anélkül, hogy bárkinek is a nyakára megy, ám mivel nagyon vigyázott a lágy gumik optimális hőmérsékleten tartására, ezt nem tette meg. Itt jegyezhetjük meg, hogy alighanem bárki mehetett volna elöl, ugyanígy lassan haladt volna.

    Ezért nem büntették meg a Haas pilótáit

    Jogosan merül fel a kérdés, hogy amennyiben ennyi szabályszegés történt, és a felügyelők megállapították, hogy ezekért a Haas versenyzői a felelősek, büntetés helyett miért csak figyelmeztetésben részesítették Mick Schumachert és Kevin Magnussent. Nos, azért, mert az időlimit az idei Emilia Romagna Nagydíjg az időmérőkön teljesített boxba bevezető körökre, valamint a verseny előtt a rajtrácsra vezető körökre vonatkozott. Imolától viszont minden, az időmérő edzés során teljesített körre érvényes.

    Ezért a felügyelők úgy határoztak, hogy ez „viszonylag új” szabályozás, aminek nem is volt büntetési tétele. Ugyanakkor hozzátették, hogy a mostani eset következtében a jövőben szigorúbban járhatnak majd el, és nemcsak a “felbujtókat” büntethetik, hanem mindenkit, aki nem tartotta be a limitidőt, azaz nem lesz kifogás az sem, hogy valaki nem akar közel kerülni az előtte szintén lassan haladó riválisához.

  • Schumacheréket is meglepte, mennyire gyors a NASCAR – videóval

    Schumacheréket is meglepte, mennyire gyors a NASCAR – videóval

    A Haas F1-es pilótái kipróbálhattak egy NASCAR-t, amivel egymást is autóztatták egy kicsit. A Forma-1-hez képest jóval lassabb kocsi tempója mindkettejüket meglepte, miközben saját teljesítményükkel kivívták a Stewart-Haas Racing versenyzőinek elismerését.

    Nem mindennapi élményben volt része Kevin Magnussennek és Mick Schumachernek a Forma-1 amerikai kiruccanása alatt. A Haas F1-es pilótái ellátogattak a Charlotte Motor Speedway-re, hogy ott belekóstoljanak a NASCAR-ba. A két pilóta a Stewart-Haas Racing speciális, kétüléses Ford Mustangját próbálhatta ki, így egymást is megautóztathatta. 

    Ám mielőtt erre sor került, a csapat állandó versenyzői közül hárman: Chase Briscoe, Cole Custer és Riley Herbst tartottak eligazítást Schumachernek és Magnussennek, amely során az F1-es pilóták az “anyósülésen” ülve leshették el a 670 lóerős szörnyeteg irányításának fortélyait. 

    „Mentem egy kicsit Chase-el, és hát, tudta, hogy mit csinál” – mondta az F1 videójában a NASCAR észak-karolinai rovalon (részben döntött kanyarokból, részben európai stílusú kanyarokból álló pálya) mutatott tempójától szemmel láthatóan meglepődött dán. 

    „Nyomtad neki” – mondta Briscoe-nak, aki erre közölte, hogy nagyjából 90%-on ment. „Utasként őrületesen gyorsnak érződik” – szögezte le Magnussen.

    Hogy ez mennyire így van, azt hamarosan Schumacher is megtapasztalhatta, miután csapattársa elvitte egy fordulóra. „Meglepett, hogy mennyi tapadása van az autónak. Persze utasként mindig kicsit fura. Egyértelműen nyomta neki, jól szórakoztunk, miközben arról is kaptam némi képet, hogy nekem hogyan kellene vezetnem” – mondta Schumacher, aki ezután visszaadta a kölcsönt Magnussennek.

    NASCAR, Stewart-Haas Racing, Charlotte Motor Speedway
    Nem bemutató körözésről volt szó, helyette mindenki kőkeményen odapakolt a Fordnak Fotó: Haas F1 Team

    „Nagyon szórakoztató volt megautóztatni Micket, majd az is, hogy ő vitt körbe engem. Nagyon klassz, egyúttal egy kicsit ijesztő is – mondta Magnussen. – Utasként az ember annyira sebezhetőnek érzi magát, miközben semmi nincs az irányítása alatt. Így sokkal gyorsabbnak is tűnik és sokkal ijesztőbbnek, mint amikor maga vezet.”

    Magnussen és Schumacher arra is kitértek, hogy szinte a nulláról kellett újratanulniuk a vezetést, annyira másként kell bánni egy NASCAR-autóval, mint egy F1-essel, illetve a hanghatások is lenyűgözték őket, főleg, amikor a kipufogó zaja centikkel a fal mellett suhanva verődött vissza rájuk.

    Chase Briscoe elmondása alapján az lepte meg a legjobban a vendégeket, hogy milyen rosszak a fékek egy NASCAR-on, és mennyire korán el kell kezdeniük fékezni. Pozitív meglepetés volt ugyanakkor, hogy az oválon mennyire megváltozott a Mustang viselkedése, és sokkal jobban tapadt annál, mint amire számítottak. „Elképesztő, hogy ezek a srácok beülnek ebbe az autóba, ami teljesen eltér mindentől, amit korábban vezettek, és 2-3 kör alatt felveszik a tempót, és csak 2-3 másodperccel voltak lassabbak [mint a NASCAR-versenyzők]” – dicsérte Magnussenéket Briscoe.

    És hogy milyen arcot vágott Schumacher, amikor Magnussen mellett ült? Az alábbi videóban megnézhetik:

  • A Haas még hosszú versenyekig fejlesztés nélkül marad

    A Haas még hosszú versenyekig fejlesztés nélkül marad

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szavai alapján Mick Schumachernek és Kevin Magnussennek még hosszú versenyeket kell várnia, mire bármilyen fejlesztés kerül az autójukra.

    Az e hétvégi Spanyol Nagydíjon számos csapattól várhatunk nagyobb léptékű fejlesztéseket, melyeket össze is tudnak majd hasonlítani a szezon eleji autóspecifikációjukkal, hiszen éppen Barcelonában kezdődtek a tesztek még télen.

    A Haas azonban nem ezekhez a csapatokhoz tartozik, sőt még elvileg 4-5 versenybe is beletelik, mire változtatnak valamit a VF-22-n.

    „Általában Spanyolország a nyilvánvaló hely arra, hogy fejlesztéseket hozzanak a csapatok és szerintem elég sok istálló tervezi is ezt” – szögezte le Steiner. „Nem tudom, mekkora különbséget jelentenek majd ezek az egyes autókon, és hogy mikkel rukkolnak elő. Mi úgy döntöttünk, hogy kicsit tovább várunk a frissítésekkel, mert még mindig hisszük, hogy van teljesítmény az autóban ezek nélkül is, csak ki kell hoznunk belőle a pályán, ami néha sikerül, néha nem. Van egy jó csomagunk négy-öt verseny múlvára, ezt illetően magabiztos vagyok. Ami pedig azt illeti, hogy mások mit hoznak majd, nem tudom, de hétfőn már sokkal többet fogok tudni.”

    A négy-öt verseny pontosan azt jelenti, hogy Ausztria vagy Silverstone környékén lesznek fent az új fejlesztések a Haason, vagyis várhatóan júliusban.

    Miami csalódás volt

    Miután az első négy versenyből hárman pontot szereztek, a Haas ezúttal egy gyengébb hétvégét zárt hazai versenyükön, Miamiban. Mindkét pilóta koccant az Aston Martinos versenyzőkkel, Magnussen pedig ki is esett.

    „Elég csalódáskeltő volt a verseny és az időmérő is, de pozitívnak kell maradnunk” – tette hozzá Steiner. „A pozitívum az, hogy az autó jó, már csak a megfelelő beállításokra van szükségünk, hogy a gumik megfelelően működjenek. Ahogy a miami versenyen is látni lehetett, a biztonsági autó megérkezéséig pozíciókat szereztünk, de aztán visszaestünk. Erre kell koncentrálni – magabiztosnak kell maradni olyan téren, hogy jó versenyautónk van, és hogy meg tudjuk szerezni a pontokat, amiket szeretnénk.”

  • Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Steiner: Nem lesz nagy előrelépése Schumachernek 2022-ben

    Mick Schumacher nem lépett nagyot előre a tavalyi első Forma-1-es szezonja és 2022 között. Ebben hisz Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki szerint ráadásul Schumacher nagy tapasztalattal rendelkező nagybátyja, Ralf „karakterben nem illik össze” a 23 éves Mickkel. Steiner igen erősen kritizálta Schumacher Sebastian Vettellel Miamiban történt verseny végi ütközését, ami miatt nulla ponttal áll csapattársa, Kevin Magnussen 15 pontjával szemben. A Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nem mondanám azt, hogy Mick nagy lépést tett a télen. Visszahoztuk Kevint, mert tudtuk, mire képes, és ő egy jó versenyző, aki most egy mérce, hogy megmutassa Micknek, mit érhetne el. Mick persze tudja ezt, és neki is jó esélye van arra, hogy megszerezze első pontjait. Remélem, inkább előbb, mint utóbb, mivel azt szeretnénk, ha ő is pontot szerezne. A Forma-1-ben nem könnyű pontokat szerezni, mert annyi jó versenyző és csapat van.”

    Steiner nem sajnálja a fiatal németet amiért nyomás alatt van, hogy utolérje az idősebb és tapasztaltabb dán Magnussent, és ezt már a német RTL-nek mondta el:

    „Jó lenne, ha Mick már „számlát nyitott volna”, de, sajnos ezt az akadályt még nem sikerült teljesítenie. Egy ponton azonban csak érkezniük kell a pontoknak. Kevin már pontokat szerzett, megmutatta az utat.”

    Steiner azonban tagadta, hogy sokáig haragudott volna Schumacherre Miami után:

    „Keddre elmúlt, majd dolgoztunk tovább. Nem is kérdeztem őt az ütközésről, de nem is kellett – a helyzet elég egyértelmű volt. Talán Barcelonában majd ejtek vele pár szót erről.”

    Amit nem fog javasolni Schumachernek Barcelonában, az az, hogy elkezdjen óvatosabban vagy idegesebben vezetni, hogy ne halmozzon fel hatalmas javítási számlákat? A maradj nyugodt, ne törj össze semmit’ nem működik ebben a sportágban.”

  • Surer: Schumacher elég jó az F1-hez, de világbajnok nem lesz

    Surer: Schumacher elég jó az F1-hez, de világbajnok nem lesz

    Marc Surer szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nem biztos, hogy apja nyomdokaiba léphet, de ettől még szép pályafutás várhat rá.

    Mick Schumacher az idén eddig nem azt hozza, amit a szakértők és a rajongók vártak tőle. Azok után, hogy a Haas a szezon kezdete előtt menesztette Nyikita Mazepint, és visszahozta a csapatba Kevin Magnussent, a dán pilóta többször bizonyította, hogy a VF-22-es alkalmas a pontszerzésre. Ezzel szemben Schumacher még egyetlen pontot sem szerzett vele, de legalább számos hibát elkövetett. Legutóbb, a Miami Nagydíjon például pontszerző helyen autózva ment neki Sebastian Vettelnek.

    A 23 esztendős német pilóta teljesítményét nemcsak csapatfőnöke, hanem vélhetően a Ferrari is aggódva nézi, hiszen a maranellóiak nem titkolt célja egy napon egy újabb Schumachert valamelyik vörös autó ülésébe juttatni. Carlos Sainz szerződéshosszabbítása után biztossá vált, hogy ez leghamarabb 2025-ben történhet meg.

    Persze kérdés, hogy ilyen teljesítménnyel Schumachernek lesz-e helye addig a mezőnyben, és ha igen, beülhet-e majd egy Ferrariba. Az 1979 és 1986 között 88 nagydíjon induló Marc Surer szerint az F1-ben maradással nem lesz gond, ám abban már nem biztos, hogy Schumacher valaha apja nyomdokaiba léphet. „Jó pilóta lesz belőle, de azt kétlem, hogy világbajnok is. De azért ezt sem zárnám ki” – mondta Surer a forme1.de YouTube-csatornáján közzétett videóban.

    Mick Schumacher, Haas, Imola
    Ez az év eddig nem a sikerekről szól Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    Schumacher legutóbbi hibájáról a szakértő úgy vélte, hogy bár sem ő, sem Vettel nem kapott büntetést, a Haas versenyzője volt a ludas. „Leginkább Mick hibázott, ő ment neki a másiknak. Vettel volt elöl és előbb-utóbb be kellett kanyarodnia, nem mehetett tovább egyenesen, mert Mick talán félig mellé ért.”

    Surer úgy gondolja, az ugyanakkor pozitívum, hogy Schumacher Miamiban gyorsabb volt Magnussennél, különösen annak tükrében, hogy szerinte továbbra is rohamléptekben fog tanulni. „Az alacsonyabb szériákban is ez volt az erőssége” – idézte fel, majd kiemelte, hogy honfitársa eleinte egyik sorozatban sem volt meggyőző, de végül „versenyeket kezdett nyerni és bajnok lett. Ugyanezt látom most is.”

    „Kezdetben óriási volt a lemaradása Magnussennel szemben, aki ismerte a csapatot és tapasztaltabb is volt. Ez természetesen igazságtalan összehasonlítást szült. De mostanra [Schumacher] dolgozott a helyzeten és következetesebbé vált, és inkább Magnussen az, akinek a teljesítménye ingadozik. Az év egészét nézve szerintem Mick lesz kettejük közül a gyorsabb” – jósolt az expilóta.