A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.
A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.
Az Osztrák Nagydíjon ezt Mick Schumacher érdemelte ki, aki a silverstone-i első pontszerzése után úgy tűnik, hogy erőre kapott és a Red Bull Ringen is fontos pontokat szerzett: a 6. helyen ért célba.
A nap versenyzője szavazás eredménye:
Mick Schumacher – 24.5%
Charles Leclerc – 15.3%
Lewis Hamilton – 10.1%
Max Verstappen – 9.6%
Carlos Sainz – 8%
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elárulta: korántsem olyan egyértelmű, hogy az egyik pilótájuk kiléte csakis a Ferrarin múlik.
Lassan szokás szerint be fog indulni a pilótakeringő a Forma-1-ben, legkésőbb a nyári szünet után pedig már maximális fordulaton pörög majd. Miközben Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso jövője is kérdéses, az eredmények terén velük egyelőre egy lapon nem említhető, ám a neve miatt hasonlóan nagy érdeklődést kiváltó Mick Schumachernek sincs biztos helye.
Az idei év első felében mutatott teljesítménye alapján már többen feltették a kérdést, hogy a 23 esztendős pilóta alatt inog-e az ülés, és sokan arra jutottak, hogy amíg a Ferrari támogatását élvezi, Schumachernek lesz helye a Scuderiához ezer szállal kötődő Haasban. Ám, mint az most kiderült, nem egyedül a Ferrarin múlik a német pilóta maradása az amerikai istállóban.
„Nem fogok semmilyen ferraris szerződésről beszélni, így a Ferrari és Mick közötti szerződésről sem, mert nem ismerem azokat részletekbe menően” – idézi a Motorsport-Total.com Günther Steinert, a Haas csapatfőnökét.
Steiner azt ugyanakkor elárulta, hogy “a Haas egyik üléséről a Ferrari dönt” elmélet „talán nem olyan egyértelmű”, mint ahogyan azt az újságírók gondolják. „Nem szabad arra a következtetésre jutni, hogy a Ferrari mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk. Nekünk is van beleszólásunk” – szögezte le az olasz szakember.
Schumacher helye ezzel együtt nem tűnik veszélyben levőnek 2023-ra, már csak azért sem, mert jelenleg nincs olyan Ferrari-junior – azt azért nehéz elképzelni, hogy a Haas ne egy ilyen versenyzőt ültessen az egyik autójába –, aki egyértelműen jobb választás lenne nála.
A 2019 és 2021 között az Alfa Romeónál versenyző Antonio Giovinazzit aligha fogja visszahozni az F1-be a maranellói alakulat (ő nem junior, de Schumacher mellett a Ferrari idei másik tartalékja), miközben Callum Ilott középtávon az IndyCar mellett köteleződött el, az orosz – de izraeli licenccel versenyző – Robert Shwarzmannt pedig aligha fogják egy amerikai istállóba betenni jelen körülmények között.
Megvédte a csapata döntését Günther Steiner csapatfőnök, miután nem segítettek Kevin Magnussennel Mick Schumachernek a szombati sprintversenyen.
A Haas németje az utolsó pontért küzdött Hamiltonnal szombaton, ám az előtte haladó Magnussen DRS távolságon kívülre lépett el tőle, így Hamilton könnyen megtudta őt előzni. Schumacher hiába kérte, hogy a csapat fogja vissza a dánt, végül ez nem történt meg, ami a futam után nem is tetszettaz érintettnek.
A csapatfőnök most elmagyarázta, hogy miért döntöttek Schumacher kárára:
„Pontosan tudjuk, hogy hol állunk, és szükségünk van a pontokra, így azt tettük, amit kellett.” – reagált Steiner, majd arra a kérdésre is felelt, amire Schumacher is utalt, nevezetesen, hogy gyorsabbnak érezte magát Magnussennél, így nem kellett-e volna őket megcserélni a futam közben.
„Nem működött volna ez a taktika, mert nem volt gyorsabb. Nyilván gyorsabb vagy a DRS miatt, de erről beszéltünk a futam előtt, hogyha egymás mögött jönnek el a rajt után, akkor a hátul haladó a DRS miatt kilenc tizeddel lesz gyorsabb. Ez viszont nem azt jelenti, hogy valóban gyorsabb is, mert ha helyet cserélnek, akkor a másik lesz ennyivel gyorsabb, amint helyet cseréltünk volna, Lewis elment volna mellettünk, mert olyan közel volt. Mindent számításba vettünk és úgy vélem, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk meg, mert máskülönben maximum csak egy pontot szereztünk volna.” – magyarázta.
A Haas két pontot is szerzett az Osztrák Nagydíj sprintjén, Mick Schumacher mégis nagyon dühös volt a csapatára a leintés után. A rádióbeszélgetést meghallgatva pontosabb képet kaphatunk arról, mi is volt a német pilóta problémája.
Az Osztrák Nagydíj sprintjének egyik legérdekesebb történetszála mindenképpen Mick Schumacher csatája volt Lewis Hamiltonnal. A Haas német pilótája 9 körön át tartotta maga mögött a jóval gyorsabb Mercedest, és verte vissza folyamatosan a hétszeres világbajnok támadásait. Pont azonban nem járt ezért a teljesítményért, miután 3 körrel a vége előtt Hamiltonnak sikerült megelőznie a Haast, amely így a már pontot nem érő 9. helyen ért célba. A futam utáni interjúk során pedig egy nagyon dühös Schumacher állt az újságírók elé.
A 23 esztendős pilóta elsősorban azt nehezményezte, hogy a Haas nem cserélte meg két autója pozícióját már a sprint korábbi szakaszában, mert szerinte gyorsabb volt a táv nagy részében előtte haladó, végül a 7. helyen záró Kevin Magnussennél. Schumacher szerint a Hamilton elleni csatájának meg sem kellett volna történnie, ugyanis mire a hétszeres világbajnok utolérte, neki már rég Magnussen előtt kellett volna lennie. A német arra is kitért, hogy ha már nem így történt, a dán segíthette volna a futam végéig DRS-sel, mert akkor Hamilton nem tudta volna megelőzni.
Schumacher a verseny nagy részét csapattársára tapadva töltötte Fotó: Glenn Dunbar / LAT Images / Haas
Hogy pontosabban lássuk, mi történt a két Haasszal a sprint során, és hol veszítették el a dupla pontszerzés lehetőségét, megnéztük a két pilóta és versenymérnöke közötti rádiózást. Csak azokat az üzeneteket írtuk le, amelyek relevánsak, így az autó viselkedésére vonatkozó különböző beállítás-változtatások nem minden esetben szerepelnek a leiratban.
Rádiózás Schumacher és mérnöke között
Kör
Rádiózó fél
Üzenet
5
Schumacher
Miért blokkol engem Kevin? (Magnussen sikertelenül támadta Ocont, majd védekezett a 4-es kanyar előtt Schumacherrel szemben)
5
Mérnök
Mert továbbra is versenyez Oconnal
5
Schumacher
Igen, de mögöttem meg itt van Pérez
8
Schumacher
Kezdek bajba kerülni amiatt, hogy Kevinnek nincs DRS-e
8
Mérnök
Oké, értettem, megbeszéljük
8
Schumacher
Jóval gyorsabb vagyok DRS-sel [mint Magnussen]
8
Mérnök
Értettem, Mick, átbeszéljük
Pérez megelőzte Schumachert
9
Schumacher
Pontosan erre gondoltam, a rohadt életbe.
9
Mérnök
Semmi baj, Mick, így is jó helyzetben vagyunk
Pérez Magnussent is megelőzi
10
Mérnök
Oké, fel fogjuk venni a ritmust, neki (Magnussennek) is lesz DRS-e. Hamilton 1,1-el van mögötted.
12
Schumacher
Tiszta levegőhöz juthatok?
12
Schumacher
A gumiknak szüksége van egy kis lélegzetvételre.
12
Mérnök
Nem cserélhetünk helyet, Mick, csak folytasd tovább, csináld, amit csinálsz. Ha úgy gondolod, hogy a gumik a határon vannak, csak vitorlázz egy kicsit a féktávokon.
12
Mérnök
Jó munkát végzel, csak vitorlázz egy kicsit, jól csinálod.
14
Mérnök
Jó munkát végzel, Mick, Hamilton 6 tizeddel van mögötted, Kevin 9 tizeddel előtted
14
Schumacher
Igen, de gyorsabb vagyok Kevinnél
15
Mérnök
Mick, nagyon jó munkát végzel, folytasd, amit csinálsz, maradj koncentrált. 8 tized a hátrányod, 5 tized az előnyöd, jó munkát végzel.
16
Mérnök
8 kör van hátra, 8 tized a különbség előtted, 5 tized mögötted.
17
Mérnök
7 kör van hátra, 5 tized az előnyöd, elképesztően jól csinálod
18
Mérnök
6 kör van hátra, 9 tized előtted, 3 tized mögötted
19
Gannon
5 kör hátra, remek munkát végzel, tarts ki, 8 tized előtted, 4 tized mögötted
20
Gannon
4 kör hátra, 5 tized előtted, Hamilton mögött DRS-en belülre ért Bottas
20
Schumacher
Szóljatok Kevinnek, hogy lassítson le, és adjon DRS-t
20
Gannon
Értettem, értettem
20
Gannon
Dolgozom rajta Mick, remek munkát végzel
21
Gannon
3 kör van hátra, 1,5 előtted, 4 tized mögötted
Hamilton megelőzi Schumachert
21
Gannon
Két kör lesz hátra, kapd el
Levezető kör
Gannon
Szép versenyzés volt, Mick, hasznosítani fogjuk holnap
Levezető kör
Schumacher
Elkezdene panaszkodni, de Gannon a szavába vág
Levezető kör
Gannon
Ha visszaértél, megbeszéljük
Levezető kör
Schumacher
Oké, megbeszéljük
Levezető kör
Gannon
Szép munkát végeztél
Levezető kör
Steiner
Szia, Mick, szép munka volt, a csapat szerzett két pontot, köszönöm!
Rádiózás Magnussen és mérnöke között
Kör
Rádiózó fél
Üzenet
Első alkalommal a 7. körben nem nyithatta a DRS-t Ocon mögött
8
Mérnök
Gyerünk Kev, tudod, hogy el kell kapnod Ocont. Zárkózz fel rá, hogy legyen DRS-ed!
A 10. körben Pérez őt is megelőzte
10
Mérnök
Oké, Kev, semmi gond, most Pérez ad nekünk DRS-t, úgyhogy maradj vele
12
Mérnök
Oké, Mick mögötted DRS-sel, Hamilton pedig közvetlenül mögötte (Magnussen már nem nyithatta a DRS-t)
20
Mérnök
Ami minket illet, nem kell többé vitorláznod. Négy kör van hátra.
21
Mérnök
Kev, Mick 1,5 másodperccel van mögötted, segítségre van szüksége a DRS-sel, segítsd, ha tudod, Hamiltonnal csatázik!
21
Mérnök
Mick 1,3-mal mögötted, nézd meg, hogy tudsz-e neki DRS-t adni!
21
Mérnök
Már Hamilton van mögötted
22
Mérnök
2 kör van hátra, Hamilton 1,8-ra mögötted
23
Mérnök
Hamiltonnak nincs DRS-e
Levezető kör
Mérnök és Magnussen
Mindketten gratuláltak a másiknak a szép munkához
Levezető kör
Mérnök
Sajnos Hamilton elkapta Micket, úgyhogy ő 9. lett
Levezető kör
Steiner
Szép munka Kevin. Hogyan fejlődtél ennyit a második szabadedzés óta, hogy így vezettél?
Levezető kör
Magnussen
Majd megbeszéljük
Levezető kör
Steiner
Látod, erre már nincs válaszod
A rádióbeszélgetésből kiderült, hogy Schumacher már az 5. körben finoman jelezte, hogy Magnussennek nem kellene feltartania őt, majd a 8. körben szólt, hogy miután a dán egy másodperccel jobban leszakadt Ocontól, és nem nyithatta az állítható hátsó szárnyat, az ő egyenesbeli tempója is lassabb lett. Ezt még nyomatékosította is azzal, hogy szólt: DRS-sel jóval gyorsabb, mint Magnussen DRS nélkül.
Vélhetően a Haas ezekben a percekben vizsgálta meg az adatokat, és jutott arra a következtetésre, amit Günther Steiner csapatfőnök is megosztott a média képviselőivel a sprint után: „Mick csak azért volt gyorsabb az egyenesekben, mert nyithatta a DRS-t, miközben Kevin nem. Ha mindenhol gyorsabb lett volna, akkor megcseréltük volna a pozíciókat.”
Steiner szavait Schumacher fedélzeti kamerás felvételei is alátámasztják, a 8. kör előtt ugyanis csak egyszer került közel Magnussenhez, amikor a dán bevetődött Ocon mellé a hármas kanyarban, majd túlcsúszott az ideális íven.
A német ezután legközelebb akkor kezdett el arról érdeklődni, hogy esetleg Magnussen elengedné-e („Tiszta levegőhöz juthatok?”), amikor Hamilton DRS-távolságon belülre ért mögötte, de Gary Gannon versenymérnök kerek-perec közölte vele, hogy nem fognak helyet cserélni.
Schumacher végül három körrel a vége előtt kapitulált Hamilton ellen, de azt elérte, hogy a hétszeres világbajnoknak már ne legyen ideje elkapni Magnussent, így a Haas szerzett két pontot. Steiner szerint, ha pilótája nem védekezik ilyen hősiesen, akkor legfeljebb egy ponttal zárták volna a sprintet. „Mick remek munkát végzett azzal, hogy olyan sokáig tartotta vissza Hamiltont. Ha Lewis korábban megelőzi, Kevin is elvesztette volna a pozícióját.”
A Haas tehát valószínűleg jól döntött akkor, amikor nem engedte előre Schumachert, hiszen DRS nélkül vélhetően ugyanúgy nem tudott volna elszakadni Magnussentől, ahogy a dán sem tőle. Egy ponton azonban mégis lehettek volna előrelátóbbak: korábban szólhattak volna a dánnak, hogy igyekezzen egy másodpercnél jobban nem elhúzni csapattársától, így biztosítva neki a DRS-t.
Schumacher (a háttérben) itt már nem nyithatta a DRS-t, Hamilton pedig rövidesen megelőzte. Fotó: Glenn Dunbar / LAT Images / Haas
Ezzel kapcsolatban egy érdekes részlet is kiderült a rádióforgalmazásból: a 20. körben mérnöke szólt Magnussennek, hogy már nem kell elemelnie a gázt a féktávok előtt, azaz ennyi volt a spórolás. Hogy a dánnak az üzemanyaggal vagy a gumikkal kellett spórolnia, az nem derült ki, de abból a szempontból lényegtelen is, hogy bármelyikkel is kellett, a 20. körtől abbahagyhatta, és növelhetett a tempón.
Mindeközben a teljes távot közvetlenül mögötte töltő, ekkor már körök óta Hamilton ellen védekező Schumachernek rohamosan fogytak a gumijai, ami azt eredményezte, hogy kicsúszott az 1 másodperces ablakból. Egy körön át még így is tartotta a Mercedest, de a következő körben már tehetetlen volt. A Haasnak pedig itt kellett volna gyorsabban reagálnia, mert Schumacher hiába rádiózott a 20. körben arról, hogy szüksége lenne Magnussen DRS-ére, mire a dánhoz eljutott az információ, és cselekedhetett volna, már a 21. kör elején jártak, Hamilton pedig „beakasztotta a kampót” a 47-es rajtszámú Haas hátuljába, és a 1-es és 3-as kanyar utáni DRS-zónában elég tempót szerzett ahhoz, hogy a 4-es kanyar előtt kifékezze Schumachert.
„Kicsit későn reagáltunk” – ismerte el a verseny után Steiner, ami a dühös Schumachert abban a pillanatban még aligha vigasztalta volna. A csalódott német a levezető körben elkezdett szitkozódni, ám mérnöke hamar csendre intette. Ezután csak a fejét csóválva gurult a levezető körben, dühe pedig abból is tisztán kivehető volt, hogy egyetlen szóval sem reagált a neki a rádióban köszönetet mondó csapatfőnöke szavaira, helyette fejcsóválva kiszállt az autóból.
Rendkívül feldúlt volt az osztrák sprintfutam leintése után a Haas versenyzője Mick Schumacher. A német pilóta azt nehezményezi csapatánál, hogy nem segítettek neki a pontszerzésben.
Előkelő helyről várhatta mindkét Haas a szombati sprintversenyt a Red Bull Ringen. A futamon Magnussen és Schumacher kéz a kézben haladtak a pontszerző helyeken [a sprintfutamokon az első nyolc kap pontot – a szerk.]. A verseny hajrájába érve a dán a hetedik a német pedig a nyolcadik helyen haladt, így dupla pontszerzés nézett ki a csapatnak.
Schumacher megkapta maga mögé a felzárkózó Lewis Hamiltont, a brit sokáig nem tudott mit kezdeni az előtte autózóval, köszönhetően annak, hogy Magnussen jóvoltából Schumacher is nyithatta a DRS-t. Az utolsó körökre azonban a két csapattárs közti különbség átlépte az egy másodperces határt, így Schumacher védekező fegyver nélkül maradt. Ezt felismerve kérte a csapatát, hogy szóljanak Magnussennek, hogy lassítson vissza annyira, hogy ő még nyithassa a hátsó szárnyat. Végül ez nem történt meg, Hamilton pedig ezt kihasználva megelőzte Schumachert és elcsente előle az egyetlen egy világbajnoki pontot.
A leintés után így érthetően nehesztelt a csapatára a fiatalabbik Schumacher.
„Ezt mindenképpen meg kell beszélnünk. Persze élveztem a Lewis-szal vívott csatát, de első körben ennek meg se szabadott volna történnie.” – reagált a történtekre.
„Szerintem tudtam volna gyorsabb is lenni. Ez egy olyan dolog, amit meg kell vizsgálnom, hogy megértsem miért nem cseréltünk helyet, úgy érzem én támadhattam volna Estebant. Bizonyos értelemben így megmentettem Kevin hátsóját Lewis támadásaitól. Valójában arra számítottam, hogy egy kicsit visszavesz, így viszont kiszolgáltatottá váltam Lewis–szal szemben.” – tette hozzá.
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjének szombati, 24 körös sprintversenyén Max Verstappen indulhatott a pole pozícióból.
Mellőle Charles Leclerc indult, mögöttük pedig Sainz és Russell foglaltak helyet. Őt Ocon követte, majd kiváló időmérős eredményüknek köszönhetően a két Haas következett Magnussen-Schumacher sorrendben. A top 10-es helyeket Alonso, Hamilton és Gasly egészítette ki.
Mindeközben Sebastian Vettel csak az utolsó rajtkockából indulhatott és Verstappen csapattársa, Pérez is csak a 13. helyet foglalhatta el, miután Q3-as köridejeit utólag törölték.
A felvezető kör kezdetén Alonso a rajtrácson ragadt, majd később Zhou állt meg a pályán, ezért még egy felvezető kört teljesített a mezőny.
„Leállt a motor, srácok” – közölte Zhou rádión a csapatával.
Zhou végül a boxutcából rajtolhatott el a mezőny után, míg Alonso nem tudott részt venni a versenyen.
Verstappen megtartotta az első helyet. Közben Gasly forgott/esett ki az első kanyarban, miután összeért az autója Hamiltonéval. A francia a 18. helyre esett vissza.
Verstappen hamar ellógott az őt követők elől, míg Norrist az üldözött Albon terelte le a pályáról. Ezért a brit-thai később 5 másodperces büntetést kapott.
Pérez ekkorra már a nyolcadik, Vettel pedig a 14. helyre léptek előre, Magnussen pedig támadni kezdte Ocont az 5. helyért. Ezzel egy időben Sainz támadta csapattársát, sikerült is megelőznie, de Leclerc visszavette a pozíciót.
A 9. körben a két Haas csatázott egymással, de lesipuskásként megérkezett mögöttük Pérez, aki beszúrta autóját kettőjük közé. Ezt követően azonban könnyedén megelőzte Magnussent is.
A 11. körben a méhes-sisakos Vettel csúszott ki a kavicságyba, miután összeakadt Albonnal. Sikerült azonban kievickélnie a sóderből és folytatni tudta a versenyt, noha az utolsó helyre esett vissza.
LAP 11/23
Vettel finds the gravel at Turn 6 after contact with Albon
Pérez megelőzte Ocont is, és máris az 5. helyen folytathatta a versenyt.
A 13. körben Hamilton támadni kezdte Schumachert a 8., utolsó pontszerző helyért, de a német jól védekezett, miközben csapattársa, Magnussen nyakára érkezett.
Hamilton újra és újra próbálkozott, de mivel Schumacher is nyithatta DRS-ét, mert kellően közel volt Magnussenhez, Hamilton nem tudott fogást találni rajta. A 19. körben majdnem össze is értek, de nem sikerült legyorsulnia a Haast. Hamilton ráadásul lassan hátrafelé is figyelhetett, mert Bottas egy másodpercen belülre került hozzá képest.
A 21. körre Magnussen kicsit ellógott Schumacher elől, így a német már nem tudott DRS-t nyitni, és Hamiltonnak sikerült megelőznie őt.
A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. A további pontszerzők: Russell, Pérez, Ocon, Magnussen, Hamilton.
A Silverstone-ban látott kerék a kerék elleni csaták több versenyzőben is kérdéseket vetettek fel, de voltak olyanok is, akiket hiába szorítottak le a bukótérbe, szerintük ez nem más, mint kemény versenyzés.
A Brit Nagydíj volt az idén az első olyan verseny, amelyen az élmezőnyben is több alkalommal láthattunk példát a 2022-es szezon elején bevezetett új irányelvek alkalmazására. Mint azt korábban megírtuk, ezek az új szabályok szolgálnak magyarázatul arra, hogy miért nem büntettek meg senkit Silverstone-ban a másikat a pályáról leszorító versenyzők közül.
Noha a felügyelők által még csak nem is vizsgált ilyen esetek az irányelvek alapján egyértelműnek tűnnek, mégis akadnak, akik továbbra sem értik, hogy mi szabályos, és mi nem. Közéjük tartozik Mick Schumacher, aki a verseny utolsó körében kétszer is megpróbálta megelőzni Max Verstappent. Előbb a Brooklands-kanyarban, külső íven próbálkozott, de a holland kiterelte őt a bukótérbe, majd az utolsó kanyarban is megkísérelt bebújni – ezúttal belülről – a Red Bull mellé, de a címvédő itt sem hagyott neki helyet, így a német inkább elvette a gázt.
„Tudomásom szerint az év elején változtak a szabályok, és amint két autó egymás mellé kerül, helyet kell hagyni – nyilatkozta Ausztriában Schumacher. – Ebben az esetben viszont nem ez történt, úgyhogy erről beszélnünk kell, hogy lássuk, mi volt a felügyelők és a versenyirányítás megközelítése.”
„Tudtam, hogy [Verstappen] nem fog helyet hagyni, de mondom, tisztában voltam az év elején történt szabályváltozással és annak következményivel. Hogy [a Verstappen elleni esetnek] nem volt következménye, nyilván azt jelenti, hogy ismét változtak a szabályok, és ha ilyesmi történik, akkor annak oda-vissza rendben kell lennie.”
„Igen, ez ugyanaz volt, úgyhogy kétszer is megtörtént – utalt a második esetre Schumacher. – De azon a versenyen néhány alkalommal előfordult, azt hiszem Checo és Lewis, valamint a verseny elején Lewis és Charles között is. Ezt tisztázni kell, hogy lássuk, mi megengedett, és mi nem.”
Schumacher értetlenkedése az idénre bevezetett irányelvek alapján ugyanakkor nem igazán érthető, azok ugyanis kimondják, hogy kívülről előzésnél a kanyarcsúcspontig az előzött fél elé kell kerülni ahhoz, hogy a támadó félnek helyet kelljen hagyni, míg belülről előzésnél elég a kanyarcsúcspontig a másik autó mellé érni az első kerékkel. Schumacher és Verstappen csatájánál egyik feltétel sem teljesült, így a holland jogosan gondolta úgy, hogy az övé a kanyar.
Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
Nem Schumacher volt azonban az egyetlen, aki szerint további tisztázás kell, például a Silverstone-ban vitás esetbe nem keveredő Lando Norris szerint sem ártana tovább egyértelműsíteni a szabályokat. „Biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk erről a versenyzői eligazításon. Tavaly büntetést kaptam [Ausztriában], miközben Pérez félig mellettem volt. Elég sok helyet hagytam, mégis megbüntettek. És amikor pontosan ugyanez történt [múlt hétvégén] mondjuk Max-szal, és ő nem kapott büntetést, az kemény. Továbbra sem annyira egyértelmű a helyzet, mint szeretném, vagy annyira világos a következetesség terén minden egyes hétvégén.”
„Mindenki kicsit úgy van vele, hogy »megúszhatjuk ezt, vagy sem?« És utána az ember rosszul érzi magát, amikor nem, mert úgy érzi, hogy sok más hasonló eset is történt” – magyarázta a McLaren versenyzője.
Nem minden “kárvallott” panaszkodott
Schumacher kritikáját hallva mondhatnánk, hogy mindez érthető, hiszen Verstappen ellen ő volt a szenvedő fél, és a versenyzőkre jellemző, hogy amikor ők húzzák a rövidebbet, akkor panaszkodnak. A Sergio Pérez által a Village-kanyar bukóterébe terelt Lewis Hamilton szerint azonban „remek csatát vívtunk, én is pontosan azt tettem volna, amit Checo. Ez jó versenyzés volt.”
Hasonlóan vélekedett a Verstappen által a Brooklands bukóterébe szorított Charles Leclerc is. „Szerintem semmi olyasmi nem történt, ami átlépte volna a határt. Kemény versenyzés volt, de igazán élveztem. Alkothatunk minden helyzetre szabályt, de az katasztrófa lenne, ezért olykor csak hagyni kell zajlani a show-t. Szerintem jól kezeltük a helyzetet, ami nem volt könnyű, de mindannyian a határokon belül játszottunk.”
„Szerintem ez jó szabály, és eléggé világos – csatlakozott Hamiltonhoz és Leclerc-hez George Russell. – Nyilván kemény, de igazságos versenyzést akarunk. Ha visszamegyünk a gokartos évekig, ott is az volt, hogy amennyiben te vagy belül és tiéd a kanyar, a kanyarcsúcsponttól a kijáratig jogodban áll azt tenni, amit akarsz, ha már teljesen bebújtál belül. Versenyhelyzetben mindig nehéz lesz rendesen megítélni a dolgokat, de szerintem most már jól kijelölt határok vannak, amelyek mentén versenyezhetünk.”
Hamilton és Leclerc nem panaszkodott Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Silverstone-ban Sebastian Vettel is leszorítás áldozata lett, amikor a biztonsági autós újraindítás után Max Verstappen megelőzte őt a The Loopban. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy szorosabb csata esetén talán bosszantotta volna, hogy a holland a kerékvetőre terelte, de ő is kiállt a kemény versenyzés mellet.
„Gyorsabb volt nálam, ezért nem aggódtam túlságosan, vagy nem voltam mérges, mert tudtam, hogy mindenképpen meg fog előzni. Hogy mi lett volna, ha hibázok, és csak az az apró esélye lett volna az előzésre, azt nem tudom, akkor valószínűleg kicsit jobban foglalkoztatott volna, hogy kiterelt. De úgy gondolom, hogy ilyen a kemény versenyzés.”
Vettel arra is kitért, hogy a felügyelők még csak nem is vizsgáltak egyetlen esetet sem. „Nekünk kell lenni a legjobb bíráknak. Ha valakit leszorítunk, és tudjuk, hogy ez már túl sok volt, akkor fel kell készülnünk a büntetésre. Talán ezt olykor a felügyelők nem látják, aminek nem lenne szabad megtörténnie, de megesik. Amíg fair, még ha kemény is, a könyökünket kirakva és hasonlók, addig rendben van.”
„Mi, versenyzők azt kértük, hogy a dolgok legyenek feketék és fehérek – tette hozzá Lewis Hamilton. – Mondják meg, hogy ezt lehet, azt nem, és ne egy csomó tényezőtől függjön. Például az egyik dolog, amiről beszélünk, az a védekezés során történő legyezés. Mindig csak egy irányváltás engedélyezett, több nem. De továbbra is következetességet kell kérnünk, a legfontosabb a következetesség.”
Alonso továbbra is össze van zavarodva
És hogy ki az, aki szerint az FIA továbbra sem jeleskedik a következetesség terén? Természetesen a felügyelőket rendszerint előszeretettel kritizáló Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok a jelek szerint ugyanakkor nem a letereléseken, hanem azon akadt fenn, hogy Leclerc többször is irányt váltott előtte védekezés közben, illetve Pérez megúszta, hogy az utolsó sikánban pályaelhagyás után előzte meg a monacóit.
Alonsónak nem minden tetszett abból, amit látott Fotó: Alpine
„Beszélünk kell – mondta a spanyol. – Nyilván, ha fej-fej mellett vagytok, és kiterelsz valakit a pályáról, abban különböző helyzetek és manőverek, különböző kanyarok fordulnak elő, és mindig nehéz ezeket megítélni. De azt mondták nekünk, hogy a fehér vonallal nagyon világosan fogják ezt szabályozni. Más dolgok, mint például a felügyelők döntései változhatnak pályánként vagy kanyaronként, de a fehér vonal nagyon világos lesz az idén. Silverstone-ban viszont nem volt az. Miami-ban elhagytam a pályát egy kanyarban, és szerintük előnyt szereztem. Most egyértelmű előnyszerzés történt, mert a következő kanyarban is harcban maradtál a belső vagy a külső íven, és nem történt büntetés. Úgyhogy nagyon össze vagyok zavarodva.”
Hogy világos legyen, Leclerc és Pérez fej-fej mellett érkeztek a jobbos Vale-kanyarba, majd a mexikói kifutott a bukótérbe, és onnan visszatérve Leclerc-t kergette le a Club kanyarban ugyanoda, majd ezzel egyidőben meg is előzte. Az új irányelveket nézve mondhatjuk, hogy Leclerc jogosan terelte őt le egy kanyarral korábban, Pérez viszont már csak azért tudott meccsben maradni, mert átvágott a bukótéren.
Hogy az Osztrák Nagydíjra lesz-e bármi változás, az leghamarabb a mai sprintversenyen derül ki, mindenesetre a Red Bull Ringen is lesz bőven előzés, így alighanem parázs csatákból és bukótérbe terelésből sem szenvedünk majd hiányt.
Mick Schumacher a múlt hétvégi Brit Nagydíjon szerezte meg Forma-1-es pályafutása első pontjait, sőt a verseny végén még a bajnoki éllovas Max Verstappennel is csatázhatott. Igaz utóbbi úgy jött össze, hogy a holland Red Bullja egy törmelék miatt megsérült, és nem volt képes már olyan tempóra, mindenesetre Schumachert maga mögött tudta tartani egy kemény csata után.
Ők ketten már vívtak egy hasonló küzdelmet a tavalyi Magyar Nagydíjon is, akkor a tizedik helyért, és akkor is Verstappen került ki győztesen, szintén sérült autóval.
„Nyilvánvalóan kemény volt, és azt hiszem, ilyesmire számíthatsz Maxtől” – reagált a múlthéten történtekre. „De nagyszerű, hogy megvolt ez a csata, ez valami olyasmi, amiből tanulhatok a jövőre nézve, amikor arról lesz szó, hogy megpróbálom megnyerni a világbajnokságot.”
Schumachernek a 31. futamrajtján jött össze végre a pontszerzés, és úgy érzi, hogy ez hamarabb is meglehetett volna, ha nem lett volna annyi nehéz versenye. Azzal viszont mindenképp egyetért, hogy a megszerzett négy pont igazolja saját maga és a Haas kemény munkáját: „Már jó ideje igyekeztünk, és próbálunk minden egyes pillanatban a csúcson lenni, és azt hiszem, volt néhány nehéz versenyünk, ahol pontokat kellett volna szereznünk. De végre sikerült egy nagyon tiszta versenyt futnunk, tiszta stratégiával, és a kommunikáció is a helyén volt.”
Mick Schumacher második szezonját tölti a Forma-1-ben, a Haas csapatnál. Meglehetősen sok kritikát kapott az utóbbi időben, mert az egy év után visszatérő Kevin Magnussen könnyedén felülmúlta őt, a fiatal német pedig gyakran hibázott és törte meg az autót.
Az elmúlt hétvégén, Silverstoneban azonban végre megtört a jég, és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia megszerezte első F1-es pontjait.
Schumacher a verseny után szemlátomást megkönnyebbültnek tűnt, és nagy örömet okozott az őt a helyszínre elkísérő édesanyjának és nővérének is.
Megannyi elismerést kapott, elsősorban Sebastian Vetteltől, aki némileg mentorálja is őt, és aki nagy tisztelője Mick édesapjának.
Itt azonban nem merült ki a neves gratulációk sora. Michael Schumacher egykori riválisa, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is gratulált Micknek.
Behind the scenes with Mick after his first points finish 🤗
Mick Schumacher sok kritikát kapott az utóbbi időben gyengécske teljesítménye és hibái miatt. A múlt hétvégi Brit Nagydíjon azonban kijött neki a lépés, és pozitív oldalra billenthette megítélését.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia ugyanis megszerezte első Forma-1-es pontjait. Ennek a mögötte végző honfitársa és „mentora”, a négyszeres bajnok Sebastian Vettel is nagyon örült.
— MoneyGram Haas F1 Team (@HaasF1Team) July 4, 2022
Corinna a leintés után meghatódva és megkönnyebbülve ölelgette a Haas csapat tagjait, míg Gina magához vett egy üveg pezsgőt és meglocsolta vele öccsét, ahogy azt a dobogósok szokták.