Címke: Mick Schumacher

  • Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Úgy tűnik, hogy a Mercedesnél való szerepvállalás feltehetően a következő lépése a Haastól elbocsátott Mick Schumacher számára.

    Günther Steiner csapatfőnök szerint a Haasnak szüksége van Schumacher 2023-as utódjának, Nico Hülkenbergnek a tapasztalatára, miután Daniel Ricciardo iránt is érdeklődött korábban, de ez elmúlt. Így fogalmazott nevetve Steiner Abu Dhabiban:

    „Soha nem beszélt velem Ricciardo, továbbra sem. Aztán Brazíliában nekiütközött az autónknak. Most már nem is válaszolok a hívásaira! Az igazat megvallva Daniel nem teljesített jól, különben még mindig a McLarennél versenyezne. Nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni, nincs a karrierje csúcsán.”

    Steiner arról is tájékoztatta a csapat technikai partnerét, a Ferrarit, hogy a Haas nem választja a maranellói istálló újabb junior pilótáját.

    „Állandó kapcsolatban állunk a Ferrarival. Jó a kapcsolatunk, szorosan együttműködünk. Engedjük a fiatal pilótáikat vezetni a szabadedzéseken, és megpróbálunk így segíteni. De ők profik és látják, hogy mi a helyzet. Elmagyaráztuk nekik, hogy mit akarunk csinálni és miért. Látják, hogy jó okból tesszük ezt – mert jobbak akarunk lenni. Senki sem engedheti meg magának, hogy egy pilótát egy évre betegyen azért, hogy tapasztalatot szerezzen. Nem akarok neveket mondani, de ez a helyzet.”

    Emiatt a 23 éves Schumacher 2023-ra versenyülés nélkül maradt. Kizárta, hogy egy másik szériába, például a DTM-be váltson, árulta el Abu Dhabiban:

    „Most ezt nem akarom, mert ebben a paddockban akarok maradni. Bármilyen lehetőség is adódna, meg kell vizsgálnom, de a DTM már nem az, ami korábban volt. Ez jelenleg nem alternatíva.”

    Úgy tűnik, hogy Schumachernek a legjobb lehetőség egy tartalékosi szerep a Mercedesnél. Toto Wolff Abu Dhabiban ennyit fűzött hozzá:

    „Nos, a Schumacher család szoros kötelékben áll a Mercedesszel. David Schumacher Mercedest hajt a DTM-ben, és az édesapja, Ralf is sok éven át egy Mercedest vezetett. Mick német, és hihetetlenül jól illik a csillagos márkához. Szerintem érdemelne egy helyet a Forma-1-ben. Most meg kell nézni, hogy ez sikerülhet-e.”

    Mick nagybátyja, Ralf örömmel fogadta a hírt:

    „Ez egy remek megoldás lenne Micknek. Nagyon sokat tanulhatna egy ilyen csapatnál. Az olyan versenyzők, mint Alex Albon megmutatták, hogy egy év kihagyás után új szemlélettel és több tapasztalattal vissza lehet térni a Forma-1-be.”

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a 2022-es szezonzárón így fogalmazott:

    „Biztos vagyok abban, hogy Micknek megtalálják a megfelelő megoldást. Várjuk ki a végét, hiszen még mindig van egy futam hátra. Történhet még sok minden.”

    A Haas következő lépése azonban az, hogy a vasárnapi kockás zászló után egyből átadja Schumacher pilótafülkéjét a 35 éves Hülkenbergnek. Steiner így zárt:

    „Kedden már Nico fogja vezetni az autót. Vasárnapra tervezzük egy üléspróbát. Ez remek alkalom arra, hogy Nico megismerje az autónkat és a telemetriával foglalkozzon.”

    Ezt ajánlja Ralf Schumacher Steinernek, miután kirúgta Micket

  • Ezt ajánlja Ralf Schumacher Steinernek, miután kirúgta Micket

    Ezt ajánlja Ralf Schumacher Steinernek, miután kirúgta Micket

    Ralf Schumacher újra élesen bírálta a Haas csapatfőnökét, Günther Steinert az unokaöccse, Mick Schumacher és Nico Hülkenberg pilótacseréje kapcsán.

    A volt Forma-1-es versenyző a német Sky-nak adott interjújában így fogalmaz:

    „Ezt nem nevezhetjük személyzeti menedzsmentnek, úgy értem, motiválni kell az alkalmazottakat.”

    Véleménye szerint Steiner kudarcot vallott ebben a tekintetben, ahogy Mickkel foglalkozott:

    „Minden alkalommal, amikor Mickről lehetett a médiában olvasni a nyilatkozatát, kiemelik a csúcs- és mélypontjait, és hogy nem elég következetes, valamint hogy megmutathatja és kiderül, elég gyors-e. Örültem volna ugyanakkor, ha Günther Steiner is azt mondta volna egyszer: „Ó, ember, valóban elég jók voltunk? Hány baklövést követtünk el? Hányszor hagytuk cserben a versenyzőinket vagy Mick-et a stratégiával?”

    A végén Ralf Schumacher szerint azért „egy kicsit jobb volt”. De a Sao Pauló-i időmérő egy másik negatív példa volt, mint mondja:

    „Micknek félig vizes, félig száraz pályán kellett bizonyítania. Azonban folyamatosan nyomás alatt van, hogy ne hibázzon, ne törjön össze semmit, mert különben nem vezethet többé nálunk. Amikor így kell megközelítened a dolgot, és ilyen nyomás alatt vagy, természetesen nem nyargalhatsz szabadon. Különösen ilyen körülmények között tartani a hőmérsékletet a gumikban, és kialakítani az önbizalmat a nyomás ellenére, ahogy Magnussennek sikerült, ami aztán pilótaként lehetetlen. Bele tudom képzelni magam a helyzetébe. Én nem lettem volna ott olyan nyugodt, mint amilyet Mick sugárzott ilyen fiatalon. Ő megcsinálta, és azt hiszem, remek teljesítményt nyújtott, az egész dolog és a – szintén nyilvános – nyomás ellenére. Emlékszem Ausztriára vagy Japánra, ahol szintén hibás stratégiát választottak. Meg kell mondanom őszintén, hogy hiányzik belőle szerintem az önkritika. Másrészt: amilyen Günther Steiner, ahogy kicsit előadja magát, az sem meglepő, hogy nem szereti, ha kritizálják, vagy önmagát kritikával illetné.”

    Schumacher ezért azt javasolja a dél-tiroliaknak, hogy télen vegyen részt egy menedzserképzésen:

    „Az talán segítene rajta.”

    Steiner azon reakcióját is kritizálta végül, amikor Kevin Magnussen azt találta mondani, hogy Mick jó csapattárs volt. Steiner ekkor azt bökte oda Magnussennek, hogy „a saját jövőjére kellene gondolnia, és magára kellene koncentrálnia”. A Sky szakértője, utoljára példaként hozza az Alpine csapatát, ahol meglátása szerint a brazíliai ütközés után magukat a versenyzőket is felelősségre vonták:

    „Ott egyszerűen más a HR menedzsment, mint más csapatoknál, másképp bánnak egymással.”

    Áll a bál az Alpine-nál: Alonso ujjal mutogat, Ocon autója égett a sprint után

     

  • Ezt üzente Pumped Gabo a kirúgott Mick Schumachernek

    Ezt üzente Pumped Gabo a kirúgott Mick Schumachernek

    Mick Schumacher az Instagram-oldalán fejtette ki véleményét az elbocsátásról, még Pumped Gabo is biztató üzenetet írt a németnek.

    Ma reggel jelentette be a Haas, hogy jövőre már nem tartanak igényt a 23 éves fiatal szolgálataira. A hivatalos közleményben viszont csak Günther Steiner szavait közölték, így az ifjú Schumacher saját közösségi médiás felületén osztotta meg érzéseit a nagyközönséggel.

    Mick érthetően csalódott, ám sok bátorító üzenetet kapott. Esteban Ocon, Felipe Massa és Sergio Pérez is szurkol németnek, hogy egy napon visszatérjen, de még Pumped Gabo is támogató szavakat intézett Schumacher felé.

    Esteban Ocon: „Tudjuk, hogy csak időkérdése, vissza fogsz térni!”

    Sergio Pérez: „Hamarosan visszatérsz!”

    Angela Cullen (Lewis Hamilton fizioterapeutája): „Új lehetőségek nyílnak meg előtted barátom, az ajtók mindig nyitva állnak.”

    Felipe Massa: „Először is gratulálok a csodálatos karrieredhez. Maradj erős és keményen harcolj azért, hogy visszatérhess! Az egész család csókold téged.”

    A magyar celeb az elmúlt időszakban sok ügy mellett kiállt, ám úgy tűnik a Forma-1 sem ismeretlen terület a számára, Gabo a következőket írta:

    Pumped Gabo: „Sokkal jobbat érdemelsz ember, az univerzum vissza fogja ezt neked adni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher csalódott, de hisz benne, hogy még visszatérhet

    Schumacher csalódott, de hisz benne, hogy még visszatérhet

    Mick Schumacher megfogadta, hogy keményen harcol majd azért, hogy visszatérhessen a Forma-1-be, miután ma reggel bejelentették, hogy a Haas csapat a szezon végeztével megválik tőle. Helyére Nico Hülkenberg térhet vissza.

    A csapat hivatalos bejelentése után Schumacher saját nyilatkozatot tett közzé a közösségi oldalakon.

    „Ez lesz az utolsó futamom a Haas F1-es csapatnál” – írta. „Nem akarom titkolni, hogy nagyon csalódott vagyok a döntés miatt, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződésünket.”

    [poll id=”257″]

    „Mindazonáltal szeretném megköszönni a Haas F1-nek és a Ferrarinak is, hogy lehetőséget adtak nekem. Az együtt töltött évek segítettek abban, hogy mind technikailag, mind emberileg megérjek. És különösen akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretem ezt a sportot, amikor a dolgok nehézzé váltak.”

    „Időnként döcögős volt, de folyamatosan fejlődtem, sokat tanultam, és most már biztosan tudom, hogy megérdemlem a Forma-1-es helyet. A téma minden, csak nem lezárt számomra. A kudarcok csak erősebbé tesznek.”

    „Ég bennem a tűz a Forma-1-ért, és keményen fogok küzdeni azért, hogy visszatérjek a rajtrácsra.”

    „Schumacher a Mercedes-családhoz tartozik”, de vajon Mick is?

    A Williams az egyetlen csapat, amelynél hivatalosan van még szabad hely, de ide már be is jegyezték Logan Sargeant nevét, aki érkezhet is, amennyiben meglesz a szuperlicensze.
    Schumachert a Mercedes és az Alpine tartalékversenyzői szerepével hozták kapcsolatba.

  • Visszatért a visszavonult német legenda, egykori „barátja” mellett versenyezhet

    Visszatért a visszavonult német legenda, egykori „barátja” mellett versenyezhet

    Nico Hülkenberg ismét visszatér, ám ezúttal nem csak egy verseny erejéig marad.

    A német versenyző 2019-ben teljesítette utoljára teljes évét, majd 2020-ban a koronavírus kapcsán ült újra autóba. Az Aston Martin tesztpilótájaként készenlétben állt, ám most ismét bizonyíthat.

    Günther Steiner nem volt túl elégedett Mick Schumacher év eleji teljesítményével, és mivel nem tudott szignifikánsan javulni, így kiadták az útját.

    Ám a Haas szeret új lehetőségeket adni, Kevin Magnussen is így kerülhetett újra a tűz közelébe. Nikita Mazepin az orosz-ukrán háború miatt került ki a képből, így szabaddá vált az út az Amerikában tevékenykedő dán előtt.

    A Haas csapatfőnöke így nyilatkozott Hülkenbergről:

    „Természetesen nagyon örülök, hogy Nico Hülkenberget újra teljes munkaidős versenyzőként üdvözölhetem az F1-ben. Az a tapasztalat és tudásbázis, amelyet Nico a csapatba hoz, világosan látszik – közel 200 karrierje során a Forma-1-ben való indulással -, valamint az a hírneve, hogy remekül teljesít az időmérőkön, és stabil, megbízható versenyző. Ezek olyan tulajdonságok, amelyeket Kevin Magnussen tapasztalatával párosítva egy nagyon hiteles és tapasztalt versenyzői felállást kapunk, amely meggyőződésünk szerint segít majd a csapatnak feljebb lépni a rajtrácson. Egyértelműen ez a cél, és ez az ambíció késztette Nicót a Forma-1-be való visszatérésre – osztja az elképzeléseinket, és a csapat többi tagjával együtt kulcsszerepet játszhat abban, hogy az idén lerakott alapokra építsük a pontokért folytatott harcunkba való visszatérésünket.”

    Hülkenberg ennyit tett hozzá:

    „Igazán boldog vagyok, hogy 2023-ban teljes munkaidős versenyülést kapok a Haas F1 Teamnél. Úgy érzem, mintha sosem hagytam volna el az F1-et. Izgatottan várom, hogy újra azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek, és szeretném megköszönni Gene Haasnak és Günther Steinernek a bizalmat. Sok munka áll előttünk, hogy felvehessük a versenyt a középmezőny többi istállójával. Alig várom, hogy újra bekapcsolódjak ebbe a küzdelembe.”
    Hülkenberg november 22-én, kedden kezdi újra a munkát: részt vesz az Abu Dhabiban, a Yas Marina Circuiton megrendezett szezonzáró Forma-1-es teszten. Hulk az idei szezonban használt VF-22-est fogja vezetni, a csapat teszt- és tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi mellett.

     

    Búcsúzik a Haas a Schumacher névtől, kiadták Mick útját

     

  • Búcsúzik a Haas a Schumacher névtől, kiadták Mick útját

    Búcsúzik a Haas a Schumacher névtől, kiadták Mick útját

    Hivatalosan is búcsút vett Mick Schumachertől az amerikai Haas istálló.

    Egy ideje már rezgett a léc a fiatal német pilóta alatt, és most el is tört az utolsó szalmaszál amibe kapaszkodhatott. Günther Steiner kiadta a 22 éves versenyző útját, így utat engedve egy új pilótának.

    Mick Schumacher tavaly debütált a Forma-1-ben. Eleinte jobban teljesített Nikita Mazepinnél, ám a két pilóta a gyenge autóval nemigen tudott mit kezdeni. Az orosz versenyző talpára útilaput kötöttek a háborús helyzet miatt, így visszatért a korábban búcsúzó Kevin Magnussen.

    Az év első fele a dánnak kedvezett, majd pár verseny erejéig Mick jobban teljesített. Az i-re a pontot Magnussen pole pozíciója tehette fel. Míg a trükkös körülmények mentén lezajlott időmérőn a dán első lett, addig a német versenyző az utolsó helyről várhatta a sprintfutamot.

    Mick Schumacher így ülés nélkül maradt. Szabad hely hivatalosan még van a Williamsnél, ám ők első sorban Logan Sargeanttal akarnak megegyezni. Így ismét búcsúzhat a Schumacher név a száguldó cirkuszból.

    Az F1-ben versenyző ifjabb Schumacher két teljes szezon alatt a Haas F1 Teamnél a legjobb eredménye a hatodik hely volt – a pontszerző helyezését a 2022-es Osztrák Nagydíjon, a Red Bull Ringen érte el, egy héttel azután, hogy a 2022-es Brit Nagydíjon, Silverstone-ban egy nyolcadik helyezéssel megszerezte első pontjait. Schumacher most 12 ponttal a 16. helyen áll a 2022-es versenyzői tabellán.

    Günther Steiner, a Haas F1 Team csapatfőnöke így nyilatkozott:
    „Köszönettel tartozom Mick Schumachernek a csapathoz való hozzájárulásáért az elmúlt években. Mick pedigréje jól ismert volt a junior kategóriákban, és a Haas F1 Teamnél töltött ideje alatt versenyzőként folyamatosan javult és fejlődött – ami az idei szezonban az első Forma-1-es pontszerző sikereiben csúcsosodott ki. Miközben úgy döntött, hogy a jövőre nézve külön utakat választ, a teljes csapat sok sikert kíván Micknek a karrierútja következő lépéseihez és azon túl is.”

    Visszatért a visszavonult német legenda, egykori „barátja” mellett versenyezhet

  • „Schumacher a Mercedes-családhoz tartozik”, de vajon Mick is?

    „Schumacher a Mercedes-családhoz tartozik”, de vajon Mick is?

    Mick Schumacher kihasználhatja családi kötődését, hogy a következő szezonban a Mercedesnél kapjon szerepet.

    Egyre biztosabbnak látszik, hogy Michael Schumacher fia 2023-ra elveszíti Haas-ülését. Helyét jó eséllyel Nico Hülkenberg veszi majd át.

    Ezzel teljes munkaidős versenyzői szerep nélkül maradna, mivel nincs több szabad hely a 2023-as F1-es mezőnyben.

    A Mercedesnél azonban egy tartalékversenyzői szerep továbbra is betöltetlen, ez lehet még opció Mick számára.

    Schumacher visszaszólt Ecclestone-nak a keresetlen tanácsa miatt

    „Nem titkolom, hogy a Schumacher család a Mercedeshez tartozik, és hogy nagyon nagyra értékeljük Micket” – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Bildnek.

    Michael Schumacher a Benettonnal és a Ferrarival összesen hét F1-es világbajnoki címet gyűjtött, majd visszavonult. Mígnem három év pihenő után a Mercedes visszacsábította a Forma-1-be.

    Michael Schumacher, racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Michael a Mercedes színeiben  |  Fotó: Mercedes AMG Petronas

    2010-2012 között a Mercedesnél versenyzett, bár korábbi sikereit már nem tudta megismételni. Őt ezután Lewis Hamilton váltotta a Mercedesnél, aki a hét bajnoki címével beállította az eddigi rekordot.

  • Hátrányból indulhat Ricciardo a szezonzárón, az Alfa Romeo is büntetést kapott

    Hátrányból indulhat Ricciardo a szezonzárón, az Alfa Romeo is büntetést kapott

    A futam után még osztogatott büntetéseket az FIA, a legrosszabbul Daniel Ricciardo járt.

    Az ausztrál versenyző a rajt után próbálta megelőzni Kevin Magnussent, ám a két autó összeért, így a dán megforgott. Próbálta elkerülni a vele szembejövő társait, de így hátulról belecsúszott a McLaren versenyzőjébe, aki emiatt a falban találta magát.

    Mind a két pilóta kiesett, ezért a Szövetség csak a verseny után vizsgálta ki az esetet. Ricciardót találták bűnösnek, így Abu Dhabiban 3 helyes rajtbüntetéssel lesz gazdagabb. Ezen felül két büntetőpontot is jóváírtak a neve mellé, jelenleg 8 egységgel rendelkezik az ausztrál.

    A kerékcseréknél az Alfa Romeo is hibázott, ugyanis az egyik szerelő nem a megfelelő helyen tartózkodott. A felvételek alapján kiderült, hogy az illető nem tagja a kerékcserét elvégző csapatnak, így nem állhatott volna olyan közel a Haashoz. Az amerikai istálló épp, Mick Schumachert várta, ám az említett szakember akadályozta őt a zavartalan boxkiállásban. Az Alfa Romeonak emiatt 1000 eurót kell fizetnie az FIA-nak.

  • Ki lesz a következő F1-es sztár aki az IndyCar-ba igazol?

    Végéhez közeledik a Forma-1-es szezon és néhány versenyző szerződése le fog járni. De vajon melyikük jön át az IndyCar-ba?

    Miközben Colton Hertától megtagadták a szuperlicencet, amely lehetővé tenné számára, hogy a Forma-1-be lépjen (és Alex Palou továbbra is mérlegeli a lehetséges jövőjét), úgy tűnik, hogy a tengerentúlra érkező F1-es versenyzők száma sokkal nagyobb, mint fordítva.

    A Forma-1-es paddockban egyre nagyobb a csábítást jelent az IndyCar, amit elsősorban az a tény hajt, hogy az amerikai sorozat képes további autókkal bővíteni a mezőnyt, ha a csillagok és a pénz megfelelően összeáll.

    És bár a versenyzők értékelik az IndyCar kevésbé megterhelő menetrendjét és nyugodtabb környezetét, talán a legvonzóbb az a lehetőség, hogy egy olyan autóban ülhetnek, amelyben esélyük van a győzelemre.

    A Forma-1 több mint 20 versenyén idén mindössze öt különböző pilóta vihette haza a győztesnek járó trófeát, és a mezőny többi tagjának esélye sincs arra, hogy a sors különös beavatkozása nélkül megelőzze akár a két Red Bullt, akár a két Ferrarit, akár a Mercedeseket.

    Ezzel szemben az IndyCar idei 17 futamán kilenc különböző győztes volt, és rajtuk kívül további hét versenyző legalább egy dobogós helyezést ért el (a Forma-1-ben további három versenyző ért el első három helyezést).

    Nézzük tehát, hogy mely versenyzők érkezhetnek az IndyCar-ba:

    Daniel Ricciardo

    Annak ellenére, hogy jelenleg 2023-ra munkanélküli, Ricciardo eddig határozott nemet mondott az IndyCarra, főképp az oválok miatt, melyeket túl ijesztőnek tart.

    Egy olyan versenyző esetében tehát, aki a múltban hirtelen döntött a csapatváltás mellett, nehéz teljesen kizárni a karrierje irányának újbóli megváltoztatását.

    Talán valószínűbb lehetőség nála, hogy jövőre a NASCAR-ban (utcai/épített pályán) fog szerepelni, mivel Ricciardót már megkeresték többen is az esetleges versenyzéssel kapcsolatban.

    https://500miles.hu/indycar/f1-es-versenyzok-gyozkodik-ricciardot/

    Sebastian Vettel

    Vettel már korábban bejelentette visszavonulását a Forma-1-ből, aminek elsődleges oka az volt, hogy több időt tudjon tölteni családjával, így nem valószínű, hogy bármelyik sorozatban teljes munkaidős ülést fog vállalni.

    Ugyanakkor úgy tűnik, Vettelnek van egy szakadatlan kérője az IndyCar-ból, ő pedig nem más, mint Graham Rahal, aki kampányolt egy kicsit azért, hogy a négyszeres világbajnok legalább egy kört tegyen a csapata egyik autójában.

    Vettel már mutatott némi csodálatot a Road America-i pálya iránt, így nem kizárt, hogy elfogadja Rahal ajánlatát.

    Nicholas Latifi

    Talán a legrealisztikusabb esélye Nicholas Latifinek van az IndyCarra, és ahogy Marcus Ericsson esetében is láthattuk, egy F1-ben szenvedő versenyző – aki soha nem kapja meg azt a technikát, amivel felveheti a versenyt riválisaival – is sikereket érhet el az IndyCar-ban.

    Latifi egyelőre kijelentette, hogy a megjelent pletykákkal ellentétben nem írt alá semmilyen szerződést a jövő évre, de karrierje leglogikusabb következő lépésének az IndyCar-t tartotta.

    Mick Schumacher

    Az igazi joker jelölt az a Mick Schumacher, akinek még mindig van esélye arra, hogy 2023-ban a Forma-1-es mezőnyt erősítse, ugyanakkor lejáró Ferraris szerződése, és gyengébb eredményei azt sugallják, hogy ideje lejárt a Száguldó Cirkuszban.

    Schumacher egy teljesen új életet kezdhetne az utóbbi 10 év drámái és érzelmi hullámvasútja után. A német versenyző ráadásul már bizonyította, hogy megvan a természetes sebessége, de valahogy ezt nem tudta kibontakoztatni a Forma-1-ben. A természetes következő állomás az IndyCar lehet neki.

    Akik a jövőben, akár Forma-1-es karrierjük után, akár egy Indy 500-ra átugorhatnak a jelenlegi mezőnyből, és már korábban kifejezték érdeklődésüket Amerika első számú nyílt karosszériás bajnoksága iránt: Lando Norris, Sergio Perez, Valtteri Bottas, Alexander Albon, Fernando Alonso

  • Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Mick Schumachernek nem tett jót az új Haas-szerződésre vonatkozó esélyeinek Interlagosban azzal, hogy a sprintfutam utolsó helyére kvalifikálta magát.

    A 23 éves német számára még rosszabb, hogy csapattársa, Kevin Magnussen megdöbbentette a Forma-1-es világot azzal, hogy megszerezte saját és a csapat történetének első pole pozícióját – amihez persze a Q3-ban a későn érkező eső is hozzájárult. Még a Red Bull-os Dr. Helmut Marko is kénytelen volt elismerni, hogy ez lenyűgöző teljesítménye volt a tapasztalt dánnak:

    „Magnussen élt a lehetőségével, elsőként jött ki, és hibátlan kört futott. Max Verstappen hibázott a 8-as kanyarban, ami öt tizedébe fájt, egyébként ez elég lett volna.”

    Marko persze biztos benne, hogy Verstappen könnyedén győzni fog:

    „Nem számít, hogy száraz-e vagy vizes a pálya. Maxnak óvatosnak kell lennie, mert láttuk már, hogy Magnussen is képes őrültségekre. Szingapúrban láthattuk, hogy kellemetlen ellenfél a párharcoknál. Max rámegy majd a győzelemre, de túl nagy kockázat vállalása nélkül. Szerintem a sprintfutamon ő fogja megszerezni a győzelmet.”

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner láthatóan örült Magnussen pole-jának – és nem volt elragadtatva Schumacher lehetetlenül-utolsó, 20. helyétől. Az 57 éves szakember, aki a pletykák közepette bejelentésre készül, hogy Nico Hülkenberg fogja helyettesíteni Schumachert 2023-ra, így vélekedett:

    „Szerintem amikor kihajtott, egy kicsit túlságosan is tétován ment egy kört. Még nem beszéltem Mickkel az időmérőjéről, bár azonnal odajött hozzám, és gratulált.”

    Steiner Brazíliában utalt rá, hogy a jövő hétvégi, szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtti napokban várható a bejelentés. Schumacher Interlagosban már így nyilatkozott:

    „Nincs B tervem, majd akkor gondolkodom rajta, ha itt az ideje. Ugyanakkor azért vagyok itt, mert szeretem a sportágat.”

    Mivel már olyan pletykák keringenek, hogy tartalékversenyzőként szerződhet az Alpine-hoz, ezért így folytatta:

    „Nem azért vezetek, mert meg akarom mutatni az embereknek, hogy mit tudok vagy mit nem.”

    Annak ellenére, hogy a Red Bull 2023-ra Nyck de Vries-t választotta az AlphaTaurihoz, a faenzai csapat főnöke, Franz Tost szerint egy év kihagyás véget vethet Schumacher teljes Forma-1-es karrierjének. A Sport1-en beszélt erről:

    „Szomorú lenne, ha nem lenne itt a fontos harmadik évében. Mindig azt mondom, hogy egy pilótának három évre van szüksége, amíg tudja, mit kell tennie a Forma-1-ben. Ez azt jelenti, hogy 2023 lenne a döntő éve Micknek. Egy év kihagyás mindenképpen visszavetné őt, mert ez nem csak a vezetési képességek, hanem a Forma-1 egészének megértése szempontjából is fontos fejlődési fázis. Megszakítaná vele a ritmusát. Ahhoz, hogy ezt visszanyerje, rengeteg időre és energiára lenne szüksége.”

    Magnussen a pole-járól: Erről még álmodni sem mertem