Címke: Mick Schumacher

  • Vasseurnek káoszt kell átvennie a Ferrarinál

    Vasseurnek káoszt kell átvennie a Ferrarinál

    Még mielőtt január 9-én munkába állna Maranellóban, a Ferrari új csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy tűnik, azonnali belső „konfliktussal” szembesül.

    Ezt gondolja a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher, akinek bátyja, Michael a korábban egy Ferrari volánjánál legendás módon uralta a sportágat.

    Most az Alfa Romeo korábbi csapatfőnöke, a francia Vasseur úgy érkezik, hogy a Ferrari pilótái közötti kényes helyzetet fedezhet fel – a pletykák szerint Charles Leclerc konfliktusba került Binottóval. Erről ennyit mondott Schumacher a német Skynak:

    „Binotto inkább Carlos Sainz rajongója volt, akit szintén ő hozott be. Charles Leclerc ettől egy kicsit szenvedett.”

    Úgy tudni azonban, hogy a Leclerc-tábor – élén menedzserével, Nicolas Todttal, aki a korábbi Schumacher-korszak Ferrari-főnökének, Jean Todtnak a fia – ugyanúgy nem rajong Vasseurért. A két francia – Vasseur és ifjabb Todt – állítólag összeveszett a még F1 előtti időkből származó együttműködésük alatt. Ezt megerősítette most Ralf is:

    „Partnerek voltak a Formula 3-ban, de összevesztek. Érdekes lesz látni, miképp fognak együtt dolgozni.”

    A távozó Vasseur helyére a német Andreas Seidl érkezik a McLarentől – és ez jó hír lehet Schumacher munkanélküli unokaöccsének, Micknek.

    Erről így nyilatkozott Schumacher:

    „Az Audi nem úgy van felépítve, hogy feltétlenül mindent németnek akarnak tudni. Most van idejük arra, hogy 2026 előtt mindent felállítsanak. Kíváncsi vagyok, hogy Andreasnak milyen ötletei vannak a versenyzőkkel kapcsolatban. Guanyu Zhou többé-kevésbé fixen a helyén van, és rengeteg pénzt is hoz magával, ami 2026-ig nem mellékes a Saubernek. Valtteri Bottas ugyanakkor nem biztos, hogy túl sokáig marad.”

    A német RTL szakértője, Felix Görner egyetért azzal, hogy egy Seidl vezette Sauber-Audi most nagyon vonzónak tűnhet Mick Schumachernek – akit a Mercedes is körbeudvarol egy tartalék versenyzői szerepkörért:

    „Azzal, hogy Andreas Seidl a Sauberhez megy, egy újabb német horgony került oda. Markus Duesmann német főnököt, de középtávon mindenképpen német pilótát is akart az Audinál. Az Audinál reális esélye lenne Micknek, hogy 2024-ben újra versenyző legyen, ami természetesen abszolút a célja. F1-es versenyző akar lenni, nem pedig tesztpilóta. Erre pedig a Mercedesnél nincs esélye. Végső soron ott csak szimulátoros és pénteki munkái lennének. Azonban akárhogy is alakul, ez egy rögös út lesz vissza Mick számára, mert akármelyik utat is választja a két lehetőség közül, jövőre kimarad.”

    Hivatalos: Frédéric Vasseur a Ferrari új csapatfőnöke!

  • Wolff: Schumacher megérdemelne egy újabb esélyt

    Wolff: Schumacher megérdemelne egy újabb esélyt

    Toto Wolff szerint Mick Schumacher már csak azért is megérdemelne egy újabb lehetőséget a Forma-1-ben, mert korábban mindkét nívósabbnak számító alsóbb kategóriában bajnok lett. Az osztrák szakember szerint pedig ez egyáltalán nem egy egyszerű feladat.

    Ugyan a német fiatal idén még tagja volt a Forma-1 mezőnyének, de ez 2023-ban már nem lesz igaz, ugyanis a Haas nem tartott igényt a hétszeres világbajnok német legenda Michael Schumacher fiának a további szolgálataira. Schumacher jövője így még annak ellenére is kérdéses, hogy a Mercedes érdeklődik iránta.

    Wolff ugyanis a Beyond the Grid podcastjében elárulta, hogy személy szerint nagyon kedveli az ifjabb Schumacher munkásságát és az édesapja miatt mindig lesz számára hely az Ezüst Nyilaknál. Az osztrák emellett meg is védte Schumachert, akinek a csapattársától, Kevin Magnussentől elszenvedett veresége, valamint a jelentős anyagi költségekkel járó balesetei pecsételték meg a sorsát a Haasnál.

    „A dolgok gyorsan ellened fordulhatnak az első F1-es éveidben” – véli a Mercedes csapatfőnöke. – Micken egyre nagyobb volt a nyomás és ez egyáltalán nem segített rajta. A Forma-1 rendkívül kegyetlen tud lenni. Talán ez az egy éves kényszerszünet jót tesz majd neki és így erősebben térhet majd vissza 2024-ben.”

    „Már az első pillanattól fogva lenyűgözött a személyisége. Először 2018-ban találkoztunk a Hockenheimringen, amikor még a Formula 3-ban versenyzett és már akkor is egy nagyszerű srác volt. Mindezek mellett pedig a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is bajnok lett és ezek az eredmények nem jönnek ám csak maguktól.”

  • Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    A Haas korábbi versenyzője, Romain Grosjean úgy vélekedik, hogy a kis amerikai csapatnak meg kellett volna tartania Mick Schumachert 2023-ra.

    A francia Grosjeant – aki jelenleg az IndyCarban versenyez – 2020 végén, közvetlenül a Bahreinben történt majdnem végzetes, tűzzel járó balesete után menesztette a Haas, mivel a csapat 2021-re a meglévő felállásujat az újonc Schumacherre és Nikita Mazepinre cserélte le.

    Mindkét újonc már nem tagja a Haasnak, az alakulat úgy döntött, hogy jövőre Grosjean korábbi csapattársát, Kevin Magnussent párosítja a 35 éves F1-es visszatérő Nico Hülkenberggel. Amikor megkérdezték, miért döntöttek így, Günther Steiner csapatfőnök kijelentette:

    „Mert már nem ugyanaz a Haas-istálló vagyunk, mint 2021 elején. Jelenleg tapasztalt kezekre van szükségünk a kormánykeréknél.”

    Grosjean, akit a Lamborghini gyári Le Mans-i csapatához szerződtettek, nem ért egyet egykori Forma-1-es csapatfőnökével:

    „Mick Schumacher jól teljesítette a szezon utolsó részét, és az én szemszögemből nézve nem volt okunk változtatni semmit sem a felálláson. A csapat feltehetően csak egy másik versenyzőt akart.”

    A francia ugyanakkor egyetért azzal, hogy a német Hülkenberg versenyképes:

    „Hülkenberg egy igen tehetséges versenyző, aki korábban jó sebességre volt képes. Meglátjuk, mit tud elérni a Haasnál, de – még egyszer mondom – nem ezt a döntést hoztam volna a versenyzők kérdésében.”

    Hülkenberg ugyanis gyakorlatilag teljes munkaidősként kiesett a királykategóriából, mióta 2019 végén elvesztette a Renault gyári versenyülését. Elismeri, hogy az Abu Dhabi utáni teszt vége felé, szerinte „emberileg leépült.” Steiner azonban nem aggódik.

    „Bahreinben is lesz előszezoni teszt, szerintem addigra már a csúcson lesz. Fizikailag ezek a Forma-1-es autók eléggé megterhelőek, és eltart egy darabig, amíg hozzászokik, mert az egyetlen módja az izmok edzésének az, ha vezeted a jelenlegi autókat. Viszonylag fitt volt már, de aztán az is kérdés, hogy ha egy időre kiesik, egyből éles lesz-e, amikor visszatér. Amennyiben megnézzük az eredményeket, amiket akkor mutatott, amikor csak az utolsó pillanatban ugrott be, akkor elég jó volt.”

    Ami Schumachert illeti, úgy tűnik, jövőre is életben tartja F1-es álmát, méghozzá egy nem versenyző tesztpilótai szerepkörben a Mercedesnél. A 23 éves versenyző elismerte, hogy talán rosszul mérte fel a feladatot, hogy idén a nagy tapasztalattal rendelkező Magnussennel kell majd fej-fej mellett haladnia:

    „Komoly elvárások nélkül vágott bele ebbe az idénybe – nem volt vesztenivalója. Nekem viszont de. Visszatekintve, az előjeleket figyelembe véve, valószínűleg a hozzáállásom rossz volt.”

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

  • Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

    Mick Schumacher soha nem került szóra tartalékversenyzői szerepére a Red Bull 2023-as felállásában, állítja Dr. Helmut Marko.

    Miután két vegyesen alakult szezon után elvesztette Haas versenyülését, a 23 éves Schumachert most komolyan összefüggésbe hozták egy jövő évi tesztpilótai állással a Mercedesnél. amikor Schumacher valószínűsíthető Mercedes-szerepéről kérdezték, a korábbi Forma-1-es pilóta, Marc Surer a Champ1-nek így felelt:

    „Képzeljük el, mekkora esélyt kap, ha a két versenyző közül az egyik lebetegszik. Hirtelen akkor feltehetően a legjobb pilótákkal versenyezne.”

    Surer azonban azt is elismerte, hogy a fiatal német időnként „gyenge” volt 2022-ben. A Red Bull-os Marko szerint azonban volt egy másik oka is annak, hogy Schumacher 2023-ban nem jöhetett szóra náluk tesztpilótaként. Erről ő a Sport Bildnek beszélt:

    „Nem, ő soha nem volt opció nekünk, mert mindig is a Ferrari programjának a része volt. Ezért nem lehetett érdekes ő számunkra. Ráadásul azért sem, mert a tartalékversenyzőnknek sok szponzorált versenyen kell részt vennie az Egyesült Államokban. Ricciardo erre a megfelelő személy a profiljával és az imázsával.”

    Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

  • Nem indul el 2023-ban a német ADAC Formula 4 bajnokság, de…

    Nem indul el 2023-ban a német ADAC Formula 4 bajnokság, de…

    Németország nemzeti Formula 4-es bajnoksága jövőre nem indul el, a szervező megerősítette, hogy „a 2023-as szezonra nem fogad nevezéseket az ADAC F4-re”.

    A 2015-ben az ADAC Formel Masters utódjaként indított széria, amely maga is a Formula BMW ADAC utódja volt, 2019-ben a 20 autó feletti rajtrácsról két évvel később kétszámjegyű létszám alá süllyedt. 2022-ben pedig már csak öt állandó versenyzőt számlált, mivel a sorozat az európai trendet követve új Gen2-es F4-es autóra váltott.

    A sorozat létrehozása óta hét versenyzőt juttatott el a profi autóversenyzés csúcsáig: Lando Norris, Mick Schumacher és Guanyu Zhou a Forma-1-ben bizonyíthatnak. Harrison Newey és Juri Vips a Super Formulába kerültek. Devlin DeFrancesco pedig az IndyCarban kötött ki. Jövőre az ADAC F4 2017-es második, Marcus Armstrong csatlakozik majd hozzá a rajtrácson. Miután a 2022-es szezon októberben véget ért, azonnal megindultak a találgatások a sorozat jövőjével kapcsolatban.

    Idén várható még bejelentés egy új F4-es sorozatról, amelyet az ACI Sport szervez. Ők már az olasz F4-es bajnokságot is üzemeltetik, és ez a projekt jelenleg az „Euro 4” néven fut.

    Ez a sorozat az ADAC F4 által hagyott űrt kívánja betölteni oly módon, hogy további versenyhétvégéket biztosít Európa-szerte a csapatok és a versenyzők számára. Olyanoknak, akik 2023-ra a teljes olasz szezon és néhány ADAC-forduló teljesítése alapján tervezték a költségvetésüket. A Formula Scout úgy tudja, hogy az ACI hivatalos bejelentése az új széria létrehozásáról a jövő héten lesz.

    Saját szériájának a megszűnése ellenére az ADAC jövőre is részt vesz az F4-ben. Két pilótát állítanak be a francia F4-es bajnokságba az „ADAC Formula Junior Team” tagjaiként. A versenyzőknek a jövő hónapig van lehetőségük jelentkezni arra, hogy Németországot képviseljék a központilag irányított sorozatban. Ezt az ADAC francia megfelelője, az FFSA működteti. Dr. Gerd Ennser, az ADAC Sport elnöke ennyit mondott erről:

    „Németországnak rengeteg tehetséges motorsportolója van. Az elmúlt években azonban sokan nem tudták megtenni a lépést a formaautós versenyig a nagyon magas költségek miatt. Ezért új irányba indulunk el: az új ADAC Formula Junior csapattal a fiatal versenyzők számára egy egyszerűbb utat teremtünk a formaautózás világába. Az első lépés, az FFSA F4 Akadémián való elindulások központi eleme az esélyegyenlőséget és a költségek átláthatóságát garantálja két tehetséges németországi fiatalnak. A jövőre nézve arra törekszünk, hogy az FFSA-val való kooperációnkat kiterjesszük.”

    Nicolas Deschaux, az FFSA elnöke már csak ennyit tett hozzá:

    „Nagyon örülünk, hogy újra szorosan együttműködhetünk az ADAC-kal ebben az új Formula Junior Team projektben. Az első közösködésünk a Formula 3 Euro Series keretében a 2000-es évek közepén sikeres volt. Az FFSA F4 Akadémián keresztül szerzett know-how-nk, a költségmenedzselés és a sporttőke értékei az ADAC fiataljainak az eddigi legjobb lehetőséget nyújtják majd az formaautós karrier megkezdésére.”

    Új „gazdája” lett a DTM-nek, erre biztosan nem számítottál!

  • Magnussen ezt üzenete Schumachernek az F1-ből való távozása után

    Magnussen ezt üzenete Schumachernek az F1-ből való távozása után

    Kevin Magnussen már tökéletesen tisztában van azzal, hogy a Forma-1-be még akkor is lehet visszaút, ha már az lehetetlennek is néz ki. A Haas versenyzője azt tanácsolja az egykori csapattársának, az ülés nélkül maradó Mick Schumachernek, hogy legyen türelmes, mert egy napon úgy is vissza fog térni a sportba.

    A dán pilóta a 2020-as szezon év végén távozott a Haastól és mindenki azt gondolta, hogy nem látjuk őt többet a királykategóriába, de idén visszatért és többek között egy pole-pozíciót is tudott szerezni Interlagosban.

    Magnussen idei csapattársa, Schumacher is hasonló cipőben jár most, miután az amerikai kiscsapat útilaput kötött a talpára és leigazolta a helyére honfitársát, Nico Hülkenberget. A dán szerint azonban a német fiatal útja ezzel még egyáltalán nem ért véget az F1-ben.

    „Eddz tovább keményen és próbálja meg pozitív maradni” – tanácsolta Magnussen Schumachernek a Speedcafe-nak adott interjújában. – Próbálj meg kiépíteni egy kapcsolatot az egyik csapattal, akik idővel mindent meg fognak majd tenni érted. Biztos vagyok benne, hogy Micket egy napon újra látjuk majd a Forma-1-ben. Ezeken kívül azonban nehéz más jó tanácsot is adni ebben a helyzetben.”

    Az még egyáltalán nem világos, hogy mi lesz a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának sorsa. Az viszont biztos, hogy a Mercedes érdeklődik iránta, ugyanis Toto Wolff elmondta, hogy az ő családjukban mindig lesz egy szabad hely a számára.

  • Gina Schumacher az új Millió dolláros bébi

    Gina Schumacher az új Millió dolláros bébi

    Mick Schumacher számára nem alakult túl jól a 2022-es szezon vége, mivel a Haas csapat menesztette őt, így a 2023-as szezonban nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja. Nővére, Gina azonban sikert sikerre halmoz a maga sportágában.

    Amikor Gina Schumacher és CS O Bingo nevű lova megnyerte a Kimes Ranch Tulsa Reining Classic (USA, Oklahoma) meghívásos, nem profi, westernlovas bajnokságát, az több volt, mint egy egyszerű győzelem. Gina nem csak karrierje eddigi legnagyobb pénzdíját gyűjtötte be, hanem ő lett a National Reining Horse Association 38. „millió dolláros lovasa” is.

    „Jó érzés egy ilyen eredmény, de ez nem változtat semmin, mert még mindig tanulnom kell, és még mindig ugyanannyit kell dolgoznom minden nap, hogy lépést tudjak tartani” – mondta Schumacher.

    Az egymillió dolláros határ elérése különleges volt, de hogy ezt a fiatal CS O Bingo tette, még inkább azzá teszi.

    „Mi tenyésztettük, neveltük és idomítottuk őt. A mi ménünk, Snip O Lution az apja, és tudom, hogy sokan nem igazán ismerik vagy emlékeznek rá, mert Európában volt. Ő a legédesebb dolog a világon, de minden alkalommal, amikor besétált a kiállítási karámba, egy gép volt. CS O Bingo anyja volt az első futurity (kimondottan fiatal lovak számára rendezett vereny) lovam, és apám vette nekem” – osztotta meg Schumacher. „Nagyon király volt, hogy mind az anyjával, mind az apjával, és most már a kicsivel is bemutatóztam és nyertem.”

    „Büszke vagyok a nővéremre! Gratulálok az első milliódhoz, remélem még sok ilyen vár rád!” – gratulált egy közös képpel Ginának öccse, Mick.

    (A cikk a kép után folytatódik!)

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

    Schumacher a lovak iránti szeretetét valószínűleg édesanyjától, Corinna Schumachertől örökölte

    „Anyának mindig voltak lovai, így én csak követtem őt. Volt egy dresszlovas pónim és néhány shetlandi pónim, de mindig volt egy kis western nyergem, amin lovagolhattam” – emlékezett vissza Gina.

    Corinna Schumacher megalapította a CS Ranchot Givrinsben, és ez lett a fő bázisa, körülbelül 25 westernlovaglásra termett ló otthona és több rangos westernlovas verseny helyszíne. Corinna felismerte, hogy az Egyesült Államokban mekkora a szakág jelentősége, ezért a texasi Gordonville-ben 460 hektár területet vásárolt, amelyre egy korszerű létesítményt épített, amely 130 tenyészkancának ad otthont, a ahol az NRHA* 2 millió dolláros lovasa, Duane Latimer a tréner.

    „Anyukám és Duane is nagy szerepet játszik a sikereimben. Anyukám, mert ő szerezte meg a megfelelő lovakat számomra, Duane pedig azért, mert ő edzi őket” – mondta. „Túl sok ember van ahhoz, hogy külön-külön megköszönjem, amiért segítettek nekem eljutni idáig, és félek kihagyni bárkit is. Biztosan köszönöm a családomnak és az egész személyzetnek – azoknak az embereknek, akik mindig ott vannak.”

    *NRHA: A National Reining Horse Association egy nonprofit szervezet, amelynek célja a westernlovas sport népszerűsítése és fejlesztése az alapvető küldetésen keresztül: „Tiszteld a lovat. Tiszteld a sportot.”

    Vettel apja helyett apjaként szurkolt Gina Schumacher versenyén

  • Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

    Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lesz az első F1-es csapatfőnök, aki a kulisszák mögötti könyvvel jelentkezik, amikor a „Surviving to Drive” című könyve jövő áprilisban a boltok polcaira kerül, keménykötésben.

    A Transworld Kiadó adja ki a művet, amely izgalmas betekintést ígér a csapat hullámvasút-évébe, amely során a csapat első brazíliai pole pozíciója volt a csúcspont. Ugyanakkor a szezon előtti időszakban Nikita Mazepinnel, majd az idény végén Mick Schumacherrel való elválással járó bonyodalmakat is kivesézi. Így fogalmaz Steiner:

    „Nos, nem hiszem, hogy választhattam volna ennél aktívabb évet, mint az idei. Dokumentáltam azt, amit a Forma-1-ben egy csapatfőnöknek át kell élnie, és ez csak néhány dolgot a sok közül. Korábban még soha nem foglalkoztam napló írásával, és bár szeretek előre tekinteni, jó volt visszatekinteni erre az évre, amikor újra lektoráltam ezt a könyvet, és elgondolkodtam a Haas F1 Teamnél tapasztalt számos csúcs- és mélyponton. Végül a csúcsok jobban kiemelkednek, Kevin Magnussen bahreini visszatérésétől kezdve a pontszerző helyezésen át a konstruktőri bajnokságban elért nyolcadik helyünkig – ez egy klassz szezon volt. Az istállónknál mindenki kemény munkájának köszönhető, hogy visszakerültünk a Forma-1-es küzdelembe, és nem tudom eléggé megköszönni azoknak, akik a Haas F1 Team tagjai, az erőfeszítéseiket és az odaadásukat. Remélem, az emberek élvezik majd ezt a betekintést a 2022-es idényünkbe, és remélhetőleg 2023-ban is velünk tartanak majd, amikor az idei sikerekre szeretnénk építeni.”

    Steiner népszerűsége jelentősen megnőtt a Netflix „Drive to Survive” doku-sorozatában játszott szerepe miatt, amit a könyvének elnevezése is elismer.

    Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

  • „Az, hogy Hülkenberg visszatérhetett, rossz fényt vet a fiatalokra”

    „Az, hogy Hülkenberg visszatérhetett, rossz fényt vet a fiatalokra”

    Nico Hülkenberg három teljes évnyi kihagyás után tér vissza a Forma-1-be 2023-ban, a Haas csapat színeiben. A német Mick Schumacher helyére érkezik, aki két év után távozik az amerikai csapattól.

    Hülkenberg és Magnussen jövőre a mezőny egyik legtapasztaltabb párosát alkotják a Haasnál. Ez ugyanaz a csapat, mely két évvel ezelőtt két újonccal vágott neki a szezonnak, Nikita Mazepinnel, illetve a már említett Mick Schumacherrel.

    Vannak, akik kifogásolják ezeket a fejleményeket, Mark Webber viszont szolgálhat némi magyarázattal.

    „Kicsit meglepődtem, hogy őszinte legyek” – mondta Webber a Channel 4-on. „Úgy gondoltam, hogy ez egy kicsit rossz fényt vet a jelenlegi fiatal tehetségekre. Szerintem nincs elég ember, akire támaszkodhatnának, hogy feljebb lépjenek és pótolják Micket. Tudjuk, hogy Günther leszavazta az újoncokat. Ő a skála másik végét akarja, és egy veteránra szavazott.”

    „Nico nem tudja összetörni az autót, tökéletes lesz jövőre” – tette hozzá, félig viccelve. „Tudom, hogy most – amikor beszélgetünk – éppen fogyózik. A futópadon van, hogy eltávolítsa magáról a zsírt, úgyhogy sok szerencsét neki.”

    Azzal, hogy Schumachertől ilyen későn vált meg a Haas, már nem hagyott neki lehetőséget egy teljes szezonos versenyülésre, maximum tartalékpilóta lehet. Arra viszont akár jó esélye is nyílhat, hogy a Mercedesnél folytassa, ilyen szerepben.

    „Szerintem ez egy szép lépés, az édesapja épp abban a csapatban volt 2010-ben, amikor a Mercedes kezdett újra felemelkedni, és mielőtt Lewis Hamilton elkezdett dominálni, szóval szerintem ez egy szép történet lesz. Ott a német kapcsolat és az jó, hogy egy topcsapat körül lehetsz. Ott kell lenned, ha valami bizarr dolog történne [Lewis Hamiltonnal vagy George Russellel – a szerk.]” – nyilatkozott Schumacher helyzetéről Webber.

    Wolff utalt rá, hogy leigazolná Schumachert

  • Schumacher a csapatáét nem, csak Vettel támogatását érezte

    Schumacher a csapatáét nem, csak Vettel támogatását érezte

    Mick Schumacher versenyzői ülés nélkül maradt 2023-ra, miután a Haas csapat Nico Hülkenberget igazolta le a helyére.

    Bár a 23 éves versenyzőnek van lehetősége arra, hogy a Mercedes tartalékversenyzőjeként az F1-ben maradjon, érthető, hogy nincs kedve méltatni Günther Steiner csapatfőnököt, inkább semlegesen nyilatkozott.

    „Nos, tulajdonképpen rendben van a kapcsolatunk, és azt hiszem, ez így is marad” – idézte a Motorsport.com Schumachert.

    Amikor azonban arról kérdezték, hogy az 57 éves olasz mennyire támogatta őt, Schumacher, aki két szezont töltött a Haasnál, inkább arról beszélt, hogy Sebastian Vettel mennyire támogatta őt.

    „Sebastian támogatását élveztem” – mondta a fiatal német.

    „Ennek megfelelően nagyon boldog vagyok, de természetesen mindig is nyílt volt a kommunikáció a csapat és köztem, és folyamatosan dolgoztunk magunkon.”

    „Megpróbáltunk minden olyan ponton dolgozni, amin lehetett volna javítani, és azt hiszem, ha az év elejéhez hasonlítjuk, akkor tényleg tartottuk a tendenciát.”

    „Különösen a versenytempó volt nagyon pozitív, majd a kvalifikációs tempó is javult. De úgy tűnik, ez nem volt elég.”

    Schumacher és Vettel természetesen szoros köteléket alakított ki a paddockban az alatt a két év alatt, amíg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az F1-ben versenyzett. Ehhez persze egyértelműen hozzájárultak a személyes körülmények is.

    Arra a kérdésre, hogy milyen támogatást kapott Vetteltől a Haastól való távozása idején, az ifjabb Schumacher ismét nem akart túlságosan részletekbe bocsátkozni.
    „Amit megbeszélünk, az magánügy” – felelte.

    „Csak annyit mondhatok, hogy a szavai meghatottak, és nagyon hasznosak voltak egy ilyen pillanatban.”

    „Még egyszer, utoljára”: Videóban búcsúzik a csapat Vetteltől