Toto Wolff szerint Mick Schumacher szimulátoros visszajelzései „óriási előnnyel járnak” a Mercedes számára az idei fejlődésük során.
Miután a német pilóta elveszítette a Forma-1-es versenyzői ülését a Haasnál a tavalyi szezon végén, elfogadta a Mercedes ajánlatát, és átvette a tartalék és fejlesztői pilóta szerepét az AlphaTaurihoz távozó Nyck de Vriestől.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia pedig a hírek szerint nagyon jó munkát végez a színfalak mögött, a Spanyol Nagydíjon George Russell és Lewis Hamilton is az egekig magasztalta a munkáját, ami komoly szerepet játszott a brackley-i istálló feltámadásában. Wolff már csak emiatt is nyilatkozta azt, hogy a riválisok „rajta vesztettek” azzal, hogy egyikőjük sem alkalmazza az ifjú Schumachert, aki Formula 3-asé s Formula 2-es bajnoknak is vallhatja magát.
„Mick számos európai versenyhétvégén számít óriási előnynek, ugyanis az éjszaka elvégzett munkái, és az abból kinyert adatok mindig jól szoktak jönni a szombati időmérőkre” – ismerte el az osztrák szakvezető.
Wolff azt is hozzátette, hogy ha Russell vagy Hamilton valamilyen okból kifolyólag nem tudna részt venni egy versenyhétvégén, nyugodt szívvel bízná rá a feladatot Schumacherre, mert szerinte megállná a helyét helyettes pilótaként is.
„Másfelől, ha például valamilyen fajta mérgezés érné George-ot vagy Lewist, akkor tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy van egy szuper srácunk, aki képes lenne jól vezetni beugróként az autónkat egy versenyhétvége során.”
„Bármennyire kedvelem ezt a szituációt, mert Mick tényleg hasznos tagja a csapatunknak, szívem szerint egy versenyautóban látnám őt, nem pedig a szimulátorban.”
A 2011-es Ezüstnyílba ül be július közepén a Goodwoodi Sebességfesztiválon, és biztos benne, hogy ez sok érzelmet és nagy mosolyt okoz majd neki.
Mick Schumacher a mezőnyből kiszorulva idén a Mercedes tesztpilótájaként dolgozik és próbál újra lehetőséghez jutni versenyzőként, és ennek részeként lehetősége nyílik azért kellemes elfoglaltságokra is.
Például arra, hogy bemutatókon vezessen régebbi autókat, és új munkahelyén ismét meghajtja apja egyik korábbi masináját, a Mercedes 2011-es W02-jét. A visszavonulása után Michael Schumacher három szezont töltött a Mercedesnél, a pontszámot tekintve ezzel a kocsival volt legsikeresebb, bár a dobogóra nem állhatott fel.
„Látványos lesz édesapám 2011-es autóját, a W02-t vezetni, még ha csak rövid időre is. Önmagában óriási élmény lesz ezt a fajta autót megtapasztalni. Ráadás, hogy apám versenyzett vele, ez sok érzelemmel fog feltölteni – közölte Mick Schumacher – Biztos vagyok benne, hogy hatalmas mosollyal fogok kiszállni az autóból.”
Mick számára nem ismeretlen érzés apja korábbi autóit vezetni, hiszen korábban az 1991-es Jordanjét, az 1994-es Benettonját vagy a 2003-as és a 2004-es Ferrariját is kipróbálhatta.
A híres Goodwoodi Sebességfesztivált július 13-16. között rendezik. A Mercedes egy sikeres konstrukcióját, a 2021-ben használt, a konstruktőri vb-címet nyerő W12-t is megmutatja a közönségnek, ezt Esteban Gutiérrez fogja vezetni.
A rendezvényen Sebastian Vettel a saját gyűjteményében lévő autók közül egy 1992-es Williams FW14B-t és egy 1993-as McLaren MP4/8-at fog vezetni megújuló erőforrásból származó üzemanyaggal.
Toto Wolff nemrég tisztázott egy-két dolgot Mick Schumacher jövőjével kapcsolatban.
Tavaly még a Haasnál versenyzett a 23 éves pilóta, ám Günther Steiner úgy látta jónak, ha elengedi a német kezét. A szezon után a Mercedes karolta fel Schumachert, és tartalékversenyzőnek nevezte ki.
Lewis Hamilton az elmúlt időszakban elismerően nyilatkozott a német versenyzőről. A hétszeres világbajnok kihangsúlyozta, hogy Schumacher szimulátorban végzett munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy előrelépjenek.
Montréalban olyan pletykák kaptak szárnya, mik szerint Toto Wolff beajánlotta a német versenyzőt James Vowles-nek a Williamsbe. A találgatások szerint Logan Sargeant helyére érkezhetne Schumacher.
„Ha valaki elakarná vinni, jó versenyzőt kapna. Végső soron minden csapat maga dönti el, hogy kit akar szerződtetni. Én nem mondhatom azt más alakulatuknak, hogy vigyék el a tartalékversenyzőmet, és tegyék egy szerződéssel rendelkező pilótájuk helyére. Ugyanakkor úgy vélem, hogy lemaradnak így valamiről.”
Mick Schumacher – Fotó: Jerry Andre/Race Of Champions
A Mercedes csapatfőnöke kihangsúlyozta, örül neki, hogy egy tapasztalt versenyzőre támaszkodhatnak a szezon során.
„Van még egy érett, sikeres és tapasztalt Forma-1-es versenyző a csapatunkban. Támogat minket a szimulátorban, és a visszajelzéseivel. Néhány európai versenyen óriási előny az, ha van olyan ember, aki péntek esete szimulátorba ül, és megdolgozza az adatokat szombatra. Emellett ha valamelyik versenyzőnk ételmérgezést kapna egy haltól – Lewis esetében avokádótól -, akkor tudjuk, hogy egy remek pilótára számíthatunk, aki jól tud vezetni.”
Wolff viszont elismerte, Schumacher helyezte nem egyszerű, mivel a Haasnál egy kicsit megégette magát. Ugyanakkor az osztrák vezető egy újabb pletyka végére tett pontot. Tavaly olyan hírek is felröppentek, hogy a Mercedes a Red Bullnak adná a fiatal német versenyzőt, ám a csillagosok csapatfőnöke ezt cáfolta.
„Soha sem beszéltem a Red Bull vezetőségével arról, hogy Mick kaphat-e helyet náluk. Kész időpocsékolás lett volna.”
Mick Schumacher vezethette a Mercedest a Pirelli e heti gumitesztjének szerdai napján. A német pilóta és a többiek visszajelzései kulcsfontosságúak egy nagy jelentőséggel bíró döntés meghozatalában.
Eljött a várva várt pillanat Mick Schumacher számára, és az idei évben először Forma-1-es autót vezethetett. Erre Barcelonában, a Pirelli gumitesztjén került sor, hiszen azok után, hogy kedden George Russell vezette a Mercedes W14-est, szerdán nem Lewis Hamilton, hanem a 24 éves versenyző ült a volán mögé.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) June 7, 2023
Schumacher 2021-ben és 2022-ben állandó tagja volt a mezőnynek a Haas csapatánál. Második évét azonban kifejezetten rosszul kezdte, és Günther Steiner csapatfőnök, valamint az ő menedzsmentje között megromlott a viszony. Az amerikai istálló végül nem hosszabbította meg a szerződését, hanem Nico Hülkenberget igazolta le a helyére, míg a Forma-2 2020-as bajnokának a Mercedes dobott mentőövet, hiszen teszt- és tartalékpilótának szerződtették.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) June 7, 2023
A 24 esztendős versenyző eddig leginkább a szimulátorban végzett hasznos munkát a Mercedes számára. Különösen említésre méltó a mostani, barcelonai tevékenysége, hiszen például Hamilton is méltatta őt, hogy a rosszul sikerült pénteki nap után számos hasznos adattal szolgált a Mercedes számára. A csillagos istálló végül kettős dobogóval zárta a Spanyol Nagydíjat.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) June 7, 2023
Toto Wolff, a brackley-iek csapatfőnöke azt is elárulta, hogy Schumacher szombat éjjel 2 óráig tesztelt, hogy aztán reggel 7-re már odarepüljön a csapat központjából Barcelonába. Az osztrák üzletember a mostani teszt előtt is méltatta tesztpilótáját. „Mick nagyszerű munkát végzett a csapattal, keményen dolgozott a szimulátorban, és értékes információkkal szolgált a pálya mellett” – fogalmazott.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) June 7, 2023
A többi pilótához hasonlóan Schumacher munkája nagy jelentőséggel bír a Pirelli számára, hiszen az olasz gumigyártó (a többi érintettel együtt) fontos döntés előtt áll. Az ehhez hasonló tesztek alapján fognak határozni arról, hogy jövőre kivezessék-e a gumimelegítő paplanokat a sportágból, vagy egyelőre várjanak ezzel. A mostani alkalmon kívül már csak a július 9-én esedékes Brit Nagydíj után rendeznek ilyen tesztet, mielőtt döntenek ebben a kérdésben.
Ralf Schumacher nem győzte kihangsúlyozni milyen fontos szerepe volt unokaöcsének abban, hogy magára talált a Mercedes.
Tavaly Günther Steiner úgy döntött, hogy nem akarja tovább alkalmazni Micket, így a csapatból kitessékelte, és Nico Hülkenberget ültette a helyére. Ugyanakkor a 23 éves versenyzőt a csillagosok karolták fel, és tartalékversenyzőként alkalmazták.
Ezen felül Schumacher rengeteg időt tölt a szimulátorban, hogy az adott újításokat tesztelje, vagy a beállítások tekintetében segítsen az alakulatnak. A Spanyol Nagydíj után Lewis Hamilton kiemelte, milyen fontos szerepe volt az ifjú Micknek a csapat fejlődésében és jó szerepelésében.
A német Sky szakértőjeként dolgozó Ralf tovább vitte ezt a vonalat, és még jobban dicsérte unokaöccsét.
Lewis Hamilton és George Russell is a dobogón végzett Barcelonában – Fotó: David Ramos/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Hamilton kifejezetten dicsérte a szimulátorban végzett munkáját Barcelonában. Örülök Micknek. Ő hozza meg a döntéseket a szimulátorban a beállításokkal kapcsolatban, így Hamiltonnak és Russellnek bíznia kell benne. Ha ez működik, annál jobb, hiszen az istálló elengedhetetlen részévé válik. Mick dönti el, hogy milyen irányban menjenek, és fejlesszék az autót, a visszajelzései rendkívül fontosak” – írta az ex-versenyző a saját rovatában.
Ralf szerint Mick Schumacher felkeltheti a csapatok figyelmét, és akár már jövőre ismét a mezőny tagja lehet.
„Számára ez két okból fontos. Egyrészt, megerősítést kap a szimulátoros munkája és a valóság kapcsolatáról. Egy versenyző számára fontos, hogy mindkét közegben jól érezze magát. Így később azt is megmutathatja, hogy a versenygépben is gyors tud lenni. Másrészt, az emberek figyelni fogják őt, és össze fogják hasonlítani a többi csapat versenyzőivel. Mick komoly összetevő lehet bármelyik csapatban. Megmutathatja, hogy azt amit a szimulátorban csinál képes a pályán is megvalósítani.”
Mick Schumachernek nem kell sokáig várnia arra, hogy ismét autóba üljön, már a csak napok választják el az eseményig.
A Spanyol Nagydíj után Barcelonában marad a Ferrari és a Mercedes, hogy a Pirelli által előírt két napos teszten részt vegyenek. A gyakorlás alatt a 2024-es gumikról gyűjtenek adatokat a csapatok, amik kapcsán az olasz gumigyártó tökéletesítheti a keverékeket.
A Bild arról számolt be, hogy a Haas korábbi versenyzője jövő héten autóba ülhet, ugyanis szerdán egy teljes napon át vezetheti a Mercedest. Mivel a csapat tesztpilótája lett Schumacher, így érthető, hogy ő kapta az egyik tesztnapot.
Mick Schumacher – Fotó: Mercedes AMG Petronas
„Az még nem világos, hogy pontosan hány kilométert vezethet majd. Ez a teszt részleteinek a függvénye lesz. Valószínűsíthetőleg 500 km körül állhat meg a számláló.”
Kedden George Russell fog hasonló programot futni, így Lewis Hamilton marad ki a tesztelésből.
A Mercedes teszt és tartalékpilótája, Mick Schumacher az európai Forma-1-es versenyek során rengeteg időt fog eltölteni a brackley-i istálló szimulátorában. A német fiatalra így óriási szerep hárul, és ha jól végzi a munkáját, azzal Toto Wolffék fejlődését is elősegítheti.
Miután az ifjabb Shcumacher számára nem maradt hely a Haas csapatánál, a stuttgarti márka dobott mentőövet a számára. Mick Nyck de Vries tavalyi szerepkörében találta magát, és minden egyes versenyhétvégén feltűnt eddig a Mercedes bokszában, ahol Toto Wolff mellől figyelte a pályán történő eseményeket.
Ez eddig a tengerentúli futamokon volt így, amikor a Mercedes távolt volt a Brackley-ben található központjától. Azonban az európai helyszínek érkezésével ez meg fog változni.
A tekintélyes német szaklap, az Auto Motor und Sport értesülései szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az Emilia Romagna Nagydíj során a szimulátorban fog dolgozni, hogy tesztelje a W14 beállítását George Russell és Lewis Hamilton számára a szimulátorban autózva.
Ha valamelyik Mercedes pilóta pedig nem tudná vállalni a versenyhétvégén való szereplést, akkor természetesen Schumacher a helyszínre repülne, és vállalná a beugrást Russell vagy Hamilton helyére. A német nem csak az imolai hétvégén, hanem a többi európai versenyhétvége során is a szimulátorban szorgoskodhat majd a tervek szerint.
A Mercedes közzétett egy videót, amelyben Lewis Hamiltonnak, George Russellnek, valamint Mick Schumachernek pusztán tapintás alapján kellett kitalálnia, hogy mi van az előtte lévő dobozban. A hétszeres világbajnok például a haja alapján „ismerte fel” a csapattársáról mintázott játékot.
Amióta a Forma-1 belépett a közösségi média világába, megszokhattuk, hogy a csapatok időről időre érdekes, vagy legalábbis annak szánt tartalmakat gyártanak a versenyzők részvételével. Ezúttal a Mercedesen volt a sor, ám a pénteken megjelent videóban nemcsak a két állandó pilóta, Lewis Hamilton és George Russell, hanem a tartalékversenyző, Mick Schumacher is szerepet kapott.
A három pilóta olyan játékban vett részt, amely alighanem sokak számára ismerős a gyerekkorból. Előttük egy doboz állt, amelyen csak oldalt volt egy-egy lyuk, ahol befért a kezük, felül viszont teljesen fedett volt. Innentől kezdve nem nehéz rájönni, hogy mi volt a feladat: a versenyzőknek ki kellett találniuk, hogy mit rejtettek el a dobozban.
Az első feladvány viszonylag könnyű volt, hiszen a Mercedes F1-es autójának a legóból készült változata volt a dobozban. Russell először nagyon mellélőtt, hiszen pókra tippelt, de aztán ő volt az, aki azt is megmondta, hogy a csapat kocsijáról van szó, majd hozzátette, hogy letörte az első szárnyat. Schumacher viccesen azt jegyezte meg, hogy miért esőgumik vannak rajta, miért nem slickek.
A következő feladvány során Hamilton alakított nagyot. Azt megint csak könnyű volt kitalálni, hogy egy Teddy mackóról van szó, ám azt már nehezebb, hogy kit ábrázol. Bár Schumacher is jó felé kapiskált, de ő saját magára tippelt, Hamilton viszont megmondta, hogy Russell a megoldás. Miután kiderült, hogy eltalálta, azt is elárulta, hogy a haja alapján jött rá.
A következő egy sisakrostély volt, ami Russellnek egy fokkal nehezebben ment, mint a többieknek, de ő is viszonylag hamar kitalálta. Ekkor Hamilton és Schumacher is rámutatott, hogy túl könnyűek a feladványok, amire kaptak is egy nehezebbet. Hamilton viccesen rákérdezett, hogy egy tányér Peppa malacról, az azonos című animációs sorozat főszereplőjéről van-e szó. Annyira nem is lőtt mellé, hiszen egy Percy Pigs elnevezésű, gyümölcsből készült cukorkáról volt szó. A cukorkát Russell és Schumacher is kimondta, de a konkrét nevet egyikük sem tudta.
Ezt követően egy polaroid fényképezőgép jött a sorban, amelyre Russell emlékezett a legjobban, miután a tavalyi abu-dzabi hétvégén készítettek pár fotót ezzel az eszközzel, a 25 éves pilóta még a színét is tudta. Az utolsó feladatnál pedig Hamilton sem maradhatott ki a sorból, és ezúttal egy őt ábrázoló játékfigurát rejtettek el a dobozban. A játék során nem volt pontozás, így győztest sem lehetett hirdetni.
Günther Steiner elárulta, mennyibe került a csapatnak Mick Schumacher autóját megjavítani a tavalyi suzukai hétvége után.
Nagy reményeket fűztek a 23 éves pilótához, ám az első éve után sem tudta kellően felvenni a fonalat. Kevin Magnussen a visszatérését követően meg tudta mutatni tavaly a Haas potenciálját, míg a szezon elején Mick inkább szenvedett. Ugyan 2022 második felében az ifjú német is felzárkózott, ám akkor már késő volt. Az olasz csapatfőnök döntött, és honfitársára (Nico Hülkenberg) cserélte le Schumachert.
Steiner tavaly keményen kritizálta versenyzőjét a médiában, így szópárbaj alakulat ki közöte és Ralf Schumacher között. A felek nem kötöttek azóta se békét, legutóbb a német ex-versenyző egy saját márkás ránctalanítót ajánlott a Haas vezetőjének.
Steiner hamarosan könyvet ad ki, aminek vázlatából a The Timesés a Racefans.net a következő idézetet hozta nyilvánosságra. Tavaly az esős Suzukában Schumacher a boxba hajtva törte össze autóját. Arról az esetről a következőket írta a csapatfőnök.
„Mindezt egy kiba**ott boxba vezető körön! Persze, a pálya nagyon vizes volt, de senkinek sem sikerült rajta kívül teljesen tönkre tennie az autóját a boxba menet. Öt perc után elveszítettünk egy autót, és most újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akire nem tudom rábízni azt, hogy lassan és biztonságosan körbe vigye az autót a pályán. Ez egyszerűen nevetséges! Hány embert lehet alkalmazni 700.000 dollárból?” – írta Steiner.
A Racefans.net szerint a Haas a tavalyi szezon során 2 millió dollárt fizethetett Schumacher autótörései miatt.
Eddie Jordan elárulta, teljes mértékben megérti, hogy Michael Schumacher felesége miért tiltotta el őt a hétszeres világbajnok látogatásától. A német legenda egykori főnöke hangsúlyozta, hogy Corinna és Mick Schumacher is egyaránt hihetetlenül nehéz helyzetben van.
Michael Schumacher 2013 december 29-én szenvedett síbalesetet, és azóta csak nagyon kevesen látogathatják őt a családon kívül. Többek között Eddie Jordan sem, akinek az F1-es bemutatkozását köszönhette, hiszen a német pilóta a Jordan színeiben debütált az 1991-es Belga Nagydíjon. Az ír üzletember azonban nem neheztel Schumacher feleségére a döntés miatt.
Jordan nemrég árulta el, hogy miután Corinna Schumacher nem engedte meg neki, hogy meglátogassa egykori versenyzőjét, a hétszeres világbajnok fia, Mick felkereste őt édesapjával kapcsolatban, ami nagyon meghatotta. Most pedig elárulta, hogy magát a visszautasítást a lehető legtapintatosabban közölték vele, és teljes mértékben megérti a döntést.
„Mick Schumacher édesanyja, Corinna Schumacher lefektetett néhány szabályt – nyilatkozta az OLBG-nek adott interjújában. –Nagyon jól ismerem őt, egy kedves lány, és már akkor ismertem, amikor feleségül ment Michaelhez, úgyhogy már régóta jó a kapcsolatunk. A kezdeti időkben megpróbáltam elérni, hogy meglátogathassam Michaelt, Corinna pedig elutasította, és jogosan, mert túl sokan akartak elmenni hozzá. Jean Todt kapta meg azt a kiváltságot, hogy látogassa, mert a Ferrarinál töltött közös időszakuk óta nagyon közel álltak egymáshoz, ami teljesen érthető. Én nem mehettem Michaelhez. Azt mondták, hogy »szeretünk téged, Eddie, és nagyon régóta közeli kapcsolatban vagyunk veled, de szükségünk van Michael magánéletének védelmére«.”
A család élete most már lassan tíz éve állt a feje tetejére, és azóta próbálják mindenben segíteni Michael Schumachert. Ebbe az ápolás mellett a magánéletének védelme is beletartozik, amely mindenekelőtt feleségére, illetve fiára hárul. Jordan ebből a szempontból egy börtönben sínylődő rabhoz hasonlította Corinna Schumachert, akinek nagyon limitálttá váltak a lehetőségei.
„Ez a [lehető] legszörnyűbb helyzet Mick és Corinna számára – folytatta a 74 esztendős korábbi csapatfőnök. – Már majdnem tíz év telt el, és Corinna nem tudott elmenni egy buliba, ebédre vagy ide-oda. Olyan, mint egy fogoly, mert mindenki Michaelről akarna vele beszélgetni, miközben nincs szüksége arra, hogy minden percben emlékeztessék rá.”
Ami Mick Schumachert illeti, a 24. születésnapját szerdán ünneplő versenyző bemutatkozhatott a Forma-1-ben, de két év után tavaly távoznia kellett a Haastól, így jelenleg csupán tesztpilótai szerepet tölt be a Mercedesnél. Jordan úgy véli, az ifjabbik Schumachernek sokkal könnyebb dolga lenne, ha nem hasonlítgatnák őt állandóan édesapjához.
Michael Schumacher fia és felesége is nehéz helyzetben van (Fotó: FIA F3)
„Micknek is nehéz, mert megpróbál karriert csinálni az autóversenyzésben – magyarázta. – Ha nem nehezedne rá ez a nyomás az apja miatt, akkor valószínűleg sokkal jobb pilóta lenne, mint amit gondolunk. Azonban ott van az apja, és ezt meg kell értenie, és meg kell birkóznia vele, de a gondolataim vele vannak. Nem gyakran keresem meg Micket, de nagyon tetszett, amit arról mondott, hogy az apja Jordanjét vezette, ez nagyon szép volt tőle. Mindazonáltal Micknek szüksége van szabad térre és időre, mint ahogyan mindenkinek ebben a családban.”