Autóba pattant Michelisz Norbert, és Pécs mellett kipróbálta a Hyundai i20 N Rally2-öt.
A WTCR 2019-es bajnoka tegnap jelentette be, hogy valóra váltja gyerekkori álmát, és kipróbálja magát raliversenyzőként is. A TCR World Touron szereplő túraautó-versenyző az őszi szüntet kihasználva vesz majd részt az FIA Rally Európa-bajnokság magyarországi fordulóján, a Rally Hungary-n.
Makai Gergely a Pécs melletti teszten nem csak a Michelisz Norbertről készített fotósorozatának történetét ismertette, hanem betekintést nyújtott abba is, hogyan zajlott a felkészülés. A teszt után a magyar versenyző pozitívan nyilatkozott autójáról, és már nagyon várja, hogy október 6. és 8. között részt vegyen a hazai fordulón.
A rali Európa-bajnokság (FIA ERC) magyarországi fordulóján debütál raliversenyzőként Michelisz Norbert. A Hyundai Motorsport gyári pilótájaként a TCR World Touron szereplő túraautó-versenyző a sorozat őszi szünetét kihasználva váltja valóra gyerekkori álmát.
Igazi világsztárral bővül az október 6. és 8. közötti Rally Hungary mezőnye, hiszen a rali Európa-bajnokság magyarországi fordulóján debütál raliversenyzőként Michelisz Norbert. Hazánk legeredményesebb autóversenyzője gyerekként a ralizásról álmodott, tavaly pedig megígérte, hogy miután az élet más irányba sodorta és a túraautózásban ért el kiemelkedő sikereket, előbb-utóbb élesben is ki fogja próbálni a ralit. Most eljött a pillanat.
„Életem első autósportos élményei a Pécs környéki rallykhoz kötődnek, a Mecsek Rallyról egészen élénk gyerekkori emlékeim vannak – olvashatók a 2019-es túraautó-világkupa győztesének szavai a debütálásról kiadott közleményben. – Én a ralis közegben szerettem bele az autóversenyzésbe, és ha gyerekként kérdeznek arról, hogy milyen versenyző akarok lenni, akkor biztosan ralit mondtam volna. Hogy a pályaversenyzés felé sodort az élet, az főleg a szimulátoros időszakomnak volt köszönhető, ahonnan ebbe az irányba vezetett az utam. De a rali iránti érdeklődésem mindig is megmaradt, gyerekkori álmom válik most valóra.”
Michelisz egy Hyundai i20 N Rally2-es autóval áll majd rajthoz a Nyíregyházán, valamint a Zempléni-hegységben és környékén rendezett viadalon, amely az idei, jubileumi 70. Európa-bajnoki szezon záró fordulója is egyben.
„A pályát nem ismerem, az autót is csak egyszer teszteltem Pécs környékén, ami borzasztóan kevés tapasztalat. Rengeteg belső kamerás felvételt elemeztem, gyakoroltam az itinerírást, de ha éjt-nappallá téve készülök, akkor is csak élesben fogom megtudni, mire vállalkoztam. Egy tapasztalt raliversenyző is könnyen nehéz helyzetbe kerülhet, úgyhogy nekem különösen jól kell menedzselnem a kockázatvállalást. Pályafutásom legnagyobb kihívása előtt állok” – jelentette ki.
Ami a kockázatot illeti, a TCR World Tour éllovasaként természetesen ott motoszkál a fejében, hogy a feladata elsősorban az, hogy a saját műfajában bajnok legyen, ugyanakkor azért indul a Rally Hungary-n, hogy minden percét élvezze.
„Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy szükségem van-e erre. Az elmúlt években többször is nekifutottam, de mindig meggyőztem magam arról, hogy miért nem megfelelő az időzítés. Most eljutottam arra a pontra, hogy már nagyobb bennem a vágy az élményre, mint a kockázatok miatti óvatosság. Tökéletes időpont sosem lesz, meg kell ragadni a pillanatot. Most sikerült a támogatóimnak köszönhetően megteremteni az indulás feltételeit, ezért hálás vagyok az OMV Hungáriának és a Hyundainak egyaránt!
Fotó: Michelisz Norbert/MGR Images
A 39 esztendős pilóta mellett rutinos társ lesz ott a jobb egyben, hiszen navigátorként a sportágat 1994 óta űző, világbajnoki résztvevő, Európa-bajnoki dobogós és kétszeres Dakar-célbaérő Tagai Róbert fogja segíteni.
„A Veszprém Rallyn voltam, amikor kaptam egy sms-t Michelisz Norbi aláírással, hogy ha van kis időm, beszéljünk – idézte fel Tagai, hogy Michelisz miként kereste meg őt. – Először azt hittem, valaki viccelődik velem, mert előtte nem ismertem Norbit személyesen, de aztán felhívtam, és elmesélte, mire készül. A zempléni nagyszerű, de egyben igen nehéz terep, szóval rögtön elsőre nagy kihívás, de Norbi pozitív, ahogy én is az vagyok, és minden tapasztalatommal segítem majd.”
Noha Michelisz személyében igazi profiról van szó, attól a raliban még újoncnak számít, ezért az Eb-részvétellel kapcsolatos elvárásai is ennek megfelelőek. „A célom a célba érés. Az eredményeket tekintve tényleg nem tervezek semmit előre, hiszen az Európa-bajnokság mezőnye erős. A hazai közönség előtti versenyzésről sok szép emlékem van, de ez most más lesz, mint a Hungaroring. Nagyon várom már ezt az új élményt.”
Hogy mit hoz a jövő ralis szempontból, azt egyelőre nem tudja, a Rally Hungary után pedig a TCR World Tour idei szezonból hátralevő három versenyhétvégéjére koncentrál majd azzal a céllal, hogy 2019 után ismét bajnok legyen.
Michelisz a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. podcast-sorozatának péntek délután megjelenő részében részletesen mesél majd az előtte álló ralis kihívásról.
Az év egyik legeseménydúsabb és legeredményesebb hétvégéjét tudhatják maguk mögött a Hungarian Motorsport Academy növendékei. A HMA autóversenyzői (és kamionversenyzője) közül Bucsi Attila sikere szólt igazán nagyot, hiszen a 16 esztendős fiatal élete első TCR-versenyén rögtön futamot nyert. Csomós Miklós eközben a WHB Győr Rally-n győzedelmeskedett, a Révész Racing pedig három első helyet szerzett Zolderben.
Az elmúlt hétvégén állt először rajthoz TCR-autóval a HMA mindössze 16 éves versenyzője, Bucsi Attila. A túraautózás mezőnyében szinte még gyereknek számító fiatal pilóta tavaly októberben versenyzett legutóbb, mivel az életkora miatt még nem kaphatta meg a nemzetközi licencet. Az akadály ezen a hétvégén elhárult, így megejthette bemutatkozását a TCR Eastern Europe bajnokságban. A brnói szezonzáró nem is alakulhatott volna jobban a számára: a pole-pozíció megszerzése után egy fordulatos versenyen sikerült a sokkal tapasztaltabb vetélytársait maga mögé utasítva győznie. Gyorsan kivívta a többiek elismerését, köztük a sorozat idei bajnoka, a WTCR-t is megjárt Matteo Homola is elismerő szavakkal illette az Akadémia tehetségét. A vasárnap délután tartott második futamot a 9. helyről kezdhette meg, szép előzéseket bemutatva végül a 6. helyre hozta be a Hyundai i30 N-t debütáló hétvégéjén.
Csomós Miklós és Bán Viktor egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt megnyerte a HUMDA Országos Rally Bajnokság győri futamán. Az Európa-bajnokságon is remeklő páros a szurkolók igényeinek is eleget téve látványos autózásban részesítette a szép számú nézőközönséget, ami nem ment az eredmény rovására, így a verseny rendkívül jó felkészülést biztosított számukra az október elején megrendezendő, Európa-bajnoki szezonzáró Rally Hungary előtt.
A Révész Racing ezúttal a belgiumi Zolderbe látogatott, ahol a kamion Európa-bajnokság küzdelmei folytatódtak. Miután az időmérésen ismét a leggyorsabb volt, Kiss Norbert a pole-ból várhatta versenyhétvége első futamát, de a harmadik körben egy technikai hiba a pálya szélére kényszerítette. A Révész Racing szerelőinek sikerült időben megjavítania a kamiont a második futam előtt, de a magyar pilótának a mezőny végéről kellett indulnia. A 9. körben Norbi már az élen állt, mikor egy versenybaleset miatt piros zászlóval megállították a futamot. Mivel a szabályok szerint ilyenkor az előző kör sorrendje számít, a magyar pilótát másodikként szólították a pódiumra, de mivel az élen álló spanyol versenyzőt a versenyfelügyelők később megbüntették, Kiss végül mégis a győzelemnek örülhetett.
A vasárnapi nap is izgalmasan alakult a számára, de az eredményeken ez nem látszódott: mind a két futamban sikerült megnyugtató előnyt kiépítenie a többiekkel szemben, ezáltal a futamokon is az első helyen ért célba. Kiss Norbert így az összetettben 70 pont előnyre tett szert Jochen Hahn előtt, két versenyhétvégével az idény vége előtt.
A gokartos Zsebő Marcellnek is szurkolhattunk az elmúlt hétvégén, a a WSK-hétvége után ezúttal ismét Olaszországban versenyzett, a ROK Cup Italy sorozat évadzáró állomásán, Cremonában. A döntőben a 9. helyről rajtolva sikerült a 6. helyet megszereznie, a futam második leggyorsabb körét is megfutva. Az év végi összesítésben végül az előkelő 4. helyet szerezte meg 112 pilóta közül, ami annak tudatában még inkább figyelemre méltó, hogy ez volt az első éve ebben a kategóriában.
A Hungarian Motorsport Academy autóversenyzőinek hétvégi eredményei:
Egy dobogó mellett a riválisok hibája is segítette Michelisz Norbertet Argentínában, és könnyen lehet, hogy éllovasként távozik a helyszínről.
Egy rendkívül széles városi pályán folytatódott a TCR World Tour dél-amerikai szakasza, amit a La Pedrera elnevezésű pályán rendeztek, San Luisban. A pálya mindkét alkalommal rendkívül fordulatos versenyeket hozott.
Az első futam
Félig nedves pályán rajtoltak el szombaton, Michelisz rögtön az élre is állt a második helyről, majd visszaesett a negyedik helyre a változékony viszonyok között, mielőtt egy helyi versenyző balesete miatt kijött a biztonsági autó.
Robert Huff állt ekkor az élen, Yann Ehrlacher és Mikel Azcona követte. Santiago Urrutia kiállni kényszerült egy technikai hiba miatt.
A verseny első fele el is ment a javításokra, utána pedig újraindultak az intenzív csatározások. Ehrlacher rossz gumit választott a versenyre, és fokozatosan visszaesett. Michelisz folyamatosan védekezésre kényszerült Néstor Girolamival szemben, de végül el tudott szakadni tőle, és a vezető duó (Huff és Azcona) után eredt.
Az argentin azonban kiesett, amiért újra kijött a safety car, szóval nem kellett ledolgoznia a hátrányt, de csak egy köre maradt arra, hogy előzni is tudjon. Huff végül egy tócsára ráfutva szélesebben vette az egyik kanyart, és ennek köszönhetően a Hyundai kettős győzelmet aratott.
A második futam
A vasárnapi verseny is balesettel kezdődött, Ehrlacher balszerencséje folytatódott, amikor eltalálta az egyik gumibálát a sikánban. A kavarodásban két autó is ott maradt a pályán, de ezúttal nem tartott annyi időbe, mire a mezőny visszatérhetett a versenyzéshez.
Girolami vezette a sort Huff és Ma Qing Hua előtt, Michelisz az ötödik helyen haladt, de el tudott menni Pedro Cardoso mellett. Ő volt az egyetlen helyi versenyző, aki a fordított rajtrács miatt a mezőny elejéről rajtolt, de később visszaesett a mezőny végére, amikor egy hagyott helyet az őt előző Frederick Vervisch-nek, és kikényszerült a pályáról.
Azcona autójában eltört valami a kezdeti tülekedésben, így pár kör után kiállni kényszerült.
Michelisz és a mögötte érkező Ehrlacher felzárkóztak az első háromra, előttük Ma és Huff csatába is keveredtek, de végül nem történt helycsere.
Az utolsó körben Ehrlacher próbálkozott egy előzéssel, de beleakadt Michelisz autójába, és így a falban kötött ki. A francia be sem tudta fejezni a versenyt, csak a 17. helyen értékelték.
Az élen nem volt másik dráma, Girolami az új Honda első győzelmét aratta hazai pályán Ma és Huff előtt, Michelisz az ütközés ellenére a negyedik helyen ért célba, és ha nem büntetik meg, két ponttal átveszi az összetett első helyét.
Huff a két dobogónak köszönhetően megelőzte Azconát az összetettben, ők ketten 20 ponttal követik Michelisz és Ehrlacher kettősét.
A bajnokság a TCR Australia vendége lesz legközelebb novemberben, méghozzá az Eastern Creek-en tartott éjszakai fordulóval.
Egyszer Micheliszt büntették, egyszer pedig őt védték a versenybírák a TCR World Tour uruguayi fordulóján, ahol házon belül is új kihívója akadt.
Michelisz Norbert a negyedik helyet szerezte meg az időmérőn a kilenc TCR World Tour pilóta közül, a pole-t pedig a mezőny egyetlen hazai versenyzője, Santiago Urrutia szerezte meg.
Az első verseny
A rajtnál a magyar pilóta egy pozíciót veszített Frederick Vervisch Audijával szemben. Ezek után egy igen heves csata alakult ki a második helyért követlenül előtte, Vervisch mellett Thed Björk és Néstor Girolami küzdöttek hevesen egymással.
Michelisz a külső íven próbálkozott meg egy előzéssel, a pálya leggyorsabb szakaszán azonban el kényszerült venni a gázt, így kikerült Girolami mellől.
A pontversenyt vezető Yann Ehrlacher a kilencedik helyről fel tudott jönni a végsebességre panaszkodó Michelisz mögé a hatodik pozícióba, és a verseny utolsó harmadára utol is érte őt. Össze is ért a két bajnokesélyes, amiért Michelisz büntetés kapott, de csak egy helyet veszített vele.
Hazai porondon Urrutia magabiztos győzelmet aratott Björk, illetve Vervisch előtt, a TCR South America értékelésében pedig a bajnokságot vezető Ignacio Montenegro lett az első.
A második verseny
A fordított rajtrácsos futamon az első sorban Ehrlacher jobban kapta el a rajtot, mint Ma Qing Hua. Hátulról azonban kapott egy kis lökést Mikel Azconától, aki így fel tudott jönni a második helyre.
Michelisz egy helyet nyert ezúttal, a mögötte érkező Björk azonban megpöccintette, de végül nem történt helycsere köztük.
A versenyt egy biztonsági autós fázis szakította meg, ugyanis az egyik gumibálát feldöntötte Manuel Maglione, amit így a pályabíróknak ki kellett javítaniuk.
Az verseny záró köreiben ezúttal Girolami és a lekörözettek nehezítették meg Michelisz dolgát, az argentin előzési kísérlete közben azonban mindketten tempót veszítettek, így a mögöttük érkező Björk el tudott menni mellettük.
A svéd rögtön zárta is volna a Hyundai versenyzőjével szemben az ívet, de még egymás mellett voltak, így újabb kontakt lett a vége, és Michelisz ezzel még egy további helyet vesztett.
Az esetet követően egy kieső versenyző autója miatt újabb safety cart rendeltek el, és mivel csak két körre indították el a futamot újra, már nem változott a sorrend. A verseny után azonban Björköt megbüntették, amivel Michelisz ezúttal pozíciót nyert, végül a hetedik helyen értékelték.
Azcona a verseny végéig nyomás alatt tartotta Mát, de a kínai mindkét újraindítást jól kezelte, így nem változott köztük a sorrend. A dél-amerikai értékelés ezúttal a mezőnybe visszatérő Guerrieri nyerte meg.
A spanyol azonban így is feljött az összetettben Michelisz mögé, így a magyar versenyző már csapaton belül sem számít Ehrlacher egyedüli kihívójának.
A TCR World Tour promótere méltatta a magyar versenyzőket, köztük az idén is szereplő Michelisz Norbertet, valamint az új generációt képviselő Losonczy Leventét. Marcello Lotti kérdésünkre kitért az idén hiányzó Zengő Motorsportra is.
Két pilóta képviseli idén a magyar színeket a túraautózás legmagasabban jegyzett kategóriáiban: a világkupa 2019-es győztese, Michelisz Norbert a TCR World Tourban szerepel, Losonczy Levente pedig a TCR Europe mezőnyét választotta, de a World Tour sajátos formátumának köszönhetően a Hungaroringen közös mezőnyben versenyeztek.
A hazai forduló nem volt kegyes a két pilótához, hiszen Micheliszt szombaton a büntetősúlyok hátráltatták, vasárnap pedig egy rajtbaleset miatt egyiküknek sem volt esélye. Ettől függetlenül Marcello Lotti, a TCR World Tour promótere méltatta a rutinos versenyzőt és az ifjú Losonczy Leventét is.
„Norbi egyszerűen Norbi, tapasztalt, profi pilóta, aki okos is. Idén a bajnoki címért küzd, ami nagyszerű” – mondta Lotti a túraautó-világkupa 2019-es győzteséről a Racingline.hu kérdésére.
„A fiatal versenyzőket üdvözöljük, (Losonczy Levente személyében) most is van egy a mezőnyben és nagyon jó programot fut. Ő is be akarja járni az utat, szerencsét akar próbálni. Úgy gondolom, Norbi példája motiválhatja, de Tassié és Nagyé is: mindketten remek pilóták. Boldog vagyok, mert a túraautós kategória lehetőséget nyújt a magyar versenyzőknek, hogy megmutassák, milyen profik.”
Tassi Attila és Nagy Dániel korábban szintén versenyzett a ma már nem létező WTCR-ben, ahogy a Zengő Motorsport is, ami a WTCC-s és a WTCR-es korszakban egyaránt a magyar autósport ismert képviselője volt a sorozatban. Idén nem szerepelnek a mezőnyben, de Lotti sejtelmes választ adott, amikor a csapat jövőjéről kérdeztük. „Igen, igen, tárgyalunk. Többet nem mondhatok, de igen.”
Marcello Lotti és Losonczy Levente – Fotó: Sulyok István/TRP Media/Racingline.hu
A magyar versenyzők mellett Lotti kiemelte a magyar közönség különlegességét is, a világsorozat promótere szerint párját ritkítja az itteni szurkolótábor lelkesedése. „El kell mondanom, hogy a magyar emberek nagyszerű szurkolók, nehéz ilyen közönséget találni. Talán Dél-Amerikában lehet, de Európában nagyon nehéz. Örömteli ide jönni, hiszen ilyen lelkes emberekkel találkozhatunk és ennek nagyon örülünk” – jelentette ki.
Michelisz a fiatalokat is vendégül látta
Michelisz Norbert a TCR Europe hungaroringi hétvégéjén nem csupán a pályán mutatott példát a fiatalok számára, hanem a Hyundai hazai képviseletével együttműködve a Hungarian Motorsport Academy néhány támogatott versenyzőjének túravezetést is tartott a csapatánál.
A túraautós pályafutást építő Losonczy Levente és Bucsi Attila mellett a gokartos Hideg Ádám és a rallyversenyző Csomós Mixi is meglátogatta a HMA mentorának csapatát, és rövid üléspróbát is tette a Hyundai Elantra N TCR-ben.
Szinte megszokott módon érte utol ismét a balszerencse Michelisz Norbertet a Hungaroringen, ahol a TCR World Tour szezonbeli negyedik fordulóját tartotta a hétvégén. A magyar versenyző egy hatodik hellyel és egy kieséssel zárt.
Az idei évre újraszerveződött túraautós csúcskategória a magyarországi hétvégén is a TCR Europe-pal közösen versenyzett, a két sorozat pedig 21 autós mezőnyt hozott össze a mogyoródi pályán.
A szombaton rendezett időmérőn Yann Ehrlacher szerezte meg a rajtelsőséget Néstor Girolami előtt, míg Michelisz Norbert az 5. helyre kvalifikálta a BRC Hyundai Elantráját, amely 40 kg-os ballasztot cipelt, miután a magyar versenyző legutóbb Valenciában győzni tudott és a pontversenyt 25 egységgel vezetve érkezett a hétvégére.
A szombat délután rendezett első futam zajlott le simábban: Ehrlacher a vezetést végig őrizve győzött a második helyet a rajt után csak rövid időre elveszítő Girolami, valamint Michelisz csapattársa, Mikel Azcona előtt. A magyar versenyző a 6. helyen végzett, s mivel francia ellenfele a pole-lal és a győzelemmel 45 pontot zsákolt, beérte őt a tabellán: az első futam után Michelisz és Ehrlacher egyaránt 179 egységgel álltak a pontverseny élén.
A vasárnap 12:05-kor startoló második futamba kódolta a zűrzavart, hogy az időmérő első tíz helyezettjének sorrendjét megfordították a rajtrácson. Ez Michelisz helyén változtatott a legkevesebbet, aki a 6. rajthelyre állhatott fel, a pole-ba viszont a TCR Europe mezőnyébe tartozó Dušan Borković került.
A szerb versenyző ballasztos Hyundaija lomhán rugaszkodott el a rajtnál, Thed Björk hamar legyorsulta őt, de többen is megérkeztek a nyakára. Az 1-es kanyarban aztán Santiago Urrutia hátulról meglökte Borkovićot, akinek autója ettől irányíthatatlanul jobb oldalra vágódott, ott pedig a rajt után a belső íven helyezkedő Michelisz útjába került. A két versenyző jó viszonyt ápol egymással a pályán kívül, Michelisz pár éve a barátjának nevezte a szerbet, akinek egyszer ülést is segített találni a túraautózás élvonalában, most azonban a pályán túlságosan is közeli kapcsolatba kerültek egymással, ami mindkettőjük napját tönkretette.
Az ütközés után a magyar versenyző bal hátsó defekttel tért vissza a bokszba, majd némi szerelés után kihajtott a biztonsági autó által vezetett mezőnybe, ám látható felfüggesztésgondok miatt nem tudott versenytempóban haladni, így visszaparkolt a garázsba. Urrutiát bokszáthajtásos büntetéssel sújtották a baleset kiváltásáért.
A folytatás már kevesebb drámát hozott, Björk kényelmes előnnyel győzött Rob Huff előtt, Fréderic Vervisch pedig sikeresen állt ellen Azcona nyomásának és állhatott fel ennek köszönhetően a dobogó harmadik fokára. Ehrlacher a 6. helyen zárt, így 16 ponttal ellépett a vasárnap nullázó Michelisztől a tabella élén.
Spa után idén a második hétvégén volt ott a TCR Europe mezőnyében az Aggressive Team Italia által nevezett Hyundai Elantrával Losonczy Levente is. A másik hazai versenyző az első futamot a 18. helyen zárta, a másodikon viszont az ő autója is megsérült a rajt utáni kavarodásban, így nem jutott el a célig.
Michelisz Norbert hatodik hellyel kezdett a TCR Europe magyarországi versenyhétvégéjén, amely egyben a TCR World Tour-sorozat negyedik állomása is. A Hyundai versenyzője az időmérő edzésen az ötödik időt autózta, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi futamot is erről a rajthelyről kezdheti majd, és miután a korábbi eredményei miatt jókora pluszsúllyal kénytelen versenyezni, a pontszerzés a célja.
Még soha nem kezdett ilyen jól szezont Michelisz Norbert, azaz sem a túraautó-világbajnokságban (WTCC), sem a túraautó-világkupában (WTCR) nem érkezett egyszer sem úgy a Hungaroringre, hogy ő állt a pontverseny első helyén. Az idén viszont ez volt a helyzet, hiszen a Hyundai magyar pilótája 25 pontos előnnyel vágott neki hazai versenyhétvégéjének. Ám mivel a magyarországival együtt még négy hétvége hátravan a TCR World Tour-ból (a hungaroringi első verseny után tartunk pont a szezon felénél), Michelisz egyelőre nem erre koncentrál.
Fotó: Hyundai Motorsport
„A szezonnak ilyen korai szakaszában szerintem ezt még felesleges figyelni, és nincs is nagy jelentősége. Nyilván kényelmes pozíció, és ha választani lehet, ez a legelőnyösebb, de hibás stratégia lenne túlságosan az összetettre összpontosítani” – nyilatkozta a Racingline-hu-nak.
Az idei eddigi két győzelem és egy második hely ráadásul azt jelentette, hogy az Elantra N TCR 40 kilós pluszsúlyt cipel a mogyoródi dombok között, így már előzetesen várható volt, hogy a 38 esztendős pilóta ezúttal nem lesz harcban a győzelemért. Az időmérő edzésen ez be is bizonyosodott, hiszen a magyar versenyző ötödik lett. Ez persze nem örömteli a Hungaroringre kilátogató drukkereknek, de ők is tudják, hogy most a tágabb képet kell nézni.
„A hazai verseny nyilván mindig kiemelt helyet foglal el a szezonban, így természetesen szeretnék jól szerepelni a Hungaroringen, de az egyik szememmel itthon is a bajnokságra kell figyelnem. Nem lehet a stratégiánkat a hungaroringi jó szereplésre építeni, ha az negatívan befolyásolja a szezon hátralevő részét. Sajnos most így jött ki a lépés, hogy hazai pályán sok súllyal versenyzünk” – összegezte az első mogyoródi versenyt a hatodik helyen záró, első helyét a pontversenyben a győztes Yann Ehrlacher-rel szemben elveszítő, ám továbbra is pontegyenlőséggel második helyen álló versenyző.
Fotó: Hyundai Motorsport
Az előzmények ismeretében a vasárnap 12 órakor kezdődő második futamra pedig nem is lehet más a cél, mint ismét erős pontszerző helyen célba hozni a Hyundai-t, mert az év végi elszámolásnál ez még nagyon sokat érhet. „Ha most ilyen jól állok, akkor a célom nyilvánvalóan az, hogy a szezont is a tabella elejében fejezzem be. Ami a hazai versenyhétvégét illeti, megvan a lehetőségünk, hogy mindkét versenyen sok pontot gyűjtsünk, úgyhogy ez is a cél” – tekintett előre Michelisz Norbert.
Losonczy Levente, a magyarországi forduló másik magyar túraautó-versenyzője a 18. helyen ért célba a szombati versenyen és ugyanebből a pozícióból rajtolhat majd vasárnap.
A BRC Racing versenyzője, Michelisz Norbert futamot tudott nyerni Vallelungában, amivel tovább tudta növelni az előnyét az összetettben.
Michelisz mellett a csapattársa, Mikel Azonca sem rajtolt valami jól, de nagy szerencséjükre meg tudták tartani az első két helyüket. Mögöttük azonban Frédéric Vervisch el tudta venni Thed Björktől a 3. helyet.
A dél-koreai márka pilótái az egész verseny során egy másodpercen belül haladtak egymáshoz képest, de a spanyol pilóta nem tudta megtámadni a magyar csapattársát, és így be kellett érnie a 2. hellyel a verseny végén.
„Nagyon jól működött az autó a mai futamon” – nyilatkozta Michelisz a verseny leintését követően. – Egy hónapja már teljesítettünk itt egy tesztet, ahol a hosszabb etapokra koncentráltunk leginkább. Tegnap szerencsém volt, hogy enyém lett a pole pozíció, de a mai napom felkészültek voltunk. Ha ikel van mögötted, akkor sincsen egyszerű dolgod.”
Sokan gondolták azt, hogy a Hyundai csapatutasítást alkalmazott a pilótáin, de amikor Micheliszt erről a kérdezték, a magyar versenyző tagadta ezeket a vádakat.
Vervisch hiába szerezte meg a 3. helyet a startnál, nem volt képes lépést tartani Michalisszel és Azconával, ami miatt körönként 2 tizedmásodperceket kapott az előbb említett dutótól. A futam végén pedig a belga Audija lelassult, és emiatt jelentősen visszaesett a mezőnyben.
Ennek köszönhetően Björk visszaszerezte a 3. helyét, mögötte pedig Rob Huff és Yann Ehrlacher ért célba. Rajtuk kívül még Nestor Girolami, Santiago Urrutia, Kobe Pauwels, Ma Qing Hua és John Filippi fért még be a top10-be.
Második verseny
A délutáni futamot Robb Huff nyerte meg, és számos különböző eset történt. Björk összeütközött a Hyundai duójával, de mindketten folytatni tudták a futamot, May Qing Hua egy előkelő helyről pördült ki, és okozott majdnem egy óriási balesetet. Ha pedig baleset: Urrutia ütközött Filippi autójával, ami miatt utóbbi kocsija majdnem a kevegőbe emelkedett.
Az eset miatt a biztosnági autót is be kell hozni a pályára, és a verseny hosszát is meg kellett növelni 2 körrel. Huff mellett még Ehrlacher és Vervisch ünnepelhetett a dobogón. Michelisz végül meg tudta előzni Azconát a 4. helyért, és ezzel 159 pontja van az összetettben, amivel 25 egyéggel előzi meg a 2. helyen álló Ehrlacher-t, a futamgyőztes Huff lemaradása pedig már 33 pontra rúg.
A sorozat a Hungaroringen fog folytatódni a jövő hét folyamán!
A június 17-18-i hétvégén rendezik a GT Open hungaroringi fordulóját, amely egyben a TCR World Tour és a TCR Europe hazai állomása. Több magyar versenyzőért is lehet szorítani a helyszínen.
Egyiküket mindenki ismeri, Michelisz Norbertet alighanem senkinek sem kell bemutatnunk. A WTCR utódjaként létrehozott TCR World Tour-ban jelenleg ő vezeti a tabellát, de a hungaroringi megmérettetés előtt még az olaszországi Vallelungába is ellátogat a sorozat.
Michelisz a Hungarian Motorsport Academy mentora, és a program egyik résztvevője, Losonczy Levente is volán mögé ül a Hungaroringen június közepén. A fiatal pilóta a hétvégén, Spában mutatkozott be a TCR Europe mezőnyében. Mindketten Hyundai Elantra N TCR autót vezetnek, de két különböző csapatnál.
A két bajnokság közös futamokkal szerepel a hétvégi programban, azaz Michelisz és Losonczy egymás ellen is harcol. A TCR Europe hungaroringi eredményei beleszámítanak a TCR World Tour értékelésébe is, és ez lesz a harmadik, egyben az utolsó ilyen alkalom évben, mivel utóbbi sorozatnak ezután már csak Európán kívüli versenyhelyszínei lesznek. (Vagyis aki 2023-ban élőben szeretne szurkolni Michelisznek, június közepe után már elég messzire kell utaznia hozzá.)
A nívós International GT Open sorozat ismerős vendég a legnagyobb magyarországi versenypályán, hosszú évek óta ellátogat ide és kínál élvezetes szórakozást a nézőknek, akik rengeteg GT3-as sportautót, többek között Ferrari 488-at, Porsche 991-et, Lamborghini Huracant, Mercedes AMG-t láthatnak.
Jegyeket a gpticketshop.hu oldalán lehet vásárolni a nagyon tartalmasnak és izgalmasnak ígérkező versenyhétvégére. A sima napi belépők ára 3500 forint, de mindössze 5500 forintért paddockba szóló jegy is vásárolható, ahol be lehet lesni a kulisszák mögé és nagyszerű élményeket lehet szerezni a csapatok és a versenyzők közelében. A 12 éven aluli gyermekek számára ingyenes a belépés!
A Hungaroringen zajló felújítási és karbantartási munkálatok függvényében várhatóan a Super Gold, a Gold 3 vagy a Gold 4 tribün valamelyike kerül megnyitásra a látogatók számára.