Címke: Michela Cerruti

  • A Romeo Ferraris megtartja Luca Filippit az új ETCR idényben is

    A Romeo Ferraris megtartja Luca Filippit az új ETCR idényben is

    A Romeo Ferraris megerősítette, hogy Luca Filippit egy újabb szezonra szerződtette az Alfa Romeo Giulia ETCR volánja mögé.

    Filippi tavaly a PURE ETCR-ben versenyzett a csapattal, és Koppenhága utcáin dobogós helyezést ért el, majd a bajnoki tabella hetedik helyén végzett. Most pedig Maxime Martin mellett áll majd rajthoz az ETCR első teljes FIA-sorozataként induló évben. Az ETCR programját megelőzően Filippi a Romeo Ferraris által épített Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR-rel is versenyzett a Túraautó Világkupa kiválasztott futamain. Így nyilatkozott:

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a tavalyi pozitív tapasztalatok után továbbra is a Romeo Ferrarishoz tartozom. Megújíthatom ezt a kihívást az FIA ETCR bajnokságban, egy innovatív és lenyűgöző világban. Egyből meg tudtuk mutatni a Giulia ETCR projektben rejlő potenciált, és a 2022-es szezonra még fontosabb eredményekre törekszünk. Igen versenyképes ellenfelek ellen fogunk küzdeni, de emellett kiváló technikai alapokkal. Tudom, hogy egy olyan munkacsoportra számíthatok, amellyel már a kezdetektől fogva remekül éreztem magam. Megtiszteltetés lesz együtt folytatni Michela Cerrutival, Mario Ferrarival és a csapat többi tagjával.”

    Michela Cerruti csapatfőnök is elmondta, hogy örül, hogy Filippi továbbra is a program része marad:

    „Luca a csapatunk családtagjává vált, köszönhetően tehetségének és tapasztalatának, amit nem kell bemutatni, de mindenekelőtt azon emberi kapcsolatnak, ami a közel kétéves együttműködés során kialakult. Nagyon örülök, hogy újra a FIA ETCR versenyzői csapatunkban van, ahol egyértelmű a közös célunk: hasznosítani azt, amit az elmúlt szezonban tanultunk, és az élmezőnyben harcolni ebben a gyorsan fejlődő bajnokságban minden futamon.”

  • A Romeo Ferraris megerősítette, hogy neveznek a 2022-es FIA ETCR-re

    A Romeo Ferraris megerősítette, hogy neveznek a 2022-es FIA ETCR-re

    A Romeo Ferraris megerősítette, hogy ott lesz a 2022-es FIA ETCR rajtrácsán, de az autók számát és a pilóták kilétét egyelőre nem pontosították. Michela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatfőnöke ennyit mondott:

    „Nagy lelkesedéssel közeledünk az ETCR második szezonjához, amely bajnokság az FIA státuszának köszönhetően jelentősen növekszik majd.”

    A csapat tavaly három Alfa Romeót indított, és a második helyen végzett a csapatok között, a versenyzők között pedig Rodrigo Baptista az ötödik helyen végzett, mint a legjobb versenyzőjük. Így folytatta Cerruti:

    „Büszkék vagyunk arra, hogy a kezdetektől fogva vállaltuk ezt a kihívást, és elindítottuk a Giulia ETCR projektet, melynek során egyenlő feltételek mellett küzdöttünk két nagy autóipari csoporttal. A 2021-es ranglistán a második helyen végeztünk, és hozzájárultunk egy sokkal fenntarthatóbb motorsport előmozdításához. Az elmúlt hónapokban minden fronton azon dolgoztunk, hogy 2022-ben továbbira is elégedettek lehessünk, és nagyon várjuk, hogy a szezonnyitótól kezdve Pau-ban, egy olyan városi pályán, amely annyira gazdag sporttörténelemmel rendelkezik, kipróbálhassuk magunkat.”

    A csapat közölte, hogy „hamarosan” bejelentik a versenyzői felállásukat is.

  • Aragónban bemutatták az elektromos Alfa Romeo Giuliát!

    Aragónban bemutatták az elektromos Alfa Romeo Giuliát!

    Az ETCR bemutatót tartott a világkupa szezonzáróján, és ennek keretein belül a Romeo Ferraris lerántotta a leplet az új Alfa Romeo elektromos túraautójáról.

    Az autót a csapatfőnök, Michela Cerruti, és a már bejelentett pilóta, Jean-Karl Vernay mutatta be.

    „Nagyon boldogok vagyunk, hogy útjára engedhetjük az autót, ez a projekt egy évi kemény munka gyümölcse. Ez a kezdet számunkra az elektromos autósport világában.”

    Alfa Romeo, ETCR, racingline.hu
    Fotó: PURE ETCR

    Vernay – a bajnokság harmadik helyezettje – is szombaton látta először az autót.

    „Eddig titokban tartották előlem is, de büszkék lehetnek a munkájukra, ez egészen elképesztő. Nincsenek akkora forrásaik, mint a többi gyártónak, de az autó mégis kiemelkedő lett.”

    „A festés is gyönyörű, sok munka van benne. Talán még pont ennyi hátra is van, mire rajthoz állhatunk. Mindenesetre büszke vagyok.”

    Az Alfa Romeo Giulia ETCR a harmadik autó, amit nyilvánosság elé tártak, a Cupra e-Racer és a Hyundai Veloster N ETCR után.

    A TCR kategória alapítóját, Marcello Lottit kifejezett örömmel töltötte el az új autó látványa élőben.

    „Mindig izgalmas, ha egy új autó bemutatásáról van szó, de Alfa Romeo Giulia egész különleges jelentéssel bír. Egy híres név csatlakozik most hozzánk, ráadásul gazdag túrautós múlttal.”

    „Eddig csak képeket és grafikákat láttunk, de kiráz a hideg, hogy élőben láthatom ezt az autót. Nagyon tetszik, és alig várom, hogy lássam a pályán is. Biztos vagyok benne, hogy a Romeo Ferraris profizmusa rögtön versenyképessé teszi majd ezt a járgányt.”

    A Cuprával és a Hyundaijal ellentétben Alfa Romeo még nincs bejáratva egyik pályán sem, mivel el kell végezni a karosszéria és az elemek összeegyeztetését, de a csapatfőnök szerint erre nem kell sokat várni.

    „Talán télen már pályára mehetünk. Sok múlik az akkumulátoron, ez a Williamsen múlik majd. Persze most a világban uralkodó helyzet miatt elég nehéz bármi konkrétumot mondani. De közvetlenül az év elején, talán január végén sor kerülhet rá.”

  • Luca Filippi is bemutatkozik Zolderben a túraautó világkupán

    Luca Filippi is bemutatkozik Zolderben a túraautó világkupán

    A hétvégén Luca Filippi is debütál a WTCR-ben Zolderben, miután a Team Mulsanne az utolsó pillanatban biztosít számára ülést a jól elhalasztott szezonnyitón. A 35 éves pilóta Jean-Karl Vernay csapattársa lesz, és egy Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR-t állít fel a rajtrácsra az olasz alakulat, de már csak szabadkártyásként, mivel nem regisztrálták őt augusztus 14 előtt.

    Korábban inkább formaautókkal versenyzett, hiszen járt a GP2-ben vagy az IndyCarban is, tavaly viszont már a túraautóknál találhattuk, ahol a BRC Racing benevezte a TCR Europa kupasorozatba. Az összetettben itt 16. lett, a legjobb eredménye egy második hely volt a Red Bull Ringen. Filippi mindenesetre örül a lehetőségnek:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a FIA WTCR szezonnyitóján 2020-ban. Köszönettel tartozom ezért azon remek cégeknek, akiket megtiszteltetés lesz képviselni, és azzal tudom ezt leginkább visszafizetni, hogy eltökélten a lehető legjobb eredményt érem el a legversenyképesebb túraautós sorozatban. Nagyon jó érzésekkel hagytam magam mögött az első szezonomat fronthajtású versenyautókkal, és biztos vagyok benne, hogy az Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR, amelyet a Romeo Ferraris készített fel, is egyike lesz az élmezőny tagjainak.”

    Michela Cerruti, a csapat ügyvezetőjeként is biztos benne, hogy Filippi az előttük álló szezonban jól teljesít majd a pályán:

    „Örömmel üdvözöljük a családban Luca Filippit. Boldog vagyok, hogy egy olasz versenyzőt tudhatok a FIA WTCR autónkban, és elégedett vagyok azzal, hogy Luca az, akinek a pályafutását mindig is érdeklődve figyeltem. Két ilyen tapasztalt pilótával, és különleges túraautós ismeretekkel értéket teremtünk a bajnokságban, amelynek amiért ilyen tömör versenynaptárja lett, szükséges némi reaktivitás és rugalmasság. Szerencsére az Eurosport Events a FIA WTCR promótereként igazán támogató.”

  • Jean-Karl Vernay az Alfával tér vissza idén a WTCR-be

    Jean-Karl Vernay az Alfával tér vissza idén a WTCR-be

    Jean-Karl Vernay a Team Mulsanne versenyzője lesz a 2020-as túraautó világkupán, így egy Alfa Romeo Giulietta TCR-t vezethet majd. Így nyilatkozott erről a pilóta:

    „Izgatottan vártam már ezt a pillanatot. Örömmel jelentem be, hogy megegyeztem a Team Mulsanne-nal, és egy Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR-t hajthatok majd, amelyet a Romeo Ferraris készített.”

    Tavaly a francia egy Audi RS 3 LMS-t vezetett a Team Leopard Racing színeiben, és tizedik lett vele a bajnokságban. Így folytatta Jean-Karl:

    „Az elmúlt években lehetőségem nyílt jobban is megismerni a Team Mulsanne-t, és örülök, hogy csatlakozhatok hozzájuk. A Romeo Ferraris ugyan egy kisebb konstruktőr összehasonlítva a többi márkával, de mindig is lenyűgözött a szenvedélyük és az elhivatottságuk, illetve azok az eredmények amelyeket elértek a FIA WTCR-ben, amely a túraautók legfontosabb bajnoksága, valamint az Eurosport Events remek munkájának az eredménye.”

    A Team Mulsanne csak egy autót nevez, amelyet lehetővé tett a 2020-as szabályzás is, ilyen késői fázisban. Michela Cerruti, a Romeo Ferraris műveleti vezetője ennyit tett még hozzá:

    „Nagyon örülünk, és üdvözöljük a családunkban Jean-Karlt. Az, hogy őt választottuk az idei évre, annak köszönhető, hogy rendelkezik azzal a tulajdonságokkal amelyeket kerestünk. A múltban úgy döntöttünk, hogy volt benne az is, mintha fogadnánk valakire. Jól működött végül, de volt benne kockázat, amit egy olyan évben, mint 2020 nem engedhetünk meg magunknak. Hisszük, hogy Vernay megadja azt a biztonságot, amelyre szükségünk van. A 2020-as FIA WTCR egy nagy befektetés nekünk, amikor úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk az Eurosport Events ajánlatát másodjára, ezzel is erősítvén a motorsportot ezen nehéz időszakban, amelyben élünk.”

  • Hivatalos: „Visszatér” a WTCR-be a Team Mulsanne

    Hivatalos: „Visszatér” a WTCR-be a Team Mulsanne

    Az olasz Team Mulsanne istálló hivatalosan is bejelentette, hogy egy Alfa Romeo Gulietta TCR autóval „térnek vissza” a Túraautó Világkupába.

    A gárda tavaly év végén jelentette be, hogy kiszállnak a WTCR-ből, és a tisztán elektromos ETCR-re akarnak koncentrálni, ám a koronavírus-járvány miatt végül úgy alakult, hogy a 2020-as szezont csak Eurpóbán tudják majd megrendezni, ez pedig elgondolkoztatta a csapat vezetését is.

    „Rengeteg minden változott az elmúlt hónapokban, de a verseny szemléletünket és azt a módot, ahogyan megéljük a szenvedélyünket semmi sem változtathatja meg.” – kezdte az autót építő Romeo Ferraris menedzsere Michela Cerruti.

    „Ellentétben a terveinkkel, a tavalyi autóink még rendelkezésünkre állnak, így logikusnak tűnt folytatni a versenyzést velük. Úgy döntöttünk, hogy támogatjuk a Team Mulsanne terveit, illetve az Eurosport törekvéseit a 2020-as FIA WTCR idény szervezése kapcsán ebben a nehéz és komplex időszakban. Hisszük, hogy ezáltal egy pozitív üzenetet küldhetünk.” – tette hozzá.

    A Team Mulsanne tavaly a Kevin Ceccon-Ma Qing Hua duóval versenyzett ám azt, hogy idén ki vezetheti az egyetlen Alfa Romeot azt még nem tudni. Az olaszok tehát úgy térnek vissza sorozatba, hogy hivatalosan egy versenyt sem hagytak, így gyakorlatilag nem visszatérnek, hanem folytatják a Világkupás projektjüket a kérdés már csak az, hogy ez fent is marad-e miután minden visszaáll a megszokott kerékvágásba…

  • Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

    Újra aláírt Kevin Ceccon a Team Mulsanne istállóhoz, így a 2019-es WTCR-ben ő vezetheti az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-t. A bejelentést követően így nyilatkozott Ceccon:

    „Nagyon izgatottan vártam a bejelentést. Reméltem, hogy egész évre szerződtetnek a tavalyi jó eredményeim miatt, de az életben sosem tudhatjuk, hogy mi következik. Azt kell hogy mondjam, hogy Michaela és a teljes Romeo Ferraris csapat egyértelművé tették és kifejezték azt, hogy együtt dolgozunk tovább, ami megnyugtató.”

    A 25 éves pilóta öt fordulón volt ott 2018-ban a túraautó világkupán, Gianni Morbidelli helyére került, és Japánban győzelmet is szerzett. Erről így vélekedik:

    „Amikor 2018-ra visszatekintek, és hogy mit értem el, az az érzésem, hogy idén egyik csapat lehetünk az élmenők közt, persze nem érdemes alábecsülni a mezőnyt. Igyekszem jól elkapni a fonalat már az elején, és jól szerepelni a pályán.”

    A csapat adós még Ceccon csapattársának a kilétével, legkésőbb a hivatalos tesztek előtt lehet majd ezt biztosan tudni, ami majd március 28-29-én lesz majd Barcelonában.

    Michaela Cerruti csapatvezető is elégedett:

    „Örömmel folytatjuk Kevinnel. Egy nagyon nehéz pillanatban érkezett hozzánk tavaly, de együtt olyan eredményeket értünk el, amire sokan nem számítottak. Célunk az, hogy folytassuk egy ilyen sikeres versenyzővel, aki egyből felvette a ritmust és képes volt mindenkit motiválni a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy Kevin egyre nagyobb tapasztalata, illetve a fejlesztéseink kifizetődőek lesznek a téli szünet alatt, és egyből versenyképesek lehetünk, már a szezonnyitón.”

  • Hivatalos a Romeo Ferraris nevezése is az Alfa Romeokkal a WTCR-be!

    Hivatalos a Romeo Ferraris nevezése is az Alfa Romeokkal a WTCR-be!

    Tavaly győzelemre is képes volt az Alfa Romeo a TCR International Seriesben, Dušan Borković és Davit Kajaia is képes volt nyerni a márkával. Nem maradhatnak le természetesen a WTCR bemutatkozó szezonjáról sem, és csatlakoznak az Audi, Honda, Hyundai és Volkswagen mellé, akiket már valamilyen formában, de bejelentettek.

    Két Alfa Romeo tehát ott lesz a rajtrácson az idei szezonban, amely áprilisban indul, bár a versenyzőiket még nem nevezték meg. Michaela Cerruti nyilatkozott a Romeo Ferraris részéről:
    „Cégünknek ez egy komoly előrelépés, és miután két évet eltöltöttünk a TCR Internationalban, egy FIA által felügyelt világszériában indulhatunk, és nyújthatunk az autóinknak háttér támogatást. Ez egy nagyon ígéretes kezdeményezés, amelyben támaszkodhatunk a WTCR promótereire, és a szervezőkre, – így ez egy nyerő kombináció. A TCR autók bevezetése egyértelműen növeli a versenyt és a show-t a pályán, egy olyan szériában, ami mindig is vonzó volt a helyszíni és az otthoni nézőknek is.”