Címke: Michael Schumacher

  • Wolff szerint a Mercedes Schumachernek köszönheti sikereit

    Wolff szerint a Mercedes Schumachernek köszönheti sikereit

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elhintette, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy egy nap Mick Schumacher a Mercedes versenyzője lesz.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia idén megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, jövőre pedig a Formula 2-ben folytatja pályafutását. Mindemellett azt pletykálják, hogy Mick a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja lesz.

    Wolff szerint azonban nem kizárt, hogy Mick egy nap mercedeses lesz.

    „Mercedes motorral nyerte meg a Formula 3-as bajnoki címet.” – mondta Wolff a Bildnek. „De most időt kell adnunk neki a fejlődésre.”

    A Mercedes főnöke a 2013 decemberében síbalesetet szenvedett Michaelről is beszélt, aki utolsó aktív éveiben a Mercedes versenyzője volt.

    „Michael mindig jelen van a személyes életemben és a Mercedesében is.” – mondta Wolff. „Mindig gondolunk rá. Számomra ő minden idők legkiválóbb versenyzője, hihetetlen személyiséggel.”

    „Michael az egyik alapító atyja a Mercedes jelenlegi sikereinek az F1-ben, és segített 2010 és 2012 között megalkotni ezeket a létesítményeket.”

  • Webber: Hamilton egy körön olyan jó, mint Senna

    Webber: Hamilton egy körön olyan jó, mint Senna

    A 9-szeres nagydíj győztes Mark Webber úgy véli, hogy Lewis Hamilton egy körön olyan gyors, mint a legendás Ayrton Senna volt.

    A brit versenyző idén szerezte meg ötödik világbajnoki címét, amivel utolérte Juan Manuel Fangio-t. A szezon első felében még Sebastian Vettel tűnt esélyesebbnek, ám a csapat és a pilóta hibái miatt, alul maradt ebben a küzdelemben, valamint azt sem segített nekik, hogy Hamilton a nyári szünet után, még erősebben tért vissza. A Mercedes pilótája ebben a szezonban, több mint 400 pontot szerezt, amivel egy rekordot állított fel. Karrierje során 83 rajtelsőség szerepel a neve mellett, ami két éven belül 100-ra növekedhet.

    ,,Időmérőn – ezt mondtam már, de most megismétlem – ő a legjobb, Senna óta, úgy értem, még Michaelnél is jobb. Vitathatóan, ő a legjobb, az elmúlt 40 év alatt. Egy szinten Ayrtonnal egy körön. Lewis nem gyakran hibázik szombaton, ám benne van egy olyan pusztító sebesség, amit ha kell elő tudni hívni.”

    Webber, aki több éven keresztül csatázott a brittel, az elsők között volt, akik szembesültek a képességeivel. Az ausztrál azt is bevallotta, nehéz megtalálni Hamilton gyengeségét.

    ,,Nem tudom, mik lehetnek a gyenge pontjai, ezért is olyan veszélyes. Rendelkezik azokkal a képességekkel, mint Sebastian, tudjuk, hogy olyan erős, mint Fernando. Évek óta keményen dolgozik, ezért is van ennyi rekordja.”

    Hamilton két éves szerződést írt alá a Mercedesszel, ám Webber úgy látja, a 2019-es szezon kulcsfontosságú lesz a 33 éves versenyző számára, érdekes lehet, meg tudja-e tartani a motivációját, és ezáltal utol tudja-e érni Schumachert.

    ,,Legnagyobbak egyike, és még mindig nem fejezte be a pályafutását, ezért még rengeteg statisztikát fog vezetni a jövőben, ami rendkívül lenyűgöző teljesítmény. Végig mehet ezen az úton, főleg ha jövőre megnyeri a hatodik világbajnoki címét is. Úgy gondolom, ez nagymértékű jelzés lesz arra, hogy meg van-e benne a kellő motiváció ahhoz, hogy legyőzze Michaelt, ami ebben a tekintetben nyolc bajnoki címet jelent. Ám, ha a következő három évben, is ilyen teljesítményt nyújt, az emberek talán el fognak kapcsolni. Figyelemmel kísérni az új rekord születését, nagyszerű lenne, de addig még sok versenyen kell részt vennie.” – nyilatkozta az ex-versenyző a Speedcafe.com-nak.

  • Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Összeszedtünk pár ikonikus rivális párost az Forma-1 történetéből, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt a legmeghatározóbb a sportban. Függetlenül attól, hogy élőben láttátok-e azon csatákat, vagy életkorotokból adódóan csak felvételekről.

    Alábbi szavazásunkban két páros jelölhettek meg.

    Ha egyéb javaslatod van, mely nem szerepel felsorolásunkban, kommenteld a poszt alá Facebook oldalunkon!

    [poll id=”106″]

  • Michael 50: Schumacher kiállítással készül a Ferrari

    Michael 50: Schumacher kiállítással készül a Ferrari

    2019 január 3-án, Michael Schumacher 50. születésnapja alkalmából Schumacher kiállítás nyílik a Ferrari Múzeumban. Így kívánják megünnepelni és elismerni a Ferrari legsikeresebb versenyzőjét.

    Schumacher 1996 és 2006 között a Ferrari versenyzőjeként öt bajnoki címet szerzett és számos rekordot megdöntött, ezen kívül hat konstruktőri bajnoki címhez segítette hozzá az olasz csapatot.

    A múzeum helyiségeiben a hétszeres világbajnok emlékezetes szezonjaiba lehet majd visszatekinteni, de a kiállítás bemutatja majd, hogy Michael milyen döntő szerepet játszott a Ferrari GT autóinak fejlesztésében, a maranellóban töltött évei során, versenyzőként, és konzulensként.

    A „Michael 50” nevű kiállítás együttműködik majd a Keep Fighting alapítvánnyal.

  • Nincs ágyhoz kötve Schumacher?

    Nincs ágyhoz kötve Schumacher?

    Közel 5 éve már, hogy Michael Schumacher egy síbaleset következtében beverte a fejét és súlyos sérülést szenvedett. Sokáig volt kórházban, mióta azonban otthonában ápolják, nem tudni, hogy milyen állapotban lehet, egyáltalán tudatánál van-e.

    Augusztusban a francia ‘Paris Match’ magazinnak nyilatkozták állítólag közeli hozzátartozók, hogy Schumi képes kifejezni érzelmeit, és gyakran sír, mikor a természet szépségét látja.

    Schumacher menedzsere, Sabie Kehm azonban elmondta, hogy miért nem közöl hivatalos információkat az F1-es legenda állapotáról.

    „Alapvetően a sajtó sosem nyilatkozott Michael és Corinna magánéletéről.” – mondta Kehm. „Egyszer egy hosszú beszélgetés során Michael azt mondta nekem: ‘Jövőre nem kell felhívnod engem, eltűnök’. Azt hiszem ez volt a titkos álma, hogy egy nap ezt megtehesse. Ezért akarom továbbra is megvédeni a kívánságait, hogy nem adok ki róla semmit.”

    A Daily Mail azonban most közölt némi infót Schumacher állítólagos állapotáról. Információik szerint a hétszeres világbajnok nincs ágyhoz kötve, de széleskörű ápolói ellátásban részesül. Ennek költsége pedig 50 000 font (közel 18 millió forint) hetente.

    Azt is tudni vélik, hogy Schumi családja közvetlen közelében, otthonuk főépületében él, szemben a korábbi állításokkal melyek szerint egy külső épületben tartózkodik, melyet szinte kórházzá alakítottak.

  • Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Vettelnek vegyes érzései vannak Kubica visszatérésével kapcsolatban

    Sebastian Vettel vegyes érzésekkel fogadja Robert Kubica visszatérését.

    A lengyel versenyző 8 év után fog újra rajthoz állni, a szériában, anno F1-es karrierje még 2011-ben szakadt meg, mikor is egy rally versenyen egy baleset következtében súlyos kézsérülést szenvedett.

    ,,Vegyes érzéseim vannak. Egyrészről örülök neki, hogy visszatér. Senki sem tudja elképzelni, milyen nehéz volt számára és min kellett keresztül mennie. Másrészről pedig sok olyan fiatal versenyző van, aki megérdemelné, hogy helyet kapjon. –nyilatkozta a német világbajnok a svájci Blicknek.

    Ugyanebben az interjúban Vettel elárulta, nem látogatta meg egykori mentorát és barátját Michael Shcumachert mióta a versenyző súlyos balesetet szenvedett. A Ferrari jelenlegi pilótája ugyanakkor elmondta, szüksége lenne honfitársa tanácsaira.

    ..Michael sok évet töltött Maranellóban, a szelleme még mindig körül lengi a helyet. Mi pilóták más nyelven beszélünk, mint a mérnökök, ezért is lenne olyan jó tőle tanácsot kapni. Mindig is jó kapcsolatunk volt, és igen nagyon hiányzik.”

  • A Mercedes örömmel támogatná Mick Schumachert

    A Mercedes örömmel támogatná Mick Schumachert

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Mick Schumacher sikeres lehet majd a Forma-1-ben. Wolff azt is hozzátette, hogy benne van a pakliban, hogy a hétszeres világbajnok fia pont a Mercedesszel lesz majd sikeres.

    A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda, Michael Schumacher a Forma-1-es évei előtt a Mercedes sportautóit vezette. A német legenda a száguldó cirkuszban 2010-től 2012-ig képviselte a német gyártó színeit.

    Mick Schumacher ebben az évben megnyerte a Formula-3-as bajnokságot. A német fiatalnak ez volt az első bajnoki címe pályafutása során. Azonban a kis Schumi hivatalosan még semelyik Forma-1-es csapathoz sem tartozik. A Formula-3-ban Mercedes motorokat használt, azonban ez még nem jelent semmit. A Ferrari, ahol édesapja öt világbajnoki címet tudott nyerni, már jelezte, hogy szívesen dolgoznának együtt az ifjú Schumacherrel.

    Mick, akinek az édesapja 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett , jövőre a Prema Racing csapatával fog majd versenyezni a Forma-2-ben.

    Amikor megkérdezték Wolfftól az FIA díjátadó gálán, hogy érdeke-e a Mercedesnek, hogy megszerezzék Schumachert, csak annyit válaszolt, hogy ez egy nagyon izgalmas kérdés.

    „Bajnok lett a Formula-3-ban egy olyan autóval, amit Mercedes erőforrás hajtott. Ez nagyon szép és jó, azonban Mick nem tagja a Mercedes pilótaakadémiájának.

    „A legfontosabb dolog az, hogy hagyjunk neki időt gondolkodni. Mick hihetetlen örökséggel rendelkezik, ugyanis az édesapja a valaha volt legeredményesebb Forma-1-es pilóta.

    „A Formula-3-at kipipálta, jövőre már a Forma-2-ben fog versenyezni, ami nehezebb lesz egy fokkal, mivel sok tapasztaltabb versenyzővel kell majd összemérnie a tudását.

    „Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Mick akár a Forma-1-ben is sikereket érhet majd el. Lehet, hogy beünk, viszont az is lehetséges, hogy nem.”

    A Mercedes pilóta akadémiájának jövője továbbra is kérdéses Wolff szerint. Jelen pillanatban a Mercedes három igen tehetséges fiatal pilótával rendelkezik. Az egyikük az az Esteban Ocon, aki jövőre a Mercedes tesztpilótája lesz majd. Rajta kívül ott van még George Russell, aki idén bajnok lett a Forma-2-ben, jövőre pedig már a Williams pilótája lesz majd a Forma-1-ben. A harmadik pedig Pascal Wehrlein, aki a Formula E-ben fog majd versenyezni. Azonban Wehrlein január végén hivatalosan is távozik a Mercedes családjából.

    Wolff ugyanakkor Oroszországban elmondta, hogy a Mercedes lehetőséget szeretne adni a fiatal pilóták számára, ami miatt a pilóta akadémiájukat továbbra is fent fogják tartani.

    „Anno Michael Schumacher is a Mercedesnél kezdte el a pályafutását és láss csodát, ő lett a sportág történetének legjobb pilótája. Per pillanat olyan pilóták tagjai a programunknak, mint Esteban Ocon, George Russell vagy Pascal Wehrlein. Mindannyiuk előtt egy szép, sikerekkel teli karrier áll.

    „Nagyon fontos, hogy a Mercedes szerves részét képezze a fiatal pilóták karrierjében.”

  • Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    A FIA elnöke, Jean Todt látogatást tett Vlagyimir Putyinnál, ajándékba pedig egy olyan sisakot vitt, amelyet aláírt Michael Schumacher is! A tegnapi FIA Gála előtt Szentpéterváron találkoztak, az állami operaházban. Ekkor adta át különleges ajándékát az ismert politikusnak a motorsportok elöljárója. Ez pedig nem más, mint egy kék FIA sisak, amit szoktak használni a biztonságos közlekedési kampányaikban, amelyet aláírt több versenyző is, magyarázta Todt. Felipe Massa és Nico Rosberg is aláírta, de Todt egyszer megállt:

    „Ez pedig Michael Schumacheré.”

    Putyin ennek láthatóan örült, és elárulta Todtnak, hogy mindegyik versenyzőt kedveli azok közül akik aláírták, és köszönetét fejezte ki. Majd így szólt:

    „Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem készíttettem ajándékot Önnek. Most egy kicsit zavarban vagyok. Köszönöm, még egyszer.”

    Todt egyből sietett leszögezni, hogy nem vár cserébe ajándékot:

    „Önnel találkozni, az volt a legjobb ajándék.”

    Putyin, hogy tovább folytassa a beszélgetést, az új szentpétervári motorsport centrumra terelte a szót:

    „Örülnék, ha meglátogatná. Véleményezhetné, javaslatokat tehetne, hogy miképp fejlesszük tovább.”

    Arról Oroszország elnöke nem tudott, hogy Todt ebben már megelőzte: mai program az, hogy meglátogatja a létesítményt a francia. Búcsúzóul ennyit mondott még Putyin:

    „Remélem, hogy a jövőben többször is meglátogat minket.”

    És itt feltehetően nem csak az Orosz Nagydíjra gondolt Szocsiban…

  • Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    A FIA elnöke Jean Todt szerint Sebastian Vettel teljesen más cipőben jár a Ferrarinál, mint annak idején Michael Schumacher. Negyedik év a Scuderiánál, és továbbra sincs bajnoki cím. Így volt ez Michael Schumacherrel is, 1996 és 1999 között, és Sebastian Vettel is pont így áll. A 72 éves korábbi Ferrari csapatvezető az Auto Bildnek elmagyarázta, hogy mégis miben van nagy különbség:

    „Először is: Nagyon kedvelem Sebastiant, és erről van is egy történetem. Az összes Német Nagydíj előtt amelyiken indult Michael, elhívta a csapatot gokartozni Kerpenbe.  Egyszer egy Sebastian nevű kisfiú us ott volt az édesapjával. Michael bemutatta, és ennyit mondott: Ez a versenyző roppant tehetséges, egyszer felér majd a nagyok közé. Ő volt Sebastian Vettel. Ma 31 éves, akkor volt 13. Egy nagy különbség azonban van a ferraris történetükben. Amikor Michael csatlakozott a csapathoz, akkor ha 1-10 között nézzük a fejlesztési lehetőségeket, akkor a négynél álltunk. Amikor Vettel érkezett a Scuderiához, akkor nyolcon állt ugyanez.”

    Kötelező lenne éppen ezért Vettelnek bajnoki címet szereznie? Todt védelmábe veszi:

    „Az emberek alábecsülik azt, hogy milyen nehéz is megnyerni egy világbajnokságot. Alonso is kétszer elbukta a bajnoki címet az utolsó versenyen, és pont Vettel ellen.”

  • Todt együtt nézte a versenyt Schumacherrel és nem volt elégedett

    Todt együtt nézte a versenyt Schumacherrel és nem volt elégedett

    A FIA elnöke, Jean Todt elárulta, hogy Michael Schumacheréknél nézett egy Forma-1-es versenyt, és konkrétabban megfogalmazta, hogy mi is a baja a német RTL közvetítésével. Nemrég sok rajongó véleményét mondta ki Todt azzal, hogy élesen bírálta a csatornát a reklámozási szokásai miatt, és szerinte emiatt szinte érthetetlenné válik a közvetítés.

    Az Auto Bildnek most tisztázta a problémáját a francia, sőt az is kiderül, hogy akkor volt kénytelen az RTL-t nézni, amikor meglátogatta jó barátját, Michael Schumachert:

    „Mindig óvatos vagyok, ha mondok valamit. Azonban igaz a hír, mely szerint a Brazil Nagydíjat Svájcban Michaelnél néztem. Nagyon zavar, mert nem hittem a szememnek, ami történt öt perc után. Amikor versenyt nézek, mindig van velem egy iPad, ahol az időeredményeket nézem. Emiatt általában nem is zavar annyira a reklám. Azt is megértem, hogy a kereskedelmi csatornák a költségvetésüket így finanszírozzák, és ez megfelel a jogszabályi környezetnek is. Szerettem volna azonban legalább azt, hogy legalább kép a képben láthassam a versenyt, hogy legalább ne maradjak le eseményekről a verseny alatt. Ha nézek egy futamot, szeretném érteni is a történéseket.”

    A véleményével Todt azonban nem akarta az RTL stábját megsérteni:

    „A riporter és a kommentátorok nagyon is kompetensek. Nem őket akartam kritizálni. Tudom, hogy milyen nehéz az ő munkájuk. Én ezt nem is akarnám csinálni, és Michaelt is mindig lebeszéltem ilyesmiről.”

    A német jog szerint az RTL óránként 12 percnyit reklámozhat.