Címke: Michael Schumacher

  • Hülkenberg és a DEKRA szakítottak!

    Hülkenberg és a DEKRA szakítottak!

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a járműveket ellenőrző vállalat, a DEKRA már nem támogatja őt többé. A német pilóta 13 évig dolgozott velük együtt, és a cég követte őt a csapatváltásai során is a Forma-1-ben.

    A DEKRA ismert szponzora volt a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek is, a teljes sportolói karrierje folyamán. Hülkenberg így búcsúzott tőlük a közösségi média felületein:

    „Véget ér egy korszak, egy remek partnerrel! Köszönöm a 13 emlékezetes együtt töltött évet.”

    A DEKRA egyébként a hivatalos technikai partnere a DTM-nek is, vagy az ADAC Formula 4-nek. A stuttgarti cég más sportágak támogatásában is aktív, így hivatalos partnere a német futballszövetségnek is, és a teniszben is jelen vannak.

    Hülkenberg 2019-ben már a harmadik szezonját kezdi meg a Renaultnál. Idén csatlakozik a franciákhoz Daniel Ricciardo is, és ketten fogják leleplezni majd az új betontorpedójukat, február 12-én.

  • Brawn cáfolja Briatore állítását, miszerint ő fedezte fel Schumachert

    Brawn cáfolja Briatore állítását, miszerint ő fedezte fel Schumachert

    Ross Brawn leleplezte azt a „mítoszt” Michael Schumacher kapcsán, melyet Flavio Briatore gyakran emleget.

    Bár Briatorének volt köze ahhoz, hogy Schumacher 1991-ben a Benettonhoz igazolt, valójában nem is hallott a németről addig míg az nem debütált a Jordannel a Belga Nagydíjon.

    Erről Ross Brawn beszélt a Formula1.com Beyond the Grid podcastjában. Elmondása szerint ő már akkor felfigyelt Schumacher képességeire, mikor sportautó világbajnokságban versenyzett.

    „Abban az évben, mikor bajnokságot nyerő Jaguarunk volt (1991, World Sportscar Championship), az egyetlen igazi ellenfelünk Michael volt a Mercedesben, mivel a többi versenyző közel sem volt olyan jó.” – emlékezett vissza Brawn. „Ott találkoztam vele először és tényleg hihetetlenül gyors volt, és ami engem lenyűgözött, hogy képes volt megautózni az elvárt időket, miközben a fogyasztási határon belül maradt. Nagyon versenyképes volt.

    „Mikor elkezdtek arról beszélni, hogy ő megy a Forma-1-be, Tom (Walkinshaw) és én már elköteleződtünk a Benettonnál, és akartuk őt, mert tudtuk, hogy milyen jó.”

    „A gond az volt, hogy nálunk már volt két versenyző (Moreno és Piquet), míg a Jordannek volt egy szabad ülése. Próbáltuk meggyőzni Flaviót, hogy kellene egy drasztikus csere, de ő nem volt meggyőződve erről, mert nem tudott semmit sem Michael Schumacherről.”

    „Persze mikor Michael feltűnt Spában és teljesített, akkor már nem kételkedett. Szóval úgy gondolom, hogy a ‘Flavio felfedezte Michael Schumachert’ sztori egy kicsit el van túlozva. Tom és én akartuk őt az autóba. Flaviót akkor győzte meg, mikor látta őt Spában aztán következett egy csata azért, hogy kivegye őt a Jaguarból és beültesse a Benettonba.”

    A Mercedes pénzelte akkor sportautó versenyzőjének F1-es debütálását, mintegy felkészítve őt, valamint Karl Wendlingert és Heinz-Harald Frentzent a Mercedes visszatérésére az F1-be, a Sauberrel, melyet a következő évre terveztek. A Benetton azonban keresztülhúzta ezt a számítást, legalábbis Schumacher kapcsán.

  • Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Habár Toto Wolff nem mondana le a bajnoki címek sorozatos elhódítása felett érzett örömről, kissé fél attól, hogy a Mercedes rajongói ráunnak a dominanciára.

    Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a sportrajongók nem szeretik a kiszámítható eseményeket, az F1 turbóhibridkorszakában azonban eddig vajmi kevés esély akadt az igazán meglepetésszerű eredményekre. A győzelmekért legalább három csapat is (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) küzd, a bajnoki címek terén még ez sem mondható el, miután a Mercedes 2018-ban zsinórban ötödszörre is duplázott, vészesen megközelítve a Ferrari hatszezonos konstruktőri bajnoki szériáját. Az ilyenfokú egyeduralom egy idő múlva érezteti magát a rajongók érdeklődési szintjén, és még ha az F1-től nem is pártolnak el, előfordulhat, hogy más csapat mellé szegődnek.

    „A rajongói alaptermészethez tartozik, hogy a kevésbé esélyes félnek drukkolsz, a sorozatos nyertes elveszti a varázsát” – magyarázta Wolff. „Ezt úgy próbáljuk elkerülni, hogy szerénységgel és alázatossággal közelítünk a sporthoz és a részvételünkhöz, semmit nem veszünk készpénznek; sosem szabad úgy éreznünk, hogy jogunk van a győzelemre. Amennyiben sikerül kitartanod ezen értékek mellett, bizonyos mértékig növelheted a rajongói táborod és megtarthatod a jelenlegi szurkolóid még akkor is, ha egy ideje nyerő szériában vagy.”

    A győzelmi sorozat természetesen magával vonzza a rekorddöntés eshetőségét is, a Mercedesnek pedig reális esélye lehet a Ferrari fentebb említett rekordjának felülmúlására, míg Lewis Hamilton megcélozhatja Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    „Két csoport létezik: az egyikük reméli, hogy a Mercedes nem éri el a kitűzött célokat, a másik azonban érdeklődve figyeli, hogy ‘na a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak vajon sikerül utolérnie a Ferrarit és Michael Schumachert?’” – folytatta Wolff. „Ez további érdekes cselekményt biztosít az F1 történetében. Nagy motivációt merítünk abból, hogy sikerült beállítanunk a Ferrari zsinórban ötször megszerzett dupla bajnokságát, a hatodik pedig még vár ránk.”

  • Brawn lát megoldást Schumacher sérüléseire

    Brawn lát megoldást Schumacher sérüléseire

    Ross Brawn biztos benne, hogy lesz megoldás Michael Schumacher agyi károsodására a jövőben. A Forma-1 sportért felelős igazgatója közeli barátja a Forma-1 legenda Schumachernek, akik továbbra is titokban tartják azt, hogy milyen állapotban is van a hétszeres világbajnok.

    Brawn úgy véli, hogy Schumacher felesége Corinna, és a gyermekeik Mick és Gina-Maria nagyon kemény időszakon mentek keresztül, az öt évvel ezelőtti síbaleset óta. A BBC 5-nek nyilatkozott:

    „Soha nem adták fel azt, hogy támogassák Michaelt, és hisznek benne, hogy lesz megoldás. Erről nagyon nehéz beszélni, mivel a család kérésére ezt privát dolognak tekintjük, és én ezt tiszteletben tartom. Az első napokban pedig különösen nagy volt a mozgás. Optimisták vagyunk abban a tekintetben, hogy találunk megoldást a jövőben erre, és akkor haladni fognak majd a dolgok Michaellel is.”

  • Közeli ismerősei sem árulnak el sokat Schumacherről

    Közeli ismerősei sem árulnak el sokat Schumacherről

    Michael Schumacher legközelebbi ismerősei, barátai is tiszteletben tartják a család döntését, mi szerint nem adnak ki információt az F1-es legenda egészségügyi állapotáról.

    Január 3-án lett az hétszeres világbajnok 50 éves, ez alkalomból a család egy közleményt adott ki, melyben továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben kérésüket és elmondták, hogy Schumi a lehető legjobb kezekben van.

    A család döntését pedig a közeli ismerősök is támogatják.

    Az FIA elnöke, Jean Todt, aki korábban Schumacher csapatfőnöke volt a Ferrarinál, a Welt című lapnak csak annyit mondott, hogy bár továbbra is jó barátságot ápol a családdal és havonta meglátogatja őket, „már nem olyan a kommunikációnk, mint azelőtt volt”.

    Schumi állapotáról azonban ő sem árul el semmit.

    „Tudják, hogy öt éve szörnyű balesete volt, ő harcol és ezt folytatni is fogja, van egy csapat körülötte, a családja, amely rendkívüli.” – mondta Todt a La Gazzetta dello Sportnak.

    „A többi magánügy és ez így is van rendjén.”

    Ross Brawn is egyetért ezzel.

    „Rendszeresen kapcsolatban vagyok Corinnával (Michael feleségével) és teljes mértékben egyetértek a döntésükkel.” – mondta Brawn. „Teljesen érthető, hogy Corinna meg akarta tartani ugyanazt a személetet Michael magánélete kapcsán, mely irányadó volt a karrierje során is. Még egy ilyen tragikus esemény után is ez egy olyan döntés, amit tiszteletben kell tartanunk.

    Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke is azt állítja, hogy ő is kapcsolatban van Corinnával, és szintén eleget tesz a kérésnek, mi szerint Michael élete maradjon privát.

    „Remélem, hogy történik valami (pozitív), de nem akarok mondani semmit, csak azt, hogy Michael elszántan küzd, csodálatos családja körében.”

  • Kipróbáltuk a Schumacher és a Schumoji appot!

    Kipróbáltuk a Schumacher és a Schumoji appot!

    Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnok január 3-án ünnepelte 50. születésnapját.Ez alkalomból két mobil alkalmazás is napvilágot látott: a „Schumacher” és a „Schumohi”. Kipróbáltuk őket.

    A Schumacher app felépítését tekintve olyasmi, mint egy versenyző részletes weboldala, tele adatokkal, interjúkkal, érdekességekkel.

    Az némileg zavaró, hogy az alkalmazás csak vízszintes tájolásban tud megjelenni, de lássuk, mit is rejt pontosan:
    Az alkalmazásban található egy videóinterjú Michaellel, mely még síbalesete előtt készült. Ez darabokra van szedve, különféle kérdésekre lehet kattintani, és a kérdésekre egy-egy videó formájában felel Michael.

    Az appban bejárhatjuk a kerpeni gokartpályát, megtaláljuk benne az össze F1-es versenypályát, melyen Schumacher versenyzett akár csak egyszer is, és mindegyiknél feltüntették, hogy melyik évben hányadik helyen végzett ott Schumi. Ezen kívül F1-es rekordjai is felsorolásra kerültek.

    Virtuális sétát tehetünk a „Michael Schumacher Private Collection”-ben, és várásolhatunk a Schumacher Shopban, mely ráadásul most akciót kínál, mi szerint bármit vásárolsz mellé ingyen kapsz egy sapkát is. Ezen kívül listába szedték Schumi legkomolyabb „barátait és ellenfeleit”, kattintásra pedig mindegyikükkel látható egy-egy videó interjú. Itt van többek között Sebastian Vettel, Eddie Jordan, Flavio Briatore, Damon Hill, Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Felipe Massa is. Barrichellót mondjuk hiányoljuk a listából…

    Elolvashatjuk, hogy miről is szól a Keep Fighting Foundation, PayPal segítségével pedig akár adományozhatunk is az alapítványnak.

    Az alkalmazás angol és német nyelven használható, letölthető Androidra és iOS-re.

    A Schumoji alkalmazás pedig a közösségi platformokat kedvelők körében használható. Különféle Schumacheres hangulatjeleket, úgynevezett emojikat, emoticonokat tartalmaz, valamint pár GIF képet. Schumi minden F1-es korszakából vannak itt figurák, így Benetton, Ferrari és Mercedes szerelésben látható Schmi grafikát is küldhettek ismerőseiteknek, vagy kidekorálhatjátok vele fotóitokat. De van pár emoji Mick Schumacherről is, valamint idézeteket is felhasználhattok.

     

    Letölthető Androidra és iOS-re.

  • Schumacher volt a kulcs a Mercedes sikereiben

    Schumacher volt a kulcs a Mercedes sikereiben

    A Mercedes egykori csapatfőnöke Ross Brawn kijelentette, hogy Michael Schumacher főszerepet játszott abban, hogy az istálló domináns csapattá vált a Forma-1-ben.

    A hétszeres világbajnok – aki csütörtökön lett ötven éves – három esztendőt töltött a németeknél, mielőtt Lewis Hamilton 2012 végén átvette a helyét. A Mercedes 2014 óta mind az egyéni mind pedig a konstruktőri bajnoki címet begyűjtötte, ami Ross Brawn szerint nagyrészt a német legendának köszönhető.

    „Már előtte is dolgoztam Michael-lel és tudtam, hogy ő milyen, milyenek a képességei és hogyan dolgozok. A többi srác nem.” – kezdte Brawn a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjújában.

    „Jock Clear, aki Jacques Villeneuve versenymérnöke volt, akkor mikor Michael és Jacques egymással harcoltak. Akkor csaknem utálta Michaelt a szenvedélye miatt, de mára már az egyik legközelebbi barátja lett, köszönhetően az együtt töltött időknek. Michael erkölcse, fegyelme és szorgalma miatt hamar megnyert magának mindenkit. Andrew Shovlin mondta nekem, akkor mikor megszerezték az első bajnoki címüket, hogy Michaelnek rettentően sok érdeme van ebben a világbajnoki címben.” – folytatta.

    Brawn Schumacher visszatéréséről is mesélt.

    „Felipe Massa balesete miatt Schumacher megpróbált visszatérni, ez számomra egy figyelemfelhívó jel volt, hogy neki elvonási tünetei vannak. Ott volt a motoros balesete, ami miatt komolyan megsérült a nyaka, sokkal jobban, mint amit az emberek gondoltak, mert nem igazán beszélt ő róla. Végül be kellett látnia, hogy nem vezetheti újra a Ferrarit, a nyaka nem engedte. De ez megmutatta számomra, hogy ő mennyire lelkes.”

    „Amikor pedig Jenson váratlanul bejelentette a távozását, akkor egyből felhívtam Michaelt és azt mondtam neki, hogy ’jól esne egy sör’, mire ő azt felelte, hogy ’tudom mit akarsz, legyen hát’. Akkor arra jutottunk, hogy megpróbáljuk, a Mercedesnél mindenki rettentően felvillanyozott volt miatta és Norbert [Haug, a Mercedes Motorsport akkori alelnöke – a szerk.] nagyon szerette volna őt az autónkban látni. Ez egy olyan kérdés volt, amit mindenki támogatott, szóval elég hamar a végére értünk.”

    Schumacher így az előző évi bajnok, Brawn GP jogutódjához szerződött, ami immár Mercedes néven folytatta tovább. Az újabb Brawn-Schumacher együttműködés már korántsem volt olyan sikeres, mint korábban a Ferrarinál. Győzelem nélkül, és egy dobogós hellyel zárulta a hároméves periódus.

    „A különbség szerintem az volt, hogy akkor már nem volt domináns autónk. Korábban a Ferrarinál egy erős vagy akár a legerősebb autó volt a miénk. 2010-ben viszont nem. A csapat túlélő módban volt, mivel nem tudtuk, hogy hogyan tovább és nem tudtunk elég pénzt belefektetni a 2010-es autóba. Minden tekintetünk a költségekre irányult, mert tudtuk, hogy egy évet úgy kel túl élnünk, hogy nem lesz komolyabb bevételünk.”

    „Ez volt az az időszak, amikor megnyertük a világbajnokságot, de még mindig nem volt kiemelt szponzorunk. Az a siker egy tündérmese volt, de támogató így sem jött. Nehéz időszak volt gazdaságilag. Szerény felkészüléssel vágtunk neki az évnek, 2009-ben új szabályok érkeztek, és más csapatok sokkal többet fejlődtek nálunk. Így egy elég átlagos évünk volt.” – zárta Brawn.

  • Egykori és jelenlegi F1-esek is köszöntötték Schumachert

    Egykori és jelenlegi F1-esek is köszöntötték Schumachert

    Michael Schumacher tegnap ünnepelte 50. születésnapját. Bár egészségi állapotáról semmit biztosat nem tudni, azért senki nem feledkezett meg róla tegnap (sem).

    Volt és jelenlegi Forma-1-es versenyzők is felköszöntötték a hétszeres világbajnokot a közösségi médián keresztül.

    „Boldog születésnapot Michael Schumacher! Mindig példakép voltál számomra.” – írta Szergej Szirotkin az alábbi fotóhoz, melyen még gokartos korában fotózkodott Schumival.

    https://www.instagram.com/p/BsLbtd6FZKz/

    Nico Hülkenberg is egy több, mint 10 éves közös képükkel kívánt minden jót Schumachernek.

    https://www.instagram.com/p/BsKlibPH1oT/

    Lewis Hamilton posztjáról pedig ide kattintva olvashatsz.

    Természetesen Felipe Massa is felköszöntötte egykori csapattársát.

    https://www.instagram.com/p/BsLP7tblE4F/

    Ahogy Rubens Barrichello is.

    https://www.instagram.com/p/BsLNs4eFT0Y/

    És Nico Rosberg is.

    https://www.instagram.com/p/BsLNPd0HhT3/

    Eddie Irvine az alábbi fotóhoz ezt írta: „50 lettél, és az ötvenesek nagyszerűek, szóval ideje felkelni. Ui.: Látjátok, egy német is meg tud nevettetni.”

    https://www.instagram.com/p/BsLVIHAFf_i/

    Az egykori nagy rivális, Mika Häkkinen is köszöntötte Schumachert.

    https://www.instagram.com/p/BsLRVRnjqnd/

    Mi pedig így:

    https://www.instagram.com/p/BsLjFE4lkKA/

  • Hamilton is felköszöntötte Schumachert 50. születésnapja alkalmából

    Hamilton is felköszöntötte Schumachert 50. születésnapja alkalmából

    A britek ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton is tiszteletet nyújtott annak a Michael Schumachernek, aki tegnap ünnepelte 50. születésnapját. A Mercedes britje azt is elmondta, hogy a hétszeres világbajnok német pilóta Forma-1-ben elért eredményei örökre fent fognak maradni.

    Hamiltonnak már csak Schumachert kell utolérnie a Forma-1 örökranglistáján győzelmek és világbajnoki címek tekintetében. A brackleyi istálló beállította a maranellóiak rekordját, ugyanis a német gyártó immáron ötödik éve ülnek a száguldó cirkusz trónján.

    Hamiltonnak már csak két világbajnokságot kell megnyernie, hogy beállítsa Schumacher rekordját. Az egykori McLaren pilóta győzelmek tekintetében is közel jár a német legendához, mindössze 18 futamgyőzelem választja el a rekord beállításához.

    Hamilton pont a visszavonuló Schumacher helyére érkezett a Mercedeshez még 2013-ban. A brit azóta négy világbajnoki címet nyert az Ezüst Nyilak színeiben. Azonban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogyha Schumacher nem versenyzett volna a csapatnál, akkor most nem lennének ilyen sikeresek.

    „Michael tette le az alapokat a csapatnál, sokat köszönhetünk neki,” – véli Wolff. „Nincs még egy olyan versenyző, mint ő. Jelentős szerepet vállalt a csapat fejlődésében, amikor gyári csapatként visszatértünk az F1-be.

    „Hálásak vagyunk mindazért, amit a csapatért tett. A mai napon mindannyian megemeljük a kalapunkat előtted – Boldog születésnapot kívánunk Michael!”

  • Innen töltheted le a Schumacher appot!

    Innen töltheted le a Schumacher appot!

    Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a mai napon megjelent a Michael Schumacher munkásságát bemutató telefonos applikáció. Androidra és iOS-ra is elérhető, már le is tölthetitek ingyenesen innen:

    Android verzió
    iOS verzió

    A hivatalos Michael Schumacher app elsősorban a rajongóknak készült. Bemutatja a legeredményesebb Forma-1-es versenyző pályafutását, azon nagydíjakat amelyeken részt vett, szórakoztatóan és hitelesen. A hétszeres világbajnok múzeumába is ezen digitális úton betekintést nyerhetünk, ami egy egyedülálló lehetőség minden autósport kedvelőnek.