Címke: Michael Schumacher

  • Todt szerint Schumacher már sosem lesz a régi

    Todt szerint Schumacher már sosem lesz a régi

    A Ferrari egykori főnöke, az FIA elnöke, Jean Todt ismét beszélt egy keveset Michael Schumacherről. Amit mondott azonban nem hangzik túl vidáman.

    Todt, aki közeli barátja a Schumacher családnak, a Goodwood Festival of Speeden beszélt arról a Daily Expressnek, hogy Schumi már sosem lesz a régi.

    „A család is keményen harcol, de persze a mi barátságunk (Schumival) már sosem lesz olyan, mint egykor volt..” – mondta Todt. „Mivel már nincs meg köztünk az a fajta kommunikáció, ami régen volt.”

    „Csak annyit mondhatok, hogy a családja jó gondját viseli és folytatja a harcot.”

    Schumacher felesége, Corinna szinte senkinek nem is engedi, hogy meglátogassa férjét, és hivatalos információ sincs már róla jó ideje.

    Michael egykori csapattársa, Rubens Barrichello elmondta, hogy szerette volna meglátogatni, de nem engedték neki.

    „Egyszer próbáltam, de a család nem engedte. Azt mondták: ‘ezzel nem tennél jót se magadnak, se neki’.” – mesélte Barrichello.

  • Berger megkérdőjelezi azt, hogy minden idők legjobbja-e Hamilton

    Berger megkérdőjelezi azt, hogy minden idők legjobbja-e Hamilton

    A korábbi Forma-1-es versenyző Gergard Berger nem biztos abban, hogy Lewis Hamilton lenne a valaha volt legjobb autóversenyző. Hamilton épp a hatodik világbajnoki címére hajt idén, amivel már csak egyre lenne Michael Schumacher rekordjától, ami hét F1-es bajnoki címet jelent. Egyre nehezebb ugyanakkor megállapítani azt, hogy ki a legjobb a Forma-1-ben, mert egyre inkább az autó képességei a döntőek, utána jön csak az, hogy mire képes a pilóta. Ez a véleménye Bergernek, aki szerint az, hogy tiéd a legjobb autó nem jelenti egyenesen azt, hogy te vagy a legjobb pilóta is, és ezt el is mondta az Abendzeitungnak:

    „Nagyszerű versenyző. Hogy minden idők legjobbja lenne-e? Statisztikailag persze megvan arra a lehetősége, hogy megelőzze Michael Schumachert. Remek munkát végez. A kérdés azonban rendre felmerül, hogy ki minden idők legjobbja? Nagyon nehéz őket összehasonlítani.”

    Persze megkérdezték tőle, hogy a jelenlegi mezőnyben szerinte ki a legjobb, erre az osztrák ex-pilóta bemondta Sebastian Vettel nevét:

    „Még mindig nagyon bízom Sebastianban. Okos fickó, még akkor is, ha most elég nehéz helyzetben van. Volt pár hibája, de nem csak neki, hanem a csapatának is. És még peches is volt. Egyvalamit azonban nem szabad elfelejteni Sebastian esetében. Nem véletlenül lett négyszeres világbajnok.”

  • Édesapja világbajnok autóját vezeti majd Mick Scumacher

    Édesapja világbajnok autóját vezeti majd Mick Scumacher

    Egy különleges pillanatnak lehetnek majd szemtanúi a Forma-1-es Német Nagydíjra kilátogatók, ugyanis Mick Schumacher pályára viszi édesapja 2004-es világbajnok Ferrariját.

    A Formula 2-es Prema versenyzője július 27.-én az F1-es időmérő előtt illetve másnap a pilóta parádé előtt gurul pályára a Ferrari F2004-gyel Hockenheimben.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher négyszer is diadalmaskodott ezen a pályán, míg a fia Mick itt szerezte meg tavaly a Formula 3-as bajnoki címét.

    „Elképesztő élményem lesz majd Hockenheimben. Amikor legutóbb ott jártam, akkor megszereztem a Formula 3-as bajnoki címemet, idén pedig vezethetem a Forma-1 történetének egyik legerősebb autóját, nagy vigyort csal ez az arcomra. Minden motorsport őrült nagyon várhatja már ezt az érzelemdús pillanatot.” – nyilatkozta Mick Schumacher.

  • Elárverezik Schumacher 2002-es vb győztes autóját

    Elárverezik Schumacher 2002-es vb győztes autóját

    Kalapács alá kerül Michael Schumacher legendás világbajnok autója a Ferrari F2002, az aukcióra az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén kerül sor.

    Schumacher ezzel az autóval szerezte meg pályafutása ötödik világbajnoki címét, ebben a szezonban tizenegy versenyt nyert még az összes futamon dobogóra állt, és hat futammal a bajnokság vége előtt már matematikailag is bebiztosította a bajnoki elsőségét.

    Az aukció bevétele a Keep Fighting alapítvány számlájára kerül, amelyet a hétszeres bajnok családja hozott létre a síbalesete után.

    Ezen kívül még számos más autó is eladásra kerül majd november 30.-án, többek között a Sebastian Vettel aláírásával ellátott 1990-es Ferrari F40 is.

  • Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Stefano Domenicali a Ferrari egykori csapatfőnöke Nico Rosberg podcast műsorának vendégeként felidézte a Scuderia 2000-es évek elején zajló sikersorozatát. Az olasz szakember elárulta, azokban az időkben sem volt minden tökéletes a vörösöknél, ahogy most sem az.

    Michael Schumacher 5 világbajnoki címet szerzett a patinás csapat pilótájaként, Domanicali szerint a német rekorder vezetői képessége minden versenyző felett állt, ám nem csak ebben jeleskedett a legenda, magatartása és viselkedése a csapat felé is példaértékű volt.

    ,,Sosem hibáztatta a csapatot a felmerülő problémák miatt, pedig meg lett volna rá az oka, hogy ezt tegye. 1999-ben Silverstone-ban balesetet szenvedett minek következtében eltörte a lábát, a későbbi vizsgálatok során kiderült a fékrendszerben az egyik csavar nem volt kellőképpen megszorítva, ám egy rossz szó sem hagyta el a száját, sosem lehetett hallani semmi negatívat tőle, nem mondta azt egyszer sem, hogy a csapat hibázott. Michael ugyanakkor sosem volt elégedett, ő mindig nyerni akart. Képes volt verseny közben szinte lassítva képkockánként kielemezni a dolgokat.” – mesélte el Domenicali Rosberg Beyond Victory műsorában.

  • Häkkinen: Minket Schumacherrel jobban hagytak versenyezni

    Häkkinen: Minket Schumacherrel jobban hagytak versenyezni

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen azt javasolja a Forma-1-nek, hogy állandó versenybírákat alkalmazzanak.

    Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy igazán ellentétes véleményeket szült Sebastian Vettel öt másodperces büntetése a Kanadai Nagydíjon, melynek következtében elvesztette a győzelmet, pedig őt intette le elsőként a kockás zászló.

    „Ha visszatekintek a saját versenyzői karrieremre a Forma-1-ben, szerintem Michael Schumachernek és nekem nagyobb szabadságunk volt a versenyzés terén.” – írta a finn az Unibetnél vezetett blogjában. „Talán nem is volt ott ennyi kamera, hogy felvegyen mindent, amit csináltunk. Akkoriban sok 5 másodperces büntetést ki lehetett volna osztani, vagy még rosszabbat, ha mi is a mai szabályok alapján versenyeztünk volna.”

    „Az FIA csodálatos munkát végzett annak érdekében, hogy sokkal biztonságosabb legyen a sport, miközben a versenybíráknak is kemény a munkájuk, gyakran vannak komoly nyomás alatt.”

    „Azonban szerintem a versenyzőknek, a csapatoknak, az FIA-nak és magának a Forma-1-nek is dolgoznia kell azon, hogyan engedhetik a versenyzőket versenyezni, felismervén, hogy olykor reálisnak kell lenni és gondolni kell a sport megítélésére is.”

    „Senki nem volt boldog vasárnap. A büntetés véget vetett a győzelemért folyó csatának, és mindenkit büntetett, aki nézi a Forma-1-et.”

    A Forma-1-es versenybírákat jelenleg úgy ossza be az FIA, hogy egyiküknek egy egykori versenyzőnekkell lennie, míg a másik két fő esetében nem elvárás a versenyzői múlt. Ezen kívül a trió egyik tagja sem állandó, versenyenként változó, hogy kik hozzák az ítéleteket.

    Häkkinen szerint jobb lenne, ha állandó versenybírákat alkalmaznának a sportban.

    „Szerintem a Forma-1-nek talán meg kellene fontolni annak a lehetőségét, hogy három állandó versenybírát jelöljenek ki, és talán negyediknek kijelölhetnének egy versenyzőt, mint tanácsadó.”

    „Nem kérdőjelezem meg a kanadai versenyfelügyelők képességeit, de sportnak talán hasznára válna, ha mindig ugyanazok a személyek ítélkeznének minden versenyen.

  • Ecclestone szavai reményt keltőek a Schumacher filmben

    Ecclestone szavai reményt keltőek a Schumacher filmben

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi vezetője pozitívan nyilatkozott Michael Schumacher egészségügyi állapotáról. Elmondta, hiszi, hogy a hétszeres világbajnok fel fog épülni a 2013 decemberében, síbaleset következtében szerzett sérüléseiből.

    Ezt állítólag az F1-es legenda életéről készült, „Schumacher” címet viselő dokumentumfilmben mondta Ecclestone. A filmről korábban már beszámoltunk, december 5-én kezdik majd vetíteni német nyelvterületen. Más országokkal még zajlanak a megbeszélések a film kapcsán.

    A film állítólag bemutatja majd Schumi életét, versenyzői pályafutását, de nem marad ki belőle síbalesete sem.

    „Jelenleg nincs velünk. De mikor majd jobban lesz, minden kérdést megválaszol majd.” – mondja Ecclestone.

    A német sajtó szerint ez a kijelentés legalább annyira rémisztő, mint amennyire reményt keltő.

    „Világossá teszi, hogy mennyi következményt okozott a síbaleset Schumacher életében, még öt év távlatában is.” – írta az egyik német napilap.

    Hozzáteszik azonban, hogy Ecclestone kijelentése ezzel egyidőben reményre ad okot a sikeres felépülés kapcsán.

    A Schumacher család szinte semmilyen információt nem ad ki Michaelről, ez a film azonban teljes mértékben az ő engedélyükkel és hozzájárulásukkal készült.

    Úgy tudni, a filmben Michael édesapja, Rolf, valamint felesége Corinna is szerepel.

    „Michael egy harcos és soha nem fogja feladni.” – mondja Corinna.

  • Hamilton öt évet még biztosan végig tudna csinálni

    Hamilton öt évet még biztosan végig tudna csinálni

    Lewis Hamilton talán már most az F1 legnagyobbjai közt van számon tartva, ennek ellenére azt mondta nemrégiben, hogy öt év még biztosan van benne.

    Ez azt jelentené, hogy reális esélye nyílhat megelőzni, sőt akár túlszárnyalni Michael Schumacher megdönthetetlennek hitt hét világbajnoki címét. Az ötszörös világbajnok brit tavaly érte utol Juan Manuel Fangiot, így már csak a német legenda van előtte. Idén is igen nagy esélye van a címvédésre, hiszen a Mercedes eddig 6-ból 6 futamot besöpört, Hamilton pedig négyszer győzött.

    „Michael 38 éves korában vonult vissza, én pedig 33 vagyok, tehát öt évem még biztosan van” – jelentette ki Hamilton David Letterman Netflix showjában. „Nevetségesen eltökélt vagyok a győzelem iránt. Ezt a lehetőséget könnyen elengedhetném, de úgy érzem, pazarolnék, ha nem próbálnék meg fejlődni, nyomulni.”

  • Schumacher miatt nem jutott be Rosberg a wc-re, de ebből ő sokat tanult

    Schumacher miatt nem jutott be Rosberg a wc-re, de ebből ő sokat tanult

    Nico Rosberg saját videóblogjában beszélt arról, hogy mennyit tanult Michael Schumachertől, és hogy épp a Schumacherféle észjátéknak köszönheti, hogy 2016-ban le tudta győzni Lewis Hamiltont. A monacói hétvége kapcsán elmesélt egy monacói történetet.

    „Monacói kvalifikáció, csak egy wc van a garázsban, ő épp ott volt. 10 perc volt kezdésig és tudtam, hogy két percem van az utolsó pisilésre, aztán be kell pattannom az autóba és menni a kvalifikációra.” – mondta Rosberg. „Szóval kopogtam az ajtón, mivel az mindig zárva volt.”

    „Nem volt válasz, így kopogtam és kopogtam, de nem jött válasz, viszont hallottam, hogy van bent valaki.”

    „Michael volt a wc-n, a falnak támaszkodva nézte az óráját és tudta, hogy ha kihúzza az időt három perccel a kezdés előttig, akkor már csak be kell pattannia az autóba, becsatolni az övet és mehet a kvalifikációra.”

    „Én kint voltam, teljesen bepánikolva, hiszen nem mehetek időmérőre teli hólyaggal.”

    „Nem volt választásom. Elvonultam egy olajos vödörrel egy sarokba. Nem volt más választásom. A szerelők dolgoznak, jönnek-mennek, én meg csak ott…”

    „Sikerült elvégeznem, amit el kellett, de a pánikom hatással lett az időmérőmre. Míg én az olajos vödrömmel voltam, az ajtó kinyílt, Michael kifáradt, és gyorsan elsétált, mivel tudta, hogy nem sok idő van már a kvalifikációig.”

    „Ilyen játszmák voltak egész nap.”

    „Ez a fickó három éven át (míg Rosberg csapattársa volt a Mercedesnél): Mr Mind Games (magyarul kb: Mr. Észjáték). Nem is nagyon gondolt bele, csak úgy jött ez nála, természetesen. Egyszerűen ilyen volt.”

    Mindebből azonban állítása szerint nagyon sokat tanult Rosberg, és elmondása szerint nagyon hasznos volt ez számára abban az évben, mikor legyőzte későbbi csapattársát, Hamiltont.

    „Velem más a helyzet, nekem meg kellett ezt tanulnom.” – mondta.

    „Nagyon sokat kellett változnom, és ez kemény volt. Mindig gondolnom kellett rá, nekem ez sosem jött magától.”

    „Azt gondoltam: ‘Oké, most ezt kell tennem, még ha kényelmetlen is, mert tudom, hogy ettől kétségei támadnak majd’. Ez is a játék része, de számomra ez nagyon nem volt természetes.”

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.