Címke: Michael Schumacher

  • Leclerc: Sehol sem tartok még Schumacherhez képest

    Leclerc: Sehol sem tartok még Schumacherhez képest

    Charles Leclerc szerint túl korai őt Michael Schumacherhez hasonlítani.

    Leclerc idén csatlakozott a Ferrarihoz, és hamar kivívta magának az elismerést kiegyensúlyozott, összeszedett versenyzésével. Mindezt a nyári szünet óta két győzelemmel is megfejelte. Ezzel abszolút az olaszok kedvence lett, illetve sokan – köztök az FIA elnöke, Jean Todt és az F1 technikai vezetője, Ross Brawn is – a hétszeres világbajnok Michael Schumacherhez hasonlítják.

    „Mindig jó ilyen dolgokat hallani.” – mondta Leclerc a RaceFansnek. „De csak 21 éves vagyok, még semmit sem bizonyítottam Michaelhez képest.”

    „Szóval még bőven túl korai ilyesmiről beszélni, én dolgozom a karrieremen, és próbálom a legjobbat kihozni belőle.”

    „Nyilvánvalóan mindig megtisztelő, ha ilyesvalakihez hasonlítanak, de ez még nagyon távolinak tűnik nekem.”

    Schumacher első ferraris évében négy pole pozíciót és három győzelmet szerzett.

  • Todt: Leclerc olyan vezér lehet, mint Schumacher

    Todt: Leclerc olyan vezér lehet, mint Schumacher

    A Ferrari korábbi siker kovácsa Jean Todt úgy véli, hogy Charles Leclerc képes úgy hátára venni a Ferrarit, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

    Jean Todt volt a Schumacher érában a Scuderia csapatfőnöke, míg a fia Nicholas egyengeti Charles Leclerc útját, így a fiatal monacóihoz van kötődése.

    „Charles mentálisan hihetetlenül erős. Meg van benne minden, hogy nagy bajnok legyen, és képes ugyanúgy a hátán vinni egy csapatot, mint Michael Schumacher. Ő jelenti a Forma-1 és a Ferrari jövőjét.” – véli az FIA jelenlegi elnöke.

  • Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Mattia Binotto kizárná Max Verstappen esetleges szerződtetését, ugyanis nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapaton belül. A 49 éves szakember boldog  a monacói teljesítménye miatt, és nem szeretné ha a jövőben esetleges problémák adódnának az olasz istállón belül.

    A Ferrarinál mindig az egyik versenyző vezérnek van kikiáltva, míg a másik támogatói szerepet tölt be a csapaton belül. A svájci-olasz szakember példaként a Schumacher-érát hozta fel,ahol a német legenda évről-évre nyerte a bajnokságot, míg csapattársaitól nem kellett tartania. Binotto ezt a receptet követve szeretné megtervezni a jövőbeli pilótafelállást.

    ,,Én Michael idejében kezdtem, emlékszem, mellette ott volt Barrichello és Massa. Egy első számú és egy második számú pilótával versenyeztek, és szerintem nekünk is ezt kell alkalmaznunk. Kell egy top versenyző aki futamokat nyer és egy másik aki pontokat szerez. Csakúgy, mint ahogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.”

    Binotto pont ezért nem hinné, hogy Verstappen a közeljövőben a Ferrari versenyzője lesz főleg annak tükrében, hogy Leclerc személyében már van egy erős fiatal pilótájuk.

    ,,Két ilyen kaliberű versenyzőt nagyon nehéz menedzselni egy csapatban.”-osztotta meg félelmeit a Ferrari csapatfőnöke.

    Sebastian Vettel szerződése jövőre lejár, viszont a német pilóta hibái ellenére sem gondolja úgy a svájci-olasz szakember, hogy meg kellene válniuk a négyszeres világbajnoktól.

    ,,Sebastiannal le fogunk ülni és tárgyalni fogunk a jövőbeli szándékairól és elvárásairól. Nincs okunk arra, hogy megváljunk tőle, ám sok minden történhet még jövő tavaszig.”

  • Nem az agyával kapcsolatos Schumacher párizsi kezelése?

    Nem az agyával kapcsolatos Schumacher párizsi kezelése?

    Mint az a napokban kiderült, Michael Schumachert a párizsi Georges-Pompidou kórházba szállították egy speciális őssejt kezelésre, mellyel feltételezhetően agysérülésén próbálnak segíteni.

    Azonban egy a kórházhoz közel álló orvos cáfolta, hogy a kezelés az F1-es legenda agyával lenne kapcsolatos.

    Michel Puceta professzor, aki a La Gazzetta dello Sport szerint őssejt-szakértő és közel áll a Schumachert kezelő csapathoz, valószínűbbnek tartja, hogy a kezelés nem az 50 éves versenyzőlegenda agyával, hanem a szívével kapcsolatos.

    „Anélkül, hogy ismernénk a páciens kórképét, nehéz pontosan megállapítani a kezelése típusát.” – idézik Pucetát. „De figyelembe véve a kórházban való elhelyezését, és a kezeléséért felelős személy kilétét, ez nem lehet agyi kezelés.”

    Elmondta, hogy néhány kísérleti, agyi őssejt kezelést kipróbáltak Oroszországban, míg Franciaországban és Svédországban a Parkinson-kór hatását próbálták vele korlátozni.

    „Az eredmények érdekesek voltak, de csak rövid távon.” – mondta Puceat. „Tudomásom szerint nincsenek tanulmányok arról, hogy kómás, vagy vegetatív betegeken végeztek volna őssejt kezelést.”

    „Ilyen esetekben ezek a sejtek már visszafordíthatatlanul halottak.”

    Valószínűbbnek tartja, hogy az őssejt kezeléssel más szervek, például a szív gyulladásainak kezelésére szolgál, vagy ízületi porcok kezelésére.

    Hozzátette azonban, hogy „a szívsejtek regenerálására irányuló kísérletek nem voltak olyan sikeresek, mint az remélték.”

  • Fry: A Mercedes anno Heidfeldet akarta leszerződtetni Hamilton helyett

    Fry: A Mercedes anno Heidfeldet akarta leszerződtetni Hamilton helyett

    Lewis Hamilton és a Mercedes neve mára már annyira összeforrt, hogy szinte lehetetlen elképzelni azt, hogy egykoron a csillagosok jobban preferálták Nick Heidfeld esetleges leszerződtetését.

    Nick Fry a Mercedes korábbi vezérigazgatója nemrég megjelent könyvében (Survive, Drive, Win) elárulta, az Ezüst Nyilaknak eleinte nem tetszett az az ötlet, hogy a brit pilóta náluk versenyezzen 2013-ban Nico Rosberg mellett.

    A csillagosok 2010-ben tértek vissza a rajtrácsra gyári csapatként azzal, hogy megvették az előző év világbajnok alakulatát, a Brawn GP-t. Rubens Barrichello csatlakozott a Williasmhez, Jenson Button a McLarenhez, míg a Mercedes csapatát Nico Rosberg és Michael Schumacher erősítette.

    A 2012-es év végén a hétszeres világbajnok visszavonult, így elkezdődött a verseny a helyéért. Már felmerült az első tárgyalásoknál is az ötszörös világbajnok neve, de az Ezüst Nyilak hallani sem akartak erről ez üzletről.

    ,,Az első próbálkozásnál nem tudtam meggyőzni a Mercedest arról, hogy szerződtessük le Lewis Hamiltont. Azt mondogatták, találjunk valaki mást, valamilyen oknál fogva szóba jött Nick Heidfeld neve, egy olyan versenyzőé, aki akkoriban akart szerezni magának egy jó ülést. Küldött nekem fotókat magáról, a családjáról és a kutyájukról is, ezekkel a képekkel akarta felhívni a figyelmet magára és felkelteni az érdeklődésemet az irányába.”

    Hamilton neve egy ideig feledésbe merült, ám Niki Lauda megérkeztével a helyzet megváltozott:

    ,,Azt mondta nekem: Szerezették meg, majd én később bocsánatot kérek a Mercedestől.” -árulta el Fry.

    Azóta a páros négy világbajnoki címet szerzett együtt, és idén sebesen robognak az ötödik felé.

  • Egy kórházi dolgozó szerint Schumacher magánál van!

    Egy kórházi dolgozó szerint Schumacher magánál van!

    Michael Schumacher a tudatánál van, állítja egy anonim forrás azon párizsi kózházból, amelyben jelenleg is kezelik a Forma-1-es legendát. A Le Parisien a héten leleplezte, hogy az egykori versenyzőt hétfőn beszállították a Hopital Europeen Georges-Pompidou kórházba. Az 50 éves Schumachernek 2013-ban egy síbalesetben súlyosan sérült az agya, és most egy kockázatos kísérleti őssejt kezelést kap. Szinte semmit sem lehet pontosan tudni az állapotáról, például azt sem, hogy miképp érzékeli a környezetét.

    Nick Fry, aki egykoron a főnöke volt a Mercedesnél, az új megjelent könyvében így ír erről:

    „Corinna és a család rettentően kontrollálja az állapotával vagy kezelésével kapcsolatos információkat, és nagyon kár, hogy így járnak el.”

    A Schumacher rajongók így kénytelenek nem hivatalos információkból és pletykákból táplálkozni. Az olasz La Repubblica idézte a milánói biológia professzort, Angelo Vescovit, aki azt állította, hogy pár éve felvette vele a kapcsolatot valaki, aki ismerte a Schumacher családot:

    „Megkérdezte, hogy lehetne-e tenni valamit Schumacherért. Akkoriban megpróbáltuk ugyanazon sejteket amelyeket a sclerosis multiplexben használunk, egy kómás fiúba injektálni, nagyon jó eredményekkel. Jelenleg azonban csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk, hogy mi történik vele Párizsban.”

    Kedden a Le Parisien a megszólaltatott egy anonim dolgozót a párizsi kórházból, aki ennyit árult el:

    „Igen, az én részlegemen van. Megerősíthetem azt, hogy a tudatánál van.”

    Jean Todtnak ugyan jelenése volt Mick Schumacherrel Anthoine Hubert temetésén kedden, de 45 perc erejéig meglátogatta a kórházban az egykori hétszeres világbajnokát is.

  • Michael Schumacher titkos kezelésen vesz részt Párizsban!

    Michael Schumacher titkos kezelésen vesz részt Párizsban!

    A Le Parisien szerint Michael Schumacher mától Párizsban tartózkodik, ahol a Hôpital Européen Georges-Pompidou kórházban kezelik titokban. Az 50 éves hétszeres világbajnok délután 15:40-kor érkezett meg az újság szerint. Érkezése nem maradt észrevétlen, mert a hordágyát sötétkék lepellel takarták, ami teljesen elfedte a testét és az arcát, valamint tíz őr kísérte, akik elterelték a bámészkodni kívánókat. A híres beteget alig pár perccel korábban szállította be egy olyan mentőautó, amelyet Genfben tartanak nyilván, Svájcban. A műveleteket a 69 éves Philippe Menasché, aki híres szívsebész professzor irányította.

    Mit keres ugyanakkor Michael Schumacher ebben a kórházban? A professzor úttörője a sejtterápiának, amelyet szívelégtelenség esetén alkalmaznak: intravénásan alkalmaz egy „koktélt”, amelyet terápiás váladékokból készít, amelyet laboratóriumban előkészített ultra-fiatal szívsejtekből és különleges őssejtekből injekcióznak be. A korábbi világbajnok testében az infúzió hatására az őssejtek eloszlanak és szisztémás gyulladásgátlóként funkcionálnak.

    A professzor sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést a kezelésről, amely kedden kezdődik, és szerdán Michael Schumacher már el is hagyhatja a kórházat. A Le Parisien szerint a 2013-ban síbalesetet szenvedett Schumacherrel ezen Svájc és Párizs közötti utazásokat már tavaly tavasszal is kétszer megtették.

    Súlyos sérülése óta a család titkolja a német pilóta állapotát. A baleset után Grenoble-ben kezelték először, ahol súlyos fej traumát állapítottak meg, ami azonnali beavatkozást igényelt. Azóta csak annyit tudni, hogy többször is operálták, de azt pontosan senki nem tudja megmondani, hogy képes-e egyáltalán beszédre vagy mozgásra.

  • Rosberg: Verstappen nárcisztikus, mint Hamilton, Senna vagy Schumacher

    Rosberg: Verstappen nárcisztikus, mint Hamilton, Senna vagy Schumacher

    Nico Rosberg összehasonlította Max Verstappen, Lewis Hamilton, Michael Schumacher és Ayrton Senna tehetségét, majd arra jutott, hogy a holland személyisége ugyanolyan nárcisztikus, mint a többi felsorolt pilótáé. 2019 elmúlt versenyein a nyári szünet előtt Verstappen Ausztriában és Németországban aratott győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet. Mindeközben remek párharcai voltak Lewis Hamiltonnal, ami már mutatja, hogy ez a páros lehet a következő két neves rivalizáló pilóta. Mivel neki nincsen csodaautója, egyes rajongók, kommentátorok, és Rosberg is úgy gondolja, hogy jobb teljesítményt nyújt mint Hamilton, hiába van a britnek hat győzelme.

    Nico most az eltökéltségük alapján Verstappent látja a legjobbnak, és olyan tehetségek mellé helyezi ezzel, mint Schumacher, vagy Senna. A korábbi világbajnok erről a YouTube csatornáján beszélt:

    „Kicsit talán még jobb is, mint Lewis Hamilton, hiszen megelőznie is sikerült már újabban. Elképesztő munkát végez. Először is: egy született tehetség. Hihetetlenül az. Egy szinten van Sennával, Hamiltonnal, egyike azon született tehetségeknek, akik tízévente bukkannak fel.”

    Rosberg megjegyezte ugyanakkor, hogy Verstappen is nárcisztikus hajlamú, de a bajnokok személyiségében rejlik ilyen, kell a sikerhez:

    „A nagy versenyzők mind ilyenek. Schumacher is ilyen volt, Senna is. Mindannyian önbizalomban gazdagok, ami nekem nem volt meg ilyen mértékben. Neki viszont vödörszámra van.”

    A Red Bull versenyzője jelenleg harmadik a versenyzők bajnokságában, előtte csak a Mercedes két versenyzője leledzik.

  • Schumacher bizonytalan abban, hogy jövőre már bemutatkozhat az F1-ben

    Schumacher bizonytalan abban, hogy jövőre már bemutatkozhat az F1-ben

    Mick Schumacher elismerte, hogy bizonytalan abban, hogy mikor csatlakozhat a királykategóriához, de nagyon is építene a nemrég megszerzett Formula 2-es győzelmére. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a sprintversenyt nyerte meg a Hungaroringen. A fiatal német pilóta tagja a Ferrari akadémiájának, és tesztelhetett is az idei autójukkal, ahogy az Alfa Romeóval is. Ennek ellenére bizonytalan abban, hogy érett-e a Forma-1-re, ha esetlegesen hívnák a szezon végén. Mick a Racernek nyilatkozott:

    „Majd az idő megmondja. Az, hogy megszereztem az első győzelmemet az F2-ben, nagyszerű. Ugyanakkor még mindig sokat kell dolgoznom magamon. Ugyanakkor hogy egy, kettő vagy három év múlva megyek-e a Forma-1-be, azt még nem tudom. Majd kiderül. A lehető legjobbamat akarom nyújtani, annyit tanulok amennyit csak lehet, készen akarok állni a következő lépésre.”

    Schumacher győzelme nem jött könnyen, komoly nyomás alatt tartotta Nobuharu Matsushita, és most reménykedik abban, hogy az első győzelmét követően megtalálják a sikerek a szezon hátralévő részében is:

    „Igaz a mondás, az elsőt megszerezni a legnehezebb, de amint tudsz nyerni, az rengeteg önbizalmat ad. Ezzel felvértezve indulhatsz neki a következő fordulónak, ami pláne jó akkor, amikor már a szezon vége felé közeledünk. Az is jót tett, hogy nem volt könnyű ezt elérni, mert nagy volt rajtunk a nyomás, nem csak Nobu részéről, hanem az egész szezon alatt.”

  • Schumacher állandóan megkérdőjelezte saját képességeit

    Schumacher állandóan megkérdőjelezte saját képességeit

    Az FIA elnöke, Jean Todt felfedte, hogy a hétszeres világbajnok Michael Shcumacher rendszeresen kételkedett önmagában, azon években, mikor bajnoki címeit nyerte. Talán épp ez volt sikere egyik kulcsa?

    Schumachet a hétből öt bajnoki címét a Ferrarival nyerte, Todt csapatfőnöklete mellett. Todt szerint pedig Schumacher önmaga legnagyobb kritikusa volt, és gyakran megkérdőjelezte, hogy elég jó-e ahhoz, hogy újabb sikert érjen el.

    „Michael mindig két lábbal állt a földön, ami valószínűleg segített neki abban, hogy olyan sikeres lett az évek során, mivel Michael folyamatosan kételkedett saját képességeiben a tekintetben, hogy tud-e nyerni egy Forma-1-es autóval.” – mondta Todt a Beyond the Grid podcastban. „Minden évben szezon előtt megkért, hogy hada töltsön el egy kis privát időt Fioranoban, hogy meggyőződjön róla, hogy még mindig jó versenyző. Minden évben.”

    „Mindig szorongott, és ez olyasmi, ami közös volt bennünk: a szorongás azzal kapcsolatban, hogy nem vagyunk elég jók, és épp ez tette őt olyan jóvá, mert képes volt mindig megkérdőjelezni magát.”