Címke: Michael Schumacher

  • 11 éve történt Michael Schumacher síbalesete, ezt tudjuk a hétszeres világbajnok állapotáról

    11 éve történt Michael Schumacher síbalesete, ezt tudjuk a hétszeres világbajnok állapotáról

    Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedte el a kis híján az életébe kerülő, azt így is gyökeresen megváltoztató síbalesetét. A hétszeres világbajnok azóta a nyilvánosságtól elzártan él, a családja pedig minden eszközt bevet, hogy állapotáról semmi ne szivárogjon ki, de azért van, amit így is tudunk.

    306 Forma–1-es futama során a lábtörés volt a legnagyobb sérülése, több mint egy évvel második, egyben utolsó visszavonulása után azonban síelés közben az életét örökre megváltoztató balesetet szenvedett Michael Schumacher. 2013. december 29-e az a dátum a hétszeres világbajnok családja és milliónyi rajongója életében, amelyet legszívesebben örökre elfelejtenének, vagy leginkább kitörölnék ezt a napot a történelemből. Ezen a napon bukott ugyanis Schumacher a franciaországi Méribel egyik sípályáján.

    A 2012 végén visszavonult klasszis a családjával vakációzott, amikor lesiklás közben letért a kijelölt nyomvonalról egy friss hóréteggel eltakart sziklás részre, ahol elesett, és a fejét beverte az egyik sziklába. Az állapota az eset után gyorsan romlott, és rövidesen már az életéért küzdöttek az orvosok (ha nem viselt volna sisakot, akkor szinte biztosan meghalt volna), amelyet sikerült ugyan megmenteni, de Schumacher azóta is folyamatos orvosi ellátásra szorul, és bár a baleset óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt, azt tudjuk, hogy korántsem élhet teljes életet.

    Michael Schumacher, Ferrari, Madonna di Campiglio, sí

    Gyakorlott síelőnek számított Fotó: Scuderia Ferrari Press OfficeSérüléseit pontosan soha nem ismerhettük meg, a család pedig csak az olyan eseményekről adott hírt, minthogy miután felébresztették a mesterséges kómából, 2014 júniusában elhagyhatta a kórházat, hogy egy svájci rehabilitációs intézetben folytassa a felépülést. Az állapotát azonban hétpecsétes titokként kezelték és kezelik a mai napig. A rehabilitációs intézetből ezután svájci otthonába hazaszállított legendát csak egy nagyon szűk kör látogathatja, amelynek tagjai természetesen mindig gondosan ügyelnek arra, hogy semmit se kotyogjanak ki. „Michaelt nagyon támogatják, a családjával él az otthonában és továbbra is harcol. Ez minden, amit mondhatok” – nyilatkozta 2019-ben az ehhez a szűk körhöz tartozó Jean Todt, Schumacher barátja és egykori csapatfőnöke.

    Idővel az apró információmorzsákból azonban így is össze lehetett rakni a nem túl szívderítő képet. 2016-ban a család ügyvédje például a bíróságon cáfolta a német Bunte magazin azon állításait, melyek szerint Schumacher képes járni, és közölte, hogy a német pilóta még a terapeutáinak segítségével sem tud lábra állni. Ez az információ gyakorlatilag az eddigi egyetlen biztos pont, de ez is a több mint 7 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi.

    Családja megfontolta, hogy nyilvánosságra hozza Michael Schumacher egészségi állapotát

    Emellett csak az olyan megjegyzésekből lehetett következtetni bármire, mint a Flavio Briatore, Schumacher korábbi benettonos csapatfőnökének volt barátnője által 2020-ban, egy olasz valóságshow-ban tett kijelentés. Elisabetta Gregoracit egy másik játékos akkor Schumacher állapotáról kérdezte, mire a korábbi modell közölte vele, hogy a hétszeres világbajnok csak a szemével képes a kommunikációra, azaz nem tud beszélni.

    Ezeket a megjegyzéseket természetesen fenntartásokkal kell kezelni, hiszen nem közvetlenül a családtól származnak. Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport veterán újságírójának szavai ugyanakkor érdekes betekintést nyújtottak abba, hogy a sajtó miként kezeli a Schumacher állapotával kapcsolatos információkat. Schmidt tulajdonképpen közölte, hogy eléggé pontos képük van arról, hogy mi a helyzet a hétszeres világbajnokkal, de az iránta való tiszteletből nem hozzák azt nyilvánosságra. Azaz feltételezhető, hogy az F1-es paddockban jó néhányan vannak, akik legalább nagy vonalakban biztosat tudnak a hétszeres világbajnok hogylétéről, így aztán nem lenne meglepő, ha Briatorénak, és így a környezetének is lenne erről információja.

    Vettel a lehető legszebb dolgot árulta el Schumachernek az utolsó beszélgetésükön

    Ezeknél a „vagy így van, vagy nem” típusú megnyilvánulásoknál azonban sokkal jobb kapaszkodót jelentenek a család szavai. 2021 szeptemberében a Netflix kiadott egy dokumentumfilmet „Schumacher” címmel, amelyben családtagjai először beszéltek nyilvánosan a hétszeres világbajnok állapotáról – miközben konkrétumokat ekkor sem árultak el. Ebben ugyanakkor minden korábbinál több jel utalt arra, hogy a Ferrari egykori sztárja továbbra is csak halvány árnyéka korábbi önmagának, ha egyáltalán bármilyen szinten jelen van, Corinna Schumacher szavaiból a sorok között olvasva ugyanis eléggé jó képet lehetett kapni férje jelenéről.

    „Soha nem hibáztattam Istent azért, ami történt. Egyszerűen balszerencse volt, ami bárkivel megtörténhetett volna. Természetesen minden nap hiányzik, de nem csak nekem. A gyerekeknek, a családnak, az édesapjának, mindenkinek, aki körülötte van. Mindenkinek hiányzik Michael” – mondta Corinna egy olyan emberről, aki továbbra is életben van és ott van köztük, de biztosan nem tud úgy a családjával lenni, ahogyan a baleset előtt.

    Mick Schumacher szavai pedig csak megerősítették, hogy bár apja él, vélhetően nem lehet vele úgy kommunikálni, hogy azt minőségi kapcsolatnak lehessen nevezni. „Szerintem az apám és én most máshogy is megértenénk egymást, pusztán amiatt, mert ugyanazt a nyelvet beszélnénk – utalt arra az ifjabbik Schumacher, hogy mostanra belőle is profi autóversenyző lett. – Annyi mindenről tudnánk beszélni. A legtöbbször erre gondolok. Elképzelem, hogy mennyire klassz lenne. Bármit feladnék azért, hogy ez megtörténjen.”

    „Hiányzik a régi Michael” – öccse is megszólalt Michael Schumacher síbalesetéről

    Hogy a helyzet azóta változott-e bármit is, azt szintén nem tudjuk, mindenesetre Jean Todt 2023-ban a L’Equipe-nek nyilatkozva azt mondta: „Michael itt van, úgyhogy nem hiányzik, de egyszerűen már nem az a Michael, aki volt. Más, és csodálatosan vigyáz rá a felesége és a gyerekei, akik megvédik őt. Más már az élete, nekem pedig részem van abban a kiváltságban, hogy osztozhatok vele pillanatokon. Ez minden, amit mondani lehet. Sajnos a sors tíz évvel ezelőtt lesújtott, és ő már többé nem az a Michael, akit a Forma-1-ben ismertünk.”

    Todt szavai tehát lényegében ugyanazt támasztják alá, amit Corinna Schumacher mondott néhány éve, és amit Ralf Schumacher fejtett ki szintén nemrég a Bildnek. „Michael nagyon szerencsés volt az élete során, de aztán jött ez a tragikus baleset. Szerencsére a fejlett orvostudomány számos lehetőséget kínál, ugyanakkor semmi nem olyan, mint egykor volt. Hiányzik a régi Michael. Az élet időnként nem igazságos” – mondta a hétszeres világbajnok öccse.

    Hogy valaha a régi legyen, ahhoz nagy valószínűséggel kisebb csoda kell, de amíg Schumachert annyi szeretet és gondoskodás veszi körül, amennyit családja és barátai adnak neki (Todt rendszeresen együtt nézi vele a Forma-1-es futamokat), bízhatunk benne, hogy még sokáig kitart, és az állapota is javulni fog.

    Schumacher-titkok miatt távozhatott a „Celeb vagyok” német műsorából a korábbi sógornő

    Eközben ugyanakkor folyamatosan érik támadások is a családot, így kisebb csoda, hogy az elmúlt 11 év során még soha nem szivárogtak ki információk a január elején 56. születésnapját ünneplő expilótáról. Az első szivárogtatási kísérletre már rögtön a baleset után, még a Grenoble-i kórházban sor került, amikor egy papnak öltözött újságíró próbált bejutni Schumacherhez, de időben lekapcsolták. Aztán 2014-ben azzal a gyanúval tartóztattak le egy férfit, hogy ellopott és kiszivárogtatott Schumacher állapotáról részletes leírást adó orvosi dokumentumokat. A férfi személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, de annyi kiderült, hogy egy svájci, helikopteres mentésekre szakosodott cég, a Rega ügyvezetője. A letartóztatása során végig tagadta a vádakat, végül holtan találták a cellájában…

    A következő elképesztő történetre 2016-ig kellett várni, amikor Schumacher egyik közeli barátja – akinek szintén nem derült ki a neve – lefotózta az akkor már két éve lábadozó expilótát, majd több mint 1 millió euróért próbálta meg eladni a képet a német sajtónak. Az esetet a német ügyészség kivizsgálta, Sabine Kehm, Schumacher menedzsere pedig nyomatékosította a Motorsport Magazine-nak, hogy „Michael egészsége nem nyilvános kérdés, ezért továbbra sem fogjuk kommentálni azt. Már csak azért sem, mert meg kell védenünk a privát szféráját.”

    Ezután egészen az idei évig nem történt hasonló próbálkozás – vagy legalábbis nem tudunk róla –, 2024-ben azonban valószínűleg minden korábbinál közelebb kerültünk ahhoz, hogy fotók és pontos információk lássanak napvilágot Schumacherről, miután egy, de feltételezhetően két volt alkalmazottja is elárulta a német legendát. Előbbi, a biztonsági csapat korábbi vezetője a saját fiával és egy barátjával 15 millió eurót akart kizsarolni a családtól azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a hétszeres világbajnoktól ellopott fotókat, videókat és orvosi dokumentumokat, majd a tárgyalás első napján gyanúba keveredett Schumacher egyik szintén menesztett ápolója is. A tárgyalás jelenleg is tart.

    Michael Schumacher nem lehet Kerpen díszpolgára

  • Korábban soha nem látott felvételen Senna és Schumacher legnagyobb balhéja (videó)

    Korábban soha nem látott felvételen Senna és Schumacher legnagyobb balhéja (videó)

    Ayrton Senna és Michael Schumacher rövidke közös F1-es időszaka alatt 1992-ben, egy teszten történt a legnagyobb összeveszés, amelynek előzményeiről most előkerült egy videó.

    Michael Schumacher és Ayrton Senna rivalizálása a Forma–1 történetének egyik, ha nem a legnagyobb párharca lehetett volna, ha a háromszoros világbajnok imolai tragédiája nem szól közbe, bár lehet, hogy nemcsak az egyik legnagyobb, de az egyik legcsúnyább is lett volna. Senna halála miatt azonban a feltörekvő német és a sportágat uraló ikon soha nem küzdhetett meg rendesen, noha a kettejük F1-es pályafutásában levő, nagyjából két és fél éves átfedés így is tartogatott összetűzéseket 1992-ből és 1993-ből.

    Flavio Briatore, a Benetton akkori csapatfőnöke a Schumacherről szóló 2021-es Netflix-dokumentumfilmben azt ecsetelte, Senna egyszerűen felismerte Schumacherben a majdani trónkövetelőt, és emiatt a lehető leghamarabb megpróbálta helyretenni a németet. Az első vitájukra az az évi Francia Nagydíjon került sor – ennek előzménye, hogy Schumacher a Brazil Nagydíj után nyíltan megvádolta Sennát, hogy szándékosan hátráltatta őt – miután a Benetton fiatalja megtorpedózta a brazilt, a kieső Senna pedig a piros zászlós megszakítás alatt civilben osztotta ki nyilvánosan az új rajtra készülő riválisát.

    Nem sokkal később, egy hockenheimi teszten azonban már-már tettlegességig fajult egy vita kettejük között (Schumacher később azzal viccelte el az esetet, hogy Senna csak a vállát masszírozta, mielőtt a szerelők szétválasztották őket), történt ugyanis, hogy Senna elkezdett játszadozni a Benetton versenyzőjével, aki felvette a kesztyűt, mire a brazil felbőszülve neki rontott, mondván ennél több tisztelet járna neki.

    „Én gyorskörön voltam, Senna pedig a bokszba tartott. Lassan ment az egyik kanyarban, belenézett a tükrébe, meglátott engem, majd hirtelen padlógázt adott az egyenesben – részletezte a történteket utólag Schumacher. – Mit kellene ilyenkor tennem? A fékre lépek és mögötte maradok, mert nem tudom megelőzni. Majd ugyanez történt a következő kanyarban. Aztán Senna kiment a bokszba, de tönkretette a körömet. Aztán nemsokára ugyanez a szarság történik, Senna belenéz a tükörbe, lassan megy, majd az egyenesben gyorsít. Nyugodt maradtam, de irritáló volt és tönkretette a tesztprogramomat. Aztán a nap későbbi részében Senna cipőjében találtam magam, én voltam elöl, ő mögöttem. Szóval mit teszek? Sennának egyáltalán nem tetszett. Félbehagyta a körét, majd követett a bokszba, ahol kiszállt az autóból és megtámadott.”

    A történtekről mindeddig csak beszámolók alapján tájékozódhattunk, ám mint arra Glenn Freeman, a The-Race.com főszerkesztője az X-en felhívta a figyelmet, előkerült egy amatőr felvétel, amelyet a hockenheimi lelátóról készítettek. Ezen több alkalommal is látszik, hogy Senna feltartja Schumachert, majd utóbbi a célegyenesben agresszívan megelőzi a McLarent, majd legközelebb már a Benetton pilótája van előrébb, és a bokszbejárat előtt látványosan lelassít a háromszoros világbajnok előtt, mire Senna magát az utolsó pillanatban meggondolva szintén a bokszba hajt. Utóbbi jelenet után történt a kakaskodás a két pilóta között.

  • Gyermeket vár Michael Schumacher lánya

    Gyermeket vár Michael Schumacher lánya

    A nemsokára 56 éves Michael Schumacher nagypapa lesz, a lánya, Gina ugyanis anyai örömök elé néz.

    Schumacher két gyermeke közül az idősebb, az idén megházasodó Gina az Instagramon jelentette be, hogy várandós, és már azt is tudják, hogy a jövevény kislány lesz. A bejelentéshez képként egy pónilovat mellékeltek azzal a felirattal, hogy a jószág alig várja az új lovasát, amivel Gina szenvedélyére, a lovaglásra utaltak.

    Gina az idén tartott esküvője után felvette férje családnevét, így innentől elvileg Gina Bethke néven találkozhatunk vele.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok állapotát továbbra is titkolják – időről időre érkeznek róla félinformációk, egyesek pedig kereskedni/zsarolni próbálnak hiteles dokumentumnak tekinthető anyagokkal. Az egyik ilyen ügy bírósági tárgyalása megkezdődött, miután három férfi megpróbált kizsarolni Schumacher családjától 15 millió eurót, hogy ne hozzanak nyilvánosságra a németről fényképeket és orvosi papírokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

  • Michael Schumacher nem lehet Kerpen díszpolgára

    Michael Schumacher nem lehet Kerpen díszpolgára

    Michael Schumacher öccsét és a nevét viselő szurkolói klub elnökét is feldühítette, hogy Kerpen városa nem tartja fontosnak, hogy díszpolgárrá avassa a hétszeres világbajnokot.

    Kerpen neve valószínűleg nemcsak Michael Schumacher rajongóinak, hanem számos F1-drukkernek örökre bevésődött, hiszen a későbbi hétszeres világbajnok itt nőtt fel testvérével, a szintén az F1-ig jutó, ott 6 futamgyőzelmet szerző öccsével, Ralf Schumacherrel, a helyi gokartpályát pedig a Schumacher-család üzemeltette. Az idősebbik Schumacher testvér sok honfitársa nemtetszését kiváltva profi autóversenyzőként aztán előbb Monacóba, végül pedig Svájcba költözött egyrészt az adóterhek csökkentése, másrészt a privát szférájának megőrzése miatt, ez azon a tényen azonban nem változtat, hogy a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő 67 ezres lakosú kisvárost a Ferrari egykori sztárja milliók számára helyezte fel a térképre, és a helyi gokartos közösséget, illetve annak 2020-as bezárásáig a pályát is segítette. A díszpolgári címhez azonban ez sem volt elég.

    Schumacher 2001-ben a gokart-világbajnokság zárófutamára visszatért Kerpenbe:

    Hamilton már 16 évesen összecsapott az akkor négyszeres világbajnok Schumacherrel (videó)

    A Kerpenben működő Michael Schumacher szurkolói klub – a hétszeres világbajnoknak gokart és szórakoztató központja is van itt – az idén év elején ugyanis petíciót indított azért, hogy kedvencükből díszpolgár legyen, a városi tanács novemberben azonban úgy döntött, hogy nem lesz. Ennek a polgármester szerint elsősorban az az oka, hogy Kerpenben még soha nem adományoztak senkinek ilyen címet, és úgy vélik, nem szükséges a most 55 éves, továbbra is 2013-as síbalesetéből felépülni igyekvő expilóta miatt elkezdeniük.

    „Ez jellemző Németországra és a politikánkra. A teljesítmény a jelek szerint már nem fontos. Ha arra gondolok, hogy mit tett a bátyám Kerpenért a sikerei által, egyszerűen nem találok szavakat” – posztolta felháborodott sorait Ralf Schumacher az Instagramon. 

    „Ahogyan Michael-lel, mint emberrel bánnak, az undorító. Nagyon mérges vagyok. A város nem tud díszpolgári címet adni valakinek, aki hét világbajnoki címet nyert nekünk? – mondta Reiner Ferling, a szurkolói klub elnöke. – Mindazok után, ami történt, nem tudom elképzelni, hogy a Schumacher-család továbbra is akarná, hogy Michael díszpolgár legyen.”

    Amikor a Kolner Stadtanzeiger nevű újság arról kérdezte Andreas Lippet, a városi tanács egyik tagját, hogy miért szavaztak a díszpolgári cím bevezetése ellen, ő azzal felelt: „Mert jelenleg nincs értelme. Egyszerűen vannak más projektek, amelyeken dolgozunk.”

    Michael Schumacher egyébként 2006 óta a Ferrari otthonának, Maranellónak, 2019 óta pedig a belgiumi Spának (itt mutatkozott be az F1-ben, majd itt szerezte első győzelmét, később pedig négy további győzelmet, majd 2004-ben itt nyerte meg hetedik vb-címét) díszpolgára…

    Az egyik ápolója is elárulhatta Michael Schumachert – elkezdődött a zsarolási ügy tárgyalása

  • Hamilton nem kap olyan fogadtatást a Ferraritól, mint anno Schumacher

    Hamilton nem kap olyan fogadtatást a Ferraritól, mint anno Schumacher

    A Ferrari a lehető legkevesebb extra energiát akarja szentelni Lewis Hamilton érkezésének, hogy maximálisan a teljesítményre összpontosíthasson.

    A Ferrari a héten bejelentette, hogy február 19-én, egy nappal a jövőre első ízben megrendezett londoni össznépi szezonindító esemény után mutatja be 2025-ös F1-es torpedóját. Az új Ferrari érkezését mindig kiemelt figyelem övezi, ám ez jövőre várhatóan még inkább így lesz, hiszen ez lesz Lewis Hamilton első éve Maranellóban. A hétszeres világbajnok várhatóan már valamikor januárban – a pontos időpontot még nem közölték – debütálni fog vörösben, és minden bizonnyal a 2023-as autót vezetheti Fioranóban, külön bemutatást azonban nem kap.

    Schumacher első körei a Ferrarival és a neki szervezet sajtóesemény:

    Olyat, amilyet Michael Schumacher, a sportág másik hétszeres világbajnoka kapott – még kétszeres világbajnokként – 1995 novemberében, amikor a Benettontól a Scuderiához csatlakozott. A kulcsszó itt a novemberen van, Frédéric Vasseur csapatfőnök ugyanis az idő rövidségével magyarázta, hogy nem tartanak külön sajtóeseményt Hamiltonnak. „A szezonra kell koncentrálnunk. Nagyon feszített időszak lesz az első napja és az autóbemutató között, mindössze néhány hét. Azt akarom, hogy mindenki a teljesítményre koncentráljon. Ott lesz a szezonindító esemény, majd az autóbemutató, ami már így is két esemény, és messze túl sok lenne még egy” – idézi a Ferrari csapatfőnökét az Autosport.

    Ami Hamilton akklimatizálódását illeti, azt jelentősen megkönnyítette volna, ha részt vehetett volna a szezon utáni abu-dzabi teszten, ugyanakkor saját elmondása szerint akkor sem akart volna ott először Ferrarit vezetni, ha a Mercedes elengedi. Így viszont csak a korábbi autóval történő fioranói körözés, a szimulátor, másfél bahreini tesztnap és vélhetően egy forgatási nap áll majd a rendelkezésére ahhoz, hogy a lehető legjobban beilleszkedjen. Vasseur ugyanakkor nem tart attól, hogy ez ne lenne elég.

    „Nem újonc, úgyhogy egyáltalán nem aggódom emiatt. Tudjuk, hogy rengeteg folyamathoz kell alkalmazkodnia néhány nap alatt, de elég tapasztalt ahhoz, hogy megtegye. Ott van a szimulátor, amelyben tud majd időmérős és versenyszimulációt is teljesíteni, és remélhetőleg teljesen felkészült lesz a kormánnyal és az autó különböző részeivel kapcsolatban. De nem aggódon emiatt és nem is ez a legnagyobb kihívás” – jelentette ki a Hamiltonnal már az F3-ban és a GP2-ben is együtt dolgozó francia.

    Sainz megkapja a Ferraritól, ami Schumachernek, Räikkönennek és Alonsónak is járt

  • Az egyik ápolója is elárulhatta Michael Schumachert – elkezdődött a zsarolási ügy tárgyalása

    Az egyik ápolója is elárulhatta Michael Schumachert – elkezdődött a zsarolási ügy tárgyalása

    Kezdetét vette a 2013-as síbalesete óta a világtól elzártan élő Michael Schumacher családja ellen elkövetett zsarolási kísérlettel vádolt három férfi tárgyalása, és az egyikük rögtön az első napon megvádolta a hétszeres világbajnok egyik korábbi ápolóját, mondván segített nekik hozzájutni a Schumachert ábrázoló több mint 1500 fotóhoz, több száz videofelvételhez, valamint orvosi dokumentumokhoz.

    Tegnap elkezdődött annak a három férfinak a tárgyalása, akik 15 millió eurót akartak kizsarolni Michael Schumacher családjától azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, azóta a világtól elzártan, teljes titoktartás mellett élő és ápolt hétszeres világbajnokról készült fotókat és videókat.

    Mint az már korábban kiderült, a Schumacherék által 2012-től 2020-ig biztonsági emberként alkalmazott 53 éves Markus Fritsche, annak Daniel Lins nevű (az anyja leánykori nevét használja) 30 éves fia, illetve Fritsche szintén 53 éves, kidobóként dolgozó barátja, Yilmaz Tozturkan több mint 1500 fotóhoz és 200 videóhoz jutott hozzá négy USB-meghajtón és két külső merevlemezen Schumacherről. A férfiak azt tervezték, hogy 15 millió eurót zsarolnak ki a családtól, amely ha nem fizet, közzéteszik a megszerzett file-okat a darkweben. Végül a német és a svájci rendőrség összehangolt akcióval kapcsolta le őket, a tárgyalásuk pedig a minap kezdődött meg a németországi Wuppertalban.

    Családtag, reklámarc, félrecsúszott idősík – így kísért minket 10 éve a Schumacher-baleset emléke

    És már a tárgyalás első napján eddig nem ismert részletek láttak napvilágot, képbe került ugyanis egy ápolónő, számolt be róla a Daily Mail. A brit lap nem fedte fel a vádiratban „részt vettként” feltüntetett nő kilétét – akit tanúként idéztek be, de nem jelent meg –, Tozturkan ugyanakkor azt állította, hogy az ellopott file-okat egy ápolónőtől kapta. „Fritsche azt mondta, hogy az ápolónőnek pénz kell. A terv az volt, hogy eladjuk az anyagot, majd három felé osztjuk a pénzt köztem, Fritsche és az ápolónő között. Én nem találkoztam az ápolnővel, csak egy képet láttam róla és ennyi” – mondta Tozturkan.

    A nőt egyelőre nem vádolják semmivel, viszont a svájci hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy volt-e bármilyen közvetlen szerepe a bűncselekmény elkövetésében. A Linkedinről azóta törölt önéletrajza szerint egyébként négy nyelvet beszél (francia, angol, arab és német), és VIP ellátásra, valamint neurológiai rehabilitációra szakosodott.

    Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere és a család egyik bizalmasa a tárgyalás első napján elmondta, feltűnt neki, hogy a nő látszólag nagyon jól kijött Fritsche-vel. „Emlékszem, láttam Fritsche-t és ezt az ápolót, ahogy kettesben beszélgetnek. Nagyon jól kijöttek. Végül azonban [az ápolónő] elment, mert problémáink voltak vele, azzal, ahogyan dolgozott. Láttunk néhány kellemetlen dolgot. Először az ápolónő, majd Fritsche távozott [az állásából].”

    Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

    Kehm nem részletezte, hogy pontosan mit láttak, de további részleteket is megosztott. „Volt egy számítógép, amelyhez az ápolók és az orvosi személyzet férhetett hozzá, nekik voltak belépési kódjaik, és ha valaki más is belépett, azt észrevettük. Corinna [Schumacher, Michael Schumacher felesége] és én automatikusan [az ápolónőre] gyanakodtunk, csak ő lehetett az.”

    Tozturkan a tárgyaláson elmondta, hogy a file-ok között nemcsak fotók és videók, hanem orvosi feljegyzések is találhatók, Heike Puschmann, a család egy másik alkalmazottja pedig úgy fogalmazott: „Az ügyészek szerint az anyag nagyon személyes információkat tartalmaz, amelyek Schumachert ábrázolják a családjával a síbaleset előtt és után.” Puschmann arról is beszélt, hogy Fritsche három havi végkielégítést kapott a családtól, és ezt kevesellte, és emailt írt neki arról, hogy amennyiben nem kap több pénzt, ártani fog Schumacheréknek.

    Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát” – esetek, amikor elárulták Schumachert

    Az ápolónőből is vádlott lehet

    „Az ügyfelem nagyon keveset tud erről a nőről, egy fotót látott róla egyszer, nincs kapcsolatban vele és nem ismeri őt – mondta a tárgyaláson Oliver Doelfs, Tozturkan ügyvédje – Az ápolónő Svájcban él, a német hatóságok pedig nem kérdezhetik ki őt. Úgy tudjuk, folyamatban vannak eljárások ellene, de ragaszkodnak ahhoz, hogy nem adnak ki nekünk információt.”

    Később a wuppertali bíróság pedig az alábbi közleményt juttatta el a Daily Mailnek:

    „Az ügy egyik vádlottja egy korábban a Schumacher családnál dolgozó ápolónőt vádolt meg azzal, hogy részt vett a bűncselekményben. Az ügyészség a nyomozás jelenlegi állása alapján részletesen értékeli ezeket a kijelentéseket. Ezután születik döntés arról, hogy kell-e nyomozást indítani a vádlott ellen. Még eldöntendő, hogy a vádlott az ápolót beidézi-e, és tanúként hallgatja-e ki a wuppertali bíróság.

    Tozturkan ügyvédje a Daily Mailnek pedig azt mondta: „Azt is láthatták, hogy a tanúk szerint az ápolónő és Fritsche közel álltak egymáshoz, és látszólag több volt közöttük munkakapcsolatnál. Technikailag [az ápolónő] nem köteles beszélni, mert Svájcban él és azzal gyanúba keverheti magát, úgyhogy most a bíróságon múlik, hogy beidézik-e őt.”

    „Ha inkább fociznál, nem kell ezt csinálnunk” – Mick Schumacher felfedte apja intelmeit

  • A Schumachertől kapott ajándék terelte az F1 felé a motoros világbajnok fiát

    A Schumachertől kapott ajándék terelte az F1 felé a motoros világbajnok fiát

    Az ausztrál Jack Doohan az a fajta Forma-1-es újonc, aki már születésétől fogva magába szívhatta a technikai sportok iránti szenvedélyét, s bár apja, Mick motorversenyzőként ért fel a világ csúcsára, ő néhány korai erős élmény hatására mégis az autók felé terelődött.

    Az Alpine akadémiájáról érkező Doohan a 2024-es szezonzárón megejthette F1-es debütálását, 2025-ben pedig már az idénynyitó hazai futamától, az Ausztrál Nagydíjtól kezdve ő vezetheti az enstone-i csapat egyik autóját Pierre Gasly mellett.

    Doohan karrierválasztása azonban nem teljes mértékben következik abból a közegből, amelyben felnőtt. Apja, Mick Doohan ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok volt 1994 és 1998 között zsinórban öt éven át az akkor királykategóriának számító 500 cm3-es géposztályban, vagyis nem az autóversenyzés világából érkezett, noha 98-ban lehetősége volt a Williams előző évi F1-es bajnokautóját, az FW19-et tesztelni.

    Mick Doohan 99-ben jerezi lábtörése után visszavonult, fia pedig csak 2003 januárjában született, így közvetlen élményei már nem lehettek apja versenyzéseiről, de persze a paddockban, valamint a technikai sportok nagyságai körül így is sűrűn megfordult. Elmondása szerint Michael Schumacher volt a kedvence, akinek sikeréveiről kora miatt túlságosan élénk emlékei viszont nem lehettek.

    Fotó: Alpine

    „Amióta csak az eszemet tudom, szeretem a motorsportot, legyen szó akár kettő, akár négy kerékről – mondta Doohan az F1.com interjújában. – Mindenhez, amibe belefogok, úgy állok hozzá, hogy mindent bele fogok adni és a csúcsra akarok eljutni. Négy keréken pedig ez a Forma-1. Már kiskoromtól kezdve körbevett ez a közeg, ez a szenvedély, és a sport hírességei. Látva, hogy Michael Schumacher mit ért el és mi minden lehetséges ebben a sportban, nekem is ez vált az álmommá, amit most el is kezdhetek megvalósítani.”

    „Karácsony volt, amikor először vezettem. Két-három éves lehettem, Michael Schumacher pedig karácsonyra egy-egy gokarttal ajándékozott meg engem és a testvérem. Ez a legelső emlékem” – írta a 21 esztendős pilóta.

    A sors különös játéka nyomán idénre a hétszeres F1-es bajnok fia, Mick Schumacher is az Alpine-hoz csatlakozott, akikkel a WEC-ben versenyzett, a két fiatal pedig egyaránt a csapat jövő évi F1-es ülésére hajtva egymás riválisa lett az év során. Az istálló egy privát tesztet is rendezett a két pilóta számára, hogy könnyebben felmérhesse képességeiket, s ebből végül Doohan jött ki győztesen, Schumacher pedig jövőre is marad a WEC-ben.

    A versenyző elmondása szerint apja nem is akarta őt a motorversenyzés felé terelni, még ha kapcsolatai ott több ajtót is nyithattak volna meg előtte.

    „Sohasem mondott erről semmit, de tényleg! De biztos vagyok benne, hogy örül, amiért a biztonságosabb utat választottam. Persze mindenben ott van a veszélyfaktor, de ha egy autóban hibázok vagy elfékezem magam, még van lehetőségem korrigálni, viszont ha egy motoron blokkolom az első kereket, annak biztosan egész más lesz a kimenetele. Apám mindig támogatott abban, amit csinálni akartam.”

    Doohan a 15. ausztrál versenyzőként debütált a Forma-1-ben, így jövőre Oscar Piastrival együtt ismét két versenyző képviseli majd az országot. Elmondása szerint azonban nem a McLaren pilótája, hanem a kontinens egy másik szülöttje, az új-zélandi Liam Lawson a legjobb barátja a mezőnyben, akivel az utcai autók műszaki háttere és tuningolása iránti közös szenvedélyükben osztoznak.

    „Használd a tehetséged, tudjuk, hogy milyen nagy” – részben törlesztett a sors a legszívszorítóbb F1-es rádiózásért

  • Megdöbbentő részletek derültek ki a Michael Schumachert érintő zsarolási ügyről

    Megdöbbentő részletek derültek ki a Michael Schumachert érintő zsarolási ügyről

    Michael Schumacher állapota továbbra is hétpecsétes titok, ám a család korábbi biztonsági embere a hétszeres világbajnokról készült fotókat és videókat lopott el, majd fiával és egy barátjával zsarolta Schumacheréket. A tárgyalás ebben a hónapban kezdődik.

    Mint arról korábban beszámoltunk, a nyáron letartóztattak három férfit, akik 15 millió eurót akartak kizsarolni a 2013-as síbalesete óta a világtól elzártan, teljes titoktartás által övezve élő Michael Schumacher családjától azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a hétszeres világbajnokról készült képeket és videókat. Mint kiderült, a felvételeket az 53 éves Markus Fritsche, a Schumacheréknél 2021-ig a biztonsági csapat tagjaként dolgozó férfi szerezte meg.

    Az ESPN most az ügyészség alapján arról ír, hogy a volt biztonsági ember 1500 fotót és 200 videót lopott el Schumacherről. Az ügyészség állítása szerint a férfi azután élt vissza a neki fotókhoz és videókhoz hozzáférést biztosító család bizalmával, hogy kirúgták, majd a számítástechnikában jártas fiával, a 30 éves Daniel Lins-el és egy barátjával, az éjszakai szórakozóhelyen kidobóként dolgozó 53 éves Yilmaz Tozturkannal kitervelték, hogy megfenyegetik a családot a file-ok darkweben történő közzétételével, amennyiben nem kapják meg a pénzüket.

    Az is kiderült, hogy a fotókat és videókat négy USB-meghajtón és két külső merevlemezen csempészték ki a Schumacher-család svájci otthonából, majd június 3-án Tozturkan telefonon közölte Schumacherékkel, hogy mi van a birtokukban, ezután pedig a gyanúsítottak emailben küldtek bizonyítékokat. Ezt június 11-én újabb email követte, amely 4 fotót és a három férfi követeléseit tartalmazta.

    A svájci hatóságok le tudták nyomozni a hívószámot, amely elvezetett a gyanúsítottakhoz, akiket június 19-én tartóztattak le.

    Sajnos nem ez az első alkalom, hogy valaki elárulja a Schumacher-család bizalmát, miként Michael Schumacher állapotával sem először akar nyerészkedni valaki. A korábbi esetekről alábbi cikkünkben írtunk testvéroldalunkon.

    Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát” – esetek, amikor elárulták Schumachert

  • Häkkinen legyőzte volna Schumachert azonos feltételekkel, állítja a McLaren korábbi mérnöke

    Häkkinen legyőzte volna Schumachert azonos feltételekkel, állítja a McLaren korábbi mérnöke

    Az ezredforduló nagy F1-es párharcában résztvevő Michael Schumacherről és Mika Häkkinenről alkotott véleményt a szakember.

    A Forma-1-et az ezredforduló környékén nagyrészt a Ferrari és a McLaren párharca jellemezte. 1998-ban és 1999-ben Mika Häkkinen vitte el a bajnoki címet, előbb Michael Schumacher, majd Eddie Irvine ellenében, miután a német klasszis a Brit Nagydíjon lábtörést szenvedett, így nem derült ki, ő mire ment volna a finnel szemben.

    2000-ben aztán Schumacher visszavágott, majd 2001-ben a már igencsak leeresztő Häkkinen helyett már David Coulthard volt a fő ellenfele. A Williams, a McLaren és a Mercedes korábbi mérnöke, Paddy Lowe szerint azonban Häkkinen a veleszületett képességeket tekintve jobb volt az F1 hétszeres világbajnokánál.

    „Imádtam Mikával dolgozni. Szerintem jobb volt, mint Michael, azonos feltételek mellett legyőzte volna őt – mondta az GP Racingnek adott interjúban. – Kettejük között az volt a különbség, hogy Mika nyert két bajnokságot, és neki ennyi elég volt, nem akart többet. Michael tovább küzdött és mindegyik rangsorban az élre állt.”

    Ennek kapcsán felidézte a McLaren híres „titkos” harmadik pedálját, amit 1997-ben és 1998-ban használtak az autó alulkormányzottságának ellensúlyozására és a kanyarodás javítására, amíg az FIA be nem tiltotta a trükkös megoldást.

    Újra láthattunk volna Schumachert Ferrarival versenyezni, de nem jött létre a megállapodás

    „Szükség volt egy olyan versenyzőre, mint Mika, hogy kihasználhassuk. David csak azért volt képes rá, mert megértette, Mika hogyan csinálja. Mikának nem kellett utasításokat adni, egyszerűen kiküldtük a pályára, hogy tessék, itt ez a pedál, így működik, tapossad, amikor akarod” – mondta Lowe.

    „Úgy emlékszem, először Silverstone-ban teszteltük a pedált. A Copse kanyar ma már könnyedén bevehető padlógázzal, de akkoriban még fel kellett emelni a pilótáknak a lábukat a gázpedálról és visszaváltani egy-két fokozatot. Mika a megfelelő pillanatban belülről csak rálépett a fékre, hogy kicsit jobban beforgassa az autót, aztán elfordult! Mindezt 170 mérföld/órás (270 km/h-s) tempónál.”

    Paddy Lowe legújabb elfoglaltsága a Zero Petroleum nevű cége, amely szintetikus üzemanyagot gyárt.

    Találós kérdés: ki kapta a legtöbb büntetőpontot az F1-ben a rendszer 2014-es bevezetése óta?

  • Bár Häkkinen és Schumacher csatájára rosszul emlékezett, Michelisz így is nyert a makaói bingón

    Bár Häkkinen és Schumacher csatájára rosszul emlékezett, Michelisz így is nyert a makaói bingón

    A hétvégén rendezi legendás versenyhétvégéjét Makaó városa, benne a TCR World Tour szezonzárójával. A Hyundai ennek apropóján tesztnek vetette alá három versenyzőjét és a ma már a vezetőségben ténykedő Gabriele Tarquinit. Vajon ki emlékszik legjobban Makaó történetére?

    Tarquini, valamint a csapat három versenyzője, Michelisz Norbert, Mikel Azcona és Néstor Girolami egy bingótáblát kapott, amely 24 versenyző nevét tartalmazta – közülük kellett bekarikázni azt a 15-öt, akik karrierjük során nyertek már futamot Makaóban, akár túraautóban, akár a hétvége főattrakciójának számító Forma-3-as versenyen.

    A nevek között voltak egyértelmű választások is, például Rob Huff, aki rekordszámú 11 alkalommal győzött már itt túraautókkal. Michelisz számára segítség volt, hogy ő maga is szerepelt a listán, és szintén a helyes válaszok között: 2010-ben legelső világbajnoki versenyét is itt nyerte még a WTCC-ben a Zengővel, s éppen tavaly tette hozzá második itteni győzelmét, ami kulcsfontosságú volt a bajnoki cím megszerzéséhez.

    Szerepeltek a táblán Forma-1-es világbajnokok is, ám Max Verstappen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Mika Häkkinen is rossz válasznak számított, noha mindannyian megfordultak a juniorversenyzők legnagyobb presztízsű erőfelmérőjén.

    Häkkinen és Michael Schumacher itteni 1990-es harca például legendás és sokszor idézett az autósportos históriákban, ám Micheliszt itt átverte az emlékezete.

    „Azt hiszem, Mika Häkkinen nyert egy versenyt Schumacher ellen” – mondta a magyar versenyző, s karikázta be ezzel a rossz választ, abból a párharcból ugyanis Schumacher jött ki győztesen.

    A verseny utolsó körében az élen haladó német mögött a finn támadásra készült, ám hátulról nekiütközött Schumacher autójának, így Häkkinen elveszítette a kontrollt autója felett és a szalagkorlátnak csapta azt, riválisa pedig hátsó vezetőszárny nélkül is elsőként jutott el a célig. Häkkinennek azonban teljesen felesleges volt kockáztatnia, hiszen akkor két verseny összesített időeredménye alapján hirdették ki a makaói F3-as hétvége győztesét, és mivel a finn az első futamról 2,66 másodperces előnyt őrzött a némettel szemben, elég lett volna, ha követi őt a célban.

    Michelisz végül 10 makaói győztest talált el a 15-ből, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megnyerje a kihívást, hiszen Tarquini 9-ig, Azcona és Girolami pedig 8-8-ig jutott. A három versenyzőt egyaránt csőbe húzta, hogy Tarquini neve is szerepelt a lapon, akit hosszú karrierje miatt mindannyian makaói győztesnek gondoltak (és a béke megőrzése érdekében egyébként sem merték kihagyni a csapatmenedzsert), ám az olasz eredménylajstromából a kaszinóvárosban aratott győzelem sajnos hiányzik.

    Ezen a hétvégén a TCR World Tour mezőnye ismét birtokba veszi Makaót, Michelisz számára pedig újabb bajnoki cím a tét, hiszen 10 ponttal vezeti a bajnoki tabellát, ám a hondás Esteban Guerrieri, valamint a Lynk & Co két pilótája, Thed Björk és Yann Ehrlacher is lőtávolon belül van még mögötte.

    Häkkinen nagyon megijesztette a szerelőket annál a csapatnál, amelynél soha nem versenyzett