Címke: Michael Schumacher

  • Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Lando Norris csodálattal beszélt Lewis Hamiltonról, aki a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon hatodik Forma-1-es bajnoki címét szerezte.

    A brit újonc mesélt gyerekkoráról, elmondta, hogy hogyan szurkolt a McLarennek, vagyis annak a csapatnak, ahol akkoriban Hamilton versenyzett, és amelynek színeiben most ő is debütált.

    „Ő egy olyan srác volt, akire mindig is figyeltem, amikor fiatal voltam, még olyan 6-7 éves lehettem” – magyarázta. „A McLarennek szurkoltam, és Lewis nekik vezetett. Rá azóta is felnézek, és nagyon örülök sikereinek. Ő a második pilóta, aki valaha elérte a hatot, és csak Schumacher volt képes többre. Tehát szerintem bizonyította, milyen jó pilóta, a valaha volt egyik legjobb.”

    Ugyanakkor Norris úgy látja, Hamiltonnak könnyebb dolga volt a száguldó cirkuszban.

    „Nem negatív értelemben, de bizonyos tekintetben könnyebb volt neki, mint más bajnokságokban. Más szériákban nincsenek ekkora különbségek a csapatok között. Viszont szerintem így is elképesztően jól teljesít, azt hiszem egy kivételtől eltekintve minden csapattársát megverte. Szóval ebben az értelemben is bizonyított. De tényleg, könnyebb volt neki, mint más kategóriákban. Csatlakozott a McLarenhez, és első évében majdnem bajnok lett. Nekem esélyem sincs erre első szezonomban. Mindig jól pozicionálta magát, jól választott csapatot, ezért tart most hat bajnoki címnél.”

  • Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    Montezemolo: Vettel és Leclerc komoly dilemmát okoz

    A korábbi Ferrari elnök, Luca di Montezemolo szerint nehéz eldönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között, hogy ki legyen a csapatnál a kiemelt versenyző. A dilemmát fokozza, hogy Leclerc jelenleg harmadik a bajnokságban, 19 ponttal csapattársa Vettel előtt úgy, hogy már csak két verseny van hátra. Montezemolo a SpeedWeeknek nyilatkozott:

    „Igazi dilemma a Ferrarinál dönteni Sebastian Vettel és Charles Leclerc között. Én annak idején így csináltam: az egyik versenyző a bajnoki címért kellett menjen, a másik dolga az volt, hogy amennyi extra pontot csak tud, szerezzen meg, a konstruktőr bajnoki cím miatt. Volt egy Michael Schumacherünk, mellette pedig Eddie Irvine, Rubens Barrichello és Felipe Massa.”

    Leclerc a ferraris bemutatkozó évében már nyert két versenyt, Spában és Monzában is sikeres volt. Vettel egy győzelmet tudhat magáénak, Szingapúrban nyert.

  • Ralf Schumacher: Hamilton megdöntheti Michael rekordjait

    Ralf Schumacher: Hamilton megdöntheti Michael rekordjait

    Lewis Hamilton közel jár hozzá, hogy megdöntse Michael Schumahcer legnagyobb rekordját, a hét világbajnoki címet.

    A brit versenyző múlt vasárnap szerezte meg 6. címét, így már csak egy kell ahhoz, hogy beérje, és kettő ahhoz, hogy megelőzze Schumachert. De ezen kívül több Schumacher-rekord is van, melyet már megdöntött, és melyeket még megdönthet a Mercedes versenyzője.

    Michael Schumacher öccse, Ralf, úgy véli, hogy van is reális esély arra, hogy Hamilton megdönti testvére rekordjait.

    „Mindketten valami hihetetlent vittek véghez.” – mondta Ralf az Auto Bildnek. „Szerintem Lewis most megdöntheti Michael rekordjait.”

    Schumacher szerint Hamilton abszolút a legjobb autóban ül, de véleménye szerint nem csupán ennek köszönheti sikereit.

    „Mindig kihozza a maximumot a lehetőségekből.”

    „Van tapasztalata, elképesztően természetes tehetsége van, tudja mikor támadjon, és mikor maradjon háttérben, illetve rendkívül kényelmesen érzi magát a csapatánál. Tudja, hogy ő az abszolút elsőszámú.” – tette hozzá az ifjabbik Schumacher fivér.

    „Ez bizalmat generál és ez nagyon jó egy versenyzőnek. Valószínűleg ezért nem hibázik gyakran.”

    Ralf szerint Sebastian Vettel esetében a rá nehezedő nyomás okozza a problémákat.

    „Akkor hibázik az ember, ha ilyen nyomást érez.” – mondta. „Nézzük  meg Montrealt. Érezte, hogy Lewis közeledik, és elvesztette a fókuszt egy pillanatra.”

    „Lewis és a Mercedes a legjobban kezelik a nyomást. Toto Wolff a megfelelő embereket gyűjtötte össze.” – tette hozzá Ralf Schumacher

  • Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Időről-időre megjelenik kérdésként a sajtóban, hogy Lewis Hamilton átigazolhat-e valaha a Ferrarihoz. Erre maga az érintett rendre nemleges választ szokott adni.

    Most éppen Jacques Villeneuve hozta fel ezt a témát, és szerinte minden idők legsikeresebb brit pilótájának pályafutásában a vörösökhöz való igazolás tenné fel a pontot az i-re.

    „Lewis Michael Schumacher összes rekordját célba vette, és szerintem a munkáját a Ferrarihoz való csatlakozás koronázná meg. Egy hetedik címmel nem csak utolérné Schumachert, hanem utána a Ferrarinál is vezetne, ezzel végleg legendává válhatna.”

    A hétvégén hatodik bajnoki sikerét bezsebelő Hamiltonnak még egy év van a Mercedes-es szerződéséből, és jövő januárban a 35. életévét tölti majd be. A kérdés az az, hogyan tovább?

  • Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    A korábbi sikeres csapattulajdonos Eddie Jordan szemében, Lewis Hamilton már most felülmúlta a rekordert, Michael Schumachert.

    Hamilton a hétvégén szerezte meg a hatodik bajnoki koronáját, ezzel pedig már csak egyre van a csúcstartótó Michael Schumachertől, ráadásul a brit is hasonló domináns időszakot tud felmutatni, hiszen az elmúlt hat bajnokságból ötöt is behúzott.

    A rekordhoz közel érve sokakat el kezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy ki a jobb. Eddie Jordan pedig a talkSPORT-nak adott interjújában foglalt állást e kérdésben.

    „Ebben a témában mindenkinek meg van a saját nézőpontja, az enyém az, hogy Lewis már most túlszárnyalta Michaelt.” – kezdte az ír. „Michael nálam kezdte, így a szívügyem ő, de van olyan helyzet, amit nem mindenki lát át teljesen. Abban az időben olyan versenyzőim voltak, mint Barrichello, Fisichella, Irvine vagy Alesi, akik egytől-egyig Schumacher mellé vagy a Ferrarihoz igazoltak. Ezekben a szerződésekben pedig mindig voltak olyan feltételek, amik értelmében a most Austinban látott dolgok nem történhettek meg.”

    „Ha Lewisnak is lenne egy ilyen szerződése, akkor Valtteri nem előzhette volna meg őt a győzelemért. Egy ilyen presztízsű sorozatban nem létezhet az, hogy a csapat diktál. Számomra ez a hibás tényező Michael kapcsán. Hét világbajnoki cím… vajon mennyiszer nyert volna, ha nem lett volna mögötte ekkora befolyás és támogatás mások irányából?” – zárta a gondolatmenetét.

  • Mely Schumacher-rekordokat döntheti még meg Hamilton?

    Mely Schumacher-rekordokat döntheti még meg Hamilton?

    Michael Schumachert minden idők legeredményesebb Forma-1-es versenyzőjeként tartják számon. Neki van a legtöbb világbajnoki címe (hét), és számos más rekordot is beállított pályafutása során.

    Ezek közül többet megdöntöttek már, de még mindig van, amit megdönthetnek, erre pedig legelőbb Lewis Hamiltonnak van esélye.

    Tegnap Austinban a brit versenyző megszerezte hatodik világbajnoki címét, így már nem sokra van attól, hogy a bajnoki címek számát tekintve beállítsa, vagy esetleg meg is döntse Schumacher rekordját.

    Lássuk azonban, hogy Hamilton Schumacher mely rekordjait döntheti még meg a jövőben.

    Legtöbb győzelem
    Schumacher F1-es pályafutása során 308 futamon indult, ebből 91-et megnyert.
    Hamilton a második helyezett jelenleg ezen statisztika tekintetében, ő 247 versenye alatt 83 győzelmet szerzett.Ha a százalékos arányt nézzük, Hamilton már előrébb is tart, mint Schumacher: 33,6% – 29,5% Hamilton javára.

    Legtöbb győzelem egy szezon alatt
    Ezt a rekordot Schumacher Sebastian Vettellel közösen tartja, 13-13 győzelemmel egy szezon alatt. Hamilton 11-gyel a harmadik – 2014-ben és 2018-ban volt neki ennyi. Idén ezt a rekordot már biztosan nem dönti meg, mivel  két futam van hátra, neki pedig
    jelenleg 10 futamgyőzelme van.
    Ennél a rekordnál azonban meg kell említeni, hogy manapság hosszabbak, több versenyből állnak a szezonok, mint Schumacher idejében

    Legtöbbször megnyerni ugyanazt a Nagydíjat
    Schumacher nyolc alkalommal nyert Francia Nagydíjat, illetve hétszer nyert Kanadában és San Marinoban.
    Hamiltonnak Kanadában szintén hét győzelme van, illetve hatszor tudott nyerni Magyarországon, az Egyesült Államokban, Kínában és Nagy-Britanniában.

    Legtöbbször pole-t szerezni ugyanazon a Nagydíjon
    Schumacher nyolc pole-t szerzett Japánban, csak úgy, mint Hamilton Ausztráliában (és Ayrton Senna San Marinoban)Schumachernek 7-7 pole-ja van Magyarországon és Spanyolországban.Eközben Hamiltonnak 6 pole-ja van Kínában, Kanadában, Olaszországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon, Schumachernek pedig Kanadában (Sennának meg Ausztráliában és Brazíliában)

    Legtöbb dobogós helyezés
    Schumacher neve mellett 155 dobogós helyezés szerepel, ez 50%-a az összes versenyének.Hamilton jelenleg 150 dobogós helyezéssel bír, ez a versenyeinek 60%-a.

    Legtöbb dobogós helyezés egy szezonban
    2002-ben Schumacher 17 futamból 17-szer végzett dobogós helyen.Hamilton 17 dobogós helyet szerzett 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban is, de ez idén megdőlhet, mivel két versennyel a szezon vége előtt 16 dobogós helynél tart.
    A legtöbb teljesített szezon egy zsinórban, melyek során legalább egyszer nyert is versenyt
    Schumachernek 15 szezonja volt így egyhuzamban, Hamilton 13-nál tart.

    Versenyek, melyeken pontszerző helyen végzett
    Schumacher F1-es karrierje során 221 futamon végzett pontszerző helyen.E statisztika tekintetében Kimi Räikkönen a második 212 futammal, Hamilton a harmadik 211 futammal.

    Legtöbb az élen töltött kör
    Schumacher 5111 kört autózott az mezőny élén.Hamilton esetében ez a szám 4425 (a vasárnapi austini futamot még nem beleszámolva)

    Leggyorsabb körök száma
    Schumacher 77 alkalommal futotta meg a futam leggyorsabb körét.Hamilton 46 alkalommal, holtversenyben Kimi Räikkönennel.

     

  • Melyik volt a nagyágyúk „legnagyobb” bajnoki címe?

    Melyik volt a nagyágyúk „legnagyobb” bajnoki címe?

    Ha a számokat, vagyis tényeket nézzük, jelenleg Michael Schumacher minden idők legeredményesebb Forma-1-es versenyzője, hiszen hét világbajnoki címet szerzett.

    Mindeközben Lewis Hamilton már a nyomában jár, az aktív versenyzők közül – és hajszál híján abszolút – ő a legeredményesebb, mivel múlt vasárnap már a hatodik bajnoki címét szerezte meg.

    Lehet őket kedvelni, vagy nem kedvelni, ezek azonban tények.

    Most arra vagyunk kíváncsiak, mindkét említett világbajnok kapcsán, hogy bajnoki éveik közül melyiket tartjátok a legkiemelkedőbbnek? Mindegy milyen logikát követtek, vagyis hogy az alapján döntötök-e, hogy melyik évben volt a legsimább a győzelem, mikor magasodtak leginkább a többiek főlé, vagy mikor kellett a legjobban megküzdeniük a címért, stb.

    Szerintetek melyik Schumacher, illetve Hamilton „legjobb” bajnoki címe?

    [poll id=”143″]

    [poll id=”144″]

  • Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    A korábbi autóversenyző és egyben német szakkommentátor Christian Danner szerint Mick Schumacher várható Forma-1-es bemutatkozása nem ad új löketet a „Schumi-mániának”. A Ferrari csapatfőnök Mattia Binotto már kifejtette, hogy 2020 egy döntő éve lesz a 20 éves Schumachernek, mert egyre valószínűbb, hogy marad egy újabb évet a Formula 2-ben. Danner szerint a legendás Michael Schumacher fia előbb vagy utóbb bemutatkozhat a királykategóriában, és ezt el is mondta a t-onlinenak:

    „A dolog azonban nem lesz összehasonlítható a korábbi Schumi-mániával. Micket egyértelműen örömmel várják a Forma-1-ben, de nem lesz olyan hatással a német közönségre, ahogy volt az az apjával.”

    Reméli azonban, hogy Schumacher jövője pozitívan befolyásolja Németország visszatérési kísérletét a versenynaptárba. Szerinte ezt a Liberty Mediának is át kellene gondolnia, hiszen egy fontos piacról beszélünk:

    „Az, hogy Hockenheim nem tud ugyanolyan szerződést aláírni mint Azerbajdzsán vagy Abu Dhabi, az mindenki számára világos. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy Németországban támogatjuk a labdarúgást, a futballt és a focit is. Semmi problémám nincs a labdarúgással, de a motorsport egy olyan sportág, amelynek önmagát kell támogatnia. Ki fizeti Abu Dhabiban a számlát? A kormány. Hanoiban? A kormány. Még a katalánok is találtak büdzsét a nagydíjuknak, ahogy a franciák is EU-s pénzeket használnak fel erre. Mi vagyunk az egyetlenek, akik csak ott állnak, és azt mondják, hogy nincs semmink se.”

  • Binotto: 2020 döntő lesz Schumacher jövőjének a szempontjából

    Binotto: 2020 döntő lesz Schumacher jövőjének a szempontjából

    Mattia Binotto a Bildnek nyilatkozott Mexikóban, és eszerint Mick Schumacher jövőre még nem léphet a Forma-1-be. Úgy tűnik, hogy meghozta a döntését a Ferrari versenyzői akadémiája köszösen a 20 éves pilóta menedzsmentjével, így Schumacher egy újabb szezont tölthet a Formula 2-ben. Két egyértelmű oka van ennek: egyrészt a fiatal német pilóta a 12. helyen áll az F2 bajnokságában, úgy, hogy már csak egy fordulójuk van hátra. A másik pedig az, hogy nincs elegendő pontja az F1-es szuperlicenszhez.

    A Forma-1-es legenda Michael Schumacher fia 2019-ben a korábbi F3-as bajnoki címének köszönheti azt, hogy előrébb léphetett. Viszont az eddig megszerzett pontjai közül lesz ami elévül, attól függően, hogy hol végez a jelenlegi bajnokságában. Binotto ennyit tett hozzá:

    „A következő éve lesz számára a döntő.”

  • Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Michael Schumacher akár több mint hét bajnoki címet is nyerhetett volna, ha nem a Ferrari újjáépítését választja, állítja a volt csapattárs, Eddie Irvine. Már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal 1994 és 1995-ben, amikor a német legenda úgy döntött, hogy csatlakozik a kínlódó Scuderiához 1996-ban. Akkor már a formálódó álomcsapat irányított, tehát Jean Todt, Ross Brawn és Rory Byrne. Annak ellenére, hogy éppen csak vesztett 1997-ben és 1998-ban, majd a lábát törte 1999-ben Silverstoneban, Schumacher 2000-ben elérte végre a célját. 21 évnyi szünet után megszerezte a Ferrari első versenyzői bajnoki címét. Irvine 1996 és 1999 között volt a csapattársa, és a napokban így nyilatkozott róla az olasz Il Festiva dello Sportnak:

    „Schumi nagyon német volt, kivéve az ivást, amiben pokolian rossz volt! Michael nagyon profi volt, olyasvalaki aki keményen dolgozik, rátermett volt. Emlékszem, akkoriban a Ferrarinál mindenkinek meg volt a szerepe, és mindenki tudta, hogy sok a teendő. Amikor pedig megérkezett a Scuderiához nagyon hátul voltunk, de Michael kitűzte a célt: nyerni, a Ferrarival. Elképesztően eltökélt volt, és megismétlem: az összes másik csapat akarta volna őt, de ő csak a Ferrarival akart nyerni. Többet is nyerhetett volna, ha máshova megy, de ő egy nagyon összeszedett ember volt. Végül pedig azon évek után, amikor közel került hozzá, utána öt világbajnoki címet is szerzett a Ferrari, köszönhetően az alázatos munkájának. Egy elképesztő tehetség volt, aki kitartó, eltökélt, egy hihetetlen pilóta.”

    Akár tündökölt volna Schumacher mondjuk egy Williamsben vagy McLarennél, akár nem, valaki emlékezik rá, hogy mennyire is motivált volt akkoriban. Stefano Domenicali, a csapat egyik korábbi csapatfőnöke így emlékezik vissza:

    „Amikor 15 versenyt nyersz a 17-ből, ahogy volt az 2002-ben, akkor bizonyítod azt, hogy az adott pillanatban te vagy a legjobb. Minden reggel ugyanakkor azon aggódtunk, hogy nem nyerjük meg a futamot. Jean Todt és Schumi mindegyik versenyt meg akarták nyerni, így reggelente arra összpontosítottunk, hogy ebben biztosak lehessünk. Jean Todt és Michael győztes típusok voltak, megszállottjai voltak a részleteknek. Igen, remekül működtek, láthattuk, hogy a tehetségük azt eredményezte, hogy a Ferrari dominálta a világbajnokságot. Szerintem nagyon közel álltak egymáshoz, mert hasonló volt a mentalitásuk. Azt hiszem, hogy a Ferrari sikereinek a legnagyobb titka az ő kapcsolatuk volt.”