Címke: Michael Schumacher

  • Coulthard: jó, ha Hamilton beéri Schumachert, de nem jobb nála

    Coulthard: jó, ha Hamilton beéri Schumachert, de nem jobb nála

    Bár aligha lehet reális összehasonlítást tenni, mégis gyakran hasonlítgatják a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton Ayrton Sennához, vagy épp Michael Schumacherhez.

    David Coulthard, aki versenyzett Schumacher és Hamilton ellen is – ezen kívül épp Ayrton Senna halála után debütált a Forma-1-ben –, azonban úgy véli, hogy Hamilton az elkövetkező években már nem lesz olyan domináns, mint az utóbbi időszakban.

    „Tavaly több alkalommal közel járt hozzá Valtteri Bottas, de neki (Hamiltonnak) nagyon erős alapjai vannak és kivételes versenyző, így sokkal többször hozta az eredményeket.” – mondta a skót.

    „Nem gondolom, hogy ez domináns év volt, mint azt a pontok mutatják, de ő a generációja Sennája, Schumachere.”

    Hozzátette azonban, hogy bár Hamilton beérheti Schumahcer rekordját, szerinte akkor is a német fog az F1 történelmének csúcsán állni.

    „Én szeretném, ha megdöntené a rekordot, a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket.”

    „Azonban semmit nem változtat a történelem könyveken, ha Hamiltonnak sikerül. Továbbra is mindig Michael lesz a referencia.”

     

     

  • Brawn szerint Schumacher és Hamilton sok dologban hasonlítanak

    Brawn szerint Schumacher és Hamilton sok dologban hasonlítanak

    Ross Brawn úgy véli, hogy Lewis Hamilton kiérdemelte, hogy beérje Michael Schumacher hét világbajnoki címes rekordját. Szerinte ráadásul a két sokszoros bajnok képességei hasonlóak, ez emeli ki őket a többi versenyző közül.

    Brawn együtt dolgozott Schumacherrel annak sikerei idején, majd később Mercedesesként közreműködött abban, hogy Hamilton a csillagos márkához igazoljon. Mindkét versenyzőt elég jól ismeri.

    „Mindketten rettentően tehetségesek abban, amit csinálnak az autóban és a megfelelő pillanatban ők elő tudnak még húzni valami pluszt a semmiből.” – mondta Brawn. „Lewis néhány kvalifikációs körétől a csapatnak elakadt a szava. Michael ugyanilyen volt és olykor erre csak ezek a versenyzők képesek.”

    „Lewis kiérdemelte, kiérdemelt minden bajnoki címet, amit megnyert.” – véli Brawn. „Jókor jó csapathoz igazolt és a teljesítménye csúcsán van. Nem hibázik és fantasztikus versenyző, a teljesítménye kivételes.”

    „Lewis nem szerencse miatt nyer. Azért nyer, mert fantasztikus munkát végez és ezt el kell ismerni.”

    Noha Brawn méltatja Hamiltont, szerinte nem könnyű közvetlenül összehasonlítani őt Schumacherrel.

    „Mások voltak az autók, mások voltak a korszakok, más a verseny.”

    „Lewis rendkívül profi, elszánt és elkötelezett, de míg Michael beleásta magát az autó részleteibe, Lewisnak erre nincs szüksége.”

    „Michael olyan érában érkezett, mikor a technológia még nem tartott ott, mint most. Az adatok elemzése még meglehetősen kezdetleges volt. Most a versenyző kiszáll az autóból és a mérnöknek már megvan az elemzése az autó viselkedéséről minden kanyarban. Mikor én először dolgoztam Michaellel, volt egy papírunk a kanyarszámokkal, ő pedig elmagyarázta, hogy melyikben volt az autó alulkormányzott, túlkormányzott, és ezt követően ezt kielemeztük.”

  • Kalapács alá kerül Schumacher első F1-es Ferrarija

    Kalapács alá kerül Schumacher első F1-es Ferrarija

    Eladásra került az első Forma-1-es Ferrari, amit a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vezetett.

    A német frissen nem sokkal a második Forma-1-es világbajnoki címének megnyerését követően vihette pályára a 412 T2-es Ferrarit, miután a Benettontól az olaszok istállóhoz szerződött azt 1995-ös szezon végén.

    A német legenda a 157-es karosszériát használta a két teszthez: először a maranellóiak tesztpályájáján, Fioranoban, majd később Estorilban gurulhatott pályára Portugáliában. Körülbelül 2000 ember nézte, hogy Schumacher gyűjti a kilométereket a Ferrari 1995-ös Forma-1-es autójába. Az egy héttel későbbi portugál teszten pedig azonnal körrekordot állított be egy 1:20.20-as idővel, ami hét tized másodperccel volt gyorsabb Gerhard Berger azévben autózott leggyorsabb körénél.

    Az autót – amivel Schumacher tesztelt- eredetileg Jean Alesi vezette az 1995-ös szezon során. A francia ezzel az autóval versenyzett a Brazil és a San Marino-i Nagydíjon, ahol a második helyet szerezte meg a Williams versenyzője, Damon Hill mögött.

    Az autót 2018 folyamán szállították vissza Maranellóba, ahol egy komoly szervizen esett át: kicserélték az autó karosszériáját, újrafestették, új fékeket és a váltót kapott. Az átalítások sikeresek voltak, ugyanis az alkatrészek átmentek a Ferrari eredetiségi vizsgálatán.

    A Girardo & Co nevezetű cég- akik autók eladásával foglalkoznak – elmodnása szerint az autót már meg lehet vásárolni a londoni bemutatótermében, miután visszatért a párizsi Rétromobile-ból. Azonban a cég nem volt hajlandó elárulni az autó árát. A leendő tulajdonos nem csak az autót, hanem a Schumacher által a két teszten elért időeredményekről készült jegyzőkönyveket is.

    „Mondanom sem kell, hogy ez egy áldás, hogy mi vezethetjük ennek a legendás Forma-1-autónak az aukcióját. Amellett, hogy időt tölthetünk el az autóval lehetősségünk adódik majd megismerni az autó leendő új tulajdonosát is,” – nyilatkozta a cég alapítója, Max Girardo.

  • Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    A Mercedes egykori ügyvezetője Nick Fry elmesélte, hogy Ross Brawn sörözés közben kérdezte először Michael Scuhmachert a Forma-1-es visszatérésről.

    A hétszeres világbajnok 2006-ban vonult vissza a száguldó cirkuszból, de nem végleg. A német legenda azonban 2010-ben a Mercedes színeiben még három évet lehúzott. A sikeres egyeztetés pedig egy jól sikerült iszogatáshoz köthető.

    A Mercedes a 2009-es bajnok Brawn GP felvásárolása után indult a 2010-es idényben, ám a csapat bajnok Jenson Button elhagyta az istállót, ezért utód után kellett nézelődni.

    Pat Fry fejéből egy sörözés közben jött az ötlet, hogy ki lenne az ideális jelölt.

    „Amikor világossá vált, hogy Jensonnal nem tudunk hosszabbítani, mert a fizetési igényei túl magasak voltak, akkor nagyon szorult helyzetben voltunk. Az év vége volt már. Volt egy szóba jöhető pilóta: Nick Heidfeld, aki akkoriban remekül teljesített.” – kezdte Fry.

    „Figyelembe vették őt, de ő nem volt egy szupersztár. Ross és én elmentünk sörözni és ott volt Michael is. Majd oda fordultam Rosshoz és ezt mondtam: Ő a haverod, beszélj vele és majd meglátjuk. Ross öt perccel később visszajött, és ennyit mondott: Nyitott rá. Ez egy szép pillanat volt.” – folytatta.

  • Fry kiállt Schumacher mellett, Rosberggel szemben

    Fry kiállt Schumacher mellett, Rosberggel szemben

    Nick Fry, a Mercedes egykori vezérigazgatója cáfolja Nico Rosberg azon állítását, hogy Michael Schumacher pszichológiai játékot űzött vele, mikor csapattársak voltak.

    Rosberg és Schumacher három évig voltak csapattársak a Mercedesnél, mielőtt a hétszeres világbajnok visszavonult és 2013-ban Lewis Hamilton a csapathoz érkezett.

    1955 után a Mercedes 2010-ben tért vissza a Mercedes a Forma-1-be, az új érában pedig Rosberg szerezte a márka első győzelmét.

    2016 világbajnoka állítja, hogy inspirálta és motiválta őt Schumi, ugyanakkor azt is elmondta korábban, a versenyzőlegenda szeretett „belemászni” riválisai fejébe, akkor is, ha az a csapattársa volt. Rosberg el is nevezte Schumachert „Mr Mind Games”-nek (Mr Elme Játék), mivel egyszer bezárkózott a vécébe, percekkel a monacói kvalifikáció előtt, miközben Rosberg folyamatosan kopogtatott, mert neki is használnia kellett volna a helyiséget.

    „Sikerült megtennem, amit kellett, de az emiatti para hatással volt a kvalifikációmra.” – mesélte Rosberg. „Míg én az olajos kannámmal voltam, az ajtó (a vécé ajtó) kinyílt, Michael kijött és amint befordult a sarkon, már sietni is kezdett, mert tudta, hogy két másodperc van az időmérőig.”

    Fry, aki akkoriban irányította a csapatot, kételkedik Rosberg történetében.

    „Fogalmam sincs, hogy ez igaz-e, de meglepne, ha az.” – mondta Fry a Flat Chat nevű podcastban. „Az emberek szeretik Michaelt kegyetlen németként jellemezni, aki ilyen trükkökhöz folyamodott. De én őszintén mondhatom, hogy nem láttam ilyesmit.”

    „Akit én láttam, az olyasvalaki volt, aki nagyon jó volt abban, hogy remek csapatjátékos legyen. Mindkét oldalát láttam az érmének.”

    „Forma-1-es bemutatkozásomkor Jacques Villeneuve-vel dolgoztam, aki sisakban közlekedett az autójához, hogy ne kelljen beszélnie senkivel. Nem úgy tűnt, hogy sok kapcsolata van a szerelőkkel, vagy hogy egyáltalán tudná, hogy hol a pokovélban vannak, míg Michael épp az ellenkezője volt.”

    „Ő olyan személy volt, aki tisztában volt vele, hogy annak érdekében, hogy ő a legmagasabb szinten tudjon teljesíteni, ahhoz arra van szüksége, hogy mindenki más is a legmagasabb szinten teljesítsen.”

    „És ezért volt ő olyan mérhetetlenül sikeres, hosszú időn keresztül.”

    „Én nem láttam különösebb elmejátékot, vagy butaságot a két versenyző között, valójában épp ellenkezőleg. Szinte apai hozzáállást láttam Michaeltől.”

  • Barrichello szerint talán Hamilton a valaha volt legjobb pilóta

    Barrichello szerint talán Hamilton a valaha volt legjobb pilóta

    A többszörös futamgyőztes Rubens Barrichello szerint lehet, hogy Lewis Hamilton a valaha volt legjobb versenyző a Forma-1 mezőnyében. Na, de ki lenne akkor a legjobb versenyző?

    Egyesek szerint ezt a vitát soha nem lehet majd eldönteni. Egy dolog azonban biztos szokott lenni, hogy egy brazil ebben a kérdésben Sennát szokta támogatni. Michael Schumacher korábbi csapattársa és Ayrton Senna honfitársa azonban szembe megy ezzel a trenddel, és azt mondja, hogy talán Hamilton lehet a valaha volt legjobb, akivel 2007 és 2011 között egy mezőnyben is versenyzett. Barricello a brazil ESPN-nek nyilatkozott:

    „Hamiltonnak olyan tehetsége van, ami talán nagyobb is, mint Ayrtoné vagy Schumacheré. Csak az érettség hiányzott belőle. Ebben azonban fejlődött, ma meg láthatjuk a végeredményt. A Brazil Nagydíj alatt hallgattam a csapatrádiózását, elképesztően nyugodt, információkat ad át, megmondja, hogy mit akar, és mit nem. A tökéletes versenyző úgy jöhetne létre, ha magáénak tudná Ayrton képességeit, Schumacher bátorságát és Hamilton koordináltságát. Ez egy olyan dolog lenne, amit érdemes lenne nézni!”

  • Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Úgy tűnik megmenekült a híres kerpeni a pálya, ahol Michael Schumacher bontogatta szárnyait.

    2018-ban kaptak szárnyra a hírek, hogy eltávolíthatják a létesítményt, ugyanis az RWE energiavállalat a Hambacher erdővel együtt megvásárolta a területet bányászat céljából.  Ám a környezetvédelmi aktivisták megakadályozták, hogy a Hambacher erdő, az azzal szomszédos Stenheide, az erftlandringi gokartpálya valamint Morschenich a cég martalékává váljon.

    Guido Steffen az RWE vállalat szóvivője a Kölner Expressnek elmondta a stenheidei erdő fennmaradt területét terveik szerint nem használták volna, ugyanis ebben állapodtak meg az észak-rajna-vesztfáliai tartomány vezetőségével. Ezért Steffen úgy nyilatkozott, a kerpeni pálya tovább üzemelhet.

    Decemberben a helyszín még veszélyben volt, amit a RWE vezetője, Rolf Martin Schmitz meg is erősített Gerhard Noacknak a pálya üzemeltetőjének. Azonban az ügy azóta teljes fordulatot vett, ennek ellenére a német szakember továbbra is szkeptikus:

    ,,Addig nem szeretnénk kommentálni a híreket, amíg hivatalosan az RWE meg nem erősíti őket. Természetesen nagyon örülnénk annak, ha ez igaznak bizonyulna.”

    A Kölner Experss úgy tudja, hogy a létesítménynek lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy visszavásárolják a korábban eladott területet.

    ,,Az új helyzet fennállása miatt, először is a klubbal fogunk beszélni. Még mindig az átszervezés elején tartunk és még várunk kell bizonyos engedélyekre is, ezért korai lenne erről konkrétumokat mondani.” -tette hozzá Steffen.

    A gokartpálya 550 dolgozója és Schumacher fanok, úgy tűnik fellélegezhetnek.

  • 1 millió fontot kértek a beteg Schumacherről készült fotókért

    1 millió fontot kértek a beteg Schumacherről készült fotókért

    Mint az ismert, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett síbalesetet a Francia Alpokban. Súlyos fejsérülése lett, egy ideig kómában is volt és többször is megműtötték. Azóta otthonában rehabilitálják, de biztosat nem lehet tudni arról, hogy milyen is az egészségi állapota, vagy egyáltalán mennyire van tudatánál.

    Legutóbb egy idegsebész beszélt arról, hogy tekintetbe véve a sérüléseit, vélhetően teljesen máshogy néz most ki, mint ahogy mindenki ismeri.

    A család szigorúan kezeli a helyzetet, semmilyen információt nem engednek kiszivárogni Schumiról, és szinte senki nem is látogathatja a versenyző legendát. Mégis, a Mirror szerint valahogy fotók kerültek ki otthonukból Schumacherről, aki csak árnyéka egykori önmagának. A fotókat 1 millió fontért (kb 394 millió forint) kínálták eladásra.

    Korábban volt már hír arról, hogy „egy ismeretlen személy” titokban fotókat készített Schumiról, amint svájci otthonában ágyban fekszik, feltehetően ezeket a fotókat próbálta meg valaki pénzzé tenni.

    Corinna Schumacher, Michael felesége, miután kiderült, hogy fotók készültek, jelentette azt a rendőrségen. A család ügyvédje szerint a fotók sértik Schumacher személyiségi jogait.

    „Michael egészsége nem nyilvános téma, ezért nem fogjuk kommentálni ezt.” – mondta Sabine Kehm, a Schumacher család menedzsere.

  • Michael Schumacher már nem úgy fest, mint ahogy emlékszünk rá

    Michael Schumacher már nem úgy fest, mint ahogy emlékszünk rá

    Egy olasz idegsebész véleménye szerint síbalesete után Michael Schumacher jelenleg felismerhetetlen, ahhoz képest, hogy miként emlékszünk rá.

    A hétszeres világbajnok 2013-ban szenvedett síbelesetet, komoly fejsérülése lett, számos műtéten átesett, azóta pedig otthonában rehabilitálódik, de hiteles információt nem tudni arról, hogy milyen az egészségi állapota és mennyire van tudatánál.

    Nicola Acciari idegsebész, aki egy bolognai kórházban dolgozik, az olasz diariouno.com.ar-nek elmondta, hogy az ismert információk alapján arra lehet következtetni, hogy a sérülések következtében Schumacher teste, megjelenése jelentősen megváltozott.

    „Olyan emberként kell elképzelnünk, aki teljesen más, mint az, akire emlékszünk a pályáról; nagyon megváltoztak, leromlott a szervei az izomzata, a csontozatának állapota. Mindez az agyi trauma eredménye, amit elszenvedett.”

    Decemberben Schumacher személyes orvosa árult el némi információt arról, miként kezelik a versenyző legendát.

    „Egy hároméves tervünk van a regenerációs időszakra.” – mondta Kean-Francois Payen, aki anno hivatalosan megerősítette, hogy Schumacher már nincs kómában, a német Touch-nak. „Továbbra is meglátogatom őt időnként és beszélek a családdal arról, hogy milyen fejlődést látok.”

    Philippe Menasché professzor is megerősítette a német sajtónak, hogy Schumacher szív- és érrendszeri műtéten esett át Párizsban.

  • Hamilton csak az autója miatt tud ilyen életmódot folytatni, véli Alonso

    Hamilton csak az autója miatt tud ilyen életmódot folytatni, véli Alonso

    Fernando Alonso szerint a Mercedes erőssége teszi lehetővé Lewis Hamiltonnak, hogy az F1-en kívül olyan életmódot folytathasson, amilyet szeretne.

    Hamilton immáron hatszoros világbajnok, és emellett tud időt szakítani hobbijaira, divatbemutatókra, és megannyi más F1-en kívüli tevékenységre. Alonso szerint azonban egykori csapattársa csak azért tudja megengedni magának ezt a luxust, mert nagyon erős autóval versenyez.

    Erről Alonso akkor beszélt, mikor arra kérték, hogy hasonlítsa össze Hamiltont a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel.

    „Mindkettőjüknek megvan a maga karaktere.” – mondta Alonso a La Gazzetta delo Sportnak. „Mindketten domináltak az autóikkal, ami lehetővé tette számukra, hogy a Forma-1-en kívül olyan életet éljenek, amilyet szeretnének.”

    „Michael fegyelmezettebb és felkészültebb volt. Jobban belefolyt a csapat dinamikájába.” – véli a spanyol.

    „Lewis karaktere és életstílusa más, ami nem lenne rendben, ha átlagos autója lenne. A főnökei nem lennének boldogok.”