Címke: Michael Schumacher

  • 30 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

    30 év után búcsúzik a királykategóriától a német RTL

    A német RTL bejelentette, hogy nem újítják meg a szezon után a F1-es szerződésüket, és egyre több országból tűnik el a közvetítés szabadon foghatóan. Évek óta tart ez a folyamat, Hollandiában 2012 óta nincs ingyenesen foghatóként, Nagy-Britanniában is ezt kell megszokniuk a rajongóknak. Most Németországban is aggasztóvá vált ez a dolog.

    Ez egy nagy korszak végét is jelenti az RTL-nél: 1991 óta az összes futamot adták élőben, Niki Laudával szakértőként és Kai Ebel boxutcai riporterként a csatorna egyértelműen színesítette a paddockot. Jörg Graf igazgató így beszélt az okokról:

    „Megváltozott a televíziós jogok versenye, a piac olykor túlreagál, ami kívül esik azon ambiciózus és gazdaságilag is megalapozott kereteken, amit felállítunk.”

    A jövőben az RTL a focira fog koncentrálni, hiszen náluk lesznek az Európa Liga és a nemzetközi meccsek jogai. Ez a döntés is mutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe is került Németországban a Forma-1. Az RTL akkor szállt be, amikor Michael Schumacher is. Végigkövették a fénykorát, de látható volt az is, hogy miután kiszállt, folyamatosan csökkent a nézettség.

  • A legnagyobb hülyeség volt Schumacher visszatérése?

    A legnagyobb hülyeség volt Schumacher visszatérése?

    Amikor Michael Schumacher 2006-ben bejelentette visszavonulását, kevesen gondolták volna, hogy 2010-ben már viszont látjuk a rekordert. A visszatérés azonban nem sikerült fényesre, mivel a három év alatt rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, és dobogóra is csak egyszer tudott állni. Korábbi menedzsere Willi Weber szerint ez a visszatérés egy igen rossz döntés volt.

    „A legmélyebb tiszteletem ellenére is azt tudom csak mondani, hogy így visszatekintve ez volt a lehető leghülyébb döntés, amit csak hozhatott.” – fogalmazott élesen. „Előtte azt mondta nekem, hogy unatkozik, és versenyeznie kell. Én mondtam neki, hogy csak veszíthet: Mindent megnyertél, a legmagasabbra raktad a lécet – fogalmaztam. De nem reagált erre.”

    Mindezek ellenére Weber és Schumacher továbbra is jó barátok maradtak.

    „Miután döntött a legjobbakat kívántam neki, de tudtam, hogy rosszul sülhet el a dolog. Nem éreztem úgy, hogy három év után újra ott szeretnék lenni a paddockban, ezért elváltak útjaink, de barátként köszöntünk el egymástól. A végső búcsúja után is sokat találkoztunk és rengeteget beszéltünk telefonon.” – mesélte.

  • Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Az Alfa Romeo csapatmenedzsere szerint Charles Leclerc két Ferrari legenda különös kombinációja.

    Frissen a GP3 illetve a Forma-2 megnyerése után, már a Forma-1-ben találta magát az ifjú monacói, ahol a Sauber színeiben mutatkozott be 2018-ban.

    Annak ellenére, hogy nem indult túl jól a szezon Leclerc számára, nem sokkal később összerakta magát, és egyike lett a középmezőny élmenőinek, ezzel hozzásegítve a svájci alakulatot, hogy 2013 után a legjobb helyezésüket hozzák el a konstruktőrök bajnokságából, akkor a nyolcadik helyen végeztek.

    „Nagyon jó szezon volt, és érdekességet jelentett újra egy gyerekkel dolgozni.” – mondta Beat Zehnder a Sauber 50. évfordulója alkalmából adott interjúban az Autosportnak.

    „Csináltunk már ilyet előtte, de hosszú idő után először volt egy újoncunk, különleges tehetséggel és attitűddel.

    „Korábban még sosem láttam Charles-hoz hasonló pilótát, de minden munkánk, amit abba srácba beleöltünk, gyümölcsöző volt.”

    „Mindig mondtam magamnak, hogy a nyers tempóból Kimi Raikkönenre, munkabírását tekintve pedig Michael Schumacherre hasonlít.”

    „Adjanak neki egy jó autót, és egészen biztosan világbajnok lesz.”

    Leclerc teljesítménye lenyűgöző volt első Ferraris évében, amikor is két futamgyőzelmet, illetve hét pole pozíciót szerzett, és ezekkel le is győzte német négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt sszetettben.

    „Egyenesen megmondom, az a srác különleges. Egy különleges tehetség.” – mondta a monacói 2018-as csapattársa Marcus Ericsson.

    „Amikor láttam, hogy a Ferrariba igazol, tudtam, hogy versenyben lesz Vettel csapattársaként, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire, rögtön első évében a csapatnál.”

    „Mondhatom, nagyon különleges pilóta és tehetség. Határozottan segített megmutatni azt is, hogy milyen pilóta vagyok.”

    Írta: Galambos Bence

  • Grosjean álomcsapatában Bianchi és Newey is szerepel

    Grosjean álomcsapatában Bianchi és Newey is szerepel

    Romain Grosjean álomcsapatában Jules Bianchi és Adrian Newey is helyet kapott.

    A francia pilóta nemrég a holland Formule 1-nek adott interjút, ahol is az ideális versenyző megtestesítőjére és a Haas pilótájának álomcsapatára voltak kíváncsiak. Grosjean az első kategóriára honfitársát, Alain Prostot javasolta.

    ,,Alainre gondoltam. Nagyszerű megérzései és tudása van annak kapcsán, hogyan kell a legjobbat kihozni minden szituációból, és ez által hogyan lehet olyan gyorssá tenni az autót, amilyen gyorssá csak lehet.” – magyarázta választását a 34 éves pilóta.

    Álomcsapatába ugyan a négyszeres világbajnok nem került be, a Red Bull Racing főtervezője viszont igen:

    ,,Az egyik versenyzőm Jules Bianchi, a másik Michael Schumacher lenne. Adrian Newey lenne a tervező, míg Ron Dennis töltené be a csapatfőnöki pozíciót.”

  • Mégsem műtik meg Schumachert, a koronavírus miatt

    Mégsem műtik meg Schumachert, a koronavírus miatt

    Nem mostanában műtik meg Michael Schumachert, tudta meg a Guardian. A héten több nemzetközi médium is lehozta, hogy az F1 legendára újabb szívsejt-transzfúziós terápia vár, amelyet Philippe Menasche professzor végezne el, és a célja az, hogy Michael idegrendszerét helyreállítsák. Dr Nicola Acciarit is nyilatkozott, aki elárulta, hogy a korábbi pilóta izomsorvadásban és csontritkulásban szenved.

    A Guardian szerint azonban ezen értesülések az 51 éves korábbi német versenyzőről pontatlanok. Giles Richards újságíró azt írja, hogy a csütörtökön nagy nyilvánosságot kapott hírt a Schumacher család továbbra sem kommentálja, de feltételezhető, hogy nem kockáztatnának meg egy műtétet a koronavírus-járvány alatt. Magától értetődően ez az operáció megtörténik majd valamikor, de addig biztos nem, amíg a COVID-19 jelen van a mindennapokban.

  • Michael Schumacher újabb különleges kezelésen vesz részt!

    Michael Schumacher újabb különleges kezelésen vesz részt!

    Schumacher újabb operáció előtt áll, közölte az olasz Contro Copertina. A kardiológus professzor Philippe Menasche, aki állítólag már tavaly is kezelte az F1 legendát elárulta, hogy egy újabb kör előtt állnak a szívsejtek transzfúziójával. Röviden ennyit nyilatkozott:

    „A cél, hogy regeneráljuk Michael idegrendszerét.”

    Dr. Nicola Acciari idegsebész ugyanakkor azt is elárulta, hogy a korábbi Ferrari és Mercedes versenyző izomsorvadásban és csontritkulásban szenved:

    „Az elmúlt 20 évben a tudomány óriásit lépett előre az őssejt kezelés területén. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy továbbra is nagyon keveset tudunk az emberi agyról. Nem tudjuk megmondani azt, hogy ezek a kezelések milyen eredménnyel járnak majd.”

    Az 51 éves Schumacher 2013-ban szerezte a súlyos agyi sérüléseit, síelés közben.

  • A cinikus Montoya a Williamsről: Valaki ültesse már bele a gyerekét!

    A cinikus Montoya a Williamsről: Valaki ültesse már bele a gyerekét!

    Juan-Pablo Montoya egyike volt azoknak, akik a Williamsszel még Michael Schumachert is megkergették, most azonban szomorú, hogy mivé lett egykori csapata. A Williams F1-es istállója már egy ideje pengeélen táncol, ami kifejezetten tragikus, figyelembe véve a korábbi sikereiket. Montoya idejében a Williams még a megszokott top hármat alkotta a McLarennel és a Ferrarival. Majd lépésről-lépésre hanyatlásnak indultak nem sokkal ezután, és évről-évre rosszabbak lettek, köszönhetően az egyre kevesebb szponzorpénznek és gyári támogatásnak. Montoya ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi évek vergődése inkább rossz személyi döntéseknek köszönhető. A hétszeres Grand Prix győztes így beszélt erről a motorsport.com-nak:

    „Ha olyan személyt nevezel ki, aki jó bizonyos dolgokban, de olyan dolgokat végeztetsz vele, amiben nem jó, az nem fog segíteni. Azt hiszem, hogy ez volt az egyik legnagyobb gond a Williamsnél, mert elkezdtek kétségbeesetten felvenni embereket, de nem a képességeiknek megfelelően alkalmazták őket.”

    A kolumbiai itt egyértelműen elsősorban Paddy Lowera gondol, akivel megbukott a csapat együttműködése. Ő olyasvalaki, aki nagyon fontos volt a Mercedesnél a háttérben, de a Williamsnél vezető szerepben sokak szerint már rossz poszton volt.

    A Williams jövőjét Montoya borúsan látja. Szerinte hasonló sorsra jutnak majd, mint a Tyrrell, de manapság már van egy más megoldás is, mondta némi iróniával:

    „Remélem, hogy túlélnek. Valaki feltehetően befektet majd náluk, és esetlegesen beülteti majd a gyerekét az autóba,a ahogy azt már láthattuk hasonló helyzetben.”

  • Michael Schumacher kétmillióval vásárolta ki öccsét a Jordanből

    Michael Schumacher kétmillióval vásárolta ki öccsét a Jordanből

    Eddie Jordan egykori Forma-1-es csapattulajdonos, akinek privát csapata volt a ’90-es években és a 2000-es évek elején. Sok versenyző megfordult a csapatnál, többek között a Schumacher fivérek, akik ennél a csapatnál is debütáltak. Nem volt azonban mindenki elégedett a csapattal, és megesett, hogy a versenyzők már a szerződésük lejárta előtt csapatot akartak váltani. Így volt ezzel Ralf Schumacher is 1998-ban.

    „Mindannyiunk számára jól jött ez ki, mert Michael Schumacher kétmillió fontot (akkori árfolyamon kb 500 millió forint) fizetett nekem azért, hogy összetépjem a testvére szerződését. Persze örömmel tettem” – mesélte Eddie Jordan Peter Windsornak, Youtube-on.

    „Ez igaz. Senki nem hagyta el úgy a Jordant, hogy ne fizetett volna érte. Így volt ez Michael Schumacherrel is, ily módon tudtam őt megbüntetni.”

    Utóbbi mondatával Jordan 1991-re célzott, mikor Michael a Jordannel debütált a Forma-1-ben, de egyetlen futam után már távozott is a Benettonhoz. A kétes ügyletben még Bernie Ecclestone is részt vett, mert versenyképesebb csapatban akarta látni a német versenyzőt.

     

  • Ralf Schumacher nem nyilatkozik a testvére állapotáról

    Ralf Schumacher nem nyilatkozik a testvére állapotáról

    Az ifjabbik Schumacher testvér úgy nyilatkozott, hogy nem szegi meg azon szabályát, mely szerint beszél a testvére egészségügyi állapotáról a médiának. Michael hétszeres világbajnok lett, 91 győzelmet aratott, de semmit sem lehet tudni az állapotáról a 2013-as síbalesete óta, amelyben agykárosodást szenvedett. Amikor mégis kérdezték az 51 éves testvére állapotáról, Ralf így nyilatkozott a Kölner Expressnek:

    „A családom és én megfogadtuk, hogy erről nem beszélünk.”

    A Schumacher név ugyanakkor a Forma-1-ben továbbra is erős, Michael fia, Mick már potenciális jelölt 2021-ben az Alfa Romeónál. Sőt, Ralf fia, David is már a Formula 3-ban van, a német RTL pedig már azt adta elő, hogy Schumacher visszatért a Forma-1-be, amikor a 18 éves srác vezethetett a Racing Point e-sport alakulatában, de Ralf lehűtötte a kedélyeket:

    „Schumacher visszatért a Forma-1-be ugyan viccesen hangzott, jót is nevettünk rajta. Jó szórakozás volt, és egyáltalán nem egyszerű azoknak a srácoknak akik ezt profin művelik, de ettől még ez csak egy játék.”

  • Megérkezett az F1 2020-as játék Schumacher ihlette bővítményének előzetese!

    Megérkezett az F1 2020-as játék Schumacher ihlette bővítményének előzetese!

    A legújabb Forma-1-es videójáték Michael Schumachert ünnepli, az F1 2020 ugyanis a német legenda autói közül biztosít majd néhányat a játékosok számára. Mindezek a Deluxe Schumacher Edition-ben lesznek elérhetőek.

    Nem ez az első játék, mely klasszikus autókkal és versenyzőkkel kecsegtet, az F1 2019 például a Senna-Prost rivalizálásra koncentrált.

    „A Forma-1 70. születésnapját ünnepelve illendő a legsikeresebb világbajnokot megidézni” – mondta a hamarosan megjelenő játékról Lee Mather, a Codemasters első embere. „Izgatottak vagyunk, hogy elhozhatjuk a Jordan 191-est és a Benetton B194-et. Mindkettőt már régóta ajánlották, Schumacher két másik ikonikus autója mellett.”

    A két említett autó közül az egyik az 1995-ös Benetton B195, ez a német második vb-címét hozta el annak idején. A másik autó pedig a 2000-es Ferrari F1-2000, amellyel Schumacher első Ferraris bajnoki címét nyerte.

    A Deluxe Schumacher Edition előzetese itt látható: