Címke: Michael Schumacher

  • Hamilton nem volt biztos abban, hogy a Mercedes projektje sikeres lesz

    Hamilton nem volt biztos abban, hogy a Mercedes projektje sikeres lesz

    Lewis Hamilton a hétvégén már bebiztosíthatja hetedik világbajnoki címét, amivel kiegyenlíthet Michael Schumacherrel. Egyébként, ha megteszi ezt, ugyan annyi bajnoki címmel fog állni, mint csapata, a Mercedes. Hamilton 2012-ben kétségek közepette igazolt a csapathoz, és egyáltalán nem volt magabiztos a sikerben.

    Senki sem sejthette 2012-ben, hogy Hamilton, a Mercedes volánja mögött ilyen mértékben dominálni fog a jövőben. Hamiltont saját maga sem gondolt erre, amiről a Török Nagydíj sajtótájékoztatóján beszélt:

    „Akkor beszéltem Nikivel (Lauda). Otthon voltam, Monacoban, és beszélgettünk. Biztos vagyok benne, hogy a csapatból ő volt az első, akivel beszéltem. Azt mondta: ’Neked arra van szükséged, hogy csatlakozz ehhez a csapathoz.’ Ebben a kezdetekben egyáltalán nem voltam biztos.” – mondta Hamilton a Racefans.net-nek.

    „Az volt az a pillanat, amikor engem meggyőztek, amikor Ross (Brawn) eljött anyukámhoz, és teáztunk a konyhában. Ez volt az a pont, amikor megvettek.” – Brawn felnyitotta Hamilton szemét, hogy mire lehet képes a német istálló.

    Azonban ezzel együtt sem gondolta soha a brit, hogy ilyen magasságokba érhet a csapattal. A harmadik évében, 2015-ben, már kiegyenlített gyerekkori hősével, Ayrton Sennával, most vasárnap pedig kiegyenlíthet egy sokáig megdönthetetlenek hitt rekorddal, Michael Schumacher hét bajnoki címével.

  • Chilton: Hamilton visszavonulhat 2021 után

    Chilton: Hamilton visszavonulhat 2021 után

    Max Chilton szerint Lewis Hamilton visszavonulhat, ha jövőre megszerzi az abszolút rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét. Ehhez persze még be kell gyűjtenie a hetediket is, de ez már a héten megtörténhet a Török Nagydíjon.

    Chilton jelenleg az Indycarban versenyez, de a Forma-1-ben is megfordult már korábban, pontosabban 2013 és 2014 között volt a Marussia versenyzője.

    Hamilton, aki már idén megelőzte Michael Schumachert győzelmek tekintetében, és robog a 100 siker felé. A brit pilóta idén már kiegyenlíthet a német versenyző hét világbajnoki címével, jövőre pedig akár meg is döntheti a rekordot. A Mercedes pilótája elejtette egy olyan félmondatot is Imolában, hogy nem biztos a jövő évi részvétele:

    „Nem tudom elképzelni, hogy Lewis elhagyja a Mercedest. Ő a nyolcadik bajnoki címét is el akarja érni, és az egyetlen hely, ahol ezt most megteheti az a Mercedes.” – mondta Chilton a GQ magazinnak.

    „Ebben a szezonban egyetlen egy pilótát láttunk, aki képes arra, hogy nyomást gyakoroljon rá. Ez a saját csapattársa, Valtteri Bottas volt. Miért is hagyná itt őket?”

    „Nem hiszem, hogy Alonsohoz hasonlóan ő is hajtana a triple crown-ra. Azt sem hinném, hogy a Ferrarihoz fog igazolni, mint sok nagy világbajnok korábban.”

    „Csak meg kell nézni mi történt Sebastian Vettellel, és máris rájövünk, hogy a váltás nem biztosan olyan jó dolog. Visszavonulni az élről, a legjobbként. Remélem ezt fogja majd tenni.” – zárta Chilton.

     

  • Jean Alesi fia már szinte biztosan nem juthat el a Forma-1-be

    Jean Alesi fia már szinte biztosan nem juthat el a Forma-1-be

    Véget érhetett az út Jean Alesi fiának, aki a Forma-1 felé tartott. Míg Michael Schumacher fia arra készül már, hogy a Formula 2-ből átugorjon majd a királykategóriába, egy másik Ferrari junior, a 21 éves Giuliano Alesi problémái teljesen más jellegűek. A Ferrarinál korábban versenyző Jean Alesi így festette le a helyzetet a svájci Blicknek:

    „Nincs szponzorunk 2021-re, a Ferrari pedig kirakta őt a versenyzői akadémiájáról. Már a saját Ferrari F40-esemet is eladtam, de nem tudok már privátként több pénzt ebbe fektetni.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy mégis mi ment félre Giulianoval, az apja így felelt:

    „Rossz csapatra tettem a HWA-val, egymillió euró felett felett fizettem nekik valamivel. Az ígéreteiket azonban nem tartották be. Amikor átmentünk az MP-hez, a HWA még akart volna 80.000 eurónyi fájdalomdíjat.”

  • Alonso állítja, nem olyan lesz a visszatérése, mint Schumacheré volt

    Alonso állítja, nem olyan lesz a visszatérése, mint Schumacheré volt

    Fernando Alonso jövőre már a negyvenet tölti, ám legalább két évre visszatér a Forma-1-be. De így is egy évvel fiatalabb lesz, mint Michael Schumacher volt, amikor 2010-ben visszatért. A spanyol viszont úgy érzi, az ő visszatérése sikeresebb lesz, mint egykori német riválisáé.

    A hétszeres világbajnok a Mercedesnél húzott le három évet, ami alatt egy pole pozíció és egy dobogó jött össze neki. Általában csapattársa, Nico Rosberg gyorsabbnak bizonyult nála az évek alatt. Tehát számos rajongó csalódásnak titulálja Schumacher visszatérését, Alonso viszont biztosítja szurkolóit, hogy nekik nem kell ilyentől félniük.

    „Schumacherrel ellentétben én egy gyengébb autót vezettem karrierem legutóbbi éveiben” – szögezte le. „Most egy jó autóban lesz lehetőségem visszatérni, ez pedig meglepheti a rajongókat.”

    A spanyol rohamtempóban készül, legutóbb Bahreinben tesztelt, és elárulta, hogy a nyaka még nem elég erős, szóval még van mit tennie. Már csak azért is, mert a csapattársa bizonyított már nagyobb nevek ellen.

    „Esteban Ocon egy nagyon erős pilóta, kisebb kategóriákban olyan pilótákat volt képes legyőzni, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc” – mondta róla Alonso.

  • Todt továbbra is rendszeresen látogatja Michael Schumachert

    Todt továbbra is rendszeresen látogatja Michael Schumachert

    Az FIA elnöke, a Ferrari egykori csapatvezetője, Jean Todt azt állítja, hogy ő továbbra is rendszeresen látogatja a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumachert.

    A hétszeres világbajnok egészségi állapotáról évek óta nem ad érdemi tájékoztatást a család és Corinna (Schmi felesége) szinte senkinek sem engedi, hogy meglátogassa az otthonában rehabilitálódó férjét. Todt azonban a kevés kivétel közé tartozik.

    „Folytatódik a harca, együtt a családdal és az orvosokkal” – mondta Todt a De Telegraafnak. „Én rendszeresen látogatom Michaelt. Együtt nézünk tévét.”

    Arra a kérdésre, hogy Michael kellően tudatánál van-e ahhoz, hogy tudja, hogy fia, Mick a Forma-1 kapujában áll, Todt így felelt: „Erről nem fogok beszélni.”

    „Nem fogok belemenni részletekbe, mert ezek privát jellegűek.”

  • Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Lewis Hamilton és Michael Schumacher két olyan emblematikus alakja a Forma-1-nek, akiket jó ideje hasonlítgatnak egymáshoz. Martin Whitmarsh, a McLaren egykori technikai igazgatója majd csapatfőnöke szerint azonban Hamiltonnak inkább köze van egy másik sikeres pilótához a 90-es évekből. A MotorsportMagazine.com-mal beszélgetve Whitmarsh felidézte a mclarenes éveit:

    „Rengeteg boldog emlékem van Jenson Buttonról, Mika Häkkinenről, Kimi Räikkönenről, Juan Pablo Montoyáról, vagy Fernando Alonsóról. Mindannyian kiemelkedő versenyzők. Ahogy azt megtapasztaltam, ketten azonban kiemelkednek, különleges volt az aurájuk ezek pedig Ayrton Senna és Lewis Hamilton. Ayrtonban ez már megvolt, amikor megismertem, Lewisban a kezdetekor még nem. Vele együtt nőtt, és mindezt egyedül hozta létre. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt közelről láthattam.”

    Amikor kérdezték Hamilton és Schumacher összehasonlításáról, akkor Whitmarsh a személyes véleményét osztotta meg. Technikai igazgatóként a McLarennél Schumacher dolgait egészen közelről érezhette jó ideig, igaz, hogy Mika Häkkinen táborából:

    „Soha nem láttam Schumachert arról az oldaláról, amilyennek esetlegesen látnom kellett volna. Mindig is egy gazember volt, egy olyan rivális, aki gonosz játékokat űzött, és megpróbálta elvenni a győzelmet a versenyzőmtől. Így nem tudok elfogulatlan lenni, ha Michaelről van szó.”

    Whitmarsh szerint Hamilton inkább olyan, mint Mika Häkkinen, Schumacher nagy ellenfele, a 90-es évek végéről:

    „Lewis könyörtelen, de tisztességesen akar nyerni. Nem hiszem, hogy Schumachert ez érdekelte egyáltalán. Tiszteletben kell tartani azokat, akik őszinték és ártatlanok egy szinten, olyanok, mint Lewis és Mika. Soha nem követtek el semmi aljasságot.”

  • Massa: Schumacher keményebben dolgozott, Hamilton tehetségesebb

    Massa: Schumacher keményebben dolgozott, Hamilton tehetségesebb

    Felipe Massa szerint Schumacher keményebben megdolgozott sikereiért, azonban kettőjük közül Lewis Hamilton a tehetségesebb.

    Ahogyan azt múlt héten láthattuk, Lewis Hamilton lett minden idők legsikeresebb Forma-1-es versenyzője lett, azzal, hogy megnyerte a Portugál Nagydíjat, így az örök ranglista élén már 92 győzelem található a neve mellett.

    A következő rekord sincs már messze, hiszen már idén megszerezheti hetedik világbajnoki címét.

    Massa, a tizenegyszeres győztes versenyző közelről is szemlélhette Schumacher munkásságát, hiszen a 2006-os szezonban csapattársak voltak. A brazil versenyzőnek egyébként Hamiltonról is vannak közeli élményei, példának okáért, ők voltak a 2008-as szezon főszereplői.

    Az In the Fast Lane podcastjában beszélt Massa kettőjük összehasonlításáról:

    „Nagyon nehéz összehasonlítani őket. Nem versenyeztem Lewissal egy csapatban. Ehhez tényleg muszáj volna mind a kettőjükkel ugyan olyan autóban ülni, meg kellene vizsgálni az adatokat, hogy összehasonlítsuk a másikkal.” – mondta.

    „De mind a kettőjük eszméletlen, tehetséges, és összetett versenyzők, rengeteg téren.”

    „Azt mondanám, Michael jobb volt technikai fronton. Sosem láttam, hogy Lewis nagyon keményen dolgozna a mérnökeivel azon, hogy megértse a technikai oldalát a dolognak. Nem gondolnám, hogy 100%-osan ismerné az autóját.”

    „Azonban úgy is, hogy nem teszi bele azt a munkát, mint Schumacher mindent tökéletesen tud csinálni. Lehet, hogy nagyobb tehetséggel lett megáldva.” – mondta Massa.

    A brazil hozzátette, hogy Hamilton nyers tehetsége nyilvánvaló volt már a kezdetektől, hiszen, amikor 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, rögtön a világbajnoki címért tudott harcolni Fernando Alonso csapattársaként:

    „Már a kezdeteknél egyértelmű volt, hogy egy igazán tehetséges pilóta. Nem nyerte meg a címet 2007-ben, mivel sok hibája volt a tapasztalatlanságból adódóan.”

    „Emlékszem amikor Kínában a kiállására érkezve a boxbejráton megállt a sóderágyban. Végül nem nyerte meg a bajnokságot, a hibái miatt, és azért, mert Fernando Alonsoval harcolt egy csapatban.” – mondta Massa

    „De mindez megmutatta, hogy tehetséges. Megmutatta, hogy ő más, és meg tudná verni bármelyik pilótát. Első évében megverte Fernando Alonsot, aki szintén nem egy kis tehetség.”

    „Végül a számok megmutatják a képességeit, hogy mire képes. A számok azt mutatják, hogy minden létező F1-es rekordot meg fog dönteni. Idén már akár hét világbajnoki címnél is tarthat, amivel kiegyenlíthet Michael Schumacherrel, ami hihetetlen.” – zárta Massa.

  • Berger: Nem Hamilton, de nem is Schumacher minden idők legjobbja

    Berger: Nem Hamilton, de nem is Schumacher minden idők legjobbja

    Mióta Lewis Hamilton beállította a győzelmi rekordot, azon megy a vita, hogy ki minden idők legjobb F1-es pilótája. 91 győzelmével Michael Schumacherrel egyenlített ki. De nem mindenki dönt a statisztikák szerint ebben a kérdéskörben. Gerhard Berger elárulta, számára ki a valaha volt legjobb.

    Egy Speedweek.com-al való interjúban megkérdezték Bergetől, hogy szerinte ki minden idők legjobbja: Michael Schumacher vagy Lewis Hamilton? A válasz pedig Ayrton Senna volt:

    „Számomra továbbra is Ayrton. Fiatalon hunyt el, de egészen addig, minden rekord már a zsebében volt. Úgy gondolom Ayrton még nagyon sok világbajnoki címet szerezhetett volna, és úgy kicsivel másképpen festenének a statisztikák. Mind a hármójukat közelről figyelhettem, néhányukkal versenyezhettem is. Szóval igen, ő minden idők legjobbja.” – mondta Berger.

    Egyébként Berger szerette volna, ha a legtöbb győzelem rekordja Michael Schumachernél maradt volna:
    „Szerettem volna, ha Michael marad minden idők legsikeresebb versenyzője, jó hosszú időre, a sorsa miatt. Olyan tragikus, hogy a sírás kerülget amikor rá gondolok.”

    Hamilton egy kivételes pilóta, aki ezt megszámlálhatatlan alkalommal megmutatta, megérdemli a címet. Ez egy két remek pilóta harca, amiről beszélhetünk majd évek múlva is. Mind a ketten ott vannak az élen, nem tudod megmondani ki a jobb. Akkor sem tudnád megmondani, ha ugyan abban az autóban versenyeztek volna.” – zárta Berger.

  • Häkkinen szerint Hamilton eredményeit sem a szél hordta össze

    Häkkinen szerint Hamilton eredményeit sem a szél hordta össze

    Michael Schumacher egykori vetélytársa, Mika Häkkinen is reagált Lewis Hamilton rekordbeállítására, arra, hogy immáron ugyanannyi futamgyőzelme van, mint Schumachernek. A kétszeres világbajnok finn szerint Hamilton eredményeit sem a szél hordta össze, és nem csak azon múlnak a sikerei, hogy a legjobb autóban ül.

    „Lenyűgöző volt nézni, hogy Lewis Hamilton beérte Michael Schumacher 91 győzelmét a vasárnapi Eifel Nadgydíjon” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett rovatában. „Megnyerni egy nagydíjat nem könnyű, szóval ennyiszer megismételni azt 14 év alatt a Forma-1-ben, nagyon különleges eredmény és Lewisnak minden joga meg van hozzá, hogy erre büszke legyen.”

    „Futamokat és világbajnokságokat megnyeréséhez sok dologra szükség van, beleértve egy nagyszerű autót, erős csapattársat, és egy kiváló emberekből álló csapatot, akik támogatnak, és Lewis profitált ezekből a Mercedesnél.”

    „De mégis magadnak kell hoznod a teljesítményt, mert nem számít, hogy milyen jó az autód, neked kell azt vezetni, megfelelően kezelni a rendszereket, végrehajtani a megfelelő stratégiát és mindenekelőtt, legfőképpen, jó versenyzőnek kell lenni.”

    Hamilton a 2007-es Ausztrál Nagydíjon debütált a Forma-1-ben. Azóta 91 futamgyőzelmén kívül 69 további dobogós helyet szerzett, összesen 261 futam alatt.

    „Lewis képessége, hogy hozza a győzelmeket meg is ismétli őket, 21 éves kora óta és folytatja ezt 35 évesen is, nem egyszerű dolog” – folytatja Häkkinen. „Tudom, hogy mennyi energia kétszer megnyerni a bajnokságot, és mikor én abbahagytam a versenyzést a Forma-1-ben, tudtam, hogy az volt a megfelelő pillanat, 33 évesen.”

    „Szóval senkinek nem kellene azt gondolnia, hogy Lewisnak ez csak a legjobb autó miatt sikerül. Tehetség, erőnlét, szorgalom és koncentráció kell ahhoz, hogy valaki folyamatosan nyerjen és Lewis egyértelműen megtalálta ennek a módját.”

    Mi lesz Hamilton végső rekordja?

    „Nagyon jó volt látni azt is, hogy Mick Schumacher átadta Lewisnak édesapja egyik sisakját a verseny végén” – mondta a finn.

    „Most már azt várjuk, hogy hamarosan meg is dől (a rekord), és el sem tudjuk képzelni, hogy mi lesz aktuális új rekord, mikor Lewis majd úgy dönt, hogy visszavonul. Michael persze továbbra is tart rekordokat, olyanokat, mint a legtöbb győzelem egy szezon alatt, 13, és biztos a helye a történelemben, de Lewis ott van vele a csúcson a rekordok könyvében.”

  • Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Ricciardo: Schumacher sisakja az egyik „legmenőbb” ajándék a sportban

    Daniel Ricciardo szerint az, hogy Lewis Hamilton megkaphatta Michael Schumacher egyik sisakját – miután az Eifel Nagydíjon beállította a hétszeres világbajnok győzelmi rekordját – a létező legmenőbb dolog, amit egy versenyző kaphat ajándékként a Forma-1-ben.

    A hatszoros világbajnok a mostani Nürburgringen rendezett versenyen szerezte meg pályafutása 91. futamgyőzelmét, amivel beérte a rekordtartó Schumachert. Mindez azt jelenti, hogy a német legenda rekordja 19 évig tartott, ugyanis ő még a 2001-es Magyar Nagydíjon érte be az akkor még etalonnak számító Alain Prost 51 első helyét.

    A verseny leintését követően Mick Shcumahcer lépett oda Hamilton mellé, aki éppen a futam utáni interjúját adta, hogy átadja az egyik, édesapja által a 2012-es szezonban használt bukósisakot.

    Ricciardo – aki a dobogós helyezését követően már Cyril Abiteboul leendő tetkóján morfondírozik – teljes mértékben elismeri Hamilton eredményeit és szerinte meg is érdemli azokat.

    „Már több, mint egy évtizedet tart a karriere ebben a sportágban és folyamatosan a bajnokság élén helyt állni és a maximumon teljesíteni egyáltalán nem könnyű,” – véli az ausztrál. „Mi itt, akik a pódiumon vagyunk, ezt teljes mértékben meg tudjuk érteni.

    „Ehhez nem elég egy jó autó, ugyanis minden egyes hétvégén helyt kell állj és maximalizálnod kell a lehetőségeidet. Szerintem már csak a kapott ajándék miatt is megérte: Michael (Schumacher) sisakja az egyik legmenőbb ajándék, amit valaha láttam ebben a sportban.

    Hamilton azonban elismerte, hogy ez már nem az első sisakja, amit Michael viselt, de biztosította a szurkolóit, hogy ez a sisak be fog kerülni azon sisak mellé, amit még 2012-ben kapott a hétszeres bajnoktól.

    „Az egyik legkülönlegesebb pillanatom Michaellel a 2012-es Abu Dhabi Nagydíjat követően történt,” – emlékezett vissza a Mercedes pilótája.

    „A futamot követően átmentem a Mercedes vendéglátó helyiségébe, ahol sisakot cseréltünk Michaellel. Ez egy olyan pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni, hiszen egy olyan emberrel cserélhettem sisakot, akit gyerekként csodáltam és felnéztem rá.”