Címke: Michael Schumacher

  • Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Lewis Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, állítja Rubens Barrichello, aki a Ferrarinál a hétszeres világbajnok csapattársa volt. A brazil azt követően nyilatkozott a korábbi riválisairól, hogy Hamilton a Mercedesszel nemrég beállította Schumacher hét világbajnoki címének a rekordját Törökországban. A 48 éves pilóta több mint 300 versennyel a háta mögött 2011-ben szállt ki a királykategóriából, és most így nyilatkozott:

    „Mindkettőjük ellen versenyeztem, így Lewis és Michael ellen is, bár előbbivel csak a Forma-1-es karrierje elején. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Hamilton jobb, mint Schumacher.”

    A korábbi Ferrari, Honda és Williams pilótát megkérdezték a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatéréséről is, aki jövőre a Renault-Alpine versenyzője lesz:

    „Azt hiszem, Fernando készen áll a visszatérésre. Nagyon fittnek tűnik, és talán ez a legnagyobb különbség közte és Michael 2010-es visszatérése között. Alonso jobban felkészült, és az elmúlt években is versenyzett, más kategóriákban.”

    Azt is elárulta Barrichello, hogy pont Barcelonában volt, amikor a ma már 39 éves Alonso a Renault 2020-as autójával tesztelt, a filmezős napjukon, erről így beszélt:

    „Őszintén szólva ugyanazt a versenyzőt láttam, mint akit ismertem már 2005-ből. Minden egyes részletet átbeszélt, és csak előre tekint. Meggyőződésem, hogy továbbra is megvan az akarata ahhoz, teljesíteni tudjon.”

  • Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Alan Permane ma már a Renault sportigazgatója, de visszaemlékezett arra az időszakra, amikor Michael Schumacher fizette a szerelői prémiumát még a Benettonnál. Ő 1989 óta Enstoneban dolgozik, előbb a Benetton, majd a Renault alkalmazásában. Olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Nelson Piquet, Gerhard Berger vagy Fernando Alonso. Mégis Schumacher tette rá a legnagyobb benyomást, főleg a munkamorálja miatt, illetve ahogy az alkalmazottakkal bánt, sokak emlékezetében pozitív kép maradt róla. Így volt ezzel Permane is, és ezt el is mesélte a Beyond the Grid podcastban:

    „Michael már hamar egyike volt a a legsokoldalúbb játékosoknak. Akkoriban az autóján dolgoztam, és mindannyiunkkal nagyon jól bánt.”

    Schumacher ráadásul bevezetett egy kisebbfajta bónuszrendszert az autóján dolgozó szerelők és a mérnökök között, amit saját maga fizetett, amiről ennyit árult el most Permane:

    „Nem volt összegszerűen sok, de amikor jó eredményt ért el, akkor fizetett némi bónuszt, és mindenkire odafigyelt.”

    Akkoriban a nyilvánosság előtt Schumacher ambiciózusnak, sőt olykor arrogánsnak tűnt. Akik viszont szorosan mellette dolgoztak, bennük teljesen más kép volt róla meséli tovább Permane:

    „Lehet beszélni azon emberekkel, akik akkoribán más dolgokért voltak felelősek, mint a PR, média vagy marketing. Mindannyian nagyon szívélyesen beszélnek róla. Egyszerűen csak rendkívül profi volt. Biztos vagyok benne, hogy sok pilótának borzasztó volt ezt a dolgot így csinálni, de Michael nagyszerű volt ebben. Rendkívül sokoldalú volt.”

  • Mick Schumacher alkalmaz egy-két dolgot a pályán, amit édesapjától tanult

    Mick Schumacher alkalmaz egy-két dolgot a pályán, amit édesapjától tanult

    Mick Schumacher azt állítja, hogy használt már „egy-két tippet”, karrierje során, amit édesapjától, a hátszeres világbajnok Michael Schumachertől tanult el.

    Mick jelenleg a ponttáblázat élén áll a Formula 2-es bajnokságban, és arra lehet számítani, hogy 2021-ben debütálhat majd a Forma-1-ben, a Haas színeiben.

    Az F2-es bajnokságban most volt egy kis szünet, ezen a hétvégén azonban újra pályára lép a mezőny, Bahreinben.

    „Nagyon jó érzéssel mentem szünetre Szocsiból, szívesen folytattam volna” – mondta Schumacher a német RTL-nek. „Most örülök, hogy Bahreinben újra  kezdődik, úgy érzem, felkészültem.”

    Azt is elmondta, hogy sokat profitált édesapja tanácsaiból, róla azonban 2013-as, súlyos síbalesete óta nem sokat lehet tudni.

    „Természetesen alkalmazom apám egy-két tippjét, a gokartos idők óta” – mesélte Mick. „Ugyanakkor egyértelmű, hogy különböző emberek vagyunk, különféle tapasztalatokkal a junior bajnokságokban. És manapság az autókat is másként kell vezetni.”

    „A mi Formula 2-es autóink 780 kilót nyomnak, míg az ő idejében 500 kilósak voltak. De persze van egy-két hasonlóság is.”

    Egyre jobban elismeri édesapját

    Azt is elmondta Mick, hogy most, hogy a Forma-1 kapujában áll, még jobban értékeli édesapja, Michael Schumacher eredményeit.

    „Amit ő tett, az rendkívüli” – mondta az ifjú Schumacher. „Minden nap egyre jobban rádöbbenek.”

    „Egy évvel az után, hogy én megszülettem, ő megnyerte az elsőt a zsinórban 5 bajnoki címéből, amit még mindig hihetetlenek tartok.”

    „De őszintén szólva én sosem úgy tekintettem rá, mint a világ legnagyszerűbb versenyzőjére, nekem ő elsősorban az édesapám.”

    A közönség nagyon kíváncsi már rá, hogy lesz-e újra Schumacher az F1-es mezőnyben, és ha igen, mit fog tudni elérni. Mick azonban azt állítja, nem érez extra nyomást emiatt.

    „Őszintén szólva nem érzek nyomást a családnevem miatt” – mondta a Kickernek. „A legtöbb stressz saját magamtól származik.”

    Ha pedig bekerül a mezőnybe, elsősorban tanulni, fejlődni szeretne.

    „Minden egy tanulási görbe” – mondta. „Ha időt szánsz a részletekre, hogy helyese tanuld meg a dolgokat, az hosszútávon jobban fog működni, mintha megpróbálná az ember elsietni a dolgokat.”

  • Hamilton már érti Schumacher munkamorálját

    Hamilton már érti Schumacher munkamorálját

    Lewis Hamilton F1-es karrierje a McLarennél indult, majd 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez. Előbbivel egy, utóbbival hat bajnoki címet szerzett, de mikor átigazolt, a Mercedesről még nem lehetett sejteni, hogy ennyire domináns lesz, vagy hogy egyáltalán alkalmas lesz a győzelmekre.

    Hamilton mondhatni kockáztatott, de bejött neki.

    Elmondása szerint a Mercedesnél az utóbbi években kifejezetten jó lett a csapaton belüli együttműködés.

    „Mindig kételkedtem az ottani dolgokban” – mondta Hamilton a Motorsport.comnak. „Ahogyan kezelték a gumikat és a hőmérsékletet, ilyesmi. Sosem hallgattak rám, csak tették a dolgukat.”

    Az évek során azonban egyre inkább volt szava neki az aerodinamika, az egyensúly tekintetében.

    „A leszimulálja, hogy miként lesz a legjobb az autó, de a szimuláció nem tudja azt, amit én igen. Érzésre is szükség van.”

    Elismeri, hogy időnként tévedni is szokott, de ez is a folyamat része. Példának hozza ezzel kapcsolatban Michael Schumachert is.

    „Most már egyre jobban és jobban értem, hogy mi volt Michael megközelítése. Azt hiszem hasonló ahhoz, hogy én is teszem. Közösen kell magatokhoz venni az irányítást.”

  • Massa várja Alonso visszatérését: Ez jó a Forma-1-nek!

    Massa várja Alonso visszatérését: Ez jó a Forma-1-nek!

    Fernando Alonso jövőre újra teljes mértékben Forma-1-es versenyző lesz. A spanyol 2018-ig a McLarennél versenyzett, majd elment kalandozni más versenyágakba. Most újra készen áll a kalandokra az F1-ben, ehhez megtalálta magának a Renault-t. Felipe Massa szerint Alonso visszatérése sikeres lehet, még ha ő nem is egészen erre számít. Az AS-nek nyilatkozott a brazil:

    „Fernando egy jelenség, egy olyan tehetség, amelyet nem sűrűn találunk a versenyzők között. Arra azonban ügyeljünk, hogy nem egy top csapathoz igazol, és nem vezetett már két éve a száguldó cirkuszban. Ennek lehet negatív következménye, ahogy az megtörtént Michael Schumacherrel is.”

    Schumacher anno a Mercedesszel tért vissza, három évnyi kihagyás után, de már soha nem ért fel a csúcsra többé. Mássanák mindkét pilóta volt a csapattársa a Ferrarinál, így tudja, hogy miről beszél:

    „Az életkor is számít. Fernando most lesz 40, és 20-25 éves pilótákkal harcol majd. El kell ismernem Fernando tehetségét, és tényleg rendkívül jól teljesít. Bizonyára pozitív dolog lesz a királykategóriának, hogy visszatér.”

    A brazil azonban azt is elárulta, hogy Alonsóval volt a legtöbb baja, karrierje folyamán:

    „Schumacher olyan volt számomra, mint egy tanár, nem is volt vele olyan rivalizálás, mint Alonsóval.”

    A legnehezebb kapcsolata csapattársként tehát a spanyollal volt, de ha választania kellene Massának, hogy kivel dolgozna újra, erre már így felelt:

    „Akkor Schumachert választanám. Igaz, hogy Fernandónak nem volt leggyorsabb az autója ahogy Michaelnek, de Schumachernek hét bajnoki címe van. Fontosak ezek a számok, és mutatják is a különbséget.”

  • Massa reméli, hogy Schumacher egy nap a Forma-1-ben láthatja majd a fiát

    Massa reméli, hogy Schumacher egy nap a Forma-1-ben láthatja majd a fiát

    Felipe Massa nagyon bízik abban, hogy korábbi ferraris csapattársa Michael Schumacher képes lesz követni fia, Mick bemutatkozását az autosport királykategóriájában.

    A brazil pilóta – akinek Jean Todt fia, Nicolas a menedzsere – ekképp nyilatkozott a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiáról. „Micknek voltak kezdeti nehézségei és eleinte még nem tudta megszerezni azokat az eredményeket, amiket szeretett volna. Azonban egy időt követően beindult a szekér és most már rálépett a siker útjára.

    „Szerintem meg fogja nyerni a Formula 2 idei kiírását és a következő szezonban már a Haas versenyzője lesz a Forma-1-ben. Hihetetlen lesz, hogy nagy valószínűséggel egy újabb Schumachert láthatunk majd a Forma-1-ben versenyezni.

    „Minden apa legnagyobb álma, hogy lássa a saját fiát a Forma-1-ben versenyezni és hiszem, hogy Michael ennek most szemtanúja lehet,” – zárta Massa, aki az idei szezon végén azonnali hatállyal távozott a Venturi Formula E csapatától

  • Hamilton több alkalommal is egyeztetett a Ferrarival

    Hamilton több alkalommal is egyeztetett a Ferrarival

    Lewis Hamilton elismerte, hogy többször is egyeztetett a Ferrari vezetőivel arról, hogy csatlakozhatna a maranellói istállóhoz. Miután utolérte a Ferrari legenda Michael Schumacher hét világbajnoki címét vasárnap, a Mercedes versenyzője a La Gazetto dello Sportnak nyilatkozott:

    „Soha nem álltam közel ahhoz, hogy aláírjak a Ferrarihoz. Több alkalommal is egyeztettünk, de odáig már sosem jutottunk el, hogy megnézzük, milyen lehetőségek fekszenek az asztalon. Álláspontjaink sosem közeledtek, sé azt gondolom erről, hogy mindennek oka van. Arról nem is beszélve, hogy mindig más évben járt le a szerződésem, mint a többi versenyzőnek.”

    Hamiltonra még vár, hogy aláírja a 2021-es kontraktusát, erről a csapatfőnöke Toto Wolff azt mondja, hogy most már pár napon belül ezt is véglegesíthetik. Hamilton azonban boldog is a német márkánál:

    „Emlékszem az első alkalomra, amikor a gyárba látogattam, azt gondoltam, hogy ezek az emberek itt a versenyzésre költik a pénzt, nem a megjelenésre. Nagyon hittem a McLarenben, de voltak elvárásaik azzal kapcsolatban, hogy szerintük miképp kell viselkednie a versenyzőjüknek, ami pedig ütközött azzal, hogy sosem voltam alkalmazkodó. Mielőtt aláírtam a Mercedeshez, azt mondtam nekik: Nézzétek, más vagyok, mint a többiek. Engedjétek, hogy önmagam lehessek, kísérletezni akarok, tudni szeretném, hogy ki is vagyok. Ugyanakkor segíteni fogok nektek abban, hogy a márkát ismertté tegyem a fiatalok körében. Végül ez történt.”

    A brit pilóta 2013-ban igazolt át a McLarentől a Mercedeshez.

  • Todt: Schumi figyelemmel kíséri fia karrierjét

    Todt: Schumi figyelemmel kíséri fia karrierjét

    Michael Schumacher „figyelemmel követi” fia pályafutását, állítja egykori csapatfőnöke, Jean Todt.

    Közel 7 éve volt már a hétszeres világbajnok Schumacher síbalesete, melynek következtében súlyos fejsérülést szenvedett. Hosszú évek óta nem adott ki hivatalos közleményt a család Schumi állapotáról. Így azt sem tudni biztosan, hogy mennyire is van tudatánál.

    Kis túlzással senkinek nem engedik látogatni Schumachert, Todt azonban azon kevesek közé tartozik, aki ezt megteheti.

    „Nagyon gyakran látom Michaelt, havonta egyszer, vagy kétszer. A válaszom pedig mindig ugyanaz: harcol” – felelte Todt az RTL France azon kérdésére, hogy mit tud Schumacher állapotáról. „Csak azt kívánhatjuk neki és a családjának, hogy jobbra forduljanak a dolgok.”

    Annyit még elmondott, hogy Schumi nagyon kényelmes helyen van és nagyon jól gondozzák.

    Arra a kérdésre, hogy a versenyzőlegenda figyelemmel tudja-e követni fia, Mick F1 felé menetelését, Todt így válaszolt: „Természetesen követi őt.”

    „Mick valószínűleg versenyezni fog jövőre a Forma-1-ben, ami nagy kihívás lesz. Örülnénk neki, ha lenne egy új Schumacher a motorsport legmagasabb szintjén.”

  • Michael Schumacher 12 éve beszélt róla, most bekövetkezett

    Michael Schumacher 12 éve beszélt róla, most bekövetkezett

    A vasárnapi Török Nagydíjon Lewis Hamilton győzött, és utolérte az eddig Michael Schumacher által tartott rekordot.

    Idén döntötte meg a német győzelmi rekordját is, emellett pedig a legtöbb pole pozíció, dobogó és világbajnoki pont is az ő nevéhez fűződik.

    „Ez messze-messze túlmutat az álmainkon.” – nyilatkozta Hamilton a verseny után. – „Emlékszem, ahogy néztem, amint Michael címeket nyer. Már egy, de főleg kettő vagy három, már az is nagyon nehéz.”

    „Hét pedig egyszerűen elképzelhetetlen. Micsoda nap. Ezt még fel kell dolgozni.”

    Míg szerinte ezt nem lehetett előre tudni, Schumacher 12 éve – amikor a brit még csak első évén volt túl – már hasonló kontextusban nyilatkozott róla.

    „Nagyra tartom őt. Amit tett ilyen rövid idő alatt, hogy rögtön első évében versenyképes, sőt, néha gyorsabb Alonsónál, az magáért beszél.”

    Arra a kérdésre, nyerhet-e hét címet, egyértelműen felelt:

    „Persze, abszolút. Senki sem gondolta, még én sem, hogy meg lehet verni Fangiót, aztán nekem sikerült.”

    „És hétig jutottam. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, ezért nyugodt vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy nap majd megtörténik. Legyen az Lewis, Massa vagy Sebastian Vettel, bárki.”

    Négy évvel később, amikor a Mercedestől a Hamilton miatt távozott, akkor is hangot adott megbecsülésének.

    „Mind tudjuk, Lewis az egyik legjobb a mezőnyben. Biztos vagyok benne, hogy ő és a csapat sikeresek lesznek. A csapatnak lehetősége lett megszerezni őt, ez pedig segített nekem is dönteni (a visszavonulás mellett).”

  • Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

    Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

    A friss hétszeres világbajnok eloszlatta a visszavonulásáról szóló kételyeket. Lewis Hamilton elárulta, motivációjának kulcsa az, hogy jelenlegi helyzetéből adódóan sok jót tehet a világért.

    A Mercedes pilótája rendkívüli versenyzéssel nyert a Török Nagydíjon, ezzel pedig beérte Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    Míg Hamilton a pályán is kimagaslót nyújtott, azon kívül többször felszólalt társadalmi ügyekben is, és az egyenlőtlenségek leküzdéséért bizottságot, a környezetvédelemre való felhívás gyanánt pedig csapatot is indított.

    Mivel nem írt még alá jövőre a Mercedesszel, megindultak a találgatások, hogy esetleg a csúcson fog visszavonulni.

    „Úgy érzem, még csak most lendülök bele.” – kezdte. – „Elég fura. Fizikailag és mentálisan is nagyon jól érzem magam.”

    „Szeretnék maradni. Úgy érzem, sok munkánk van még itt. Nyomni akarom, és szeretném, hogy ez a sport felelős legyen. Rá kell jönnünk, hogy sok bizonyos problémákkal szembe kell néznünk, és nem figyelmen kívül hagynunk az emberi jogok eltiprását azokban az országokban, ahova megyünk.”

    „Szeretnék részt venni ebben, és bátorítani őket, hogy ne 10 vagy 20 év múlva kezdjék el a változtatást, hanem most. Segítenék az F1-nek és Mercedesnek is ezen az úton.”

    Hamilton nem csak a társadalmi problémákkal nézne szembe, már régóta kifejezi a környezetvédelem iránt is elkötelezettségét.

    „Ezenkívül a fenntarthatóság felé is el kell mozdulnunk. Az egész, úgy, ahogy van. Meg szeretném próbálni, a részese akarok lenni ennek, legalább az elején, de akár tovább is.”

    Az Instagram oldalán meg is osztotta az egész éves hozzáállását, és azt a helyzetet, ami ide vezette:

    „Amikor átmentem a célvonalon, azokra a dolgokra gondoltam, amik a legfontosabbak nekem. A járvány miatt több hónapot csúsztunk, ez volt a legrosszabb szünetem eddig. Időt adott nekem arra, hogy átgondoltam, mi a végső célom.”

    „A hét világbajnoki cím nagyon sokat jelent, el sem tudom mondani, de még mindig van előttünk pár versen, amit meg kell majd nyerni. Ez a rekord olyan figyelmet irányít rám, amiről tudom, nem lesz rajtam örökké.”

    „Ezért, amíg még mindenki figyel, szeretnék mindenkit megkérni, hogy tegyen egy egyenlőbb világért. Legyünk elfogadóbbak és kedvesebbek egymással. A lehetőség ne függjön az ember hátterétől vagy a bőrszínétől.”

    „Semmi sem lehetetlen. Azért vezettem idén, hogy példával szolgáljak a következő generációnak, hogy ne adják fel az álmaikat. Sokan mondták, hogy az álmom lehetetlen, és mégis itt vagyok.”

    „Mindenki meg tudja csinálni. Ne add fel, folytasd a harcot, és emelkedj fel az előtted álló helyzethez.”