Címke: Michael Schumacher

  • Ecclestone: Nem a megfelelő csapattal debütál Schumacher

    Ecclestone: Nem a megfelelő csapattal debütál Schumacher

    Bernie Ecclestone szerint Mick Schumacher rossz istállónál mutatkozik be a Forma-1-ben. Michael Schumacher 21 éves fiát a Ferrari segítségével 2021-re a kis amerikai alakulathoz, a Haashoz helyezték el. Az F1 korábbi ura, így nyilatkozott róla a Sport1-nek:

    „Ez egy olyan név, amelynek a Forma-1-ben a helye. Sajnálom, mert remek képességei vannak, amivel többet is elérhetne, mint azokkal, akiknél jelenleg van. Nem hinném, hogy sokat tanulhatna ott. Nincs igazából ott senki sem, akitől tanulhatna, magára van utalva. Egy olyan csapat lenne tökéletes Mick számára, mint például a Red Bull, akiknek megvan az a képességük, hogy versenyeket is nyerjenek, és megvannak az embereik, akik megfelelően tudnák támogatni. Remek volt, amit mutatott a Formula 2-ben, de ezt megismételnie a jelenlegi csapatával nem lesz könnyű.”

    A Ferrarival való partnerség ugyan extra támogatást ad a Haasnak idén, és még a személyzeti állományát is átrendezték ezért, és egy külön épületet is kaptak Maranellóban. A 90 éves Ecclestone mégis úgy véli, hogy nehéz dolga lesz a fiatal német pilótának:

    Máris van egy nagy gondja, hiszen vállán hordja a nagy név terhét, amit viselnie kell. Az emberek azt fogják mondani, hogy nem olyan jó, mint az apja. Most még azt is láthatjuk, hogy még nagyobb hátrányból indul majd az autó miatt, amit vezethet. Olykor azonban ezek a dolgok hasznosnak bizonyulnak. Néha, ha van egy keményebb időszakod, abból fejlődhetsz.”

  • Senna, a valaha volt legjobb versenyző ma lenne 61 éves

    Senna, a valaha volt legjobb versenyző ma lenne 61 éves

    A Forma-1 a történelme során már rengeteg tehetséget elvesztett, az egyik akiről azonban a legtöbbet beszélnek, az Ayrton Senna. A közkedvelt brazil ma lenne 61 éves. Örök vitatéma az, hogy ki a legjobb F1 pilóta, és ez a jövőben is így lesz. Szigorúan a statisztikai adatokból kiindulva, persze a megnyert világbajnokságok száma is lehet mérvadó. Ezen esetben automatikusan akkor Lewis Hamiltonról és Michael Schumacherről beszélhetünk.

    Sokan azonban úgy vélik, hogy Ayrton Senna minden idők legjobb autóversenyzője, és köztük van Gerhard Berger is, aki egykoron versenyzett is ellene, még a Ferrari pilótájaként. Az osztrák szerint a brazil simán hozta volna Schumacher rekordjait, vagy még jobb is lett volna nála, és ezt el is mondta a német Kicker magazinnak:

    „Azt hiszem, ma azt is mondhatnánk, hogy Senna akár hétszeres vagy nyolcszoros világbajnok. Schumachernek nem lett meg volna a megfelelő technikája ahhoz, hogy közel kerülhessen Ayrtonhoz. Véleményem szerint ez egy egyértelmű történet is lehetett volna Sennának.”

    Nem csak Berger van ezen a véleményen. 2009-ben az Autosport tartott egy szavazást, ahol nem kevesebb, mint 2017 akkori és korábbi versenyző formált véleményt arról, hogy ki minden idők legjobb autóversenyzője. A győztes természetesen Ayrton Senna lett.

    Nem is az a kérdés, hogy a brazil nyert-e volna újabb világbajnokságot, hanem hogy mennyit. Ugyan soha nem kapunk erre a kérdésre már választ, mivel jött a tragikus imolai hétvége 1994-ben. Az időmérő edzésen meghalt Roland Ratzenberger, és emiatt többen is elgondolkodtak azon, hogy nem indulnak el vasárnap a versenyen, köztük Senna is. Ezen kritika azonban süket fülekre talált a szervezők részéről, így a futam elkezdődött.

    A brazil pilóta számára a verseny nem egészen hét körig tartott, amikoris elvesztette uralmát a versenyautója felett, és a betonfalnak csapódott 218 km/órás sebességgel. Estére a legendás versenyzőt halottnak nyilvánították, 34 évesen. Ayrton Senna mindörökké az autóverseny rajongóinak a szívében marad, ahogy minden brazilnak is.

  • Rosberg szerint Schumachernek nehezebb dolga lesz, mint neki volt

    Rosberg szerint Schumachernek nehezebb dolga lesz, mint neki volt

    Nico Rosberg úgy véli, hogy Mick Schumachernek tízszer nehezebb dolga lesz bemutatkoznia újoncként a Forma-1-ben, mint volt az neki 2006-ban. A Sport-1-en beszélt erről az 1982-es világbajnok, Keke Rosberg fia:

    „Nem egyszerű azzal együtt élni, ha úgy tekintenek rád, hogy te vagy annak a valakinek a fia. Tízszer nehezebb dolga lesz Micknek, mert Michael nem is annyira rég még a Forma-1-ben volt, és sokkal eredményesebb is volt.”

    A 35 éves német korábbi versenyző szerint a média érdeklődése a 21 éves Haas újonc iránt sokkal intenzívebb lesz, mint bármely más F1-es pilóta iránt idén. Német publikációk épp olyan fotókat hoznak nyilvánosságra, amelyről azt hiszik, hogy rajta Schumacher barátnője látható, a norvég Justine Huysman, aki a lánya egy korábbi autóversenyzőnek. Schumacher menedzsere, Sabine Kehm természetesen nem fűz kommentárt ezen értesülésekhez. Rosberg így folytatta:

    „Kezdetben még nagyobb figyelmet is kaphat, mint Lewis Hamilton. Remélem, hogy Mick félre tudja ezt majd tenni, és csak a munkájára tud majd koncentrálni. Máskülönben nem lesz ez akkor szórakoztató számára.”

    Úgy véli, hogy a média nem fogja megkönnyíteni Schumacher életét, magának kell elérnie azt, hogy ez így legyen körülötte:

    „Időre és türelemre van szüksége. Nekem is hét évet kellett várnom az első győzelmemre és 11 évet a bajnoki címemre. Ezt mindenkinek figyelembe kell majd vennie, amikor Mick idei teljesítményét értékeli.”

  • Bahreinben pályára lépett a Haas VF-21, íme az első méterei!

    Bahreinben pályára lépett a Haas VF-21, íme az első méterei!

    A Haas végre kielégíthette a rajongói igényt, és csütörtök reggel pályára is küldték Nikita Mazepint és a VF-21-est, hogy túllegyenek a rendszerellenőrzésen Bahreinben. Az amerikai csapat az új festését múlt héten mutatta be, hivatalosan a szezon előtti tesztek pedig péntek reggel kezdődnek meg. Nemrég sikerült egyáltalán eleve az autót is csak életre kelteniük, hiszen Günther Steiner csapatának nem sikerült beüzemelniük a Ferrari motort eddig, hiszen a koronavírus-járvány miatt utazási korlátozások vannak érvényben. Csütörtök reggel azonban már hangos volt a garázsuk, és motorzajt lehetett hallani, mielőtt Mazepin a pályára terelte volna az autót, a „shakedown” tesztre.
    Az orosz pilóta új csapattársa, a szintén újonc Mick Schumacher ma nem ül a volán mögé, de péntek délelőtt már a volán mögé ül, amikor megkezdődik az első napja a téli teszteknek. A német versenyző a héten azt állította, hogy különösen érzelmes lesz számára a Forma-1-es bemutatkozás, hiszen majdnem 30 évvel apja, Michael Schumacher 1991-es Belga Nagydíjas bemutatkozása után teheti meg mindezt.

    Az Aston Martin és a Ferrari is feltehetően kinéznek ma a pályára az AMR21-gyel és az SF21-gyel, ezzel is elhasználnak egy alkalmat a két engedélyezett „filmezős” napból, amikor maximum 100 km-t mehetnek csak.
  • 30 évvel édesapja után: Érzelmekkel teli lesz Mick Schumacher bemutatkozása

    30 évvel édesapja után: Érzelmekkel teli lesz Mick Schumacher bemutatkozása

    Az idei több szempontból is különleges lehet a Forma-1-ben. Az egyik ilyen, hogy egy nagyon ikonikus vezetéknév tér vissza a száguldó cirkuszba Mick Schumacher jóvoltából.

    A hétszeres világbajnok fiának a bemutatkozását az teszi még különlegesebbé, hogy majdnem pontosan három évtizeddel Michael Schumacher után debütálhat a király kategóriában.

    Szinte hihetetlen, de már 30 év eltelt a későbbi rekordhalmozó bemutatkozása óta. Schumacher 1991 augusztusában Belgiumban debütált a Jordan színeiben, ahol rögtön egy hetedik helyre kvalifikált. A futamon azonban már az első körben kiesett.

    A fia, Mick pedig 30 évvel később már arra készöl, hogy 21 évesen bemutatkozhasson a jövő heti idénynyitón.

    „Nyilván nagyon különleges dolog a húsz Forma-1-es pilóta egyikének lenni.” kezdte a német újonc. „Már gyerekként erről álmodtam, és most valósággá válik. Rendkívül érzelmes és nagyon szép pillanat lesz. Édesapám 30 évvel ezelőtt teljesítette az első F1-es futamát, ez pedig csak még szebbé és érzelmesebbé fogja tenni a debütálásomat.”

  • Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Egy újabb Schumacher igyekszik letenni a névjegyét a Forma-1-ben. Ezúttal Mick, a hétszeres világbajnok fia az, aki 2021-ben a mezőny tagja lesz. Kalandjai most kezdődnek csak igazán, mivel végre elért a csapatához is az ifjú német versenyző, a hónap végén pedig már az első versenyén is túl lesz.

    Michael Schumacher fiának a múlt héten sikerült eljutnia végre a Haas gyárába, amiről most kiadtak egy videót is, és ahogy tette csapattársa, Nikita Mazepin is, ő is most már felkészültebb 2021-re.

    Alább látható a felvétel az eseményről.

  • Michael Schumacher legnagyobb szponzora a fiát is támogatni fogja a Forma-1-ben

    Michael Schumacher legnagyobb szponzora a fiát is támogatni fogja a Forma-1-ben

    Michael Schumacher egyik legjelentősebb szponzora a Deutsche Vermögensberatung megerősítette, hogy Mick Schumachert is támogatni fogják a Forma-1-ben.

    A Frankfurt központú, pénzügyi tanácsadással foglalkozó német vállalat 1996-ban kezdte el támogatni az akkor még kétszeres világbajnok Schumachert, amikor a német versenyző átült a Benttonból a Ferrariba.

    A márka logója sokáig rajta volt a hétszeres világbajnok német pilóta sisakjain, azonban egy időt követően lekerültek róluk. Viszont Schumacher sapkáin még a Mercedeses visszatérést követően is rajta volt DVAG logója.

    Az ifjabb Schumacher pedig már az alsóbb kategóriákban is élvezhette a német cég támogatását és az együttműködésük a Forma-1-ben is folytatódni fog.

    „A DVAG mindig is az első számú támogatóm lesz és nagyon örülök annak, hogy tovább folytathatom velük ezt a szoros együttműködést,” – mondta a Haas leendő újonca. „Örülök, hogy a DVAG a Forma-1-ben is támogatni fognak.

    „A bizalom és hűség számomra az egyik legfontosabb két emberi tulajdonság és nagyra értékelem a DVAG és a Pohl család erőfeszítéseit. Idén a ez együttműködésünk egy új szakasza veszi majd kezdetét.”

  • Schumacher válaszolt azoknak, akik rasszizmussal vádolják

    Schumacher válaszolt azoknak, akik rasszizmussal vádolják

    Mick Schumacher elmondta, hogy a rasszizmussal kapcsolatos megnyilvánulását félreértették. Múlt héten a Haas újonca egy ellentmondásos „no comment”-tel zárta le a La Stampa újságírójának a kérdését, amikor arra kérte, hogy beszéljen a Forma-1 és Lewis Hamilton politikai aktivitásáról. A közösségi média bizonyos felhasználói kiakadtak a hallgatása miatt ezen nagyon is népszerű témában, ezért Michael Schumacher fia kénytelen volt a Twitteren reagálni. Így fogalmaz a 21 éves pilóta:

    „Legutóbb félreértelmezték az egyik interjúmat, amelyben a politikai aktivizmus volt a kérdés. Egy dolgot leszögeznék: ellene vagyok mindenféle igazságtalanságnak és egyenlőtlenségnek, ezért támogatom a rasszizmus elleni harcot.”

    Ezen Schumacher „vita” azt követően történt, hogy a Forma-1-ben a verseny előtti menetrend részévé vált 2020 májusától a szezon végéig a térdelő gesztus. Mindeközben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a saját felületein pénteken ezen lamentált:

    „Tavaly néhányan letérdeltünk az egyenlőségért, amire büszke vagyok. A kérdésem az, hogy mi jöhet még? A változásra továbbra is szükség van.”

    A La Gazzetta dello Sport ugyanakkor azt állítja, hogy 45 jogvédő szervezet is kéri Hamiltont, hogy bojkottálja tiltakozásképp az idei Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Vasárnap a Formula E csapatai terroristák által kilőtt rakétatámadás érte Rijádban. Az emberjogi állítólag ezt írta neki a levelében:

    „Megmutattad, hogy milyen bátor vagy ebben a harcban. Amennyiben a legjobb F1-es versenyző nem indul Szaúd-Arábiában, az nagyban segítené az országot abban, hogy változtasson az emberjogi felfogásán.”

  • Schumacher nem foglalt állást az antirasszizmus dolgában, hiba volt

    Schumacher nem foglalt állást az antirasszizmus dolgában, hiba volt

    Mick Schumacher áll most a támadások össztüzében, amiért nem hajlandó kommentálni Lewis Hamilton és a Forma-1 antirasszista üzeneteit. Amikor Schumachert a La Stampa kérdezte a jelen korszak hétszeres világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a faji, környezetvédelmi és politikai aktivitásáról, csak ennyit mondott:

    „No comment.”

    A közösségi médián ezért egyes felhasználók egyből meg is találták a Haas újoncát. Az egyikük ezt írta:

    „Végül nem az ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem a barátaink hallgatására.”

    Egy másik hozzátette:

    „Amennyiben semleges vagy ebben a kérdésben, akkor az elnyomó oldalt választottad.”

    A 21 éves pilóta arra sem válaszolt, hogy képes volt-e beszélgetni híres apjával, Michael Schumacherrel a hamarosan bekövetkező Forma-1-es bemutatkozásáról:

    Ez magánügy. Térjünk vissza a motorsportos kérdésekhez.”

    Azt azonban elismerte Schumacher, hogy egy másik némettel aki mentorálja őt, Sebastian Vettellel szokott beszélgetni:

    „Seb és én rendszeresen beszélünk egymással. Nagy tapasztalattal rendelkezik és tanácsokat is ad. Figyeli, hogy mit csinálok.”

    Végezetül Schumacher bevallotta, hogy célja az, hogy kövesse apja és Vettel nyomdokait, és egyszer majd vörösbe öltözhessen a Forma-1-ben, bár jelenleg karanténban várakozik arra, hogy mehessen a csapatához:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a Haasnál lehetek. A bemutatkozásom előtt állok, és a legjobbat akarom kihozni ebből, de meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő számomra. Jelenleg minden kiszámíthatatlan, de nem tagadom, az az álmom, hogy a Ferrarinál vezethessek, ahogy tette azt az apám.”

  • Schumachertől kapta az elő gokartját a Red Bull tehetsége

    Schumachertől kapta az elő gokartját a Red Bull tehetsége

    Az idén a Formula 3-ban versenyző Jack Doohan a sorozat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmesélte, hogy az ő családja jó barátja volt a hétszeres világbajnoknak.

    A MotoGP korábbi bajnokának, Mick Doohannek a fia Jack a Red Bull kötelékébe tartozik, és idén is a Formula 3-ban próbálhatja ki magát.

    Az ausztrál pilóta pedig egy interjúban mesélte el, hogy sokat köszönhet Michael Schumachernek.

    „Elég szerencsés voltam, hogy fiatal korom óta a család barátja volt Schumacher. Michael néha meglátogatott minket Ausztráliában, és nálunk is maradt egy darabig, mivel az apám és ő barátok voltak. Később pedig szomszédok voltunk Monacóban. Michael adta nekem és a nővéremnek az első gokartunkat, amikor három évesek voltunk. Tekintettel arra, amit elért, amilyen mentalitása volt, ő az az ember, akire leginkább felnézek.” – kezdte Doohan.

    „Az édesapám is egy ilyen ember, tudva, hogy mennyi mindent ért el a semmiből érkezve. Megadta nekem a lehetőséget, hogy ezt csinálhassam, szerencsés vagyok, hogy belevittek ebbe az életbe. Apámnak nem volt ilyen luxus élete, de az elhivatottsága és a munkamorálja túlmutatott mindenen, ezért rá is felnézek.” – tette hozzá a 18 éves pilóta.