Címke: Michael Schumacher

  • Stuck: Végzetes lenne Schumachernek egy kispadon töltött év

    Stuck: Végzetes lenne Schumachernek egy kispadon töltött év

    Mick Schumacher karrierje szempontjából végzetes lenne, ha akár csak egy évet is kihagyna a Forma-1-ben. Ez a véleménye a német versenyzőlegenda Hans-Joachim Stucknak, aki Michael Schumacher 23 éves fiának a Haastól való távozásáról szóló pletykákra reagált. A 71 éves korábbi versenyző az Eurosportnak beszélt erről:

    „Most már ki kell tartania, meg kell mutatnia a képességeit, és példát kell statuálnia, ahogy azt idén már megtette. Amennyiben egy évig nem versenyezhetne a Forma-1-ben, végzetes lenne számára.”

    A pletykák szerint Schumachernek vagy a teljes 2023-as szezont a Ferrari tartalékpilótájaként kell eltöltenie, vagy teljesen elveszítheti a maranellói csapat akadémiájának a támogatását. A legtöbb bennfentes nem köti komolyan Schumacher nevét a Haason kívül más istállóhoz jövőre. Stuck így folytatta:

    „Ha egyszerűen nem jönne össze neki egy másik csapatnál, akkor csak simán a Haasszal kell egy újabb évet végig csinálnia. Amennyiben Mick nem találna másik versenyülést magának, azt nem egészen érteném a Haas szemszögéből nézve. Egyszerűen mert jobbat nem fognak találni. Meglepne ugyanakkor, ha Mick nem találna munkát sehol. Pompás teljesítményt nyújt, amit az illetékesek is látnak. Ráadásul remek neve is van. Egy csapat, amelyik fiatal versenyzőt keres, nem is tehetne jobbat, minthogy leigazolja Mick Schumachert!”

    Schumachernek állítólag azt mondták a Haasnál, hogy a nyári szünet alatt nem lesznek tárgyalások a szerződéséről, de nagybátyja, Ralf szerint ez nem olyan aggasztó, és ezt el is mondta a német Skyon:

    „Általában augusztus vagy szeptember az az időszak, amikor körülnéznek a versenyzői piacon. Amennyiben kap még egy lehetőséget, ahol megmutathatja magát, az rendben van. De a lényeg az, hogy legyen egy tisztességes versenyülése a Forma-1-ben.”

    Michael Schumacher öccse ugyanakkor elismeri, hogy Mick akár ülés nélkül is maradhat:

    „Arra gondolok itt, hogy a Formula 2-ben is vannak versenyzők, akik nyomulnak és pénzük is van, mint például Drugovich.”

  • Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Michael Schumacher neve az évek alatt eggyé vált a Forma-1-gyel és az illusztris karrierje során 7 világbajnoki címet, 91 győzelmet és 68 pole-pole pozíciót tudott szerezni.

    A német legenda az autósport mellett azonban a futballt is nagyon szerette és a Forma-1-es pilótaválogatott aktív tagja is volt. A Ferrari legendája legfőképpen jótékonyság meccseken játszott olyan klasszisok mellett, mint például Zinédine Zidane vagy Luis Figo.

    Schumachernek – aki legfőképpen a középpályán szeretett játszani – anno engedélyt kellett kérnie a Ferrari csapatfőnökétől, Jean Todttól, hogy részt vehessen egy focimeccsen. Ha meg éppen nem volt játék, akkor a német klasszis a paddockban dekázott előszeretettel az edzések előtt. A hétszeres világbajnok német fociszeretete pedig a Manchester United figyelmét sem kerülte el, akik meghívták őt egy edzésükre 2004-ben, amit az edzőközpontjukban, a Carrington Parkban rendeztek meg.

    Schumacher már nagyon várta a különleges alkalmat, azonban egy sérülés miatt végül le kellett mondania azt. Történt ugyanis, hogy a 91-szeres futamgyőztes a svájci csapatával, az FC Echichensszel játszott egy bajnoki mérkőzésen, ahol egy kapussal való ütközést követően sérülést szenvedett. Így az edzés mellett egy büntető rúgó versenyt is kellett hagynia a németek kiválóságának, aki „rendkívül csalódott volt amiatt, hogy nem edzhetett együtt a United játékosaival”.

    Az évek alatt két olasz klub, a Bologna és a Juventus is, valamint a német és az argentin futball válogatott is edzéslehetőséget biztosított Schumacher számára, akit meglepett, hogy egy ilyen edzés egyáltalán nem volt annyira megterhelő.

    „Meglepődtem, hogy milyen lazák az edzések” – nyilatkozta anno Schumacher, akinek az erőnlétével soha nem voltak problémái. – Folyton az kérdeztem magamtól, hogy ’ez tényleg csak ennyi?’, az edzés végére éppen csak bemelegedtem.”

    „Azonban a téli alapozásaik tényleg kemények. Ahhoz a fajta intenzitáshoz még én sem vagyok hozzászokva. Emiatt nem leszek soha profi focista vagy bringás, mert nem bírnám magam így elképzelni.”

  • Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Flavio Briatore kéznyoma található az Oscar Piastri-ügyön, állítja a korábbi F1-es pilóta, Christian Danner, miután az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elismerte, hogy valóban történhetett némi „információcsere”.

    A pletykák szerint Piastri menedzsere, Mark Webber, az Aston Martinhoz lelépő Fernando Alonso és maga Briatore – aki mindkét korábbi F1-es pilóta karrierjében meghatározó szerepet játszott – összedugták a fejüket, hogy megszervezzék Piastri meglepő szerződtetését a McLarenhez.

    A legfrissebb hírek szerint a szerződéseket elismerő testület már jóváhagyta a McLaren-szerződést, Piastri másik kontraktusa csak az Alpine pilótaakadémiájával áll fenn – magával az enstone-i székhelyű Forma-1-es csapattal nem. Szafnauer mindenesetre haragszik a 21 éves Piastrira, és ezt el is mondta az El Confidencialnak:

    Én úgy nőttem fel, ha aláírok valamit, akkor senkinek sem kell azt mondania, hogy ‘hazudsz, mert ezt írtad alá’. Biztosan nem vonnám vissza a szavam. Nincs szükségem egy darab papírra, hogy azt állítsam: „Nézd meg ezt a záradékot, most kiszállhatok.”

    Ami pedig Danner-t illeti, ő úgy látja, hogy az egész helyzet Briatore keze nyomát viseli, erről már a motorsport-magazin.com-nak beszélt:

    „Ez tipikus Flavio. Feltehetően van egy Piastri-szerződés, amit Flavio átfutott. Azt mondanám, hogy egyértelműen kellett lennie záradéknak.”

    Danner szerint ez egyértelmű jele annak, hogy Briatore az ausztrál Piastriban Alonsóval és Michael Schumacherrel egyenértékű potenciált lát:

    „Ha ő hisz valakiben, akkor mindenképpen előrelátóan tervez, pozitív értelemben. Kegyetlenül is akár, ami logikus ebben a szakmában. El tudom képzelni, hogy Piastri kiszabadítja magát az Alpine szorongatásából, hogy két évig a McLarennél versenyezhessen, majd utána szabad legyen a nagy dobásra. Ez világos, hogy Briatore kézjegye.”

    Danner szerint Piastrit nem fogja zavarni a Forma-1-es bemutatkozását övező intrika mértéke sem, még ha Szafnauer máris dühös rá, a hűtlenkedése miatt:

    „Tudja, hogy mi várja. Nyerni akar, más nem érdekli. Semmi más nem érdekli őt. És ez a Webber-Briatore kombináció valószínűleg ideális az ilyen embereknek.”

  • Tost: Biztos voltam benne, hogy Vettel bajnok lesz

    Tost: Biztos voltam benne, hogy Vettel bajnok lesz

    Sebastian Vettel egykori csapatfőnöke, Franz Tost elárulta, már a sportágban töltött első napjaitól kezdve meg volt győződve arról, hogy a németből Forma-1-es világbajnok lehet. Vettel 2007-ben és 2008-ban a Toro Rossónál (ma AlphaTauri) versenyzett Tost felügyelete mellett, ahol a 2008-as esős Olasz Nagydíjat a pole pozícióból megnyerte. Ezt megelőzően Vettel a BMW Sauberrel debütált a 2007-es Amerikai Nagydíjon, ahol Robert Kubicát helyettesítette, aki egy futammal korábban, a Kanadai Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet.

    Arra a kérdésre, hogy reagáljon a négyszeres bajnok pályafutására, miután a 2022-es Magyar Nagydíj előestéjén bejelentette visszavonulását, Tost így felelt:

    „Már a Formula BMW-ben is figyeltem őt, és nagyon sok futamon győzött. Utána párszor találkoztunk, és igen koncentrált volt. A kérdések, amiket feltett, kifejezetten jók voltak egy fiatal versenyzőhöz képest. Az egyik előnyös tulajdonsága az volt, hogy mindenekelőtt 100 százalékban elkötelezett volt a Forma-1, illetve általában a motorsport iránt akkoriban.

    Amikor hozzánk érkezett, friss vért, új ötleteket hozott. Nagy igényeket támasztott, és sok kérdést tett fel. Belement a részletekbe, ami kifejezetten fontos, és mindig jó hangulatban volt, pedig az elején voltak problémáink az autóval. De ő vitte előre a csapatot, és ennek eredményeképp a Scuderia Toro Rossóval együtt megnyerte a monzai futamot. Ez volt az első megnyert versenye, ez volt a Scuderia Toro Rosso első futamgyőzelme. A munkamódszere alapján egyértelmű volt, hogy igazi nagy versenyző lesz belőle. Meg voltam győződve arról, hogy képes világbajnokká válni a Forma-1-ben, ha megfelelő időben a megfelelő csapatnál van, és ez a Red Bull Racing esetében így is volt.

    „Aztán a Ferrarinál pedig igen sikeres volt. Sok futamot nyert a Scuderia Ferrarinál is. Hiányozni fog nekünk. Legalábbis nekem biztosan. Ő egy fantasztikus figura, mindig nyitott, és egyszerűen nagyon-nagyon sikeres volt. Mindig is emlékezni fogunk rá, mert négy világbajnoki címével ott van a lista elején, Michael Schumacher és Lewis Hamilton mögött. Juan Manuel Fangiónak öt van, aztán jön ő és Alain Prost, ezért van helye a történelemben.

    A Scuderia AlphaTaurinál van egy lépcsőház, a Vettel, amit róla neveztünk el. Ezért mindig emlékezni fogunk rá fantasztikus képekkel, az overalljával a monzai győzelmére. Minden jót kívánok neki és a családjának a jövőjük tekintetében.”

  • Mallorcán kezd új életet a Schumacher család

    Mallorcán kezd új életet a Schumacher család

    A legendás Michael Schumacher családja már nagyon közel áll ahhoz, hogy megvásároljon egy Mallorcán található villát. Sajtó értesülések szerint a Schumacher család mind a 4 tagja (Michael, Corinna, Mick és Gina) ezen a birtokon fog majd tartózkodni a téli hónapok folyamán.

    A hétszeres világbajnok német versenyző még 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet. A Ferrari egykori legendája a feje sínylette meg a legjobban az esetet, ami miatt már lassan 9 éve küzd az egészségével és a családja emiatt mindent elkövet annak érdekében, hogy a média és a világon rajtuk kívül senki se tudjon meg információkat Michael állapotáról.

    Ugyanakkor a német Die Bunte magazin nemrégiben arról számolt be, hogy Schumacherék Mallorcán található villája Port Andratx városában lesz majd megtalálható, ami a sziget nyugati partján fekszik. A villa megvásárlása Michael felesége, Corinna ötlete volt, hogy férje a létező legjobb környezetben legyen képes rehabilitálni.

    A hatalmas ház a „Villa Yasmin” nevet viseli és korábban a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez tulajdonában állt. A birtokon többek között egy óriási kert, két medence, egy vendégház és egy helikopterleszálló is található. A család a villa megvásárlása mellett egy 2,3 millió angol fontba kerülő birtokot is megvásárolt, azonban azt még nem tudni, hogy milyen célból tették azt.

  • Berger: Vettel inkább méheket ment, mint versenyezne

    Berger: Vettel inkább méheket ment, mint versenyezne

    Sebastian Vettelt nem érdekli az, hogy 2023-ra a német túraautó-sorozatba, a DTM-be szerződjön, állítja a sorozat főnöke, Gerhard Berger. A 35 éves, négyszeres világbajnok Vettel azzal lepte meg a Forma-1 világát, hogy a hétvégén Magyarországon bejelentette a közelgő visszavonulását. Azt azonban a német nem zárná ki, hogy egy napon visszatérjen a pilótafülkébe:

    „Természetesen versenyezhetnék másutt is az én koromban. Csúcsformában vagyok fizikailag. Erre a kérdésre azonban ma nem tudok válaszolni. Jelenleg azt mondom, hogy ez a fejezet a végéhez közeledik. És nem azt állítottam, hogy azért hagyom abba a Forma-1-et, hogy máshol versenyezzek. Amit ma nem tudok megmondani, az az, hogy miképp fogok erre reagálni.”

    Ugyanakkor, több korábbi bajnok, köztük Vettel mentora, Michael Schumacher is először visszavonult az F1-ből, hogy aztán egy idő után visszatérjen. Vettelnek már felajánlottak egy helyet az Extreme E sorozatban, míg Berger – a német első Forma-1-es csapatfőnöke még a Toro Rosso korai időszakában – nem titkolta, hogy szeretné Vettelt a DTM-be csábítani. Az Österreichnek nyilatkozott:

    „Ez álomszerű lenne, de attól tartok, hogy most inkább méheket ment.”

    Berger ezzel Vettel újdonsült környezetvédelmi aktivizmusára utal, ami egyeseknek összeborzolta a szemöldökét, tekintve, hogy az F1 platformját használja a figyelemfelkeltésre. Vettel azt mondja, hogy a visszavonulása után is folytatni fogja a tervét:

    „Lehet, hogy a hangom most már nem lesz olyan hangos, vagy az elérésem nem lesz olyan nagy, de az emberiség a történelmének legnagyobb kihívása előtt áll, és ha nem nyerjük meg ezt a versenyt, a Föld nélkülünk fog tovább forogni.”

  • Újabb legendás Schumacher Ferrari kerül kalapács alá

    Újabb legendás Schumacher Ferrari kerül kalapács alá

    Minden autósport szerelmes szívesen birtokolna egy olyan Ferrarit, amelyet a Forma-1 élő legendája, Michael Schumacher vezetett. Akinek most van elég pénze rá, az megvásárolhatja a hétszeres német világbajnok 1998-ban használt, Ferrari F300-át, amit a Monterey Car Week-en árvereznek majd el.

    A kaszni már csak azért is különleges, mert Schumacher az F300 ezen változatával tudott győzelmet aratni Monzában, a Ferrari hazai versenyén. A német kiválóság ezen kívül Montreálban, Magny Cours-ban és Silverstone-ban tudott még győzelmet szerezni az 1998-as szezon során.

    A Ferrari a karosszériát eredeti állapotában őrizte meg a hazai sikert követően és egy évvel később, 1999-ben adták el azt a jelenlegi tulajdonosának. Az F300-at az első aukciót követően 23 év után először láthatja a nyilvánosság. Ugyanakkor a komoly érdeklődőknek várhatóan egy elég borsos árat kell majd megfizetniük, ha ők szeretnék megnyerni az árverést. A Sothesby aukciósház szerint ugyanis 6 és 8 millió millió euró között kelhet majd el a maranellói istálló által tervezett és összerakott, Schumacher által használt karosszéria.

  • Mick Schumacher rosszul volt, ezért nem ment az apja díjátadójára

    Mick Schumacher rosszul volt, ezért nem ment az apja díjátadójára

    Mick Schumacher szerdán nem kísérte el családját, amikor a Haas pilótájának a legendás édesapja, Michael előtt tisztelegtek hazájában, Németországban.

    A ceremónián Corinna, aki Mick édesanyja és a hétszeres világbajnok Schumacher felesége, Mick húgával, Gina-Mariával és az FIA korábbi elnökével, Jean Todttal együtt vett részt. Corinna az álló ováció közepette könnyekben tört ki, amikor távollévő 53 éves férje megkapta Észak-Rajna-Vesztfália – szülőhelye helyi szintű joghatósága – állami elismerését. Todt, a család közeli barátjaként Corinna könnyeiről ennyit mondott a Bildnek:

    „Ez természetes dolog. Senki sem tervezte, hogy ennyire érzelmes lesz, hogy Corinna könnyeket hullajt, de néha jó, ha nem mindig kell uralkodni magunkon.”

    Todt ugyanakkor tagadta, hogy „hiányzik” neki a Ferrari egykori remek versenyzője, az okokról a 76 éves francia már a német ntv-nek beszélt:

    „Nem hiányzik Michael, hiszen láthatom őt. Az persze hiányzik, amit együtt csináltunk.”

    Megerősítette még azon pletykákat, mely szerint a páros még mindig együtt élvez:

    „Igen, igaz a versenyeket Michaellel együtt nézem.”

    Michael mellett szerdán a másik nevezetes hiányzó a fia, Mick volt. Német lapok arról cikkeztek, hogy gyomorpanaszai vannak, de ez nem akadályozza meg a 23 éves versenyzőt abban, hogy a hétvégén Franciaországban versenyezzen a Haasnál. Todt Mickről is szólt:

    „Nagyon boldog voltam, amikor az utolsó két versenyen pontszerző helyen végzett. Igen sok igazságtalan nyomás nehezedett rá. Amit igazán kívánok neki, az az, hogy vezethesse a legjobb autót. Akkor képes lesz futamokat és bajnoki címeket nyerni.”

  • A menedzser üzent a Schumacher családnak: Ne hazudozzanak!

    A menedzser üzent a Schumacher családnak: Ne hazudozzanak!

    Michael Schumacher korábbi menedzsere felszólítja a Forma-1-es legenda családját, hogy végre mondja el az igazat a fizikai állapotáról.

    Lassan már egy teljes évtizede, hogy a most 53 éves sportoló elbotlott, miközben fiával, Mickkel síelt Franciaországban, beütötte a fejét és agysérüléseket szenvedett. Schumachert azóta nem látták és nem hallottak róla nyilvánosan. Az egykori menedzser, Willi Weber a La Gazzetta dello Sportnak beszélt erről:

    „Hatalmas fájdalom volt ez nekem. Több százszor próbáltam kapcsolatba lépni Corinnával, de nem felelt. Felhívtam Jean Todtot, hogy megkérdezzem tőle, nem kellene-e a kórházba mennem, de ő azt mondta, hogy várjak – még túl korai. Másnap is felhívtam, de senki sem vette fel. Nem számítottam ilyen viselkedésre, és még mindig mérges vagyok emiatt. Kizártak, mondván, hogy túl korai, nos, most meg már túl késő. Kilenc év telt már el. Talán csak el kellene mondaniuk, hogy mi van. Először meg tudtam érteni a helyzetet, mivel mindig mindent megtettem Michaelért, amit csak tudtam, hogy megvédjem a magánéletét. Ugyanakkor azóta csak hazugságokat hallunk tőlük.”

    A 80 éves Weber olykor beszél Michael testvérével, Ralfal, akit szintén menedzselt a Forma-1-ben:

    „Évekkel a baleset után azt mondtam magamnak, hogy csak vigyáznom kell a családra, mivel úgysem tudok változtatni a dolgokon. Olyan volt ő nekem, mintha a fiam lett volna. Ma is fáj még beszélni róla.”

  • Rosberg szerint Schumacher nem áll készen még egy topcsapatra

    Rosberg szerint Schumacher nem áll készen még egy topcsapatra

    Mick Schumacher nem áll készen arra, hogy egy top Forma-1-es csapathoz kerüljön, állítja a 2016-os világbajnok és német honfitársa, Nico Rosberg.

    Rosberg korábbi Mercedes-csapattársának és F1-es legendának, Michael Schumachernek a 23 éves fia, a 2022-es szezont hullámzóan kezdte. Silverstone-ban és Ausztriában ugyanakkor két egymást követő pontszerző helyezéssel – F1-es pályafutása során először – jelentősen feljavult. Rosberg a német nyelvű Eurosportnak beszélt erről:

    „Mick nehéz heteken van túl, és mindannyian örülünk, hogy most ilyen szép áttörést ért el. Amikor mostanában kinyitom az újságokat, egyáltalán nem látok róla kritikát. Az, ahogy a dolgok ilyen hamar változnak, a legőrültebb dolog a sportágunkban. Csak egy futamra és egy menő párbajra volt szüksége Verstappennel, és máris minden feledésbe merült. Pszichológiailag ez rendkívül értékes neki, mert most megtalálja a pozitív mentális spirált, amit magával visz a következő versenyekre.”

    Ugyan Schumacher esélyei egy új Haas-szerződésre úgy tűnik, hogy megnőttek, Günther Steiner csapatfőnök szerint azonban a nyári szünetig nem gondolkodik el rajta. Rosberg azonban elutasítja azt a gondolatot, hogy Schumacher egyáltalán készen állna a feljebb lépésre, ezért így folytatta:

    „Nem látom még ezt az utat. Időre van még szüksége a fejlődéséhez. Megmutatták ezt az elmúlt versenyek. Időre van szüksége, mielőtt egy élcsapatot célozna meg. Láthattuk ezt George Russell esetében, aki három évig a Williamsnél versenyzett, majd készen állt arra, hogy a Mercedeshez kerüljön. Nem kell elkapkodni a dolgokat.”