Címke: Michael Schumacher

  • Brundle attól tart, hogy Verstappen olyan sorsa jut, mint Hamilton

    Brundle attól tart, hogy Verstappen olyan sorsa jut, mint Hamilton

    Martin Brundle szerint benne van a pakliban, hogy Max Verstappen teljesítményét is negatív színben tüntetik majd fel a nézők.

    Lewis Hamilton a hibirid-érában szinte mindent megnyerte. Csak 2016-ban és 2021-ben csúszott ki a bajnoki cím a kezei közül, míg a Mercedes 8 éven át verhetetlennek bizonyult. Ám a hétszeres világbajnok „uralmát” az F1 kedvelői nem nézték jó szemmel. A kiszámítható bajnokság nem tett jót a sportágnak, és a brit pilóta megítélésének sem.

    Többször megkapta a 37 éves versenyző azt a kritikát, hogy csak az autója miatt tud nyerni, versenyzői kvalitásai sokszor feledésbe merültek. A Sky Sports szakértője szerint a holland pilóta is erre a sorsa fog jutni, ha ilyen előnnyel nyeri a futamokat.

    „A belga verseny egy gyöngyszemnek ígérkezett, ám végül egy átlagos futam lett belőle, habár Max Verstappen remekül vezetett. Nem Verstappen hibája, hogy ilyen formában van, és így összeszokott a Red Bull-lal. Az embernek az az érzése, hogy a garázsban ülve a bankszámlakivonatát is olvasgathatta volna, akkor is ő lett volna a győztes. Hamarosan előkerülnek azok, akik a dominanciája miatt nyavalyognak majd. Ezt tapasztalhattuk Michael Schumacher és Lewis Hamilton esetében is. Ahelyett, hogy értékelnék milyen kiváló teljesítményt nyújtott Verstappen és a Red Bull vasárnap. Remélem, ez az előny csak a pálya karakterisztikájának volt köszönhető, és az elkövetkezendő versenyeken a Ferrari és a Mercedes közelebb kerül hozzájuk. ” – írta Brundle.

     

  • Jordan megpróbálta meglátogatni Michael Schumachert

    Jordan megpróbálta meglátogatni Michael Schumachert

    Eddie Jordan elárulta, hogy Michael Schumacher meglátogatására tett kísérletét elutasították, mivel csak a közvetlen családja láthatja őt.

    Schumacher a francia Alpokban 2013 decemberében szenvedett súlyos agysérülést síelés közben, és azóta sem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A hétszeres világbajnokot a balesete után, amely a sisak viselése ellenére is agysérülést okozott, orvosi kómába helyezték. A grenoble-i kórházban maradt, majd 2014 júniusában a svájci Lausanne-i Egyetemi Kórházban folytatta a rehabilitációját. Ezen év szeptemberében hazaengedték, hogy otthon kapja meg az ellátását. Schumacher állapota nem ismert pontosan, mivel egészségi állapotát a családja továbbra is szigorúan őrzött titokként kezeli. A beszámolók szerint lebénult és nem tud beszélni, míg 2015 májusában menedzsere, Sabine Kehm azt állította, hogy állapota lassan javul.

    Schumacher versenyzőként mindössze egy alkalommal lépett pályára a Jordan csapat színeiben. Az 1991-es Belga Nagydíjon mutatkozhatott be, miután Bertrand Gachot helyettesítésére hívták be, aki 18 hónapos börtönbüntetését töltötte súlyos testi sértésért, de később sikeresen fellebbezett az ítélet ellen.

    Jordan most elmondta a Daily Mirrornak, hogy megpróbálta meglátogatni Schumachert, de azt mondták neki, hogy akkoriban csak a legközelebbi családtagjai látogathatták meg:

    „Corinna Schumacher, Michael felesége egy időben Heinz-Harald Frentzen versenyzőnk barátnője volt, aki később elhagyta és feleségül ment Schumacherhez. Tehát, volt kapcsolat, és megkerestem, és egy ponton megkérdeztem, hogy helyénvaló-e, ha szerintem esetlegesen meglátogatnánk őt? Nem volt a válasz. Akkoriban senki sem látogathatta meg, kivéve a tényleges szűk családot. Azóta ugyanakkor a fiatal Mick Schumacher – Michael fia – felkeresett engem, és rendkívüli módon viselkedett.”

    Schumachert joggal tartják a Forma-1 történetének egyik legnagyszerűbb pilótájának, de Jordan elmondta, hogy „némi fenntartással” viseltetik a németnek ezen címe iránt:

    „Ő lenne minden idők legnagyszerűbb versenyzője? Ezzel kapcsolatban lennének fenntartásaim, de ez csak az én véleményem. Mindenkinek megvan a saját álláspontja. Kétségtelen, hogy egyértelműen megvolt a sebessége. De voltak bizonyos dolgok, amiket sosem szerettem igazán abban, ahogyan versenyzett.”

  • Kimi Räikkönen Trackhouse-os pólóban is Michael Schumachert támogatja

    Kimi Räikkönen a Michael Schumacher 92-es, első győzelmére készült speciális kiadású kesztyűben pózolt NASCAR futama előtt.

    Kimi Räikkönen két hetet töltött az Egyesült Államokban, és ezidő alatt sok barátot, és új rajongót szerzett.

    Bár a finn versenyző nem igazán nyilatkozott pozitív fényben Forma-1-es karrierjéről, mégis egy régi rivális, és barát támogatását nem hagyta figyelmen kívül.

    A Keep Fighting Foundation a következő közleménnyel mutatta be Schumacher speciális kesztyűjét augusztus 26-án.

    „A legnagyobbak közül az egyik legnagyobb karrierjének megünneplésére van szerencsénk elhozni ezt a különleges Michael Schumacher-kesztyűt.

    A fiával, Mickkel közösen fejlesztették ki és tervezték, hogy megünnepeljék első Forma-1-es győzelmének 30. évfordulóját, amelyet 1992-ben Spa-Franchorchamps-ban aratott.

    Az egyedi csomagolással ellátott, 001-470-es számozású, limitált széria 3XS – XL méretben kapható, és minden eladásból származó bevétel egy részét Michael #KeepFightingFoundation nevű alapítványa kapja.”

    Räikkönen nyilvánvalóan promóciós célokból kapott egy párat a kesztyűből, de nem volt rest felvenni azt, és segíteni az alapítványt céljai élérésében.

    A „Jégember” korábban már részt vett az alapítvány színeiben egy focimeccsen is, méghozzá május 24-én, Monacoban.

    Kimi Räikkönen
    Fotó: Keep Fighting Foundation

    #KeepFightingMichael

  • Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Daniel Ricciardót állítólag megkereste a Haas a 2023-as szezonos elérhetősége miatt. Az ESPN azt állítja, hogy Ricciardo a Haas csapatfőnökétől, Günther Steinertől kapott üzenetet a nyári szünet előtti, július 31-i Forma-1-es Magyar Nagydíjon.

    Az ausztrál pilóta feltehetően a következő idény előtt elhagyja a McLarent, amelyet 2021 óta képvisel, és főszereplője a pilótakeringőnek, amellyel várhatóan a hétvégi Belga Nagydíjon fog foglalkozni.

    A Haas 2023-as F1-es pilótafelállásában biztos helye van Kevin Magnussennek, akit többéves szerződéssel szerződtetnek, de Mick Schumacher jelenlegi kontraktusa 2022 végén lejár, és az ő jövője így bizonytalan. Itt jön képbe Ricciardo. A tapasztalt ausztrálnak 2023 végéig van szerződése a McLarennel, de a csapat állítólag közölte vele, hogy jövőre Oscar Piastrira kívánják cserélni. Elviekben olcsóbb lenne a McLarennek kifizetni Ricciardót és szerződtetni Piastrit, mint 2023-ban fizetni Ricciardót. Az Alpine is komoly lehetőség lenne neki, őket akkor képviselte, amikor a csapat még Renault néven futott.

    Ricciardo jelenleg 12,2 millió fontot kap a McLarentől az idei évre – ezzel ő az ötödik legjobban kereső versenyző a mezőnyben. Schumacher kevesebb, mint 1 millió fontot kap erre a szezonra, így Ricciardo fizetésének kifizetése gondot jelenthet a Haasnak.

    A legendás Michael Schumacher fia második Forma-1-es szezonjánál jár, és a Haas főnöke, Steiner kritizálta a bukások gyakorisága miatt, de azóta javított, és pontokat szerzett a Brit és az Osztrák Nagydíjon.

    A 2023-as F1-es pilótafelállás szűkülő helyeinek a száma miatt a Haas egyelőre nem hajlandó elkötelezni magát Schumacher megtartása mellett.

  • Schumi egykori Ferrari F300-asa komoly összegért kelt el

    Schumi egykori Ferrari F300-asa komoly összegért kelt el

    Michael Schumacher 1998-as futamgyőztes Ferrari F300-asa az RM-Sotheby’s rangos monterey-i árverésén két embert tett nagyon boldoggá a nap végén: az illusztris autó eladóját és szerencsés új tulajdonosát.

    A Scuderia betontorpedója – konkrétan a Rory Byrne vezette mérnökcsapat által a Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn irányításával tervezett 187-es számú alváz – veretlen pályarekorddal büszkélkedhet. Négy futamon indult 1998-ban – Kanadában, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban -, és mind a négyet Schumacherrel a volánnál megnyerte. Feltehetően ez az értékes statisztika is hozzájárult a legmagasabb ajánlathoz, amely 6.220.000 dollárt ért!

    Nem ez volt a legmagasabb ár, amit valaha is fizettek egy modern Forma-1-es autóért egy árverésen, ezt a rekordot egy másik ex-Schumacher gép, a 2001-es Ferrari 2001 tartja, amely tavaly 7 504 000 dollárért kelt el!

    michael schumacher
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Az RM-Sotheby’s szombati monterey-i árverésének csúcspontja azonban az egyik legjelentősebb, célzottan a Ferrari „big block” sportautó prototípusának eladása volt az 1950-es évekből. Az 1955-ös Ferrari 410 Sport Spider – amellyel többek között Phil Hill, Carroll Shelby, Eugenio Castellotti, Masten Gregory, Richie Ginther és Jo Bonnie is versenyzett – 22 005 000 dollárért került kalapács alá!

    Az autó egyik értékes különlegessége a Sergio Scaglietto által tervezett karosszéria mellett az eredeti üzemanyagtartály, amelyen Shelby néhány szava olvasható:

    „Mr. Ferrari azt mondta nekem, hogy ez a legjobb Ferrari, amit valaha is épített.”

  • Mansell rájött, miért nem szerették őt túlságosan a csapattársai

    Mansell rájött, miért nem szerették őt túlságosan a csapattársai

    Nigel Mansell nem értette, hogy miért volt népszerűtlen a csapattársai, így például Nelson Piquet körében, de visszatekintve most már érti.

    Mansell 1992-ben ért fel a Forma-1 csúcsára, megnyerte pályafutása egyetlen világbajnoki címét, miután egy idénnyel korábban második lett. A brit elmagyarázza, hogy azokban az 1991-es és 1992-es szezonokban ő volt az első számú pilóta. Azt megelőzően szerinte ez nem így volt, mivel a csapatainál másodszámú státuszban versenyzett.

    Persze, a csapattársai korántsem voltak tapasztalatlanok. Mario Andretti, Keke Rosberg, Nelson Piquet és Alain Prost mind-mind példaként szolgáltak Mansell F1-es pályafutása alatt. Bajnoki tapasztalattal rendelkeztek, mielőtt ő maga is világbajnoki címet szerzett volna.

    Mansell aktív ideje alatt nem értette, hogy pár csapattársa miért nem kedvelte őt. Elsősorban Piquet-t nevezte meg, de pályafutása végeztével visszatekintve rájöhetett, hogy ez azért volt, mert Piquet nem szerette, ha megverte őt másodszámúként. Adrian Fluxnak adott interjújában beszélt erről:

    „Kiváltságos helyzetem volt, amikor először kerültem a Forma-1-be, hiszen hét-nyolc világbajnok versenyzett együtt. Olyanokat kellett legyőznöm, mint Alain Prost, Ayrton Senna, Nelson Piquet, Michael Schumacher, és ez csak néhány név akiket felemlegetek. Hihetetlenül sok nagyszerű versenyző volt abban az időben.

    Mindezt akkor, amikor úgymond, oké, ’91, ’92-ben egyenesen első számú versenyző voltam, ekkor versenyeztem a bajnoki címért. Az emberek azt azonban elfelejtik, hogy amikor ’91-ig, ’92-ig különféle csapatoknál versenyeztem, én voltam a második számú pilóta, négy különböző világbajnokkal versenyeztem csapattársként. Elképesztő, amikor visszatekintek a pályafutásomra, már sokkal jobban megértem, mint akkor, mert soha nem értettem, miért nem kedvelnek igazán. Ugyanakkor ha már világbajnok vagy, vagy többszörös világbajnok, és aztán egy második számú autóban vered őket, mint én Nelson Piquet-vel voltam így a Williamsnél, ő nem volt a legjobb barátom, nemde?!”

    A modern Forma-1-ben egy istálló két autója nagyjából egyenlő a megbízhatóság szempontjából. Mansell ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ő korszakában a második számú autó vezetése jelentősen kisebb esélyt jelentett arra, hogy célba érjen a versenyen, és így lemaradt a bajnoki címért való küzdelemhez szükséges pontokról:

    „1990 végén Silverstone-ban vonultam vissza. Azért tettem ezt, mert sok embert láttam ugyan, sok barátom meghalt, akiket nagyon jól ismertem, de nem kaptam meg a támogatást ahhoz, hogy elvégezzem a munkát. A Ferrarihoz szerződtem ’89-re és ’90-re első számú versenyzőként. A Ferrari mégis megvásárolta az első számú státuszt, hogy Alain Prost a Ferrarihoz jöhessen. Az autók megbízhatósága akkoriban elképesztően fontos volt. Ha nem fejezel be egy versenyt, nem kapod meg a pontokat, nem gyűjtesz pontokat, nem leszel világbajnok. Ha a 80-as, 90-es években az első számú pilóta voltál, akkor 30%-kal nagyobb esélyed volt arra, hogy célba érj egy futamon. Amennyiben második számú versenyző vagy, ugyanolyan gyors lehetsz. Az autód azonban megbízhatóság szempontjából nem annyira jó, mint az első számú autó. Tehát Silverstone-ban úgy döntöttem, hogy valójában elég volt, mivel soha nem kaptam volna meg azt a támogatást, amire valójában szükségem volt ahhoz, hogy átérjek a célvonalon.”

    A Classic-ot az augusztus 26-28-i hétvégén rendezik meg Silverstone-ban, és számos látványosságot kínál. Többek között Mansell 30 évvel ezelőtti F1-es világbajnoki címet nyert autóját is bemutatják egy interaktív kiállításon.

  • Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé.

    A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket, míg Michael Schumachernek öt F1-es autóból álló parádés gyűjteménye van. A hétszeres világbajnok legtöbb autója a Ferraritól származik, de megkapta a Benetton autóit is, amelyekkel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett, valamint a Mercedes W03-ast, az utolsó versenygépet, amellyel a Forma-1-ben versenyzett.

    Sebastian Vettelnek is van F1-es autója az otthoni garázsában, miután pár éve megvásárolta Nigel Mansell 1992-es bajnokságot nyerő Williamsét.

    Ugyan Hill szívesen csatlakozna az F1-es autótulajdonosok elit csoportjához, elég jól ismeri magát ahhoz, hogy úgy gondolja, nem vigyázna oly gondossággal egy ilyen autóra, ahogy azt megérdemelne. Az F1 Nation második „Kérdezd Damont” különkiadásában kérdezték meg tőle ugyanis, hogy van-e otthon a garázsában versenyautó a karrierjéből, mire így felelt:

    „Amikor apám, Graham Hill meghalt, az Embassy Hill csapat gyakorlatilag összeomlott, és a versenyautóikat, amik neki voltak, eladták. A többi autója pedig olyanok tulajdonában van, mint a BRM és a Lotus. Ezek az autók nyilvánvalóan igen értékesek. Néhány gyűjtőnél, illetve a sportág ismerői tulajdonában van, és gyönyörűen megmaradtak. Pát embernek múzeuma van. Tehát ezek mind odakint vannak, és a megfelelő emberek vigyáznak rájuk, akiknek van rá pénzük. Én nem vagyok ilyen ember. Ha az enyém lenne bármelyik ilyen autó, akkor le lennének takarva, a gumijaik meg laposak lennének. Elkezdenének porosodni, és nem működnének, amikor megpróbálnák beindítani őket.”

    Hillt ezután a podcast házigazdája, Tom Clarkson arról faggatta, hogy van-e olyan autó, amit szívesen magáénak tudna, és nem volt meglepő, hogy az FW18-at nevezte meg, mint a kedvencét:

    „Az én szemszögemből nézve, ha az 1996-os bajnoki győztes autóm nálam lenne, igen, annak örülnék. Zak Brownnak is van egy, de az azt hiszem, hogy Jacques Villeneuve autója, nem az enyém. Ugyanakkor ha az enyém lenne, valakinek vigyáznia kellene rá helyettem. A Williams Heritage, ők vigyáznak ezekre a dolgokra. Szóval néha-néha van lehetőségem vezetni egyet, és annyira rendkívüli élmény újra vezetni azt az autót.”

    Egy másik Hillnek feltett kérdés az volt, hogy mit gondol az „X-szárnyakról”, amelyek pici hátsó szárnyak voltak az oldalsó szárnyak felett, és az 1998-as szezonban szerepeltek az autókon a leszorítóerő javítása érdekében:

    „Furcsán néztek ki. Rengeteg olyan nyúlványt tettek a versenyautókra, amelyek nem néznek ki jól, de mivel volt egy kiskapu a szabályokban, az aerodinamikusok azt mondták: „ó, ide egy kicsit több szárnyat tehetünk”. Szóval azokon a pályákon, ahol a légellenállás nem jelentett gondot, mint például Monacóban, annyi leszorítóerőt akarsz használni, amennyit csak tudsz. Minden apró helyet megtalálnak, amit csak tudnak. Így a modern Forma-1-es autókon még a visszapillantó tükröket is aerodinamikai eszközként használják, szárnyként. Hogy éreztem-e különbséget, azt hiszem, éreztem a légellenállást. Úgy emlékszem, hogy az X-szárnyakkal kapcsolatban azt éreztem, hogy talán egy kicsivel több leszorítóerőt adhat. De nem vagyok teljesen meggyőződve, arról, hogy tényleg aprócska javulásról beszélhettünk. Bárkor bármi olyat teszel az autó légáramlatába, ami felfelé és kifelé áll, több lóerőre lesz szükséged, hogy megfeleljen.”

  • Tost: Verstappen már a legelején Schumacherre emlékeztetett engem

    Tost: Verstappen már a legelején Schumacherre emlékeztetett engem

    Max Verstappen első csapatfőnöke Franz Tost elmondta, hogy mikor először látta akcióban a hollandot, egyből Michal Schumacher jutott az eszébe neki róla.

    A mezőny egyik legidősebb csapatfőnöke az AlphaTauri első embere Franz Tost, a 66 éves osztrák csapatvezető korából kifolyólag rengeteg versenyzővel, legendával dolgozhatott már együtt, így kiváló összehasonlítási alapjai vannak.

    Olyanok pallérozódtak a kezei alatt, mint Ralf Schumacher, Juan Pablo Montoya vagy Sebastian Vettel, de testközelből látta azt is, amikor a nagyon fiatal Michael Schumacher úgy nyert meg egy esős Formula Ford versenyt a Salzburgringen, hogy lekörözte az egész mezőnyt.

    Hasonlóan lenyűgözte őt Max Verstappen, amikor először látta a még gyerek hollandot versenyezni. erről mesélt nemrégiben az f1-insder.com-nak.

    „Max-szal legelőször az apjával együtt találkoztam a Nürburgringen egy gokartversenyen. Legközelebb pedig egy F3-as versenyen a Norisringen. Az esőben külön ligában vezetett, ő volt az egyetlen, aki felfedezte a száraz íveket. Egyből Michael Schumacherre emlékeztetett engem.”

    „Látszott, hogy Max egy szuper tehetség. Komoly kritikákat kaptunk, amikor 17 éves rábíztuk a Toro Rossot, miközben licensze se volt. Első edzése Suzukában volt, az egyik legnehezebb pályán, de végül teljesen magabiztosan oldotta meg a feladatokat. Egy percig sem volt gondja az F1-es autók hatalmas sebességével, mindent a kezében tartott már a kezdetek óta is.

  • Közel 54 millió forintba kerül Schumacher kezelése – hetente

    Közel 54 millió forintba kerül Schumacher kezelése – hetente

    Michael Schumacher egészségi állapota továbbra is rejtély a közönség előtt, de a hírek szerint „titkos”, úttörő orvosi kezelésnek vetette alá magát, amelytől azt remélik, hogy a legendás F1-es versenyző felépülhet.

    Schumacher a hírek szerint heti 115 000 fontba (kb 53,7 millió forint) kerülő orvosi ellátásban részesül, amitől családja és barátai mind azt remélik, hogy fel tud majd épülni évekkel ezelőtti síbalesete során szerzett fejsérüléséből.

    A szóbeszéd szerint egy 15 fős ápolókból és orvosokból álló csapat gondoskodik róla éjjel-nappal.

    Hosszú ideje nincs biztos hír az állapotáról

    Az 53 éves Schumacher közel hat hónapig mesterséges kómában feküdt a baleset után. A síbaleset után arról számoltak be, hogy megműtötték, hogy vérrögöket távolítsanak el az agyából.

    2014 júniusában azonban kiengedték a kórházból, hogy a svájci Genfi-tó melletti családi otthonában kaphasson kezelést.

    Családja állítólag kénytelen volt eladni Schumacher szeretett magánrepülőgépét és norvégiai nyaralóját – amelynek becsült értéke 25 millió font -, hogy fedezni tudja orvosi költségeit.

    Azóta is csak apró információcseppek kerültek nyilvánosságra, a jelentések szerint Schumacher továbbra is kerekesszékben ül, de képes reagálni a körülötte lévő dolgokra.

    2019-ben azonban arról számoltak be, hogy Schumacher áttörést jelentő őssejtterápián fog átesni, hogy regenerálódjon és újjáépüljön az idegrendszere.

    A neves francia kardiológus, Dr. Philippe Menasche, aki korábban már megműtötte őt, a tervek szerint elvégezte volna a kezelést, amelynek során Schumacher szívéből származó sejteket ültetnek át az agyába. Az őssejtterápia során a sejteket a csontvelőből vagy a páciens saját szívéből veszik, és a test más részeibe fecskendezik be a sérült szövetek helyreállítása érdekében.

    Dr. Nicola Acciari olasz idegsebész akkoriban azt mondta, hogy a legendás versenyző izomsorvadásban és csontritkulásban szenvedett, ami annak a következménye, hogy hosszú évekig ágyhoz volt kötve.

    Jean-Michel Décugis francia újságíró a The Timesnak elmondta, hogy az őssejtterápia „gyulladáscsökkentő hatású” lesz, ami valószínűleg az agyra lesz hatással.

    Décugis úr azt is mondta, hogy Schumacherbe secretomot – az emberi szervezetben található fehérjét – fecskendeznek.

    Dr. Menasche azonban figyelmeztette a rajongókat, hogy ettől sem kell „csodákat” várni. Azt is visszautasította, hogy „kísérleteket” végeznének a legendás autóversenyzőn.

    A párizsi Georges Pompidou kórházban végzett kezelést követően a kórházban azt mondták, hogy „magánál van”, bár egyéb részleteket nem közöltek az állapotáról.

    Évek óta, amióta állítólag átesett a kezelésen, nem érkeztek konkrét hírek.

    Nem sokan látogathatják

    2020-ban egykori főnöke és közeli barátja, Jean Todt elárulta, hogy Schumi olyan kezelésben részesül, amelyet úgy alakítottak ki, hogy segítsenek neki „visszatérni egy normálisabb élethez”.

    Todt, aki a Ferrari csapatfőnökeként Schumacher hét bajnoki címéből ötnek részese volt, egyike annak a néhány személynek, akiknek megengedték, hogy otthonában látogathassa a hétszeres világbajnokot.

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.