Címke: Michael Schumacher

  • Hülkenberg gyúr, Schumacher pedig aggódhat

    Hülkenberg gyúr, Schumacher pedig aggódhat

    Mick Schumacher feladata, hogy több pontot kell szereznie, amennyiben 2023-ra is meg akarja tartani a Haas versenyülését. Ez a világos üzenet az amerikai csapat hazai futama, Austin előtt, amelyet az általában visszafogottan viselkedő tulajdonos, Gene Haas adott.

    Egyes bennfentesek úgy vélik, a Haas valójában már eldöntötte, hogy a 23 éves Schumachert a tapasztalt német honfitársára, Nico Hülkenberg váltja. Az Aston Martin egyik rendezvényén, a 35 éves tartalékpilóta, elmondta, hogy az elmúlt hetekben „növelte az intenzitást” az edzésein. A Speed Week felidézte a korábbi szavait:

    „Ki tudja, lehet, hogy 2023-ban vagy a jövőben lesz lehetőségem visszatérni a Forma-1-be.”

    Hülkenberg azt is elárulta, hogy bár nem utazik minden versenyhétvégére, az Amerikai Nagydíjon ott lesz a pálya mellett. A Haas csütörtökre sajtótájékoztatóra hívta a médiát Austinba, de a jól értesültek szerint inkább az új névadó szponzorról lesz szó, mintsem Kevin Magnussen 2023-as csapattársáról. Gene Haas csapattulajdonos az Associated Pressnek ennyit árult el:

    „Csak várunk, mert szükségünk van arra, hogy Mick hozzon pár pontot, és megpróbálunk annyi időt adni neki, amennyit csak lehet, hogy lássa, mire képes. Amennyiben velünk akar maradni, akkor meg kell mutatnia, hogy tud még néhány pontot szerezni. Ez az, amit elvárunk.”

    Haas úr szerint az F1-es legenda Michael Schumacher fiával, Mickkel az a fő probléma, hogy az elmúlt két szezonban túl gyakran bukott.

    „Ebben a sportban, ilyen újonc versenyzőként, a sport egyszerűen ezt nem engedi meg – egyszerűen túl drága dolog ez. Szerintem Mickben még komoly potenciál van, de tudod, hogy egy vagyonba kerül, és sok autót összetört, ami rengeteg pénzünkbe került, amivel nem rendelkezünk. Ha most hozol nekünk néhány pontot, és te vagy (Max) Verstappen, és összetöröd az autókat, akkor azt el tudjuk fogadni. Ugyanakkor ha hátul vagy, és összetöröd az autókat, az kifejezetten nehéz ügy.”

    Arra a kérdésre, hogy mennyi pontra van szüksége Schumachernek ahhoz, hogy új szerződést kapjon, Haas így zárt:

    „Nos, ha megnyeri a következő futamot, akkor máris megvagyunk. Valahol a két dolog között van egy szürke zóna.”

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

  • F1-es first ladyk: Mi a közös Kelly Piquet-ben és Corinna Schumacherben?

    F1-es first ladyk: Mi a közös Kelly Piquet-ben és Corinna Schumacherben?

    A brazil Kelly Piquet két éve jár Max Verstappennel, ezzel pedig a holland versenyző olyan különös helyzetbe került, hogy „mostohaapja” lett egy másik versenyző, Daniil Kvyat kislányának. Kelly ugyanis korábban az orosz versenyzővel járt, akitől gyermeke is született: Penelopé.

    Kelly Piquet
    Kelly és Daniil  |   Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Corrina Betsch-t mindenki úgy ismeri, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher felesége, Mick (és persze Gina) Schumacher édesanyja. Akik régóta követik már a Forma-1-et, bizonyára tudják, de a fiatalabbak talán nem, hogy Corinna első F1-es szerelme nem Michael volt. Hanem Heinz-Harald Frentzen.

    Corinna és Michael 1994-ben találkoztak egy partin, de ekkor a nő még Frentzen kedvese volt, később azonban a bajnokaspiráns Schumacher mellett állapodott meg. 1995-ben már össze is házasodtak.

    A jelenlegi mezőnyben vannak olyan versenyzők is, akiknek barátnői a szakítás után egy másik – bár nem F1-es – versenyző oldalán tűntek fel.

    Pierre Gasly egykori kedvese, Caterina Masetti Zannini most az Alfa Romeo F1-es tesztpilótájával, a jelenleg IndyCarban versenyző Callum Ilottal jár.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Caterina Masetti Zannini (@catemasettizannini) által megosztott bejegyzés

    Daniel Ricciardo kamaszkori szerelme, akivel hosszú évekig járt, Jemma Boskovic pedig a Supercars bajnokságban versenyző Andre Heimgartner oldalán tűnt fel. A pár épp első gyermekét várja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ANDRÉ HEIMGARTNER (@andreheimgartner) által megosztott bejegyzés

     

  • Ezen a napon történt: Hamilton kiegyenlítette Schumachert

    Ezen a napon történt: Hamilton kiegyenlítette Schumachert

    Lewis Hamilton történelmet írt azzal, hogy a 2020. október 11-i Eifel Nagydíjon beállította Michael Schumacher Forma-1-es futamgyőzelmi rekordját.

    A brit versenyző a második helyről rajtolt a Nürburgringen, de a 13. körben átvette a vezetést, amikor mercedeses csapattársa, Valtteri Bottas lesodródott a pályáról.

    A késői biztonsági autós fázissal tarkított versenyen Hamilton megőrizte első helyét, és 4,4 másodperccel a red bullos Max Verstappen előtt haladt át a célvonalon. Ezzel megszerezte pályafutása 91. győzelmét, 14 évvel és 10 nappal Schumacher utolsó nagydíjgyőzelme után.

    Schumacher fia, Mick – aki ma már szintén a mezőny tagja – a futam után a család ajándékaként átadta Hamiltonnak édesapja egykori bukósisakját.

    Lewis Hamilton, Mick Schumacher
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    „Úgy nőttem fel, hogy láttam Michaelt, ahogy megnyerte azokat a versenyeket, és elképzelni sem tudtam, hogy utolérhetem őt.” – mondta akkor Hamilton.

    „A Forma-1-be jutás volt az álom első lépése, majd Ayrton Senna utolésére. De Michael rekordja nagyon messze volt tőlem.”

    „Michael a sportág legendája, és mindig is az lesz, és nagyon megtisztelőnek érzem, hogy az egyik sisakja az enyém lehet.”

    Hamilton, szintén 2020-ban, később újabb Schumacher-rekordot állított be, és ő is megszerezte hetedik világbajnoki címét. Megdönteni azonban még nem sikerült a rekordot, vagyis a nyolcadik bajnoki cím még várat magára.

    [poll id=”251″]

  • A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A hétvégén Japánban folytatódik a 2022-es Forma-1-es világbajnokság. Max Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy már a felkelő nap országában, a Honda hazai versenyén megvédje a bajnoki címét, és ha erre képes lesz, akkor egy elképesztő sorozatot fog tovább folytatni.

    Az egész történet 1989-ben vette kezdetét, amikor ugyanis Alain Prost egy rendkívül sok összeesküvés elméletet gyártó ütközéssel biztosította be a 3. világbajnoki címét Suzukában Ayrton Senna ellen. Amíg a francia az incidens után feladta a versenyt, addig brazil riválisa visszaállít a versenybe, amit végül meg is tudott nyerni. Azonban az FIA utólag kizárta őt és így végül Prost örülhetett a végén.

    11 évvel később Michael Schumacher szintén Suzukában, a Japán Nagydíjon szerezte meg első ferraris bajnoki címét, miután a rossz rajtja után képes volt olyan tempót autózni, hogy a kiállások során visszaelőzte legfőbb vetélytársát, Mika Häkkinent. A német a vb-címe tudatában már tét nélkül utazhatott el a 2000-es szezon utolsó versenyének helyszínére, Malajziába.

    Szintén 11 évvel később már 2011-es írtunk és Sebastian Vettel pont a Japán Nagydíjat követően tett szert behozhatatlan előnyre szert a vetélytársaival szemben. A német rendkívül nagy dominanciát mutatott az RB7-tel és ennek eredménye az lett, hogy a vb-cím sorsa már 4 futammal a bajnokság vége előtt eldőlt.

    Ezután ha újfent 11 évet utazunk előre az időben, akkor láthatjuk, hogy ezt az elképesztő sorozatot most Max Verstappen folytathatja, ha a holland képes lesz bebiztosítani a címét Szuzukában. Erre minden esélye megvan, ugyanis a Red Bull holland kiválósága 104 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Charles Leclerc előtt.

  • Schumacher utoljára vezethette apja legendás Ferrariját az árverés előtt (video)

    Schumacher utoljára vezethette apja legendás Ferrariját az árverés előtt (video)

    Michael Schumacher bajnokautóját a jövő hónap elején árverezik el. Mick Schumacher a novemberi nagyszabású árverés előtt ülhetett apja, Michael 2003-as győztes Ferrarijának a volánja mögé. A Haas sztárja a Ferrari fioranói tesztpályáján verethette, mielőtt az autó kalapács alá kerül. A 24 éves pilóta így nyilatkozott utána:

    „Természetesen lenyűgöző, hogy vezethetem, mármint nem csak magát a versenyautót, hanem úgy általában véve. Ez volt az egyik legsikeresebb év. Most kerülök bele egy szériába kerülni, miután a 2002-est, ma a 2003-ast, korábban a 2004-est vezethettem, de még van néhány, tehát haladok ezzel. Persze, minden alkalommal öröm nekem a sportág iránti szeretetem miatt, ha vezethetem ezeket az autókat.”

    Schumacher öt diadalt szerzett a 229-es alvázzal, Spanyolországban, Ausztriában, Kanadában, Olaszországban és az Egyesült Államokban aratott győzelmekkel. A versenyautó három pole pozíciót és három leggyorsabb kört is szerzett, mialatt a német közel 20 évvel ezelőtt vezette. Ez a konstrukció két további dobogós helyezést ért el a Monacói és a Francia Nagydíjon. Schumacher abban az idényben megszerezte hatodik világbajnoki címét, amivel megdöntötte Juan Manuel Fangio 46 éves rekordját. A Scuderia ebben a szezonban a konstruktőri bajnoki címet is behúzta az ötödik egymást követő alkalommal ezzel az autóval. Mick Schumacher így folytatta:

    „Szuper könnyű, így nagyon jól lehet vele manőverezni. Élvezet vezetni, ha hátul ordít az a V10-es. Igazi élvezet terelgetni, remek móka. Picit szomorú vagyok, hogy csak itt vezethetem, mert szívesen megküldeném egy nagy pályán is. Ugyanakkor ha csak ez az egyetlen lehetőségem van, akkor is elfogadom ezt, bármikor.”

    Az árverést lebonyolító RM Sotheby’s szerint az autó a Forma-1-ben valaha használt egyik utolsó V-10-es motorral büszkélkedhet. Úgy hirdetik, hogy a betontorpedó 930 lóerős teljesítményre és elképesztő 19 000 fordulat/perc fordulatszámra képes, amihez hozzátették:

    „Ez a Forma-1-es autó a motorsport egyik legtehetségesebb versenyzőjének a csúcskorszakát képviseli. A hatodik világbajnoki címét megnyerő, majd a következő évben hetedik és egyben utolsó bajnoki címét megszerző Schumacher valóban a topon volt.”

    Az itt kínált, teljesen pályakész állapotban lévő versenyautó kétségtelenül az egyik legizgalmasabb F1-es ajánlat, amely valaha a szabad piacra került. Az autó a Sotheby’s Luxury Week november 9-i árverésén egyetlen tételként lesz elérhető.

  • Schumacher ezen bajnoki Ferrariját is elárverezik!

    Schumacher ezen bajnoki Ferrariját is elárverezik!

    Michael Schumacher 2003-as Ferrarija a legenda legújabb Forma-1-es autója, amelyet árverésre bocsátanak. Schumacher három korábbi klasszikus Ferrarija a valaha árverésre bocsátott négy legdrágább F1-es betontorpedó között van, 5,2 és 6,2 millió font közötti összegért.

    A legújabb, amely november 9-én kerül kalapács alá a Sotheby’s-nél, egyelőre nem rendelkezik irányárral, de elkerülhetetlenül az egyik legdrágább Forma-1-es autó lesz, amelyet árverésen értékesítenek.

    Ezt a F2003-GA-t (a néhai FIAT-főnök, Gianni Agnelli tiszteletére használt monogram) Schumacher öt nagydíjon vezette győzelemre a 2003-as bajnoki címet hozó szezonban. Schumi ezzel az autóval szerezte meg hatodik Forma-1-es világbajnoki címét.

    A német jelenleg családjával Svájcban él, ahol az F2003-GA-t is elárverezik. A nyilvánosságtól távol tartják, mióta kilenc évvel ezelőtt egy síbaleset után kómába esett.

  • Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

    Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

    Mick Schumacher nem csak Forma-1-es autóversenyző, hanem kezdő gitárhős is, és megosztotta az nme.com munkatársával a zenei ízlését.

    Mondhatjuk, igen széleskörű, és változatos, ahogy az kiderül az alább felsoroltakból.

    Az első dal, amire emlékszem, hogy hallottam
    Lily Allen – „Fuck You”

    „Még gyerek voltam, amikor 2009-ben megjelent. Kicsi voltam – és emlékszem, hogy nem volt szabad kimondanom a dalszöveget, azt kellett mondanom, hogy „f* you”. Először a kocsiban hallottam, amikor a családommal voltam. Épp mentünk egy Lily Allen koncertre Svájcban, ahol találkozhattam is vele. Emlékszem rá, mert nem kellett annyira felnéznem rá, mert ő nem olyan magas. Remek volt, mert azt gondoltam, „végre valaki, akivel beszélgethetek!”

    Az első dal, amibe beleszerettem
    Paolo Nutini – „Last Request”

    „Emlékszem, ezt hallgattam apámmal: Kifejezetten élveztem az éneklését. Ő sok dalnak a nagy rajongója, de ez volt az egyik olyan dal, amit annak idején hallgattunk.”

    Az első album, amit megvettem
    Eminem – „The Eminem Show”

    „Azért vásároltam meg, mert a „Without Me”-t akartam csengőhangnak, és ez ezen az albumon volt. Csak pár éve jöttem rá, hogy mit is mondott. Akkoriban csak annyira gondoltam, hogy a dal vicces. Nem igazán ismertem a mögöttes tartalmát. Kisgyerekként nem kellett volna ezt csengőhangként használnom!”

    A legjobb koncert, amin eddig voltam
    John Mayer az Oslo Spektrum Arénában, 2019-ben, Norvégiában

    „Ez pár évvel ezelőtt volt. Vettem egy sima jegyet, és a tömegben ültem. Nem ismert fel senki sem! Lehet, hogy fel kellett volna vennem a sisakot… John Mayer inspirált arra is, hogy megtanuljak gitározni. Kétbalkezes vagyok, de egyre jobb leszek. Tisztában vagyok azzal, hogy vezetés közben még szükségem van az ujjaimra, és nem akarom, hogy vérezzenek, ezért lépésenként haladok.”

    A zeneszám, amely az otthonomra emlékeztet
    Chayce Beckham – „23”

    „Az otthonom Svájcban van – de édesanyám családja nagyon szereti a lovakat, így van egy farmunk Texasban, Dallas közelében. A country zenétől érzem úgy magam, mintha ott lennék. Az érzés, amit az autópályán vezetve, egy jó country dallamot hallgatva az ember átél, igazán különleges.”

    A dal, amit bár én írtam volna
    Frank Ocean – „Chanel”

    „A dal szövege ikonikus. Remélem, hogy egyszer találkozhatok vele. A hírességeket, akik az F1-es paddockba látogatnak, általában messziről figyelem. Tavaly Megan Thee Stallion eljött a Circuit of The Americas (COTA) versenyre, szóval az király volt. Termetes testőrök voltak vele, így nem köszöntem neki. Nem hallgatom annyira a zenéjét, de hallom máshonnan – a legtöbb dala a TikTok trendek közé került!”

    A dal, amit karaoke bárban énekelnék
    Nincs ilyen

    https://www.youtube.com/watch?v=HLeeFxDiDKM

    „Nem igazán vagyok rajongója a dolognak, mert kissé szégyenlős leszek. De emlékszem, amikor otthon voltam a nővéremmel, aki imád énekelni és csodálatos hangja van, néha rávett, hogy énekeljek vele. Tudom, hogy Daniel Ricciardo szereti a jó kis dzsemborit, bár nem mondanám, hogy az éneke… nos, Daniel ilyen. Mindannyian tudjuk, hogy Lewis Hamilton énekel, és szerintem igen jól énekel, és jó látni, hogy többet énekel. Azt hiszem, ő maga is készített egy számot, nem? Mint az ismert, Hamilton XNDA álnéven szerepel Christina Aguilera 2018-as „Pipe” című dalában, és szólólemezt is készített már.”

    A dal, amit nem megy ki a fejemből
    LF System – „Afraid To Feel”

    „Ez egy újabb TikTokos dal – az összes jó! A garázsban hallottam – az egyik szerelő ezt játszotta a spái verseny előtt. A szerelők választják ki, hogy ki játszik zenét, és ezzel együtt változik a hangulat is. Hallhatsz houset, indiet vagy bármi mást. Nem tudom, hogy Günther Steiner hallgat-e zenét. Meg kell majd kérdeznem őt erről.”

    A művész, akinek felbérelnék, hogy az esküvőmön zenéljen
    Tame Impala vagy Coldplay

    „Annyira jó hangulatot csinálnak. Kellemes kedélyállapotba hoznának. Esetleg a Coldplay. Az volt a tervem, hogy a nyáron megnézem őket a Wembleyben, de végül nem tudtam elmenni. Azt hiszem, a basszusgitárosuk Guy Berryman nagy rajongója az autóversenyzésnek, szóval remélhetőleg egyszer elhívják egy nagydíjra.”

    A dal, amit szeretném, ha a temetésemen játszanának
    Bobby McFerrin – „Don’t Worry Be Happy”

    „Annyit akarok csak, hogy az emberek boldogok legyenek a temetésemen. Persze jó érzés, ha hiányolnak, de másrészről megvan az oka annak, ha elmegyek innen, és az embereknek nem kellene sírniuk. Tovább kellene élniük az életüket. Inkább buli legyen, mint egy szomorú alkalom.”

  • KVÍZ: Te tudod, hogy melyik rekordot ki tartja?

    KVÍZ: Te tudod, hogy melyik rekordot ki tartja?

    Karantén időszak alatt már tapasztaltuk, hogy szeretitek a kvízeket, így mivel két hét szünet van most a Forma-1-es versenynaptárban, gondoltuk „játsszunk” egy kicsit!

    Mivel Szingapúrban Max Verstappen beérhet egy Schumacher-rekordot, és Lando Norris pedig egy számára nem túl kedves rekord-listán szerepel, a mostani témánk a rekordok.

    Nem túlzottan nehéz kérdések, de azért egy kicsit talán megdolgoztatja az agytekervényeket így este. 😉

    Hányat találsz el? Írd meg nekünk Facebookon kommentben! 😉

  • Max Verstappen egy kannibál, állítja Stefano Domenicali

    Max Verstappen egy kannibál, állítja Stefano Domenicali

    Verstappen zseniálisan nyerte meg az F1-es Olasz Nagydíjat, és sorozatban a második versenyzői bajnoki címére készül. Ezúttal a legendás hétszeres világbajnok Schumacherhez hasonlították. Az F1 vezérigazgatója, Domenicali a Corriere della Serának így nyilatkozott róla:

    Verstappen azért emlékeztet Schumacherre, mert mindenre összpontosít, amit a pályán tesz. Sokkal érettebb lett, megtanulta kezelni az érzelmeit. Ő egy kannibál, és nem néz senki szemébe se. Ebben pedig nagyon emlékeztet Michaelre.”

    Domenicali csapatfőnök volt a Ferrarinál, ahol Schumacher ikonná vált, mielőtt a Forma-1-es vezérigazgató lett. Ő vezette a Ferrarit a legutóbbi konstruktőri bajnoki címükig. Michael Schumachert most a családja tartja távol a nyilvánosságtól, miután 2013 decemberében egy síbaleset után kómába esett. Lewis Hamiltonnal együtt tartott hét bajnoki rekordját ebben a szezonban sem fenyegeti veszély.

    Hogy Hamilton az F1 2023-as szezonjában vissza tud-e térni, hogy új rekordot állítson fel, azt még nem tudni.

  • Verstappen apja úton Zandvoortba

    Verstappen apja úton Zandvoortba

    Max Verstappen édesapja úton van Zandvoortba, hogy végignézze, ahogy fia a pole pozícióból rajtolhat a hazai Holland Nagydíjukon.

    Jos maga is korábban Forma-1-es pilóta volt, és eddig hiányzott a hétvégén, miután a koronavírus tesztje pozitív lett. Giedo van der Garde a Viaplay műsorszolgáltatónak szombaton késő este azonban megerősítette:

    „Teljesen jól van, és a tesztje újra negatív. Holnap már a helyszínen nézheti a fiát. Ez természetesen csodálatos hír.”

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nagyon örül a sportág 2021-ben újonnan induló versenye sikerének és népszerűségének a klasszikus zandvoorti pályán – és ennek oroszlánrészét Verstappennek tulajdonítja, árulta el a De Telegraafnak:

    „Ha a népszerűségét nézzük, mostanra megközelíti a Schumacher-időket. Ugyanakkor Lewis Hamilton is rendkívül népszerű. Maxszal kapcsolatban: ő egyenes, és jó a kapcsolatunk. Ő nagyon fontos az egész Forma-1-es közösségnek.”

    Mindazonáltal a jelenlegi Holland Nagydíj szerződése 2023 után jár le, és sok megfigyelő szerint az esemény népszerűsége ellenére Domenicali hosszabbítási szándéka csupán anyagi okokra vezethető vissza, amit ő visszautasít:

    „Könnyű akkor így beszélni, amikor nincs felelősséged. Amennyiben megnézzük az itteni lehetőségeket, valamint a garázsok és a paddock korlátozott helyét, hogy csak néhányat említsek, azt hiszem, már nem lennénk itt, ha ez csak a pénzről szólna.”