Címke: Michael Schumacher

  • Schumacher visszaszólt Ecclestone-nak a keresetlen tanácsa miatt

    Schumacher visszaszólt Ecclestone-nak a keresetlen tanácsa miatt

    Mick Schumacher visszautasította a korábbi Forma-1 vezér, Bernie Ecclestone tanácsát, miszerint „felejtse el a Forma-1-et”, és térjen át „más kategóriákba”.

    A 92 éves Ecclestone az RTL-nek korábban kimondta, hogy szerinte az F1-es legenda, Michael Schumacher 23 éves fia hamarosan elveszíti a Haasnál betöltött helyét. Az amerikai kiscsapatnál már Brazíliában tisztázni akarták Schumacher jövőjét, de a csapatfőnök, Günther Steiner csütörtökön azt mondta, hogy erre biztosan nem kerül sor ezen a versenyhétvégén. Szó szerint ezt mondta:

    „Reméljük, hogy a jövő héten, az Abu Dhabi hétvége előtt be tudjuk jelenteni a terveinket. Ez a célom, de nem ígérek biztosat.”

    Amikor Schumachert arról faggatták, mit gondol a témáról, Brazíliában így fogalmazott:

    „Az a tervem, hogy folytassam.”

    Ami Ecclestone tanácsait illeti, a fiatal német a Bild című lapnak így nyilatkozott:

    „Nehéz elfeledni a Forma-1-et. Túlságosan is szeretem, ezért nem fogom ezt megtenni. Mindig mindenkinek megvan a véleménye mindenről, de engem azoknak a véleménye érdekel, akiket szeretek.”

    Arra a kérdésre, hogy kik ezek, Schumacher hozzátette:

    „Természetesen a családunk, és még néhány ember a Forma-1-ből – Sebastian Vettel például. Ezek azok a vélemények, amelyek mérvadóak nekem.”

    Ecclestone rendesen belerúgott az ifjabb Schumacherbe

  • Duplázott és rekordot döntött Schumacher 2003-as Ferrarija

    Duplázott és rekordot döntött Schumacher 2003-as Ferrarija

    A 2003-as világbajnok Ferrari megdöntötte a modern Forma-1-es autók rekordját, legalábbis ami az árát illeti. Az autó ugyanis 14 630 000 dollárért (közel 6 milliárd forint) kelt el, ami majdnem megduplázza a korábbi rekordot, számolt be róla a Forbes.

    Michael Schumacher az F2003-GA-val 2003-ban 12 Formula-1-es nagydíjon indult, ebből öt győzelmet szerzett, egyben ezzel az autóval nyerte meg a bajnokságot, mindössze 2 ponttal megelőzve Kimi Räikkönent.

    A Ferrarit az RM Sotheby’s árverezte el, megduplázva ezzel a modern nagydíjak korábbi rekordtartójának, egy volt Michael Schumacher-vezette F2001-es eladási árát, amely 2017-ben 7 504 000 dollárért kelt el.

    A Ferrari Forma-1-es Clienti részlege által idén teljesen újjáépített autót a Ferrari fioranói tesztpályáján Schumacher fia, a Haas jelenlegi Forma-1-es pilótája, Mick Schumacher melegítette be.

    Schumacher utoljára vezethette apja legendás Ferrariját az árverés előtt (video)

    „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy ezt az autót a Sotheby’s partnereivel közösen kínálhattuk” – mondta Augustin Sabatié-Garat, az RM Sotherby’s EMEA értékesítési igazgatója.

    „Ilyen minőségű és származású Forma-1-es autók ritkán kerülnek piacra, és ez a bizonyos autó a legjobbak legjobbja.”

    „Nagyon örülünk, hogy világrekord árat értünk el egy ilyen autóért, hiszen ez valóban tükrözi ennek a kaszninak a jelentőségét.”

    Azonban nm ez egyetlen F1-es autó az RM Sotheby’s kínálatában. Eladásra kínálja a Benetton B191-esét is, amely a háromszoros világbajnok Nelson Piquet pályafutása utolsó győzelmét szerezte, és amely Schumacher második Forma-1-es autója volt a Jordannal való meghökkentő debütálása után.

  • Ecclestone rendesen belerúgott az ifjabb Schumacherbe

    Ecclestone rendesen belerúgott az ifjabb Schumacherbe

    Mick Schumacher is már kételkedik abban, hogy 2023-ban is megmarad a versenyülése a Haasnál.

    A német RTL műsorszolgáltató most azt találgatja, hogy a kis amerikai csapat csak a hétvégi Brazil Nagydíj után fogja nyilvánossá tenni a jövő évi felállását. A legtöbb szakértő azonban azzal számol, hogy a hírek a 35 éves Nico Hülkenberg teljes munkaidős visszatéréséről szólnak majd a Forma-1-be. A 92 éves Ecclestone azt mondja, nem lepődik meg azon, hogy a Haas a korosabbat választja a fiatal helyett:

    „Nem a kor számít, hanem a mentális állapot. Nézzük meg Juan-Manuel Fangiót – ő annyi idősen kezdte, amikor mindenki régen abbahagyta.”

    Ami a 23 éves Schumachert illeti, Ecclestone hozzátette:

    „Nem hiszem, hogy marad. Az emberek csalódottak voltak a teljesítménye okán. Nem tudjuk, hogy ez miatta vagy a csapat miatt volt-e így, de természetesen nehéz olyasvalakit találni, aki egy győztes csapatba rakná be. Mert ő jelenleg nem ilyennél van. Talán el kell felejtenie a Forma-1-et, és más motorsport-kategóriákra kell koncentrálnia. A neve a legnagyobb teher neki, de igyekszik megfelelni, amennyire csak tud. És ez az, amiből eredeztethetőek a gondjai. Ezért felejtse ezt el, és nyerjen valami másik kategóriában.”

    Egyesek szerint Schumachert túlságosan elkényeztette és védelmezte az őt körülvevő menedzser csapat, amelyet édesapja, Michael korábbi menedzsere, Sabine Kehm irányít. Mr. E. ezért így zárt:

    „Utazzanak vele, beszéljenek vele, amikor maga alatt van. Szerintem egy ilyen emberekre vágyik. Ugyanakkor van, akinek nincs rá szüksége. Amennyiben Verstappent bedobnád a tengerbe, akkor is túlélné, ha nem tudna úszni.”

    Ecclestone: A Red Bull súlyos büntetést kaphat majd

  • Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Sebastian Vettel sokakat meglepett azzal, hogy nem német honfitársát és gyerekkori hősét, Michael Schumachert választotta a Forma-1 történetének legjobb pilótájának.

    Sok versenyzőnek és rajongónak eltérő véleménye van arról, hogy ki a legjobb, aki valaha is az F1-ben versenyzett. Legyen szó Schumacherről, Ayrton Sennáról vagy Lewis Hamiltonról, ez a téma örökké sok vitát vált ki.

    Vettel persze mindig is Schumacher felé hajlott, tekintve, hogy ugyanabból az országból származnak, és szoros kapcsolatot ápoltak, amikor a hétszeres bajnok 2010-ben visszatért a királykategóriába. Egy rajongói videóból azonban kiderült a véleménye, amikor Vettelt az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióról kérdezték. Fangio még az 1950-es években szerezte meg az összes Forma-1-es világbajnoki címét, 24 futamot nyert mindössze 54 indulással. A videóban Vettel így felelt, amikor Fangióról kérdezték:

    „Michael Schumacher rajongója vagyok, de Fangio egy kicsit jobb… a legjobb, a legnagyobb, a király”.

    Tavaly év végén Vettelt Abu Dhabiban, még a rajt előtt arról kérdezték, hogy Hamilton jh esetleg megdönti Schumacher hét bajnoki címmel felállított rekordját, akkor hogy áll ehhez a kérdéshez, így válaszolt:

    „Michael az én példaképem. Emiatt feltehetően nem akarom, hogy Lewis nyerjen, de az igazság az, hogy mindketten erős szezont futottak, az utolsó futamra úgy mennek, hogy lehetőségük van megnyerni a bajnokságot, amit mindketten megérdemelnek. Bizonyos szempontból örülnék, ha Michael rekordja még mindig állna, de még ha Lewis is nyerne, nekem még mindig Michael a legnagyobb. Lewis nyerhet még egy, két, három, öt bajnoki címet is, de ez semmit sem változtat, és jól kijövök vele.

    „Szóval a zsigereim azt súgják, hogy azt akarom, hogy Max nyerjen, csak hogy életben tartsa a rekordot, de az én fejem tiszta a „győzzön a jobbik” elvet követem.”

    Vettel ezzel a küldetéssel bízta meg Verstappent

  • Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Mick Schumacher sorsa a Haasnál most már végleg megpecsételődhetett. A pletykák szerint a kis amerikai csapat úgy döntött, hogy megválik a 23 éves német versenyzőtől, miután a tulajdonos Gene Haas jelezte, hogy csak egy késői pontszerző eredménysorozat biztosítaná a versenyülését 2023-ra.

    Mexikóban az F1-es legenda Michael Schumacher fia erős időmérős eredményre készült, amikor egy kanyart levágott, és nem tudott továbbjutni a Q1-ből. Amikor megkérdezték, mit mondott a főnöke, Günther Steiner az esetről, Schumacher elárulta:

    „Látta, hogy gyorsan mentem, és azt mondta, hogy kár érte.”

    Mick nagybátyja, Ralf a német Skynak nyilatkozott:

    „Egyet kell értenem Mickkel abban, hogy megvan a sebessége, de ilyen hibák valójában nem történhetnének meg. Még Hamiltonnal is megesett, de ez nem lehet mentség. Ez egy tanulófázis, de gyorsan kell tanulnia. Más dimenzióban volt, mint a csapattársa, így már ez is megnehezíti csapatának a döntést. A csapat számít rá, főleg a tempója miatt.”

    A veterán F1-es kommentátor, Martin Brundle egyetért, Schumacher hibáját „butaságnak” tartja. A legfrissebb pletykák szerint a Haas most már végleg eldöntötte, hogy Schumacher helyére a jó öreg német Nico Hülkenberget ültetik, aki 2019 vége óta nem volt teljes munkaidős a Forma-1-ben.

    A szerződtetését közvetlenül a közelgő Brazil Nagydíj előtt jelenthetik be. Úgy tudni, Antonio Giovinazzi már nem pályázik az ülésre, helyette egy gyári Ferrarit vezet majd a hosszútávú világbajnokságon. Steiner Mexikóban ennyit árult el mindebből:

    Döntést fogunk hozni – remélhetőleg hamarosan, de még semmi sincs 100 százalékban eldöntve. Már csak az utolsó részleteket nézzük át, hogy mit kell elrendeznünk, aztán meghozzuk a döntést. Ez egy fontos döntés a csapatnak, és van elég dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy jobbá váljunk.”

    Valóban, a Haas másik problémája a motorok megbízhatósága, miközben folyamatosan pletykák keringenek arról, hogy az istálló esetleg fontolgatja a Ferrari motorjaitól való eltávolodást. Így folytatta Steiner:

    „Most már rendben kell lennie az új erőforrásnak, ami majd érkezik, és remélhetőleg a jövő évre ez megoldódik, mert idén elég sok gondunk volt. Nem teljesen csúszott ki a kezünkből a dolog, mert elmehetünk máshová, de ez talán rosszabb döntés lenne nekünk. Mindig mindennek: lennének előnyei és hátrányai.”

    A jó hír a Haasnak az, hogy 2023-ra és azutánra az új névadó szponzoruktól tőkeinjekciót kapnak. A jelentések szerint a Moneygram szerződés évi 20 millió dollárt ér. A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen elmondta a dán Ekstra Bladetnek, hogy a csapat bölcsen fogja elkölteni a pénzt:

    „A boxkiállásaink nem azért lassúak, mert a szerelőink rosszak lennének. Egyszerűen csak a felszerelésünk régi. A miénk 2016-os – most 2022 van. Ez vagy százezer év a Forma-1-ben.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Az F1 a második finn bajnokát avatta, miután Schumachert az ág is húzta

    Az F1 a második finn bajnokát avatta, miután Schumachert az ág is húzta

    1998. november 1-jén, a Japán Nagydíjon dőlt el az F1-es bajnoki cím sorsa.

    Michael Schumacher szerezte meg a pole-t, míg Mika Häkkinen a második rajtkockát foglalhatta el. A rajtnál azonban Jarno Trulli lefulladt, így újabb rajt következett, miután körbeértek a versenyzők.Az újabb rajtnál azonban épp Schumacher fulladt le, így a mezőny végéről volt kénytelen nekivágni a versenynek. Ezúttal jól elrajtolt a német, de a szerencs nem szegődött mellé.
    Ugyan az ötödik helyig sikerült felküzdenie magát, a 31. körben egy jobb hátsó defekt véget vetett a versenyének.
    Embed from Getty Images
    Häkkinen megnyerte a versenyt, és megszerezte első világbajnoki címét (a kettőből). Ezzel ő lett a második finn Forma-1-es világbajnok, Keke Rosberg után.
    Nem mellékesen ezzel a McLaren is bajnok lett, 1991 után először.
    Embed from Getty Images
  • Schumacher indította el az F1-felé vezető úton, a mexikói szabadedzésen debütált

    Schumacher indította el az F1-felé vezető úton, a mexikói szabadedzésen debütált

    Mint sokan mások, a Mexikói Nagydíj pénteki első szabadedzésén debütáló Jack Doohan is példaképének tartja a hétszeres világbajnok Michael Schumachert.

    Azonban az Alpine juniorját többi fiatal kollégájától az megkülönbözteti, hogy ő volt annyira szerencsés, hogy személyesen ismerje a német legendát. A Mexikói Nagydíj második edzésén árulta el, hogy első gokartját épp Schumacher ajándékozta neki, hároméves korában.

    „Michael Schumacher ajándékozott nekem egy gokartot, mert ő és az apám elég közeli barátok voltak” – magyarázta Doohan, akinek édesapja a motorversenyzés egyik legnagyobb alakja. „Szomszédok voltak Monacóban, úgyhogy azt hiszem, egyszer korán kijött hozzánk. Volt ott egy gokartpályánk, ezért megajándékozott engem és a nővéremet egy gokarttal.”

    A találkozás már csak azért is különleges volt Doohan számára, mert elismerte, hogy őt tekinti hősének a korábbi versenyzők közül, és „nagyon felnéz rá”. Az ausztrál kifejtette, hogy motorozás közben eltörte a lábát, és ezután kezdte használni a Schumachertől kapott gokartot.

    „Felhagytam a motorozással, mert az egyik haverom gokartot vezetett, és nekem ott volt a Michaeltől kapott gokartom. Amint hét éves lettem, visszatértem a négy kerékre, amit nyilvánvalóan jobban szeretek, mert túl nagy és széles vagyok ahhoz, hogy kettőn üljek!” – zárta gondolatát.

  • Eladó Villeneuve Williamse, amelynek Michael Schumacher ment neki

    Eladó Villeneuve Williamse, amelynek Michael Schumacher ment neki

    Jacques Villeneuve 1997-es Williams FW19-es versenyautója 25 évvel a világbajnoki címet nyert szezonja után eladóvá vált, és elárverezik az F1 Authentics oldalon.

    Villeneuve a Michael Schumacherrel vívott kegyetlen küzdelem után nyerte meg az 1997-es Forma-1-es világbajnokságot. A páros Jerezben elképesztő harcot vívott . Az autó a Williams utolsó bajnoki győztes gépe, amelyet Adrian Newey tervezett, és Patrick Head félelmetes irányítása alatt lett sikeres.

    Villeneuve hét győzelmet és nyolc pódiumos helyezést ért el az FW19-es betontorpedóval az egyetlen bajnoki címéhez vezető úton – a Williams ezzel megszerezte kilencedik konstruktőri világbajnoki címét.

    Most a történelem egy darabkáját lehet megszerezni az F1 Authentics-on, az FW19-es már csak bemutatóautó pedig az eredeti kerekekkel, fékekkel, pedálokkal és kormánykerékkel rendelkezik.

    Hihetetlen F1-es teszten van túl Villeneuve, és ennek örül

  • Schumacher ki akarta ütni Villeneuve-öt, de kegyetlenül megbüntették

    Schumacher ki akarta ütni Villeneuve-öt, de kegyetlenül megbüntették

    Ugyanezen a napon, október 26-án, az 1997-es Európa Nagydíj (Jerez) 48. körében Jacques Villeneuve kevesebb mint egy másodperccel volt lemaradva Michael Schumacher mögött. Megpróbálta megelőzni Schumachert az éles, jobbra ívelő Dry Sac kanyarban. A belső kamerás felvételeken látható volt, hogy a német Villeneuve felé mozdította a kormányt. A nemzetközi kommentátorok pedig rögtön leszűrtékmci, hogy a manőver szándékos volt.

    Mivel azonban a kanadai autójának csak az oldaldoboza érintkezett Schumacherrel, Villeneuve tovább tudott haladni, míg a német autója a kavicságyban kötött ki.

    Embed from Getty Images

    Villeneuve a harmadik helyen ért célba, és ezzel világbajnok lett.

    A futam után az FIA is szándékosnak minősítette Schumacher tettét, büntetésül a szezonban szerzett minden pontját elvették. Így Schumi második helyett hivatalosan az utolsó helyen zárta az 1997-es világbajnokságot, diszkvalifikálva.

    Embed from Getty Images

  • Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat is, és rohamtempóban növeli a győzelmei számát.

    A múlt hétvégi sikerével beérte Michael Schumacher és Sebastian Vettel azon rekordját, amelyben 13-13 futamgyőzelemmel zártak egy adott szezonban. A hollandnak ráadásul még további három lehetősége lesz arra, hogy ezt a számot is növelje 2022-ben, így akár már Mexikóban ezen a téren teljesen egyeduralkodóvá válhat, köszönhetően az idei hosszú versenynaptárnak.

    Ahhoz, hogy Lewis Hamiltont, vagy Michael Schumachert utolérje a világbajnoki címek számában, még kell tennie a sikerért, de az összesített futamgyőzelmek számában már remekül halad. Ezen a téren már sikerült felülmúlnia a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót is, aki eddig 32 győzelmet szerzett a Forma-1-es pályafutása során.

    Max Verstappen most tart annál a számnál, amely korábban a rajtszáma is volt, ez a 33. A következő lépcsőfokot ezen a téren ugyanakkor már biztos, hogy legelőbb jövőre tudja elérni, hiszen a legendás Ayrton Senna „áll előtte” 41 győzelemmel.

    Pályafutása alatt 51 elsősége volt a négyszeres francia világbajnok Alain Prostnak, előtte szintén egy négyszeres, de német bajnok áll 53 serleggel a háta mögött, mégpedig Sebastian Vettel.

    Az élmezőny azonban ezen a téren igen meglépett: Max édesapjának a nagy barátja, Michael Schumacher hétszeres világbajnokként 91 futamot nyert, míg a továbbra is aktív Lewis Hamilton 103 futamgyőzelemnél jár.

    Verstappen győzelemmel, a Red Bull bajnoki címmel adózott Mateschitz emlékének