Címke: Michael Schumacher

  • Massa számára Alonso volt a legnehezebb csapattárs

    Massa számára Alonso volt a legnehezebb csapattárs

    Felipe Massa Forma-1-es pályafutása alatt számos világbajnok mellett dolgozott csapattársként a Ferrari csapatánál.

    Ott volt Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, illetve Michael Schumacher is. Massa utóbbinak a csapattársa első Ferraris évében volt, ami egyben a német legenda utolsó vörösöknél töltött éve is volt. A Sauber csapatától igazolt 2006-ban a Ferrarihoz, és ekkor sikerült is megszereznie első futamgyőzelmét, sőt maranellói pályafutása legszebb pillanata is ekkoriban esett meg. De természetesen az, hogy Schumacher mellett versenyezhetett, szintén „hatalmas élmény” volt számára.

    „Csodálatos pilóta volt” – mondta a hétszeres bajnokról. „De mi is nagyon közel álltunk egymáshoz. Végül is szerencsés voltam, hogy részese lehettem ennek az élménynek.”

    Az viszont már kevésbé volt élvezhető számára, amikor Fernando Alonso mellett versenyzett. A még mindig a rajtrácson lévő spanyollal 2010 és 2013 között alkotta a Ferrari pilótapárosát, a legemlékezetesebb pillanatuk pedig talán a 2010-es Német Nagydíjhoz köthető. Ekkor ugyanis a brazilra a rádióban szóltak rá, hogy engedje át vezető helyét a mögötte érkező csapattársnak, az emlékezetes „Fernando gyorsabb nálad” üzenet is ekkor hangzott el.

    Massa kimondta, hogy „egyértelműen” Alonso volt a legnehezebb csapattársa.

    „Először is, elképesztő pilóta volt. Erről nincs mit mondani” – tette egyértelművé egy lengyel lapnak nyilatkozva. „De elég nehéz volt együtt dolgozni a csapaton belül. Tulajdonképpen a csapat kettészakadt középen. És ez végül nem tett jót az eredményességnek. Én nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy rám hallgassanak. Ez elég nehéz volt. De valamennyit tanultam is.”

    Massa: A Ferrarinak rengeteg problémát kell megoldania

  • Szégyelljék magukat a rajongók? Összeomlik, amit Schumacher felépített

    Szégyelljék magukat a rajongók? Összeomlik, amit Schumacher felépített

    Norbert Haug tragédiának és szégyenletesnek nevezte, hogy Németországban jócskán hanyatlik a Michael Schumacher által felépített F1-es kultúra.

    Schumacher még mindig Lewis Hamiltonnal osztozik a Forma-1 egyik legjelentősebb rekordján: mindkettőjüknek hét világbajnoki címük van. Míg Hamilton ezeket az elmúlt években gyűjtötte, addig Schumacher a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején volt domináns, és volt elképesztően népszerű, elsősorban hazájában. Ezáltal a Forma-1 rajongóinak jelentős részét tették ki a németek.

    Ma már nincs F1-es Német Nagydíj, nincs jelentős németországi székhelyű csapat és nincs eredmények versenyző sem a jelenlegi mezőnyben. A németek pedig lassan, de biztosan „kiszeretnek” a Forma-1-ből.

    „Németországban a Forma-1 visszafejlődött egy olyan tragédiába, amiért minden motorsportrajongó csak szégyellheti magát” – mondta az RND-nek az ex-Mercedes-főnök Haug.

    „1994 és 2016 között német világbajnokok voltak, mintha a futószalagon jöttek volna. Hét bajnoki címet szerzett Michael Schumacher, négyet zsinórban Sebastian Vettel, és végül az utolsót Nico Rosberg 2016-bann az Ezüst Nyíllal.”

    „A Mercedes 1998 és 2009 között négy versenyzői világbajnoki címet nyert a partnercsapatokkal, a McLarennel és a Brawn GP-vel, Mika Häkkinennel, Lewis Hamiltonnal és Jenson Buttonnal. A Mercedes gyári csapata 2014 és 2021 között zsinórban nyolcszor lett konstruktőri világbajnok, Hamiltonnal hat, Rosberggel pedig egy világbajnoki címet szereztek.”

    „A 90-es évek végén és a 2000-es években egy tucat éven át évente két Forma-1-es futam volt Németországban, teltházas lelátók előtt, egyenként több mint 100 ezer néző előtt, és a [német] RTL-en a mai hárommillió helyett 12 millióan nézték” – folytatta az eszmefuttatást Haug.

    „2010-ben még hét német Forma-1-es pilóta volt egy szezonban, ma már csak Nico Hülkenberg van egy másodosztályú csapatban, Mick Schumacher pedig egy reménybeli tartalékversenyző – de legalább a megfelelő csapatban.”

    „Már régóta nem volt Német Nagydíj.”

    Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Sokak szerint idővel az Audi F1-be érkezése lehet a kulcs ahhoz, hogy a sport ismét tündököljön Németországban

    „Az Audinak, amely 2026-ban érkezik a Forma-1-be, a Mercedesnek, az ADAC-nak, az AvD-nek, a német szponzoroknak és minden úgynevezett érintettnek erőteljesen együtt kellene működniük, fiatal tehetségekkel kellene foglalkozniuk, és együtt kellene dolgozniuk azon, hogy az autónemzet Németország ne váljon végleg az autóutógyűlölők prédájává, akik figyelmen kívül hagyják, hogy az ország jólétét nagyrészt az autónak és annak exportsikereinek köszönhetően teremtették meg, és minden támadási kísérlet ellenére továbbra is megteremtik.”

    „Mick számára ez véleményem szerint valóban igazi szerencse, és a Mercedes nagyon jól tenné, ha egy német pilótát szerződtetne a Forma-1-es csapatához” – mondta Haug.

    „Semmi sem lehetetlen, ha Mick koncentráltan, szorgalmasan és tanulni vágyóan közelít a rábízott feladatokhoz, és én pontosan ezt feltételezem.”

    „A lehető legjobban fogja megragadni ezt a tanulási és képzési lehetőséget, és kihozni belőle, amit csak tud. Ha minden úgy alakul, ahogyan azt az érintettek elképzelik, akkor Mick számára minden lehetséges. De előbb: fejet leszegni, keveset beszélni, keményebben dolgozni és sokat tanulni”.

  • Újra eladó Schumacher első Forma-1-es versenyautója

    Újra eladó Schumacher első Forma-1-es versenyautója

    Michael Schuamcher első Forma-1-es autója, amelyet 1991-ben Spa-Francorchamps-ban vezetett, mindössze 18 hónappal az utolsó eladása után megint eladóvá vált.

    A Jordan 191 az a valódi alváz (hatos rajtszám), amelyet a hétszeres világbajnok azon a hétvégén használt, amikor bemutatkozott a királykategóriában. A hetedik helyre kvalifikálta magát, de a kuplung meghibásodása miatt nem tudta befejezni a futamot. Schumacher akkoriban Bertrand Gachot-t helyettesítette, miután a francia börtönbe került. Ez a hét 191-es épített autó egyike, és az 1991-es szezonban Alex Zanardi valamint Andrea De Cesaris vezették.

    A betontorpedóban egy V6-os, 650 lóerős Ford HB motor van, amelyet a Langford Performance Engineering épített át – ugyanaz a cég, amely 1991-ben is építette őket.

    A hatos számú alváz egy belga autógyűjtőnek, Jean „Beurlys” Blatonnak adták el, aki raktárban tartotta, majd később, 2005-ben eladta Didier Siruge-nak. Az autó részt vett a BOSS GP szériában és a Goodwood Festival of Speed-en.

    Ma is hibátlan állapotban van, nemrégiben Mick Schumacher, Michael fia, valamint Karun Chandhok, egykori F1-es pilóta vezette Silverstone-ban a Sky Sports F1 műsorának egyik részében.

    A Bonhams reményei szerint az autó 1 400 000-2 000 000 euró közötti áron kelhet el, az eladásra a február 2-án megrendezésre kerülő Les Grandes Marques Du Monde À Paris kiállításon kerül sor.

    Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

     

  • Michael számára is kedves volt: Veszteség érte Gina Schumachert

    Michael számára is kedves volt: Veszteség érte Gina Schumachert

    Szomorú hírt közölt pár órája a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher lánya, Gina.

    Elpusztult ugyanis a Schumacher-család, a CS Ranch egyik legfontosabb lova, Gunners Enterprise. A versenyló, akit Ginán kívül többek között maga Michael is lovagolt annak idején.

    „Tegnap el kellett búcsúznom az egyik legjobb barátomtól, az egyik legnagyobb szívű és életem egyik legnagyszerűbb lovától! Megszakad a szívem, hogy el kell engednem, de néha nehéz döntéseket kell hoznunk, hogy helyesen cselekedjünk állatbarátaink érdekében. Köszönöm a sok csodálatos pillanatot, amit a családunknak adtál és minden mérföldet, amit együtt futottunk. RIP „Digger” Gunners Enterprise, túl korán távoztál tőlünk! Fuss szabadon odafent” – írta Gina Instagramon.

    A posztban több képet is megosztott lovával kapcsolatban, többek között olyanokat is, melyeken az állat Michaellel látható.

    Gunners Enterprise 19 éves volt, ami emberi léptékkel számolva alig 60 éves embernek felel meg. Egy ló élettartama ideális esetben, átlagosan 25-30 év.

    Gunners Enterprise amellett, hogy versenyeztek vele, fedezőmén is volt. Egy 2021-es adat szerint ezzel alkalmanként 1000 eurót keresett a Schumacher ranch.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

    Gina Schumacher az új Millió dolláros bébi

  • Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Michael Schumacher magánéletét csaknem hat évvel ezelőtt egy felháborító esettel majdnem megsértették. A német világbajnok az ágyában feküdt, amikor egy közeli barátja elképesztő árulást követett el.

    A barát fényképet készített az életéért küzdő sztárról, majd a bizonyítékkal együtt elhagyta a bajnok svájci otthonát. A haver aztán 2016 decemberében döbbenetes módon felajánlotta a képeket a hírügynökségeknek szerte Európában. A beszámolók szerint körülbelül 1 millió fontot kért az F1-legenda 2013-as sérülése óta készült első fotókért. A német ügyészek megerősítették, hogy egy „ismeretlen személy” áll a rettenetes eset mögött.

    Az ügyészek a lépést „személyes életterének megsértéseként” és a magánéletének megsértéseként írták le. A képek végül soha nem kerültek nyilvánosságra, mivel Schumacher családja továbbra is titokban tartja a magánéletét. Schumacher fejsérülést szenvedett, miután 2013 decemberében családjával síelés közben egy sziklának csapódott. A grenoble-i kórházba szállították, és egy évvel később hozták ki a mesterséges kómából.

    A német végül hazatért genfi otthonába, hogy folytassa a felépülését, de azóta nem látták a nyilvánosság előtt. Michael fia, a már F1-sztár Mick Schumacher elárulta, hogy apja „kisebb mértékben” van jelen.

    Schumacher korábbi ferraris csapatfőnöke, Jean Todt elismerte, hogy sok időt tölt a sztárral, de hangsúlyozta, hogy már nem ugyanaz a személy.

    Felesége, Corinna a Netflix Schumacher-dokumentumfilmjében intimebb részleteket is elárult párja állapotáról. Elmondta, hogy a család mindent megtesz, hogy a férfi életét kényelmessé tegyék, de hangsúlyozta, hogy a magánéletük kulcsfontosságú. Corinna ennyit árult el:

    „Michael velünk van. Másképp, de itt van, és ez erőt ad nekünk, azt hiszem. Összetartunk, együtt élünk otthon. Terápiára járunk. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy Michaelnek jobb legyen, és hogy jól érezze magát. Egyszerűen csak éreztetni akarjuk vele, hogy ő a családunk, a kötelékünk. Történjék bármi is, mindent megteszek, amit tudok. Mindannyian ezt tesszük. Megpróbáljuk családként folytatni, úgy, ahogy Michael szerette és még mindig szereti. Közben zajlik az életünk. „A magánélet az magánélet.”, ahogy mindig is mondta. Nagyon fontos nekem, hogy továbbra is a lehető legjobban élvezhesse a magánéletét. Michael mindig megvédett minket, és most mi védjük őt.”

    Schumacher esete lett a példa egy végrendelkezéssel kapcsolatos bírósági ügyben

  • Schumacher esete lett a példa egy végrendelkezéssel kapcsolatos bírósági ügyben

    Schumacher esete lett a példa egy végrendelkezéssel kapcsolatos bírósági ügyben

    Michael Schumacher esetére hivatkoztak egy nagyszabású bírósági ügyben, amely az élet végi kezelésről szól.

    Schumacher jelenleg Svájcban él családja körében, akik azóta tartják takarékon az egészségügyi híreket vele kapcsolatban, amióta kilenc évvel ezelőtt egy síbaleset után kómába esett. A Forma-1-es legendáról szórványosan érkeznek hírek olyan korábbi megbízható munkatársakon keresztül, mint például Jean Todt, a Ferrari volt csapatfőnöke.

    Az indiai Legfelsőbb Bíróság, amely az „élő végrendelet” ügyében tárgyalt, Schumachert hozta fel példaként – írja az Indian Express.

    „Michael Schumacher, még mindig kómában van, és nem tudjuk, mi lesz, ha valamilyen őssejtkutatás újraéled. Ő még mindig él” – érvelt a bíróságon egy ügyvéd egy lehetséges törvény ellen, amely lehetővé tenné, hogy valaki aláírhassa a saját orvosi kezelésének a befejezéséről szóló rendelkezést.

    „Ami egy átlagos, normális vagyonnal rendelkező ember számára kritikus betegség, az Michael Schumachernek nem kritikus” – hangzott el a bíróságon is.

    Az „élő végrendeletről” szóló 2018-as indiai törvényeket ki kell igazítani, de a bírósági ügy, amely arról szól, hogy törvényt kell-e hozni arról, hogy a halálos betegek véget vethetnek-e saját kezelésüknek, folytatódik.

    Korábban ebben az ügyben Stephen Hawking tudósra is hivatkoztak már.

    Ma már 9 éve, hogy síbalesete miatt nem láthatjuk Michael Schumachert

  • Schumacher meglepte Chandhokot azzal, ahogy vele viselkedett

    Schumacher meglepte Chandhokot azzal, ahogy vele viselkedett

    Karun Chandhok felidézte, hogyan fogadta őt első F1-es nagydíján Michael Schumacher, akinek gesztusát 13 év elteltével sem felejtette el.

    Az indiai F1-es pályafutása a HRT csapatnál indult. Egy olyan csapatnál, melynek éppen csak elkészült az autója a szezonnyitó futamra.

    „Besétáltam a paddockba,ez volt az első alkalom, hogy versenyzőként sétáltam be, és az első pilóta, akivel beszéltem, Michael Schumacher volt” – emlékezett vissza Chandhok.

    „Ekkor volt Michael visszatérése az F1-be, ő volt akkoriban a legnagyobb sztár. Azt kell mondanom, hogy nagyobb volt, mint Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso abban az időben. Én pedig egy senki voltam, igaz?”

    „De ő tényleg odajött hozzám, és bemutatkozott nekem, mintha muszáj lett volna, és azt mondta: ‘Isten hozott az F1-ben’.”

    „És elbeszélgettünk, hogy ‘honnan jöttél?’. És kérdezett egy kicsit a hátteremről, nagyon udvariasan elbeszélgettünk. Nem volt kötelező ezt tennie.”

    „És ezt a történetet Mick Schumachernek is elmeséltem. Amikor odajött hozzám, és azt mondtam: ‘Nagyon nagyra értékeltem, hogy fiatal gyerekként egy olyan fickóval jöttem az F1-be, aki a szobám falán volt’. Ez sokat jelentett és még ma is sokat jelent.”

    Ricciardo félt Schumachertől, de ami aztán történt, azt soha nem felejti el

  • Ricciardo félt Schumachertől, de ami aztán történt, azt soha nem felejti el

    Ricciardo félt Schumachertől, de ami aztán történt, azt soha nem felejti el

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy milyen hatalmas önbizalmat adott neki, amikor a hétszeres világbajnok Michael Schumacher néhány jól megválasztott bátorító szóval látta el, amikor még F1-es karrierje elején tartott.

    Az ausztrál versenyző 2012-ben – első teljes F1-es évében, mindössze 23 évesen – a Toro Rosso színeiben versenyzett. A Japán Nagydíjon 17 körön át, a verseny végéig sikerült maga mögött tartania a német bajnokot, és így pontszerző helyen ért célba. Ezt a teljesítményt pályafutása három legjobb momentuma egyikének tartja, mondván, meglepte magát azzal, hogy képes volt védekezni a hétszeres világbajnok ellen.

    „Akkor még féltem tőle. Nyilvánvalóan úgy éreztem, hogy ő egy isten” – emlékezett vissza Riccciardo.

    De ami ez után történt, azt soha nem felejti el az ausztrál.

    Daniel Ricciardo, 2012
    Ricciardo 2012-ben  |  Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Az egy nagyon fontos verseny volt számomra, amiről nem beszélnek, mert a 10. helyen végeztem” – mondta a Speedcafenak. „De személy szerint számomra nagyon fontos volt.”

    „Ezt követően, gratulált nekem [Schumacher] következő hétvégén a versenyzők felvonulásán. Emlékszem, odajött hozzám, és azt mondta: ‘Szép munka volt a múlt heti védekezés’.”

    „Számomra óriási dolog volt, hogy egy ilyen embertől kaptam egy kis megerősítést, abban a korban és a karrieremnek azon a pontján.”

    Az volt Schumacher utolsó szezonja az F1-ben, miután rövid visszavonulás után két évig a Mercedesnél versenyzett. 2013 decemberében elszenvedett síbalesete óta nem tudni biztosat a hogylétéről. Pedig talán tavaly is jól jött volna Ricciardónak egy kis Schumacher-féle önbizalom növelés, és talán nem került volna ki az F1-ből.

    Brown még dolgozna a jövőben Ricciardóval

  • Hamilton először beszélt a már mercedeses Mick Schumacherről

    Hamilton először beszélt a már mercedeses Mick Schumacherről

    Lewis Hamilton nagy tehetségnek tartja Mick Schumachert, és megemlékezett Michael Schumacher örökségéről a Mercedesnél.

    Mick Schumachert a Haas kidobta, és elvesztette helyét a 2023-as F1-es mezőnyben, de a Mercedesnél tartalékpilótaként szerepet vállalt. Legendás édesapja, Michael a Mercedesnél kezdte és fejezte be pályafutását, ezzel előkészítve az utat Hamilton hihetetlen sikerei előtt a csapatnál. A hétszeres világbajnok a Bildnek beszélt Mick Mercedeshez csatlakozása kapcsán:

    „Már nem dolgozol a tartalékpilótával annyira szorosan együtt. Sok a szimulátoros munka, és nem olyan, mint korábban, még akkor se, ha továbbra is csapattársak leszünk. Mick egy remek tehetség. Ő értékes a Mercedesnek, hiszen egy német versenyző. Az édesapja, Michael és a Mercedes már korábban is szoros kapcsolatban álltak egymással.”

    Michael és Hamilton megosztva tartják a legtöbb bajnoki címet hozó Forma-1-es rekordot. A most 37 éves Hamilton tudja, hogy fogy az ideje, hogy ezt a rekordot teljes egészében magáénak tudja, különösen, hogy a domináns Max Verstappen be akarja írni saját magát a történelemkönyvekbe.

    A Mercedes, ahogy a Red Bull is magasan jegyzett harmadik pilótákkal bővült – Mick csatlakozott Hamiltonhoz, Daniel Ricciardo pedig Verstappen csapatához.

    Idén sok múlik majd azon, hogy Hamilton és Verstappen milyen kapcsolatot alakítanak ki a csapattársaikkal.

    Sergio Perez és Verstappen 2022-ben feltűnően összevesztek, és bár Hamilton és George Russell között minden rózsásnak tűnik, a fiatalabb pilóta tavaly a Mercedes egyetlen győzelmét szerezte, így saját bajnoki ambíciókat dédelget.

    Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem

  • Gina és Mick Schumacher így köszöntik édesapjukat

    Gina és Mick Schumacher így köszöntik édesapjukat

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher ma lett 54 éves. Ez alkalomból gyermekei legutóbbi közös képeik egyikével köszöntötték őt.

    Mikor Schumacher sajnálatos síbalesete történt, fia Mick még csak 14, Gina pedig 16 éves volt.

    „Boldog születésnapot, apu! Visszatekintés a gokartozásunk idejére!” – írta Instagramon Gina.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

    „Boldog születésnapot a valaha volt legjobb apának! Szeretlek.” – kommentálta képét Mick.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

    Ezen a napon született Michael Schumacher, mikor a regnáló bajnok Hill volt