Címke: Michael Ranzmaier-Hausleitner

  • Elviekben 6000 néző lehet majd az Osztrák Nagydíjon!

    Elviekben 6000 néző lehet majd az Osztrák Nagydíjon!

    Továbbra is tisztázatlan, hogy mennyi nézőt engednek be majd a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra 2021-ben, amely helyszín két versenyhétvégének is helyt az. A Red Bull Ring második versenye a Török Nagydíj helyettesítése okán jött létre, de továbbra sem lehet tudni azt, hogy hány rajongó mehet majd a lelátókra. Az osztrák Kronen Zeitung így ír a helyzetről:

    „Jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy csak 3000 vagy talán 6000 ember lehet-e a helyszínen. Még az is megtörténhet, hogy az első versenyt nézők nélkül rendezik meg.”

    A stájer turisztikai elnök, Michael Ranzmaier-Hausleitner ugyanakkor optimista:

    „Azzal, hogy a szurkolók biztonsággal visszatérhetnek a versenypályára, és a helyszínen uralkodó hangulatot látja majd az egész világ, az pozitív jeleket ad. Turisztikai szempontból ez egy dupla jackpot. Ha valaki szuperbiztos koncepciót tud nyújtani, akkor az a Red Bull és Dietrich Mateschitz.”

    Elmondta, hogy a rajongók éjszakai kempingeztetése a tervek szerint teljes gőzzel haladnak, ahogyan a jegyek előrendelése is a versenyre.

     

  • Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Az F1 nem használja a gyorsítósávot az oltások miatt

    Stefano Domenicali visszautasítja azon vádakat, mely szerint az F1 megpróbálja majd gyorsított eljárásban érvényesíteni az oltási tervét, a továbbra is tartó koronavírus-járvány alatt.

    A pandémia még mindig zajlik, így akadályozza sportág megszokott működését, és jönnek is az olyan híradások, mely szerint a sor elejére ugrana a száguldó cirkusz az oltási tervekben. A Forma-1 vezérigazgatója azonban cáfol:

    „Ez egy nagyon fontos fordulópont. A legkiszolgáltatottabbaké az elsőbbség. Nem akarunk előrébb ugrani az oltási sorrendben. Óvatosnak kell lennünk, látni kell és tiszteletben tartanunk azt, hogy mi a helyzet a legveszélyeztetettebb emberekkel. Nem akarjuk, hogy úgy tekintsenek ránk, mint akik bármit is elvesznek, az már egyszer biztos.”

    Melbourneben, ahol az azóta már elhalasztott Ausztrál Nagydíjjal kezdődött volna a szezon, azóta elkezdődőtt az Australian Open tenisztorna, szinte kísértetiesen üres lelátók mellett. Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a már megerősített 2021-es F1 helyszínek szervezői között is akadnak, akik idegesek. Erről már Michael Ranzmaier-Hausleitner beszélt a Klein Zeitungnak, aki a spielbergi turisztikai ügynökség felelőseként érintett az Osztrák Nagydíj promóciójában:

    „Jobb lesz, mint 2020, de messze nem olyan, mint a korábbi években. A rajongók érdeklődnek ugyan és jönnének, de mindig úgy, hogy a foglalásuk szabadon törölhető legyen. Érzékelünk emiatt némi vonakodást. Nem érzékelhető idén a nagy felhajtás. Sajnos, nem tudjuk jelenleg felmérni azt, hogy mi várható, mi is csak várunk és reménykedünk.”