Címke: Michael Masi

  • Surer: Masi csak külső nyomás miatt lett eltávolítva

    Surer: Masi csak külső nyomás miatt lett eltávolítva

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer úgy gondolja, az FIA-nak ki kellett volna állnia a korábbi versenyigazgató, Michael Masi mellett.

    Az FIA által a 2021-es vitatott Abu Dhabi Nagydíj után végrehajtott versenyirányítási átszervezés részeként Masi távozott a versenyigazgatói posztról, amelyen ezentúl két ember osztozik és rotálódik, továbbá a futballban alkalmazott VAR-hoz hasonló virtuális versenyirányítást is felállítanak.

    Míg sokan úgy vélték, hogy Masi pozíciója védhetetlen volt, Surer tartja, hogy az FIA-nak támogatnia kellett volna, és támogathatta volna is őt – ehelyett azonban engedett a külső nyomásnak. Erről a Formula1News.co.uk-nak beszélt:

    „Szerintem túlreagálta az FIA azt, hogy megszabadultak Masi-tól. Összességében a teljes szezonban valamint az elmúlt években nem végzett rossz munkát. Nyilvánvalóan az FIA-nak szüksége volt egy új szerkezetre, hogy levegyék a versenyigazgatóról a nyomást, de nem kellett volna leváltaniuk, mert szerintem sok döntés nyomás alatt születik, nincs idő dönteni, és még a csapatvezetők is a füledben vannak, akik megpróbálnak befolyásolni. Egyszerűen ez túl sok volt. El tudom képzelni, hogy miképp történt mindez. Akkor meg miért is cserélték le Masit? A kívülről érkező nyomás miatt, és nem azért, mert rossz munkát végzett volna. Lehet, hogy hozott néhány rossz döntést, igen, de nem végzett rossz munkát.”

    Az új versenyigazgatói párost az Endurance-világbajnokság versenyigazgatója, Eduardo Freitas alkotja majd Niels Wittich mellett, aki nemrég távozott ebből a szerepkörből a DTM-ben. Munkájukat Charlie Whiting korábbi helyettese, Herbie Blash fogja segíteni, ami Surer szerint az átszervezés legfőbb hozadéka:

    „A jó dolog az, hogy átszervezték a menedzsmentet, és nagyon örülök, hogy Herbie Blash visszatért. Nem szabad feledni, hogy Charlie Whiting esetében mindig dicsérték a jó döntéseiért, de sokszor ott volt mellette Herbie Blash. Szóval az, hogy visszatért, a legjobb üzenet.”

    Masi, feltehetően más pozíciót fog betölteni az FIA-n belül a továbbiakban.

  • Lammers: Michael Masit nem rúgták ki, ő lépett le

    Lammers: Michael Masit nem rúgták ki, ő lépett le

    Jan Lammers szerint Michael Masi döntött úgy, hogy elhagyja korábbi posztját.

    Napokkal ezelőtt az FIA ismertette a vizsgálatuk eredményét és annak következményeit. Az új struktúra szerint két versenyigazgató lesz, továbbá az ausztrál már nem vesz részt a versenyhétvégék lebonyolításában.

    Már korábban is pletykálták, hogy Masit eltávolítják a posztjáról. Ez be is igazolódott, ugyanakkor a Holland Nagydíj sportigazgatója szerint nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogy azt sokan képzelik. Lammers úgy véli, Masi akart lelépni. Ugyanakkor nem távozik véglegesen a Szövetségből, a szóbeszédek szerint csak más posztot fog betölteni.

    „Az emberek a történtek drámai verzióját vélik igaznak. Ezek alapján pedig Masit eltávolították. Szerintem viszont a történet nem ilyen egyszerű, főleg ha megnézzük, hogyan oldották meg a helyzetet. Könnyen lehet, hogy Michael (Masi) azt mondta, neki ez így nem tetszik, így nem tudtak vele megegyezni. Nem arról van szó tehát, hogy Michaelt kirúgták, és hirtelen valaki más veszi át a helyét. Ez nem ilyen egyszerű. Tulajdonképpen egy más struktúráról van szó, amiben ő nem akart részt venni. Nem akarok spekulálni, hiszen olyan könnyű az ilyesmit félreérteni.”  – nyilatkozta az ex-versenyző a holland Motorsport.com-nak.

    Lammers kihangsúlyozta, hogy ő nem bírálni akarja a döntést. Sőt, szerinte az új struktúra még jobb is, mint az eddigi rendszer:

    „Nem az én dolgom ezt megítélni. Úgy tűnik, az a kézenfekvőbb, ha egy emberre nem hárítanak ekkora felelősséget. Sok minden megváltozott. Először is már nem Jean Todt az elnök, őt Mohammed Ben Sulayem váltotta. Masi helyére egy csapat kerül, ahol két versenyigazgató fog dönteni. Felettük Herbie Blash fog állni, ő fogja felügyelni a dolgokat. Genfből pedig azt vizsgáljak meg, hogy betartják-e a szabályokat. Úgy vélem, ez a struktúra jobb.

  • Két új versenyigazgató érkezik, és nem lesz nekik rádiózás versenyek alatt!

    Két új versenyigazgató érkezik, és nem lesz nekik rádiózás versenyek alatt!

    Az F1 Bizottság londoni ülésén az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem bemutatta a Forma-1-et érintő új tervek egy részét. Ennek jelentős részét képezi az F1-es versenyigazgató személye, miután az 2021-es szezonzáró futam óta szinte követelik Michael Masi menesztését a pozícióból.

    „Először is, a versenyigazgatót a döntéshozatalban segítendő, létrehozunk egy virtuális versenyirányító szobát” – áll Ben Sulayem közleményében. „A labdarúgásban használt videós segédbíróhoz (VAR) hasonlóan ez az FIA egyik irodájában lesz elhelyezve, a pályán kívüli tartalékként. Az FIA F1 versenyigazgatójával valós idejű kapcsolatban állva, a legmodernebb technológiai eszközökkel segít majd a sportszabályzat alkalmazásában.”

    „Másodszor, a verseny közbeni közvetlen rádiókommunikációt, amelyet jelenleg minden televízió élőben közvetít, megszüntetik, hogy megvédjék a versenyigazgatót minden nyomástól, és lehetővé tegyék számára, hogy nyugodtan hozza meg döntéseit. Továbbra is lehetőség lesz kérdéseket feltenni a versenyigazgatónak, egy jól meghatározott és nem tolakodó eljárás szerint.”

    „Harmadszor, a biztonsági autó mögötti kör visszavételek menetét az F1 Sporting Advisory Committee (Sporttanácsadó bizottság) újraértékeli, és a szezon kezdete előtt a F1 Bizottság elé terjeszti.”

    Továbbá a barcelonai tesztsorozattal kezdődően új versenyigazgatói csapat kerül felállításra.

    „Niels Wittich és Eduardo Freitas felváltva látja majd el a versenyigazgatói feladatokat, akiket Herbie Blash állandó vezető tanácsadóként segít.”

    „Michael Masi, aki Charlie Whitingot követve három éven keresztül nagy kihívást jelentő munkát végzett a Forma-1-es versenyigazgatói poszton, új pozíciót kap az FIA-n belül.”

    Hogy pontosan mi ez a pozíció, egyelőre nem tudni, azonban kíváncsian várjuk, miként fogadják majd el az F1-es csapatok és a rajongók az új versenyigazgatók döntéseit.

  • Marko: Masi ne legyen már a Forma-1 bűnbakja

    Marko: Masi ne legyen már a Forma-1 bűnbakja

    Úgy néz ki, Michael Masi továbbra is kiemelt szerepet kap a Forma-1 élén – de 2022-re egyértelmű változások jönnek. A rendkívül ellentmondásos 2021-es Abu Dhabiban rendezett bajnoki döntő óta egyesek azt követelik, hogy a versenyigazgatót, Michael Masit váltsák le egy sor megkérdőjelezhető döntése miatt. Erről Sergio Perez, a Red Bull versenyzője beszélt:

    „Egyes emberek nagyon komolyan gondolják ezt, de szerintem továbbra is támogatnunk kell Michaelt. Remek munkát végzett. Ne feledjük, hogy Charlie Whiting helyét kellett betöltenie.”

    Valóban, az utóbbi időben az a vélemény alakult ki, hogy Masi valószínűleg megtarthatja állását, de a versenyigazgatói feltételeket átdolgozzák, hogy levegyék a nyomást az ausztrál szakemberről. Az energiaitalosok részéről Dr. Helmut Marko elmondta, hogy az FIA jelenlegi vizsgálata Abu Dhabiban és más 2021-es ellentmondások miatt nem kifejezetten Masi ellen irányulnak. A Kleine Zeitungnak nyilatkozott:

    „A vizsgálat elsődleges célja annak a tisztázása, hogy Masi egyszerűen túlterhelt volt abban a helyzetben, és hogy a csapatfőnökök nem avatkozhatnak közbe továbbra is a rádión keresztül a versenyirányításba. Mindennek tisztábbá kell válnia.”

    Védence, Max Verstappen volt ugyanakkor a haszonélvezője a legvitatottabb Masi-döntésnek Abu Dhabiban, ezért így folytatta:

    „Azt hiszem, hogy megpróbálják majd egy kicsit jobban tehermentesíteni a versenyigazgatóságot.”

    Marko szerint az FIA-nak a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a csapatok sokkal nagyobb erőforrásokkal és személyzettel rendelkeznek, mint azt gondolták:

    „A nagy csapatoknak, mint amilyen mi is vagyunk, vannak embereik a gyárban, akik minden apró részletet kielemeznek, és azonnal tudatják a boxfallal. Tehát ilyen szempontból az FIA reménytelenül háttérbe szorul az emberhiánya miatt.”

    Ezért a 78 éves Marko szerint nem lehet Masi a bűnbak szerepében:

    „Persze, hogy nem az. Ő találni akart egy sportszerű megoldást. Ahogy az sokszor előfordul a biztonsági autós fázisoknál, az egyik versenyző jobban profitál belőle, mint a másik. Az amerikai IMSA-ban akár három kört is hozzá lehet adni, így a futamok hirtelen hosszabbak lesznek. A Forma-1-ben, a szűkre vett üzemanyag-számításokkal ez nem lehetséges.”

  • Sorsdöntő nap az F1-ben: A csapatok megtudják ma mire jutott az FIA

    Sorsdöntő nap az F1-ben: A csapatok megtudják ma mire jutott az FIA

    Ma mutatja be az FIA az Abu Dhabi Nagydíj vizsgálatának eredményeit.

    Két hónapja beszédtéma a 2021-es szezonzáró futam, ugyanis az utolsó harmadban történt események mellett sem a nézők egy része, sem a csapatok nem tudnak csak úgy elmenni. Nicholas Latifi ütközése indította el az első dominót, majd a darabok tovább dőltek Michael Masi és a rádióbeszélgetések mentén.

    A Safety Car beküldése után kezdődött az alkudozás, ugyanis Christian Horner és a Red Bull nem akarta azt, hogy a biztonsági autó mögött érjen véget a verseny.

    Először a lekörözött pilótákat nem engedte el a versenyigazgató, majd a „rádiózás” hatására meggondolta magát. Ugyanakkor nem minden hátrányban lévő vehette vissza a körét. Csak azok előzhették meg a Safety Car-t, akik a két bajnok aspiráns között voltak. A szabályok továbbá úgy szólnak, hogy a lekörözött pilótáknak vissza is kell érniük a mezőnyre, ám ezt időszűkében nem várta meg az ausztrál.

    Az eset után a Mercedes két óvást is benyújtott, ám a stewardok mindkét próbálkozást elutasították. A csillagosok a Fellebbviteli Bíróság elé akarták vinni az ügyet, ám az FIA Gála előtt végül visszaléptek.

    A Szövetség úgy döntött, hogy kivizsgálja az ügyet, ám eredmény még nem született. Ma azonban az F1 Bizottság ülést tart, ahol is az FIA megosztja a csapatokkal, hogy mire jutottak.

    A megbeszélésen az összes alakulat képviselője részt vesz, mivel időközönkét megbeszélik a sportággal kapcsolatos ügyeket. Ma azonban inkább az Abu Dhabi Nagydíj a téma.

    Hiába lesz eredmény, a változás nem azonnal fog megtörténni:

    Ugyan a vizsgálat eredményét ma prezentálják, ám ez a tény nem fog azonnal új szabályokat vagy módosításokat eredményezni. Amennyiben a Szövetség bármilyen változást szeretne eszközölni, előbb a javaslatait a Motorsport Világtanács következő ülésén kell megszavaztatnia. A testület soron következő találkozója március 18-ra, a szezonnyitó pénteki napjára esik.

    Ha az FIA tartja magát az utóbbi tendenciához, akkor a vizsgálat eredményének főbb elemeit a nyilvánosággal is közli. Ezen felül arra is számítani lehet, hogy a változtatásokra tett javaslataikat is ismertetik.

    Mi lesz ennek a vége?

    A legtöbb esély arra van, hogy az FIA átszervezi a versenyigazgatóságot. Ha marad Masi, ha nem, a feladatkör nagy valószínűséggel változni fog. Emellett módosulhatnak a Safety Car periódus alatt érvényben lévő reuglák is, sőt a stewardok működését is alaposan átvizsgálhatják.

    Talán a nap végén a nagyérdeművel is megosztja a Szövetség mire jutott, ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy az első versenyig nem mondanak semmit.

  • Ricciardo és Norris kiáll Michael Masi mellett

    Ricciardo és Norris kiáll Michael Masi mellett

    Daniel Ricciardo és Lando Norris kiállt Michael Masi mellett.

    A versenyigazgató vitatható döntéseket hozott a szezonzárón. Az FIA már vizsgálatot indított a futam kapcsán, ám egyelőre eredményt még nem közöltek.

    Sokan viszont az ausztrál vezető fejét követelik.

    Masi 2019-ben kapta meg a posztot. Az első évében nem volt rá panasz, ám tavaly és 2021-ben egyre többen háborodtak fel a döntései miatt. A versenyigazgató pozíciója megrendült, így korántsem biztos, hogy az ausztrál megtarthatja állását a következő szezonban.

    A McLaren pilótái azonban kiálltak mellette. Honfitársa, így nyilatkozott a helyzetről:

    „Michaelnek (Masi) több támogatásra lenne szüksége, különösen most, hiszen egyre több verseny van a naptárban. Mi is emberek vagyunk, és olykor elfáradunk. Michael munkája nem abból áll, hogy hirtelen felbukkan vasárnap, jelen van a futamon, majd távozik. Előtte ellenőrzi a pályát, és más dolgokat is megvizsgál, legyen szó a biztonságról vagy bármi másról. A beosztása kész őrület. Ránk, versenyzőkre elég nagy nyomás nehezedik, és mi élvezzük is ezt, de ebben a sportágban vannak olyanok is, akik nincsenek ehhez hozzászokva. Talán nem is kérték ezt a nyomást. Így nagy döntéseket hozni egy kicsit idegen a számukra.” – magyarázta Ricciardo.

    Norris, csakúgy mint idősebb kollégája, felszólalt a versenyigazgató mellett:

    „Én támogatom Michaelt. Amit versenyzőként látni akarunk, az a következetesség, ám ha ez nem valósul meg, akkor az emberek bosszúsak és frusztráltak lesznek. Ezt láthattuk Abu Dhabiban is. Döntéseket hozunk -a csapatok is döntéseket hoznak – a következetesség és a szabályok mentén, így ha valami megváltozik az bizonyos embereket bosszantani fog. Ugyanakkor ez nagyon nehéz. Láthatóan mi versenyzők is szoktunk hibázni, és ez a stewardokra is igaz. Ez egy emberi tulajdonság, főleg ha valami nagyon gyorsan történik és hirtelen kell dönteni. Sok olyan dolog volt az elmúlt két szezonban amit Michael nagyszerűen csinált. Ám ezeket az apró dolgokat kell kisimítani, ami végül nagy hatással lehetnek a sportra. – tette hozzá Norris.

     

  • Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Carlos Sainz saját bőrén tapasztalhatta, milyen Max Verstappen csapattársának lenni, és bevallása szerint csodálja a holland képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál (ma már AlphaTauri), amikor még a Red Bull pilótaprogramjában volt. A szintén első F1-es szezonját töltő Max Verstappennel osztozott a garázson. A spanyol jól tartotta magát a 2021-es F1-es bajnokkal szemben a Toro Rossós időkben, de míg Verstappen a Red Bull kötelékében maradt, Sainz nem, és a Renault-nál majd a McLarennél töltött időszakok után a Ferrarihoz vezetett az útja, ahol Sebastian Vettelt váltotta a 2020-as szezont követően. A Scuderiánál vállalt második szezonja előtt Sainzot a Corriere della Serának adott interjúban arról kérdezték, hogy mit csodál vagy mit utál Verstappenben. Némi viccel ütötte el a kérdést:

    „Elismerem a képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni, a bátorságát, ahogyan megpróbálja járni a saját útját, a kritikus előzéseket. Nincs miért utálnom. Jobb, ha ezt mondom, különben beindulna a lavina.”

    Verstappen a 2021-es F1-es bajnoki címet a Lewis Hamiltonnal vívott, egész éven át tartó harc után nyerte meg. Ez Abu Dhabiban rendezett szezonzárón vitával végződött, miután Michael Masi versenyigazgató unortodox módon kezelte a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a futam vége felé történt balesete miatt kialakult biztonsági autós időszakot.

  • Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Újabb két csapatfőnök is megszólalt Michal Masi versenyigazgató helyzetével kapcsolatban. Az ausztrál igazgató a tavalyi szezonzáró óta van a célkeresztben.

    A versenyirányítás Michal Masival az élen szinte az egész tavalyi szezon során komoly kritikákat kapott a következetlen és véleményes döntések miatt, ami végül Abu Dhabiban csúcsosodott ki. Az eset után az FIA változtatásokat tervez, ám ezekben Masi maradna tisztségében, csupán maga az irányítás alakulna át jelentősen.

    Most Günther Steiner és Christian Horner is megszólalt Masi helyzetével kapcsolatban:

    „Nem azért vagyok itt, hogy védjem Michael Masit, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez egy nagyon nehéz munka.” – kezdte Günther Steiner. „Tudom, hogy az FIA azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye a versenyigazgató munkáját, akárki is töltse be azt. A Forma-1, mint sportág óriásit fejlődött, de bizonyos struktúrák statikusak maradtak.”

    „Meggyőződésem, hogy jó ötleteke fogunk kapni arra, hogyan lehetne azt jól csinálni.” – folytatta.

    A botrányos szezonzáróból jól kijövő Red Bull csapatfőnöke szerint kulcsfontosságú a nagyobb műszaki támogatottság a versenyigazgató irányába.

    „Az FIA jobb támogatottságot akar biztosítani a versenyigazgatónak, mert a csapatok rendelkezésére álló eszközök és technológiák jóval fejlettebbek, mint amik Michael Masi csapatának a rendelkezésére állnak. Az FIA a tél folyamán nagy hangsúlyt fektet erre a témára, és majd mindenki látni fogja, hogy az a személy, akire ez a feladat 2022-ben hárulni fog, sokkal hatékonyabb támogatást fog kapni.” – vélekedett Christian Horner.

  • Steiner bízik abban, hogy az FIA megoldja a vitatható Abu Dhabi ügyet

    Steiner bízik abban, hogy az FIA megoldja a vitatható Abu Dhabi ügyet

    Günther Steiner bízik abban, hogy az FIA kibogozza és megoldja a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj körüli vitát.

    Michael Masi vitatható döntéseket hozott a szezonzáró utolsó szakaszában. Nicholas Latifi ütközése után berendelte a Safety Car-t, majd csak a két bajnok aspiráns között lévő lekörözött pilótákat engedte el. Az utolsó körben szabad utat adott a versenyzőknek. A friss gumikat kapó Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és így begyűjtötte a bajnoki címet.

    A Mercedes még aznap két óvást nyújtott be, ám a stewardok mindkettőt elutasították. A csillagosok a Felljebbviteli Bíróság elé akarták vinni az ügyet, majd az FIA Gála napján visszaléptek.

    A Szövetség vizsgálatot indított az eset kapcsán, ám eredmény még nem született. 

    A Haas csapatfőnöke viszont nem aggódik. Steiner szerint az FIA le fogja vonni a megfelelő következtetéseket, és végül „kibogozza a gordiuszi csomót.”

    „Ez egy nagyon nehéz feladat. Nem azért vagyok itt, hogy megvédjem Michaelt (Masi) vagy bárki mást. Nem könnyű ez az ügy. A sport elég sok szempontból fejlődött, viszont vannak olyan területek, ahol még elég elmaradott. Abban biztos vagyok, hogy elő fognak állni néhány ötlettel és megoldással, mikor prezentálják nekünk az ügy végkimenetelét. Majd utána meglátjuk, hogy mit csinálnak.” – nyilatkozta az olasz vezető.

    Steiner hozzátette, ő maga nem tett javaslatokat az ügy kapcsán az FIA új elnökének.

    „Én nem javasoltam senkinek semmit ezzel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy vannak magánbeszélgetések, de én nem akarok ebbe belefolyni. Nem sok javaslatot tettem Mohammednek (Ben Sulayem). Egy kicsit ugyan beszéltünk róla, de semmi több. Mindannyian jól ismerjük őt. Úgy vélem, hogy a Szövetség szorgalmasan dolgozik azon, hogy egy szebb és jobb jövő felé haladjunk.”

    Az amerikai istálló vezetője ugyanakkor nem akarja megítélni azt, hogy Masi alkalmas-e versenyigazgatónak vagy sem:

    „Őszintén szólva elég dolgom van a csapattal. Nem akarok viszont kitérni a kérdés elől, egyszerűen nem ismerem jól a struktúrájukat. Mindannyian ismerjük Michael Masit, de nem tudom mi folyik a háttérben, így pedig nem tudok javaslatokat tenni arra, hogy lehetne jobb. Ahogy már mondtam, eléggé lefoglal a Haas. Így én nem fogok belekeveredni. Teljes mértékben bízom abban, hogy az FIA megoldja majd ezt az ügyet.”

  • Hamilton egymaga szembe tud szállni az FIA-val

    Hamilton egymaga szembe tud szállni az FIA-val

    Egyedül Lewis Hamilton akkora erőket tud mozgósítani az endurance-versenyző Jeroen Bleekemolen szerint, hogy azzal bármilyen változást el tud érni.

    Akár pozitív, akár negatív előjellel, de Lewis Hamilton az elmúlt másfél évtized megkerülhetetlen alakja az F1-ben. Pontosan ezt használhatja ki a gyakorlatilag mindenki által marasztalt Hamilton egy másik versenyző, a WEC-ben, illetve az IMSA futamain induló Jeroen Bleekemolen szerint.

    Hamilton nyomást próbál gyakorolni az FIA-ra” – gondolkozott el Bleekemolen. „És ehhez meg is van minden hatalma. Szeretne eltávolítani innen embereket, mint például Michael Masit. Szeretne mindent a feje tetejére állítani, és ehhez meg is van minden eszköze. Néhány áldozata ennek a stratégiának biztosan lesz. Nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni azt, amit mondott. A nyomás ott van az FIA-n. Most ezt vagy jól kezelik, vagy ha nem, nem teszik zsebre, amit kapnak Hamilton irányából.

    A Red Bull sportigazgatói feladait ellátó Jonathan Wheatley szerint egyszerűen túl nagy örökséget hagyott maga után Charlie Whiting. „Ő egy egészen kivételes személy volt, akivel kapcsolatban az FIA-ban valószínűleg csak a halála után tudatosult, hogy milyen űr keletkezett a halálával.

    Nemrég Mika Häkkinen is úgy fogalmazott, nem tartja valószínűnek Hamilton visszavonulását.