Címke: Michael Masi

  • Masi nem tudja, hogy a szabályok pontosítása miatt esett-e vissza a Ferrari Austinban

    Masi nem tudja, hogy a szabályok pontosítása miatt esett-e vissza a Ferrari Austinban

    Michael Masi versenyigazgató nem tudja, hogy az, hogy az FIA tisztázta a kérdéses motorszabályokat, az rontott-e a Ferrari teljesítményén Austinban.

    Az austini verseny előtt a Red Bull javaslatára az FIA pontosította a technikai direktívát az üzemanyagátfolyás szabályaira vonatkozóan. Majd a futam elég gyengére sikerült a Ferrari számára, mire Max Versrappen azt a következtetést vonta le, hogy az olasz csapat korábban csalt.

    A Ferrari persze ezt cáfolja. Elmondták, hogy Sebastian Vettel esetében az autó felfüggesztésével volt gond, míg Charles Leclerc esetében az okozta a problémát, hogy régebbi motor volt az autójában és a beállításokkal a csúcssebességhez optimalizálták a leszorítóerőt.

    Masi szerint nem lehet kijelenteni, hogy a Ferrari azért esett-e vissza Austinban, mert esetleg kiderült, hogy eddig nem volt szabályos az autójuk, de a szabályok pontosítása után változtattak.

    „Fogalmam sincs, hogy módosítottak-e bármin.” – mondta. „Ezt az FIA technikai csapatára bízom.”

    A Red Bull mellett azonban kiállt azzal kapcsolazban, hogy tisztázást kértek a szabályok kapcsán, tekintettel a Ferrari erőforrásbeli előnye miatt.

  • Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Max Verstappen apja szerint a Red Bullnál versenyző fiacskája jobban tette volna, ha nem mond semmit a sárga zászlós esetről, miután Valtteri Bottas ütközött Mexikóban az időmérőn. Mint az ismert, szóban is megerősítette a 22 éves Max, hogy nem lassított az incidens után, és annyit üzent a FIA-nak, hogy akkor töröljétek a körömet. Verstappen azonban elvesztette a pole pozícióját is.

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi jelezte, hogy személyesen beszélni akar a sráccal a biztonságról és a sárga zászlókról Austinban. A Ziggo Sportnak ugyanakkor Jos nyilatkozott, aki maga is versenyzett korábban a Forma-1-ben:

    „Megbeszéltük a sajtótájékoztatón történteket. Szerintem semmit se kellett volna mondania erről. Max mondta nekem, hogy nem is látta a sárga zászlót egyáltalán, amit meg is értek, mert normál esetben a csapat informál ilyesmiről egy ilyen helyzetben. Látta, hogy mások sem emelték el a gázról a lábukat, így Max most csalódott, hogy csak őt büntették. Ugyanakkor ebből is tanulnia kell. Időt kell hagyni az ilyen dolgoknak. Maxnak néha ami a szívén az a száján, de ő ilyen. Ugyanakkor a királykategóriában nem lehet mindig ilyen. Szép dolog, hogy mindig ilyen egyenes, de most nem kellett volna mondania semmit sem.”

  • Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Max Verstappen futotta ugyan a leggyorsabb kört a szombati időmérőedzésen Mexikóban, ám mivel megszegte a szabályokat és nem lassított le a sárga zászlós periódus alatt, az FIA 3 rajthelyes büntetéssel sújtotta.

    Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben csapta falna autóját, emiatt pedig több versenyzőnek is el kellett vennie a gázról a lábát. A holland pilóta azonban ezt nem tette meg, lila szektort produkált a kérdéses szakaszon, megfutott a leggyorsabb kört mellé, és bezsebelte karrierje második rajtelsőségét.

    Sokaknak azonban furcsa volt az eset, és várták, vizsgálják-e a 22 éves versenyzőt, ám a stewardok úgy döntöttek, nem szükséges tüzetesebben kielemezni a történteket, ugyanis a Red Bull pilótája lassított az utolsó mini-szektorban.

    A sajtótájékoztatóan azonban Verstappen bevallotta, látta Bottast, ám direkt nem emelte el a gázról a lábát. A kijelentése után, jött a hivatalos információ, beidézték a renitens versenyzőt, majd egy órával később kiderült, elveszítette pole pozícióját, 3 helyes rajtbüntetést kapott és emellett még két büntetőponttal is gazdagabb lett.

    Michael Masi állítja, nem a holland megjegyzése miatt nyitották meg az ügyét, a versenyigazgató szerint a stewardok akkor már foglalkoztak az esettel, mikor a nyilatkozat zajlott:

    ,,Akkor én már szóltam a versenyfelügyelőknek, hogy nézzék át az ügyet, Max csak ezután tette meg nyilatkozatát. Azonban a történek fényében az elsődleges dolgom az volt, hogy megbizonyosodjak Valtteri állapotáról és kiküldjem az orvosi autót. Ez volt az első, amit meg kellett tennem, utána arról kellett gondoskodnom, hogy az autó visszakerüljön a csapathoz, majd a pálya helyreállításnak folyamatát kellett felügyelnem, és biztosítanom kellett azt, hogy a következő eseményre minden a helyére kerüljön. Ezek is a munkakörömhöz tartoznak, ki kellett mennem, és ellenőrizem kellett azt, hogy minden rendben zajlik-e. Mikor ezzel végeztem, visszatértem az irodámba és többi feladatommal foglalkoztam, át néztem az összes rendelkezésünkre álló adatot arról a három pilótáról, (Hamilton, Vettel, Verstappen) akik utoljára fejezték be a körüket. Eközben a stewardok el voltak foglalva a Toro Rosso és a Renault nem biztonságos kiengedésének ügyével, épp a meghallgatást bonyolították le. Mikor ez az ügy lezárult, akkor adták ki az újabb idézést. Átnéztünk minden információt annak érdekében, hogy megállapítsuk, a három versenyző közül, valamelyik vétett-e a szabályok ellen , nos kiderült, hogy az egyik igen.”

  • Rendszerhiba miatt intették le hamarabb a Japán Nagydíjat

    Rendszerhiba miatt intették le hamarabb a Japán Nagydíjat

    Az FIA kivizsgálta, hogy miért lett hamarabb leintve a Japán Nagydíj, és arra jutottak, hogy az informatikai rendszerben fellépő hiba okozta a kisebb bakit.

    Az eredetileg 53 körösre tervezett japán futamot Valtteri Bottas nyerte, ám a célegyenesben lévő lámpákon egy körrel hamarabb, már az 52.körben megjelent a virtuális kockás zászló. A szabályok értelmében pedig ez jelenti hivatalosan a verseny végét, nem pedig a lengetett zászló.

    A versenyzők azonban rendes versenytempóban mentek tovább, és teljesítették az utolsó kört a zászló megjelenéséig. A futam hivatalos végeredményét azonban a szabályokra hivatkozva az 52. kör vége alapján határozták meg. Így fordulhatott elő az is, hogy az 53.körben balesetező Sergio Perez végül a kilencedik helyen zárt.

    Az FIA pedig jelezte, hogy ki fogja vizsgálni mi okozta ezt a félreértést, és most Michael Masi elmondta az okokat.

    „Ami ezt a bakit okozta az egy rendszer hiba volt. Azonban, hogy ezen belül pontosan mi ment félre és mi nem azt nem fogom látatlanba megmondani, még alaposabb kivizsgálás szükséges.” – nyilatkozta a versenyigazgató az újságíróknak Suzukában.

    A Hagibis tájfun miatt gyakorlatilag a komplett bokszutcát lebontották – így a technikai részleget is – emiatt felmerült, hogy ezen hiba az újra beüzemelés miatt történhetett-e, amire az ausztrál így felelt:

    „Utálom az ilyen spekulációkat. Büszke vagyok arra, hogy eddig minden rendben ment és ez még nem történt meg korábban, de ahogy már mondtam, még alaposabb kivizsgálás szükséges.” – tette hozzá.

    Korábban már voltak gondok a leintéssel, legutóbb tavaly Kanadában, amikor Winnie Harlow modell intette le korábban a versenyt, ez után vezették be azt a szabályt, hogy a kockás fények jelzik a futam végét, nem pedig a zászló.

  • Az FIA komolyan bünteti a veszélyt okozó hibákat

    Az FIA komolyan bünteti a veszélyt okozó hibákat

    A múlt hétvégén újabb Formula 2-es baleset borzolta a kedélyeket, ezúttal Szocsiban.

    A rajtot követően Nobuharu Matsushita és Nikita Mazepin a falban kötöttek ki. A versenyt leállították és percekig nem lehetett tudni, hogy van a két versenyző. Szerencsére nem történt komolyabb baj, mindketten megúszták, bár Matsushitát egy éjszakára bent tartották a kórházban megfigyelésen.

    Az FIA végül Mazepint találta bűnösnek, mert a Jack Aitkennel való incidense után nem biztonságos módon tért vissza a pályára. Az orosz versenyző négy büntetőpontot kapott, és egy öt rajthelyes büntetést a következő versenyre.

    „Ez olykor elég frusztráló.” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi a Motorsport.comnak. „Láthatják, hogy a büntetés, amit kiszabtunk, elég súlyos. Ez is mutatja, hogy milyen komolyan vesszük az ilyesmit, ezt nem lehet alábecsülni, szerintem lépésről lépésre meg kellene próbálni javítani ezeken a helyzeteken. Tavaly más volt a menekülő útvonal, ami azt mutatja, hogy milyen nehéz megfelelően kezelni azt a területet.”

  • Masi: A csapatutasítás mindig is a Forma-1 része volt

    Masi: A csapatutasítás mindig is a Forma-1 része volt

    A FIA és így Michael Masi sem vizsgálja különösebben a Ferrari ellentmondásos csapatutasítását, ami Szocsiban volt az elmúlt hétvégén. A rajongók és a szakértők sem voltak elégedettek az olasz csapattal, amiért az Orosz Nagydíj rajtját követően koordináltan „szélárnyékozott” Sebastian Vettel és Charles Leclerc.

    Vettel nem tartotta be az elképzeléseket, és egyesek szerint a Ferrari a határán volt a korrekt versenyszellemnek. A csapatutasítás már nem tiltott dolog a Forma-1-ben, de amikor erről az incidensről kérdezték a versenyigazgatót Michael Masit, így felelt:

    „Minden csapatsportban előfordul ilyesmi. Nem tudom, hogy beszélhetek-e a FIA nevében erről a kérdésről, de a csapattaktikák már jó ideje a Forma-1 részét képezik, amennyire csak vissza tudok emlékezni.

  • Masi: az F1 újravizsgálhatja a sisakok ügyét

    Masi: az F1 újravizsgálhatja a sisakok ügyét

    A Forma 1 versenyigazgatója, Michael Masi azt nyilatkozta, sportág vezetői lehet, hogy újravizsgálják a szabályt, ami megtiltja a versenyzők különböző sisakfestését.

    Szocsiban kisebb vita keveredett, amikor a helyi versenyző, Danyiil Kvjat nem használhatta az alkalmi fejfedőjét hazai futamán. A tiltás akkor lépett életbe, mikor az FIA közölte a Toro Rossóval, az orosz már elhasználta a „jokerjét”.

    A helyzet kissé szólva is érdekes, főleg annak fényében, hogy Sebastian Vettel kisebb változtatásokkal kerüli ki a szabályt szinte minden hétvégén. Arról nem is beszélve, hogy Max Verstappen Ausztriában sárga, majd utána Belgiumban teljesen narancssárga sisakkal gurult pályára.

    Amikor arról kérdezték, miért éppen Kvjattal szúrtak ki, Michael Masi a következőképp válaszolt:

    Nem igazán szúrtunk ki vele, ez rossz szó. [A többiek mind] megkérdezték tőlünk, hogy az új festés szerintünk lényegesen eltér-e az előzőtől, és a válaszunk az volt, hogy nem.

    Masi hozzátette, nem biztos, hogy a szabályt újravizsgálják majd, és azt is beismerte, vannak, akik nem szoktak egyeztetni velük, mielőtt változtatnak.

    Amikor Verstappen háromfajta sisakjáról kérdezték, így felelt: „Hogy őszinte legyek, meg kell majd néznem még egyszer, mielőtt erre válaszolnék.”

  • Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat szerint vicc a sisakszabály

    Danyiil Kvjat viccnek nevezte az őt hazai futamán különleges sisakfestésétől megfosztó szabályt.

    Az orosz új, fehér-piros-kék sisakkal készült a Szocsiban megrendezendő versenyre, de az FIA megtagadta az engedélyt a használatára pénteken.

    https://www.instagram.com/p/B2_PjYuH99J/

    Ez azért van, mert a sportszabályzat szerint egy szezonban mindössze egy alkalommal lehet eltérni a megszokott dizájntól, amit Kvjat már Olaszországban (csapata hazai futamán) megtett.

    Azt nyilatkozta, hogy nem tudott erről a szabályról, és hogy ez kész röhej.

    Ez egy jó sisak. Remélem láttátok. Nem is tudom… A garázsba rakom, hogy megmutassam mindenkinek.” – mondta Kvjat – “Ez egy vicc – de a szabály az szabály.”

    Valami különlegeset akartunk a tervezőmmel (Jens Munser). Az orosz nemzeti színeket. Ami kicsit eltér, de mégis egyszerű. Szerintem jól sikerült. Talán holnap felveszem. Meglátjuk. Nem tudom, mik lehetnek a következmények. Ha őszinte akarok lenni, az F1-nek a sisakfestésnél nagyobb problémái is vannak, amire koncentrálni kéne.”

    A Toro Rossos csapattárs, Pierre Gasly is kiállt a véleménye mellett. Amikor megkérdezték erről, ezt felelte:

    Baromság. Ha ez tényleg igaz, az nagyon gáz. Jelenleg nagyobb dolgok miatt aggódom, minthogy megváltoztatja az ember a sisakját, vagy nem. És pont a hazai versenyén. Micsoda szégyen.”

    Ez a szabály egyébként a franciának is betehet, aki azt tervezi, hogy a Honda hazai versenyén, Japánban változtatna. Miközben szintén Monzában már versenyzett különleges festéssel, Anthoine Hubert emlékére.

  • Még nincsenek hírek Hubert balesetének kivizsgálása kapcsán

    Még nincsenek hírek Hubert balesetének kivizsgálása kapcsán

    Michael Masi versenyigazgató még nem tud információval szolgálni az Anthoine Hubert halálát okozó F2-es baleset vizsgálatai kapcsán.

    Hubert Spában szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében életét vesztette. A balesetben szintén érintett Juan Manuel Correa túlélte, de súlyosan megsérült, már egy londoni kórházban ápolják.

    A baleset körülményeit az FIA és a belga hatóságok közösen vizsgálják.

    „Nem sokat tudok mondani.” – felelte Masi arra a kérdésre, hogy hogy áll a nyomozás. „Zajlik a munka különféle területeken, és ehhez időre van szükség.”

    „Bizonyos területeken együtt dolgozunk a belga hatóságokkal és be kell tartanunk a helyi törvényeket is.”

    „Egyrészt. Másrészt tárgyalunk a biztonsági előírások fokozásáról is. Ez minden, amit most el tudok mondani.”

  • Nem lesznek kényszeredett biztonsági intézkedések Szingapúrban

    Nem lesznek kényszeredett biztonsági intézkedések Szingapúrban

    A Forma-1 nem fog reflex-szerű változtatásokat eszközölni Szingapúrban, az elmúlt két futam incidensei miatt.

    Spában Anthoine Hubert F2-es versenyző szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig azóta is kórházban van.

    Monzában az F3-as Alex Peroni repült fel a levegőbe, és ott többet pördülve a gumifalban landolt. Szerencsére ő megúszta súlyosabb sérülés nélkül. Autóját egy rázókő dobta meg, így azt azonnal el is távolították, azóta pedig azt beszélik, hogy talán újra kavicságyra kellene cserélni a Parabolica bukóterét.

    Jövőhéten Szingapúrba látogat a Forma-1-es mezőny.

    „Minden ilyen (F1-es) pálya megkapta az FIA Grade 1-es engedélyét.” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi. „Vannak ellenőrzések és minden biztonsági intézkedés szigorú kritériumokhoz van kötve. Ilyen incidensek után naiv dolog lenne azt hinni, hogy azonnali intézkedésekkel mindent ki lehet védeni.”

    „Először mindent részletesen ki kell vizsgálni.”